25. Átvert

Hellooo,
Boy, ha eddig Harry nem ment az agyatokra, akkor lehet, hogy a tetteivel ebben a részben, eléri majd. :D Szerintem elég jól megírtuk a részt, legalábbis nekem nagyon tetszik, még az is amit én írtam.:D Reméljük nagyon nem akadtok ki.:D Köszönjük szépen az előző részhez érkezett sok kommentet és pipát!:) Jó olvasást! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Mást nem hallottam azok után, hogy Gemma megkérdezte az öccsét, hogy normális-e vagy sem. Bár azt hiszem ez is volt a lényeg. Mármint, hogy ne legyek fültanúja annak, ami majd lefolyik köztük. Gemma valószínűleg egy szívességet tett nekem azzal, hogy elrángatta tőlem az öccsét olyan messzire, amennyire az csak lehetséges volt. Nem tudom végül mennyi idő telt el, de csak akkor kaptam fel a fejem, mikor Niall nagy vigyorogva lépett be. Egy szomorú mosolyt küldtem felé, pedig nem akartam sajnáltatni magam. Sosem szerettem, ha az emberek megsajnáltak. Nem kellett, amint rám néznek, azzal a tipikus tekintettel aztán elmondják, hogy minden rendben lesz és túlélem. Ezt én is tudtam. 

- Cora, miért sírtál? – kérdezte kíváncsian Niall. Letette a sörét a pultra aztán velem szembe könyökölt a pulton. Ő volt az egyik oldalán én meg a másikon. Felsóhajtottam aztán megráztam a fejem.

- Nem lényeges – vontam vállat. Oh, pedig mennyire lényeges volt. Pft – Nem tudod, hogy Gemma merre ment? Esetleg Louis merre van? 

- Gemma az öccsével beszél, Louis pedig a többiekkel van a nappaliban. 

- Oh, oké – motyogtam – Er, nem tudod esetleg, hogy hol van a mosdó? 

- Kimész a konyhából, jobbra fordulsz és az első ajtó az – mondta mosolyogva – Szerintem lesz ott nedves babatörlő. Tudom, hogy nem a legjobb, amivel leszedheted a sminked, de több mint a semmi. 

- Rendben, köszönöm – biccentettem felé. Lecsúsztam a székről, a kézfejemmel megtöröltem az arcom aztán követve Niall utasításait, eljutottam a kívánt helységbe. Magamra zártam az ajtót, felkapcsoltam a lámpát és mikor a tükörbe néztem, valóban megijedtem. 

- Wow – motyogtam rekedtesen amint közelebb lépkedtem a kagylóhoz. Kinyitogattam a falon lévő kabinokat, míg meg nem találtam a szőkeség által említett törlőkendőket. Sóhajtva, kinyitottam, aztán neki láttam az arcom rendbe szedésének. Szidtam magam rendesen, amiért elcsesztem a sminkem. Elég büszke voltam rá és nem akartam elhinni, hogy lesírtam a műszempilláimat. Morogva, a kagyló szélére tettem őket és észben tartottam, hogy mindenképpen meg kell kérdeznem majd valakit odabent, hogy nincs-e műszempilla ragasztójuk, hogy legalább azt vissza tudjam tenni. 

Amint megvoltam, kidobtam a kukába az elhasznált törlőket, megmostam a kezeim és elvettem a műszempillákat a kagylóról. Sóhajtottam egy nagyot mielőtt megfordultam volna. Kinyitottam a zárat aztán lekapcsoltam a lámpát és elhagytam a fürdőt. Mikor beléptem a nappaliba, a szívem megállt egy pillanatra. Nem akartam elhinni, hogy Kendall Kibaszott Jenner ott ült, pontosan velem szemben. Elnevettem magam, megráztam a fejem aztán Lou fele indultam, aki szerencsére a szoba másik felében volt. 

- Héj, um, nincs véletlenül ragasztód ezekhez? – kérdeztem elhúzott szájjal. Lou mosolyogva fordult felém, majd amint szembe találta magát velem, ez a gesztust lefagyott az arcáról. 

- Persze, a táskámban kell, hogy legyen – válaszolta – Hova tűnt a sminked? 

- Lemostam – vontam vállat amint bevallottam az igazat, de ugyanakkor nem mondtam el mindent – Um, akkor, használhatnám esetleg? 

- Oh, persze – mondta, aztán ellépett előlem. Követtem őt, hiszen a fogashoz ment, ahol a táskája lógott. Kinyitotta, turkált benne aztán átadta nekem a kis tubust – Kérsz egy tükröt is? 

- Használnom majd azt, ami a fürdőben van – válaszoltam – Mindjárt visszahozom. 

- Persze – kacsintott rám – Minden rendben van mellesleg? 

- Hát. Inkább mondanám, hogy minden rendben lesz. 

- Ha bármi bánt, nyugodtan elmondhatod. 

- Rendben, köszönöm – bólintottam, szerényen mosolyogva. Feléltem volna az ajánlattal, de ugyanakkor nem fogok megnyílni a nőnek, akinek a gyerekének a keresztapja Harry. Nem az, hogy nem bízok Louban, csupán csak nem akarom, hogy esetleg, valamilyen formában akármi is visszajusson Harry fülébe. Elég lesz az, hogy a mai nap hátralévő részében egy fedél alatt kell lennünk.

Nem akartam Louist okolni semmiért, elvégre nem volt köze ahhoz, ahogy éreztem. Vagy ahhoz, ami történt. Viszont ennek ellenére sem tudtam a gondolataim ellen menni és máshogy meggyőzni magam. Mert míg Louis nem jött oda mellém és kezdett el velem beszélni, egy percig sem gondoltam Harryre. Aztán mintha az égiek el akarták volna rontani a kedvem, felkapcsoltak valami kis kapcsolót, és bumm. Noha szerencsére nem keresett. Sem Louis, sem Harry. Mikor a tortát vágták fel, a szülinapos természetesen megköszönte egy ölelés és egy-egy puszi formájában, ezzel mindenki figyelmét ránk irányítva. Nem volt az ínyemre, de nem rendeztem jelenetet, csak visszanyeltem minden fránya gondolatom illetve megszólalásom. Gemma persze többször is felém pillantott, bár nem sok mindent tudott kihúzni belőlem. Mióta Harry megjelent, olyannak tűnhettem, mint aki depresszióba esett. A megjelenése előtt, szinte mindenkivel beszélgettem egy kicsit, folyamatosan jó kedvemben voltam, aztán pár perc leforgása alatt, egy száznyolcvan fokos fordulatot vettem érzelmileg. Haza akartam menni, de nem lehettem olya pofátlan, hogy csak úgy lelépek Louis bulijáról. Meg amúgy sem tudnék, mert Niall hozott. Végül nem tudom, hogy mi történt, de Harry és Kendall leléptek. A vállamról csak úgy lezuhant az összes súly, kevésbé mereven dőltem hátra a kanapén és bámultam magam elé. Olyan volt, mintha fellélegezhettem volna végre, bár Harry illatát még mindig éreztem magam körül. Fogalmam nem volt, hogy miként, hiszen mindig volt köztünk legalább három méter távolság.

Az idősebbik Styles helyet foglalt mellettem, a kezében két pohár volt. Felvont szemöldökkel pillantottam rá, amikor felém nyújtotta az egyiket. 

- Kóla van benne – mondta egyhangúan. Biccentettem egyet aztán érte nyúltam és a karfán megtámasztva tartottam a kezemben. Még az iváshoz sem volt gyomrom – Harry visszajön még. 

- Mhm – hümmögtem válaszul. Nem kérdeztem, különösképpen nem is akartam tudni, de jó volt vele tisztában lenni. Legalább míg vissza nem ér, ki tudom találni, hogy miként kerüljem el. 

- Nem tudtam, hogy jön – sóhajtott fel Gemma. Nem válaszoltam neki semmit, csupán a számhoz emeletem az üvegpoharat és rákényszerítve magam, belekortyoltam az italba – Vagyis, hogy jönnek. Beszéltem vele és összevesztünk – nevetett. Egy halvány féloldalas mosolyra húzódtak az ajkaim, aztán megráztam a fejem és felsóhajtottam. 

- Nézd, csak mert nekünk nem működött a kapcsolatunk, neked nem kell az öcséd ellen menni – jegyeztem meg – Nem lesz semmi bajom attól, ha ti jóban vagytok. Ami azt illeti, szarul érzem magam, amiért összevesztetek, mert olyan, mintha az én hibám lenne. 

- Oh, Cora. Dehogyis! – mondta szinte azonnal – Összeakadt a bajszunk, mert Kendallal van. Sosem volt a szívem csücske és mivel csak is a legjobbat akarom az öcsémnek, meg kellett vele osztanom a gondolataimat. Az, hogy ő nem vette jól, nem az én hibám. 

- Te talán jól adagoltad be neki a véleményed? – kuncogtam el magam csendesen – Csak mert ha neki támadsz és ráordítod, amit gondolsz, ne várd, hogy jól süljön el. 

Pár percig csendben ültünk egymás mellett, megemésztve az előbb lefolyt beszélgetést köztünk. 

- Visszavitte Kendallt a szállodába, mert elvileg nem érezte jól magát – szólalt fel megint Gem. Nem igazán izgatott a téma, de ugyanakkor mindent tudni akartam. Cseles és érthetetlen egy dolog az irigység, nem igaz? Elvégre, nem volt értelme takargatnom azt, hogy egy kis részem féltékeny volt a lányra. Ő egy csettintés alatt megkapta a srácot, akiért millióan megvesznek. Szóval tudtam, hogy nem voltam egyedül ebben a csónakban. Sőt, oly annyira tele volt, hogy néha azt hittem, el fogunk süllyedni. 

- Ha visszajön, lehet, hogy beszélnem kellene vele – adtam hangot a hülye gondolataimnak. Talán nem akartam vele beszélni, úgy éreztem, hogy muszáj lesz. Nem rendeztük le normálisan a köztünk lévő kis valamit, és így képtelen leszek valaha is teljesen túllépni a történteken. Pedig ha tehetném, a legmesszebb mennék tőle, mert nem kell, hogy megint elvarázsoljon a bájával. Megtette egyszer, nem kérek belőle másodjára. 

- Ahogy gondolod – mondta Gem – Csak tudd, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az édes szavaival elcsábítson. 

- Néha tényleg azt hiszem, hogy utálod az öcséd, annak ellenére, hogy azt mondod, csak a legjobbat akarod neki – nevettem fel szárazan. 

- Igen, az öcsém. De ismerem. Meg téged is. De a nők had tartsanak már össze és had vigyázzanak egymásra, még ha a családtagjuktól is kell megvédeni valakit. Harry is fiúból van és bár jó neveltetés kapott, ki tudja, hogy miután kiköltözött otthonról, ugyanaz a srác maradt-e teljesen. 

- Oké, így jobban belegondolva, látom, hogy honnan jössz – sóhajtottam fel – Jó, hogy nekem ilyenek miatt nem kell aggódnom. A nővéremnek már biztos palija van, a bátyám valószínűleg nem sokára megkéri a barátnője kezét, ha még nem tette meg, az öcsém meg teljes felügyelet alatt van a szüleim által, hiába húsz éves már. 

Ezután egy kicsit belemerültünk a családos témába, aminek örültem. Addig is el lett vonva a figyelmem, noha nem sokáig, legalább volt egy kis szünetem Harrytől. Mikor visszaért, megjegyzem, eléggé helyesen, el akartam bújni a kanapé mögé. Fekete farmer volt rajta, fehér felső meg egy kék ing és én azt hittem, hogy mentem szét folyok. Az illatát erősebben éreztem most már, tekintve hogy közelebb volt hozzám és bár nem akartam mosolyogni, mikor láttam, hogy Luxot az ölébe kapta és telepuszilgatta az arcát, a szívem azonnal felmelegedett és egy bugyuta vigyor csúszott az arcomra. Aztán nem tudom, hogy megérezte-e a tekintetemet magán, de felém fordult és a szemeimbe bámult. Muszáj volt ekkor elnéznem róla, más különben simán megadtam volna magam és nem akartam a karjai közé esni csak úgy. Igen is megbántott és akartam, hogy fájjon neki is. Bár bevallom amint elém ért a kislánnyal a kezében, minden rossz gondolatom elpárolgott és meg akartam csókolni őt. 

- Beszélhetnénk, kérlek? – kérdezte normálisan, Lux az oldalán csücsült és intett egyet felém mikor rá pillantottam. Egy szerény mosolyt küldtem a kislány felé és felsóhajtottam. Képtelen lettem volna válaszolni neki, legalábbis úgy, hogy Gemma a lelkembe bámult a nappali másik feléből ahova idővel elment. 

Végül felálltam és biccentettem egyet Harry felé. Erre ő lerakta Luxot, aki kijelentette, hogy jön velünk. Legszívesebben rávágtam volna, hogy persze, hogy jöhet velünk és megfogtam volna a kezét, majd később magamhoz öleltem volna védőpajzsként Harry ellen, de nem tehettem. Ez a beszélgetés kettőnkre tartozott, és Luxot pedig nem használhattam ki csak így. 

- Mindjárt visszajövök Lux, csak most muszáj Corával beszélnem – mondta neki kedvesen, én pedig mikor meghallottam a nevemet a szájából, azt hittem menten visszaájulok a kanapéra. Lux ajkait biggyesztve bólintott, Harry pedig adott neki egy puszit, majd felemelkedett, rám pillantott és elindult. Utána mentem, bár fogalmam nem volt, hogy hova. Tekintetemmel felittam a hátsókert gyönyörűségét, főleg a nagy medencét. Sehol nem volt fű szinte, minden le volt padlózva, szürkés színe volt. A medence körül a földben lévő lámpák kékesen világítottak és a teraszon lévő nagyobb tujákon tündérfények ékeskedtek. Hangulatos volt a hely, nem értettem, miért nem fedeztem fel előbb és akkor megúsztam volna a mai beszélgetést Harryvel. 

Behúzta magunk után az üvegajtót, én pedig az üresen álló medence csempéit figyeltem. A hideg kirázott, és rádöbbentem, hogy nagyon hideg van, és megfagyok abban a vékony felsőben. Viszont Harry biztosan hülyének nézett volna, ha bementem volna a kabátomért. És túl akartam lenni rajta, ezért inkább megmaradtam a seggemen és átöleltem magamat a kezeimmel.

