2016. szeptember 30., péntek

08. Urk

HIIIIIII,
Omg gyerekek annyiszor elolvastam már ezt a részt, mióta megírtuk, hogy az hihetetlen. :D Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményeitekre, hiszen mi imádtuk ezt a részt írni, mely megint főszereplőinkben gazdag lett. :3 Ugh idk mit mondjak, amivel nem árulnám el, hogy mi lesz a részben lol. xd Köszönjük a hat pipát és az egy kommentet az előző rész alatt, ne féljetek megosztani a véleményeteket a mainál sem. :3 Jó olvasást. X

x CORA ASHFORD x



Az elmúlt két hét zsúfolt volt programokkal, leginkább azért, mert szerettem volna, ha Miles jól tölti az idejét Angliában. Plusz ez egy amolyan elő szülinapi ajándék is volt, mindkettőnk számára. Az enyém e hónap huszonkettedikére esik, amely egy pénteki nap, míg az öcsémé Szeptemberben van. Igen, valóban eléggé messze van még, tekintve, hogy még csak Július második teljes hete kezdődik, de mivel nem voltam biztos abban, hogy képes leszek-e hazamenni az ő szülinapjára vagy apáméra, muszáj volt legalább az öcsémmel eltöltenem egy kis időt. Amúgy is nagyon régen láttam már, szóval szívesen voltam vele az elmúlt hetekben. Mindig is szerettem a születésnapokat, hiszen akkor mindig süthettem, az egyetlen hátránya az egésznek azonban csupán annyi, hogy lehetetlen felpostázni és elküldeni embereknek, akik Anglián kívül laknak.

Szóval, mint említettem, sok mindent csináltunk az utolsó két hétben, hiszen Miles hazautazott múlt pénteken. Könnyes búcsút vettünk egymástól a repülőtéren, és egy kis szívfájdalommal konstatáltam, hogy megint egyedül leszek majd otthon. Ne értsetek félre, imádtam egyedül élni a saját lakásomban, melyet a családomtól kaptam, mint egy ajándék a diplomámért. De néha elég magányos tudott lenni. Hiányzott Jai a mindennapjaimból és Serena is, hiszen mindhárman dolgoztunk és próbáltuk létre hozni a jövőnket, amiről mindig is álmodtunk. 

Egy nedves ronggyal töröltem le a pultot miután kiszolgáltam egy idős nénit aztán hátraindultam az öltözőbe, hiszen az óra éppen délután kettőt mutatott. A repülő hatkor indul, és még haza kell mennem, hogy, átöltözhessek.
- Louise, akkor én megyek is – szóltam a nőnek, aki felém kapta a fejét és elmosolyodott.
- Persze, drágám, menj csak – lépett felém miközben megtörölte a kezeit a kötényében – Vigyázz magadra aztán Hollandiában. Üdvözlöm Jait és Serenát is.
- Átadom, nekik amint találkozok velük – mosolyogtam, míg megöleltük egymást.
Hosszabb búcsúzkodásra nem volt idő, hiszen szoros időbeosztáson voltam. Ahhoz, hogy két órával előbb a reptéren legyek Serenával az oldalamon, indulnom kellett haza, hogy elkészüljek. Roppant izgatott voltam, hogy végre újra láthassam Jait, már több mint két hete elment és ez alatt az idő alatt, csak telefonon beszéltünk. Így amint hazaértem, szinte kipattantam a kocsimból, lezártam azt majd amint kinyitottam a bejárati ajtót, berontottam a házba és száguldottam fel az emeletre. Útközben levetkőztem így mire a fürdőbe értem már csak a melltartómat és bugyimat kellett levennem és már a tusolóban is voltam. Egy gyors hajmosás és testmosás után már kint is voltam a párás helységből majd amint magamhoz vettem a telefonom, az csörögni kezdett. Serena neve villogott rajta, így miután megnyomtam a zöld kis kört, a fülemhez emeltem.
- Cora, nem pakoltam még össze, mindjárt sírok – jegyezte meg dramatikusan, mire én felkuncogtam és az ágyamra ültem. Oldalra fordítottam a fejem és úgy néztem magam a tükörben, míg hallgattam Serena barátnőm nyafogását – Figyelsz?! – kiáltotta el magát, mire egy kisebb sikítás hagyta el a számat.
- Igen, mond – szólaltam meg végül – Ugh, tiszta víz vagyok még, siess.
- Nekem meg pakolni kell, szerinted melyik rosszabb?
- Mit csináltál egész délelőtt? – kérdeztem nevetve – Mert, hogy nem dolgoztál, az biztos, mert a snapchatjaid elárulták.
- Foglaltam szobát magunknak, duh – okított ki, amin nevetnem kellett – Mindegy, készülj el gyorsan és segíts, mert megőrülök. Nem tudom, mit pakoljak és te általában jó vagy az ilyen dolgokban.
- Oké-oké, meglátom, mit tehetek – sóhajtottam fel – Amint megvagyok, megyek hozzád, de dugd be a hajvasalót, hogy felmelegedjen, mire odaérek.
- Okika, kész, várlak – mondta majd letette a telefont.
Nevetve tettem le magam mellé a telefont és kezdtem el készülődni. Ha el akartuk érni a gépet, akkor muszáj volt erőt vennem magamon. Ismertem már annyira Serenát hogy tudjam, tök nyugodtan ült az ágyon, míg azon veszekedett magában, hogy ideje elkészülődnie, de semmi fizikális tevékenységet nem tesz ennek érdekében.


**

Serenával izgatottan bámultunk ki az ablakon, közben pedig próbáltunk jó képeket lőni. A taxi sofőr szerint, nem sokára megérkezünk Urkbe, onnan pedig pár perc, amíg elérünk a szállodához. Háromnegyed nyolcat mutatott az óra a telefonom kijelzőjén, mikor megnyomtam a középső gombot. Alig vártam, hogy lássam Jait és egész este csak beszélgessünk. Meg együnk. Utoljára a cukrászdában ettem, a felszállás előtt pedig nem szerettem volna, így hát most eszméletlenül korgott a gyomrom. 
- Ugh, én is éhes vagyok – jegyezte meg Serena, miután a hasamból egy hangos jel érkezett, hogy ideje ennem valamit.
- Az első dolgom a szobaszerviz lesz, ne aggódj.
- Rendben – kuncogott fel barátnőm, én pedig rávigyorogtam.


Mikor megérkeztünk kifizettük a taxi sofőrnek a borsos összeget, aki segített kivenni a két bőröndöt a csomagtartóból.  Egy egyenruhában álló dolgozó már hozzánk is lépett. Köszönt mosolyogva, majd megkérdezte, hogy beviheti-e a csomagjainkat. Megköszöntük neki, majd beindultunk a szállodába. Míg Serena nézelődött és fotózott – a szállodát nem értem miért fotózta, de rá van kattanva a snapchatra szóval, már meg sem lepődök – addig én kézen fogtam és a recepciós pulthoz húztam. Miután bejelentkeztünk, megkaptuk a belépő kártyáinkat, végül átvettük a csomagokat, hiszen nem nehezek és lifttel megyünk felfelé. Megköszöntük az alkalmazottnak, majd áthúztam a hatalmas előcsarnokon Serenát és persze a bőröndömet, a lifthez. A szobánk a 105-ös volt, így a harmadik emeletre kellett mennünk. Beléptünk az én kártyámmal, majd behúztuk a bőröndöket és becsuktuk magunk mögött az ajtót. A lakosztályunk egy kis előszobából, egy hatalmas szobából állt, melyben egy egyszemélyes ágy és egy kétszemélyes ágy állt, egy tévé és egy aprócska étkező asztal, székekkel. A fürdőszoba szintén elég nagy volt. Kád és fürdőkabin is volt odabent, valamint vécé, mosdókagylók és hatalmas tükör. A bőröndömet odaállítottam az egyszemélyes ágy mellé, majd rögtön az éjjeliszekrényhez léptem, mely a két ágy között állt, kivettem a telefontöltőm meg az átformáló dugót, hogy be tudjam dugni a konnektorba a töltőt aztán csatlakoztattam hozzá a telefonom is mely idő közben igen csak lemerült.
- Mit kérsz enni? – kérdeztem Serenát, mielőtt tárcsázhattam a számot, mely a szobatelefon mellett pihent egy papíron.
- Um, zöldborsófőzeléket tükörtojással. Két tükörtojással. Vízzel és barna kenyérrel.
- Rendben – mondtam, majd rendeltem. Magamnak szezámmagos csirkét rizzsel és savanyúsággal, valamint gyümölcslével.
- Azt mondták, hogy húsz perc, max fél óra – tájékoztattam Serenát, aki eldőlt az ágyán.
- Alig várom, hogy kilenc legyen, és hívhassam Jait – szorította magához a telefonját, én pedig felnevettem és szintén eldőltem a saját ágyamon.
Serena éppen Jaiel telefonált, mikor kopogtak az ajtón, és tudtam, hogy a szobaszerviz volt az így szinte azonnal felpattantam. A fiatal srác betolta a szobába a gurulós asztalt miután köszönt aztán miután mondta, hogy toljuk ki a folyósóra amint végeztünk, már távozott is. Nem is várva Serenára, én levettem a fedőt az én tálamról aztán egy kést és villát fogtam a kezembe és neki láttam enni. Szinte csak úgy tömtem magamba az ételt és miután elfogyott a savanyúság, még a levét is megittam. Serena ekkor csak az orrát húzta és megjegyezte, hogy gusztustalan vagyok mire én csak felé büfögtem egyet és eldőltem az ágyon.
- Komolyan mondom, ha nem tudnám, hogy van egy öcséd, bátyád és Jaiel éltél több éven keresztül, beíratnálak egy etikett iskolába, ahol megtanítják, hogy hogyan kell viselkedni egy lánynak.
- Pft, maradj meg magadnak, Serena – nevettem el magam, míg csatlakoztam a hotel ingyen WiFijéhez a telefonomon – Mikor jön Jai?
- Tíz perc, azt mondta, hogy most ült kocsiba – virult meg hirtelen, mire rá kaptam a tekintetem, csak hogy szembe találjam magam fültől-fülig érő vigyorával.
- Hogy lehetsz ennyire szerelmes a legjobb barátomba? Bruh – jegyeztem meg amint kirázott a hideg – Egyáltalán hogy lehet valaki ennyire szerelmes?
- Majd megtudod, ha lesz pasid – kacsintott rám – Vagy barátnőd. Nem foglak elítélni.
- Hát, el kell, szomorítsalak, a pénisz jobban izgat, mint a vagina – vontam vállat fekve aztán felnyomtam magam egy picit így a könyökeimen támaszkodtam – Mi van? – kérdeztem nevetve mikor csak bámult rám aztán ő is elnevette magát.
- Csak hiányzott a hülye fejed, ennyi – mondta egyszerűen aztán a szobatelefon csörögni kezdett. Serena szinte odarepült és a füléhez kapva köszöntötte a vonal túlsó felén lévő személyt – Igen, persze, kérem, küldje fel – aztán amint letette a kagylót, elsikította magát és rám ugrott.
- Mi a faszt csinálsz, Serena? Most ettem – toltam le magamról a lányt mire ő leesett az ágyról, tekintve hogy csak egyszemélyes volt és már így is a szélén voltunk. Így, amikor kopogtak az ajtón, én voltam az első, aki felpattant és rohant, hogy kinyithassa azt.
- Nem ér – üvöltött fel mögöttem Serena, én pedig feltéptem az ajtót és Jaire ugrottam.
- Oh, a rohadt életbe Cora – nevette el magát, miközben hátratántorodott, majd kezeit körém fonta.
- Úgy hiányoztál – fúrtam a fejemet a nyakába, majd felsóhajtottam, ő pedig eltolt kicsit magától.
- Te is nekem Minnie – nyomott puszit az arcomra, végül nagy nehezen leváltam róla, hiszen mögöttünk Serena hisztizve toporzékolt.
- Baby – vigyorgott Jai, miközben magához húzta szőke barátnőjét és megcsókolta. Én inkább más felé tekintettem, miközben még mindig ott álltam mellettük az ajtóban és hányást szimuláltam amint kidugtam a nyelvem és a mutató valamint középső ujjaim a számba tettem. Miután elváltak egymástól, Jait behúztuk a lakosztályba, majd leültünk mindketten magunk közé szorítva szegény srácot és el sem engedtük. Mindenféle kérdést dobáltunk felé, mint például hogy mit evett reggelire vagy, hogy milyen volt a munka. Azt hiszem, mindenki tisztában van azzal, hogy melyik kérdést tettem fel én és melyiket tette fel Serena. Ha még sem, akkor megsúgom, hogy a kaja a legfontosabb dolog a világon, szóval jobb, ha mindenki tudja a helyét az életemben. 


**

Másnap reggel a napsütésre ébredtem fel, mely beáradt az ablakon. Az első dolog, amit megláttam, az Jai feje volt, ami miatt rögtön elvigyorodtam és a hátamra fordultam.
- Jó reggelt – suttogta, az arcán egy ugyanolyan vigyor ült, mint az enyémen.
- Szia – suttogtam vissza. Elvettem a telefonomat az éjjeli szekrényről, majd csekkoltam az időt. Fél tíz volt. Felálltam és a fürdőszobába indultam, majd miután pisiltem és megmostam a fogaimat, visszamentem a szobába – Most legszívesebben közétek bújnék – suttogtam Jainek vigyorogva.
- Gyere – kuncogott halkan fel.
- Ah, inkább nem, Serena kicsinálna, amiért mellettem ébredne és nem melletted – másztam vissza az ágyamra.
- Lehet. Pisilnem kell, de rám tekeredett.
- Oldd meg hős szerelmes – dőltem a fehér ágyneműbe, majd feloldottam a telefonomat. Nevetve figyeltem, amint Jai nagy nehezen kikászálódott Serena szorításából, majd elszaladt pisilni.
- Korán bealudtam, igaz? – kérdeztem, mikor visszatért.
- Igen. Ráadásul a mi ágyunkon, szóval átraktalak ide.
- Oh, milyen kedves tőled – vigyorogtam rá, ő pedig úgy döntött, hogy rám hasal – Te idióta – szitkozódtam halkan nevetve, ő pedig a hideg kezeit a hasamra nyomta, ami miatt majdnem felkiáltottam.
- Hiányoztál Minnie.
- Te is nekem Mickey.
- Van egy meglepetésem neked – emelte fel vigyorogva a fejét.
- Tudooom! Holland csoki!
- Nem – nevetett ki – A csokinál sokkal jobb. Mondjuk nem mindenkinek. Nekem speciel nem, de neked biztosan – vigyorgott.
- Úgy van, húzd még csak az agyam – forgattam meg a szemeimet. Szinte biztos voltam benne, hogy valami sütéshez való dolgot vásárolt. Ha pedig nem, akkor remélem, hogy jó magyarázata van rá, ugyanis nincs másra szükségem. 

