03. Cukrászda

Helloooo,
Omg, a dolgok kezdnek egy kicsit beindulni a mai részben, ami a főszereplőinket illeti. ;3 És hát innentől már minden gurulni fog majd, mint egy hógolyó és egyre csak nagyobbodik majd! Reméljük, hogy legalább fele annyira izgatottak vagytok a történettel kapcsolatban, mint mi. ^^ Nagyon szépen köszönjük a 9 feliratkozót és a három komit, illetve a nyolc (!!!) pipát és az oldalmegjelenítéseket. :3 Hihetetlenek vagytok, nagyon szépen köszönjük!:3♥ Ha eddig még nem tettétek, akkor nyugodtan csatlakozzatok a csoporthoz, melyet ITT elérhettek, hiszen néha napján szükségünk van a segítségetekre, mikor nem tudunk eldönteni valamit. :D Te jó ég egy hét múlva suli, feltudjátok ezt fogni? Mondjuk nekem még több, mint egy hetem van hátra a szünetből, Beccsunak meg asszem' jóval több, but ugh. Annyira gyorsan elment a nyár. :c Okay, mindegy, nem húzom tovább az időt, jó olvasást!:3 X♥

x CORA ASHFORD x

Délutánra szerencsére elmúlt a fejfájásom, köszönhetően a gyógyszernek, amit bevettem. Nem ittam sokat tegnap Gemma partiján, mégis nekem fájt a fejem és nem Jainek. Pedig, ő volt az, aki vedelt, és elhihetitek, hogy nem én. És nem olyan régen telefonon tájékoztatott, hogy micsoda mesés nap van, és hogy milyen borzasztóan jól érzi magát. Se fejfájás, se rosszullét, semmi. Én pedig ott álltam a konyhapult előtt, és éppen a cukormázzal kísérleteztem, miközben majd szétrobbant a fejem. Így visszagondolva, azt hiszem kicsit ingerülten nyomtam ki Jait.

Megfogtam a tálca süteményt, majd a hátammal belöktem az ajtót és máris a bolt előterében találtam magamat. Lehelyeztem a hátsó pultra a tepsit, majd előkészítettem a dobozt, amibe rakni fogom az édességeket. Ezután kesztyűt húztam, majd átpakoltam a sütiket, miközben egy párnak megigazítottam még a díszítést a tetején. Miután a doboz megtelt, előre fordultam az elülső pulthoz, majd a kassza mellől elvettem egy tollat és neki láttam kitölteni a szép kis kártyát, melyet minden doboz tetejére rárögzítünk. Ekkor csilingelni kezdett az ajtó feletti kis csengő, ami azt jelentette, hogy újabb vendég lépett be a cukrászdába. Fel sem néztem egészen odáig, amíg nem érzékeltem, hogy valaki a pult előtt áll. A toll kupakjával a számban, és egy kiszabadult előre hulló tinccsel néztem fel pontosan a zavarba hozó zöld szempárba. Ő meg mit keres itt?

- Oh, szia Cora! – vigyorodott el Niall, én pedig átnéztem rá. Te jó ég, ez annyira ciki!

Kivettem a kupakot a számból, majd gyorsan a pultra helyeztem. 

- Sziasztok – hebegtem halkan és hátra simítottam a tincset, mely elöl lógott. 

- Tortás lány – biccentett Harry miközben láttam rajta, hogy alig bírta visszatartani a nevetését. És már megint rajtam nevet. 

- Mit adhatok? – kérdeztem zavartan, miközben a dobozt félre toltam és a süteményes hűtő elé sétáltam. Harry szinte rögtön követett, persze a pult másik oldalán, majd hüvelyk- és mutatóujjával közre fogta az alsó ajkát, és végre abba hagyta az arcom bámulását és a süteményekre nézett. 

- Én szeretnék egy kávét tejszínhabbal és egy olyan sütit – mutatott a szőke az üvegen keresztül a mézes, piskótás mennyországra, én pedig bólintottam és feljegyeztem gyorsan egy papírra. Nem azért, mert én elfelejteném, hanem azért, mert Louise – a bolt vezetője, vagyis a főnököm – kérte, hogy minden rendelést vezessek le a füzetre. 

- Te? – kérdeztem meg egy kis idő után Harryt, mivel még mindig ugyanúgy – ajkát az ujjaival összecsippentve – állt az üveg előtt és a süteményeket tanulmányozta. 