- Fázol? Kéred az ingemet? – szólalt meg, én pedig kissé döbbenten néztem rá. Ugye most csak szórakozik velem?

- Nem, kösz – mondtam közömbösen és próbáltam megőrizni a hidegvéremet. A legjobb hatást csak úgy érhetem el, ha közömbös maradok. 

- Oké – suttogta, majd végig simított kezeivel a combján, végül a zsebeibe dugta őket – Szóval, um… csak annyit akartam mondani, hogy sajnálom, amiért így alakult minden. Nem akartalak megbántani, de egyszerűen nem tudtam, hogyan mondjam el és jobbnak láttam aztán inkább semmit sem szólni.

- Elmondani mit? – kérdeztem vissza, mire végre felpillantott a szemeimbe, de olyan rövid időre, hogy semmit sem tudtam kiolvasni a zöld szempárból. Újra a cipőjét kezdte vizslatni, én pedig kiszáradt szájjal és már-már remegve vártam, hogy újra megszólaljon.

- Elmondani, hogy nem akartam kétértelmű érzéseket benned kelteni és, hogy én… szóval, hogy én tovább léptem rajtad. Mert Kendallal vagyok együtt.

- Oké – válaszoltam és magamat is megleptem, hogy mennyire közömbösnek hallatszottam. 

- Oké? – kérdezett vissza és felemelte a fejét – Szóval akkor rendben vagy ezzel?

- Igen – mondtam, közben pedig ökölbe szorítottam az ujjaimat, mert majd le akartak fagyni.

- Hát ez… szuper. Kösz, hogy ilyen megértő vagy – mosolyodott el, én pedig belülről csak össze akartam esni a hideg padlón. Nem hiszem el, hogy az orromnál fogva rángatott és ennyire átvert. Hogyan ismerhettem félre ennyire? – Egyébként jól nézel ki – lett szélesebb a vigyora, majd mikor nem válaszoltam neki megfordult és visszament a házba. 

Amint eltűnt és már az ablakon keresztül sem láttam széles hátát, kinyitottam a számat, hogy némi levegőhöz is jussak. Úgy éreztem magam, mintha valaki a mellkasomra lépett volna, ezzel kiszorítva az összes levegőt belőlem. Nem tudtam elég oxigénhez jutni, a világ forogni kezdett velem, ezért gyorsan elkaptam egy kerti széket, mely a hosszú reggeliző asztalhoz volt támasztva és leültem rá. A látásom teljesen elhomályosodott, már nem is láttam semmit a feltörekvő könnyektől, melyek rohamosan folytak le az arcomon és hullottak le a végtelenségbe. Úgy éreztem magam, mint akinek semmi ereje nincs. Kívül belül üres voltam, végtelenül gyenge és könnyű és már csak arra vártam, hogy mikor kap fel a szél és repít magával.

**

Este hétkor Niallel visszaindultunk hozzám, végül megkértem, hogy Jaiék előtt rakjon ki. Freddienek már fürdés és evés idő volt, ezért jött el mindenki. Az ég már besötétedett a tél miatt és fehér felhők is sorakoztak az égen. Gemma megígérte, hogy majd holnap felhív, én pedig csak bólogattam és halványan mosolyogtam rá, hogy ne hogy megint őrjöngő rohamot kapjon és neki rontson Harrynek. Szerintem mindenkinek nyilvánvaló volt mi történt közöttünk, amíg kint voltunk, éppen ezért Gemmán tapintani lehetett a feszültséget, míg Harry teljesen úgy tett, mintha mi sem történt volna. Persze, hiszen ebben már profi volt. Gyorsan akartam mindenkitől elköszönni, de Louis is elkapott, ahogyan Lou is ezért ez nem ment. Niallnek megköszöntem, hogy elfuvarozott, majd szép ünnepeket kívántam neki, és miután megígértette velem, hogy fogom keresni őt, elengedett. Volt egy olyan érzésem, hogy Gemma és Niall is attól tartottak, hogy most miután hivatalos volt, hogy volt egy kis múltunk Harryvel, majd nem akarok velük többet találkozni vagy beszélni. Persze ez nem volt igaz, de nem volt erőm, hogy el is mondjam nekik. A kulcsaimmal bementem Jaiékhez, ahol csend honolt. Ha alszanak, akkor sétálhatok haza, otthon pedig felesznek a gondolataim. Talán felébresztem Jait.

Miközben lerúgtam a csizmámat és levettem a kabátomat is többször is meg kellett állnom, hogy felfelé pislogjak, és ne buggyanjanak ki a könnyeim újra. Még Louiséknál a többiek előtt elég ügyesen meg tudtam állni, hogy ne sírjam el magam, Jaiék előtt viszont nem akarom tovább tettetni, hogy jól vagyok. Jelenleg a poklok poklát járom meg, de pár napon belül jól leszek és hónapok múlva pedig nevetve fogok visszaemlékezni az egészre. Cora Ashfordnak nem jött össze egy hírességgel ágyba bújni. Noha, ez majdnem megtörtént. Visszagondolva pedig örülök neki, hogy nem történt meg. Cora Ashford büszke legalább arra, hogy nem feküdt le egy hírességgel.

Emiatt a szemeim elé kúsztak a Los Angelesben történtek, és mindenre úgy tudtam visszaemlékezni, mintha tegnap lett volna. Mire a nappaliba értem, ahol a tévé halkan szólt és Jai a sötétben a kanapén ült, már megint sírtam. Amint megpillantott levette a lábát az asztalról, lelökte magáról a takarót és felült.

- Cora? Te sírsz? – kérdezte, majd felállt és máris előttem termett. A karjai közé bújtam, miközben a fejemet a mellkasára fektettem, és egyszerűen már nem tudtam visszafogni a belőlem feltörő zokogást – Oh Minnie, shht – sóhajtotta, miközben a hátamat kezdte simogatni – Sírj csak, utána jobb lesz – motyogta, én pedig őszintén reméltem, hogy így lesz. Olyan zokogás tört rám, hogy még Serenát is felébreszthettem, mert takaróba bugyolálva jött le az emeletről kócosan álmos fejjel. Ekkor mi már a kanapén ültünk összebújva, Jai megállás nélkül simogatta a hátam és nyomott puszikat a hajamra, miközben én totál átáztattam a pulóverét. Serena egy szó nélkül kuporodott mellénk, majd tette a fejét Jai másik vállára, így egészen közel került hozzám az arca. Félve pillantottam a szemeibe, hiszen nem tudtam, mit fog majd rá reagálni, hogy ennyire szétcsúsztam. Nem kellett volna Harrynek ennyire a földhöz dobnia. Aztán miután lehiggadtam és csak sírás utáni sóhajok szakadoztak fel belőlem, Jai megszólalt. 

- Harry volt az, igaz? – kérdezte halkan, én pedig összeszorítottam a szemeimet a neve hallatán. Aprót bólintottam és letöröltem az újabb előbuggyanó könnyeket az arcomról – Ott volt Louis partiján?

- Igen – leheltem ki remegő hangon. 

- Beszéltetek? – kérdezte most Serena.

- Igen – válaszoltam suttogva. 

- Muszáj volt beszélnetek, hogy lezárjátok az egészet. Már túl vagy rajta, és sokkal jobb lesz, meglátod – mondta, miközben kezét az enyémre csúsztatta és megfogta azt.

- Tudom. Köszi, srácok – sóhajtottam fel és a fejemet Jai nyakába fúrtam.

- Ha ez segít, szívesen szétrúgom a seggét. Csak kérned kell – morogta, mire elmosolyodtam, felemeltem a fejemet és megráztam a fejemet. 

- Nem kell, Jai – szipogtam. 

- Biztos? Mert, ha már csak a gondolatától jobb kedved lett, akkor…

- Nem kell Jai – ismételtem el magam mosolyogva – De igen, a gondolata valóban jó. Hogy vagy? – kérdeztem Serenától, mire elmosolyodott, majd megcsóválta a fejét. Nem értettem gesztusát, és már majdnem rákérdeztem, hogy mi baj van, mikor válaszolt.

- Igazából nagyon is jól. Jót aludtam – vigyorodott el, mire én is – És ízlett nekik a torta? 

- Mhm, igen – bólintottam.

- Hülye kérdés, Cora tortája mindig finom – válaszoltuk egyszerre Jaiel, mire elnevettem magam, az ő arcán pedig csak egy idióta vigyor terült el. 

- Louis kisfia, Freddie nagyon édes – kezdtem bele valamilyen témába, csak hogy elterelődjenek a gondolataim – Nem sokára egy éves és már annyit gügyög. 

- Most akkor ki az anyja? Mert két nő képe között látom állandóan az újságokban – kérdezte Jai. Ez megnevettetett, mármint, hogy ennyire nem volt tisztában a helyzettel, végül elmagyaráztam neki. 

- A szőke Freddie anyja a barna meg Louis barátnője.

- Na, ez is szépen összehozta.

- Így sikerült nekik, de nagyon szereti a kisfiút.
- Hát azt elhiszem – mosolyodott el Serena, mire én is. Szemeim elé ugrott ő és a gyereke, és megint az a hihetetlen izgalom fogott el, mint minden alkalomkor mikor erre gondoltam. Olyan sok idő van még hátra, mire megszületik a kicsi Brooks, én pedig annyira türelmetlen vagyok. Főképp azért, mert én leszek a kicsi keresztanyja és már alig várom, hogy elkényeztessem, mindannak ellenére, hogy teljesen tisztában vagyok azzal, hogy Serena és Jai is minden alkalommal beszólnak majd miatta. 

24. Annyira hiányzik

Hellooo,
Ah, a mai rész jó lesz meg az ezután lévő is, szóval remélem, hogy készen álltok rá. ^^ A bili megborul egy kicsit és, well, ki tudja, hogy mi lesz amint ez megtörténik. :3 Kicsit sok szereplő feltűnik a részben, szall reméljük tudjátok tartani a fonalat. Nekem személy szerint nagyon tetszik ez a rész, főleg a vége felé, szall ne fogjátok vissza magatokat és írjátok meg, nektek hogy tetszett. ;) Jó olvasást! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Tuesday, 20th December 2016

A napom délben kezdődött, mert egészen odáig úgy aludtam, mint a bunda. Örültem, hogy végre kialudtam magamat, hiszen az elmúlt időben rengeteget dolgoztam. Karácsony van, és ilyenkor általában a tortarendelések elapadnak, a süteményeké meg triplázódnak. Persze akadt pár születésnapi torta is, hiszen vannak olyanok, akik az ünnepek alatt születtek és rendeltek tőlem tortát. Így volt ez Louisval is, Niall és Harry haverjával, aki pontosan Szenteste napján ünnepli a születésnapját. Niall rendelte tőlem a tortáját, melyet személyesen viszek majd ki az ünnepeltnek, hiszen én is meg lettem hívva Louis és Niall által is. És bár Louisval még csak telefonon keresztül beszéltem, rögtön elkönyveltem magamnak, hogy roppant jó fej és vidám személyisége van. Így egyre jobban vártam, hogy a mutatók az órán három óra felé igyekezzenek. Az izgatottságomban közrejátszott Liam is, akivel szintén nem találkoztam még. És Niall említett még pár közeli barátot és családtagot, akik ott lesznek, úgy hogy egy kicsit tényleg izgulok. Remélem a torta is tetszeni fog Louisnak és ízleni fog mindenkinek. Főleg azért, mert Niall már elhíresztelte, mennyire „tökéletes” süteményeket sütök, és, ha ez esetleg ízileg nem úgy sikerült, mint ahogy remélem, akkor beégek mindenki előtt. Nem lenne kellemes.

Felkeltem az ágyból, majd miután pisiltem, fogat és arcot mostam magamhoz véve a telefonomat lebattyogtam az emeletről. Készítettem egy tejeskávét, majd egy szendvicset is és a tányérral meg a bögrével együtt fészkeltem be magam a kanapéra. Bekapcsoltam a tévét, miközben kortyoltam egyet a kávéból, a tányért pedig leraktam a kis üvegasztalra. Telefonomat feloldottam, majd rögtön küldtem a Serenával és Jaiel folytatott csoportos beszélgetésünkbe egy jó reggelt, üzenetet. Ezután twitterre léptem, majd a kezembe vettem a távirányítót és elkezdtem szörfölni a csatornák között. Éppen tovább akartam vinni, mikor felugrott elém a tévé képernyőjén egy kép Harryről. A hangerő levolt véve ezért nem hallottam, hogy mit mondtak alatta, és a figyelmemet sem akartam különösképpen neki szentelni. Tovább vittem a mese csatornára, majd megállítottam ott és kortyoltam egyet a kávémból. Őszintén kimondva, nem érdekelt, mi van Harryvel.

Miután Szeptember végén visszajöttünk Londonba egy ideig még találkoztunk, aztán ő visszarepült Los Angelesbe és üzeneteken keresztül beszélgettünk. Aztán egyszer csak eltűnt. Mintha soha nem is találkoztunk volna. Nem reagált egy üzenetemre és hívásomra se, én pedig mivel nem akartam hülye libának tűnni, nem is kerestem többet. Totál nem értettem, hogy mi van vele, miért tűnt el és miért nem bír egy nyomorult sms-t írni. Legalább csak annyit, hogy bocs, nem érdekelsz többé. Mert addig jó voltál, amíg mellettem melegítetted az ágyamat. Mert hát nem így volt? Keresett, amíg személyesen is tudtunk találkozni, amíg csókolózni tudott velem, kapóra jött neki, hogy szinte rávetettem magamat azon az éjszakán Los Angelesben mikor kivertem neki. És hát tényleg melegítettem az ágyát. Éppen ezért, hamar fejbe csapott az elismerés, hogy elég rosszul félre ismertem Harryt, és elképesztően buta és naiv kislányként viselkedtem. Elhittem, hogy lehet köztünk valami valóságos és gyönyörű, aztán a föld alatt öt emelettel végeztem akkorát koppantam. Az elején még fájt, hogy így kihasznált, azután a fájdalom dühvé alakult át, és mérges voltam magamra, amiért hagytam, hogy ekkora hülyét csináljon belőlem. Végül pedig a düh is elapadt és már csak azt éreztem, mikor meghallottam valahol a nevét, hogy nem érdekel. Túltettem magam rajta és tényleg nem érdekelt mi van vele. Ettől persze Gemma és Niall ugyanúgy megmaradtak jó barátaimnak, még ha egyikőjükkel sem találkoztam olyan rendszeresen. Viszont tartottuk a kapcsolatot. És örülök, hogy Harry miatt nem romlott meg a barátságunk.