Miután nagy nehezen összekapartam magam, felnyitottam a bőröndöm aztán az időhöz passzoló felszerelést próbáltam meg összedobni. Nem akartam megfagyni egész nap, de nem is akartam megsülni, így végül egy egyszerű, hétköznapi outfitre esett a választásom. A fürdőben belepasszíroztam magam a fehér, térdnél szakadt farmeromba miután felvettem egy Victoria’s Secretes bugyit és a hozzá passzoló melltartót. Felülre egy egyszerű fekete, fehér szegélyes rövid ujjút húztam, aztán míg a hajamat fésültem, visszasétáltam a szobába. Serena már ébren volt ekkor, így felé lépve átöleltem őt miközben jó reggelt kívántam neki s ő is így tett. Jai reggelit rendelt, mert elmondása szerint, roppant éhes volt. Én és Serena inkább nem rendeltünk semmit, mert az itteni kaját szerettük volna megpróbálni. Míg a szerelmespár készülődött, feldobtam egy gyors sminket az ágyamon ülve, a kis tükrömet használva majd a lábaimra vettem a magas szárú, fehér Conversem. Egy kis parfümöt is fújtam a nyakamra, a csuklóim belsejére végül a füleim alá és a pólómra. Meg igazából minden hova a testemre. Nem csoda, hogy mindig se perc alatt elfogytak a parfümjeim, de hát ez van. Kinyitva a Louis Vuitton táskámat, melyet még Jaitől kaptam – tökéletesen emlékszem, hogy meddig rágtam a fülét, hogy megkaphassam a Nano változatot, míg nem végül feladta és teljesítette a kérésem – csak hogy lecsekkoljam hogy benne volt-e a testpermetem, ajakbalzsamom és napszemüvegem. Mikor sikeresen megtaláltam benne mindent, gyorsan bevetettem az ágyamat aztán leülve rá, vártam, hogy indulhassunk.

Jai elmondása szerint, Urk egy történelmi helyszín volt, mely tökéletesen megfelelt a filmnek is melyet forgattak. A film címe Dunkirk, ezért kezdték el éppen Dunkirkben forgatni, de itt folytatják majd. Nem voltam oda a háborús, katonás filmekért, de mivel a legjobb barátom segít a rendezésében, megígértem neki, hogy kilépek a komfort zónámból és megnézem, csak is miatta. Érdeklődve hallgattuk Serenával amint Jai a forgatásról beszélt, és hogy mennyire kedvesen fogadták őt, aminek nagyon örült. Említette, hogy már most nagyon sokat tanult és hogy rettentően élvezi, hogy a hét legtöbb napján, mindig van valamit csinálnia. 

Olyan fél tizenkettő fele, beültünk a kocsiba, melyet Jainek biztosítottak a forgatás alatt és azt mondta, hogy végre elvisz bennünket a kikötőhöz ahol a nagy és kisebb hajók is vannak. Izgatott lettem emiatt, hiszen olyan volt, mintha a kulisszatitkok mögé látnánk majd be és eddig még egyszer sem volt esélyem ilyet csinálni. A kikötőben leparkoltunk, majd az elektromos kapuhoz léptünk, mely a forgatás miatt le volt zárva, és Jai a kapott kártyájával kinyitotta azt. Megjátszva magát, szélesen vigyorogva elrakta a kártyát, mi pedig kinevettük, majd beléptünk a sötét színű fa deszkákra. A kapu mögöttünk hangos zúgással becsukódott, majd lassan megindultunk a sétányon. Két oldalról látni lehetett a forgatás nyomait, én folyamatosan forgattam a fejemet jobbra és balra, de nem hiszem, hogy ez Serenával másképp lett volna. Közben Jai mesélt és mutogatott a hajókra, én pedig nem messze tőlünk egy hajót figyeltem, mely le volt takarva. A kék műanyagot állandóan fújta a szél, ezzel nagy robajt előcsalva. Még mindig azt bámultam, mikor lefordultunk egy sarkon. Előttünk még mindig a véget nem érő sétány volt, a hajók pedig két oldalt sorakoztak.
- És itt. Ez a főhajó. A leggyönyörűbb mind közül – álltunk meg egy hatalmas hajó előtt, mely tényleg nagyon szép volt. Az egész olyan festménybe illő látvány volt, ezért próbáltam minél jobban magamba szívni. Míg Serena Jainek mondott valamit, addig én előhúztam a telefonomat, és lefotóztam a hajót, majd újra zsebre is raktam a készüléket. Fel sem eszméltem, hogy legjobb barátaim tovább sétáltak, hiszen azt hittem, hogy egészen végig mögöttem vannak. A fadeszkák nyikorogtak, így hát jogosan hittem azt, viszont akkor megláttam a hajó visszatükröző oldalában egy nagy zöld ruhás embert, aki halálra rémisztett. Ijedtemben felkiáltottam, és olyan erővel fordultam meg, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, és, ha a zöld ruhás ember nem kap utánam, a hajó mellé zuhantam volna a vízben. 

A srác arca totálisan sárral volt bevonva, amiből a barna kabátomra csöppent, de ez foglalkoztatott most a legkevésbé. Amint az ismerős zöld szemekbe pillantottam, szívem szerint újra kiáltottam volna egyet, hiszen mióta Harryvel találkoztam, csak zöld szemű srácokat látok. Viszont előttem ő maga Harry volt.
- Cora? Jól vagy? – kiáltotta Jai, majd hallottam lábaik kopogását a deszkákon. Harry még mindig tartott, egyik keze a hátamon volt, a másik pedig a derekamat ölelte át, hogy véletlenül se essek hátra. Kezdett kínossá válni az egész, így felemelkedtem, és próbáltam a fogásából kihátrálni.
- Már másodjára sikítasz miattam – jegyezte meg Harry, nekem pedig először nem esett le, hogy ez totál kétértelműen hangzott.
- M-mármint n-nem úgy – dadogtam Jainek és Serenának, akik túl gyorsan értek mellénk, így hallották Harry megjegyzését. Az egész fejem vörös lehetett, akár csak egy paradicsom, és újra azt kívántam, hogy bárcsak el tudnék süllyedni szégyenemben. Érdekes, hogy Harry közelében, mindig van egy ilyen kívánságom.
- Ne haragudj, hogy megijesztettelek. Megint – mondta nekem Harry, közben pedig tekintete egy percre se szakadt el az arcomtól, ami miatt, még jobban pirultam, már, ha ez lehetséges lenne.
- S-semmi baj – dadogtam, sőt, mindinkább sisteregtem, így megfogadtam, hogy többet nem nyitom ki a számat, amíg újra nem hárman leszünk. Serena, Jai és én. Alig ígértem ezt meg magamnak, már nyitottam volna a számat, mely a következő kérdést formálta volna, hogy mégis mit keres itt Harry. És miért sáros az arca. És hogy mi ez a hacuka rajta.
- Oh, helló, Harry – intett felé Jai egy kedves kis mosollyal az arcán – Mit keresel bent? Nem úgy volt, hogy szabad napja van mindenkinek?
- Fel kellett vennünk egy részt, ami nem sikerült tegnap, szóval Chris behívott néhányunkat – válaszolta Harry. A hangja egy picit megváltozott, mintha mélyebb lett volna és az a játékosság, mely az előbb még ott díszítette Brit akcentusát és szavait, hirtelen a semmibe veszett – Na, és ti? Nem tudtam, hogy bemutatót tartunk. Már elnézést, hölgyeim – pillantott rám és Serenára. Felvont szemöldökkel figyeltem az énekest amint megpróbálta kihívni a legjobb barátomat és készen álltam arra, hogy a védelmére keljek, ha eldurvul a helyzet. Azért, mert helyes volt és tetszett, meg persze több millióan ismerték, nem jelentette azt, hogy baszakodhat a legjobb barátommal.
- Beszéltem Chrisszel és megengedte, hogy elhozzam a lányokat. Problémád van vele? – kérdezte ugyanolyan csípősen, amiért megengedtem magamnak egy kis mosolyt. Örültem, amiért Jait sem tántorította meg az, hogy Harrynek mekkora neve és ereje volt.
- Oh, vagy úgy – bólintott, míg a karjait összefonta a mellkasa előtt – Hát, akkor további szép napot és kirándulást, hölgyeim.
- Köszönjük, Harry – szólalt fel Serena is.
- Később találkozunk – mondta Jai aztán rám pillantott és maga elé biccentve jelezte, hogy menjek utánuk. Azonban én tudni akartam, hogy Harry miért nem csipázta Jait. Már ha ez így volt egyáltalán. Ha meg csak én találtam ki, akkor tökéletes ok volt arra, hogy beszéljek Harryvel. Már ha lesz elég önbizalmam és tudom csökkenteni a folytonos pirulásom.
- Mindjárt megyek utánatok – mondtam Jainek és Serenának, aztán mikor ők bólintottak, mentek is tovább. Mikor már hallótávolságon kívül voltak, Harry fele fordultam aztán így szóltam – Szóval ezt csinálod a szünet alatt.
- Ha a színészkedésre gondolsz, akkor igen – bólintott egyet egyetértően.
- Nem hittem volna, hogy van tehetséged ehhez is – jegyeztem meg elismerően elmosolyodva.
- Tele vagyok meglepetésekkel, nem igaz?! – kérdezte ironikusan amint felnevetett.
- Mhm – hümmögtem – Jai nem említette, hogy együtt dolgoztok.
Vártam, hogy az arcmimikája megváltozzon a srác nevének említése után, de ez nem történt meg.
- Oh, nos, nem igazán látjuk egymást forgatás alatt – mondta tömören aztán a tekintete mögém csúszott, ami miatt megfordultam. Egy hozzá hasonlóan öltözött srác jelent meg köreinkben hogy értesítse Harryt arról, hogy az öltözőben vár rá Chris és a többi színész, aztán már ott sem volt – Úgy tűnik, hogy mennem kell, de jó volt újra látni – mosolygott rám.
- Persze, menj csak nyugodtan – kaptam észbe, azonban egy picit bosszantott, hogy nem tudtam belőle több mindent kihúzni Jait illetően.
- Um, lenne kedved találkozni valamikor? – kérdezte bizonytalanul. A kezével a tarkójához nyúlt az én tekintetem pedig követte a mozdulatát mintha csak mágnes lett volna. A szám elnyílt a kérdése miatt és rövid haja láttán. Még csak akkor tűnt fel, hiszen eddig mikor találkoztunk, minden alkalommal egy beanie alá rejtette a frizuráját. Furcsa volt így látni őt, hiszen az interneten, az újságok címlapján és a tévében mindig hosszú haja volt. Elképesztően jól állt neki, talán még fiatalította is egy kicsit és valamiért még jobban bejött.
- Erm, persze – mondta percekkel később.
- Meddig maradsz? – kíváncsiskodott tovább – Mármint, Urkben.
- Holnap este, azt hiszem, kilenckor megy a gép vissza Londonba, szóval a holnapi napon még itt vagyok – informáltam őt – Ma már nem szeretnék semmit tervezni, hanem inkább Jaiel tölteni az időt, míg itt vagyok.
- Oh, rendben. Akkor, mi lenne, ha találkoznánk, holnap valamikor aztán majd onnan eldöntjük, hogy mit szeretnénk csinálni?
- Tőlem rendben van – mosolyogtam fel rá – Bár tudod mit? Nem lenne egyszerűbb, ha eljönnél a hotelhez? Nem igazán ismerem, a helyet szóval valószínűleg eltévednék, és sosem találnálak meg.
- Oké, ez igaz – nevetett – Mondanám, hogy üzend meg a címet, de még nem cseréltünk számot…
- Oh, várj – mondtam, míg kinyitottam a táskámat aztán elővettem a tollamat meg a kis noteszem, amely mindig nálam van aztán lefirkantottam a papírra a hotel nevét – Tessék – nyomtam a kezébe vigyorogva miután kitéptem a lapot és visszahelyeztem a táskámba a cuccaim.
- Szép kézírásod van – jegyezte meg miután felnézett a papírból. Az arcát körbeölelte az az édes mosolya, melyet már nem egyszer mutatott meg én pedig próbáltam nem szétolvadni tőle – Hát, akkor holnap látlak.
- Köszönöm és igen, holnap látlak én is – bólintottam vigyorogva. Mikor rám kacsintott, akaratlanul is az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaim, viszont ő ezt nem látta, hiszen már régen elsétált mellettem. Ugh, miért volt már most ilyen hatással rám?!

2016. szeptember 23., péntek

07. Glastonbury

Helloooo,
Ooooo, a mai részben lesz mindenkiből egy kicsi, szóval reméljük, hogy készen álltok rá. :3 OMG 13 FELIRATKOZÓ. THANK YOU SO MUCH GUYS! ♥ But damn, mostanában alig van visszajelzés. :c Like az előző részhez nem jött egy komi sem but ettől függetlenül köszönjük a pipákat! ^^ Örülnénk, ha megosztanátok velünk mit gondoltok az adott részről vagy úgy általánosságban a blogról, szóval ne fogjátok és bátran írjatok bármit ami a nyelvetek hegyére jön. :D Jó olvasást bbz. X