- Én szeretnék egy tejeskávét és a vaníliás piskótát – mondta, én pedig elvesztem újra a bámulásában miközben beszélt, és csak akkor zökkentem ki, mikor rám nézett és azt mondta – Ennyi. 

Vörösödve firkantottam le gyorsan Niall rendelése alá Harryét, majd elkezdtem a kávékat csinálni. 

- Üljetek csak le, majd én kiviszem – mondtam nekik a vállam fölött, mire Niall egy rendbennel válaszolt és elléptek a pulttól. Kissé fellélegezve csináltam a két kávét, miközben kiszolgáltam egy idős bácsit. A két kávét a fém tálcára helyeztem, majd a konyhába mentem a két szelet süteményért. Kis villát raktam a tányérra, majd azokat is a tálcára helyeztem és kiindultam a rendeléssel hátra, ahol a két srác helyet foglalt egy négy személyes asztalnál. Niall ült háttal, így Harry pontosan látott, amint közeledtem feléjük. Nem néztem Harryre, mert éppen beszélt, és ahogyan a szája mozgott teljesen elbűvölt, így inkább Niall hátának a közepét fixíroztam, miközben ügyeltem rá, hogy a lehető legtöbb kecsességgel menjek és helyezzem le az ételeket és italokat a két fiúnak. Odaértem hozzájuk, mire felemelkedtek az asztalról, eközben pedig Niall beszélt tovább, és nem Harry, amiért hálás voltam. A hangja sem tesz túl jót nekem. 

- Te sütötted őket? – kérdezte Harry, amint Niall elhallgatott. 

- A vaníliásat igen, a mézes piskótát nem – feleltem – Szóljatok még, ha kértek valamit. 

- Úgy lesz – felelte megint csak Harry, én pedig halványan elmosolyodtam, majd visszasiettem a pult mögé.

Nem egészen voltam tisztában azzal, hogy még is mennyi idő telt el, de a vendégek száma igen csak megnőtt. Úgy hittem, hogy a két szupersztár miatt jöttek egyre többen, de ugyanakkor rá jöhettem volna arra, hogy ez nem igazán lehetséges, hiszen az egyik hátsó, eltakart asztalnál ültek. Talán Gemma posztja miatt jöttek ide, ki tudja. Minden esetre forgalmas egy délelőtt, később pedig délután volt. S ez idő alatt, vagy háromszor szolgáltam ki a srácokat. Furcsának véltem, hogy egész nap itt ültek bent, de próbáltam nem foglalkozni vele és ez szerencsére sikerült is, köszönhetően a hatalmas tömegnek. A cukrászdának amúgy is jó neve volt, de azt hiszem azóta, hogy Gemma tortáját én készítettem, ez csak még több vásárlót hozott nekünk. Még ebédelni sem volt időm elmenni, hiszen a négyünk, akik ma dolgoztak elől a pultnál, alig tudtuk fenn tartani a frontot. Azonban mikor az emberek elapadtak, Louise kijelentette, hogy mindannyian mehetünk és tarthatunk egy órás szünetet, aztán vár bennünket vissza.

Az öltözőben gyorsan áthúztam a szürke melegítőnadrágomat egy lyukas térdű farmerre, aztán a fekete felsőmet is levettem, melyen maszat foltok voltak és a bolt logója majd egy fehéret vettem fel helyette. Gyorsan belebújtam a papucsomba miközben újra csináltam a hajamat egy most már szorosabb gombócba, felkaptam a slusszkulcsom, a telefonom és a pénztárcám és már indultam is a hátsókijárat fele. Ez közelebb volt a mélygarázshoz, mely a cukrászdához tartozott, ami azt illeti, jobban szerettem használni a liftet, mint sem a lépcsőket. Amint a megfelelő szintre értem, a fehér Audim felé lépkedtem majd amint beültem, becsatoltam az övem és már indultam is. A hasam korogni kezdett mikor arra gondoltam, hogy mit fogok enni a kései ebédemként, így amikor megláttam a hatalmas, sárga Mc Donald’s táblát, lenyomtam az indexet és már úton is voltam a drive thru felé. Miután rendeltem egy húsz darabos csirkefalatkás dobozt egy nagy krumplival és egy nagy kólával meg édes curryvel mellé, előrébb gurultam és már meg is kaptam. 