A telefonom megzörrent a kezemben, éppen ezért lepillantottam rá, majd rámentem az üzenetre mely a képernyő tetején jött ki. Jai válaszolt, hogy szép delet nekem, én pedig vigyorogva válaszoltam, hogy jó is volt eddig húzni a szunyát, na meg, hogy élvezze ki a sokáig alvást, mert amint megszületik a kicsi Brooks nem hiszem, hogy hétnél tovább fog tudni aludni.

És igen, tényleg lesz egy kicsi Brooks. Istenem, el sem hiszem, hogy a két legjobb barátom családot alapít együtt. Októberben kiderült, hogy Serena babát vár, és a hír legalább annyira ledöbbentett mindenkit, mint amennyire örülünk is neki. De még az anyukát és az apukát is. Serena azóta rosszul érezte magát, hogy visszaérkeztem Harryvel Londonba, egy hét után pedig végre rá tudtam venni, hogy hagyja a francba a munkát és jelentsen beteget, majd menjünk el az orvoshoz, mert ez nem játék. Hajlamos ő is legalább annyira belefeledkezni a munkába, mint én, éppen ezért nem akart egy napot sem kihagyni a szerkesztőségben. Aztán az orvos közölte vele, hogy babát vár, ezért vannak a rosszullétei, majd rögtön átirányította Serenát a nőgyógyászához, ahol először pillanthattuk meg a kicsi Brooksot a képernyőn keresztül. Serena is sírt, én is sírtam és Jai is sírt, mikor megtudta. Mindannyian együtt bőgtünk úgy örültünk a picinek, és néha még most sem tudom felfogni, hogy nem sokára lesz egy mini Jai. A hónap elején ugyanis megtudtuk, hogy az érkező csöppség kisfiú. Elég szépen megmutatta nekünk, hogy ő nem kislány lesz, ahogyan azt Jai remélte. Mert, hogy ő valahonnan tudta, hogy kislány lesz és már el is döntötte, hogy, ha törik, ha szakad Callie lesz a neve. Persze Serena kiakadt, hogy ne menjen biztosra a nemével kapcsolatban, meg amúgy is, mi az, hogy nem beszéli meg vele, hogy hogyan fogják hívni a gyereküket. Szóval akárhányszor Jai felhozta, hogy kislány, meg Callie, ők rögtön egymásnak ugrottak és legalább vagy egy fél órát vitáztak azon, hogy kislány, vagy kisfiú, és hogy Callie lesz-e, vagy nem. Én pedig már az elején megmondtam, hogy van egy olyan érzésem, hogy kisfiú lesz. Na és, mégis kinek lett igaza? Szeretem ezt elő szeretettel Jai orra alá dörgölni.

Szerencsére a torta elkészítése miatt már nem kellett aggódnom, elvégre tegnap már megcsináltam. Tudtam, hogy totál ideg leszek az egész találkozás miatt és nem akartam megkockáztatni azt, hogy elcseszem a krémet vagy a díszítést. Így hát mivel ezen nem kellett idegeskednem, helyette már két órával indulás előtt neki láttam kiválogatni, hogy mit veszek majd fel. Nem akartam túlságosan kicsípni magam, de nem is akartam szakadtan megjelenni. Valahol a biztonságos középutat kellett megtalálnom, hogy minden oké legyen és kellemesen érezzem majd magam. Ezért döntöttem egy khaki színű csőnadrág mellett, melyet egy fekete bodyval kombináltam. Mély levágása volt középen melyet kötők tartottak össze és hosszujjú volt. Mellé az egyik fekete csizmámat választottam, mely egy kicsit feljebb ért, mint egy bokacsizma, de még mindig abba a családba könyveltem el. Közben folyamatosan úgy éreztem, hogy totál el fogok késni, így neki láttam a készülődésnek. Amint a ruhákat felvettem, a hajamat kezdtem el kifésülni, aztán feltettem egy copfba és előbb a sminkemnek láttam neki. Mivel izgultam, tudtam, hogy izzadni fogok, csak hogy biztosan sikerüljön minden és tökéletesen fessek és nem akartam még azzal is foglalkozni, hogy a hajam a nyakamra tapad. Végül barna füstös szemeket varázsoltam, műszempillával aztán nude rúzzsal kentem ki a számat. A hajamat újra átfésültem aztán egy-egy tincset hátracsatoltam a fejem két oldalán. Befújtam magam parfümmel, felvettem a csizmáim és éppen abban a pillanatban csörrent meg a telefonom. Szinte érte ugrottam és amint megláttam Niall nevét a képernyőn, egyből az órára néztem. 

- Te jó ég, azt hittem elkéstem – nevettem el magam amint a fülemhez emeltem a telefont és elfogadtam a hívást. 
- Nem, dehogy – nevetett ő is – De azt mondtad, hogy el kell menni még a tortáért, szóval most indulok hozzád.
- Oh, oké – mondtam egy picit nyugodtabban és kifújtam az eddig bent tartott levegőmet – Pont most készültem el, úgy hogy pont egyre járt az agyunk.
- Elfelejtetted, hogy még el kell menni a tortáért is? – kíváncsiskodott.
- Részben. Észben tartottam, hogy már megcsináltam, de valamiért úgy gondoltam, hogy majd ki lesz hozatva Louishoz.
- Nos, mi megyünk érte – nevetett – Nem sokára ott vagyok, oké?
- Persze – mondtam mosolyogva – Nem sokára látlak akkor.
- Igen, na, szia – köszönt el és bontotta is a vonalat.

Nem sokkal a telefonbeszélgetésünk után, Niall megérkezett és az ajtóm előtt állva kopogott majd várt rám. Kék, mosott farmert viselt rózsaszínes-pirosas felsővel meg egy mély barna színű kardigán volt rajta. Míg ő tök lazára vette az egész felszerelését, én egy nagykabátot húztam magamra, tekintve hogy már akkor lefagytam, mikor kinyitottam az ajtót és üdvözöltem Niallt. Miután helyet foglaltunk a Range Roverében, mely fehér volt és a legújabb változat, a cukrászda fele indultunk meg. Louis tortája nem volt nagy, két emelete volt, de semmi hatalmas azokhoz a tortákhoz képest, amit évközben kell kreálnom különböző eseményekre. Külön arra lettem kérve, hogy ne legyen nagy, hiszen nem lenne kinek megennie és Louis meg amúgy sem marad, sokáig Angliában szóval a hűtőjében csak tönkre menne, így felesleges lenne. Az édességen a srác volt megtalálható és a kisfia, ami igazán precízen lett megformálva. Majdnem két órán keresztül dolgoztam a két bábun, de a végén meg voltam velük elégedve, így teljesen megért minden egyes percet. Az egyik emelet piskótája vaníliás volt, csokoládéskrémmel töltve, az alsó emelet pedig csokoládéspiskóta volt, eperkrémmel és eper darabokkal megtöltve. Niall igazán pontos volt, mikor erről kérdeztem, hiszen elvileg ez volt Louis két kedvenc tortája. És hát mivel a ő szülinapján is „isteni” volt a torta, meg Gemma sütije is „bombasztikus” volt, tudta, hogy velem fognak a legjobban járni. És bár gondolom, nem kell mondani, de azért megjegyzem, hogy igen is növelte a bizalmam és a szokásosnál büszkébb voltam a teljesítményemre amint ittam magamba a sok dicséretet.

Miután a torta biztonságosan bekerült az ölembe, Niall elindult Louis felé. Megint izgulni kezdtem és bár ezt Niallnek nem akartam mondani, észre vette rajtam. 

- Na, mi az, a torta miatt izgulsz? – kérdezte, én pedig megráztam egy kicsit a fejem.
- Vagyis, igen, a miatt is.
- A miatt is? – vonta fel a szemöldökét.
- Oké rajtad, Gemmán, Michalen, Luxon és Loun kívül nem fogok senkit sem ismerni, szóval igen, egy kicsit izgulok – vallottam be.
- Oh – nevette el magát – Emiatt igazán nem kell paráznod. Elbűvölő személyiség vagy, úgy hogy biztosan mindenki oda lesz érted – vigyorgott.
- Oh Niall, komolyan, hogy nincs neked még barátnőd? Aw – vigyorogtam én is vissza rá, mire ő csak megint felnevetett.
- Tudod, erre én sem tudom a választ – vont vállat.

- Ne haragudj, nem akartalak megbántani.

- Nem bántottál meg – mosolyodott el előbb – Még nem találkoztam senkivel, aki megfogott volna. Úgy hogy csak keresgélek tovább – vont újra vállat.

- Értem. Azért mégis bocsi, amiért ilyen köcsög voltam.

- Nem vagy köcsög. Komolyan Cora, nem történt semmi – mosolygott rám.

- Oké – mosolyodtam el én is.

Öt perc múlva megérkeztünk egy szép apartman elé. Niall leparkolt a ház előtt, majd kiszállt és az én oldalamra sietett. Kinyitotta az ajtót, majd óvatosan kivette a dobozt, melyben a torta lapult és sötétkék színű volt, hogy ne lehessen látni, hogyan néz ki. Kikötöttem magamat, majd kiszálltam és becsuktam magam mögött az ajtót. Átvettem a tortát, hogy Niall le tudja zárni az autóját, majd beindultunk. Becsengetett, majd nem sokkal később zúgott a kapu, ő pedig lenyomta a kilincset és beléptünk az előkertbe. Nem igazán tudtam körülnézni, mert leginkább a lábam elé néztem, nehogy eltaknyoljak a tortával. Az ajtó előttünk kinyitódott, mikor még csak a kövezett út felénél jártunk és megláttam Louist. Fekete farmer takarta a lábait, alul se zoknit se cipőt nem viselt, mely máris megmosolyogtatott. Egy fekete felső volt rajta amelyre egy farmeringet húzott. Barna haja kócosan meredt felfelé, de pont így nézett ki jól. Borostás arcán széles vigyor terült el, kék szemei már messziről világítottak. 

- Héj, Niall – kiáltotta az előttem menő szőke srác nevét – De hiányoztál haver – tárta szét a karjait, Niall pedig felszaladt a lépcsőn és átölelte bandatársát. Megveregették egymás vállát, majd Niall elengedte és oldalasan állt, hogy mellé tudjak állni – Ohó, az az enyém? Ide vele! – vigyorgott Louis, mire én is elvigyorodtam. 

- Komolyan haver, nem állhatsz neki egyedül. Hol maradnak a többiek? Meg minimum egy üveg sör!

- Jól van, menj be és megkaphatod a söröd – nevetett – Szia Cora, szívesen megölelnélek, de akkor kockáztatnám az állítólagos isteni tortám épségét.

- Oh, el is hiheted, mennyire isteni! Általában úgy szokott lenni, hogy bekapsz egy falatot a szádba és nyögnöd kell az ízektől – mondta Niall, mire felnevettem és megforgattam a szemem. Jól esett a bókja, de nem kellett hogy zavarba hozzon a haverja előtt. 

- Nem is igaz, te bolond.

Louis felnevetett, majd beinvitált minket. Örültem mikor végre a meleg házban voltunk és megszabadulhattam a kabátomtól. Hirtelen kicsit furán éreztem magam, mintha meztelen lettem volna, végül az érzés gyorsan elmúlt mikor Louis elterelte a gondolataim és megkért, hogy kövessem a konyhába. A ház éppen olyan gyönyörű volt, mint ahogy azt elképzeltem. Louis csinált helyet a hűtőben, majd megkértem menjen ki, hogy letudjam venni a fedőt a tortáról és a hűtőbe tudjam rakni.

- Komolyan Louis, még nem szabad látnod – mondtam neki mosolyogva, ő pedig továbbra is sündörgött körülöttem és a sütemény körül – Menj ki – nevettem fel, amint megpillantottam izgatott arcát. 

- Louis! – hallottuk a kiáltást bentről, mire lebiggyesztett ajkakkal fordult felém.

- Jól van, de, ha beraktad gyere a nappaliba, srégen van a konyhával. Még meg kell ismerkedned a többiekkel is – mosolygott, majd átölelt, mivel a kezemben már nem volt semmi, utána pedig magamra hagyott a fényűző konyhában. Magamban mosolyogva szedtem le a műanyagot, miközben magam mögé pillantgattam, ha Louis leskelődne, eltudjam hajtani. Miután a torta biztonságosan állt a műanyag fedő nélkül kitártam a hűtőt és beraktam a sütit a hideg levegőre. Lassan becsuktam a hűtőt, majd a műanyagokat egymásra raktam és arrébb toltam, végül megfordultam és nagy levegőt vettem. Nem fűlött a fogamra csak úgy egyedül beállítani a nappaliban, totál kínosnak éreztem már most a szituációt, pedig még csak meg sem történt. Mikor a folyosóra értem a bejárati ajtó felé pillantottam, majd fel a lépcsősor felé, végül pedig a nappali irányába. Ekkor megszólalt a csengő, ami miatt úgy megijedtem, hogy a szívem eszeveszetten verődött a mellkasom ellen. Louis feje újra felbukkant a nappaliból, majd rám vigyorgott és mellettem elhaladt az ajtó felé. Kitárta azt, én pedig totál megkönnyebbültem mikor megpillantottam Gemma szőke tincseit az ajtóban. Átölelte Louist, majd mikor meglátott megcsillantak a szemei és elengedte Louist.

- Jaj Cora, olyan régen láttalak – jött egyből hozzám, majd átölelt. Én is szorosan átöleltem őt, aztán adtunk egy- egy puszit a másik arcára. 

- Wow, de jól nézel ki – vigyorogtam rá – Komolyan Gems, csak úgy ragyogsz.

- Aw köszi – vigyorgott, majd levette a kabátját és visszavitte a fogashoz. 

- Szia Michal – öleltem át mosolyogva a srácot, aki szintén köszöntött. Ekkora kiáltásokra kaptuk fel a fejünket mögöttünk, és Louisra éppen ekkor ugrott rá egy barna hajú srác. Volt egy olyan sejtésem, hogy ez Liam lesz. 

Miután a fiúk kiőrjöngték magukat, mindketten bentebb jöttek, így Liamnek volt esélye felfedezni minket. 

- Sziasztok – köszönt mosolyogva, majd átölelte Gemmát, lepacsizott Michalel és rám nézett – Szia, Liam vagyok, te pedig biztosan Cora – mondta, miközben kezet nyújtott barátságosan mosolyogva.