x CORA ASHFORDx

A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor megjelent körülöttem az árnyék, amint hátrébb léptem a pulttól az egyik lábam megakadt a másikban és kis híján eltaknyoltam a padlón. A telefonom a földön végezte, míg a kezeimmel a pult szélébe kapaszkodtam meg, ezzel megelőzve azt, hogy valóban seggest üljek. Még mindig ezerrel vert a szívem a mellkasom ellen, míg felkaptam a tekintetem az előttem lévő személyre. Zöld tekintetében szinte elvesztem amint rá bámultam, ijedt arckifejezése egy picit megnyugtatott, mert legalább nem röhögött ki, amint majdnem elestem.
- Jól vagy? – kérdezte azonnal. Tenyereivel a pultra támaszkodott, a szemei valóban ijedtnek tűntek aztán mikor bólintottam egy aprót, egy halvány mosoly kúszott helyes arcára.
- Igen – sóhajtottam egy nagyot – Mit keresel itt?
- Hát, jöttem az ingyen sütimért, aztán végül fizettem egyért egy kávéval mellé, mivel nem láttalak egész nap.
- Oh, basszus, elfelejtettem – csaptam a homlokomra a tenyeremmel – Egész nap hátul sütöttem, rengeteg megrendelés volt, úgy hogy fel kellett kötnöm a gatyámat.
- Semmi gond – mosolygott – Louise megengedte, hogy itt maradjak, mert azt mondta, hogy nem sokára úgy is ki jössz.
- Értem – bólintottam egy nagyot – Akkor, szeretnéd még az ingyen sütid?
- Azért vagyok itt, nem igaz? – kérdezett vissza pimaszan, mire csak megforgattam a szemeim.
- De – értettem egyet egy apró kis mosollyal az arcomon – Milyet kérsz?
- Olyat, amilyet te sütöttél és szerinted a legjobb – vont vállat, míg átsétáltunk a hűtőhöz ahol számtalan sütemény volt megtalálható és megvásárolható.
Gondolkodó fejet vágva néztem végig a süteményeken aztán magamhoz véve a kiszedő villaféle eszközt, az édesség felé nyúltam és a tányérra helyeztem.
- Vörös bársony torta, fehér csokoládéval bevonva, sajtkrémmel és málnával megtöltve – helyeztem elé a tányért a pulton aztán kivettem egy villát a tartóból és a kezébe adtam – Milyen? – kérdeztem, mikor bekapott egy falatot. Válaszként egy nyögést kaptam és a szemeit is lehunyta, míg kihúzta a szájából az evőeszközt.
- Isteni – mondta miután lenyelte a szájában lévő torta falatot, felnyitotta a szemeit és szinte befalta a többit.
- Örülök, hogy ízlik – mosolyogtam rá, míg felkaptam a telefonom a pultról és kisétáltam mögüle – Mellesleg nincs gond abból, hogy ez már a második napja annak, hogy itt töltöd az egész napodat?
- Szünetünk van, szóval – mondta, míg a villa oldalával felszedte a tányérra ragadt krémet aztán lenyalta róla – Nem hiszem, hogy akárkinek is gondot okozna az, hogy hol vagyok meg hogy mikor és mennyi ideig.
- Oh, értem – válaszoltam – Mond csak, milyen érzés híresnek lenni? – kérdeztem kíváncsian, míg felültem az egyik bárszékre. A jobb könyökömmel megtámaszkodtam a pulton aztán a tenyerembe tartottam meg a fejem.
- Um, nem is tudom igazán – gondolkodott el hosszasan – Köszönöm a sütit mellesleg.
- Szívesen.
- Tudod, nem is nagyon szeretem, ha híresnek hívnak vagy neveznek, mert az olyan, mintha nem is igazi embernek könyvelnének el. Szóval, nem érezném jól magam, ha mondjuk, te úgy emlékeznél rám, mint egy híres emberre, ha érted, hogy mire gondolok. Tehát, azt szeretném, ha mondjuk, egy vicces srácként gondolnál rám, mikor meghallod a nevem, nem pedig úgy, ahogy a média beállít.
- Hogyan állít be a média? – kérdeztem komolyan – Bocsánat, de tényleg nem tudok sokat rólad vagy a bandáról. A nevetekkel tisztában vagyok, meg hogy Zayn lelépett a bandából, de ennyi. Oh, és hogy ti vagytok a legnagyobb banda a világon és elvileg nektek vannak a legjobb rajongóitok bár néhányan eléggé vadak.
- Azt hiszem, ennyinek kellene a sajtóban is lennie – sóhajtott fel amint elfordult tőlem, így a fallal szemben ült és a kezeit összekulcsolva kezdte fel és lerugóztatni a lábait.
- Akkor gondolom, csak a rosszat látják bennetek és minden szavaitokat kiforgatják.
- Pontosan – mondta határozottan – Elég szomorú, ha engem kérdezel.
- Valamiből azoknak az embereknek is meg kell élni, nem igaz? – kérdeztem ironikusan – De ugyanakkor jobb lenne, ha az igazságot hangoztatnák, mint sem a marhaságokat.
- Valóban jobb lenne, de nem sok mindent lehet tenni ellene. Plusz, már mindannyian meg tanultunk élni vele.
- Nem gátolnak meg ezek a dolgok abban, hogy új emberekkel ismerkedjetek meg?
- Néha, de ez totálisan embertől függő – magyarázta, amit én teljes figyelemmel és érdeklődéssel hallgattam – Természetesen jobb, ha te felhívod a figyelmüket a sok sületlenségre, amelyet az újságírók összehoznak, mielőtt az egész helyzet romba dőlne.
- Történt már veled vagy valamelyik sráccal olyan, hogy egy pletyka miatt nem sikerült megismerni valakit?
- Velem még nem igazán – válaszolta miközben nemlegesen megrázta a fejét – Niallel azt hiszem már előfordult, hogy nagyon tetszett neki egy lány, viszont egy alkalommal elmentek bulizni és hát ugye lekapták őket. Másnap Niall kapta az üzenetet, hogy a lány nem akar tőle semmit, mert túl soknak vélte, hogy még egy partira sem tud Niall elmenni úgy, hogy ne kapják lencsevégre.
- Uh, szegény.
- Ki? A lány, vagy Niall?
- Mindketten, de leginkább Niall – nevettem fel – Elég igazságtalanság csak emiatt kikosarazni – mondtam, Harry pedig bólintott – Szóval most élvezed a szabadságod? – váltottam témát, ő pedig elmosolyodott. A világ leggyönyörűbb mosolyával állt előttem ez a srác. Komolyan, még egy fiút sem láttam ilyen szépen mosolyogni. Kicsit kezdek tőle megkergülni.
- Igen, mondhatni. Régen volt már ennyi időm a családomra és a barátaimra.
- Gemma is biztosan nagyon örül akkor.
- Szerintem nem – mondta, miközben a száját egy halk nevetés hagyta el – Halálra idegesítem – vigyorgott kisfiúsan, én pedig szintén felnevettem.
- Oh, vele érzek együtt. Tudom milyen egy idegesítő öcs – nyögtem fel, Harry pedig felnevetett.
- Tényleg, tegnap nagyon jól éreztem magam az öcséddel. Rendes srác. Tudod, imádtam, hogy vele totál hétköznapi dolgokat csinálhatok. Például a hamburger evés, nem is, inkább zabálás, meg a golf, aztán a videó játék. Persze mindezeket ugyanúgy csinálom Niallel, vagy Liammel és Louisval, de Milesel más volt és jó értelemben – mesélte, én pedig csüngtem minden egyes szaván, melyet a formás ajkaival formált. Te jó ég, mikre gondolok?!
- Értem mire gondolsz – mosolyogtam rá nyugtatólak. Harry egymás után dobta fel a témákat, én pedig imádtam, hogy ennyire gyorsan, ilyen rövid idő alatt egy hullámhosszra kerültünk.


Már csak azt vettem észre, mikor Nathan megérkezett, és mosolyogva végigsimított a karomon. Totál nem zavartatta magát, míg én nagyon kínosan éreztem magam, hiszen eltolni a kezét nem tolhattam, de ez talán Harry szemében úgy tűnhetett, hogy tetszett Nathan gesztusa, ami nem igaz! Ezután Harry megköszönte még egyszer a süteményt, majd összepakolta a laptopját, mely azon a hátsó asztalon pihent, ahol legutóbb is ültek Niallel és elment. Fintorogva léptem a konyhába, hiszen nem örültem neki, hogy elment, ráadásul ilyen hirtelen, mintha Nathan azt éreztette volna vele, hogy kopjon le. Emiatt legszívesebben utána futottam volna az utcán, de tudom, hogy óriási hülyét csináltam volna magamból, éppen ezért maradtam a fenekemen.

**

Reggel tízkor keltem fel, és egy ideig totál kábán bámultam körbe a hotelszobában, mire leesett, hogy Piltonban vagyunk. Balra pillantva az öcsém fejét láttam meg, amint a másik ágyon húzza a lóbőrt. Elvigyorodtam, aztán a telefonom után nyúltam, mely az éjjeli szekrényen volt. Miután egy kicsit nyomkodtam és válaszoltam anyu üzenetére, felültem és kiszálltam az ágyból. A fürdőbe indultam, ahol elvégeztem a dolgaimat, majd visszamentem Mileshez. Kinyitottam az apró kis bőröndöt, majd nem sok gondolkodás után kihúztam egy playsuitot. Elővettem egy tiszta fehérneműt is, majd a fürdőszobai retikülömmel visszamentem a fürdőszobába. Felöltöztem, felraktam egy alap sminket, majd a fülembe raktam egy pár fülbevalót és a kezeimre csúsztattam pár karperecet. Hajamat megfésültem, majd két tincset előröl választva hátul összefogtam. Visszamentem a szobába, és mivel Miles még mindig aludt, kénytelen voltam felébreszteni őt. A hasam már kongott az éhségtől, egyedül pedig nem szerettem volna reggelizni, menni.

Persze, mint ahogy arra számítottam, sikertelen volt az, hogy kirángassam őt az ágyból. Azt a választ kaptam, hogy rendeljek szoba szervizt, szóval miután kitaláltam, hogy miként működik a szobatelefon, rendeltem két tányér sajtos omlettet, pirítóssal, palacsintát és két pohár narancslevet illetve két pohár vizet is.
- Miles, ideje felkelni – dobtam rá egy párnát, míg az ágyamon ültem törökülésben, hiszen még mindig a hasán fekve ölelte magához a fehér párnát – Megrendeltem a kaját és reggeli után jó lenne elindulni.
- Egész nap talpon leszünk, had élvezzem ki a fekvést – morgott.
- Öcskös, ha erre nem vagy képes, hogy fogod kibírni ezt a hetet? Rengeteg mindent szerveztem és mindent ingyen kapsz, szóval jobban jársz, ha megbecsülöd az itt létet meg engem.
- Blah-blah-blah. Befejezted már a csacsogást?
- Időben kellett volna lefeküdni, édesem – forgattam meg a szemeim. Mielőtt mondhattam volna még valami mást, kopogás szűrődött be az ajtón, jelezvén, hogy a szobaszerviz megérkezett – Gyerünk, kelj fel, itt a kaja.


**

Nevetve néztem, amint Miles beleragadt a sárba és ez valószínűleg csak még jobban bosszantotta őt. Már reggel óta egy eléggé irritált kedvében volt, szóval elképzelhető, hogy a sáros hely és az én nevetésem csak még rákanalazott az ő kedvére. De hát mi mást tehettem volna? Én személy szerint először kiröhögöm a családtagjaim és barátaim, ha ilyen helyzetbe kerülnek, aztán ha sikerül összeszednem magam, akkor segítek rajtuk. Milest pedig a sárban szenvedni, látni nagyon is nevetséges volt. Nagy erővel megemelte a lábát, amivel csak annyit ért el, hogy lejött a lábáról a gumicsizma, zöld zoknija pedig virított előttem. Egy lábon állva egyensúlyozott, miközben nekem könyörgött, hogy segítsek, de én csak álltam tőle pár méterre, és legszívesebben lekuporodtam volna a földre, de akkor csak én is sáros lettem volna.
- Hé, nem hiszem el, Cora? – hallottam meg magam mögött egy ismerős hangot, majd mikor megfordultam, Niallt pillantottam, meg aki mosolyogva felénk futott.
- Niall – hagytam abba a nevetést és mosolyogva néztem a srácra – Szia. Nem gondoltam volna, hogy találkozunk.
- Hidd el én sem – nevetett – Mi újság? Hogy vagy?
- Héj, még mindig itt vagyok, segítsetek már! – kiáltott fel Miles, mire Niall kilesett mögém és elnevette magát.
- Te jó ég Miles – ment felé nevetve, majd a kezét nyújtotta, mire öcsém belékapaszkodott és visszadugta a lábát a gumicsizmájába. Ezután Niall kihúzta őt, én pedig még mindig nevetve kísértem figyelemmel a történéseket.
- Nagyon vicces! Remélem, tudod, hogy én sem fogok segíteni, ha te ragadsz be – morgolódott Miles.
- Blah, blah, blah, hát persze – reagáltam le, majd Niallre pillantottam, aki szintén engem nézett.
- Akkor majd én segítek – nevetett a szöszi, én pedig vigyorogva rábólintottam.
- Kikkel vagy itt? – kérdeztem rá barátságosan, ő pedig arra nézett, amerről jött.
- Oh, pár haverral jöttem – mondta, míg a fejével jobbra biccentett. Szemeim elé került egy nagy csoport férfi, akik sokkal idősebbnek tűntek, mint Niall – Ti csak ketten vagytok? Esetleg Jai vagy Selena?
Nevetve esett le, hogy Serena helyett Selenát mondott, de legalább Jait eltalálta.
- Um, igen, ketten vagyunk csak – válaszoltam, míg az öcsém a kezeit törölte a nedves törlőkendővel, melyet szerencsére beledobtam a táskámba mielőtt eljöttünk volna a hotelből – Jai és Serena is dolgozik, bár Jai jelenleg Franciaországban van.
- Oh, Serena – nevette el ő is magát – Basszus, ez ciki.
- Ugyan, semmi gond – vontam vállat – Na, és meddig maradsz?
- Egy-két napig biztosan – válaszolta – Szeretnétek csatlakozni hozzánk mellesleg? Nem sokára megyünk enni. Mikor bejöttünk a kapun, egészen közel hozzá láttunk egy hamburgeres kocsit és mennyei volt az illata.
- Miles, éhes vagy? – kérdeztem, noha nem figyelt – Miles! – szóltam neki hangosabban.
- Mi van?! – kérdezett vissza totál frusztráltan, mire csak megforgattam a szemeim és legszívesebben bemutattam volna neki. Miért ilyen roppant idegesítőek a testvérek?
- Nagy pofád és kevés eszed – jegyeztem meg a bajszom alatt, de mikor Niall felnevetett, tudtam, hogy elég hangos volt ahhoz, hogy ő meghallja – Éhes vagy?
- Ja – válaszolt flegmán mire felsóhajtottam aztán Niall felé fordulva, bólintottam egyet az előbb kérdezett kérdésére. Niall kérdőn rám nézett, mire én csak mosolyogva legyintettem egyet, ő pedig aranyosan bólintva mosolygott és elindultunk a barátai felé.
- Skacok, remélem nem baj, ha Coráék csatlakoznak hozzánk – mondta Niall, mire mind felénk fordultak, én pedig mosolyogva intettem nekik.
- Sziasztok.
- Helló – köszönt Miles is, közben egy picit engedett a komorságából.
- Persze, hogy nem Neil, sziasztok – köszönt az egyik magas fickó – Steven vagyok – mutatkozott be és kezet nyújtottam, amit megráztam.
- Cora.
- Miles.
- Jöttök velünk kajálni? Olyan hamburgerest láttunk – hümmögött fel, én pedig mosolyogva bólintottam, így el is indultunk.


A többi srác nem igazán foglalkozott velünk, viszont Stevennel és Niallel nagyon jól elszórakoztunk. Láttam Milesen, hogy ő is kezd feloldódni, és már nevetett is a srácokkal, így megnyugodtam. Miközben kerestük a hamburgeres bódét, nem tudtam nem észrevenni, hogy emberek, akik szemben jöttek szemüket guvasztva néztek ránk, néhány lány mutogatott és kuncogott is. Fogalmam sem volt, hogy miért néznek minket ennyire feltűnően, már vagy százszor végig pillantottam magamon, de az öltözékemmel minden rendben volt. Az arcomon sem volt semmi, különben Miles vagy Niall már szóltak volna. Aztán leesett, hogy Niall miatt figyel mindenki. Mellette és Miles mellett mentem, totál a figyelem középpontjába kerültem és egyszerűen tényleg mindenki minket bámult. Próbáltam nem nagyon foglalkozni vele, de Niall rögtön kiszúrta, amint leesett, hogy mi a szitu, hogy furán bámulok magam köré.
- Ne foglalkozz vele Cora, mindig ez van – súgta mosolyogva a fülembe – Veled nincs semmi baj.
- Oké, csak most esett le, bocsi – ráztam meg mosolyogva a fejem.
- Ne kérj bocsánatot. Sőt mi több, talán nekem kéne. Holnapra valószínűleg a barátnőm leszel.
- Mi?
- Hát tuti kitalálják, hogy a barátnőm vagy meg minden.
- Oh. Azért mert egymás mellett megyünk?
- Igen – nevetett fel.
- Héj, nem arról a burgeresről van szó? – szólalt meg Miles és balra mutatott, mire mind arra néztünk.
- De igen. Kösz öregem – csapott a vállára Steven, Miles pedig nevetve mondott neki valamit, amire már nem igazán figyeltem oda, hiszen a tömegben kiszúrtam Christ, aki a Coldplay egyik tagja.
- Úristen – álltam le, mire Niall is megállt és felém nézett.
- Mi az? – kérdezte.
- Az ott Chris a Coldplayből, nem hiszem el – kaptam a kezem a szám elé, Niall pedig elmosolyodott és arra nézett, amerre én bámultam.
- Szereted őket? – kérdezte.
- Imádom őket Niall!
- Gyere, menjünk oda. Bemutatlak neki.
- Mi? Jézus, dehogy! Te ismered őt? Naná, hogy ismered – válaszoltam meg a saját kérdésem, Niall pedig csak nevetett. Valószínűleg én is nevettem volna magamon, hiszen előjött belőlem a rajongói énem és eddig nem sokan látták ezt. Nos, a családomon és két legjobb barátomon kívül.
- Miért nem? Tök jó fej.
- Tuti leégetném magamat.
- Buta vagy – nevetett ki – Na, gyere már, ne kéresd magad – kapta el a kezem, majd a többiek után kiáltotta, hogy menjenek csak, mindjárt jövünk, majd Chris felé kezdett húzni.
Mély levegő, Cora. Mély levegő. Próbáltam magam meggyőzni arról, hogy minden rendben lesz, de annyi idő után, végre esélyem volt találkozni az egyik kedvenc énekesemmel. És még csak nem is kell osztoznom rajta más, hozzám hasonló, totál megőrült rajongókkal.
- Héj, Niall! – köszönt a szőkeségre mellettem Chris, én pedig nem tudtam nem elmosolyodni – Mi újság, haver?
- Helló, Chris – pacsizott le az énekessel – Minden oké, veled mi a helyzet?
- Jól vagyok, izgatottan várom, hogy felléphessünk – jegyezte meg valóban izgatottan, a tenyereit összedörzsölte.
- Már én is nagyon várom – mondta Niall – De nem jobban, mint ez a leányzó mellettem – nevetett, amint a karját átdobta a vállam felett és magához húzott – Chris, ő itt Cora, valószínűleg az egyik legnagyobb rajongód.
- Aw, ez édes – vigyorodott el szélesen Chris – Nos, örülök, hogy végre találkoztunk, Cora.
- Hát, akkor nem vagy egyedül – kuncogtam zavaromban és észre sem vettem, hogy milyen pimasz kommentár hagyta el a számat – Úgy értem…
Azonban nem volt időm megmagyarázni, amit mondtam, hiszen Niall és Chris nevetése totál elvonta a figyelmet az egészről.