- Ugh – morogtam fel amint megéreztem az illatát az ételnek, a zacskó alja totál forró volt és már alig vártam, hogy beleharaphassak az egyik falatkába. Végül annyira türelmetlen lettem, hogy amikor pirosat kaptam, muszáj volt kinyitnom a dobozt és a szószt, hogy neki láthassak enni. Talán nem a legokosabb döntés, de nem tehettem ellene. A hasam korgott és az étel illata sem segített azon, hogy ez csillapodjon. 

Mire visszaértem a cukrászdába, már csak pár darab falatka maradt meg egy kis sült krumpli, illetve inni való. Lusta voltam beparkolni a mélygarázsba, szóval a bolt elé álltam a kocsival. Az ajtón az „Ebéd Szünet” felirat szerepelt, még is mikor beléptem a helységbe, Harry és Niall ott ült. 

- Um, mi jót csináltok még itt bent? – kérdeztem, míg feléjük sétáltam a kezemben a kajámmal, telefonommal, kulcsommal és pénztárcámmal – Louise merre van? 

- Louise? – kérdezett vissza Niall. 

- Oh, igaz is, ti nem ismeritek – sóhajtottam fel, míg lepakoltam a magasított pultra és felültem a bárszékre – A főnököm.

- Vagy úgy – bólogatott Niall – Elment mindenki enni, de mivel elég sok rajongó megtudta, hogy Harryvel itt vagyunk, megengedték, hogy itt maradjunk.

- Értem – hümmögtem, bár egy kicsit szürreálisnak tartottam, hogy csak úgy rájuk bízták a helyet – Hát, most már szabad a pálya, mehettek.

- Csak nem ki szeretnél dobni minket, tortás lány? – szólalt fel Harry ezúttal. A kommentje hallatán megforgattam a szemeim és bekaptam egy krumplit, melyet előtte bele mártottam az édes curry szószba.

- Ti ettetek valami mást a süteményeken kívül? – érdeklődtem percekkel később, teljesen figyelmen kívül hagyva Harry kérdését.

- Nem – nevetett Niall – De én személy szerint nem vagyok éhes. 

- Én sem – adta hozzá Harry. 

- Hát jó – vontam vállat. 

- Nem idevalósi vagy, igaz? – faggatott Niall. Megráztam a fejem válaszul, tekintve, hogy éppen akkor kaptam be egy falatot – Ausztrália? – kérdezett rá újra, én pedig megint csak bólogattam – Én mondtam neked, haver – mutatott be az előtte ülő srácnak – Ismered a 5 Seconds of Summeres srácokat? 

- Hallottam már róluk, de nem feltétlenül vagyok oda értük, ha ez érdekel. 

- Talán a mi bandánkért oda vagy? – szólt közbe Harry. 

- A-a – ráztam a fejem – Ne érts félre, nem utállak titeket, elvégre ez egy eléggé durva kifejezés. Plusz van egy két számotok, ami tetszik, de ezen felül nem nagyon izgat, hogy kik vagytok. 

- Oh – kapott a mellkasához drámaian Niall, a fejét hátradöntötte a boxnak és lehunyta a szemeit. Harryvel mindketten nevetni kezdtünk a srácon, a tekintetem szinte azonnal rá irányult. A nevetése talán szebb volt, mint a beszédhangja? Egyáltalán van olyan, hogy szép nevetés? Na és szép beszédhang? 

Bekaptam az utolsó sült krumplikat, majd leugrottam a székről, és a dobozzal és a zacskóval beindultam a pult mögé, hogy a kukába dobhassam őket. Megfogtam a poharat, majd nagyot szívtam a szívószálon keresztül a jeges teából.

- Um, hátra megyek az öltözőbe, addig tudnátok még figyelni? – kérdeztem, és megálltam a pultban, miközben a két fiút vizslattam.

- Persze, nem mintha, bárki is betenné a lábát – válaszolta Harry, miközben beleivott a vizébe, én pedig gyorsan megfordultam és eltűntem az ajtó mögött. Ez már megint annyira ciki volt! 

Miután visszavettem a pólómat és a kényelmes melegítőalsómat, az apró kis szekrénybe zártam a pénztárcám és a telefonomat, majd visszamentem előre a srácokhoz, noha egyáltalán nem akartam. Harry állandóan zavarba hozott, és ez már előtte is ciki, Niall előtt pedig pláne. 