- Szia Liam, örülök, hogy megismerhetlek – ráztam meg a kezét.
- Oh, ember, miért vagy te ilyen jó fiú? Miért nem öleled meg csak simán? Komolyan, kézfogás? – haladt el mellettünk Louis, mire Liam kirakta elé a lábát, de Louis időben kapcsolt és szélesen vigyorogva átlépte – Ennyit rólad, Payno – ment a nappaliba – Gyertek már ti is! – kiáltotta. Liam végül átölelt, majd négyen indultunk a nappali felé. Oké, így már nem is olyan vészes a „nagy belépő”.

Amint beléptünk a nappaliba rögtön kiszúrtam Niallt, akivel szemben egy szélesen vigyorgó kisfiú ült. Rögtön tudtam már csak ránézésből is, hogy ő lehet Louis kisfia Freddie. Istenem, mennyire aranyos volt, ahogy Niallel játszott. Louis mellett egy tőle fél fejjel alacsonyabb barna hajú lány állt, aki borzasztó ismerős volt nekem. Aztán rájöttem, hogy a tévéből ismerem, hiszen a lány színésznő. A neve viszont nem jutott eszembe, de abban biztos voltam, hogy Louis barátnője. Az egyik krémszínű kanapén egymás mellett két lány ült, akik nagyon hasonlítottak egymásra, valamint Louisra. Ők lehetnek biztosan Louis húgai. A világosabb hajú mellett ült még egy srác, akit nem tudtam hova sorolni, de már így is büszke voltam magamra, hogy ennyi mindenkit megismertem. Legalább nem fogok totál kukán ülni közöttük. Niall mellett megjelent Lux, aztán a tekintetem Loura tévedt, aki egy számomra akkor még ismeretlen pasas mellett ült.
- Sziasztok – szólalt meg mosolyogva először Louis barátnője, majd már el is indult felénk. Átölelte és megpuszilta Liamet, majd már át is ölelte Gemmát és Michalt, és pillanatok alatt előttem állt – Szia, Cora, ugye? – mosolygott, én pedig ugyanígy téve bólintottam – Danielle vagyok, Louis barátnője. Örülök, hogy megismerhetlek – ölelt át, engem pedig rögtön megcsapott kellemes parfümének az illata.

- Én is örülök – mosolyogtam rá. Persze legelsőnek mindenki a kissrácra cuppant rá, aki egy plüss sárkányt szorongatott a kis mancsai között.
Éppen ezért volt esélyem megismerni mindenki mást. Louis bemutatott a két húgának Lottienak és Fizzynek, Tommynak, Lottie barátjának, majd Stannek és Olinak jó barátainak. Mindenki totál barátságos volt én pedig egyre jobban kezdtem megnyugodni és ellazulni. Míg Gemmáék Freddiet puszilgatták, addig én beszélgetésbe is elegyedtem Louval aki minden második pillanatban vagy a hajamat, a sminkemet vagy a felszerelésemet dicsérte.

Egy picit meg voltam lepődve, mikor Freddie az ölembe került. Niall vigyorogva nézett le rám, míg én egy kicsit zavartan pillantottam fel rá. Váratlanul ért az egész és hirtelen azt sem tudtam, hogy miként kellene fognom a kicsit. Aki egyébként nem is volt olyan kicsi, mert mint megtudtam, holnap lesz tizenegy hónapos. Aztán, mint ahogy azt gondoltam, amint szembe fordítottam magammal Freddiet az ujjaival szinte azonnal belekapott a felsőmbe ahol csak a madzagok fogták össze a dekoltázsom. 

- Héj, fiatal vagy még ehhez – mondtam nevetve. A jobb kezembe fogtam a csuklóját amint elhúztam onnan a kezét, ő pedig csak nevetett majd a másik kezét a szájához emelte és ráharapott. Mosolyogva figyeltem amint jóízűen kacagott és nem egyszer volt olyan, mintha Louist láttam volna magam előtt. 
Emiatt elgondolkodtam azon, hogy vajon Jai babája is ennyire fog hasonlítani rá? Vagy inkább Serena génjeit örökli jobban? Mármint, én mindig is úgy tudtam, hogy az apai gének erősebbek, azonban a barátaim esetében, nem tudom, hogy ez igaz lesz-e vagy sem. Ha igen, akkor már alig várom, hogy végre köztünk legyen egy kicsi Jai.
- Jó vagy, kisöreg – lépett mellénk Louis, mire Freddie megint felnevetett. Mikor Louis megfogta a kicsi kezét, az ujjait szétnyitotta és adott neki egy pacsit. Erre Freddie mosolyogva reagált, nekem pedig a szívem olvadozott minden irányba. Louis hihetetlenül jól bánt a fiával és bár ez volt az első, hogy találkoztam vele és volt esélyem megtapasztalni amint viselkedik vele, pozitív voltam abban, hogy nagyon jó apa.
- Kiköpött te – mondtam mosolyogva, míg Louis leült mellénk a kanapéra – Bár, még nem láttam az anyukáját, szóval csak úgy mondom, hogy veled volt esélyem találkozni.
- Briana, nos, nem tudom. Nem a legpozitívabb ember a világon – nevetett – Vagyis, az én véleményem szerint nem az. Nem vagyunk a legjobb kapcsolatban, azonban mindketten a kissrácom érdekét nézzük. És ez a legfontosabb.
- Nem nehéz? – kérdeztem kíváncsian – Mármint, Freddievel? Főleg, hogy nem láthatod mindig.
- Az esetek többségében Los Angelesben vagyok, szóval rendszeresen látom akkor. Jelenleg Briana is Londonban van, illetve a testvére. Sajnálom, amiért nem jöttek el ma, de nem erőltethetem. 

- Miért nem jöttek el? – pofátlankodtam a privát életébe. Talán nem kellett volna, de érdekelt, hogy mi történt velük. Freddie a legédesebb kisfiú, akivel valaha volt esélyem találkozni és Louis is a legaranyosabb és kedvesebb srác volt. A mai napon jelenlévő emberekről meg már ne is beszéljek. Nem hiszem, hogy kiközösítették volna Brianát vagy a testvérét. 

- Azt mondta, hogy nem szeretett volna ide jönni és úgy érezni magát, hogy senki nem látja szívesen. Danielle sincs a kedvencei között, szóval, azt hiszem jobb is, hogy nem jelentek meg. 

- Oh. Pedig biztos vagyok benne, hogy mindenki tárt karokkal fogadta volna őt, nem? Elvégre, ő adta neked Freddiet, szóval nem lehet egy rossz ember. Gondolom nem állnál össze akárkivel. 

- Cora – mondta, aztán elnevette magát, mint aki nem találta a megfelelő szavakat – Nagyra értékelem a pozitivitásod és támogatásod, hidd el. Azonban a dolgok nem olyan egyszerűek, mikor Brianának is köze van hozzá. Ne érts félre, nem akarom bepiszkolni őt, isten ments – magyarázta – Csupán ő és én… nos, mi két teljesen különböző személyiség vagyunk. 

- Szóval, komplikált – mondtam percekkel később. Amint magam elé bámultam és közben biztonságosan tartottam Freddiet az ölemben, elmerengtem azon, ami köztem és Harry között volt. Oh, a fenébe. Harry – Erm, Louis, meg tudnád egy picit fogni?

- Minden oké? – kérdezte zavartan – Persze, add csak. 

- Erm, használnom kell a mosdót, mindjárt jövök – hadartam, noha nem volt így. Egyszerűen csak ki kellett jutnom onnan, mert amint ott ültem, más sem sikerült, csak Harryre gondolnom. És nem akartam. 

Szóval, amint felálltam, kiszáguldottam a nappaliból, egyenesen a konyhába. Szerencsére nem volt ott senki és ennek örültem. Nem akartam magyarázkodni sem jó pofáskodni. Az elmémet Harry öntötte el. A hangja, az arca, a tettei, ami köztünk volt. Harry. Harry. Harry. Képes lettem volna felsikítani. Nem értettem, hogy mi a fenét keresett a fejemben. Olyan jól meg voltam nélküle, és rohadt biztos vagyok abban, hogy ő is tökéletesen töltötte a napjait Kendall Jenner társaságában. Amíg hagytam, hogy elöntse az agyamat minden emlékkép és azok, melyek twitteren voltak róla és Kendallról, nem is hallottam, hogy valaki csatlakozott hozzám a konyhában. Csak akkor eszméltem fel, mikor kis híján kiugrottam a bőrömből, tekintve hogy az a valaki a hátamra helyezte a kezét. 

- Cora, minden rendben? – hallottam meg az ismerős akcentust. Erőltetetten elnevettem magam, eltoltam magam a pulttól aztán Gemma nyakába vetettem magam. Amint folytattam az erőtlen nevetést, éreztem, hogy a szemeim kezdtek megtelni könnyekkel – Héj, csajszi, mi van veled? – kérdezte megint, de én csak szorosabban öleltem őt magamhoz. Jait akartam, de tudtam, hogy az akkor lehetetlen volt. Gemma volt a legközelebbi, aki hasonlított Jaihez. Mármint ő volt az, aki a legközelebb állt hozzám azok közül az emberek közül, akik a házban flangáltak. 

- Annyira hiányzik Harry – kezdtem zokogni. A testem remegett amint a karjaimmal szorosan öleltem Gemmát és hagytam, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomon, ezzel tönkre téve a sminkem. Időközben rájöttem, hogy azért reagáltam most így az egészre, mert eddig nem sírtam ki magam miatta. Helyette a munkámba temetkeztem, mint mindig. Az sem segített, hogy az elején mindennap újra frissítgettem a twitterem, hogy láthassam az újabbnál-újabb képeket róla és a lányról, akivel kavart. 

- Édesem – suttogta Gem amint szorosan visszaölelt. Az egyik keze a fejemen volt, a másikkal a hátamat simogatta és lassan ide-oda kezdtünk dülöngélni – Sajnálom. Nem érdemel meg téged. 

- Hogy mondhatsz ilyet? – kérdeztem motyogva, a hangom teljesen elmosódott amint sírtam és az arcom a lány nyakába temettem – Az öcséd. 

- Az nem változtat a tényen, hogy nem érdemel meg téged – mondta magabiztosan – Ismerlek már egy jó ideje, te vagy a legédesebb lány akivel valaha volt esélyem találkozni, szóval mikor az idióta öcsémnek is leesett ez és valamiért neked is megtetszett, boldog voltam. Végre talált magának egy normális lányt, aki nem azért volt vele, mert kellett neki a hírnév vagy a pénz, erre elhagyja egy modellért, aki a totál ellentettje? 

Képtelen voltam válaszolni, bár lehet, hogy nem is kellett. Helyette csak hagytam, hogy még több könny hagyja el a szemeim. Aztán percekkel később azt hittem, hogy menten meghalok. Persze, nem komolyan, de a sírás újra kerülgetett amint meghallottam Louist amint kiejti a nevét és köszönti őt. A bejárati ajtó nagyon is közel volt a konyhához szóval elég jól hallottunk mindent.

- Gem, nem, kérlek – húzódtam el tőle amint a kezeimmel eltakartam a számat és az orromat. A látásom homályos volt, a szívem ezerrel dobogott a mellkasom ellen, a jó hangulatom percek alatt megfordult s semmi kedvem nem volt tovább maradni. 

- Gemma, Co… – kezdte Louis mire a szemeim elnyíltak és a szívem kihagyott egy ütemet amint megláttam Harryt a srác mögött. Ő még nem vett észre, és én is csak a haját láttam, de már az elég volt, ahhoz, hogy ki akarjak szaladni a házból, de ugyanakkor Harry karjai közé, furakodjak. 

- Um, Lou, nyomás – lépett Gemma a srác elé majd a vállaira téve a kezeit elkezdte kifele tolni őt a konyhából. Ezzel Harry is együtt mozgott, így megnyugodtam egy kicsit. Lassan leültem az egyik bárszékre és mély levegőket véve próbáltam meg lenyugodni – Te jó ég, te tényleg ilyen eszeveszett vagy, Harry? – hallottam meg Gemma irritált hangját. Hangosan beszélt, szóval nem lehetett jó, akármit is csinált az öccse.
- Héj, ne veszekedjetek itt – szólalt fel csípősen Louis is. Nagyon érdekelt, hogy miről lehetett szó, de nem akartam odamenni. Nem így akartam újra látni Harryt. Az okosabb felem, igazából sehogy nem akarta őt látni. Azonban tudtam, hogy a mai napon ez lehetetlen lesz és valahogy muszáj volt szemtől-szembe kerülnöm vele. Hogy készen álltam rá, már egy másik kérdés volt. A válasz pedig természetesen egy hatalmas nem volt. 

23. Szeretethiányos voltam

Hellooo,
Oh-uh! A mai rész eléggé érdekes lett, így visszaolvasva valószínűleg az egyik legjobban megírt pillanat van benne! Legalábbis szerintem eléggé jól sikerült! Ugh mióta vártam már, hogy kirakjuk ezt a részt lolz.:3 Ne felejtsétek leírni a véleményeiteket a rész után mert eléggé kíváncsiak vagyunk rá! ^^ Jó olvasást! Xx♥

x HARRY STYLES x

- Helyezd magad kényelembe – mondtam Corának, miközben visszasétáltam a fürdőszobába, majd letéptem magamról a törülközőt, és gyorsan egy alsót húztam magamra. Tudtam, hogy ha csak úgy ott hagyom egy kis puszi után Corát az ágyon, majd felbátorodik és hamarosan kopogni fog az ajtómon. Arra viszont nem számítottam, hogy ennyire felbátorítottam. Mármint… gyakorlatilag egy átlátszó trikót vett fel a fekete melltartójára. Anyám, olyan dögös, kerek mellei lehetnek… 

Megráztam a fejem, hogy elűzzem a mocskos gondolataim, végül egy kis hideg vizet is fröcsköltem az arcomba, hogy lehiggadjak. Persze, én sem vagyok normális, egy törülközőben nyitok neki ajtót. Ezt át sem gondoltam rendesen. Vajon most mit gondolhat rólam? Egyáltalán a szobában van még? Sietősen kiterítettem a két törülközőt, majd leoltottam a lámpát a fürdőszobában és visszasiettem a hálóhoz, ahol Corát hagytam. Mikor megláttam, hogy az ágyon ül, akkor kicsit megnyugodtam végül rámosolyogtam és bevetődtem a párnák és takarók közé. Valószínűleg eléggé magam alatt lettem volna, ha elmegy, bár aztán nem úgy ismertem őt meg, hogy a legkisebb dolgon is felkapja a vizet. Csak mikor valamit túlságosan erőltetnek rá. 
- Szóval um, mit akarsz csinálni? – kérdezte, miközben hátra fordult, hogy rám tudjon nézni.
- Gondoltam, hogy megnézünk valami filmet, esetleg kettőt. Vagy beszélgetünk. Nekem mindegy – raktam a bal kezem a fejem alá, majd a távirányító után nyúltam, ami az éjjeli szekrényen pihent. Igazából voltak más ötleteim is, de tekintve hogy mennyire az elején vagyunk a kapcsolatunknak még, szerintem túl korai lett volna még csak úgy rá hárítani az igaz gondolataim.
- Oké, milyen filmet nézünk? – csúszott felém az ágyon, végül a hasára fordult, így a lábai a fejem mellett voltak, míg az én lábaim az ő fejénél. Könyökeivel a matracon támaszkodott, kezével pedig az arcát tartotta. Nem mondom, a tekintetemet úgy vonzotta a feneke mintha mágnes lett volna.
- Umm, gondoltam megmutatom neked az első filmünket – léptem be Netflix profilomba miközben fél szemmel Cora reakcióját figyeltem, noha az arcából nem láttam sokat. Nem akartam felvágni semmivel, de ugyanakkor szerettem volna tudni, hogy milyen véleménnyel lenne a dokumentumfilmről. 