Miután beszélgettünk és csináltunk néhány képet, Chrisnek mennie kellett. Egy kis részem örült neki, míg a nagyobb szomorkodott miatta, hiszen még is csak a kedvenc énekesem volt, és ha tehettem volna, az egész napot eltudtam volna tölteni azzal, hogy beszélgetünk.
Amint Niallel elindultunk a burgeres felé, nem tudtam a vigyort levakarni az arcomról. Niall komolyan most vitt oda a kedvenc énekesemhez, és bemutatott neki, te jó ég!
- Annyira köszönöm – álltam meg, mire Niall is felém fordult én pedig a nyakába ugrottam. Cselekedetem már csak az után esett le, miután a kezeit körém fonta, de végül is nem volt kínos a szituáció. Nagyon boldog voltam és csak simán megköszöntem Niallnek, amiért odavitt Chrishez.
- Nagyon örülök, hogy ennyire örülsz. Szívesen – mondta kisfiúsan mosolyogva, majd átvetette a karját a vállam felett, és úgy sétáltunk a többiekhez. Ők már jóval előttünk álltak a sorban, így mi intettünk nekik, hogy itt vagyunk és beálltunk a sor végére – Meghívlak, oké? – hangzott Niall mögöttem, én pedig felé fordultam, mire hevesen megráztam a fejemet.
- Nem, dehogy. Az ebédet is te fizetetted a golf klubban, szóval most én hívlak meg téged – mondtam mosolyogva.
- Oké, ez igaz, de ez sérti az önbecsülésem.
- Na, ne kéresd magad, ez csak egy hamburger! Egyáltalán nem gáz, ha én hívlak meg téged.
- De én vagyok a férfi, szóval nekem kell fizetnem.
- Niall, barátok vagyunk, szóval azt hiszem, meghívhatlak egy hambira. De, ha nem szeretnéd…
- Jaj ne vedd komolyan! – nevetett fel – Duh, oké, meghívhatsz – forgatta meg a szemeit, én pedig vigyorogva összeütöttem a tenyereimet, örömömet kifejezve, amiért belement.


Mire sorra kerültünk, Milesék már kikapták az kaját, így korgó gyomorral figyeltem, amint öcsém beleharap az ízletes hamburgerébe, miközben a kezeimet a hasamra szorítottam. Mivel nem bírtam várni, csentem tőle egy sült krumplit, de hamarabb megérkezett a rendelésünk, mint azt hittem. Miközben ettünk, elmeséltem Milesnek, hogy Niall odavitt Chrishez, ő pedig kiröhögött, a rajongói énem miatt, ami totál előbújt belőlem. Nem bántam, csak vigyorogva végig meséltem neki, miközben kiszúrtam tőlünk két asztallal arrébb lévő lányt rózsaszín tincsekkel.
- Héj, az ott Gemma? – kérdeztem Nialltől, mire felkapta a fejét.
- Hol?
- Tőlünk kettővel lévő asztalnál ül.
- Igen, azt hiszem ő az – felelte, közben pedig az említett lány felállt, megfogta a tálcáját és felénk fordult, így megbizonyosodtunk, hogy valóban ő az. Integetni kezdtem neki, de sokára vett csak észre, mivel előbb a tálcáját lerakta a tálcatartóba, és csak utána nézett fel. Felénk sietett, én pedig leugrottam a magas székről, amint hozzánk ért, hogy a nyaka köré fonhassam a kezeimet.
- Cora, Niall! – kiáltott fel nevetve, én pedig mosolyogva átöleltem őt.
- Szia, Gemma!
- Hey, sziasztok. Hát ti? Itt? Így együtt? – kérdezte, nekem pedig kicsit elkerekedtek a szemeim és elpirultam, amint leesett szavainak jelentősége. Elengedtem őt, ő pedig nevetve lökte meg a karomat.
- Én az öcsémmel jöttem és Niallel csak összefutottunk – motyogtam, majd az öcsémre böktem, aki kíváncsian figyelt minket.
- Oh, ne haragudjatok – nevette el magát Gemma, majd átölelte Niallt is. 


Az öcsém és Gemma végül bemutatkoztak egymásnak így a társalgás végül könnyedén folyt közöttünk. Ez persze addig volt így, míg meg nem hallottam az ismerős akkordokat a színpad felől. Gemma is szinte felugrott az asztaltól így egymás kezét megragadva siettünk előre, hogy jobban hallhassuk Bastille egyik jól ismert számát, Pompeii. A szöveget hangosan énekelve táncoltunk, teljesen belefeledkezve mindenbe. Nem érdekeltek az emberek körülöttünk, hiszen több mint valószínű, hogy úgy is túlságosan részegek voltak ahhoz, hogy foglalkozzanak azzal, amit csináltunk. 


A szám végén arra eszméltem fel, hogy semerre se látom Gemma rózsaszín tincseit, úgyhogy lábujjhegyre álltam és próbáltam a szemeimmel megtalálni őt, kevés sikerrel. Gondoltam visszaindulok az asztalhoz, ahol Milesék voltak és, ha Gemma észreveszi, hogy eltűntem, akkor hátha ő is így fog cselekedni. Miközben visszamentem még mindig hevesen forgattam a fejemet balra és jobbra, ennek köszönhetően neki mentem valakinek, ami miatt meghátráltam.
- Ne haragudj! – néztem fel rögtön a srácra, akinek a szemeiben láttam az alkohol hatását, mégis úgy világítottak zöld íriszei, hogy muszáj volt lesütnöm a szemeimet. Ő ezt valami jelnek vette, mivel kezeit a derekamra helyezte, mire én rémültem néztem fel rá – Bocsánat, még egyszer – habogtam és elindultam volna mellette, de ő visszarántott magához, ami kezdett megijeszteni.
- Ne siess annyira cica – vigyorgott, majd még közelebb jött hozzám, én pedig a kezeimet a mellkasára helyeztem, hogy eltoljam magamtól.
- Bocsi, meg kell keresnem a barátaimat. Mennem kell.
- Ne már, az előbb még táncoltál. Inkább rázd nekem is egy kicsit – csúsztak a kezei a derekamról a fenekemre, mire megugrottam, majd hevesen eltoltam magamtól.
- Engedj el! – szóltam rá, majd hátat fordítottam neki és próbáltam kiszabadulni mocskos kezei közül, de erősen szorított magához – Engedj, már el, kérlek! – fordultam felé vissza, a szemeim lassan megteltek a könnyekkel, és csak arra tudtam gondolni, hogy mi fog történni, ha ez az állat tényleg nem enged el.
- Hé, haver, szállj le Coráról! – jelent meg mögötte Niall, majd a kezeit szinte leszakította rólam, engem pedig maga mögé rántott.
- Cora, jól vagy? – nézett rögtön Miles a szemeimbe, én pedig bólintottam és átöleltem.
- Nem érdeklődik irántad, ez van! Na, hordd el magad – lökte meg Niall a másik irányba, majd felénk fordult.
- Minden oké Cora? Hol fogott meg?
- Minden rendben, csak részeg volt – mosolyodtam el halványan – Láttátok Gemmát? Elvesztettem – néztem körbe.
- Gemms az asztalunknál van, azt mondta, hogy nem talált, így inkább visszajött, hátha te is ott leszel.
- Oh, én is ugyanezt akartam tenni, mikor a srácba botlottam.
- Na, gyere – karolt át Miles, Niall pedig a másik kezét vetette át a vállam felett és kettejük között szorosan mentünk vissza az asztalhoz. Bruh, egyáltalán nem hiányzott a napomból a sok részeg, kanos idióta.

2016. szeptember 16., péntek

06. Bocsánatkérés

Helloooo,
Oh gawdddd, 11 feliratkozó! Királyak vagytok bbz. :3 Köszönjük ezt is, illetve az előző részhez érkezett pipákat és kommentet! Nyugodtan osszátok meg a véleményeteket vagy a rész alatt vagy a chatban esetleg a csoportban mely oldalt linkelve van. :) Omg a részről annyit, hogy szerintünk elég jó lett. :3 Van benne Jerenától kezdve át, Milesig mindenki.:3 Reméljük nektek is tetszeni fog! Legyen szép hétvégétek. ^^ Jó olvasást. X

x CORA ASHFORD x

Éppen egy Jim Carrey filmet néztünk Jaiel, amikor csöngettek. Jai csak rám nézett, aztán vissza a képernyőre, közben még jobban elkényelmesedett és ezzel jelezte, hogy már pedig nekem kell ajtót nyitni, még ha nem is az én házam volt. Feltornásztam magam az elfolyt pozíciómból, újra magam köré tekertem a barna, szuper puha plédet, melyet már nem egyszer próbáltam meg elcsórni Jaitől, majd elkezdtem a bejárati ajtó fele csoszogni. Mikor elmentem a tükör mellett, mely a falon volt, egy halk „wow” hagyta el a számat a hajam láttán, de nem sokáig foglalkoztam vele, hanem inkább az ajtóhoz igyekeztem, hogy megnézhessem, ki volt az. Feltárva az ajtót, szembe találtam magam az öcsémmel, majd amint balra vezettem a tekintetem, Harry is mellette volt. Küldtem egy halvány mosolyt mindkettejük fele közben pedig lazán felvont szemöldökkel néztem, amint lepacsiztak és bólintottak egymás fele mielőtt Miles belépett volna a házba.
- Cora – kezdte Harry, mielőtt az arcába csuktam volna az ajtót, hiszen nem igazán volt mit mondanom számára. Vagyis, talán volt. Elvégre, elnézést kellett volna kérnem a viselkedésem miatt, vagy ha nem is elnézést, akkor legalább dióhéjban el kellett volna mondanom neki, hogy mi történt.
- Igen? – kérdeztem végül, egy sóhajjal megtoldva a végén. Az igazság az volt, hogy nagyon is szerettem volna vele beszélni, talán jobban, mint én azt be szerettem volna vallani magamnak.
- Bocsánatot szeretnék kérni a tegnapi viselkedésem miatt. Egyáltalán nem volt hozzám fogható, amit csináltam, elvégre nem ismerjük egymást, és bár én viccként fogtam fel az egészet, te ezt bizonyára nem tudtad így megbántottalak vele. Szeretném, ha tudnád, hogy nem szándékosan cukkoltalak, mindössze csak szerettem volna egy kicsit bohóckodni, de nem úgy alakult, ahogy azt elképzeltem.
- Hát, az biztos, hogy én totál komolyan vettem az egészet – szólaltam fel végül amint lassan becsuktam magam mögött a bejárati ajtót. Ekkor esett le, hogy a hajam egy kész katasztrófa lehetett, de ugyanakkor nem érdekelt, hiszen ha elkezdtem volna megcsinálni, valószínűleg leesett volna rólam a pléd, azért pedig nem érte meg – De említettem, hogy bírom a kritikát. Szóval, nem azzal volt baj, hogy megosztottad velem a tippjeid és hogy mit hogyan kellene csinálnom. Azzal volt a baj, ahogy mondtad. Totál lekezelően beszéltél velem és nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy ha még egyszer kinyitod a szádat, kapsz egy maflást.
- Hát, lehet, hogy jobban jártunk volna – mosolyodott el halványan – Miután elmentetek az öcséddel, elég rosszul éreztem magam, amiért sikerült elérnem, hogy kiborulj. Ha talán tényleg kaptam volna egy pofont, lehet, hogy bosszús lettem volna, de legalább leálltam volna.
- Sosem emelnék kezet olyasvalakire, akit nem ismerek. Vagy ha meg is ütök valakit, azt játékosan teszem, mert a verekedés nem megoldás semmire.
- Ez igaz – értett egyet azonnal – Szóval, akkor megbocsájtasz? Tényleg nem gondoltam komolyan, csak szerettem volna oldani a hangulatot. Igaz, rosszul csináltam és ezt most már belátom.
- Igen, megbocsájtok – adtam meg magam miközben elengedtem egy kicsit feltűnőbb és szélesebb mosolyt, mint eddig – Ami azt illeti, nekem is bocsánatot kell kérnem, elvégre elég rosszul reagáltam erre az egészre és mondtam egy-két csúnya dolgot, amire így vissza emlékezve, nem gondoltam komolyan.
- Én nem emlékszem semmi sértőre, ami engem és Niallt illet – mondta azonnal – Talán eltekintve attól, amikor azt mondtad, hogy egyikünk sem tetszik neked, hiszen ezzel arra utalsz, hogy nem vagyunk jó képűek, ami lehet, hogy igaz, de a lányok többsége az ellenkezőjét mondja. Szóval, most nem tudjuk, hogy kinek higgyünk. Egy ausztráliai lánynak vagy a lány populáció nagy részének? Hmm, ez érdekes.
Nem tehettem ellene, amikor felnevettem. Harry össze-vissza magyarázott, a bolhából elefántot csinált és ezt viccesnek véltem. Túldramatizálta a helyzetet, ami ráébresztett arra, hogy talán én is ezt csináltam a golf pályán.
- Oké-oké, értem – ráztam meg a fejem vigyorogva. Mikor újra beszélni kezdtem, láttam, hogy kiráztam a gondolataiból vagy a bambulásából, míg az arcán egy kis édes, kisfiús mosoly terült el – Túlkomplikáltam a történteket és ezt most már belátom. De tudod, elég furcsa, hogy te és Niall már négy, igazából öt napja folyamatosan mindenütt feltűntök, ahol én vagyok.
- Hát, szerencsés egy nő vagy – vont vállat, míg összefonta a karjait a mellkasa előtt. A tekintetem szinte azonnal oda tévedt, hiszen amint megfeszítette a karjait, a tetkói szinte elterültek az egész alkarján és vállán – Akkor szent a béke? – kérdésével kirántott a gondolatmeneteimből, így rögtön visszapillantottam a szemeibe. Emiatt persze elpirultam, és vissza kellett fogjam magam attól, hogy ne forgassam meg a szemeim. Mikor már azt hittem, hogy megúszom pirulásmentesen…
- Igen, szent a béke – bólintottam megerősítésképpen – Tudod mit, mivel annyira nagylelkű vagyok, ha holnap bejössz a cukrászdába, kapsz ingyen sütit.
- Biztos, hogy nem azért, mert rosszul érzed magad a kiborulásod miatt? – vonta fel a szemöldökét.
- Visszavonom, ha nagyképű leszel. Nem azért bocsátottam meg, hogy újra az idegeimre menj a cifra kis megszólalásaiddal – húztam el a szám, míg én is felhúztam az egyik szemöldököm. Persze nem gondoltam komolyan, csak húzni akartam az agyát, ahogy azt ő is tette velem.
- Oh, um, persze, bocsánat – habozott hirtelen és nem is, mert rám nézni. Oké, szóval talán túlságosan is jó vagyok ebben az állkomolyságban. Csupán azért lepett meg ennyire ez az egész, mert a családom, Jai és Serena egyáltalán nem vette be. Ők már túlságosan hozzá vannak szokva a furcsa személyiségemhez.
- Csak hülyülök – nevettem. Rám kapta meglepett tekintetét aztán vett egy mély levegőt.
- Ezt visszakaptam – mosolyodott el.
- Jó tudni, hogy legalább te benyelted – vontam vállat.
- Ezt hogy érted?
- A családom és barátaim csak megforgatják a szemüket és totál leszarják, amit mondok – osztottam meg vele az igazat – Jó érzés, hogy van még, aki bedől a színészi tehetségeimnek.
- Oh, értem – bólintott egyet – Akkor jó. Nos, hát, akkor majd holnap látlak?
- Ha kell az ingyen süti, akkor minden bizonnyal – kuncogtam.
- Az az igazság, hogy ki nem hagynám – mosolyodott el édesen, mire én is így cselekedtem – Jó éjszakát!
- Neked is – válaszoltam, ő pedig megfordult és leindult a kis lépcsőn, én pedig bementem a házba.
A nappaliból Jai és Miles nevetése szűrődött ki, én pedig hatalmas vigyorral az arcomon csatlakoztam hozzájuk.
- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte Jai, amint beléptem a helyiségbe, majd helyet foglaltam a korábbi helyemen.
- Harry bocsánatot kért a tegnapi miatt, mire én is bocsánatot kértem tőle, amiért csúnyaságokat mondtam róla meg Niallről Milesnek – mondtam közömbösen és vállat vontam, miközben felemeltem a telefonomat és feloldottam az ujjlenyomatommal.
- Nem is érdekel, hogy mit csináltam vele egész nap? Vagy, hogy hol voltunk? Hogyan viselkedett?
- Erm, gondoltam, majd elmondod, mikor akarod? – pillantottam fel az öcsémre felvont szemöldökkel – Különben meg golfozni voltatok.
- Ja, tényleg, már említettem – motyogta – Mindegy, azért nagyon jó volt. Életemben nem golfoztam még igazi pályán, szóval nagyon király volt. Harry tényleg nagyon jól tud játszani, és elég sokat tanultam tőle – áradozott, én pedig úgy tettem, mintha a telefonom nagyon lekötött volna, pedig igazából nagyon is odafigyeltem arra, amit Miles mondott – Aztán nem volt kedvünk újra az étteremben vacsorázni, szóval beugrottunk egy hamburgeresbe. Apám, telezabáltam magam. És ittam egy sört is – mondta büszkén – De azt már persze Harrynél. És ő alkoholmentest fogyasztott – fűzte hozzá, én pedig bólogatással reagáltam az egészet.
- Várjunk csak, voltál nála? – kérdeztem.
- Aha. Nagyon pöpec kérója van. Hatalmas külön mozi szobával, játékteremmel. Benti, kinti medence. Jakuzzi. Oltári.
- Ühüm – hümmögtem, miközben visszamélyedtem a telefonba és próbáltam elképzelni Harry házát.
- Ja és az utcán találkoztunk egy rajongójával. Nagyon durva volt, egyszer csak a csajszi odajött, köszönt nekünk, Harry meg átölelte, és csináltak egy képet. A kiscsaj sírt örömében.
- Tyű, ilyen egy szupersztár élete – füttyentett Jai, Miles pedig bólogatott.
- Megjött a kedvem a burgerhez – ültem fel – Jai rendelek, oké?
- Miért kérsz rá engedélyt?
- Mert te fogod fizetni – kerestem rá egy hamburgeresre a telefonomban, azután pedig rendeltem egy extra húsosat magamnak és Jainak is, sült krumplival, hagyma karikákkal és kólával. 


