46. Nincs mentségem

Hii, 
ughh um nem tudom, mit írhatnék amivel nem árulom el a rész tartalmát. Bízunk benne, hogy tetszeni fognak nektek a történések, Cora új hajszíne, ami ugyebár nem rajtunk múlik, de azért mégis, meg úgy egyszóval az egész rész.:D Ne feledjétek, nincs sok már hátra így várjuk kommentben tippjeiteket, hogy szerintetek hogyan végződik a sztori. Jó olvasást! Xx♥
P.S.: May you rest in peace Robin.♥

x CORA ASHFORD x

Újjá születtem. Legalábbis így éreztem.

Az Ausztráliban öltött idő segített előhozni belőlem egy olyan oldalamat, melyet eddig nem találtam, talán azért mert nem tudtam, hogy létezett, talán azért, mert sosem kerestem. De ott volt és amint hagytam, hogy a friss melbourne-i levegő újonnan festett vöröses-barna hajamba kapjon amint egy selyemruhában pózoltam a kamera előtt, tudtam, hogy végre megtaláltam azt, aki vagyok.

Vagy, aki lenni szeretnék.

Az elmúlt két hónapot otthon töltöttem, senki tudtára nem adva, hogy miért léptem le, hova léptem le vagy, hogy meddig maradok. Nem is akartam, hogy tudják a körülöttem lévők, hogy mi lesz, velem vagy mit csinálok. Minden egyszerre történt az életemben. A szerelem, az új barátok, a siker mind egyszerre hullott a nyakamba és nem tudtam, hogy miként szálljak le a földre.

A legmagasabb lovon ültem és kellett valami, ami lehúz oda, ahova tartozom. Mondjuk egy mágnes.

A családom volt az a mágnes. Vagy ha nem is a családom, csak a szimpla tudata annak, hogy a szülőhazámban vagyok, elég volt arra, hogy elfelejtsek mindent, amim Londonban van vagy volt, mert lehet, hogy a kis eltűnésem után, néhány ember messzi utakról fog elkerülni.

Mint például Harry. A srác, akiben megtaláltam a szerelmet, a sikert, az egyik legjobb barátot. Minden szó nélkül ott hagytam, mert túlságosan nagy volt a kavalkád a fejemben és képtelen lettem volna elmagyarázni neki, hogy mi történik velem, mit kell tennem és egyebek. Plusz, itt létem óta, többször is belegondoltam abba, hogy miként folyt volna le a beszélgetésünk és biztosra tudom mondani, hogy a kapcsolatunk jövője egy nagy téma lett volna. Kérdések gyülekeztek volna fel mindkettőnkben, az egyik legnagyobb és talán legfontosabb – mi lesz velünk, míg távol vagy?

Kapcsolatunk alatt persze többször is szembe néztünk a távolsággal elvégre Harry munkája megköveteli ezt és az együtt létünk alatt fel kell áldoznunk hosszabb távlatokat, melyet külön, kell töltenünk. Szóval most így belegondolva, minden rendben lett volna velünk, de ettől függetlenül még mindig nem bánom, hogy nem mondtam el neki, mit csinálok.

Na, most tudom, hogy néhányatok úgy gondolhatja, hogy gyerekesen viselkedtem, szerintem meg volt a saját okom, amiért csak úgy összekaptam a cuccaim és leléptem. Oh, hogy még nem említettem? Nem is tudom, hogy miként mehetett ki a fejemből az egész, talán csak úgy észleltem, hogy már mindenki tisztában van a dolgokkal. Ha viszont nem ez a helyzet, akkor: az öcsém kórházba került, súlyos sérülésekkel és több heteken keresztül kómában volt. Amint meghallottam ezeket a híreket két hónappal ezelőtt, nem érdekelt, hogy mennyibe került a repülőjegy, az első, amit megtaláltam, megvettem és már úton is voltam hazafele.

Így történt, hogy nem szóltam senkinek.

Még a főnökeimnek sem sikerült azonnal szólnom, csak akkor tudtam őket értesíteni, mikor már a világ másik felén voltam. Persze nekik ezúttal nem volt semmi problémájuk a szabadságomat illetően, sőt, Louise azt is mondta, hogy vegyek ki annyi időt, amennyire szükségem van. Nagyon mélyen persze tudom, hogy nem csinálhatom mindig ezt, hiszen az elmúlt két év alatt több szabadságot vettem ki, mint amikor egyetemen voltam, szóval nem leszek meglepve, ha egy nap szembe fordulnak majd velem és világgá intenek.

Szóval, amint ott pózoltam a rózsaszín fal mellett egy gyönyörű selyemruhában melynek volt egy enyhe halványlila árnyalata, új hajszínnel és frissebb gondolkodásmóddal, tudtam, hogy bár az elmúlt nyolc hét hektikus volt, túléltem és minden rendben van.

Miles felkelt a kómából és szerencsére nem szenvedett semmilyen károsodást, mely esetleg érinthetné őt a jövőben. A bal karja ugyan eltörött, inkább láttam őt egy gipsszel a karján, mint sem egy tolókocsiban az élete hátralévő részében.

- Cora, itt vagy még? – kérdezte Maddie amint letette elvette a kamerát az arca elől és felém sétált. Felsóhajtottam amint a kezeimet a csípőmre tettem és csücsörített ajkakkal harapdáltam a szám belsejét.
- Szerinted hülye voltam ott hagyni Harryt? Minden szó nélkül? – pillantottam rá elveszetten amint a kérdés őszintén hagyta el a számat. Mióta megérkeztem haza, nem igazán beszéltem senkivel a srácról vagy a kapcsolatomról, Maddie meg az egyik legjobb barátnőm már évek óta és az elmúlt két hónap alatt úgy éreztem, hogy megint egy hullámhosszra keveredtünk, ami hihetetlenül boldoggá tett.
- Oh, édes – egy sóhaj hagyta el az ajkait amint halványan elmosolyodott, a szemeivel, a szájával, mindennel. Egy vöröses-barna tincset tűrt a fülem mögé, aztán folytatta – Mindent okkal teszünk. Nem rágódhatsz ezen örök életeden át.
- Tudom, de minden szó nélkül ott hagytam – fakadt ki belőlem amint ide-oda kezdtem sétálgatni és a jobb kezemmel a hajamba túrtam – Mi van, ha totál kiakadt rám és nem is bír majd rám nézni? Egy jó ideig azt tudattam magammal, hogy nem viselkedtem gyerekesen, de mi van, ha ő így gondolja?
- Értem, hogy honnan jössz, ami a gyerekes viselkedést illeti, de szerintem jogosan tetted amit. És bár ezzel egyet értek, itt jön az a rész, amit én másként tettem volna. Amint ideértél, fel kellett volna hívnod. Elvégre, volt időd közölni a főnökeiddel, hogy hova mentél, miért nem töltöttél egy kicsit több időt a telefonodon, hogy értesítsd a barátod?
- Épp ez az! Nem tudom! – vettem egy mély levegőt amint mindkét kezemmel végig szántottam a hajamban és tovább mondtam a magamét – Nem tudom, hogy miért nem hívtam. Talán csak nem akartam, hogy aggódjon. Túl sok minden van a tálcáján, a jelenlegi szóló szerződése meg az új filmje, minden egy nagy kupacban hever a vállán. Azt meg sem említve, hogy a rengeteg utálat, amit a napi szinten kap, mert velem van, hátborzongató. Azt mondja, nem olvassa, és nem érdekli, de én tudom, hogy ez nem így van. Talán csak nem akartam, hogy az én problémáim átvegyék az uralmat az övé fölött és az enyémekkel foglalkozzon, mikor meg van neki a saját dolga.
- Emiatt egyszer már nem vesztetek össze? Mert nem nyílt meg neked? – kérdezte kíváncsian. Igen, Maddie tudott róla, mert beavattam, az első hetekben sokat sírtam plusz üzenetben mindig beszélgettünk, így mindennel tisztában volt. Kérdéseire egy bólintással válaszoltam – Nos, azt kell, mondjam, eléggé álszenten viselkedtél akkor. Tudod, hogy sosem akarlak megbántani azzal, amit mondok, de nem is fogok hazudni neked és azt mondani, hogy helyesen cselekedtél, ha elkövettél valami olyasmit, amit megelőzhettél volna.
- Tudom és nagyra becsülöm, hogy őszinte vagy. Tényleg.
- De igen-igen, nem segít – rázta meg a fejét – Nézd, ha Harry szeret és te is szereted őt, akkor biztos vagyok abban, hogy sikerül átbeszélnetek, majd ami történt.
- Kétlem, hogy veszekedés nélkül menni fog és nem is hiszem, hogy akar velem beszélni majd.
- Cora…
- Pft, nem hiszem, hanem tudom, hogy nem akar majd velem beszélni. Mocskos módon ott hagytam, nem is lepne meg, ha amint visszamegyek, Londonba véget akarna vetni a kapcsolatunknak.
- Komolyan azt gondolod, hogy mindenről lemondanék azért, mert a kommunikáció nem a legjobb közöttünk? – kérdezte egy harmadik hang. A hang, mely egyetlen egy személyhez tartozott, mely mögülem jött és melyre a legkevésbé számítottam.

A szám eltátottam amint kikerekedett szemekkel az előttem álló barátnőmre néztem majd lassan, halálosan lassan megfordultam és szembe találtam magam vele. Harryvel. Fekete farmert viselt, aminek a térdei szakadtak voltak, szürke felsőt viselte egy fekete inggel meg napszemüveggel és egy kalappal a fején. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kellett volna csinálnom, a szám szárazabb volt, mint a sivatag, de Harry látványa elérte, hogy összefolyjon a nyálam és jobbá tegye a helyzetem. Az illata azonnal megcsapott pedig volt vagy tízlépésnyi távolság köztünk.

Visszapillantottam Maddiere, aki csak úgy meg volt lepődve, mint én, aztán megláttam Huntert a barátnőm mögött és tudtam. Minden összeállt, jobban, mint egy puzzle. De ettől függetlenül még mindig nem tudtam, hogy miként éreztem Harry jelenléte láttán. 

- Mit-, mit keresel itt? – kérdeztem amint visszafordultam Harry fele, a szemeim megteltek könnyekkel amint az érzéseim túlterheltek. Alig akartam felfogni, hogy ott állt előttem, de én nem hívtam, hanem a bátyám volt az. Hunternek mindig mindenbe belenyúlt a keze. Nem is értem miért nem számítottam arra, hogy csinálni fog valami.
- Nos, tekintve, hogy az öcsédnek balesete volt, gondoltam illendő lenne őt meglátogatni. Bár ha jobban belegondolok az egészbe, két hónapja történt minden és mikor az előbb kijöttem tőle, elég jó formában volt. De azt hiszem ezzel te tisztában vagy, hiszen itt voltál. Két hónapon keresztül.
- Nézd, én-,
- Te? – kérdezte felvont szemöldökkel, érzelemmentes arccal és egybe font karokkal. Mikor magam mögé pillantottam, nem láttam már ott a bátyámat meg a barátnőmet így mikor szipogva visszafordultam, tudtam, hogy csak ketten maradtunk.
- Nem láttam értelmét annak, hogy elmondjam hova megyek. Nem volt időm. A gondolataim túl zavarosak voltak és nem akartam rád borítani a problémáim. Nincs más mentségem. Az öcsém kórházban volt, persze, hogy rohantam minden nélkül. Bevallom, meggondolatlan és felelőtlen volt amint egyik dolog után döntöttem el, hogy már pedig eljövök, de ez volt a legjobb, amivel feljöhettem volna. Nem akartam és nem is volt eszemben az, hogy értesítelek, mert idővesztegetésnek véltem.
- Nagyra becsülöm, hogy őszinte vagy velem, de akkor is tudnod kell, hogy borzasztóan mérges vagyok, bár mindinkább csalódott. Mindenki közül azt hittem, hogy te őszinte leszel majd velem és tudod, hogy számíthatsz rám mindig – mondta egyenesen rám nézve, a szemeimből már potyogtak a könnyek amint az érzelmeim uralni kezdték a testemet. Rosszul éreztem magam, a keserű íz a számban valószínűleg a bűntudat miatt volt ott és egyszerűen csak hiányzott a srác, aki előttem állt és alapvetően ki sem állhatott. Legalábbis amint nem lépett egy lépésnyit sem közelebb hozzám és csak nézett azokkal a szemekkel, az agyam csak ezzel az információval tudott feljönni.

A számat harapdáltam amint a kézfejemmel törölgettem az arcomat és szipogtam amint a könnyek folyamatosan hagyták el a szemeimet. Bólintottam egyet amint elfogadtam a tényt, hogy Harry minden bizonnyal utál és nem is akar többet látni, valószínű, hogy azért jött ide is, hogy szakítson velem és ne kelljen többet velem meg az irányítgató seggemmel foglalkoznia. Így szedtem össze a bátorságot, néztem rá még egyszer utoljára aztán megfordultam, hogy elmegyek. Ez volt a tervem, mind addig, míg a kezem után nem kapott, az ujjai az enyémek közé csúsztak, a jobb tenyere az arcomra csúszott és közelebb húzott magához. Kitört belőlem a zokogás amint újra a szemeibe néztem és ő csak a mellkasára vont azzal a kezével mely az arcomon pihent aztán másodpercekkel később mindkét karját körém zárta, míg én csak neki dőltem a mellkasának és itattam az egereket.