- Oh, komolyan? – nevetett, ami miatt egy pillanatra azt hittem, hogy cikisnek találja az ötletem – Mi van, csak nem régen láttad, és hiányzik saját magadat a látni a képernyőn? – nevetett továbbra is, mire én felültem, majd a derekához nyúltam, hogy bosszúból megtudjam csikizni. Mikor odaértem megugrott, majd felkiáltott és még jobban nevetni kezdett, én pedig elvigyorodtam. Bíztam abban, hogy csiklandós. 

- Ez gonosz volt C – csóváltam a fejem, miközben feltérdeltem – Ezért büntetés jár.

- H-Harry, hagyd abba! – kiáltotta, én pedig vele együtt nevettem, hiszen a kacagása ragályos volt. Arról nem is beszélve, mennyire szép volt, mikor nevetett. Mondjuk ő mindig az volt.

- Csak, ha bocsánatot kérsz – követeltem vigyorogva.

- Bo-bocsánat – nyögte ki nagy nehezen, én pedig abba hagytam a csikizését és visszahuppantam a seggemre. Ekkor ő már háton feküdt, mert addig ficánkolt, amíg át nem fordult. Rám nézett vigyorogva, majd visszafordult a hasára és kisöpörte az arcából az odahulló hajtincseit. A távirányító után nyúltam, majd elkezdtem kikeresni a filmet, de ekkor Cora megint felszólalt – Most komolyan? Utoljára nézettekben? 

- Nem én akartam nézni, oké? – háborodtam fel – Az egyik srác akarta látni a stábból.

- Oh, hát persze, és csak akkor az igazi élmény, ha Harry Stylesel nézi, igaz? 

- Oké, Ashford – bólogattam mosolyogva – Ezt megjegyeztem. Te se felejtsd el! – mondtam komolyan, noha az arcomon még mindig mosoly terült el. Ellenben az én komolyságommal, Cora nem tudta abba hagyni a nevetést. Elképesztőnek találtam, hogy mennyire vidám egy személyiség volt és annak ellenére, hogy mibe rángattam bele őt a hírnevemmel, úgy tűnt, hogy egyáltalán nem érdekelte. Mármint, a cikkek és a gonoszabb megszólalások a rajongóktól. 

- Lásd be Styles, minden ellened szól – mondta kuncogva, míg én megforgattam a szemeimet. 

- Nem igaz, csak te akarsz kötekedni. Esetleg csak akarod, hogy tovább csikizzelek? Ugye tudod, hogy meg is kérhetsz rá, ahelyett, hogy sértegetsz? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire ő abba hagyta a nevetést.

- Harry, én ezt nem gondoltam komolyan és egyáltalán nem sértegetésnek indult – nézett rám hátra ráncolt homlokkal, mire elvigyorodtam, mert olyan édes volt. Ha komolyan azt gondolta, hogy egy ilyen kis dolog miatt képes leszek megharagudni rá, akkor muszáj volt belátnom, már ha eddig nem sikerült, hogy Cora az egyik legédesebb lány, akivel valaha találkoztam. 

- Haha, meg vagy! – vigyorogtam rá, mire ő megforgatta a szemeit, aztán rám öltötte a nyelvét – Leharapom, ha tovább csinálod ezt – szóltam rá játékosan. Erre persze lebiggyesztette az ajkait mely miatt kedvem lett volna oda hajolni hozzá és megcsókolni őt. És hát mivel nem bírtam magammal, illetve az a kis ártatlan puszi az ő szobájában nem elégítette ki eléggé a vágyaim teljesen és nem is mutatta meg a hiányom felé, muszáj volt cselekednem. 

Mire azonban már így tettem volna, ő megint visszafeküdt az ágyra, pontosan úgy, ahogy az előbb volt. Csücsörített szájjal fogadtam el a sorsom, hogy az esélyem elúszott, mert a gondolataim túlságosan lefoglaltak ahhoz, hogy időben cselekedjek. Sóhajtva, rá kattintottam a „play” opcióra a képernyőn aztán magam mellé tettem a távirányítót az ágyra. Feltápászkodva, eldöntöttem, hogy a lány hátára fekszek, mert őszintén? Engem nem igazán érdekelt a film, még ha az elején oda is voltam azért, hogy a szőke hajú lány lássa. 

- Ugh – nyögött fel Cora amint a mellkasom kapcsolatba lépett a hátával. A lábaim között kényelmesen elfért az övé, míg a kezeimet az övé köré tettem és szorosan magamhoz öleltem. Nyomtam egy cuppanós puszit az arcára, aztán még egyet. Meg még egyet. És még sokat. Nevetve reagált a közelségemre és a gesztusaimra, míg nem az oldalára dőlt és ez megmosolyogtatott. Nem akartam túl soknak tűnni, szóval örültem, hogy örült a társaságomnak. Meg a bújásomnak. Nem igazán szerettem volna bevallani, de rettentően szeretethiányos voltam szóval mióta megismertem Corát és engedi, hogy olyan közel legyek hozzá, amennyire csak tudok, akkor szerintem még madarat is lehetne velem fogatni, olyan boldog vagyok – Harry – nevetett amint az arcomat a kezei közé fogta miután a hátára feküdt én meg felette támasztottam magam. 

- Úgy hívnak – válaszoltam vissza pimaszan mire megforgatta a szemeit. Egy puszit nyomtam az orrára, amivel teljesen megleptem. Vagyis, azt hittem, hogy ő volt kettőnk közül az, aki meg volt lepődve. Ugyanis mikor a nyakam köré tekerte a karjait és lehúzott magához, hogy az arcát elrejtse a nyakam hajlatába, azt hiszem én voltam az, akit levett a lábáról a tevékenység.  

Ajkaival alig érintette a nyakam bőrét, de tökéletesen éreztem amint lágy csókokat nyomott a felületre. Nem is egyszer kirázott a hideg, amiért szidtam magam, hiszen ez elárulta, hogy igen is tetszett, amit csinált velem. Végül feladtam, és nem foglalkoztam az egésszel tovább csak élveztem a helyzetet. Éppen ezért nem is vettem észre mikor Cora fordított a helyzetünkön és az ölemben találtam őt. Alig akartam elhinni, hogy képes volt annyira elterelni a figyelmem, hogy elveszítsem szinte minden erőmet. Máskülönben hogy a fenébe került volna felém a lány? 

- Olyan elveszett a tekinteted – kuncogott a fülembe amint végig csókolta a nyakamat a vállamtól kezdve. A fejem oldalra biccent egy kicsit, a kezeim Cora dereka köré tekeredtek bár nem sokáig helyezkedtek ott el, ugyanis utánuk nyúlt és ülőhelyzetbe húzott – Ülj oda fel – biccentett a párnákhoz. Elvigyorodva, a lánnyal az ölemben cselekedtem. A film a tévében már régen ment, ami azt illeti, hallottam, amint az „Up All Night” elkezdődött. 

De hát mielőtt kikapcsolhattam volna a tévét vagy szólhattam volna Corának, hogy héj, a film megy, és nem látsz belőle semmit, az ajkait az enyémek ellen nyomta. Egy halk sóhaj hagyta el a számat, ahogy feljebb nyomta magát az ölemben, hiszen mindeközben nekem súrlódott és túlságosan tetszett a mozdulat.

Visszahelyeztem a kezeimet a derekára, míg ő a mellkasomon pihentette a tenyereit és néha végig is húzta a körmeit a bőrömön. Belemosolygott a csókba mikor a kezem lecsúszott a fenekére és megütögettem azt egy kicsit, végül csak visszatette a kezeimet az eredeti helyükre. Teljesen levett a lábamról, ahogy csak csókolóztunk. Nekem őszintén elég lett volna az is, ha továbbra is ezt csináljuk, minden nyelv nélkül, azonban mikor végig simított vele az alsó ajkamon, totál beadtam a derekam. A fogunk egy pillanatra összekoccant, amin ő nevetni kezdett és ez nekem is egy vigyort festett az arcomra. Hihetetlen volt, hogy ami valaki másnak egy kínos helyzet lenne, számára az is játékos volt és szinte már mindennapi.
- Na – nyújtotta el az „a” betűt, amikor nem kapcsoltam össze az ajkainkat újra, hiába puszilt meg sokszor egymás után. Kezeimet a combjára helyeztem és megszorongatva egy kicsit őket, a jobbosomat felemelve simítottam végig a hasán majd a mellkasán a mutatóujjammal, míg nem a tenyerembe fogtam az arcát. Hüvelykujjammal lehúztam az alsó ajkát mire ő kidugta a nyelvét és megnyalta az ujjam tetejét. 

- Éhes vagy? – kérdeztem nevetve, hiába nem volt vicces. Muszáj volt rajta nevetnem, talán jobban is, mint kellett volna, de egyszerűen csak nem tudtam leállítani a jó kedvem hangját.
- Gonosz vagy – harapott az ujjamra, persze nem erősen, mindinkább csak játékosan – Mellesleg a kezed nem a számba való.
- Hát hova? – vontam fel a szemöldököm kérdőn, míg ő az öklébe fogta a hüvelykujjam melyet az előbb megharapott. Érdekelt, hogy milyen harcias kis visszaszólással fog megajándékozni, mert őszintén? Azokért éltem. Imádtam, hogy játékos volt, lehetett szó akármilyen szituációról.
- A nadrágodba. Vagy az enyémbe. Esetleg a fenekemre? A melleimre? Passz – vont vállat, amíg felsorolta az opciókat. Nagyon is meglepett mindegyik, hiszen sosem gondoltam volna, hogy ő ennyire… szexuális? Szóval, mikor először megláttam, azt hittem, hogy egy ártatlan kislány. Aztán most, hogy kezdem egyre jobban megismerni, kezdek rájönni, hogy egy igazi kis vadóc.

Ezúttal most már ténylegesen én értem el, hogy meglepődjön, amikor megcsókoltam őt. Mindkét kezemet az arcára helyeztem amint szinte azonnal egy nyelves csókkal köszöntöttem őt vissza az előbbi kis akciónkhoz. Egy halk „mhm”-t motyogott a számba mielőtt a karjait a nyakam köré fonta volna én meg a fenekére csúsztattam a kezeim. A csípője az enyém ellen kezdett el mozogni egy váratlan pillanatban mire én is hasonlóan kezdtem el ringatni az enyémet, így mikor ő előre jött, az érzés sokkal intenzívebb volt. Gondolataim megint gyorsan elterelődtek amint megéreztem Cora telt ajkait a szám szélén, az arcomon, az állkapcsomon. Beleremegtem az érintésébe mikor az állkapcsom mögött és a fülem alatti részre nyomott egy puszit, kuncogása halk volt, de tökéletesen hallottam. Fogait végig húzta a bőrömön mielőtt rácuppant volna a bőrömre és izgatóan szívni kezdte a felületet, míg az át nem változott egy véraláfutásos nyommá. Vagyis, gondoltam, hogy ez történt, hiszen csak egy idő után húzódott el tőlem. És bár csak félszemmel láttam rá miután elhúzódott a nyakamtól, láttam azt a piszkos vigyorát, mellyel azt sugallta, hogy tökéletesen megfestette a bőröm egy szerelem harapással. Nem sokkal ezután persze megint visszatért a nyakamhoz, a nyelvét gyengéden végig húzta a nem rég készített seben aztán lejjebb haladt édes csókjaival a bőrömön. A szemeim végig le voltak hunyva, így amikor már nem éreztem többé ajkainak melegét a bőrömön, lassan felpillantottam rá a szemhéjaim mögül. 

- Meddig mehetek el? – kérdezte egy totál ártatlan arckifejezéssel. Azt hittem, hogy mentem elvesztem a fejem. Nem csak azért, mert a haja kissé kócos volt, mert a szája vörös volt a sok csókolózástól. Nem csak azért, mert a szemei fényesebben csillogtak, mint a csillagok az égen és nem csak azért, mert a trikójának a pántja lecsúszott a vállán, melyet percekkel később követett a melltartójának a pántja is. Hanem mert megmerte kérdezni, hogy meddig mehet el. A legkislányosabb módon, a legártalmatlanabb arckifejezéssel és hanggal. Na, ha ez nem volt elég ahhoz, hogy totálisan beinduljak, mely mellesleg már régen megtörtént, akkor nem tudom, hogy mi mást kellett volna tennie. Nem tudtam visszafogni a torkomból feltörő, mély morgást amikor Cora megmozdította a csípőjét az enyém ellen – Kérdeztem valamit – szólt rám egy kicsit komolyabban. Hideg ujjaival végig táncolt a mellkasomon majd a bokszerem korcához érve, végig húzta a mutató ujját a bőrömön. 