Miután megjött a rendelés, a nappaliban a dohányzó asztalon szét osztottuk a kaját, majd Jaivel enni kezdtünk, míg Miles kockult a telefonján és néha csórt egy-két darab sült krumplit. Közben folytattuk a filmnézést, aztán pedig betoppant egy halom táskával Serena.
- Sziasztok – köszönt, közben pedig láttam a legjobb barátnőm arcán, hogy elterült egy meglepődött arckifejezés.
- Szia Serena – köszöntem neki elsőként – Hamburgert?
- Nem köszi, már ettem anyával. Lerakom a cuccaim – intett a fejével az emelet felé, majd fel is indult, én pedig sóhajtottam egyet, leraktam a hamburgert, és beleittam a kólámba.
- Beszélek vele – töröltem meg a kezem a szalvétába, majd felálltam és felindultam, míg Jai csak a tévét nézte tovább.
Halkan bekopogtam a hálószoba ajtón, és Serena engedélyezése után beléptem a szobába. Nem láttam senkit sem odabent, aztán jöttem rá, hogy valószínűleg a gardróbban van. A földön ült, miközben egy szép lila felsőt hajtogatott össze.
- Mi újság? – kérdeztem és leültem mellé a földre.
- Jai küldött, hogy beszélj velem?
- Nem, én jöttem magamtól. Elmesélte, hogy mi történt.
- És most én vagyok a gonosz barátnő, igaz? Fogadom, hogy haragszik rám.
- Nem vagy gonosz Serena. Megértelek téged és őt is. De ez egy nagyszerű lehetőség neki. És örülnünk kell neki.
- Persze, tudom én is, csak… Most költöztünk össze. Még csak most kaptuk meg a diplomát. Erre ő már el is utazik Franciaországba – mondta elkeseredve – Cora én nem akarom, hogy hetekre elmenjen itthonról és majd csak FaceTimeon tudjunk beszélni. Alig lesz ideje telefonálni is, hiszen filmforgatásra megy.
- Jó, de nem ő fogja a főszerepet játszani. Csak egy kisegítő lesz a stábban. Biztosan lesz majd ideje telefonálni. És nem csak te fogod zaklatni, hanem én is.
- Azt sem tudjuk, mennyi időt lesz távol.
- Serena, Jai biztosan haza fog majd tudni repülni. Sőt, minden alkalmat meg fog ragadni rá, hiszen nem csak nekünk fog ő hiányozni. Fordítva is így lesz, hidd el. De most örülnünk kéne a sikerének.
- Tudom. Nagyon haragszik rám?
- Egyáltalán nem haragszik. Csak szomorú.
- Fel tudnád küldeni? – kérdezte, én pedig bólintottam, puszit nyomtam az arcára és felálltam – Köszi Minnie – mosolyodott el, és én is rámosolyogtam, majd leindultam újra a nappaliba.
- Jai – szóltam neki, aztán az emelet felé biccentettem a fejemmel, mire kérdő tekintettel nézett rám – Menj már! – húztam fel a kanapéról, majd lehuppantam öcsém mellé.
- Gubanc van? – kérdezte.
- Csak egy kis félreértés. Jai nem mesélte el?
- Nem mondott semmit.
- Felvették, mint stáb kisegítőt Franciaországba egy filmhez.
- Ez óriási!
- Igen, csak Serena kicsit megijedt attól, hogy elmegy, így akadt egy kis probléma. De biztosan meg is oldották már – mondtam, miközben visszaültem korábbi helyemre és befejeztem a vacsorámat.
Nem sokkal később a szerelmespár mosolyogva jött le, ami miatt megkönnyebbültem. Örülök Jainek, és biztosan hiányozni fog nekünk nagyon, de ezt a lehetőséget akkor sem hagyhatja ki. Lehet, hogy sikerül beindítani a karrierjét.

Elpakoltam a kaja maradékokat, és kidobtam a szemetet, utána pedig beszélgetni kezdtünk mindannyian, leginkább Jai munkájáról. Serena kibontott egy üveg bort is, amivel megkínált Milest és engem is, mi pedig örömmel fogadtuk el. Időközben felnéztem a telefonomra, végül totál meglepődve konstantáltam twitteren egy szembe jövő képet Harryről. Ilyen még sosem volt, most viszont ott virított a kezdőlapomon gödröcskés vigyora, hosszú haja és szép zöld szemei. Akaratlanul elmosolyodtam én is, majd gyorsan tovább vittem, mielőtt még bárkinek is feltűnhetett volna.

**

Másnap reggel hétkor ébresztett az ébresztőórám. Nyöszörögve kinyomtam, majd lerúgtam magamról a takarót és feltápászkodtam, hiszen tudtam, hogy, ha tovább maradtam volna az ágyban, úgyis csak visszaaludtam volna. A fürdőszobában megmostam az arcom, ami miatt már kicsit jobban éreztem magam, majd a szobába visszaérve elhúztam a függönyt és kitártam az ablakokat. A nap gyéren sütött, de legalább sütött valamennyire, így máris egy kicsit jobb kedvem lett. Halkan leindultam a konyhába, és lefőztem egy kávét a kedvenc bögrémbe, közben pedig reggelit kezdtem csinálni. Müzlit öntöttem egy tálba, szedtem rá natúr joghurtot, majd megmostam és felszeleteltem pár szem epret, és szederrel elszórtam a tálban. Kanalat nyomtam a müzli közé, és miután megízesítettem a kávémat, kiültem a bögrével és a tállal a teraszra.

Miután elfogyasztottam, egyszerűen a mosogatóba raktam őket, ezzel Milesnek célozva, hogy elmoshatja, ha nagyon unatkozna. Miközben készülődtem, végig Jai járt az eszemben. Nagyon fog hiányozni, de ugyanakkor már alig várom, hogy meséljen, hogy milyen az egész forgatás, meg minden. És a szuvenírekre is kíváncsi vagyok, amiket majd Franciaországból kapok. Arról nem beszélve, hogy majd mindenképpen igyekeznie kell, hogy legyen hol maradnom nekem és Serenának amikor meglátogatjuk majd őt. Mindennél biztosabb voltam abban, hogy egyikünk sem bírja majd ki egy hétnél tovább, hogy ne lássuk egymást, szóval már most készen álltam arra, hogy végre újra találkozzunk, csak éppen egy másik országban.

Belepakoltam a táskámba mindent, ami kellhet, aztán miközben leindultam egy smst kezdtem pötyögni Milesnek, hiszen azt úgyis hamarabb észrevenné, mint a post it noteot a hűtőn. Ráadásul post it-em sincs. Bezártam az ajtót, beültem az autómba, majd kitoltattam a garázsból és elindultam a cukrászda felé. Az egész úton Drake egyik slágerét hallgattam – One Dance – és annyira meghozta a kedvem, hogy mikor pirosat kaptam, muszáj volt összedugnom a telefonom a kocsival, hogy a legújabb albumát – Views – hallgatni tudjam, míg a cukrászdához nem érek.
Miután beparkoltam a mélygarázsba, felkaptam a táskám, kiszálltam a kocsiból és bezártam azt. A liftet használva felmentem az első emeletre és éppen mikor kiléptem Joe is akkor ért fel a lépcsőn.
- Jó reggelt – mosolyogtam rá, míg köszöntem, mire ő is viszonozta a gesztust aztán ő is köszönt.
- Készen állsz egy pörgős hétfőre? – kérdezte nevetve amint beléptünk a helységbe. Néhány tészta már a sütőben volt, és már lehetett érezni az illatukat mely azt jelentette, hogy Louise vagy Jack már régóta sürögnek-forognak a konyhában.
- Oh, ennél jobban már nem is lehetnék felkészülve – mosolyogtam a srácra, majd a kezemmel belöktem az ajtót, ami a konyhába vezetett – Jó reggelt! – kiáltottam el magam mosolyogva, mire rögtön jött is a válasz.
- Jó reggelt Cora – jött felém jókedvűen Jack, majd lisztes kezeit eltartva magától és tőlem is, megállt mellettem és egy puszit nyomott a homlokomra. Én csak mosolyogtam a gesztuson, hiszen elmondhatatlanul jól esett, hogy Jack és Louise befogadtak ide, és úgy kezelnek, akár a saját lányukat. Álmodni sem tudnék ettől a munkától jobbat.
- Szervusz, aranyom – lesett ki Louise, én pedig mosolyogva intettem neki.
- Mondd, hogy van sok tenni való, amit elvégezhetek – mondtam, közben pedig leghátulra mentem egy ajtóhoz, ami mögött a kisebb öltöző volt a szekrényekkel. Beraktam a táskámat, aztán felkötöttem egy erős gombócba a hajam, kezet mostam alaposan és már Louise mellé is álltam.
- Oké, szóval szombaton rengeteg rendelés érkezett, amikhez neki láthatsz. Én is azokat csináltam, de jó pár blokk áll az asztalodon.
- Rendben – bólintottam, majd az munkaterületemhez andalogtam, és átnéztem az összes blokkot.

**

Órákkal később Jack ültetett le és rakott elém egy zacskót, melyen a Subway felirata díszelgett. Amint a zacsiba néztem, megcsapott a kaja illata, az én hasam pedig hatalmasat kordult, így hát nem haboztam, és kivettem mindent a táskából. Pár falat után vigyorogva megköszöntem Jacknek a kaját, és hogy kiszakított az ördögi körforgásból, melyben reggel kilenc óra óta vagyok. Az eredeti blokkjaimmal, melyeket reggel kaptam már rég végeztem, de mivel elöl akkora forgalom volt, hogy Louisenak utánpótlást kellett sütnie, ezért odaadta az összes megmaradt blokkot, melyeken ő és Jack osztoztak. Így hát ki sem láttam a sütni valóból. Egy percre sem álltam le és nem is bántam, hiszen imádtam ezt csinálni. Azt hittem, hogy majd megbírom enni mindkét hatalmas szendvicset, persze a másodikhoz hozzá se nyúltam, úgy tele voltam az elsőtől. A hideg ice tea a legjobb választás volt hozzá, hiszen csak úgy borítottam magamba a folyadékot. Ennek következtében pedig azonnal mennem kellett a mosdóba, tekintve, hogy még ott sem voltam, mióta felvettem a műszakomat. Ezután lecsekkoltam a mobilom, ahol egy üzenet várt Milestől, miszerint nem hal éhen, és inkább nem ment át Jaiékhoz, mivel szeretné őket kettesben hagyni, amíg még lehet. A kajára nem írt semmit, de az ő érdekében, ajánlom neki, hogy szedje össze magát, és főzzön valami ehetőt, mert vacsorára főtt ételt szeretnék enni, és nem valami rendelt egészségtelent.

Fáradtan sóhajtva löktem be az ajtót, mely a cukrászda elejéhez vezetett ahol a kassza, a sütemények és a vendégek voltak általában. A csuklóm köré fonódott órára pillantottam, csak hogy szembesüljek azzal, hogy már lassan három óra, ami azt jelenti, hogy a mai ebéd, mindenki számára elhúzódott. A bolt eleje sötét volt, de amint beléptem a helységbe, a villanyok felkapcsolódtak. A pultra könyökölve előhúztam a telefonom és elnyomva egy hatalmas ásítást, az instagram ikonjára kattintottam. A vér szinte megdermedt az ereimben mikor láttam, hogy egy hatalmas árnyék fölém kerekedett és a számat is elhagyta egy sikítás.