- Itt vagyok – szóltam nekik, magam sem tudom miért, hiszen biztosan meghallották volna, amint rendet teszek a pultban. 

- Szóval akkor… tegnap kitől is volt az az ital? – kérdezte Harry, én pedig megálltam és fülig vörösödtem már megint. 

- Niall hozta, én pedig azt hittem, hogy te küldted, mivel te ott voltál, mikor az elsőt rendeltem. Ennyi – hadartam el egy szuszra, miközben lassabban töröltem a pultot a szokásosnál, csak, hogy ne kelljen megfordulnom és a szemükbe néznem. 

- Mhm, értem – felelte Harry, én pedig ennél jobban már nem is éghettem volna. 

- Meddig dolgozol? – tett fel egy újabb kérdést Niall. 

- Ötig, néha hatig, miért? – pillantottam fel rá. 

- Csak kíváncsi voltam. 

- Hát, aki kíváncsi, az hamar megöregszik – viccelődtem mire a szőkeség jóízűen felnevetett. Ezzel oldotta a hangulatot és engem is egy sokkal jobb kedvbe hozott – Mondták már, hogy ragályos a nevetésed, Niall? 

- Néha – vigyorgott. 

- Akkor már egyike vagyok ezeknek az embereknek – mosolyodtam el, míg folytattam a törölgetést – Mellesleg merre van a két másik fiú? 

- Barátnő – válaszolt egyszerűen Harry. Miért bosszantott, amikor tömör, egyszavas válaszokkal dobált? 

- Mhm, értem. 

- Talán mi ketten már nem is vagyunk elegek? – kérdezte pimaszan. 

- Vicces egy alak vagy, Harry – jegyeztem meg eléggé bátran ahhoz képest, hogy minden alkalommal totál zavarba jövök attól, ha csak rám néz, vagy egy légtérbe kerülünk. 

- Örülök, amiért legalább te megbecsülöd a humorom. 

- Nem igazán volt esélyem megkóstolni még, úgy hogy ez a kijelentésed egy picit túl magabiztos és korai volt.

- Szerintem vissza is szívhatja nem sokára, mert amint kinyitja a száját, futva fogsz elrejtőzni a kopp-kopp viccei elől – adott hangot magának Niall. Kuncogva reagáltam arra, amit mondott, aztán mindhárman az ajtó fele kaptuk a tekintetünket mikor az kinyílt.

- Nathan, szia – köszöntem a srácnak, aki történetesen Louise fia volt. Mikor meglátott, egy hatalmas vigyor kerekedett az arcára, én pedig felsóhajtottam majd észrevehetetlenül megforgattam a szemeim mikor háttal álltam neki. 

A srácnak eléggé tetszettem és hiába mondtam el neki, hogy engem ő nem érdekelt olyan téren, nem hagyott nyugodni. 

- Szia Cora – intett felém, míg a hajába túrt aztán eltűnt a pult mögött. 

- Te jó isten – suttogtam, míg megráztam a fejem és folytattam a takarítást.

- Mi van azzal a gyerekkel? – hallatszott a kérdés – Csak nem ketyós vagy valami? 

- Tesó, ilyet nem mondhatsz csak úgy – nevetett fel Harry, míg rászólt a haverjára. 

- Nem, nem ketyós – erősítettem meg – Csak éppen túlságosan tetszek neki, de nem érti meg, hogy én nem akarok tőle semmit. 

- Héj, ülj már le ide egy kicsit – fogta meg a csuklómat a srác mikor mellette sétáltam el – Nincs itt senki, beszélgessünk egy kicsit. 

- Miről? – kérdetem kuncogva – Az én életem közel sem olyan érdekes, mint a tietek. 

- Honnan veszed, hogy a mi életünk érdekes? – kérdezett rá Harry. 

- A nap minden pillanatában utaztok, az egész világot bejártátok már. Vagyis, gondolom én. Aztán itt vagyok én, aki csak az egyetem miatt kötözött ide és minden szabadidőmet a konyhában vagy itt töltöm. 

- Uh, mesélj még arról, hogy miért költöztél ide meg kivel! – elevenedett fel Niall – Annyira érdekelnek az ilyen történetek! 