Abban a pillanatban minden érzelem végig mosta a testemet. Szomorú voltam, hiányérzetem volt, boldog voltam, féltem, bűntudatom volt és sikítani akartam. De amint Harry ott tartott a karjaiban, olyan volt, mintha minden elmúlt volna. Mármint, mikor megjelent, azt hittem, hogy az agyam szét fog robbanni aztán amint az ölelésébe vont, ez mind eltűnt és hirtelen jobban éreztem magam.
- Szeretlek. Sajnálom. Egy idióta vah-vagyok. Szeretlek – sírtam tovább amint erőtlenül a dereka köré tettem a karjaim és belenyomtam a fejem a mellkasába. Harry egyik keze a hátamon, a másik a fejem hátulján pihent amint puszikat nyomott a hajamra.
Olyan szorosan tartott a karjaiban, hogy úgy éreztem, a szétesett darabjaim újra összeforrtak. Mert, hogy nem csak amiatt voltam magam alatt, ami történt köztem meg Harry között, hanem a sokk, mely uralom alá vette a testem amint meghallottam mi történt az öcsémmel, még nem hagyott el.
Harry sóhajtott egyet, mielőtt a szavak elhagyták volna a száját.
- Szeretlek, de esküszöm, ha még egyszer így lelépsz… – a szavai elhaltak, a karjai továbbá is szorosan tartottak és bár tudtam, hogy lesz miről beszélnünk, örültem, hogy ott volt. Még annak ellenére is, hogy nem akartam, hogy ott legyen aznap, mikor leléptem Londonból.
- Nem fogok – hüppögtem a mellkasába, miközben próbáltam levegőt venni eldugult orromon, de így csak egy undorító szipogós hang jött fel belőlem. Habár ez érdekelt most a legkevésbé, biztosan a világ legvisszataszítóbb látványt nyújthattam kiöltözve, mintha legalábbis egy esküvőre készülnék és lebőgött sminkkel, amit amúgy Harry pólójába dörzsöltem az arcomról – És s-sajnálom. Nagyon sajnálom Harry. Olyan h-hülye vagyok.
- Jól van, shht – próbált csitítani, de hát nem nagyon sikerült neki és én sem készültem egyhamar abba hagyni a zokogást. Jól esett végre sírni egy nagyot és kiadni minden felgyülemlett feszültséget. És szerintem ő is vette az adást, mert ezek után csak álltunk ott szorosan átölelve egymást az utcán, és hagyta, hogy kisírjam magam a mellkasán.

Csak miután csillapodott a zokogásom és szépen lassan lenyugodtam, valamint a könnyeim is elapadtak, óvatosan elhúzódtam tőle. Egy ideig csak a mellkasára bámultam, ahol egy hatalmas szürke folt keletkezett, de még szempillaspirált is láttam odakenődni, a sok kencéről, amik a fejemre voltak kenve, pedig már ne is beszéljünk.
- Tönkre-hhtettem a pólódat – mondtam, miközben egy hatalmas tipikus sírás utáni szaggatott sóhaj bukott ki belőlem, ami megrázta az egész testemet.
- Neked adom – válaszolta egyszerűen, én pedig az alsó ajkamba harapva bámultam továbbra is a foltra, míg nem Harry megfogta az államat és fentebb biccentette a fejemet. Így hát kénytelen voltam térdet gyengítő szemeibe fúrnom az enyéimet.
- Ne haragudj – suttogtam.
- Hát terveztem még egy kicsit durcázni, de aligha tudok haragudni rád, ha ilyen ruhában látlak – mondta halálosan komolyan, és normál esetben elnevettem volna magamat, most valahogy viszont nem ment. Túlságosan nagy volt ahhoz a bűntudatom ahhoz, hogy rögtön nevetni tudjak a beszólásain. Vagy egyáltalán reagálni rá akármit síráson kívül – Ugh, ne mondd, hogy berozsdásodtam? Még csak egy picike mosoly sem? A-a? Vagy várjunk csak… nem én rozsdásodtam be, hanem te! Nem volt senki sem vevő a szócsatáidra és beszólásaidra, igazam van? – kezdett hadarni, nekem meg megint könnyek gyülekeztek a szemeimbe, ahogy figyeltem és hallgattam őt.
- Harry…
- Igen?
- Ne haragudj.
- Nem haragszom – mosolyodott el.
- Szeretlek.
- Héj, csak akkor nem haragszom, ha te is mosolyogsz. Gyerünk, baby, tudom, hogy szórakoztató vagyok – kérlelt, én pedig felsóhajtottam és az egének emeltem a szemeimet.
- Harry Styles, nem találkozunk két hónapot és máris elszállsz magadtól. Nem mondta még neked senki, hogy abszolúte semmi humoros nincs benned? – mondtam, mire Harry felnevetett, hátra hajtotta a fejét és olyan őszintén nevetett, hogy nekem is akaratlanul egy mosoly kúszott az arcomra.
- Én is szeretlek Cora – nézett rám egy fültől-fülig érő vigyorral az arcán, aztán megint közelebb rántott magához és a fejemhez hajolva összekapcsolta az ajkainkat.

45. Szó nélkül itt hagyott

Helloo,
ouuu végre megint egy Harry szemszög!:3 Kíváncsiak vagyunk mit szóltok a részhez, valamint Cora legújabb húzásához, és hogy kinek a pártjára álltok, avagy kivel értetek egyet.:D És lehet hogy ez egy kicsit most váratlanul fog jönni, de muszáj megemlítenünk, hogy már csak öt rész van hátra a sztoriból. Szóval ha eddig még nem fejtettétek ki a véleményeiteket a sztoriról, vagy a karakterekről, vagy esetleg van néhány ötletetek, tippetek, hogyan végződhet Carry története, mindenképpen írjátok meg kommentben!^^ Jó olvasást! Xx♥

x HARRY STYLES x

Szerda délután volt, mára végeztem a stúdióban, voltam edzeni is és most már tényleg nagyon hiányzott Cora. Igen, tudom, tudom, egy nyálgép vagyok, aki még pár napot sem bír ki a barátnője nélkül, de az az igazság, hogy az utóbbi két hétben annyira Corához szoktam, hogy kész rémálom volt egyedül az ágyamban forgolódni. Mindketten elfoglaltak voltunk, így nem volt esélyünk az elmúlt két napban találkozni, mióta visszajöttünk Devonből és kiraktam őt az apartmanjánál. Úgy hogy mivel a délutánom szabad, úgy döntöttem meglepem őt a cukrászdában, aztán megvárom, míg befejezi a műszakját és elmegyünk piknikezni a Temze partjára. Akkor is, ha hulla fáradt lesz. Plusz kétlem, hogy visszautasítaná, ha csak feküdnie kéne, nekem meg etetnem őt. Az időjárás is nagyon jó volt, a nyár már tényleg a nyakunkba lógott és furcsa mód ezt Londonban is lehetett tapasztalni. 

Szóval miután bevásároltam a kis esti, naplementés vagy csillagfényes piknikünkhöz, összekészítettem a kosarat a Roverem csomagtartójában, majd elindultam Cora felé a cukrászdába. Útközben megálltam még egy virágboltnál, aztán vettem egy csokor bazsarózsát, mert azok tetszettek meg az üzletben és a színűk Cora outfitjére emlékeztetett, és arra, hogy mennyire csinos volt, mikor Devonben elmentünk vacsorázni a szüleimmel. 

Mielőtt kiszálltam volna a kocsimból, csekkoltam még a visszapillantó tükörben a kinézetemet, noha az arcomnál többet nem láttam benne. Beletúrtam még egyszer-kétszer a hajamba, aztán a szemeim elé csúsztattam a napszemüvegemet, és a csokrot a kezembe fogva kiszálltam a kocsiból. Még csak négy óra volt, úgy hogy számítottam rá, hogy még egy-két óráig a cukrászdában kell, üljek, de őszintén nem volt vele bajom. Terveztem körbetelefonálni a srácokat, mert már régen beszéltünk, plusz Lou és Lux felől is elég régen hallottam, úgy hogy talán velük fogom kezdeni. A csokrot magammal vittem, mert abban a két órában, míg Corára várakozok, biztosan elhervadtak volna a meleg autóban, így hát úgy döntöttem, hamarabb odaadom a káprázatos barátnőmnek, hogy vázába tudja a csokrot rakni. A cukrászda előtt parkoltam, így csak átsétáltam a járdán, majd fellépdeltem a két lépcsőfokon és betoltam az üvegajtót az üzletbe. Az ajtó feletti csengő most is csilingelt, jelezve, hogy valaki belépett az ajtón, a pult mögött pedig rögtön ki is szúrtam Louiset. Kedvesen rám mosolygott, mire visszamosolyogtam rá, aztán becsuktam magam mögött az ajtót, hiszen a klíma ment idebent. Felcsúsztattam a napszemüvegemet a hajamba, aztán a pulthoz lépkedtem és vártam, hogy sorra kerüljek. Szerencsére nem voltak olyan sokan, szokásos kis asztalom viszont foglalt volt, így hát már kinéztem egy másikat, ahova majd leülhetek. 

Izgatottan vártam, hogy az előttem lévő anyuka megkapja a süteményét, hogy aztán én jöhessek és megkérhessem Lousiet, hogy hívja ki pár percre Corát. Mint már említettem, tényleg hiányzott a lány, pedig csak két napja, hogy nem láttuk egymást. Plusz alig vártam már, hogy kettesben legyünk és csókolhassam isteni, telt ajkait, vagy csak hallgathassam, amint az elmúlt napjairól csacsog imádnivaló akcentusával. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy az előttem lévő nő már elment a kisgyerekével és Louise mosolyogva vár rám. Megráztam picit a fejem, aztán előrébb léptem és a nőre mosolyogtam, majd izgatottan pillantottam mögé a konyhaajtóra, ami éppen nyitódott, de csalódottságomra nem Cora lépett ki rajta. 

- Szép délutánt! – köszöntöttem Louiset. 

- Szervusz, Harry. Ugyan, nem kellett volna a csokrot hoznod – legyintett egyet játékosan, mire elnevettem magam és az alsó ajkamba harapva néztem rá.

- Megígérem, legközelebb nem felejtkezem el magáról sem. De most Corához jöttem. Csak pár perc lenne az egész. Utána nem zavarom tovább.

- Corához? – kérdezett vissza döbbenten, én pedig újra elnevettem magam azon, hogy folytatja a kis játékát – Nem értem, Cora már jó pár órája hazarohant összepakolni. 

- Tessék? – kérdeztem vissza udvariasan, miközben éreztem, hogy ráncokba szalad a homlokom. 

- Te nem tudsz róla? 

- Erm, miről kellene tudnom? – kérdeztem vissza, mire Louise az üveghűtő mellé indult, aztán kinyitotta a kis ajtót, hogy beléphessek a pult mögül, a vendégek pedig tovább haladhassanak a sorban. Beléptem Louise mellé, aztán követtem őt a konyhába, ahol Jack jött éppen szembe velünk, egy tálca süteménnyel.

- Szevasz, Harry! Hát te? Cora már nincs itt – mosolygott rám. 

- Ezek szerint nem szólt neked arról, hogy Ausztráliába utazik? – fordult felém Louise, én pedig értetlenül néztem le rá.

- Nem. Reggel beszéltünk, úgy tudtam egésznap dolgozik.

- Pár órája kapott egy telefonhívást a szüleitől. Az öccse balesetet szenvedett és kómában van, úgy hogy Cora azonnal hazarohant összepakolni. Körülbelül egy órája szállt fel a gépe. 

- T-tessék? Én… szóval, hogy nekem nem szólt. Nem mondott még valamit? 

- Mást nem – rázta meg szomorúan a fejét Louise – Kértem, hogy üzenjen nekünk, hogy hogyan van Miles, ha megérkezett, meg behívtam helyette Nathant dolgozni. 

Alig akartam hinni a fülemnek. Csak úgy egy szó nélkül lelépett Ausztráliába! Egy sms-t azért dobhatott volna, mielőtt felszállt, hogy mi a helyzet, nem? 

- Oh, r-rendben – rebegtem – Köszönöm, hogy elmondták. Erm… a csokrot, itt hagyhatnám akkor magának? Ugye nem haragszik meg? 

- Dehogy. Ne vesszen kárba. Köszönöm szépen. És ne aggódj Harry, biztosan fog jelentkezni, amint leszállt a gépe. 

- Igen, köszönöm, viszlát – fordultam meg sebesen, aztán zavartan kirontottam a konyhából, majd a cukrászdából, miközben a kezemben már a telefonom volt. Gondolkodás nélkül mentem rá a híváslistámban a nevére, pedig tudtam, hogy a repülőn ül és nem fog válaszolni. Mailboxra kapcsolt, mire szitkozódva nyomtam ki, aztán gyorsan beültem a kocsiba, még mielőtt valaki felismerhetett volna. 