2016. szeptember 9., péntek

05. Szerencsés

Helloooo,
Oh-uh, a mai rész egy chill rész lesz. :3 Leginkább Cora+Jai lesz benne, but ilyen is kell, hiszen így tudjuk bemutatni a barátságukat meg minden. :3 Mi személy szerint élvezzük írni az olyan részeket, ahol ők vannak főszerepben, hiszen mindketten élnénk-halnánk egy olyan haverért, mint Jai. Vagy akár Cora. Omg. Jora az a tipikus "bff goals" páros lolz. :3 Mi gondoltok róluk mellesleg? Mi a véleményetek a kapcsolatukról? Nyugodtan osszátok meg velünk komiban. :3 Um köszöjük a pipákat és a kommentet az előző rész alá, örülünk neki, hogy még, ha az első két nap miatt a suliban nem volt időtök írni pár sort, legalább jeleztétek egy pipával, hogy elolvastátok a részt. Írjatok pár sort, hogy milyen a suli, nem hinnétek, de érdekel minket, mi van veletek.:D Jó olvasást! X♥


x CORA ASHFORD x

Másnap reggel az eső kopogására ébredtem, mely egyáltalán nem tetszett, így egy párnát a fejemre húztam és a fejemet pedig próbáltam minél jobban a matracba passzírozni. Miután szét nyomtam az arcomat, durcásan felkeltem és a fürdőbe csoszogtam, hogy pisiljek. Nem akartam kikelni az ágyból, de egy kávéra sürgősen szükségem lett volna, így hát halkan lementem a konyhába és gyorsan csináltam egy bögre energia bombát. Nem mintha, most egy kávé feltudott volna pörgetni. Mérges voltam mindenkire, amiért esik az eső, és amiért az eső kopogása az ablakpárkányon felébresztett.

A szobámba visszaérve becsuktam az ablakot, ami miatt még hangosabb volt az eső. Így hát mikor kicsit tompult, megkönnyebbülve húztam el a függönyt és telepedtem le az ágyamra. Miután megittam a kávémat, visszabújtam a takaró alá, a bal oldalamra fordultam, és magamat figyeltem a tükörben, melyre pontosan ráláttam. Azután a szőnyeg mintázatát kezdtem tanulmányozni, végül pedig újra álomba szenderültem.

Fogalmam nem volt, hogy mikor keltem fel legelsőnek, azonban mikor szemeim újra felnyitottam, sokkal világosabb volt. Hirtelen melegem is lett, így muszáj volt ledobnom magamról a vastag takarómat, mely általában fel van húzva a nyakamig még nyáron is. London, de Anglia úgy egészében képes volt olyan rideg és hideg lenni néha még nyaranta is, hogy totál feleslegesnek véltem azt, hogy legyen egy vékonyabb takaróm is. A telefonomra pillantva szembesültem az idővel, mely lassan közelített az egy órához illetve egy üzenet is fogadott, még hozzá az öcsémtől. Amint végig futtattam a szemeim a sorokon, nem tudtam, hogy nevetnem vagy sírnom kellett volna, és hogy örülnöm vagy idegesnek kellett volna lennem. Úgy értem, Harry velem baszakodott, és nem az öcsémmel, szóval, oké, megértem, hogy beleegyezett abba, hogy elmegy vele. De ugyanakkor nem voltam tisztában egy-két dologgal… Alig ismerte a srácot egy napja. Nos, nem is ismerte. Beszélgettek egyszer-kétszer és már tök lazán elmegy vele mindenhova? Igen, Miles talán tizenkilenc éves és nem sokára tölti a huszadik születésnapját Szeptemberben, de akkor is féltem! Még jó, hogy féltem. Hiszen a kisöcsém, és az elkövetkezendő pár hétig rám van bízva. Így ha történik vele akármi is, nem úszom meg szárazon.

Morgás hagyta el a számat, míg felültem az ágyamban aztán letettem a lábaimat a puha, fehér szőnyegre. Egy rendezetlen gombócba kapartam össze a hajamat, melyre ráfért a mosás, aztán a fürdő fele indultam meg hogy fogat mossak. Egyszerűen ki nem állhattam, ha a szükségesnél tovább kellett reggeli szájszaggal lennem. Szóval miután a leheletem már tiszta és mentolos illatú volt, neki láttam a hajmosásnak melyet a kád fölé hajolva vittem véghez. Mikor semmi kedvem nem volt a reggeli tusoláshoz, de a hajamnak kellett a mosás, ez volt az egyetlen alternatív, amivel elő tudtam rukkolni. Se perc alatt egy turbánba csomagoltam a hajam és már távoztam is a fürdőből, hogy egyenesen a konyhába induljak. Még mindig magam alatt voltam egy kicsit, ez pedig mutatkozott abban, hogy egyáltalán nem volt kedvem reggelit készíteni, akármilyen fontos is, hogy reggel megfelelő mennyiségű étel kerüljön az ember szervezetébe. Így hát egy kiadandó fogás helyett, egyszerűen csak újra melegítettem a mikróban a tegnap estéről megmaradt Domino’s pizzát.

Amint megettem a hátra maradt három szelet mennyországot, kidobtam a dobozt a kukába és eldöntöttem, hogy ideje felhívni Milest. Bíztam abban, hogy nála van a telefonja mikor már negyedére csöngött ki a készülék, s egy megnyugodott sóhaj szakadt fel belőlem, mikor hallottam a hangját.
- Jó reggelt, Törpilla – nevetett, hiszen valószínűleg azt hitte, hogy még csak most keltem fel, amikor ez totál nem volt igaz.
- Vicces vagy, Miles – forgattam meg a szemeim vigyorogva, persze ő ezt nem láthatta – Miújság? Mióta mentél el itthonról?
- Um, kilenckor keltem, tízkor jött értem Harry, és lassan két óra. Számold ki.
- Menj a fenébe – kuncogtam – Mi az, hogy Harry jött érted? Megadtad neki a címem?
- Oh, nem – válaszolta azonnal – Azt kellett volna még – horkantott fel – A végén még megírta volna a sajtó egy újságban vagy valamiben és soha nem lenne nyugtod.
- Ez igazán figyelmes tőled, öcskös – nevettem – Mesélj, milyen Mr. Tökéletessel golfozni?
- Tudod, egészen jól játszik. Én magam is meglepődtem rajta, mert azt hittem, hogy csak jártatta a száját, meg hogy direkt cseszegetett téged.
- Most is vele vagy? – kérdeztem kíváncsian, míg hangos kimondóra kapcsoltam a hívást így előre tudtam hajtani a fejem, hogy elkezdjem megtörölni a még mindig nedves hajam.
- Csörgött a telefonja, szóval ő is beszél valakivel – magyarázta bár eléggé szeles lehetett az idő a pályán, hiszen csak úgy süvített a hangszóróba – Na, és te mit csinálsz ma?
- Egy ideje nem beszéltem Jaiel és Serenával, szerintem felhívom, őket aztán megnézem milyen az új ház.
- Szóval akkor több mint valószínű, hogy ott ragadsz majd velük – nevetett fel.
- Üzenetben elküldöm a címet, habár csak pár házzal arrébb fog Mr. Tökéletesség kirakni a lakástól. De ezt nehogy említsd neki!
- Oké – válaszolta nevetve – Én is elég régen beszéltem normálisan a szerelmes párral, úgy hogy jó lesz egy kicsit dumálni.
- Remek – mondtam – Akkor később találkozunk. Jó szórakozást a popsztárral, és ha lehet, akkor verd meg golfban. Már ha lehet olyat.
- Próbálkozom – nevetett ő is – Később találkozunk. 

Miután leraktam a telefont, megfésültem a hajamat és hagytam, hogy megszáradjon magától, mivel semmi kedvem nem volt a hajszárítót előszedni és bekapcsolni. Egy sötétszürke nadrágot húztam magamra egy sima fehér pólóval, majd eldöntöttem, hogy egy kék fehér csíkos fejpántot a hajamba rakom, ha az megszáradt. Közben dobtam egy smst Jainek, hogy egyáltalán otthon vannak-e, zavarnék-e, és hogy van-e valami tervük mára. Rögtön jött is a válasz, hogy én sosem zavarok, és hogy várnak rám. Így hát csak elő kellett szednem a hajszárítót, mert nedves hajjal nem szerettem volna utcára menni, mivel korán reggel az eső is esett, és az idő még most sem olyan fényes. Végül aztán rájöttem, hogy nem kell keresztül utaznom a várost, hiszen Jaiék csak pár házzal laknak arrébb. Morogva elrámoltam, utána pedig zsebre dugtam a telefonomat és néhány bankjegyet, majd bezártam a házat és elindultam Jaiék felé.

Az egész utca nem rég lehetett felépítve, hiszen új házak és utak voltak. Ha az akkori helyzetből kellett volna megállapítanom, azt mondtam volna, hogy csak én meg Jai voltunk a lakosai az utcának. Minden ház fehér volt, némelyik vajas-krémszínű és kövezett. Tipikus gazdag negyednek tűnt és igazán emlékeztetett egy-két helyre Melbourneben. Oh, Melbourne. Olyan jó lenne egy kis időre hazamenni… Mióta elköltöztem otthonról, egyszer sem mentem vissza. Pedig szerettem volna, csak nem volt esélyem. Sosem gondoltam rá igazán, ez is igaz, tekintve, hogy rengeteg tanulni valóm volt és fontosabbnak véltem azt, hogy Londonban maradjak és egy olyan életet biztosítsak magamnak, amit szívesen fogadtam. Az elmúlt négy évet csak magamra szántam és mondhatják rám, hogy önző vagyok, a legkevésbé sem érdekel. A családom megértette, hogy miért költöztem el otthonról és ez egyáltalán nem azért volt, hogy a nap huszonnégy órájában engedjem, hogy felegyen a honvágy. 