- Niall, nem kérdezheted csak így meg – reagálta le Harry a srácot – Még csak nem is tudod a vezetéknevét szegény lánynak! 

- Cora Ashford – forgatta meg a szemeit, míg megválaszolta. És azt kell, mondjam, hogy igazán meglepett, mert nem hittem, hogy tudni fogja majd – Mikor rendeltem a tortát akkor láttam egy papíron – nézett rám aranyosan mosolyogva, én pedig kuncogva megingattam a fejemet – Szóval? – kérdezett rá újra. 

- A barátommal költöztünk ide, egészen idáig egyetemre jártunk, mellette itt dolgoztam, és hát most végre dolgozhatok teljes időben – mondtam, miközben az asztalra szegeztem a tekintetem és vállat vontam. Én szóltam neki, hogy tök átlagos életem van semmi izgalommal. 

- A barátod, aki tegnap ott volt a klubban is, igaz? – kérdezte Niall. 

- Igen – bólintottam, majd felkaptam a fejem, mikor Nathan visszajött az öltözőből és megállt a pultban. 

- Cora? Tudnál jönni? – kérdezte, miközben értetlenségében a homlokát ráncolta. A srácokra mosolyogtam, majd felálltam és visszamentem Nathanhez a pultba.

Nem sokkal később visszajöttek a többiek is a szünetről, én pedig neki láttam egy sütemény elkészítésének. Nathan megkért rá, hogy süssem meg, utána pedig hazamehetek, így hát boldogan fogtam hozzá. Persze annak is örültem, hogy sütit kell sütnöm, de szerettem már volna végre hazaérni a vadonatúj lakásomba. Amibe nem mellesleg már beköltöztem, vagyis most már csak néhány dobozból kell kipakolnom. Nagyon furcsa lesz Jai társasága nélkül, de hát nem élhetek örökké vele. Lediplomáztunk, most már hivatalosan is az élet nagy kapujában állunk, és nem vagyunk többé gyerekek, vagy kamaszok. Felnőttünk, és tudom, hogy Jai és Serena is szeretnék a közös életüket elkezdeni. Mindenképpen fel kell sorolnom Jainek emlékeztetőileg pár ékszerbolt nevét, hogy ha netán kedve támadna ahhoz, hogy eljegyzési gyűrűt vegyen. Valamint Serenával is beszélnem kell, hogy milyen tablettát választ a női dokinál. Legutóbb, mikor felhoztam nekik ezt, mindketten kissé ijedten pislogtak rám, amin én elég jót derültem, aztán a téma annyiba is maradt. Persze, ez száz százalékosan az ő dolguk, és nekem semmi közöm hozzá, de, ha csak arra gondolok, hogy Serenával esküvői ruhaszalonba megyek ruhát nézni, vagy a gyógyszertárba rohanunk terhességi tesztet venni, lázba jövök. Imádom őket együtt, abszolút a tökéletes álompár a szemeimben. Néha, amint elnézem őket, rájövök, hogy nekem is hiányzik egy társ az életemből. Egy olyan ember, akit feltétel nélkül szeretek, aki viszont szeret engem és mindig mellettem van. Egyszerűen csak szeretnék édes üzeneteket kapni valakitől vagy meglepetés virágot, szeretném, ha otthon várna valaki, vagy, ha én várhatnék valakit haza. Szeretnék valakiről gondoskodni, akire főzhetek, moshatok, akivel elalszom és ébredek. És mikor Jai meg Serena eszembe jutnak, mindig az első gondolatom, hogy mennyire mázlisták, amiért egymásra találtak. A tökéletes álompár a szemeimben.

Gondolataim közepette elmentem a mosdóba, utána pedig a szekrényemnél lecsekkoltam a telefonomat. Milestől érkezett egy üzenet, hogy mit szeretnék vacsorára, mire válaszoltam rá, hogy nekem mindegy, mert valószínűleg nem fogok sokat enni, tekintve, hogy nem régen késői ebédeltem. Ezután visszazártam a telefonomat és visszatértem a süteményhez, mely a hűtőben várt rám.

A családtagjaim közül Miles maradt itt egyedül velem, melynek igazán örültem, hiszen imádom a kisöcsémet és elég régen töltöttem már vele pár napnál többet. Még nem tudja, hogy meddig marad, de remélem, nem un rám túl hamar. Plusz azért lesz segítségem a pakolásban. Oké, mondjuk, ha Miles nem maradt volna, akkor beszerveztem volna Jait vagy Serenát. Vagy mindkettejüket.