Hogy utazhatott el egy szó nélkül? Mármint, értem én, hogy Miles miatt rohant, és valószínűleg én is rohantam volna, ha Gemmával történt volna valami, de egy sms-t akkor is küldtem volna neki, hogy tudja, minden rendben van és, hogy majd jelentkezek, nála amint tudok. Merthogy a barátnőm. És tisztában vagyok vele, hogy nagyon is aggódna értem, ha csak úgy szó nélkül lelépnék. Ahogy én is szétaggódom jelenleg magamat miatta, mert egy repülőút Londonból Ausztráliába nem öt meg hat órás, hanem sokkal inkább egy egész napos. Várhatom, mire földet ér, berohan a kórházba Mileshez, aztán valamikor mikor hazakerül, felrakja tölteni a telefonját és felhív, hogy ne aggódjak. Te jó ég, legszívesebben már most a hajamat tépném! Nem értem, miért nem hívott fel. Azonnal eldobtam volna mindent és vele repültem volna, hogy támogassam őt és ott legyek neki, de ő amilyen makacs és amennyire a feje után megy, még azt is elfelejtette, hogy barátja van. 

Miután vagy még ötször csörgettem őt, persze teljesen hiába, azon kaptam magam, hogy az apartmanja előtt állok. Így hát kiszálltam a kocsiból, aztán becsengettem hozzá, de persze semmi válasz. Idegesen a hajamba túrtam, aztán felfedeztem pár száz méterrel arrébb Serena szőke hajzuhatagát, amint a babakocsiba hajol. Nagy lépésekben indultam el felé, és hirtelen kellett lefékeznem, ahogy eléjük értem. Eszméletlen ideges voltam, és ez azt hiszem rendesen meg is mutatkozott rajtam. Noha semmiképpen sem akartam az idegességemet Serenán és a kicsiken kitölteni, úgy hogy mély levegővételekkel próbáltam magam lenyugtatni amennyire csak tudtam.

- Harry – pislogott rám meglepetten Serena – Azt hittem Corával mentél Melbournebe. 

- Ti tudtok róla? Mármint, hogy nektek szólt? – kérdeztem, amint végig szántottam a hajamon az ujjaimmal.

- Igen. Miért, neked nem? – kerekedtek el a szemei, én pedig megsemmisülten megráztam a fejemet. Szóval Jainek volt ideje szólni, csak nekem nem – Nagyon rohant, Jai foglalta neki a repülőjegyet. Figyelj Harry, Cora nagyon…

- Megijedt? Azt elhiszem. Meg meg is értem miért hagyta el azonnal az országot. De hát egy sms-t nem tudott volna küldeni, hogy ne aggódjak? Hogy tudjak a dologról? Azt hittem, ezen már túl vagyunk, hogy nem bízunk a másikban. 

- Harry, tudod milyen. Biztosan nem akart terhelni téged…

- Terhelni? Ne viccelj már Serena, ami az ő problémája az az enyém is! Össze is kaptunk ezen az egészen a hétvégén, még ő papolt nekem arról, hogy bízzak magamban, meg a kapcsolatunkban, de hát ezek szerint ő sem tud bízni kettőnkben – ráztam hitetlenül a fejemet – Nem lett volna kérdés, hogy vele megyek-e vagy nem, azonnal eldobtam volna mindent, csak egy rohadt hívást kellett volna indítani. Bocsánat – kértem elnézést, aztán lepillantottam a kicsikre, akik nagy szemekkel pislogtak fel hol rám, hol az anyukájukra. 

- Semmi baj. Bejössz? – biccentett a fejével a ház felé.

- Nem, inkább hazamegyek, vagy nem tudom, futok egyet, hátha lehiggadok. Szóltok, ha tudtok róla bármit is? Habár azért remélem, ha landolt csak akar értesíteni róla. 

- Biztosan fog. De persze, majd mi is hívunk. És Harry… ne haragudj rá. Még szoknia kell, hogy párkapcsolatban van, tudod én már nem is emlékszem, hogy mikor randizott utoljára.

- Hát, már mi sem csak randizgatunk. És nem haragszok rá, csak csalódott vagyok. 

- Biztos nem jössz be? 

- Nem, le kell higgadnom. Majd beszélünk. Sziasztok – néztem le a kicsikre, aztán a mutatóujjammal megsimogattam Alfie vagy Collin kézfejét, ami kilógott a babakocsiból, majd megfordultam és visszaindultam a kocsim felé. 

Ültem még egy kicsit a háza előtt, és próbáltam kitalálni, hogy miért nem hívott fel. Reggel még beszéltünk, ő mikor útban volt a cukrászda felé, én pedig mikor az edzőterem felé. Nem tudtam neki megmondani, hogy ma mikor végzek, és hogy mit kell majd még elintéznem stúdió után, így abban maradtunk, hogy majd beszélünk. Éppen ezért ugrottam ki a bőrömből, mikor kettőkor már végeztem mindennel és elindulhattam készülni a randikra. Talán megharagudott volna, amiért kosarat adtam neki reggel a telefonban? De hát még csak vissza se utasítottam; nem mondott semmi konkrétat, hogy találkozzunk vagy, hogy majd átjön hozzám. De ha nem haragudott meg rám és reggel még minden rendben volt közöttünk, mi az istenért nem szólt nekem arról, hogy a szülővárosába utazik? Tényleg az lenne az oka, amit Serena mondott? Hogy Corának „szoknia” kéne azt, hogy párkapcsolatban van? Ugyan már, csak nem felejtkezhet el rólam olyan könnyen. Pontosan jól tudja, hogy szeretem és, hogy aggódnék érte. 

Vagy annyira megijedt és lesokkolódott, hogy tényleg elfelejtkezett rólam. Elvégre, nem kis szívbaj jönne rám is, ha anya csak úgy felhívna, hogy Gemma kómában van. De ha még fordítva is lennének a dolgok, második gondolatom Cora lenne, és azt akarnám, hogy mellettem legyen és támogasson. Szóval ő miért nem akarja, hogy segítsek neki? Miért nem akarta, hogy vele utazzak Melbournebe? Talán szégyell a szülei előtt? A rohadt életbe is, a hétvégén arról veszekedtünk, hogy próbáljak meg hinni magamban és a kapcsolatunkban, erre pár napra rá itt hagy minden magyarázat nélkül, így mégis hogy a francba akarjak magamban hinni? Mit csináltam rosszul, hogy csak úgy egy szó nélkül itt hagyott? 

- Francba már! – kiáltottam és a kormányra csaptam, majd indítottam a kocsit, aztán egy utolsó pillantást vetve Cora függönyeire, elindultam. 

Fogalmam sem volt, hogy mit kezdhetnék magammal, azon kívül, hogy nonstopba hívogatnám Corát, szóval hazafelé vettem az irányt a céllal, hogy átöltözök, és tényleg elmegyek futni, mert különben megbolondulok. A lakásom csöndessége és üressége még inkább felbosszantott, így ledobáltam magamról minden ruhát a földre, aztán az első kezem közé akadt kényelmes darabokat húztam fel magamra. Felkaptam még a fülhallgatómat, aztán a telefonommal a kezemben hagytam el újra a házat, majd kezdtem futni. 

Fogalmam sincs mennyi ideje futhattam már, de a lábaim kezdtek fájni, úgy hogy végül lassítottam, majd sétálni kezdtem. A fülhallgatót kihúztam a fülemből, aztán megállítottam a zenét és a zsebembe nyomtam a telefonomat. A sapkámat még jobban a fejembe húztam, közben pedig próbáltam visszaállítani a légzésemet normálissá. Öt perce se sétálhattam, mikor egy szőke lány jött velem szemben szélesen mosolyogva. Leszólított, én pedig udvariasan visszaköszöntem neki, majd megkérdeztem őt, hogy biztos megakar-e ölelni, mert most futottam és eléggé izzadt vagyok. Persze ez őt nem zavarta, engem viszont annál inkább, de végül is átöleltem őt és még én magam is meglepődtem, hogy mennyire jól esett nekem is az ölelése. A lány totálisan oda volt, hogy átöleltem, láttam a szemeibe gyülekező könnyeket, és önkénytelenül is mosolyognom kellett rajta. Készítettünk egy képet, aztán félénken megkérdezte, hogy mikor ér véget a szünetünk és, hogy mikor kezdünk a srácokkal új albumba. Neki is csak azt tudtam válaszolni, mint mindenki másnak, ha megkérdezték, hogy egyelőre nincs biztos időpont előttünk, de amint mind úgy gondoljuk, biztosan újra munkának látunk. Láttam rajta, hogy egy kicsit elszomorította a válasz, ami miatt belém is egy csalódottság érzet költözött, hiszen nem akartam neki csalódást okozni. De nem tehettem olyan ígéreteket, amiket aztán nem tudok betartani. Mielőtt elválltak volna az útjaink, megjegyezte még, hogy örül neki, hogy boldog vagyok, aztán megköszönte a képet és már el is tűnt a szemeim előtt. A szavain gondolkodva indultam tovább, majd fordultam be végül az utcámba. Jól esett, hogy azt mondta, hogy örül neki, amiért boldog vagyok és bár azt nem említette, hogy mire értette, tudtam, hogy Corára célzott. És ezzel megint visszaestem az örökös körforgásba, amik a gondolataim voltak Coráról és az elmeneteléről. Meg Milesről.

Szegény srác mit csinálhatott, hogy ennyire súlyosan megsérült? Nagyon remélem, hogy fel fog ébredni a kómából és felgyógyul majd, különben Cora teljesen széttörik. Tudom, mennyire szereti a testvéreit és a családját, és ha történik velük valami, az egészen biztosan a földhöz vágja majd és ott is tartja egy jó darabig. Ráadásul Miles olyan fiatal még, és kétlem, hogy valami zűrbe keveredett volna, mert ő jó srác. És egyáltalán nem érdemli ezt.

Mire feleszméltem már megint a házam vaskapuja előtt álltam, így hát beütöttem a kódot a dobozba, majd az zúgva kinyitódott, így belöktem és beindultam. Míg a bejárati ajtóig sétáltam, áttapogattam a zsebeimet a kulcsaim után kutatva, de nem találtam őket. Megtorpantam a Roverem mellett, aztán kirámoltam a zsebeimet, de csak a telefonom és a fülhallgatóm volt nálam, más nem. Vagy elhagytam, vagy kizártam magamat és a kulcs a házban van. És mivel tiszta ideg voltam, mikor hazajöttem átöltözni, nyilvánvalóan a második történt. 

Egy hosszú sóhaj hagyta el a számat, majd megfordultam és újra kiléptem a kapun. Pótkulcsot nem tartok sem az eresz alatt, sem pedig a lábtörlő alatt, hiszen bármikor bejuthatnak rajongók a kertbe, aztán még csak az kéne, hogy a lakásba is bemenjenek kulccsal. Ilyen esetekre pedig adtam Gemmának egy kulcsot a házamhoz, de semmi kedvem nem volt felhívni és besétálni hozzá a belvárosba. Gondolom dolgozott még, a kocsi kulcsom pedig szintén a házban volt. Ráadásul pénz sem volt nálam, szóval még taxit sem hívhattam. 

A futás annyira lefárasztott, hogy már egyáltalán nem volt erőm bosszankodni, vagy idegeskedni, minél inkább le akartam ülni valahova és meginni egy pohár finom whiskyt jéggel. Esetleg kettőt. Úgy hogy valahogy a negyedemben lévő bárban találtam magamat, ahol még életemben nem fordultam meg, de nem volt rossz hely, mindig tele volt, már amennyire az utcáról és kocsiból beláttam. Most sem volt ez másképp, az összes asztal és boksz foglalt volt, így hát egy bárszékre telepedtem le. Megrendeltem a kívánt whiskymet, majd előhúztam a telefonomat, és újabb hívást kezdeményeztem, természetesen Corának, és persze, totál feleslegesen. 

Mikor kikaptam az italomat egyben lehúztam, aztán kértem még egyet, miközben a képekbe léptem és elkezdtem visszanézni őket. A legutolsó egy selfie volt, melyet ő készített, mikor unatkozott a hazafelé úton. Felém fordulva vigyorgott a kamerába, de én az útra figyeltem, így elszalasztottam egy jó képet vele. Ő viszont gyönyörű volt rajta, mint mindig. 