Elveszett teóriáim közben megérkeztem Jaiékhez aztán rátapadtam a csengőre. Addig nyomtam a kis gombot, míg meg nem hallottam bentről a legjobb barátom káromkodását és ki nem csapta a bejárati ajtót.
- Komolyan mondom, nincs nálad idegesítőbb teremtés a földön – köszöntött bosszús arckifejezéssel, amin muszáj volt nevetnem.
- És még te sírtál majdnem azon, hogy elköltözünk egymástól – forgattam meg a szemeim – Na, vidd arrébb a tonnás testedet – löktem arrébb, hogy be tudjak lépni a házba – Hol van Serena?
- Anyjával tartanak csajos napot – vont vállat – Bár ez csak nekem jó, mert így legalább egész nap a kanapén heverhetek, sörrel a kezemben.
- Tipikus fiú – sóhajtottam fel, míg ledobtam magam a kanapéra és előhúztam a telefonom.
- Szóval, mit akarsz? – kérdezte felvont szemöldökkel amint felhúzott lábakkal helyet foglalt mellettem – Gemma partija óta nem kerestél, miért most? Különben is, hol van Miles?
- Oh, ember, nem állsz készen arra, amit mondani készülök – nevettem el magam, míg a fejem alá nyomtam egy párnát, hogy jobban rálássak Jaire és a lábaimat kinyújtottam így azok az ölébe voltak.
- Gyerünk, kotyogjad csak el a mondani valód.
- Minden Gemma partján kezdődött, szóval ezért nem kerestelek egy ideig.
- Már is lecseréltél? Pft kösz szépen – forgatta meg a szemeit – Ezért segítettem neked pakolni meg minden.
- Túl teszed majd magad rajta – nevettem – Mindegy. Tehát, a partin, egy valaki vett nekem egy italt, és mint tisztában vagy vele, hiszen ott voltál, Niall hozta nekem oda. Ezután mikor elmentem, Harryhez mentem oda, mert azt hittem, hogy ő vette nekem.
- Miért? – kérdezte nevetve.
- Mert mikor az elsőt rendeltem, ott volt és hallotta.
- Oh, ez akkor volt, mikor oda mentem hozzátok, nem?
- Mhm – bólogattam – És izé, végül kiderült, hogy nem ő vette. Emiatt egy kicsit beégtem előtte. Főleg mert mikor másnap felhozta az egészet megint, szinte alig tudtam, hogy miként reagáljam le.
- Mi történt másnap? Csak nem randiztatok vagy valami?
- De, persze – mentem bele a játékba – Elvitt egy flancos étterembe és megcsókolt az ajtóm előtt mikor hazahozott.
- Aw, édes – jegyezte meg elváltoztatott hangon aztán felnevetett.
- Másnap drága barátocskám, Harry és Niall egész nap, ismétlem, egész nap a cukrászdában lógtak és felzabálták a süteményeimet!
- Bezzeg mikor én vetettem fel ezt az ötletet, kiröhögtél, majd lecsesztél, és naná, hogy nem kaptam aznap sütit! – háborodott fel tök jogosan, míg én csak kinevettem, és visszaemlékeztem az esetre, mely akkor inkább bosszantott, most pedig mindinkább megnevettet. Jai bármire képes, ha a sütiről van szó, pláne, ha én sütöttem. Minden nap vittem neki valamit a cukrászdából, ha pedig éppen szabadnapos voltam, otthon sütöttem, amiből, naná, hogy megkapta az egész tepsit. Egyszer felvetette, hogy amíg én dolgozom, addig ő beül a cukrászdába és tanul, közben pedig minden süteményt megkóstol, mire én tényleg először kiröhögtem, aztán pedig lecsesztem, végül még meg is csapkodtam, hogy a tanulást komolyabban kéne vennie. Istenem, hány ilyen szituációt éltem meg ezzel a hülyével.
- Oké, de nem dobhattam őket ki csak úgy! Még mindig nem az én boltom, rémlik?
- De engem nem engedtél be, pedig akkor sem a te boltod volt!
- Jaj Jai – nevettem rajta – Ne légy már ennyire gyerekes! Na, szóval ott tartottam, hogy felzabáltak minden süteményt. Közben meg kifaggattak.
- Kifaggattak? Miről?
- Simán összerakták, hogy Ausztráliából jöttem, bár igaz, az akcentusom elárul minden alkalommal és Niall még a vezetéknevemet is tudta! Aztán megkérdezték meddig dolgozom, még Nathanről is be kellett számolnom nekik, mert nem szálltak le rólam! Ja és Harry egyfolytában tortás lánynak hív, ami szintén kezd az agyamra menni! Aztán mikor nagy nehezen eltűntek, másnap, szerinted mégis kivel futunk össze a golf pályán?
- Ti golfozni voltatok?
- Jesszus, te aztán megragadod a lényeget – forgattam meg a szemeimet.
- Jól van már, na. Szeszélyes vagy. Gondolom Harryvel találkoztatok.
- Hát előbb Niallel. Aztán megjelent Harry egy borzasztóan aranyos szőke hajú kislánnyal.
- Harrynek kislánya van?
- Néha komolyan elgondolkozom, hogy hogyan kerültél te egyáltalán egyetemre, és hogyan lehet ma már diplomád! – ordítottam az utolsó szavakat a képébe, míg ő csak összeszorított szemekkel várta, hogy lehiggadjak. Miután ez megtörtént, a szájához emelte a sörös üveget és lazán beleivott – Uh, még két óra sincs haver, mióta iszol te kora délután? – húztam el a számat.
- Szóval akkor… – kezdte kikerülve a kérdésem – Harrynek van egy lánya.
- Keresztlánya! Duh, komolyan, ne legyél már ennyire fafejű!
- Jól van már, csak szívatlak. Egész szépen kikészültél – villantott egy fogsoros vigyort, aztán pedig büfögött egyet.
- Oh, még egyáltalán nincs vége a történetnek! Ugyanis, ha ez még nem lenne elég tegnap kiakadtam Milesnek a golfpályán, és nem szép dolgokat mondtam Harryről meg Niallről.
- Várj, kitalálom! Miközben kiakadtál, mögötted álltak, amit te nem vettél észre, így ők mindent hallottak!
- Oké, csak nem vagy annyira remény vesztett – sóhajtottam, aztán pedig az arcomat a kezeim közé temettem – Így volt. Aztán pedig elviharoztam.
- Hát Minnie, szépen megcsináltad! – vigyorgott barátom, ami miatt a combjára ütöttem.
- És akkor ma reggel vár az üzenet Milestől, hogy ő lelépett Harryvel. Oh, kösz szépen öcsi a támogatást.
- Na, ne légy már durcás, Miles csak haverkodik. Sőt, fogadom, hogy tisztára mosta a neved is Harry előtt.
- Szarul érzem magam, amiért tegnap meghallottak – vallottam be saját magamnak, de hangosan mondhattam, hiszen Jai reagált rá.
- Hát talán bocsánatot kérhetnél tőlük.
- Nem tudom a telefonszámukat. Nem mintha, meg adnák nekem vagy valami. Hiszen ők mégis csak hírességek, és alig ismerjük egymást.
- Ez nincs így Cora, te magad mondtad, hogy tegnap előtt kifaggattak. Ők szinte mindent tudnak rólad. Neked pedig csak elég felmenned az internetre, hogy megismerd őket.
- De én egyáltalán nem így akarom őket megismerni! Az internet leír minden féle hazugságot! Ők kedves emberek!
- Szóval ezt már sikerült levágnod.
- Még szép, hogy sikerült levágnom, elvégre négy napja folyamatosan találkozom velük. Először a diplomaosztón. Aztán a partin. Mini golf – soroltam neki, ő pedig bólogatott – És nem tudod, hogy ez alatt a négy nap alatt, hányszor hoztam magam ciki helyzetbe előttük! Ugh, az pedig, hogy Harry hányszor nevetett ki. Inkább ne is beszéljünk róluk! – szorítottam magamhoz a párnát, melyet magamhoz vettem, Jai pedig bólintott.
- Kérsz egy sört?
- Duh, nem – forgattam meg a szemeimet.
- Van citromos is. Biztos nem?
- Igen! Nem kérek!
- Hát rendben. Én hozok még egyet.
- Jai – szóltam neki, mikor felállt.
- Mi az Minnie?
- Valami gond van? – ültem fel, miközben a homlokomat ráncoltam. Komolyan, ilyen korán nem szokott sörözni! Túl jól ismerem már őt!
- Tessék? Dehogy! Mi lenne? – mosolyodott el nyugtatólak, én pedig visszadőltem kényelmes pozíciómba.
- Nem tudom. Fura vagy – motyogtam.
- Megszokhattad volna már! – nevetett, miközben a konyhába indult.
Mikor visszaért, ugyanoda ült, ahol az előbb volt, és figyelmesen néztem amint a szájához emelte az üveget.
- És, mit fogsz csinálni ezekkel a hírességekkel? – kérdezte végül, mikor már valószínűleg megunhatta, hogy folyamatosan őt bámulom – Úgy tűnik, hogy mindenütt ott vannak, ahol megjelensz.
- Fogalmam nincs – vontam vállat – Abban biztos vagyok, hogy muszáj lesz leállnom azzal, hogy vonzom őket oda, ahol én vagyok, ugyanis semmi szükségem a hírnévre. Nem akarok újságok címlapján szerepelni, mint az egyik barátnője. Nem erre születtem.
- Sokan lennének a helyedbe pedig – nevetett – Gondolj csak bele, hogy milyen nagy neve lehetne a cukrászdának, ha a média fülébe jutna, hogy Harry Styles vagy Niall Horan barátnője vagy!
- Az csak kihasználás lenne, nem gondolod? – kérdeztem felvont szemöldökkel – Egyáltalán nem vagyok olyan, aki átverne valakit, csak hogy hírnévhez jusson.
- Nem kellene átverned senkit, Cora. Mi van, ha idő előtt beleszeretsz valamelyikbe?
- Pft, hogyne – forgattam meg a szemeim – Gyerekeim ne legyenek az egyiktől?
- Akár – vont vállat – Aztán bejelentheted, hogy szingli anya vagy és követeled, hogy fizessen gyerektartást. Dőlne a pénz jobbról balra, ki sem látnál a sok bankjegytől amin Lizzie feje lenne.
- Lizzie? – kérdeztem vissza nevetve, noha tisztában voltam azzal, hogy a Királynőről beszélt – Szerintem megártott neked a sör.
- Talán – rántotta meg a vállát – Talán nem. De, éhes vagyok.
- Én is – nyüszítettem fel, míg a hasamat nyomogattam – Semmi kedvem főzni.
- Nekem sem – röhögte el magát – Kínai?
- Igen! – kiáltottam fel hirtelen amint elhúztam az „e” betűt – Tök régen ettem már kínait.
- Én a tegnap esti maradékot ettem reggelire, de a gondolata is eléri, hogy összefusson a nyál a számba.
- Látom, a mai nap mindketten elég lusták vagyunk. Én is tegnapról maradt pizzát reggeliztem.
- Látod? Ez volt az egyik oka annak, hogy mi együtt laktunk! – rázta meg a fejét állbosszúsan – Serena mindig friss kaját csinál és sosem engedni, hogy rendeljek – biggyesztette le az ajkát szomorúan.
- Örülj neki, hogy van, ki gondoskodjon rólad! – nevettem fel – Legalább biztos, hogy egészségesen eszel.
- Pft, rendesen hiányzik minden Takeaway Tuesday és Thursday – sóhajtott fel amint valószínűleg visszaemlékezett a napokra, amikor mindig csakis rendeltük a kaját. Jó volt, mert a hét többi napján meg átrendeltük Serenát hogy főzzön nekünk vagy mi mentünk át hozzá.
- Nekem is – értettem egyet, míg belementem a játékba – Egyedül nem olyan buli.
- Muszáj lesz itt aludnod valamikor – mondta azonnal – Feltehetőleg egy kedden vagy csütörtökön!
- Jövő hét? – kérdeztem.
- Ugh, nem jó – forgatta meg a szemeit. Egy hatalmas sóhaj hagyta el a száját mire én felkaptam a tekintetem és muszáj volt normálisan felülnöm.
- Jai, gyerünk, mi a baj? – kérdeztem halkan, még is erőteljesen és komolyan – Történt valami?
- Emlékszel, amikor jelentkeztem arra a kisegítő állásra? Dunkirkben?
- Nem tudom, hogy hol volt az állás, de igen, valami rémlik. Miért? Csak nem megkaptad?
- De, megkaptam – jelentette ki csendesen. Miért nem örült? Miért ült egy helyben és bámult maga elé, készen állva arra, hogy sírjon?
- Jai, miért nem örülsz neki? Ez csodálatos! – mondtam, míg mellé ültem és a jobb kezemet a vállára tettem. Lassan simogatni kezdtem a vállát és a hátát is, hiszen ez mindig elérte, hogy rám figyeljen és megadja magát.
- Ugye tudod, hogy Dunkirk, Franciaországban van? – kérdezte.
- Most már igen – kuncogtam el magam csendesen – De mi baj van ezzel?
- Mikor elmondtam Serenának, kiborult – eltátott szájjal ültem mellette, míg ő letette a földre a sörös üveget és a tenyereibe temette az arcát – Ez volt az, ami elérte, hogy a mai napon menjen vásárolni az anyjával. Dühös, mert még csak most költözünk össze, de már el kell mennem. Miért kellett elvállalnom egy olyan filmet, ami Anglián kívül van?
- Héj, ez nem a te hibád – mondtam szinte, azonnal míg a bal kezemmel a felkarját, a jobbal pedig a hátát simogattam – Sőt, ez fantasztikus hír, hallod? Most kerültél ki az egyetemről, de már egy magas színvonalú film rendezésében fogsz részt venni. Biztos vagyok abban, hogy Serena csak megijedt, hiszen valljuk be, négy éven keresztül, egyszer sem voltál távolabb tőle. Mondjuk tőlem sem, de azt hiszem, én valamivel jobban fogok ezzel az egész helyzettel megbirkózni.
- Azt szerettem volna, ha örül a sikeremnek…
- Tudom, hogy örül neki, csak hirtelen érte a bejelentésed. Ne gondolj túl sokat bele a helyzetbe, mert a végén megbolondulsz tőle.
- Azt hittem, hogy ma megtudjuk ünnepelni a jó hírt, de totál leszarja a fejem mióta tudja, hogy nem sokára elmegyek.
- Lesz időnk ünnepelni, ne aggódj – mosolyodtam el bár nem látta, hiszen még mindig a tenyerébe temette az arcát – Na, gyerünk, ne sajnáltasd magad, adj egy ölelést – szóltam rá amint felkeltem mellőle és az ujjainál fogva szerettem volna felhúzni őt.
Végül beadta a derekát és a nyakam köré fonva a karjait szorosan megölelt.
- Annyira szerencsés vagyok, hogy vagy nekem – motyogta a fülembe aztán hangosan felsóhajtott.
- Tudom – nevettem el magam mire ő csak lereagálta az egészet egy „pft”el. 

2016. szeptember 2., péntek

04. Minigolf

Helloooo,
Oh shiiiit. :D A mai részben váratlan események fognak történni, bízunk benne, hogy készen álltok egy kis kavarásra. :3 Természetesen a mai rész is főszereplőinkben gazdag, így emiatt nem kell aggódni. :3 Ne felejtsétek el megosztani a véleményeiteket a komment szekcióban vagy a csoportban. ;) ÉS MAN, AKI ISMER, AZ TUDJA, HOGY ÉN A VÉGÉT IMÁDOM A RÉSZNEK. ;) Patri szerint is jól lett megírva, szóval remélhetőleg mindenkinek tetszeni fog. :D Ugh man nektek már suli, nekünk meg mindjárt suli. Bah. Kitartás srácok!! Most pedig leljétek örömötöket Carryben, omfg, haha.:D Jó olvasást! X♥


x CORA ASHFORD x

Másnap reggel amint megébredtem az új ágyamban, az új szobámban, rögtön mosoly kúszott az arcomra. Újra és újra szembesülök a ténnyel, hogy vége van az egyetemnek, nem kell többet bemennem, tanulnom, esszék vagy professzorok miatt idegeskednem. Még csak túl korán kelnem sem kell többé, hiszen a cukrászda tízkor nyit, én pedig általában fél tizenegy-tizenegy felé szoktam bemenni.
Felpattantam az ágyamból, majd megigazítottam az ágyneműt és kiszedtem a szekrényből a díszpárnákat. Gondosan ráraktam mindet az ágyra, majd mosolyogva végighúztam a kezem a fehér szekrényen és a fürdőszobába mentem, ahol elvégeztem a reggeli dolgaimat. Miles ajtaja előtt még horkolás szűrődött ki, így hát hagytam őt és a konyhába mentem, ahol kávét kezdtem főzni. Tudom, hogy amint finom illatok terjengnek majd a házban, a hasa úgyis felébreszti és lehúzza hozzám. Otthon is mindig így volt.
Amint lefőtt egy közepes adag krémhabos kávé, megízesítettem mézzel és cukorral, majd a telefonommal és a kedvenc bögrémmel kiültem a teraszra az egyik kényelmes kerti székbe. Kortyolgatni kezdtem a kávét, miközben az interneten szörföltem, küldtem egy jó reggelt sms-t Jainek, melyben megérdeklődtem, hogy milyen terveik vannak mára Serenával.
A bögrém hamar kiürült, így visszaindultam a konyhába, de a terasz ajtót nyitva hagytam, hogy szellőzzön ki egy kicsit a lakás. Neki láttam egy sonkás sajtos omlettnek, és amint készen lettem vele, megjelent Miles álmos fejjel és kócos hajjal, pont, mint ahogy sejtettem.
- Jó reggelt! – köszöntöttem mosolyogva az öcsémet, miközben ő felült az egyik bárszékre. Elé helyeztem a megpakolt tányért, majd puszit nyomtam a fejére és leültem mellé az enyémmel – Hogy aludtál?
- Szia – nyomott el egy ásítást – Jól. Te?
- Én is. Mit csináljunk ma? – kérdeztem, miközben a villámat a tojásba szúrtam.
- Mhm, nem tudom. Valami bulisat.
- Oké, de mégis mit? – nevettem fel és belekortyoltam a narancslevembe.
- Te élsz itt több éve, neked kell elvinned engem valami bulis helyre – vágott vissza, én pedig mosolyogva megforgattam a szemeimet.
Reggeli után Miles elmosogatott, én pedig twitteren találtam egy hirdetést, miszerint valahol a külvárosban lehet mini golfozni. Rámentem a honlapra, de nem is kellett sokáig nézegetnem, hiszen rögtön tudtam, hogy megvan a mai programunk. Kimásoltam a címet, majd beillesztettem a telefonomban a GPSbe, utána pedig mentem a vendégszobába Milesnek szólni, hogy öltözzön.
- Szundi, öltözz, mert megyünk mini golfozni – álltam meg az ajtóban és vigyorogva figyeltem az ágyon kockuló öcsémet.
- Mini golf? Király! – örült meg hirtelen és szinte azonnal felpattant az ágyról majd a szekrénye elé sietve neki látta kivenni a ruháit.
Visszamentem én is a szobámba, onnan pedig a gardróbomba, majd csípőre tett kézzel néztem végig a választékot, miközben azon gondolkoztam, hogy mit vegyek fel. Végül kivettem egy kék farmert, hozzá pedig egy vékony szürke felsőt, majd átöltöztem. A felsőt bedugtam a farmer alá, majd egy lófarokba fogtam a hajam és felraktam a szokásos alap sminkemet. A számat egy kicsit élénkebb piros szájfénnyel bekentem, majd elvettem egy Ray Ban napszemüveget, és a fejemre csúsztattam. Fogtam egy kis fekete táskát és belepakoltam a kellhető dolgokat. Ezután elővettem még a fehér Adidas cipőmet, majd az ágyra leülve felhúztam azt. Miután készen voltam indultam Mileshez, aki szintén indulásra készen állt.
Kicsit hosszú volt az út a mini golf pályához, de megérte, hiszen amint a környékre értünk, gyönyörű pázsitos kilátás fogadott bennünket. A nap sütött, az égen egy felhő sem volt. Amint közeledtünk a pályához, kiderült, hogy a mini golf mellett van egy normális golf pálya is. Leparkoltam a parkolóban, majd kivettem a telefont a tartóból és kiléptem a GPSből. Milesel kiszálltunk, és amint felpillantottam, ismerős szőke tincseket véltem felfedezni egy szürke baseball sapka alatt. Mostantól komolyan mindenütt ebbe a srácba fogok botlani?
Mivel eszem ágában sem volt udvariatlannak lenni, Niall mögé léptem és megkocogtattam a vállát, mire felém fordult és szélesen elmosolyodott.
- Szia Niall – köszöntem előbb én.
- Cora, nahát, szia. Nem hittem, hogy itt találkozunk. Csak nem golfozni jössz?
- Nem, az öcsémmel jöttünk a mini golfot kipróbálni. Miles, ő itt Niall egy…
- Barátja. Helló Miles, örülök, hogy megismerhetlek – nyújtotta felé Niall a kezét, amibe Miles belecsapott és kezet is ráztak.
- Helló Niall, én is örülök – mosolygott barátságosan a kisöcsém, majd rám pillantott és szélesen elvigyorodott. Elég jól ismertem őt, és tudtam, hogy ennek a vigyornak több jelentése van, mint azt szeretném.
- Te golfozni jöttél? – kérdeztem Nialltől.
- Igen. Ti nem akarjátok inkább azt kipróbálni?
- Erm, még soha életemben nem golfoztam, szóval inkább előbb kipróbálnám a mini golfot – kuncogtam fel, Niall meg mosolyogva bólintott.
- Meddig terveztek itt maradni? Csak mert akkor úgy csinálom, hogy egyszerre végezzünk és ebédelhetnénk együtt az étteremben – bökött a fejével az épület felé.
- Hát, fogalmam sincs.
- Hosszú a mini golf pálya, szóval mi lenne, ha olyan kettő körül találkoznánk? – kérdezte, miközben beindultunk.
- Rendben. Hol? – kérdeztem.
- Mindjárt megmutatom beljebb – mosolygott Niall, majd előre ment a pulthoz, mellém pedig Miles felzárkózott.