- Cora – szólt be Samantha, az egyik kollegám az ajtón. 

- Igen? – néztem fel rá mosolyogva. 

- Harry Styles kéret téged – vigyorgott, nekem meg kicsit elkerekedtek a szemeim és félbe hagytam a munkát. 

- Um, oké, mindjárt megyek – mondtam gyorsan, majd lemostam a kezeimet, és a hajamat igazgatva előre mentem. Harry és Niall a pulton túl vártak rám – Itt vagyok – szólaltam meg, hogy felhívjam magamra a figyelmet, mire egyszerre rám néztek és elmosolyodtak. 

- Lisztes az arcod – kuncogott fel Niall, mire én mindkét kezemmel rémülten odakaptam és dörzsölni kezdtem az arcomat – Nem vészes – mosolygott a szőke aranyosan, én pedig elpirulva lesütöttem a szemeimet. 

- Csak szerettünk volna elköszönni – szólalt meg Harry a mély hangján, mely libabőrbe bújtatta a testem. Ez történik, ha egy teljes óra után újra hallom a hangját. 

- Oh, rendben. 

- Jó volt látni téged Cora – mosolygott Niall. 

- Titeket is. Sziasztok! – intettem mosolyogva. 

- Később, Cora – mondta mosolyogva Harry, majd megfordultak és kimentek az üzletből. 

- Hát te meg mióta barátkozol szupersztárokkal? – csapódott mellém Nathan. 

- Harry az egyik barátnőm öccse, akinek a diplomapartijára tortát sütöttem – mondtam udvariasan Nathannek, majd megeresztettem egy mosolyt és kikerülve visszaindultam a konyhába. 

- Samantha szerint egész nap itt lógtak – folytatta, miközben jött utánam, én pedig mély levegőt vettem. Nathan alapjáratban egy kedves, helyes srác lenne, de totál visszataszít az, hogy ennyire nyomul rám. Mármint, ha nem lenne ennyire rámenős, még talán esélye is lenne nálam. De egyébként pedig akkor sem lenne jó ötlet, tekintve, hogy a munkát a magánélettel nem esélyes keverni. 

- Így van – feleltem, majd visszaálltam a helyemre és nekiálltam a hab elkészítésének.

- Akkor biztosan nagyon jóban lehettek. 

- Nathan, még csak háromszor találkoztam velük, és azért maradtak itt, mert néhány rajongó fülébe jutott, hogy itt vannak, ők pedig nem akartak védtelenül az utcára menni. Ennyi az egész – magyaráztam olyan kedvesen, amennyire csak tudtam, de komolyan, néha tényleg falra másztam tőle. 

- Attól függetlenül a barna hajú tuti sokat képzel bele, láttam, hogyan nézett rád. 

- Szerintem meg csak te képzelted be. Harry úgy nézett rám, mint a nővére barátnőjére. Nem értem, miért rágódsz ezen – hazudtam neki, pedig pontosan tudtam, hogy csak féltékeny volt a srácokra. Amit amúgy nem akartam, hogy az legyen. 

- Mindegy – mondta – Oh, a kislány szülei szeretnének virágokat és pillangókat a muffinokra – mondta, mintha nekem nem lenne világos, mivel, hogy már egyszer elmagyarázta. És a cetli, amin a rendelés és a kívánságok állnak, az is előttem lóg a csempén. 

- Tudom Nathan, köszi, az emlékeztetést – válaszoltam kedvesen, ő pedig rám vigyorgott, majd eltűnt a konyha hátsó részében. Kifújtam hangosan a levegőt, aztán pedig elővettem egy kiskanalat és megkóstoltam a habot, mely isteni lett, így boldogan kezdtem díszíteni a muffinokat.