A haja egy kicsit kócos volt az ülésben való fetrengés miatt, szemei csillogtak és szája széle felfelé kunkorodott. Akaratlanul is elmosolyodtam, aztán elcsúsztattam az ujjamat a képernyőn, így a következő kép ugrott elém. A háttérben ugyanúgy én voltam, ugyanúgy az útra meredtem, és ugyanúgy Cora készítette a képet, csak ezen éppen idiótán grimaszolt, amin még jobban kellett vigyorognom. Elképesztőnek találtam, hogy nem volt szívbajos, vagy szégyellős és egy ilyen képet hagyott maga után a telefonomban. Mármint szerintem még ezzel a borzalmas grimasszal is gyönyörű volt, de a lányok általában csak makulátlan gyönyörű képeket csinálnak a barátjuk telefonjával és nem ilyeneket. Persze, már régen hozzá kellett volna szoknom, hogy Cora teljesen más lány volt, mint a többiek, de mindig ledöbbentett egy kicsit, mikor ezzel újra szembesültem. A következő képen hozzám hajolt, nyelvét kinyújtotta és hát mivel én nevettem a képen, ezért a nyelve hegyét pontosan a mosolygödröcskémbe nyomta. Tökéletesen emlékszem rá, hogy azt mondta, hogy éhes, mielőtt a képet készítette, én pedig kinevettem őt, hiszen előtte alig pár órával ebédeltünk még Devonben. Aztán miután a képet elkészítette azt mondta, hogy kipipálta kis híján kismillió lány álmát, mert, hogy ő nem egyszer olvasta már twitteren, hogy a rajongók a mosolygödröcskémbe akarnak nyalintani. Persze emiatt még jobban rázott a nevetés, egyrészt a halál komoly hangszíne miatt, amivel előadta az egészet, másrészt pedig azért, mert nem hittem neki. 

Noha ha jobban belegondolok, biztosan van abban valami, amit mondott. Úgy értem, néhány rajongóból tényleg kinézném, hogy megkérnek, hagy nyalinthassák meg a mosolygödröcskémet. Volt még vagy egy tucat kocsis selfie, amik után egy olyan kép következett, amin Robin, anya, ő és én voltunk. Még a vacsora után készítettük az étteremben. Cora keze a combomon pihent, míg az én kezem a derekán. Vállam az ő válla mögött pihent meg, így nekem dőlt egy picikét és emiatt csiklandoztak szőke hajtincsei, amiket aztán óvatosan arrébb tűrtem. Mellette anya ült, anya mellett pedig Robin, de mondanom sem kell, hogy nem őket bámultam. Hanem az elképesztően ragyogó és gyönyörű barátnőmet, akit elmondhatatlanul szeretek, és aki szét fogja törni a szívemet, ha nem jelentkezik hamarosan.

44. Cora? Cora Ashford?

Helloo,
omggg abszolut fav rész!! Idk miért nagyjából csak carry van benne, meg Hazz családja but akkor is ugh. Reméljük nektek is legalább annyira fog tetszeni, mint nekünk!^^ Jó olvasást! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Izgatottan dúdoltam a zene szövegét, mely Harry telefonjából szólt, míg az ágyon ültem a kerek tükörrel az ölemben. A sminkes cuccaim szanaszét voltak körülöttem, míg egy elfogadható arcot varázsoltam magamnak azután, hogy letusoltam meg hajat mostam. A grillezés miatt tiszta füst szaga lett szóval nem akartam úgy elmenni az étterembe, hogy bűzlik a fejem plusz az egyáltalán nem érte volna el, hogy jó benyomást keltsek Harry szüleinél. Habár meg kell említenem, hogy Annel igazán jól kijöttem, ami elérte, hogy a kövek melyek a vállamat húzták lefele eltűnjenek onnan. Biztosra akartam menni azzal kapcsolatban, hogy Annenek szimpatikus vagyok illetve Robnak is, hiszen ők Harry szülei, és ha nem vagyok jóban velük, nos, valljuk be, hogy az egy totál gáz lenne. Plusz, nem hiszem, hogy elbírnám viselni, hogy ha a srácnak a szülei, akit szeretek, nem kedvelnének.

Úgy hogy miután készen lettem a sminkemmel, mindent leszórtam az ölemből az ágyra, majd fehérneműben sasszéztam a táskámhoz. Kivettem a halványrózsaszín felsőt és hozzáillő szoknyát, majd belebújtam először a szoknyába, mikor kijött Harry a fürdőből. Hozzám lépett, aztán nyomott egy puszit a fejemre, míg a kezét rövid időre a derekamra csúsztatta, aztán már el is lépett tőlem. Megmosolyogtatott a gesztus, hiszen imádtam, mikor ilyen édes szeretet megnyilvánulásai voltak és nagyon jól is estek persze. Miközben felvettem a hosszú ujjú felsőt, amiből kilátszott a hasam egy kis része, őt figyeltem, hogyan készülődik.

Elvigyorodtam, mikor a törülköző lekerült róla és csupasz fenekével szemeztem. Kerek volt és markolni való, ami miatt legszívesebben mögé osontam volna, de akkor valószínűleg sosem jutottunk volna le az alsó szintre. Így hát végül elfordultam, aztán a fürdőbe sétáltam és ellenőriztem még egyszer a sminkemet. A hajamat leengedtem a gombócból, amibe fontam, aztán játszani kezdtem vele. Fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek vele, így hát megnéztem milyen lenne lófarokban, esetleg egy szebb kontyban, vagy kiengedve. Kicsit összerezzentem, mikor meghallottam Harry hangját, hiszen annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem észleltem, mikor belépett mellém.
- Szerintem leengedve hagyd – mondta, aztán mellém lépett, és a kezét a karomra csúsztatta, majd nyomott egy puszit a halántékomra – Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
- Ah, de nem néz ki így furán? Vagy rendezetlenül? – meredtem a tükörképemre.
- Nem – állt mellém, aztán a pultnak dőlt, így felemelhette a kezét és kisimíthatta a ráncokat a homlokomról – Nekem mindenhogyan tetszik a hajad, de szerintem, most maradjon kiengedve. Különben is, most mostad meg, nem?
- De igen – sóhajtottam, aztán leengedtem a kezeimet, majd pár tincset előre dobáltam a vállamra – Hát akkor így marad. Ha így szeretnéd – néztem rá mosolyogva, mire ő is elmosolyodott és egy édes kis csókot nyomott a számra.
- Gyönyörű vagy – suttogta a számra, aztán további apró puszikkal látta el, mire én felkuncogtam és a kezemet a vállaira csúsztattam.
- Köszönöm – suttogtam vissza – Te is nagyon jól nézel ki – húzódtam el tőle, aztán végig mértem őt és elégedetten elvigyorodtam.
- Örülök, hogy tetszem – terült el az ajkain egy játékos mosoly.
- Harry?
- Hm? – biccentette oldalra a fejét.
- Jövő hét hétvégén elvihetlek én valahova? – mosolyodtam el.
- Persze – csillantak fel a szemei – És hova megyünk?
- Az titok – nyomtam puszit az orrára, aztán kiindultam a fürdőből, ő pedig követett.
- Ne már, mondd el Cora!
- A-a, majd akkor megtudod – kuncogtam el magam – Ne légy kíváncsi, hamar megöregszel – böktem a mellkasára, mire elkapta a csuklómat és az ujjait finoman köré fonta.
- Te idősebb vagy nálam – vigyorgott rám, mire felhorkantottam és megforgattam a szemeim.
- Örülnék, ha erre nem emlékeztetnél – mondtam, mire felkuncogott és visszaadta a kis puszit az orromra. Aztán meg a számra. Majd a szám sarkába – Na, menjünk – sóhajtottam fel – Különben sosem jutunk le.
- Elcsábítalak, igaz? – kérdezte egy pimasz mosollyal az ajkain, mire eltávolodtam tőle és kihúztam a kezemet is a szorításából, miközben megráztam kicsit a fejem.
- Álmaidban Styles – vágtam rá, aztán felvettem a táskámat és áttúrtam, hogy minden kellhető dolog benne van-e. Eközben nem figyeltem, hogy Harry mit csinál, ezért kicsit értetlenül néztem fel, mikor belém jött hátulról.
- Oh, bocsánat. Cora? Cora Ashford? Te jó ég, kérhetnék egy képet? – emelte fel a telefonját, aztán tátott szájjal vigyorgott a kamerába, míg én csak totál hülyén bámultam rá – Egyet esetleg, ahol megpuszil? – mutatott az arcára, mire elnevettem magam és nyomtam egy puszit az arcára – Oh, igen, most pedig, mikor…
- Sajnos arra már nincs időm, majd legközelebb – vigyorogtam rá, aztán elindultam, ő pedig nevetve jött utánam.
- Alig várom, hogy elmeséljem a srácaimnak, hogy találkoztam veled! Te jó ég, példaképem vagy és végre beteljesült az álmom! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, királynőm!
- Istenem, Harry, ssh! – nevettem el magam amint a jobb kezem a nyaka köré fontam aztán magamhoz húztam. Az egyik keze a derekam köré tekeredett, míg az orrát az enyémhez dörgölte én meg egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Csak nem megszégyenítelek? – vigyorgott rám, míg a keze egyre lejjebb csúszott, egészen a fenekemig, amibe belemarkolt. Emiatt közelebb léptem hozzá, bár nem tudom, hogy ez miként volt lehetséges, hiszen már így is teljesen a mellkasához voltam tapadva. A melleim szinte a szájában voltak, de kétlő hiszem, hogy bánta. Mindinkább élvezte.
- Sosem tudnál megszégyeníteni – mosolyogtam rá huncutul – A kettőnk közül szerintem én vagyok az, akinek sikerülne. Vagy te hogy látod?
- Személy szerint úgy gondolom, hogy te képtelen lennél olyat csinálni – magyarázta – Túlságosan jól nevelt vagy és bár az ágyban egy kész őrült vagy, tudom, hogy nyilvánosan nem csinálnál semmi olyat, amivel magadra hívhatnád a figyelmet.
- Most meg kellene sértődnöm, amiért egy őrültnek hívtál az ágyban? – vontam fel a szemöldököm. Az arca egy pillanatra lefagyott a komoly és száraz hangtónusom miatt, szerintem még a szíve is kihagyott egy ütemet, legalábbis így éreztem a saját mellkasom ellen.
- Nem úgy értettem, én, baby – motyogott amint a szemei elnyíltak egy kicsit én meg elnevettem magam. Vigyorogva nyomtam az ajkaimat az övére és hagytam rajta egy-két puszit, az ujjaim a hajába túrtak hátulról és kuncogva váltam el tőle mikor nem reagált a csókjaimra.
- Csak húzatlak, Styles – pusziltam meg ezennel az orrát, amit ő felhúzott aztán elnyomtam magam tőle – Tudom, hogy őrült vagyok a hálóban, nem kell bemutatnod magamat nekem.
- Magamat nekem, oké, Cora Ashford, egyetemi diplomával a neve mellett meg mit tudom, én még milyen díjakkal nem tudja beszélni az anyanyelvét.
- Addig baszogatsz…
- Jelenleg nem baszogatlak mert valljuk be, eléggé illetlen lenne itt csinálni, míg a szüleim pár méterre vannak tőlünk – kacsintott rám amint megigazította a gallérját. Elnyílt ajkakkal néztem rá amint a pimasz megszólalás elhagyta az ajkait bár mielőtt még mondhattam volna valamit, letombolt a lépcsőn, az utolsóról leugorva – Jössz? – kérdezte amint visszafordult és rám nézett.
Én csak bemutattam neki, aztán oda figyelve a lépteimre tekintve hogy magas sarkú volt rajtam, lassan lementem a lépcsőn.

Az étterembe érve, gyorsan kaptunk egy asztalt, ahol én Harry mellett foglaltam helyet, Anne pedig Robin mellett. Harry anyukája ült velem szemben, míg a barátom a nevelőapjával szemezett, de így kényelmesen éreztem magam. Nem tudom, hogy képes lettem-e volna úgy végig ülni az estét, hogy Robinnal szemezek, akármikor felpillantok.