- Ameddig szeretnél – sóhajtottam fel amint hátra engedtem a fejemet így az a támlának támaszkodott. Újra lehunytam a szemeim, mely gondolom azt mutatta a lánynak fölöttem, hogy azt csinálhat velem, amit csak akar. A karjaimat lefejtette magáról és két oldalra dobta őket, amik erőtlenül estek a matracra. Mikor megéreztem az ajkait a mellkasomon, a levegővételem meggyorsabbodott és az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaim. Amint egyre lejjebb haladt, egyre jobban éreztem a késztetést arra, hogy összeszedjem az energiámat és leteperjem őt az ágyra. De hagytam magam. Ő akart dominálni, szóval engedtem. Ami furcsa volt, mert szerettem én irányítani a dolgokat.

Egy halk „uh” szaladt ki a számon mikor csókokkal lepte el a medencecsontomat mindkét oldalon. Csak ekkor eszméltem fel, hogy már nem ült az ölemben és a nadrágomban lévő haverom is eléggé nagyra dudorodott a lány tevékenységei miatt. De nem érdekelt, nem voltam szégyellős, amiért látta, hogy mennyire tetszett, amit csinált. Újonnan a fogai közé vette a bőröm, pontosan ott, ahol a bokszerem korca volt, és mint a fülem alatt, ott is addig szívta, míg egy lilás foltot nem hagyott maga után. Miután meg volt a másik oldallal is, mindkettőre nyomott egy-egy nedves puszit és ezzel is csak azt érte el, hogy az erekcióm nagyobb legyen. Mikor rám tenyerelt az alsómon keresztül végül finoman a kezébe vett, még mindig az anyagon keresztül, a szemeim lehet, hogy teljesen hátrafordultak az élvezettől. 

- Ez tetszett, nem igaz? – suttogta a fülembe, amitől egyszerre ijedtem meg és lettem volna képes elélvezni. Nem éreztem, amint visszamászott felém és nem is volt sokáig időm ezen gondolkodni, hiszen amint a fülcimpámba harapott, a csípőm magától emelkedett fel a matracról és nyomódott az övé ellen. Újabban felkuncogott mikor nem válaszoltam semmit a kérdésére, pedig isten lássa lelkem, hogy akartam. Egyszerűen csak nem tudtam. Totál letaglóztam az intimitástól és sosem akartam, hogy véget érjen a mai este. Pedig még semmi nem történt.

Vagyis, ezt gondoltam én. Ugyanis amint ezek a gondolatok átrepültek az agyamon, hűvös kezével betalált a nadrágom alá majd keményedésem köré fonta az ujjait. Felnyögtem, mikor férfiasságom tetején simított végig majd elkente az elő váladékot, hogy ujjainak siklása egyszerűbben menjen. Lejjebb csúsztam egy kicsit a párnákon mikor Cora arra kért, szinte olyan volt, mintha egy mágia alatt tartott volna és csak azt csináltam, amire kért. Szinte lihegtem, amint a keze rajtam dolgozott, a szemeim még mindig csukva voltak, pedig látni akartam őt. Egyszerűen látnom kellett. Nem akartam elhinni, hogy az én kicsi és szerény Corám jelenleg a bokszeremben turkál.
- Már éppen szólni akartam – beszélt hozzám megint. A hangja mélyebb volt, mint emlékeztem, de aztán lehet, hogy csak az agyam játszott velem. Mindenesetre az is elérte, hogy örömöm legyen, szóval nem káricáltam semmiért. A szemeim folyamatosan az övébe bámultak, már amikor nem csúszott le a tekintetem a kezére amint a férfiasságomat markolta. Ki voltam szakítva a fekete bokszerből, végre, aminek örültem. Képes lettem volna szétrobbanni. Bár nem csak akkor, hanem abban a pillanatban is. 

- Gyorsabban, tortás lány – prüszköltem ki magamból a kívánságaim, noha meg sem fordult a fejemben hogy miként hívtam őt. Kajánul elvigyorodtam, aztán folytattam a beszélést – Képzeld azt, hogy a habod vered.
- Borzalmas vagy, mikor orális közben akarsz beszélni – rázta meg a fejét. Vigyorogva vállat vontam, hiszen eléggé hülyeség volt, amit mondtam. 

- Ne mondd, hogy nem fogsz erre az estére emlékezni, amikor visszamész dolgozni, és aztán beszélj – leheltem amint az öröm végig járta a testem. Cora gyorsított kezének mozgásán és én csak egyre közelebb és közelebb kerültem az orgazmusomhoz. Hónapok óta nem volt egy normális, szóval teljesen át adtam magam a lánynak, hogy dolgozzon csodát rajtam. És hát percekkel később végre meg is történt, aminek meg kellett. A testemet még egy réteg izzadtság terítette be amint átjárt az öröm, az ajkaim elnyíltak egymástól, míg egy mély morgás tört fel a torkomból melyet egy pillanatra sem próbáltam meg eltakarni. Rohadt jól éreztem magam ezután az orális után és tudtam, hogy egy ideig nem fogom elfelejteni. Nos, talán míg újra meg nem történik.

**

Felsóhajtottam amint éreztem, hogy kirázódtam az álmomból, noha a szemeim nem nyitottam még fel.  Túl kényelmesen és melegen éreztem magam amint karok öleltek körbe hátulról. Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy ki lehetett mögöttem, elvégre a tegnap este történtek nem egy könnyen fognak elpárologni az elmémből. Elmosolyodtam amint Cora álmos arcára gondoltam amint szorosan mögöttem feküdt. Eleinte azt hittem, hogy ő még aludt, bár amikor megéreztem az ujjait finoman a meztelen hasam ellen amint apró kis köröket rajzolt a bőrömre, bebizonyította, hogy tévedtem. Felé fordultam végül, mire ő közelebb kúszott hozzám az ágyban, az arcát a vállam és a nyakam közé fúrta, míg a bal kezét az arcomra simította, végül a hajamba vezette az ujjait. Államat a feje tetején pihentettem és közben lehunyt szemekkel Cora hátát simogattam a pólómon keresztül. Éjjel felébresztett, miszerint fázott a trikójában, a vastag paplan alatt mely a nyakáig fel volt húzva és közben teljesen rám volt tapadva, persze ezzel nem volt bajom. Szóval, miután találtam egy felsőt, ami Corának megfelelt egy negyedujjasnak, ő áthúzta azt majd megvált a melltartójától is. Pluszba oda adtam neki még az egyik Nike melegítő alsómat is melybe amint belebújt, visszatemetkezett a takaró alá. 

- Fáztál még miután adtam ruhát? – kérdeztem halkan és lassan. A szemeim még mindig le voltak hunyva, a számat is alig nyitottam ki hogy beszéljek. Túl kényelmesen éreztem magam és eszem ágában sem volt kikelni az ágyból. Egész nap el lettem volna abban a pozícióban. 
- Nem – válaszolta percekkel később Cora. Ő sem húzódott el egy pillanatra sem, ami megnyugtatott és egyben boldoggá is tett. Tetszett, hogy jól érezte magát a közelemben, a karjaimban. Szeretethiányos voltam és rohadt jól esett, hogy végre tarthattam valakit a karjaim között és nem kellett a párnámat szorongatnom.
- Maradhatunk ma az ágyban? 

- Igen – jött megint a válasz, és hát ez is eléggé tetszett. Noha tudtam, hogy akkor is az ágyban maradtunk volna, ha Cora mással válaszol. A tegnapi sétálás után kihaltam, hiába jártam edzőterembe mikor volt esélyem. A mai edzést pedig már akkor lemondtam, mikor megvettem a jegyeket Cora számára, így azt hiszem nincsen semmi, amiért ki kell szállnom ma az ágyból. Oké, talán később elviszem vacsorázni.

Egy ideig még feküdtünk csendben egymáshoz bújva, végül a mellettem fekvő szőke hajú lány felsóhajtott, majd a hátára fordult ezzel elengedve a nyakamat, melyet úgy ölelt, mint egy kisbaba, ha ölben van. Cora felült, majd lerúgta magáról a takarót, aztán lenézett rám. Az arcomon egy lusta mosoly terült el amint észrevettem, hogy ő is mosolyog. A fogai is kivillantak, az arca pirospozsgás volt, a haja rendezetlenül állt, az orrát pedig picit felhúzta, mely miatt eszméletlen aranyosnak nézett ki. Miután felállt mellőlem visszahunytam a szemeimet, ő pedig távozott reményeim szerint a fürdőbe. Hallottam amint lehúzta a vécét, majd megnyitotta a vizet, közben pedig jobban magamra húztam a takarót, mert kirázott a hideg. Mikor nyitódott az ajtó felnyitottam a szemeimet, és apám Cora kibaszott szexi volt a ruháimban. Soha nem tartottam még egyetlen lányt sem ilyen vonzónak a ruháimban, pedig volt olyan, mikor felvették a pólómat. Viszont Cora teljesen más volt, mint ők. Irántuk nem éreztem semmit, Corát pedig, ha megpillantom, rögtön hevesebben kezd verni a szívem.

Visszamászott mellém, én pedig a kezeimmel rögtön a dereka felé nyúltam, majd miután elértem és köré kulcsoltam végtagjaimat közelebb húztam magamhoz. Vízszintesbe tette magát, majd a fejét felém fordította és kezét az arcomra helyezte. Elkezdte a mutatóujjával körbe rajzolni az arcomat, utána a szemöldökömhöz tért át, végig simított az orromon, a szemem alatt, orcáimon, és körberajzolta a számat is. Ujjai végig siklottak az állkapcsomon megérintve a fülcimpámat, végül a hajamban állapodtak meg. A fejemet közelebb raktam hozzá a párnához ezzel jelezve neki, hogy bármire is készül, nem bánom, majd megéreztem puha ajkait az enyémeken egy apró puszi formájában. Persze ebből csak többet és többet akartam, ezért még közelebb húzódtam hozzá, majd megcsókoltam őt. Egyik keze a tarkómra csúszott ezzel, ha lehetséges, még közelebb húzva magához, végül már ott tartottunk megint, hogy félig rajta feküdtem, miközben tovább csókoltam akaratosan és nem szándékoztam elengedni. Végül ő volt az, aki elmélyítette a csókot azzal, hogy a nyelvével hívogatóan végig simított az alsó ajkamon, mely miatt szorosan kulcsolódtak a dereka közé a kezeim. Te jó ég, imádtam vele csókolózni. Telt ajkai totálisan megőrjítettek, csípője melyet újra és újra felém billentett még inkább. Imádtam, ahogy az ujjaival teljesen feltúrja a hajamat, és ahogy magára húzott. Éreztem amint kemény mellbimbói a mellkasomnak nyomódtak, ami miatt muszáj volt, hogy az alsó ajkába harapjak. Izgalmi állapotba hozott megint, ahhoz kétség sem férhet, de nem akartam ilyen gyorsan haladni. És bár imádtam a gondolatát annak, hogy ő is kíván engem, és esetleg messzebbre juthatnánk, mint tegnap este, de megálljt kellett parancsolnom magamnak. Nem akartam elveszteni a fejem, nem akartam Corát befolyásolni és nem akartam semmit sem elcseszni.

Levegő után kaptunk mindketten, mikor elhúzódtam tőle. Hüvelykujjamat duzzadt ajkára simítottam, miközben még mindig azt tanulmányoztam. Nem bírtam ki és lehajoltam hozzá, hogy egy kis puszit nyomjak rá. Szinte rögtön a szám után kapott volna, de én elhúzódtam tőle, és elmosolyodtam, miközben az arcát kezdtem cirógatni. Kíváncsian pillantott rám, de miután én még egy ideig nem szólaltam meg és csak cirógattam, felsóhajtott.

- Na – nyújtotta el az „a” betűt – Csókolj meg Haz – kérlelt, engem pedig valami megmagyarázhatatlan és mérhetetlen boldogság töltött meg belülről. Imádtam hallani, ahogy az édes akcentusával a nevemet ejtette ki, azt pedig főleg, mikor becézett. Ha lehet még jobban belehabarodtam az elmúlt percekben az alattam fekvő lányba – Harry?
- Igen baby? – eszméltem fel, majd rámosolyogtam.
- Mi a baj? – kérdezte, miközben a homloka ráncba szaladt, mire én végig simítottam a felületen így újra sima lett.
- Nincs semmi baj, C. Csak nem szeretném elsietni a dolgokat. Tudod engem jó fiúnak neveltek, szóval, ha most belenyúlnék a bugyidba, anya nem igen lenne büszke rám – mormogtam, mire ő csilingelően felnevetett, aztán a vállamra csapott.
- Te jó ég, muszáj most belekeverni az anyukádat a beszélgetésbe? – nevetett, miközben elpirult, én pedig örömmel figyeltem, hogyan változott meg az arca színe.

- Miért, nedves bugyival nem tudsz az anyukámra gondolni? – szaladt ráncba a homlokom.
- Harry! – kiáltotta miközben nevetett, én pedig vigyorogva a nyakára nyomtam a számat. Erre persze egy sóhaj csúszott ki a száján, mely még inkább megvigyorogtatott. Istenem, olyan nehéz uralkodni magamon. Főleg mikor Cora a közelemben van, és ilyen dolgok történnek köztünk. 

22. Gyakorlatilag felültetett

Hellooo,
Az év első része lolz. :3 Szépen lassacskán azért haladunk a történettel, az események bonyolódnak és szerintem mindenki érti, ha azt mondom, hogy olyan vihar előtti csend van! But omg már így is túl sokat elárultunk. :D Ermmm köszönjük szépen a sok-sok pipát és kommenteket, mindig annyira jól esnek visszajelzéseitek! Azért kicsit szemetek vagyunk, hogy itt hagytuk abba a részt, but akkor nem lenne mire várnotok a következő alkalommal haha. Jó olvasást. xx

x CORA ASHFORD x

Legszívesebben felképeltem volna Harryt, amikor megtudtam, hogy első osztályra vett nekem jegyet. Végül mikor kihúztak nekem egy fehér, egy személyes bőr fotelt, amiben aludni is lehet normálisan feküdve, az égiekig istenítettem őt, habár alig vártam, hogy visszafizessem neki. Így hát az úton zenét hallgattam, olvastam és jó részt aludtam. Mégis elképesztő fura volt reggel hét órára megérkezni Los Angelesbe, ugyanazon a napon, mikor elindultam Ausztráliából. Elég nehéz szívvel váltam el mindenkitől, hiszen egy hónap alatt teljesen visszaszoktam a családomhoz. Viszont megbeszéltük, hogy megérdeklődöm Louiseéknál, hogy karácsonykor és szilveszterkor kik mennek szabadságra, és, ha én nem tudok, akkor majd az egész család jön Londonba az ünnepekre. Az út utolsó óráit pedig már végig szenvedtem, aludni akartam még, de nem tudtam, a könyv nem kötött le többé, ahogy a zenehallgatás sem. A magazinokat már kétszer átlapoztam, és még egy stewardessel is szóba elegyedtem. Mikor végre landoltunk, el sem akartam hinni, hogy Amerikában vagyok. Leginkább kapkodtam a fejem, hiszen én már a repülőtérre való landolást is úgy éltem meg, mintha legalább a Hollywood feliratnál jártam volna. Pedig a bőröndjeimet kellett volna összeszednem, hiszen Harryt kirángattam az ágyából a szabadnapján korán reggel.