- Barát, mi? – dünnyögte a fülembe, majd tovább is ment Niallhez, én pedig elképedve és bosszúsan mosolyogva néztem utána. Ezzel meg mégis mit akart mondani? 
Nagyon élveztem a golfozást, még ha csak mini golf is volt. Ráadásul több pontom volt, mint Milesnek így még jobban tetszett az egész. Noha, ő egész idő alatt azzal fárasztott, hogy szerinte több van köztünk, mint szimpla barátság Niallel, és nem akarta megérteni, hogy alig egy pár napja ismerem a szőke srácot.
Éppen lendítettem, és figyeltem, ahogyan a fehér golyó a lyuk felé gurul, mikor mögöttem megszólalt egy mély ismerős hang.
- Nahát, tortás lány. Helló – köszönt Harry szélesen vigyorogva, én pedig gyenge térdekkel pillantottam a szemeibe.
- Szia, Harry – köszöntem neki vissza, majd csak nagy nehezen bírtam a tekintetemet az ő gyönyörű szempárjától elszakítani. Ekkor vettem észre, hogy egy szőke kislánynak a kezét fogja, aki felfelé bámul rám – Szia – köszöntem neki mosolyogva, mire ő is elmosolyodott és édes kis hangján visszaköszönt.
- Cora, ő itt Lux a keresztlányom.
- Szia, Lux, örülök, hogy megismerhetlek – hajoltam le hozzá miközben tündéri kis arcát figyeltem.
- Szia Cora – köszönt vissza aranyosan.
- Cora? – hallottam magam mögül az öcsém hangját, majd nem sokára már mellettem volt.
- Harry, ő itt az öcsém Miles. Miles, ő itt Harry…
- Egy barát – fejezte be 
Harry helyettem a mondatot ugyanúgy, ahogy korábban Niall tette. Komolyan?
- Helló Harry – fogott vele is kezet öcsém, én pedig közben a tündéri kislányt figyeltem, aki még mindig fogta Harry egyik kezét. Persze gondolatban már készültem arra, hogy Miles megint húzni fogja majd az agyamat, ez esetben viszont Harryvel.
- Szóval, meddig maradtok? – rántott vissza a jelenbe Harry hangja, tekintetemet azonnal ráirányítottam és közben éreztem, hogy az öcsém engem nézett. Mindinkább megpróbált átlátni a lelkemen.
- Lassan egy órája jöttünk, és, um, Niall meghívott minket ebédelni, szóval kettőkor találkozunk vele.
- Szóval, Niall, mi?! – vigyorodott el féloldalasan, Miles meg ráérősen felnevetett. Mikor ránéztem, ő csak megrázta a fejét aztán megfogta a golfütőjét, mellyel a földön támaszkodott és a mellettünk állás helyett inkább tovább játszott.
- Harry, én is! – hívta fel magára a figyelmet a szőke hajú kislány.
- Oh, bocsánat, nem szerettelek volna feltartani titeket – kértem elnézést azonnal, később leesett, hogy Harry zavart meg minket és nem fordítva. Annyira éreztem, hogy az öcsém nem fog nyugton hagyni emiatt az egész nap miatt…
**
Lux és Miles eléggé összehangolódtak a délelőtt folyamán, így amikor arra került a sor, hogy ebédelni menjünk, a kislány és az öcsém totál lepasszoltak engem és Harryt. Ez talán olyan szempontból volt jó, hogy Harryvel lehettem csak, de ugyebár ez azzal járt, hogy minden alkalommal szinte elvörösödtem. Nem egyszer oktatott ki arról, hogy miként kell fogni a golf ütőt, és hogy mi lenne a legpraktikusabb beállás ahhoz, hogy beüssem a labdát a lyukba, de ugyanakkor élveztem? Egy kis részem folyamatosan azon gondolkodott, hogy milyen lenne, ha mögém állna és segítene belökni a golyót a lyukba, mint ahogy azt Troy tette Sharpayyel a High School Musicalben. Emiatt többször is elbambultam, és Harry ilyenkor megbökte az oldalam, amikor elsétált mellettem. Ez persze csak arra ösztönzött, hogy minden alkalommal elvigyorodjak még akkor is, ha totál kínosan éreztem magam amiatt, hogy elmerültem a gondolataimban. Még jó, hogy nem mondtam ki hangosan, amire gondoltam.
Harry éppen újra kioktatott, miután egy elég rosszat ütöttem. Én sem értem, hogy hogyan sikerült ilyen rosszra, miközben figyeltem mindenre, amiről az elmúlt órában beszélt és próbáltam úgy beállni, ahogy ő mutatta. Kicsit lekezelően oktatott már újra ki, mely idegesített és azt hiszem egy kicsit rosszul is esett. Mármint, mit foglalkozik velem, ha idegesíti, hogy szarul lendítek?
- Elsőre is megértettem Harry – szakítottam félbe, mire felegyenesedett és rám nézett azzal a szemtelenül helyes mosolyával.
- De hát mégsem úgy csináltad az előbb – sétált vissza hozzám.
- Oké, elrontottam, tudom. Megpróbálom még egyszer – vettem ki a kezéből a botomat, és amíg a kiinduló ponthoz sétáltam, hallottam magam mögött a nevetését, melyet gondolom próbált titkolni.
- Vicces vagyok? – álltam meg és felé fordultam felvont szemöldökkel.
- Tessék? Dehogy – rázta meg a fejét szélesen vigyorogva, én pedig felsóhajtottam és inkább visszafordultam a labda felé. Végül egy lökéssel belement a lyukba és ezért nagyon örültem.
Az órámra pillantva jöttem rá, hogy már öt perce is eltelt két óra, szóval miután kiszedtem a fehér labdát a lyukból, Miles és Lux felé indultam meg. Ők már két pályával feljebb voltak, mint én, Harry pedig csak folyamatosan visszajött hozzám hogy idegesítsen. Hát, remélem, tisztában van azzal, hogy sikerrel járt ugyanis szívesen adtam volna neki egy finom kis pofont emiatt.
Lux Miles hátán talált magának kényelmes helyet melyen Harry csak nevetett, én pedig csak azért is komor arccal, semmi kommentár nélkül hagytam az egészet. Niall lepacsizott mindkét sráccal, Lux arcára egy puszit nyomott és bár az enyémre is szeretett volna, csak biccentettem egyet felé és a lehető legmesszebb ültem le mindenkitől. A pincér szinte se perc alatt megjelent mellettünk, elsőnek adtam le a rendelésem mely rántott csirke csíkok, sült krumplival és mézes-mustárral volt. A legbiztonságosabb étel, amit egy olyan étteremben lehet rendelni, ahol sosem voltál még.
- Cora, minden oké? – kérdezett rá végül Niall, mire egy aprót biccentettem és hümmögtem is mellé – Nem hangzol túl magabiztosnak.
- Jól vagyok – adtam végül hangot magamnak, bár lehet, hogy nem kellett volna. Túlságosan gorombának és gonosznak hangozhattam. Miles kérdőn nézett rám, amikor rá pillantottam mire csak megvontam a vállam. Nagyon bosszantott Harry, de ezt persze sosem árultam volna el senkinek. Talán csak Milesnek, viszont a két jó barát orrára biztosan nem kötöttem volna.
- Szerintem csak rosszul esett neki, amiért megmondtam, hogy rosszul golfozik – szólalt meg Harry, nekem pedig leesett az állam.
- Ez nem igaz! – ellenkeztem azonnal, pedig nyilvánvaló volt, hogy ez a bajom. De ezt senkinek sem kell tudnia – Egyáltalán nem erről van szó. Én bírom a kritikát – húztam ki magam, miközben a tányéromba bámultam. És hát ez így is volt. Tényleg bírom a kritikát. Nem azzal volt a baj, hogy Harry megmondta, hogy nem jól játszok. Az volt a baj, ahogy mondta. Ahogyan kioktatott. Egyáltalán nem tetszett, és azt hiszem csalódtam is benne. Bár alig ismertem őt, az előző találkozásainkból nem azt vettem le, hogy egy ilyen arrogáns, öntelt seggfej lenne, aki lenéz és kioktat.
Ez után szerencsére békén hagytak, aminek örültem. Niall és Harry Milesel társalgott, míg én Luxszal kezdtem beszélgetni. Borzasztó aranyos kislány volt, máris a szívembe zártam az apró kis teremtést. Állandóan nevetgélt és aranyosan mesélt, én pedig figyelmesen hallgattam őt. Majd egy kis idő után Harry is bekapcsolódott a beszélgetésbe, és olyan aranyosan viselkedett a keresztlányával, hogy mindenről elfelejtkezve, mosolyogva néztem és hallgattam őket. Harry néha mosolyogva rám pillantott, én pedig nem tehettem róla, ugyanúgy mosolyogtam, mint ő. 
Ebéd után, Niall meghívta mindannyiunkat a nagy pályára, hogy nézzük meg, miként játszik. Igazán illett hozzá az egész golfos felszerelés és mikor oda került a sor, hogy tényleg meglendítse a golfütőt és elüsse a labdát, úgy éreztem magam, mintha csak a tévéből néztem volna egy profit.
- És így – kezdte Harry az idegesítő kommentelését, megint – Kell elütni a golf labdát, normálisan.
- Mhm – reagáltam le egy hümmögéssel aztán elsétáltam mellőle, mert nem volt kedvem tovább hallgatni amint húzza az agyam.
Nem tudtam, hogy csak tettette, vagy tényleg ennyire nem volt tisztában a helyzettel, de a pálya ahol mi játszottunk, mini golfra volt megépítve, míg ahol a bandatársa játszott, azért volt, hogy profik gyakorolhassanak és tölthessék az idejüket. De ezt nem akartam neki mondani, hiszen ezzel azt értem volna el, hogy azt higgye, nyert. És nem akartam, hogy ő nyerjen. Ha szembesül a ténnyel, hogy igen is felhúzott, akkor még szemtelenebb lesz és már így is alig bírok a nagyképűségével, ami számára talán csak egy kis játékosság. Noha lehet, hogy én is eltúlzom ezt az egészet, nem tehetek semmit az ellen, hogy ennyire felhúz a mai napon. Egyáltalán mit keres pont itt?
- Héj, Cora, minden oké? – csapódott mellém az öcsém és egészen meglepett, hogy egyedül volt és nem Luxszal.
- Persze – sóhajtottam fel – Csak annyira elegem van abból, hogy Harry minden áron ki akar oktatni a golffal kapcsolatban!
- Szard le – vont vállat és kijelentése egészen egyszerűnek hangzott. A helyzet csupán az volt, hogy kétszer, ha nem többször olyan nehéz volt teljesíteni az egészet – Szerintem csak bejössz neki és azért piszkál.
- Pft, hogyne – forgattam meg a szemeim – Kétlem, hogy így lenne.
- Mi van, ha még is megmozgattál benne valamit? – kérdezte felvont szemöldökkel – Elvégre, te mesélted nekem, hogy Niall és ő is bent ültek a cukrászdába egész nap.
- Igen így volt. De az nem jelent semmit. A rajongók miatt voltak ott – magyaráztam.
- És mit mondasz arra, hogy lehetséges, hogy tetszel neki?
- Eléggé szarul mutatja, ha így van – válaszoltam meg végre a kérdését, melyre már oly régóta vágyott – Nem vagyunk már általános iskolában, ahol piszkálni kell a másikat ha tetszik. Különben sosem értettem, hogy ez miért olyan menő dolog? Miért nincs annyi a fiúkban, hogy oda menjenek a lányhoz és megmondják neki, amit éreznek?
- Nem hiszem el, hogy a két évnél idősebb nővéremet kell informálnom erről, de minden fiúban ott van az a másod-gondolat, hogy mi van, ha elutasítják őket?
- Akkor majd feldolgozzák! – vágtam rá szinte azonnal – Mindegy, nem is ez a lényeg.
- Nézd, szerintem teszik neked és te is tetszel neki – rántott vállat – De ha ez kajak így van, akkor ne lódítsd Niallt.
- Most meg miről beszélsz?
- Nem kellene, hogy egy szerelmi háromszögbe keveredj, jó? – kérdezte nevetve – Lehet, hogy te nem gondolsz Niallre úgy, de lehet, hogy ő rád igen. És ha ez kiderül, de te közben Harry után loholsz… atyám. Lenne miről írnia a sajtónak!
- Miles, mi a faszról beszélsz?! – kérdeztem totál megzavarodottan és lehetséges, hogy a hangom is megemelkedett – Komolyan, honnan vannak neked ilyen ötleteid? Nem tetszik sem Niall, sem Harry szóval örülnék, ha nem kevernél be! Így is totál ideges vagyok, Harry egész délelőtt az idegeimen táncolt és legszívesebben elsírtam volna magam, amikor elkezdett kioktatni! Egy normális, nyugodt és békés napot szerettem volna veled, az öcsémmel eltölteni, erre olyan, mintha az egész nap felfordult volna!
Tehetetlenül felsóhajtottam miután kiadtam magamból frusztráltságom egy részét, de arra nem számítottam, hogy az öcsémen kívül mások is hallani fogják majd. Eleve rosszul éreztem magam amiatt, hogy Milesen vezettem le a feszültségem, hát még milyen jó volt, amikor megfordultam és szembe találtam magam a két hírességgel. Pompás. Ötletem nem volt, hogy mennyi mindent hallottak abból, amit kiejtettem a számon, de abban biztos voltam, hogy kedvem már nem volt ott maradni. Jó volt, amíg tartott, de azt hiszem, mára ennyi elég is volt. Szóval, vetettem még egy mindent tudó pillantást az öcsémre aztán kikerültem a két srácot és a kislányt majd megindultam a kijárat fele. Könnyek homályosították el a látásom, de nem engedtem meg nekik, hogy végig gördüljenek az arcomon. Már csak azért sem, mert nem feleslegesen sminkeltem ki magam és a smink sem olcsó.
Amint felkaptam a táskámat a szekrényből, visszazártam az ajtót majd leadtam a kulcsot a recepción, és informáltam a pult mögött ülő nőt, hogy az öcsém is nem sokára jön. Mielőtt elfelejthettem volna, természetesen fizettem is majd kivettem a táskámból a slusszkulcsom és már nyitottam is a kocsimat. Amint beültem a volán mögé, pár percre rá már láttam, amint Miles is kilépett az épületből és szemeivel a kocsi után kutatott. Míg ő megtalálta a felém vezető utat, lehajtottam a napellenzőt aztán elhúztam a kis tükröt védő takaró féleséget, hogy lecsekkoljam, miként néztem ki. Félszemmel az öcsémre néztem, amikor beült mellém és becsapta a kocsi ajtót. Lehunytam a szemeim, míg egy mélyet lélegeztem, hiszen irritált, amikor az emberek szó szerint becsapták az ajtót. Nem slozi ajtóról volt szó, hanem egy kocsiról. Lehet azért idegesített a kelleténél jobban is, mert nem voltam, hű de jó kedvemben, de azért annyira még tudtam magam kontrollálni, hogy ne kezdjek bele egy veszekedésbe. Már csak azért is, mert nem akartam, hogy Miles itt töltött ideje egy kész rémálom legyen. Nem azért döntött amellett, hogy marad velem, hogy folyton veszekedjünk, hanem hogy felfedezhesse Londont, mint ahogy azt mindig is szerette volna.