Harry kuncogva dőlt nekem, míg az étlapot lestük, tekintve, hogy taxival jöttünk, mindannyian alkoholos italt rendeltünk melyet pár perccel ezelőtt adtunk le. Harry azt mondta, hogy ő állja a mai estét, szóval azt eszünk, amit csak akarunk és tudván ezt, kiéltem a lehetőséggel. Roppant éhes voltam, annak ellenére, hogy teleettem magam ebédkor, hiszen a grillezett finomságok eszméletlenül jól illatoztak a kinézetéről nem is beszélve. Plusz szerintem azt is meg kell, említsem, hogy tudok enni, csak azzal nem vagyok tisztában, hogy hova megy mindaz, amit a szervezetembe viszek.
- Harry – nevettem el magam amint a srác elkezdte fújni a hajamat így az mindig a számba ment. Ujjaival a fülem mögé tűrte a tincset aztán egy puszit nyomott az arcomra és a fejét a vállamra fektette egy pár perc erejéig.
- Úú, rendelünk rántott gombát olyan sajtos szósszal? – kérdezte amint a mutatóujjával, melyen egy érdekes gyűrű pihent, rámutatott az ételre. Ez persze csak egy előétel volt, de amint rágondoltam, összefutott a nyál a számban és a hasam megkordult – Oké, akkor ez egy igen – kuncogott aztán ajkait az állkapcsomra nyomta egy édes kis puszi formájában – Anyu, ti esztek valamit a fő kaja előtt?
- Igen, szerintem rendelünk egy lencselevest a kettőnk között – bólogatott Anne, míg lehelyezte az asztalra az étlapot.
Harry keze otthont talált magának a combomon, az ujjai hosszan lenyúltak a lábaim közé, de nem zavart. Sőt, élveztem, hogy ott volt és volt valami, ami összekötött minket. A melegség áradt a tenyeréből mely automatikusan felmelegítette a testemet és észre sem vettem, hogy a jobb kezemmel körbeöleltem a felkarját. Annyira nagyon szerettem őt, hogy szóba sem tudtam foglalni és emiatt néha féltem, hogy mi van, ha ő ezzel nincs tisztában?
- Cora, kérsz még inni, baby? – szorította meg egy kicsit a combomat, mire felé kaptam a fejemet. Az orrunk majdnem összeért, az ajkai mosolyra húzódtak az én arcom meg totál elvörösödött – Minden oké?
- Igen persze. Mit kérdeztél? Oh, igen, um, csak egy vizet kérek, ha ez rendben van – mondtam a pincérnek az utolsó szavaim amint rájöttem, hogy ott volt és valószínűleg rám várt. Bólintott egyet majd mondta, hogy pár perc és itt is lesz mindennel, amit rendeltünk, majd megfordult és elment. Harry nevetni kezdett, Anne és Robin pedig mosolygott, míg én totál elvörösödtem. Megint.
- Fáradt vagy, Cora? – kérdezte Anne kedvesen, egy megértő kis mosollyal az arcán.
- Jól vagyok, csak elgondolkodtam – válaszoltam végül – Talán ha megiszom, ezt a koktélt felébredek egy kicsit – nevettem el magam, míg az italért nyúltam. Belekortyoltam a poharamba majd mikor már készültem táralgást indítani, a pincér megjelent az előételeinkkel és onnantól totálisan el voltam kussolva.
- Baby, ne edd meg előlem az összeset – motyogta Harry amint a rántott gombákat faltuk be, a szülei halk kuncogása tudtunkra adta, hogy igen is élvezik a kis civakodásunkat a kaja fölött.
- Rendelned kellett volna magadnak külön és akkor nem kellene az enyémet enned – szóltam vissza.
- Héj, én rendeltem magamnak, te csak belementél! – védte magát.
- Mindig ilyen harcias gyerek volt? – kérdeztem Annet és Robint amint felnéztem rájuk, míg megtöröltem a számat meg az ujjaimat.
- Folyton veszekedtek Gemmával, le sem lehetett állítani őket – jegyezte meg Rob – Persze mikor az anyukájuk jelen volt, úgy viselkedtek, mint az angyalok. Egy rossz szóval sem lehetett őket megilletni.
- Nem nehéz elhinni, hiszen már megtapasztaltam, amint egyszer-kétszer egymásnak esnek a szavaikkal – mosolyodtam el, míg az italom után nyúltam és Harry csak felhorkantott – Héj, viselkedj az asztalnál, Styles.
- Igen is, királynő! – vágta haptákba magát amint felült egyenesen. Egészen addig az én székem karfáján támaszkodott a könyökével és majdnem, hogy teljesen nekem dőlt, míg tömte magába a rántott falatkákat.
- Hihetetlen, hogy mennyire megnevelted, Cora – kuncogott Anne miután letette a kanalát és egy szalvétáért nyúlt. Éreztem, amint az arcom kezdett megint felhevülni a komment hallatán, bár nem értettem, hogy miért viselkedtem így mióta megérkeztünk az étterembe. Semmi bajom nem volt, míg otthon voltunk és beszélgetésbe léptem Harry anyukájával.
- Azt hiszem ez az a pillanat, amikor én elosonok a mellékhelységbe és ti elbeszélgettek rólam – közölte Harry amint kitolta maga alól a széket bár mielőtt elment volna, egy hosszú puszit nyomott az arcomra. 

A fejemet ingatva néztem utána amint elsétált, a hajába túrt aztán lejjebb húzta az ingjét mely valószínűleg többet ért, mint a felszerelés, melyet én viseltem. Nem is említve a zakóját, melyet a székén hagyott, meg a csizmáit, az óráját és szerintem még a farmere is drágább, mint akármi, amit aznap viseltem. Bár be kell vallanom, imádtam, hogy ennyire jó ízlése volt. Dögösebbé tette őt és csak még jobban tetszett és szerettem őt emiatt, amit talán furcsa, ez volt az igazság.
- Mikor hallottad amúgy, hogy veszekedtek? Vagy min? Remélem, nem ölik meg egymást nyilvánosan és hoznak ránk szégyent – ingatta a fejét, mire kínosan elnevettem magam.
- Az az igazság, hogy miattam kaptak össze.
- Oh? – vonta fel a szemöldökét Anne, én pedig az alsó ajkamba haraptam.
- Um, ez még tavaly volt, mikor erm… szóval, mikor volt az az ügy…
- Oh! – esett le Annenek, én pedig megkönnyebbülve néztem rá, hogy kapcsolt – Igen, persze, emlékszem rá – bólintott – Mindketten felhívtak, aztán én raktam rendet kettejük között – mondta, én pedig kínosan pillantottam az üres tányéromra, végül elvettem a vizemet és kortyoltam belőle egyet. Eközben a fejemben sürgősen kerestem valami téma után, hogy nehogy beálljon a kínos csend, de Anne hamarabb megszólalt, így mosolyogva néztem fel rá – Harry mesélte, hogy a barátaidnak gyerekük születtek.
- Igen – mosolyodtam el szélesen, amint a kis Brooks családra gondoltam. Istenem, de hiányoznak, mostanában alig beszéltem velük – Az egyik fiuk az egész terhesség alatt nem mutatta magát az ultrahangon és makkegészségesen született – meséltem.
- Hihetetlen, hogy nem látták őt egyszer sem a kilenc hónap alatt.
- Igen, ráadásul elég nagy meglepetés volt, mikor a várt egy gyerek helyett kettő jött. De Jaiék jól megbirkóznak a helyzettel. Remek szülők! – mosolyogtam büszkén.
- Jai a legjobb barátod, igaz? – kérdezte Anne, én pedig bólintottam egyet válaszképpen.
- Pelenkás korunk óta ismerjük egymást. A szüleink szomszédok, meg nagyon jó barátok. Együtt jöttünk Londonba is.
- Akkor olyan, mintha a bátyád lenne – mosolygott, én pedig újabbat bólintottam.
- Azt hiszem, fiú-lány barátság nem létezik – jegyezte meg egy apró kis mosollyal az arcán Rob, mire Anne döbbenten és felháborodottan egyszerre nézett rá.
- Robin! – dorgálta, nekem pedig egy kis kuncogás csúszott ki a számon – Persze, hogy létezik fiú-lány barátság. Tessék, itt van az orrod előtt, Cora és a barátja példák rá.
- Jai tényleg olyan nekem, mintha a bátyám lenne. Habár, meg kell, említsem, hogy mikor megismerkedtünk Harryvel, sokáig azt hitte, hogy mi együtt vagyunk – kuncogtam el magam, hiszen még mindig hihetetlennek találtam, hogy ezt gondolta.
- Tényleg? Erről nem is mesélt – mosolyodott el újra szélesen Anne.
- Persze, mert kellemetlen neki – nevettem – Szegényt kegyetlenül kinevettem, mikor elmerte mondani, de már akkor is sok gondot kikerülhettünk volna, ha az elején szól.
- Ki szól, miről és kiről? – huppant le újra mellém Harry, mire mosolyogva fordítottam felé a fejemet.
- Nem is említetted, hogy a kapcsolatotok elején vetélytársad akadt – mondta Anne, a vigyorát visszafogva, mire az ujjaimat a számra csúsztattam, nehogy én is felnevessek Harry értetlen arcát látva.
- Ja, igen, Cora munkatársa – bólintott aztán, én pedig Annere pillantottam, majd újra kortyoltam egyet a vizemből, hogy palástoljam, mennyire jól szórakozok a barátomon.
- Na, még róla sem hallottam, de én most amúgy valaki másról beszéltem.
- Hát… eleinte jóban voltak Niallel…
- Héj – csaptam a karjára – Még mindig jóban vagyok Niallel! Anyukád arra gondolt, mikor azt hitted, hogy én meg Jai.
- Oh – komolyodott el Harry – Nos, eléggé félreérthető volt, már ne is haragudj – fordult felém felháborodottságot játszva, de a szemeinél összegyűlt ráncokból tudtam, hogy ő is jól szórakozik.
- Nem, nem volt az, mert mindig velünk volt Serena, csak te nem láttad a sártól a fejeden, hogy fogják egymás kezét.
- Pft, persze – forgatta meg a szemeit, de aztán elmosolyodott én pedig kuncogva megráztam a fejemet és nyomtam egy puszit az arcára. Hihetetlen, hogy néha mekkora majom tud lenni, de valljuk be, imádom, mikor majomkodik.
- Szóval nem is egy férfivel kellett megküzdened, hanem hárommal, fiam – nevetett fel Rob.
- Egyel, igazából – vallotta be a fájó igazságot – Niall és Jai húgként szeretik Corát, a munkatársa azonban ferde szemekkel pillantgatott rám, mikor itt-ott megjelentem a cukrászdában.
- Oh, a cukrászda! – szólalt meg Anne – Annyiszor hallottam már róla Gemmától és Harrytől is, muszáj lesz ellátogatnom egyszer. És istenem, míg itt vagyunk, sütnünk is kell valamit együtt.
- Persze! – ragyogtak fel a szemeim – Mindenképpen kell sütnünk mielőtt, hazamegyünk és muszáj lesz eljönnöd a cukrászdába! Louise biztosan megengedné, hogy egy délelőtt hátra gyere és besegíts, vagy csak körülnézz, esetleg megkóstold a sütiket. 

Anne és én annyira belemerültünk a sütis témába, hogy észre sem vettem, mikor a pincér megérkezett a főételekkel melyet rendeltünk. Evés közben is folytattuk a kis csacsogásunkat a finomságokról, míg Harry és Rob a sajátos kis társalgásukban vesztek el. Idővel persze mind a négyen egy közös témáról beszéltünk, ami jó volt és őszintén élveztem. 

43. Közeljövő

Hiii,
Reméljük tetszik a rész, ne felejtsetek el kommentelni valamint pipálni sem a rész végén. ^^ Lotta love xoxo. 

x HARRY STYLES x

Már úgy keltem fel szombat reggel, hogy egy hatalmas vigyor terült el az arcomon. Csak le kellett pillantanom a barátnőmre, aki mellettem feküdt, teljesen az oldalamhoz kuporodva, semmi másban, csak az egyik pólómban, melyen a vezetéknevem volt felvarrva. Halkan felsóhajtottam amint közelebb bújtam Corához, a bal kezemet a fejezem alá tettem aztán a jobb mutatóujjammal elsimítottam a szőke hajtincset, ami az arcába lógott. Elképesztőnek véltem, hogy még álmában is térdeket gyengítően gyönyörű volt. Napsütötte bőre szinte csak úgy tündökölt a fehér ágyneműbe tekerve, nőlétére állkapcsa strukturált volt és élesnek tűnt, míg gombocska orra halkan megnevettetett, de ennek ellenére is aranyosnak találtam.

Közelebb csúsztam az arcához mikor cirógatásommal semmit nem értem, hiszen meg sem moccant. Sőt, ismervén Corát, ő valószínűleg még álmában is élvezte, amint az ujjaimmal simogattam őt. Rózsaszín ajkai teltek voltak és puhábbnak tűntek, mint valaha melyet le is teszteltem amint megérintettem őket az enyémmel. Gondolataim persze be is valósultak, amint a szám érintkezett az övével olyan volt, mintha vajba csókoltam volna. Kisebb puszikkal hintettem el ajkait, a cuppanás töltötte meg a szobát minden alkalommal, amikor elhúzódtam tőle. Benedvesítettem a számat amint a nyelvem végig siklott az ajkaimon aztán újra közel hajoltam hozzá és egy újabb puszival ajándékoztam meg őt. Ez alkalommal hallottam, amint mélyen lélegzett egyet és szemei is felnyíltak ezzel egy időben.
- Mmmm – hümmögött amint ajkait az enyémek ellen tapasztotta, az egyik keze megérintette a vállamat aztán lassan felsiklott a nyakam oldalára és megpihentette ott. Furcsálltam, hogy engedte azt, hogy megcsókoljam, hiszen általában ki nem állhatja, ha így viselkedek vele reggelente mivel még nem mosott fogat. Viszont nem reklamáltam, helyette inkább élveztem amint közel bújt hozzám és szinte belém olvadt.
- Jót aludtál? – kérdeztem csendesen, noha a hangom mely rekedtesebb és mélyebb volt a szokottnál úgy éreztette velem, mintha ordibáltam volna. A halálcsendesség is rátett az egész helyzetre.
- Mhm – hümmögött megint, most egy kicsit érthetőbben. Tudtam, hogy a tegnap történt akció miatt volt ennyire kimerülve és azért is volt annyira bújós. Alig mertem elhinni, hogy megtörtént köztünk a legelső együttlétünk, a kibaszott konyha pulton ráadásul, de hát ez tette az egészet olyan különlegessé – Szeretlek.
- Én is szeretlek – válaszoltam rögtön. Szemeimet lehunytam, míg hagytam, hogy Cora olyan közel bújjon hozzám amennyire csak akart, a tenyere a tarkómra csúszott az arcát meg elrejtette a nyakamban. Amint a nyakamra lélegzett kirázott a hideg, a kezemet a felsőm alá csúsztattam melyet viselt és a hátát kezdtem el cirógatni. Lábaink teljesen egymásba voltak fonódva, habár a szó „gabalyodva” jobb értelmet adott annak a zűrzavarnak, melyet a lábaink kreáltak a paplan alatt.