Amint megkaparintottam a csomagjaimat, Harry után a fejemet kapkodva lépkedtem az emberek között. Erősen próbáltam kiszúrni a barna hajú srácot, aki tuti egy sapka alá rejtette göndör fürtjeit és szemüveg mögé elbűvölő zöld szemeit. Egy mosoly terült el az arcomon amint megpillantottam őt egy kopasz pasival mellette – gondolom ő lehetett a testőre. Amint hozzáértem, egy szoros ölelésben részesített, az arcát a nyakamhoz fúrta és egy lágy puszit nyomott a nyakam bőrére. Amint elhúzódott tőlem, az ajkait a homlokomra nyomta aztán a kezem után nyúlt és összefonta az ujjait az enyémekkel. Egy pillanatra megrémültem, hiszen rengeteg ember volt körülöttünk és nem igazán szerettem volna, ha milliónyi képet készítenek rólunk. Viszont nem tehettem ellene és végül teljese ki is löktem a fejemből a lehetséges paparazzik jelenlétét és inkább Harryre mosolyogtam. 

- Na, milyen eddig Los Angeles? – kérdezte pimaszan vigyorogva. Megforgattam a szemeim, mire ő elnevette magát – Cora, ő itt Dale a testőröm. Dale, ő itt Cora. 
- Örülök a találkozásnak, Cora – mosolygott rám. Viszonoztam a gesztust mielőtt elfogadtam volna a kezét, melyet felém nyújtott és megráztam azt.
- Részemről a szerencse, Dale.
- Mindened meg van? – kérdezte Harry amint a két bőröndöm felé biccentett. Dale közben már maga mellé húzta az egyiket, míg Harry a másikért nyúlt.
- Um, igen – mondtam felvont szemöldökkel – Én is tudom ám hozni a cuccaim – nevettem el magam.
- Tudom, de amint kiérünk, olyan lesz, mintha egy harci tanyára érkeztél volna – jegyezte meg mereven Harry. Aztán leesett, hogy miről beszélt. Ha idebent még nem is találkoztam vagy láttam pontosan fotósokat, akkor tuti, hogy odakint lesz egy csomó. Elvégre, Harry Stylesről beszéltünk. Minden egyes léptét követik, de tudtam, hogy ez ellen nem tud semmit csinálni, csupán beletörődni – Héj, minden oké lesz – szorította meg egy kicsit a kezem, hogy megkaparinthassa a figyelmem.
- Remélem – sóhajtottam fel aztán egy halvány mosoly húzódott az arcomra. Akaratlanul is visszagondoltam a napra, amikor elmentünk a színházba aztán az onnan való távozásra. Egy hosszú idő után, az volt az első, hogy megmutatkozott az elcseszett oldalam, és őszintén reméltem, hogy a mai napon ez nem fog megtörténni. Elég volt mind az a figyelem, melyet egy héten keresztül kaptam azután az eset után. Niall barátnője után, Harryé lettem arról nem beszélve, hogy a rohamomra is rátapintottak egy-két cikkben. És nem volt fincsi.
- Mi lenne akkor, ha Dale kimenne előbb veled? – ajánlotta – A kocsi a parkolóban van, Rob benne ül, szóval megkérem, hogy álljon a bejárat elé és akkor csak be kell pattannod.
- És akkor te? – kérdeztem fel vont szemöldökkel. Nem volt, azaz isten, hogy ott hagyom őt egy magára és akkor majd ő rá tapadnak a fotósok, csak hogy az én irhám mentve legyen. Még akkor is, ha ő már hozzá volt szokva ehhez az egészhez.
- Előbb te ülsz be, és ha minden oké, akkor megyek én is a csomagjaiddal – biztosított.
- Oké – bólintottam végül. Feleslegesnek véltem, hogy tovább veszekedjek vele ezen. Úgy tűnt, hogy már mindent eltervelt és nem tudtam volna sehogy megváltoztatni a gondolatait – De legyél óvatos, rendben?
- Én mindig az vagyok, C – nevetett – Na, menjetek, amíg nincsenek sokan.
Aztán úgy éreztem, mintha beledobtak volna egy medencébe. Ráadásul egy mély medencébe. Váratlanul ért az embertömeg annak ellenére is, hogy Harry figyelmeztetett. Dale szorosan mellettem jött, szóval ez részben megnyugtatott és mikor felpillantottam, láttam, amint a kocsi felhúzódott elénk. Dale kinyitotta nekem az ajtót aztán amint beszálltam, rám is csukta azt. Fellélegeztem aztán a fejtámlának döntöttem a fejem. Több ezer képet készítettek rólam odakint, röpke öt perc alatt. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi lett jó közülük.
- Miss. Cora Ashford, igaz? – hallatszott egy mély hang a kocsiban, ami miatt megijedtem egy picit. Ezt egy halk nevetés követte, én pedig halványan elmosolyodtam, mikor leesett, hogy ő volt a pasas, Rob, akit Harry említett – Elnézést, nem szerettem volna megijeszteni. 

- Semmi gond – mondtam végül – És igen, én vagyok az. Um, lehetne, hogy tegeződünk? Szeretném azt gondolni, hogy a huszonhárom évemmel nem vagyok még olyan idős. 

- Természetesen – mosolygott rám a visszapillantó tükrön keresztül Rob – A nevem Rob. 

- Örvendek – nyújtottam felé a kezem, mire ő megfordult egy kicsit és megrázta azt az övével. A kis csevegésünk persze abba maradt amint a kocsi ajtó újra kinyílt és megjelent Harry mellettem. Amint az ő ajtaja becsapódott, hallani lehetett amint a csomagtartó kinyílt majd be lett csukva később pedig Dale beszállt a kocsiba és helyet foglalt az anyósülésen. 

- Látod, minden jól ment – mondta Harry amint becsatolta az övét. Bólintottam egyet, míg elmosolyodtam – Mi van, csak nem elvitte a cica a nyelvedet? – kuncogott, ami miatt a szívem ezerszer gyorsabban kezdett el dobolni a mellkasomban és csodáltam, hogy még nem ütötte át magát a bordáimon. Hihetetlen, hogy milyen nagy hatással volt rám, bármit is csinált.

- Oh, maradj csendben – forgattam meg a szemeim, míg megböktem a combját a mutatóujjammal – Hova megyünk most? 

- A hotelbe – válaszolta – Vagy szeretnél máshova menni? 

- Át kellene, öltözzek, nem? – kérdeztem vissza. Végig nézve a felszerelésemen, elkáromkodtam magam gondolatban. Már csak a puszta gondolata annak, hogy melegítőben örökítették meg a jövetelem, tudtam, hogy elég volt ahhoz, hogy szaftos cikkeket írjanak rólam. Na meg a Harryvel való kapcsolatomról. 

- Szerintem így is jó vagy – mosolygott rám, amivel elérte, hogy higgyek neki. Tisztában van azzal, hogy a markában tart és elég neki, ha mosolyog egyet rám, mert már a lábainál térdelek és minden egyes szavában hiszek – De mivel a hotel volt az eredeti úti célunk, szerintem akkor tartsuk is azt meg. 

- Rendben – egyeztem bele – Amúgy is régen láttam már Jait és a kis köcsög nem is keresett igazán szóval meg kell egy kicsit csapkodnom a fenekét – sóhajtottam fel mire Harry elnevette magát.

Mikor odaértünk a hotelhez, egyáltalán nem lepődtem meg a látványán. Pedig csak az épület előtt álltam. Mikor felértünk az emeletre aztán a kártyával kinyitottam az ajtót és szembe találtam magam a szobával melyet Harry foglalt nekem, az állam megint a padlót súrolta. Az első dolog, ami megragadta a figyelmem, az a hatalmas ablakok voltak melyek a plafontól indultak aztán a padlónál értek véget. Másodiknak a hatalmas ágyat szemléltem majd a vele szemben lévő falon elhelyezkedő tévét. A helységben az arany és fehér volt domináns, ami igen is tetszett, hiszen az ízlésem nagyon is hasonló volt. Szerettem a letisztult dolgokat, bár ez szerintem a szobámon is meglátszott Londonban, tekintve hogy szinte minden fehér volt. Meg persze a ház többi része is azt sugallta, hogy én éltem ott. Jai már többször megjegyezte, hogy néha úgy érzi magát, mintha az IKEA-ba sétálna be. Ezt persze mindig bóknak vettem, mert én imádtam minden egyes zugát a háznak és senki kedvéért nem cseréltem volna semmit rajta.
- Jó lesz? – kérdezte Harry percekkel később. Tetszett, hogy hagyta, hogy normálisan körbenézzek és nem támadott le azonnal a kérdéssel. Noha ezt már megszoktam, mert Harry mindig is intelligensen viselkedett velem illetve a közelemben, így nem is vártam mást tőle. Roppant jó ember volt és emiatt irigyeltem is őt egy kicsit. Én valahogy nem voltam olyan tökéletes, mint ő. Persze tudtam, hogy ő ezzel nem értene egyet, ha hangosan megjegyezném, de ez természetes. Főleg ha róla van szó. Nincs olyan ember, aki egyet értene egy ilyen kijelentéssel, hacsak nem viccelődik vagy beképzelt. Esetleg Harry Styles a neve mert akkor elfogadható. Rövid idő alatt sikerült megtanulnom, hogy ő igen is tökéletes, mert a hibái teszik őt olyanná, amilyen.
- Oh, um, igen – bólogattam – Persze.
- Akkor jól van – mosolygott, mint leült az ágyra. Később eldőlt rajta és amint feldobta a kezeit a feje két oldalára, a felsője felcsúszott és kilátszott a hasa. Hirtelen kaptam el a tekintetem róla, mert nem akartam, hogy észrevegyen, amint megbámulom őt. Aztán végül is nem bírtam a véremmel és visszanéztem rá. Éreztem, amint az orcáim felhevültek fedetlen bőre láttán, az ajkaim akaratlanul is megnyaltam mikor a szemeimet végig vezettem a kis szőr csíkon mely a köldöke alól futott majd tűnt el a bokszerében.
Lazán megráztam a fejem mielőtt megdörzsöltem volna az arcomat a tenyeremmel egy kicsit s megköszörültem a torkom. Ha nem fegyelmeztem volna magam időben, akkor simán el tudtam volna még ácsorogni ott amint őt nézem.
- Harry, erm, mennyi volt a repülőjegy? És ez a szoba? – kérdeztem végül. Valamivel kellett oldanom a számomra kínos csendet és a figyelmemet is el kellett terelnem mielőtt megint eléri, hogy olyan dolgokhoz folyamodjak, amikről neki nem kell majd tudni. Khm, egyszeri alkalom volt, de ha továbbá is ilyen szexi lesz vagy még szexibb, akkor szorosabb lesz a kapcsolatom az ujjaimmal, mint Nathannel valaha is volt. 
- Miért is? – pillantottam rám felvont szemöldökkel és egy pimasz vigyorral az arcán. A könyökein támasztotta magát az ágyon, a lábai terpeszben voltak és nem tudta elkerülni a tekintetemet a nadrágjában lévő barátocskája – Héj – csettintett egyet mire felkaptam a fejem. Totál elvörösödtem, mikor egy még szélesebb fél oldalas mosolyra húzta a száját – A szemeim ide fent vannak, cukorbogyó.
- Oh, kopj le – forgattam meg a szemeim amint összefűztem a karjaimat a mellkasom előtt. Nagyon is tudta, hogy miként lehet engem zavarba hozni és élt minden lehetőségével – Inkább mondd, hogy mennyit kell átutalnom a kártyádra. Oh, és kell valami kód is, amin keresztül ezt meg tudom csinálni.
De hát magyarázhattam én neki. Ő csak bámult, azzal az idegesítően helyes, bugyi szaggató vigyorával és zölden csillogó szemeivel. Képzelem mennyire mulatságos lehettem amint a pénzről beszéltem, amivel tartozok neki. Ugyanis tudni illik, nem szeretem, ha az emberek sokat költenek rám. Vagy, ha ez még is megtörténik, akkor szeretem visszafizetni nekik legalább a felét – persze csak ha nem a családomról vagy Jairől esetleg Serenáról van szó. Noha Serenának előbb visszafizetek dolgokat, mint Jainek. Ha Jai vesz nekem valamit, általában az úgy is marad… elvégre, ajándék. Nekem tőle.

- Szeretnél még pénzügyről beszélni, vagy szeretnél találkozni a legjobb haveroddal esetleg Cillian Murphyvel? 

- De hát nem azt mondtad, hogy már befejeztétek a forgatást? 

- Ez így is van, azonban a film nem fog magától elkészülni rendesen, nem? – tett fel egy újabb kérdést, a hangjában megbújt egy kis fiús szemtelenség és játékosság. Igen is jó hangulatba hozott a komolytalanságával és néha legszívesebben csak szétcsókoltam volna az arcát mikor így viselkedett. Régen voltam már szeretetteljes vagy gyengéd egy olyan valakivel, aki nem volt családtag vagy barát és az, hogy Harry most itt volt és tulajdonképpen esélyem volt vele úgy viselkedni, ahogy szerettem volna, egy féle kapukat nyitott ki előttem.

- És szerinted csak úgy lenne ideje Cilliannek rám? – vontam fel a szemöldököm. 

- Cora, vele dolgoztam – nevetett – Ha megkérdezem, hogy szeretne találkozni-e az egyik legnagyobb rajongójával, szerinted cserben hagy majd? 

- Gonosz vagy, mondtam már?