02. Parti

Helloooo,
Második rész yey!:3 Omfg, így visszaolvasva egészen jó fejezetre sikeredett. Annyira örülünk a nyolc feliratkozónak és a kommenteknek&pipáknak, amikkel megmutatjátok nekünk, hogy máris elnyerte a tetszéseteket a blog, pedig még csak prológus és első rész volt fent!! Azt hiszem ennyire sikeres blogom még sosem volt lolz, but tudom, hogy ebben Beccsu írása&jelenléte is eléggé közrejátszik, szóval természetesen nem csak az enyém az érdem. Hanem az övé is. Szall mindkettőnké, és őszintén, imádok vele írni, pedig még alig vagyunk túl az első húsz fejezeten a történettel. Őszintén remélem, hogy lesz még legalább nyolcvan lol.:D Omg Beccsu remélem te is így gondolod!:D OKAY EZ TELJESEN MINDEGY, A JÖVŐ ZENÉJE, ÉS MOST PEDIG HAGYLAK TITEKET OLVASNI. lol. Jó olvasást!:3 X♥

x CORA ASHFORD x

Mindig is egy kisebb fejfájást okozott, amikor ki kellett választanom egy felszerelést. Természetesen lányból voltam, így oda és vissza voltam a ruhákért, mely azt jelentette, hogy tömérdeknyi volt a szekrényemben, még sem tudtam sosem eldönteni, hogy mit is vegyek fel. Plusz nyomást éreztem magamon, amikor arra gondoltam, hogy hova is készülődök, hiszen száz százalékosan biztos voltam abban, hogy ő is ott lesz. Igen-igen-igen. Harry Stylesről beszélek. Akárcsak a világon lévő populáció nagy százaléka. De basszus, az első pillanattól kezdve megkaparintotta a figyelmem! Életemben nem láttam még őt, vagy akármelyik banda tagját élőben, eltekintve attól az egy esettől, amikor Niall bejött a cukrászdába, hogy megrendelje az idősebbik Styles tortáját. Szóval, természetesnek véltem, hogy egy kicsit elkapott a rajongói láz, még ha sosem voltam annyira oda a bandáért. Volt egy-két számuk, ami igazán tetszett, és a mai napig is tetszik, de nem voltam olyan nagy rajongójuk, mint a sütésnek. A tortakészítés, díszítés, eladás, bármi, ami ehhez kapcsolódó, az én babym, az én mindenem, a jövőm. Kis korom óta imádok sütni, mindig is szerettem volna, ha lehetett volna egy sajátos kis cukrászdám.

Kopogás zavarta meg elkalandozó gondolatmenetem, nem sokkal később pedig, amint megfordultam, az ajtó kinyílt és felfedte az én legjobb barátomat. Amint becsukta maga mögött az ajtót, az ágyamra telepedett és lefeküdt rá. A kezeivel eltakarta az arcát mire én csak rádobtam az egyik felsőmet, hogy felkeltsem a figyelmét.

- Mi van veled? – kérdeztem percekkel később, hiszen nem szedte le magáról a ruhadarabot, mint ahogy azt minden alkalommal tenni szokta szinte azonnal. 

- Komolyan kiköltözöl holnap? – pillantott rám kérdő szemekkel, noha megbújt bennük a csíntalanság is. 

- Aha – vigyorogtam rá – Végre megszabadulok a fingos fenekedtől – nevettem el magam, míg megböktem a hasát.

- Szóval nem is fogok hiányozni? – biggyesztette le az ajkait, míg a szemeit kidüllesztette. Muszáj volt elnevetnem magam, máskülönben valószínű, hogy felröfögtem volna, mint az esetek többségében. Azt hiszem, az ilyen pillanatokban jövök rá arra, hogy milyen hatással van rám az, hogy egy sráccal élek és hogy egy srác a legjobb barátom. De hát mit lehet tenni? Most már nem sok mindent, elvégre totál átformált olyanná, mint amilyen ő maga. 

- Persze, hogy hiányozni fogsz, Mickey – pöcköltem meg az arcát, míg a feje mellé ültem az ágyamon törökülésben – De ugyanakkor be kell látnod, hogy ideje, hogy különköltözzünk – mondtam – Lesz esélyed összeköltözni Serenával! Nem mondom azt, hogy vele, sokkal jobb lesz élni, de nézd a jó oldalát. 

- Mi a jó oldala azon kívül, hogy te nem leszel ott? 

- Jai, nem fogok elköltözni Londonból! – nevettem el magam – Úgy hangzol, mintha elhagynálak vagy valami, mikor mindkettőnk új háza egy utcában lesz! 

- Pft, bocs, hogy hiányozni fog a legjobb barátom – forgatta meg ezúttal ő a szemeit, míg hozzám vágta a cinikus, ugyanakkor játékos megszólalását. 