Kisebb puszik, csókok és simogatások közepette töltöttük el a reggelünket. Nyugalmas és szerelmes kis pillanatinknak természetesen az ajtó másik feléről jövő kopogás vetett véget, később pedig anya hangja szűrődött be a szobába, miszerint nem sokára készen van a reggeli, szóval reméli, hogy ébren vagyunk. Emiatt nagy nehezen ki kell kelnünk az ágyból mely kellemesen melegített minket habár közel sem volt olyan ereje, mint a szerelmünknek. Wow. Ennél nyálasabb gondolat már meg sem fordulhatott volna a fejemben, de ez volt az igazság. Biztos voltam abban, hogy a leghidegebb időszakban is minden rendben lenne velem, ha Cora mellettem lenne, mert a szerelme, melyet felém áraszt fűt és eléri, hogy sose kelljen vacognom. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire tüzesen festett miután kilépett a fürdőből csinos kis virágos felszerelésében, míg a haja egy gombócban volt és egy bandana is megpihent a fején. Az idő egyszerűen gyönyörű volt odakinn, a tegnapi totál ellentettje, mikor egész nap zuhogott az eső.
- Oh, te jóságos ég – mondtam elkápráztatva amint a szemeim végig futtattam Corán és egy pillanatig sem állítottam le magam. Ő már teljesen kész volt, én még mindig egy bokszerben ültem az ágyon, a telefonommal a kezemben. Noha az előbb említett tárgy idővel kicsusszant onnan, mert az előttem lévő lány sokkal inkább lekötötte a figyelmem – Hogy lehet valaki olyan tökéletes, gyönyörű és lényegében lélegzetelállító, mint te?
- Nehéz velem versenyezni – jegyezte meg amint rám kacsintott és bár mielőtt le tudott volna ülni velem szembe, az ölembe húztam. Karjait lazán a nyakam köré fonta, míg a bokáit összekulcsolta melyek lelógtak majd közelebb hajolt hozzám és mikor már azt hittem, hogy majd megpuszilja az orrom vagy valami, helyette megnyalta.
- Ew – rántottam vissza egy kicsit a fejem, persze totál játékosan. Egyáltalán nem izgatott a tény, hogy megnyalta az orrom, sőt mi több, örültem, amiért ilyen játékos volt velem.
- Igyekezz, mert anyukád és Rob már valószínűleg várnak – mondta hétköznapian, aztán felkelt az ölemből. Felém fordult és a kezét felém nyújtotta mire utánuk kaptam és visszahúztam őt magamhoz. A fejemet a melleire fektettem, míg a kezeimet összekulcsoltam a háta mögött aztán végül felnéztem rá – Gyerünk.
- Nagyon szerencsés vagyok – jegyeztem meg amint a szemeibe néztem, a hangom komolyan hangzott. Felkeltem aztán egy kicsit lejjebb hajoltam és egy csókot nyomtam Cora pihe-puha ajkaira.
- Menj már, te nyálgép – nevette el magát aztán a fenekemre csapott mikor elindultam a fürdőszoba felé. Emiatt vigyorogva ráztam meg a fejem és léptem a helységbe, hogy rendbe tegyem magam egy kicsit aztán mire kiértem onnan, Cora már régen nem volt a szobába. Mit sem foglalkozva ezzel a ténnyel, kihúztam az egyik Jack Wills térdnadrágom melyet felrántottam a szürke Calvin Kleinemre aztán mellé egy olyan felsőt vettem fel, amin, a vezetéknevemen megint csak ott volt.

Amint leértem a konyhába, ahol tegnap este eléggé intim pillanatokat osztottunk meg Corával, a nevelőapámat véltem felfedezni a pultnál. Mellé lépve egy féloldalas ölelésben részesítettem aztán a szemeimet tovább vezettem így rálátást nyerhettem anyura és Corára akik a pult másik oldalán tevékenykedtek.
- Szóval, mit eszünk? – kérdeztem amint leültem Rob mellé, összekulcsoltam a bokáimat aztán az ujjaimat is miután előre dőltem egy kicsit így a könyökeimmel rátámaszkodtam a pultra.
- Pirítóst, ha csinálsz magadnak, illetve maradt még egy kis rántotta, ha a barátnőd nem ette meg az egészet – nevetett anya – Ezen felül azon gondolkodtunk, hogy grillezünk ma ebédre. Mit szólsz?
- Corát ismervén a mai reggelim pirítósból áll akkor csak – jegyeztem meg egy féloldalas vigyorral az arcomon. Mikor a lány rám pillantott, egy huncut kacsintással illettem őt meg mire ő csak a szemeit forgatta, mint minden áldott pillanatban. Néha elgondolkodtam azon, hogy képes-e kiesni az ember szemgolyója, ha túl sokat forgatja.
- Annyira nem vagyok lelketlen – szólt vissza azonban ő arra nem számított, hogy időközben mögé sétáltam. Így amikor átkaroltam a derekát és egy puszit nyomtam a nyakába, kis híján elsikította magát – Viselkedj már!
- Én viselkedek – mondtam amint elkaptam a karjaim a dereka körül és egy lépéssel eltávolodtam tőle – Csak egy kés kellett – védtem be magam, noha tudtam, hogy mindenki, aki ott volt, tudta, hogy csak jártattam a számat. És persze igazam volt, hiszen Rob nevetni kezdett, amihez anya csatlakozott – De, um, jól hangzik a grillezés. Benne vagyok.
- Remek – csapta össze a tenyereit Rob – Reggelizz, meg és akkor elmegyünk venni mindenfélét, amire szükségünk lehet. Addig a lányok bepácolják a húsokat meg minden mást.
- Akkor nekünk miért is kell elmenni a boltba? – kérdeztem vissza amint felnyitottam a vajas dobozt majd mikor kiugrott a kenyerem a sütőből, kihúztam az egyiket és elkezdtem megkenni.
- Kell szén meg valami sör is jó lenne. Esetleg bor? Majd eldöntjük, ha ott vagyunk a boltban.
- Ah, oké, persze – egyeztem bele, míg bólogattam – Cora, um, rendben vagy ezzel?
- Mivel? – kérdezett vissza amint rám pillantott, hiszen eddig nekem háttal volt és anyuval trécseltek valamiről. Ez persze mindennél boldogabbá tett, mert minden, amit akartam, az volt, hogy ők ketten jól kijöjjenek.
- Rob meg én elmegyünk a boltba, addig te anyuval itthon maradsz.
- Oh, persze – mosolygott rám majd vissza is fordult és tevékenykedet tovább.

Rob és én nem sokkal azután, hogy befejeztem az evést, már a bejárati ajtó fele igyekeztünk, hogy elmehessünk a közelben lévő ASDA-ba hogy megvegyük, ami kell majd a mai grillezéshez. Elmenetelünk előtt persze nem hagyhattam el úgy a házat, hogy ne halmozzam el csókokkal az én gyönyörűséges barátnőmet, ami végül olyan hosszas cselekvésbe folyamodott, hogy anyunak kellett kitolnia a konyhából, hogy végre elmenjek. Szóval miután nagy nehezen megtaláltam a helyemet anyuék Jaguárjának anyósülésén és becsatoltam az övemet már úton is voltunk a boltba. Míg oda nem értünk, volt időnk mindenféléről beszélni Robbal, tekintve hogy nem mostanában láttam. Jó volt, hogy megoszthattam vele, hogy miként töltöttem a mindennapjaim és persze ő is így volt az egésszel.

A boltba érve, meglepetésként ért, hogy egyetlen egy rajongóval sem találkoztam, de aztán leesett, hogy valószínűleg senki nem tudja, hogy Devonben vagyok, a családommal plusz mindenki munkában van ilyenkor meg iskolában. Kellemesen töltöttük el az időnket a boltban, ami talán szokatlanul hangzik, de néha kihívásnak találtam azt, hogy nyugalmasan vásárolgassak. London mindig nyüzsgött és bár jól megoldottam azt, hogy sose ismerjenek fel vagy találjanak rám a fotósok, jó volt, hogy emiatt most egyáltalán nem kellett aggódnom. Vagy csak nem tűnt fel, ugyanis az orrom a telefonom képernyőjébe lógott míg Rob a bevásárló kocsit tolta mellettem amint a kezeivel rátámaszkodott a tolóra. Tök úgy néztünk ki, mint egy apa meg a tinédzser fia, akik bevásárolni mentek.
- Na, és mikor kéred meg a barátnőd kezét? – kérdése teljesen kirángatott a telefonom világból, és ha lett volna valami ital a számba, valószínű, hogy vagy félre nyeltem volna vagy egyenesen kiköptem volna.
- Elnézést? – kérdeztem vissza, olyan udvariasan, ahogy csak tudtam. Habár, a hangnemem közel sem volt udvarias, sőt, olyan magasra ugrott, hogy csodálkoztam nem törte szét az üvegeket melyek a polcon sorakoztak. Több voltam, mint meglepett.
- Gondolom egy kicsit levettelek a lábadról a kérdéssel – nevetett fel Rob mire én is elnevettem magam, teljesen egyetértve vele. Egyáltalán nem számítottam a kérdésére.
- Err, nincs a „to do” listám tetején. Legalábbis egyelőre még nem – vallottam be – Ami azt illeti, nem is gondoltam még rá. Úgy érzem, hogy még csak most jutottunk el odáig a kapcsolatunkban, hogy normálisan megbízzunk egymásban – indokoltam meg a véleményem – Honnan jött a kérdés?
- Értem, nem is akarlak sietni se semmi, nem az én döntésem, hiszen nektek kell készen állni erre az egészre – mondta – És hogy honnan jött a kérdésem, nos, mielőtt eljöttünk, megfordult a fejemben, hogy talán gondoltál már rá esetleg beszéltetek róla. Jó volt rátok nézni, amikor a konyhában voltunk és elég régóta ismeritek már egymást. Úgy hittem, hogy már olyan szinten vagytok, hogy az eljegyzés és házasság szóba jöhet.
- Egyelőre még nem – nevettem el magam halkan és megráztam a fejem. Bárcsak ott tartanánk, hiszen egy pillanat alatt igent mondanék, ha Cora azt mondaná, hogy álljunk neki a családalapításnak.
- Eljön majd az ideje, ne aggódj – mosolygott rám Rob és megveregette egy kicsit a vállamat amint az egyik polchoz nyúlt és levett róla egy doboz sót – Cora biztos, hogy kitart majd melletted. Aranyos lánynak tűnik és látni lehet, hogy nem a neved miatt van veled, hanem mert valós érzései vannak irántad.
- Mhm, szerencsés vagyok, amiért eddig kitartott mellettem – vallottam be csendesen. Nem igazán a boltba tartozott ez a beszélgetés, de jól esett, hogy volt valaki, aki őszintén érdeklődött a dologgal kapcsolatban – Sok mindent történt köztünk és egyáltalán nem gondoltam, hogy esélyem lesz valaha is a barátnőmnek hívnom őt. Szerintem nem érdemlem meg őt, de ő egy másik véleményen van ezzel kapcsolatban, szóval erről nem kéne beszélnem – nevettem el magam, miközben megingattam a fejem a tegnapi veszekedésünkre visszagondolva.
- Ne gondolkodj magadról ilyen rosszul Harry – mondta Rob már-már dorgáló hangon.
- Tudom, Cora is mindig ezzel jön – vontam vállat mosolyogva – De mindenesetre jól esett, hogy megkérdezted. És örülök, hogy kedvelitek Corát.
- Remélem bogarat ültettem a füledbe – vigyorgott rám, aztán eltolta előttem a kocsit és befordult a következő sarkon, én pedig egy idióta mosollyal az arcomon követtem őt.