- Már hogy lennék gonosz, édes szívem? – kérdezte amint felült teljesen. A karjaim még mindig össze voltak fonva a mellkasom előtt így ez csak könnyebbé tette azt, hogy ő a derekam köré tudja fonni az övét és közelebb húzhasson magához. Amint megéreztem a testéből áradó meleget a testem körül, a szívem hevesebben kezdett dobolni. Néha nem tudtam, hogy jó vagy rossz dolog volt az, hogy ilyen hatással volt rám egy olyan egyszerű dolog, mint ez – Valóra váltom az egyik álmod. 

- Ez mind szép és jó, de előbb a kártya számod kell megtudnom, hogy át tudjam utalni a pénzt a kártyádra. 

- Oh, C, gyerünk már – döntötte a homlokát a karjaimnak amint nevetett – Azt hittem már elértem, hogy elfelejtsd az egészet.

- Nos, rosszul hitted, öcskös – forgattam meg a szemeim.

- Oké, akkor… mi lenne, ha előbb benéznél Jaihez? Nem mondtam el neki, hogy jössz, szóval egy király meglepetés lehetne számára, ha csak úgy besétálnál, nem? 

- Nem akarok csak besétálni. Mármint, kellene valami, amire nem számít. 

- Te elég vagy – nézett fel rám vigyorogva – Nem tudom, min lepődhetne meg jobban, mint hogy csak úgy besétálsz a szobájába. Mármint, ha az én szobámba csak úgy besétáltál volna… nos, teljesen megleptél volna vele, arról nem beszélve mennyire örültem volna neki. Ahogy most is örülök neked. Szóval, hogy eljöttél. Hirtelen jött az, hogy ide repülsz és csak úgy kicsúszott a számon mikor beszéltünk. Aztán féltem, hogy nem mész bele, esetleg kapásból visszautasítasz.

- Harry már hogy utasíthatnék vissza egy ilyen ajánlatot? Azt hiszem, te nem fogod fel, milyen boldoggá tettél vele. Egyáltalán azzal, hogy Amerikában lehetek, aztán ott van a rendezvény, amit alig várok. Hónapok óta nem láttalak téged, ahogy Jait sem. Szóval mindent neked köszönhetek – csúsztattam a kezeim az arcára, mire ő szélesen és olyan kisfiúsan elmosolyodott, amit imádok. 

- Örülök, hogy boldoggá tettelek vele. 

Egy ideig még álltunk így, egymás szemeibe bámulva és mosolyogva. Próbáltam kiolvasni a tekintetéből, hogy mire gondolhat, ugyanakkor ajkai is nagyon vonzották a szemeimet. Hüvelykujjaimmal cirógattam puha arcát, míg két kisujjammal a nyakát. Végül feleszméltünk mindketten a másik bámulásából, Harry kézen fogott és kiindultunk a lakosztályból át Jaihez. A folyosó végén volt az ő ajtaja, ami tárva nyitva volt, így hát óvatosan belestünk. Egy számomra ismeretlen srác ült, leginkább feküdt a kávészínű bőr kanapén, míg Jai nekünk háttal állt és hangosan nevetett valamin. Elengedtem Harry kezét, majd beindultam a szobába. Végül úgy döntöttem, hogy Jai hátára ugrok, hátha megszakad, meg hát jó bulinak is tűnt halálra rémiszteni. Találkozott a tekintetem az ismeretlen srácéval, majd vigyorogva Jaire vetettem magam hátulról. 

- Mi? Ki az? – fordult meg Jai, mire persze Harryvel találta szemben magát, aki csak vigyorgott rá – Oh, ez az illat túl ismerős nekem. 

Jai hátra rakta az egyik kezét, pont a fenekemre, mire felnevettem és a sarkammal a combjába rúgtam.

- Csak nem egy csinos kis Ashford segget tartok éppen a kezemben? – kérdezte amint belemarkolt a fenekembe így megcsíptem a mellkasát.

- Jai, neked most meg kéne lepődnöd, nem letapperolnod engem! 

- Te jó ég Cora, hogy kerülsz ide? – változtatta meg a hangját, mire nevetni kezdtem, majd lecsúsztam a hátáról és megvártam, míg megfordul felém.

- Szia Mickey – öleltem át mosolyogva szorosan, mire a kezeit ő is körém fonta. 

- Aw Cora de hiányoztál! Komolyan, hogy a francba kerülsz ide? – tolt el kicsit magától, mire én újfent felnevettem és puszit nyomtam az arcára. Újra magához ölelt, majd a száját a fejemre nyomta, én pedig boldogan fúrtam a fejemet a mellkasába. Most döbbentem rá igazán, hogy mennyire hiányzott a legjobb barátom. Igen, beszéltünk, de szemtől szemben látni és végre átölelni őt, más. Nem igazán voltunk úgy távol egymástól sokat, hogy mindketten különböző kontinenseken voltunk, ezért ez fura volt. 

- Meglepetés – húzódtam el tőle mire ő csak nevetve rázta a fejét. Tudtam, hogy nem hitt nekem. Hogy is hihetett volna? Közel sem voltam olyan jó meglepetések terén, mint ő. Mármint, ha tudtam volna, hogy jövök majd, szerintem ő lett volna az első, akinek elújságolom az egészet. 

- A te kezed is benne van, ugye? – nézett Jai Harryre, aki csak vigyorogva vállat vont.

- Hát az ő ötlete volt. Ő beszélt rá. És tulajdonképpen a jegyet is ő vette meg nekem. Úgy hogy mindent ő intézett. Plusz még a bankszámla számát is meg kell adnia – mondtam, miközben Jait ölelve Harryt néztem, aki csak nevetett és a fejét csóválta.

- Pont, ahogy mondtad, az ötlet az enyém volt, én beszéltelek rá, ezért én fizetem a költségeid. 

- Ez hülyeség! – vágtam rá kapásból – Magamtól jöttem. Semmilyen költségeket nem kell fizetned! 

- Harry én a helyedben megadnám neki a bankszámla számodat… Mármint én régebb óta ismerem Corát, és bármikor én vettem neki valamit, sosem ragaszkodott hozzá, hogy visszafizesse – mondta szórakozottan, mire én is elnevettem magam és a karjára csaptam – Emlékszem mikor még Serenának igen. Huh, komolyan mondom, add meg neki – mondta kicsit komolyabban.

- Te teljesen más eset vagy Jai. Tőled el is várom, hogy fizess nekem. Akármit is – nevettem, ő pedig cüccögött, de az ölelésén szorított, ami nagyon jól esett.

Végül, persze naná, hogy kiharcoltam, hogy a repülőjegyem árának a felét és a lakosztályt visszafizessem, a másik felén pedig végül is nem pörögtem annyit, hiszen tisztában vagyok azzal is, hogy ez Harrynek kellemetlen. És ha már a kellemetlenségeknél tartunk. Jai kollégája, akivel egy lakosztályon osztozik megemlített a srácok előtt valami olyasmit, hogy elég csinos vagyok, és megadhatnám a számom neki, mire Harry rávágta, hogy túl késő haver és a fejét ingatta. Az egész jelenetből nem értettem semmit, főleg nem Harryt. Borzasztóan fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mit érthetett az alatt, hogy túl késő. Esélyem viszont rákérdezni nem volt, hiszen nem maradtunk a továbbiakban egy percre sem kettesben, így a kérdéseim egész nap emésztettek.

**

Ahhoz képest, hogy a szemeim a nap folyamán többször is le-lecsukódtak eléggé jól bírtam az ébren maradást. Mondom ezt úgy, hogy azért bedobtam a szunyát olyan fél egy körül és két órán keresztül csak szundítottam. Harry és Jai persze nem keltett fel, amiért egy jó ideig játékosan bevágtam a durcát, aztán képtelen voltam tovább játszani az eszemet és inkább feladtam. Sokkal jobb volt így amúgy is. Az egész napot a városban töltöttük és meglepett, hogy egyetlen egyszer sem jöttek oda hozzánk vagy találtak ránk fotósok. Persze örültem neki, hiszen inkább töltöttem az időmet nyugalmasan a két kedvenc srácommal, ahelyett, hogy minden lépésünk követve lett volna. Eléggé forgalmas napunk volt amúgy, hiszen minden nevezetes helyre elrángattam őket. Természetesen elmentünk a West Hollywoodban található rózsaszín falhoz mely a Melrose Avenueon volt megtalálható, aztán később a Walk of Fame sétányra is elmentünk, hogy megleshessem a földön lévő csillagokat melyekbe hírességek nevei voltak vésve. Eléggé régóta szerettem volna már eljutni Amerikába szóval most, hogy esélyem volt itt lenni, nem akartam a seggemen ülni a hotel szobában, hiába volt gyönyörű az is. Este azt hiszem, eleget lehetek ott, míg alszok.

Ezért volt az, hogy Harry és Jai is az én ágyamon feküdtek miután visszaértünk a hotelben lévő étteremből, vacsora után. Egyikünk sem akart egy kinti étterembe menni, így döntöttünk az itt lévő mellett. És gondolom, nem kell mondanom, de azért megteszem, az étel mennyei volt és volt egy olyan érzésem, hogy a mai este még rendelek szoba szervizt. 

- Oh, ember, én megyek – pattant fel Jai az ágyról. Emiatt Harry is gyorsan felült és én is felütöttem a fejem a telefonomból amint a kényelmes kanapén hevertem – Um, Serenával lebeszéltünk egy videó chatet, szóval megyek, mert most van ideje. 
- Rendben – mosolyogtam fel rá amint oda lépett hozzám és egy gyors puszit nyomott a homlokomra. Miután visszalépett Harryhez, lepacsiztak aztán mielőtt kiment volna a szobából, utána szóltam – Mondd meg a nődnek, hogy üdvözlöm.
- Meg lesz – mondta, majd már csak az ajtó csapódását lehetett hallani, mely tudtunkra adta, hogy távozott köreinkből.
Feltápászkodtam a kanapéról percekkel azután hogy kettesben maradtunk Harryvel és mellé dobtam magam az ágyon. Egy halk „héj”-jel illetett meg, de az arcán egy békés mosoly pihent amint a telefonját nyomkodta még mindig. Gondoltam egyet, aztán az arcommal a nyakához bújtam és az egész testemmel szinte rácuppantam a srác oldalára. Lehunytam a szemeim amint sóhajtottam egy mélyet és közben totál ellazultam.
- Álmos vagy? – kérdezte halkan amint az egyik kezét a derekamra rakta. Elhúzódtam tőle, míg ő szembe fordult velem majd visszabújtam hozzá amint megtartotta magát a könyökén és a tenyerébe fogta az arcát. Hümmögtem egy aprót válaszként mire ő csak egy puszit nyomott az arcomra – Nem csodálom, tortás lány.

- Oh, kérlek – jegyeztem meg – Muszáj így hívnod?
- Mert hogyan máshogy kellene?
- C, vagy Cora. Igazából tetszik, mikor Cnek szólítasz. Sosem tette még így senki.
- Miért tortás lánynak hívott már más is? – vonta fel a szemöldökét, miközben az arcán egy szép, önelégült mosoly terült el.
- Nem, még nem – kuncogtam fel – Különben miért hívsz így?
- Mondjuk azért, mert valami különleges képességed folytán tortákat és süteményeket varázsolsz elő?
- Azt a különleges képességet tudásnak hívják barátocskám.
- Mhm, hát persze – engedte el a kezével az arcát, majd rám fordult. Fél testével rajtam feküdt, a másik féllel pedig az ágyon, míg jobb keze a fejem mellett pihent a balt pedig az álla alá rakta támaszként.
Felnyitottam a szemeimet, mert tőle nem megszokott módon, csendben maradt. Vártam, hogy tovább szívja a vérem a „különleges képességemmel”, viszont ez nem történt meg. Zöld szemei mosolyogtak, viszont az arca egészen komoly volt. A következő pillanatban pedig már csak azt vettem észre, hogy szemeim újra hunyva vannak, puha ajkai pedig az enyémeket érintik meg. Ajkai után akartam kapni, és végre normálisan megcsókolni, de ekkor már el is távolodott tőlem, sőt, mi több, felemelkedett rólam, majd leszállt az ágyról. Értetlenül meredtem rá, míg ő a fejét egy picit félre billentette, és úgy mosolygott le rám.

- Elmegyek fürdeni. Ha te is készen vagy, kopogj be, tudod melyik a szobám – mondta, majd már ott sem volt. Totál döbbenten meredtem az ajtóra, ami becsukódott utána. Az előbb tényleg megcsókolt, vagy csak én képzeltem be az egészet? Nem, az előbb tényleg megcsókolt! Utána pedig felpattant és elhúzott. Gyakorlatilag felültetett. Elérte, hogy sóvárogjak utána. Azt a kutya fáját! Totál tudatosan járatja a bolondját velem!

Felpattantam az ágyból, majd a bőröndjeimhez caplattam. Elővettem egy fehér atlétát, egy fekete csipkés fehérnemű szettet, valamint egy rövidgatyát, amiben majd alszok, és a neszesszeremmel a fürdőszobába vonultam. Beálltam a zuhany alá, és próbáltam magam átlagos idő alatt megmosni, és nem rohanva, mint egy őrült. Miután elkészültem, megtöröltem magam, felvettem a kikészített pizsamámat, majd fogat mostam, bekentem magam testápolóval és átszaladtam párszor a hajkefével a hajamon. A sminkemet lemostam, majd az arcomat is bekentem krémmel, utána pedig visszamentem a szobába. Vetettem egy pillantást a telefonomra, de mivel semmi újat nem mutatott, csak az időt, ezért nem is foglalkoztatott különösképpen tovább. A konyhában megittam lassan egy nagy pohár vizet, majd a hotel mamuszába bújva megfogtam a kártyámat és kiindultam a lakosztályból. A kártyát a nadrágomba csúsztattam, majd lassan és alaposan körül tekintve megindultam Harry ajtaja felé. Mikor elé értem, vettem pár mély lélegzetet, végül bekopogtam. Én magam sem értettem, hogy minek izgultam, de így volt, ehhez kétség sem férhetett. Aztán, ha eddig nem dübörgött a szívem eszeveszettül a mellkasomban, amint felfedte az ajtó Harryt, ki akart szakadni a helyéről. Dereka körül lazán lógott egy törülköző, míg a mellkasán felfedeztem pár vízcseppet. Egy törülközővel a haját törölte, majd mikor meglátta a totál sokkolt arckifejezésem, csak szemtelenül elmosolyodott és megfordult.

- Gyere be! – mondta, miközben ő elindult visszafelé, én pedig azt hittem, hogy a lábaim a földbe gyökereztek, mégis maguktól indultak meg Harry után.