Amint hazaértünk a ház csendes volt, és két kedvenc nőmet sehol sem lehetett látni. Lepakoltunk arra a bizonyos pultra, és rögtön a keresésükre indultam, míg Robot hátra hagytam magam mögött a konyhában. A nappaliba érve felfedeztem anyut a kertben az ablakokon keresztül, így hát a teraszajtó felé indultam meg, majd elhúztam azt és kiléptem hozzájuk a kőre.
- Megjöttünk – jelentettem be egy hatalmas mosollyal az arcomon. Míg anyu a ház falánál kinőtt dudvát tépdelte, addig Cora a grill sütőt sikálta sárga gumikesztyűben, miközben a szájával folyton felfelé fújta egy kósza szőke tincsét, ami újra meg újra visszaesett a homlokába. Mosolyogva elindultam felé, aztán megálltam mellette és kisimítottam a tincset a homlokából, mire egy ragyogó mosollyal felnézett rám, szemeivel hunyorítania kellett a nap miatt.
- Köszi – kuncogott fel.
- Nem felejtettetek el semmit? – kérdezte anyu.
- Err… ha jól tudom, nem.
- Ahogy ismerlek, titeket át kell néznem akkor – sóhajtott fel.
- Héj! – fordultam felé tetetett szomorú arccal, ő pedig csak vigyorogva bement a teraszajtón ezzel kettesben hagyva minket.
- Szia, baby – húztam egy széket eléje, aztán a hátával szemben leültem rá, és a karjaimmal megtámaszkodtam a tetején.
- Szia, Harry – kuncogott fel – Milyen volt a vásárlás?
- Jót beszélgettünk Robbal – feleltem sejtelmesen, és mikor felpillantott rám, csak felé villantottam egy fogsoros vigyort.
- Akkor oké.
- Mint látom, nagyon benne vagy a takarításban…
- Hát igen, mivel grillezni akarunk. És nem akarom a kaját a piszokba fektetni – magyarázta.
- Aha. De egy csókra sincs időd? Csak mert az ajkaim nagyon hiányolják a tieidet – csücsörítettem felé, mire felnevetett aztán adott egy rövid puszit a számra – Ez nem is csók volt – biggyesztettem le a számat.
- Érd be ennyivel – kacsintott rám.
- Pft – sóhajtottam drámaian, aztán csendben figyeltem, ahogy komoly arccal tovább sikálja a grill sütőt.

Idáig még sosem gondolkoztam azon, hogy ténylegesen megkérjem a kezét. Mármint, persze, elképzeltem talán többször is, mint kellett volna, hogy a feleségem és lesznek gyerekeink, meg egy nagy házunk és kutyánk, és hogy majd Cora együtt sütöget otthon a lányunkkal, míg én focizok vagy játszok a kisfiunkkal, de úgy gondoltam rá, mint a jövőre és nem úgy, mint a közeljövőre. És az, hogy mindez talán nagyon is hamar bekövetkezhet – legalábbis a házasság és első gyerek – hirtelen izgalommal töltött el. Ugyanakkor tudtam, hogy nem kérhetem csak úgy meg Cora kezét. Még alig egy hónapja talán, hogy együtt vagyunk, és oké, hogy ismerjük egymást már lassan egy éve, még csak most szokunk igazán egymáshoz és bár azt nem mondanám, hogy még csak most ismerjük meg egymást jobban, valahogy mégis így van. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy szeretem őt, úgy ahogy eddig még egyik barátnőmet sem és tisztán látom magam előtt a jövőnket. Ugh, összezavarodtam. Tehát, szeretném, ha a feleségem lenne és ugyanolyan nagy boldogsággal térdelnék le elé akár most rögtön – oké, talán, ha van gyűrűm – mint akár évek múlva. Ez ellen pedig szól a tény, miszerint még csak most jöttünk össze, tegnap voltunk túl egy komoly beszélgetésen és el kell hinnem, hogy elég vagyok neki, amin pedig már dolgozok. Talán elrontanék mindent, ha most azonnal megkérném a kezét. Talán nem mondana igent a fentebb felsorolt okok miatt. Az pedig hatalmas csalódás lenne, és újabb veszekedéshez billentene minket, hiszen száz százalékig biztos vagyok benne, hogy akkor is azon rugóznék, hogy nem vagyok neki elég jó.
- Harry? Harry, figyelsz rám egyáltalán? – lóbálta meg citromsárga kesztyűbe bújtatott kezét, mire felkaptam a fejem a bambulásból és rávezettem a tekintetem.
- Tessék? Mondtál valamit?
- Igen, már öt perce itt jártatom neked a számat, de nem figyelsz rám. Min gondolkoztál így el?
- Semmin – ráztam meg gyorsan a fejemet – Nem lényeges. Ne haragudj, most már figyelek rád. Mit mondtál? – mosolyogtam rá, mire felvont szemöldökkel nézett vissza rám, végül annyiba hagyta a dolgot és újra mesélni kezdett. 

42. Vaníliás Cora

Helloo,
mi újság veletek srácok? Beszippantott mindenki a végső hajrá a suliban, nem igaz?:D Reméljük azért Carryre szakítatok tíz perc pihenőt és örömmel elolvassátok a részt, mert ma egy igazán tartalmas következik. ;) Pipáljatok és kommenteljetek, hiszen a véleményeitekre mindig nagyon kíváncsiak vagyunk! Jó olvasást! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Örültem neki, amiért Harryvel sikerült megbeszélnünk a bizonytalanságát és a „nem vagyok elég jó“ érzetét. Komolyan gondoltam azt, hogy mindennél fontosabb nekem, az hogy boldog és kiegyensúlyozott legyen és az, hogy bízzon magában. És mint már említettem, tényleg elmentem volna akár addig is, hogy szakítsunk, csak hogy elérjem azt nála, hogy belássa, elég az, amit mindenkiért tesz. És lehet, hogy ez egy kicsit betegnek és hülyének hangzik, de én meg ilyen személyiség vagyok, és szeretem Harryt, meg szeretném, ha együtt maradnánk, csak a magam módján. 

Szóval tökre feldobódtam, hogy sikerült tisztáznunk a dolgokat és jobban érezte magát. Rajta is azt láttam, hogy megkönnyebbült és sokkal felszabadultabb is volt, úgy hogy míg én a konyhapult előtt álltam és sütit szedtem neki egy tányérra fagyival, addig ő a pultnál ült és a fárasztó favicceivel boldogított, amin igazából tényleg jól szórakoztam, de ezt sohasem vallottam volna be neki.

- Oké, Harry, elég! Ezek borzalmasak! Nem akarok egy faviccet sem többet hallani! – fordultam felé a tányérral, aztán lehelyeztem elé, majd a hüvelykujjamat a számba csúsztattam, mert hát, naná, hogy fagyis lett. 

- Te akartad mindenképpen elrendezni a sütit meg a fagyit a tányéron, szóval valamivel szórakoztatni kellett magunkat – mondta, aztán már a szájába is tolt egy falat sütit, fagyival – Mmm, ez isteni – mondta teli szájjal – A ló miért húzza a szekeret? – kérdezte.

- Mert taszítani nem tudja! – vágtam rá, miközben az arcom teljesen felvirult és csillogó szemekkel néztem rá – Haha! Tudtam, tudtam, tudtam! 

- Ez nem ér – forgatta meg ál durcásan a szemeit, miközben tovább falta a sütit. Újra összeszaladt a nyál a számban, ahogy a sütijére pillantottam, végül lefordultam a székről és egy szelet sütit felkapva, valamint a fagyis dobozt magamhoz véve felültem újra a székre. Majd lejógázom… valamikor – Mit csinálnak a várvédők szabadidejükben? – kérdezte.

- Nem tudom – vallottam be, miközben belekanalaztam a fagyiba, aztán a számba helyeztem a nagy falatot. 

- Lefoglalják magukat! – vágta rá.

- Világos volt – bólintottam, aztán egy kis sütit tömtem a számba. Észre sem vettem, hogy csendben maradt, annyira elmélyedtem a fagyis dobozban. Mindig is imádtam a vanília fagyit, szóval, ha előttem volt egy egész bödönnel, nem igazán lehetett róla lebeszélni, hogy megegyem az összeset. 

- Tudod, igazad volt korábban – szólalt fel, mire válaszul csak hümmögtem egyet, hogy jelezzem neki, figyelek rá – Mikor azt soroltad, hogy láttalak teli szájjal enni, meg részegen és betegen és hogy valószínűleg a világ összes süteményét kóstoltad már. Szóval, hogy mázlista, vagy amiért veled vagyok. Csak mert baby, tiszta fagyi az arcod.

- Mi? – kérdeztem teli szájjal és egy pillanatra felpillantottam rá – Szóval így megy ez? – kérdeztem, miután lenyeltem a falatot és újra felnéztem rá. Az arcán egy szemtelen mosoly terült el, a tányérja már üres volt és csillogó szemekkel nézett engem – Én felvidítalak, megoldom a problémáinkat, lejáratom magam előtted, összerakom a két kezem, amiért ezek után még mindig velem vagy és akkor még nagyképűsködsz is? – kérdeztem, mire hosszú nevetés csúszott ki a száján, miközben megrázta a fejét – Mármint… akkor miért is ülök itt veled a konyhában? Régen úton kéne lennem valami szórakozóhelyre, hogy elfelejtselek és kielégítsem a vágyaimat. 

- De minek mennél el, ha itt vagyok én, hogy kielégítsem a vágyaidat? – kérdezte széttárt karokkal és ezer wattos mosollyal. Imádtam vele szórakozni. 

- Mert személyiségzavaros vagy és néha, vagyis elég sokszor hirtelen átváltozol az édes, szexi srácból egy nagyképű seggfejjé – válaszoltam.

- De a nagyképű seggfej is ugyanolyan szexi, mint az édes – vigyorgott önelégülten. 

- Oh, igen? – vontam fel a szemöldökömet – Kár, hogy az állítólagos szexi srác teljesítményéből még semmit sem tapasztaltam – tetszett ez a flörtölgetés vele, főleg azért, mert már elég régen volt ilyesmiben részben. És egy forró flört mindig mindenkit lázba hoz, mindegy, hogy az illető nő vagy férfi. 

- Nem tudom, hogy vagy vele… – kezdte, én pedig izgatottan vártam, hogy mivel vág vissza, de nem pillantottam fel rá, hogy palástoljam izgalmamat – De én még tisztán emlékszem, mikor nálad voltunk. Aztán csak úgy letámadtalak egy szál törülközőben, plusz azt hiszem igazán jól érezted magadat akkor – hallatszódott a hangja egyre közelebbről. Végül megéreztem a karjait a derekam körül, míg a szájával a fülem mellett volt, így a lehelete megcsapott, ami automatikusan libabőrbe csúsztatta a testemet – És tudod, hogy csak egy szavadba kerül, hogy bármikor megismételjük – suttogta, aztán az ajkai közé fogta a fülem hegyét és benedvesítette azt a nyelvével. Fogaim az alsó ajkamba mélyedtek, míg a szemeimet lehunytam egy pillanatra és mély levegőt vettem. A francba is, de elég a derekamat átkarolnia és máris benedvesedek tőle. Hogyan csinálja ezt? Hogyan tud nálam ilyen hatást elérni? És hogyan hat így a testemre? 

Ujjait a csípőmbe vájta, aztán maga felé fordított a széken, mire a tekintetem rögtön felugrott rá és talán kicsit a levegőt is szabálytalanul vettem. A kezeimben még mindig a fagyis doboz és a kanál voltak, amivel azt ettem. 

- Csupa fagylalt vagy baby – mormogta, aztán a hüvelykujját az arcomra csúsztatta, majd letörölte onnan a ragacsos édességet. Kissé megbabonázva és elnyílt ajkakkal figyeltem, ahogy a hüvelykujját telt ajkai közé csúsztatta, aztán lenyalta a fagyit onnan. Totálisan a bolondját járatja velem – De tudod mit? Nem baj. Szereted a vaníliát? – kérdezte csábosan elmosolyodva, aztán kivette a kezemből a dobozt, majd bekapott egy kanállal a fagyiból – Mmm, én igen – hümmögött, aztán rám pillantott kanállal a szájában, végül lassan kihúzta azt és felvont szemöldökkel pillantott rám – Tudod, most arra várok, hogy csak mondj valamit, esetleg kiszabd, hogy mit akarsz tőlem, mert a lehetőségeink határtalanok. Tudod Cora, a tested reagál rám, de a fejedben kell eldőlnie a dolgoknak – ütögetett a halántékára az ujjaival.

- Oh, fogd már be, és csak csókolj meg! – sóhajtottam fel bosszúsan, lábaimat felemeltem, aztán a dereka köré lendítettem őket, majd összekulcsoltam ott és így magamhoz rántottam. Nem ügyelve a fagyira, magamhoz rántottam a felsőtestét is, aztán lehúztam a fejét az enyémhez és rögtön összekapcsoltam az ajkainkat. Hideg volt a szája és vanília ízű és hiába hűtött le a fagyi, úgy éreztem, mintha már csak a csókjától lángra lobbanna a testem. Erősebben nyomta a száját az enyémre, mire elnyitottam az ajkaimat és hagytam neki, hogy a nyelvével betörjön a számba. Többet akartam belőle, a teste nehezét akartam érezni az enyémen, de ez nem ment, mert a bödön még mindig kettőnk között volt. Meglepődötten pislogtam, mikor elvált tőlem, aztán belekanalazott a fagyiba.

- Kérsz te is? – kérdezte incselkedve és pajkosan mosolyogva. 

- Harry, nem érdekel a fagyi – mondtam lihegve és vártam, hogy ő is azonnal lerakja a műanyagot, aztán folytathassuk ott ahol az előbb abbahagytuk. Aztán rájöttem. Tényleg arra várt, hogy kimondjam, akarom őt. Az előbb említette is, hogy mondjam el, mit szeretnék, de túlságosan lekötöttek mozgó ajkai, amik csillogtak a fagyitól, hogy csak felületesen tudtam, miről beszélt – Hacsak nem úgy akarsz szórakozni, hogy közben eszel. Még soha sem próbáltam, de biztosan nem lehet rossz – mondtam, a hangom megütötte a várt könnyedséget, amit akartam, de közben egyáltalán nem így éreztem magamat. Kezeimmel elkaptam mackónadrágjának derekát, aztán elhúztam, majd becsúsztattam a kezeimet. Elkerekedett szemekkel pislogott rám, míg én csak elmosolyodtam és ujjaimat levezettem a nemi szőrzetén keresztül a férfiasságára. Nem volt rajta alsó, és ezzel csak még jobban azt érte el, hogy akarjam őt. Aztán amint az ujjaimat köré fontam, csak akkor éreztem, hogy máris mennyire kemény volt. 

- Igen, khm, szóval egy vaníliás Cora magasan vezet a „Amit akarok” listámon – prüszkölte ki, miközben elkapta mellettem a pult szélét és megkapaszkodott benne – Istenehhm, ezt nemm így képzeltem el, de umm mindig úgy m-meglepsz – mondta vággyal teli hangon, szemeit lehunyta és hátrahajtotta a fejét. Eközben én fel és lemozgattam a kezeimet a férfiasságán, aztán a hüvelykujjammal köröztem egyet a makkján és boldogan kentem szét rajta boldogsága egy-két elő cseppjét. Kihúztam az egyik kezemet a nadrágjából, aztán a hüvelykujjam, ami fénylett a váladékától, a számba csúsztattam. Persze ő is felnyitotta a szemeit, mikor egy kézzel elengedtem, szóval végig nézte, ahogy megízlelem őt – A kurva életbe Cora, olyan szexi vagy – sziszegte, állkapcsát megfeszítette és elsötétült szemekkel nézett rám. 

- Mhmhmm – hümmögtem fel, aztán cuppantottam egyet a számmal, ahogy kihúztam az ujjamat és visszavezettem a nadrágjába – Majdnem olyan jó, mint a vaníliafagyi – mondtam, és újra mozgatni kezdtem a kezeimet a férfiasságán, ami egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt és elnehezedett a kezeimben. 

- Ezért mhoost térdre kéne ereszkedned, dehh ha vaníliát akarsz, mindjárt kapsz te olyat tőlem – morogta szexi hangon, aztán lerakta a pultra a dobozt, majd elkapta a derekam és felültett a székről a pultra. Elvigyorodtam, de továbbra sem engedtem el merevedését, ahhoz túlságosan élveztem nézni, ahogy széthullik. Plusz muszáj volt játszadoznom vele és egy kicsit az őrületbe kergetnem őt. Igazán megérdemelte az én popsztárom. 

Elengedtem a farkát, aztán megmarkoltam a nadrágját és lerántottam róla, mire az tovább is csúszott a combjain, majd egy csomóban esett össze a bokái körül. Megfogtam a pólóját, aztán lehúztam róla, majd azt is ledobtam a földre és csillogó szemekkel mértem végig. Annyira szexi volt, szinte már túlságosan tökéletes és imádtam ezt a meztelen látványt a konyhában. Mindennap így kéne látnom őt, meztelenül a konyhámban. 

A tekintetemet lekötötte aztán hatalmas kezei és hosszú ujjai, amivel a farmerem gombját ügyködte ki. A gyűrűin meg-megcsillant a fény a lámpának köszönhetően, körmei szépek és ápoltak volna. Megragadta a felsőm alját, aztán sebesen felhúzta rólam, mire a levegőbe dobtam a kezeimet, hogy teljesen le tudja rólam húzni. Tekintetem gyorsan lecsúszott magamon a melltartómra, és megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy egy igen szép darab volt rajtam. Harry is díjazta a választásomat, nyelvével végigszántott az ajkain, miközben a szemeit egy percre sem tudta levenni a dekoltázsomról. Nem értettem miért, hiszen már látott meztelenül, de önbizalommal töltött el, hogy tetszett neki, amit látott. Ujjai visszacsúsztak a nadrágomra, lehúzta a sliccemet, mire hátratámaszkodtam a kezeimmel és megemeltem a csípőm, hogy le tudja rólam húzni a nadrágot. Villámgyorsan cselekedett is, lehúzta rólam a zoknimat is, aztán mindent egy kupacba dobott a földön. 

Ujjai felkúsztak a hasamon keresztül a melltartómhoz, meghúzogatta kicsit a kosarat, végül hátra csúsztatta a kezeit a hónaljam alatt a hátamra, és kikapcsolta a kapcsot. Olyan gyorsan rántotta le rólam a melltartót, hogy pislogni se volt időm. 

- Esküszöm, egyszer itt – húzta végig az ujjait a melleim között, ami miatt még a lélegzetem is elakadt – Végig fogom húzni a farkamat, és rohadtul fogom élvezni – mondta egy szexi, mély hangon, én pedig csak nyeltem egy nagyot és akaratlanul is elképzeltem a szituációt.

- Talán először máshol kellene… huzigálnod – mondtam lihegve, mire egy mocskos vigyor terült el az arcán.

- Feküdj le – mondta ellent nem tűrő hangon, mire magam mögé pillantottam, majd félretoltam a tányérját, végül leereszkedtem a kényelmetlen kőre. Hideg volt a hátamnak, és egy ideig kellemetlen, de legalább valamelyest lehűtötte felhevült testemet. Mikor kezeit a térdeimre csúsztatta, majd erősen széthúzta őket, tűnt csak fel, hogy egész végig összepréseltem a combjaimat. Nem hiszem el, tényleg a szülei nyaralójában lévő konyhában készülünk egymásnak esni? 

Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy helytelen lenne, amit csinálunk, vagy, hogy rosszul kéne éreznem magam miatta, mindinkább egy izgatottság fogott el és költözött be a mellkasomba, a hasamba és a lábaim közé. Tényleg rohadtul akartam már őt és egy percig sem akartam tovább húzni az egészet. Már egy éve ismerjük egymást, lassan egy éve tetszik nekem és te jó ég, az elején még csupán csak a gondolata is annyira izgalomba hozott, hogy muszáj volt magamhoz nyúlnom. Elvigyorodtam, aztán lepillantottam rá és úgy döntöttem, megosztom vele az élményemet. Nem hiszem, hogy nem tetszene neki a gondolata annak, hogy rávonaglottam az ágyamban, mikor még alig ismertem őt.

- Egyszer… még tavaly – kezdtem nehézkesen, de közben nem bírtam abba hagyni a vigyorgást – mikor megismerkedtünk… – Harry eközben egy percre sem állt le a tevékenykedéseivel. Felém hajolt és ajkaival a nyakamon hagyott nedves csókokat – Láttalak az edzőteremben bokszolni – lihegtem – És aztán levetted a felsődet… Én pedig otthon, az ágyamban magamhoz nyúltam és rád g-gondoltam, te jó ég – nyögtem fel, mikor Harry ujjai a középsőmre simultak, mindenesetre még bugyin keresztül. 

- És volt annyira jó érzés, mint most? – kérdezte. 

- Neem – nyögtem. Közben ráharapott a balmellemre, majd még lentebb haladt és a szája közé vette a mellbimbómat – Istenem, nem Harry, még – könyörögtem, miközben a fejem hátrahajlott a kemény kövön és a hátam is megemelkedett, ezzel a melleimet még jobban feltárva Harry előtt. 

- Tudod, rohadt izgató a gondolata annak, hogy magadhoz nyúlsz, miközben rám gondolsz – morogta a mellembe, aztán az állával körözött egyet érzékeny mellem körül, mire a borostája égető érzést hagyott hátra maga után. 

- Ah – tört ki belőlem – Tudomm, azért mondhtaam – nyögtem. 

- Imádsz velem szórakozni, nem igaz? – morogta, míg bekapta a másik mellemet is és addig szívta, szopta, nyalta, míg a bimbóm teljesen meg nem keményedett a nyelve alatt.

- Igen. 

- Akkor jó. Mert én is veled – mondta, aztán felegyenesedett és oldalra nyúlt a fagyis bödönért, miközben az ujjaival szétvájta a bugyim nedves anyagát. 

- Harry! – szóltam rá döbbenten – Úgy szerettem ezt a fehérneműt! 

- Veszek neked másikat – vágta rá – Ugyanilyen szexit. Szexibbet. Tök mindegy milyet, amilyet csak akarsz – morogta, aztán fogta a kanalat és a köldökömre csepegtette a hideg vanília fagyit. 

- Ááá! – kiáltottam megint, hiszen rohadt hideg volt, de egyben jól is esett. Az pedig, hogy rólam akar fagyit enni, még nedvesebbé tett.

- Vaníliát akartál – morogta – Hát megkaptad. Mhmm, isteni – hümmögött, aztán beszippantotta a hasamon azt a részt, ahova szintén kent fagyit, végül mindent lenyalt rólam, miközben az ujjaival ingerelt, de szerintem meg sem fordult a fejében, hogy feltolja azokat, hogy egy kicsit jobban érezzem magam – Olyan kibaszott nedves vagy, hogy nem kellene tovább húznom az időt – morogta. 

- Igen, ne húzzuk tovább – nyögtem fel – Kérlek Harry. Ah, istenem, akarlak. Itt és most a pulton. 

- Kérésed számomra parancs baby – búgta, mire engem kirázott a hideg, aztán újabb nyöszörgés csúszott ki a számon ujjai miatt – Csak kell egy óvszer. Mindjárt jövök baby – nyomott egy csókot a hasam aljára, aztán elengedett, a testem pedig sajgással tiltakozott és kétségbeesetten néztem utána. A kezem gondolkodás nélkül csúszott le a hasamon, hogy enyhítsem a sajgást, és hamar felnyögtem simogató ujjaim miatt. Még jobban szétvájtam a bugyimat, végül remegő kezekkel letoltam a csípőmről és lerugdostam a lábamról. Kezem visszacsúszott középső pontomhoz, a másik kezemmel pedig rámarkoltam a mellemre. Újabb hangos nyögés tört fel belőlem, mikor Harry visszaért a konyhába. 

- Oh, te jó ég! – fújta ki hangosan a levegőt – Baby – nyögött fel – Rohadt ingerlő egy látvány vagy itt a konyha pulton a kezeddel a lábaid között, tudod e? – morogta, aztán már hallottam is a fólia szakadását, mire a gyomrom görcsbe rándult és gyorsabban mozgattam az ujjaimat – Megengeded, hogy most már én nyújtsak neked egy kis örömöt? – dörmögte, én pedig nyöszörögve hagytam abba a simogatásomat, de még mielőtt a kezemet elvehettem volna, elvette ő, felemelte és a szájába csúsztatta az ujjaimat. 

- Harry! – csúszott ki a számon a neve hangosan, és nyögve hátrahajtottam a fejemet. Izgatóan szopta az ujjaimat, miközben lentebb húzott a pulton, aztán széttárta a lábaimat és közelebb férkőzött hozzám. 

A szemeim hátrafordultak a koponyámban, mikor puha bőrével hozzámért, a makkját a bejáratomhoz dörgölte, majd lassan belém csusszant. Mindkettőnkből hangos nyögés tört fel, elengedte az ujjaimat és még előrébb nyomult bennem. Régen voltam már együtt férfivel, szóval számítottam rá, hogy fájni fog, valamint Harry sem éppen egy kis mérettel lett megáldva, de egy percre sem éreztem fájdalmat. Akkor sem, mikor tövig belém csapódott. Ujjaival a combjaimba mart, aztán mély torokhangon felmorgott és a kezeit a testem mellé csúsztatta. Átölelt, miközben lassan mozgatta a csípőjét, a teltség és bőrünk összecsapódásának hangja egyre csak közelebb billentett az orgazmus felé. A számat folyamatosan érthetetlen motyogások és nyöszörgések hagyták el, végül felnyújtottam a kezeimet felé, mire lehajolt hozzám és ajkait az enyémekre tapasztotta. Ujjaimmal a hajába szántottam, aztán teljesen feltúrtam azt, majd meg is húztam, mire ő egyre erősebben csapódott belém újra meg újra. Felvett egy állandó tempót, ami nem volt se gyors, se lassú. De olyan mélyre lökött, hogy tökéletesen elég volt ahhoz, hogy elélvezzek. 

És hát ez is történt jó pár perc kemény munka után. A testem reagált az övére, égett, lángolt, sikításomat a nyakába temetve próbáltam elnyomni, míg a körmeimet a vállába vájtam és szemeimet összeszorítottam. Angyali hang volt hallani hosszú, férfias nyögését a fülem mellett, az hogy éreztem, hogyan remegett meg bennem, még gyönyörűbbé varázsolta az egészet. Elképesztően lihegtem, a szívem nagyon gyorsan dobogott, a testem még mindig remegett és erősen szorítottam magamhoz Harryt.