- Oké, akkor, állj így a dolgokhoz – kezdtem – Annyiszor szexeltek Serenával egy nap, amennyiszer csak szeretnétek, mert együtt éltek majd. Ez nekem is előnyös lesz, mert így nem kell hallgatnom, amint magadhoz nyúlsz és elélvezel meg minden, ugyanis had említsem meg, mióta az eszemet tudom, ezzel kell együtt élnem! 

- Mondod te – vonta fel a szemöldökét felháborodottan – Ugyanolyan hangos vagy, mint én. 

- Ah, maradj csöndbe! – nyújtottam el az utolsó szót amint széttúrtam a haját a kezeimmel. Emiatt persze mérgesen nézett rám és szinte azonnal fel is kelt fekvő pozíciójából – Inkább segíts, mert nem tudom, hogy mit vegyek fel erre a partira. 

- Hát jó – vont vállat, míg a jobb kezével a haját piszkálgatta és a gardróbomhoz sétált. Elhúzta a szekrényajtót aztán felsóhajtva fonta össze a karjait a mellkasa előtt – Miért érzem azt, hogy holnap majd befogsz még azért, hogy segítsek neked kiválogatni a ruháidat, amik kellenek, meg amik nem kellenek? 

- Mert már ismersz, mint a tenyeredet – szóltam vissza azonnal – De ez most nem lényeg. Kell valami felszerelés. 

- Csak vegyél fel valami rövidet és voilá – vont vállat, míg felém fordult – Mikor is volt utoljára bakod? – kérdezte ráncolt homlokkal. 

- Normális? – kérdeztem vissza, aztán gondolkodó fejet vágva meg vontam a vállam – Nem mostanában. Randizgattam egy-két sráccal tavaly, de tisztában vagy azzal, hogy nem működött a dolog szóval nem erőltettem. 

- Hihetetlennek találom, hogy nincs senkid amúgy – beszélt tovább. 

- Az őrséged mellett, én nem csodálom – sóhajtottam fel – Akárhol vagyunk, az emberek mindig azt hiszik, hogy együtt vagyunk, még ha Serena is velünk van meg minden. 

- Nélkülem nem mész sehova, úgy hogy ne reklamálj. 

- Én nem megyek nélküled sehova? Álljon meg a menet, Brooks! Te vagy az, aki mindig bepattan mellém a kocsiba és minden kérdezés nélkül velem jön! 

- De nincs vele bajod, legalábbis eddig egyszer sem mondtad, úgy hogy fogd be az édes kis pofikád, Minnie. 

- Blah-blah-blah – motyogtam a bajszom alatt – Te mibe jössz ma amúgy? 

- Ebbe – mutatott magára – Nincs értelme átöltözni. Mármint, ki fogja látni a sötétben? Senki. 

- Igaz-igaz – értettem egyet – Viszont én még mindig nem tudom, hogy mit vegyek fel. 

- Mi lenne, ha befejeznéd a panaszkodást, ide tolnád a hátsó feled és segítenél egy kicsit, hm? 

- Annyira gonosz vagy! – jelentettem ki amint leszálltam az ágyról majd a jobb kezemmel rácsaptam kerek fenekére. 

- Remélem akkor is ezt mondod majd, mikor adok, valami szexi összeállítást aztán összeszedsz valami fasza csávót, aki később a pasid lesz. 

- Tudsz valamiről, amiről én nem? – néztem rá összeszűkített szemekkel. 

- Dehogy – nevetett – Csak egy eshetőség, ami történhet a mai este. 

**

A parti egész jó volt. Az egész hely ki volt bérelve, nagydarab biztonsági őrök védték a helyet és nem engedték be azokat, akiknek nem volt a neve és képe a meghívottak listáján. Miket meg nem tudnak csinálni az emberek, ha van pénz a zsebükben. Na, nem mintha az én családom olyan szegény lett volna, de akkor sem voltam olyan szinten, mint a One Direction srácok. Mellesleg, azután a nagy dilemma után, hogy nem tudtam mit vegyek fel a partira, végül, Serena segítségével sikerült megtalálnunk a tökéletes felszerelést. A fehér pántos felső és halványkék szoknya mely egy V alakban kereszteződött elől, olyan hatást keltett, mintha rám öntötték volna a darabokat. Roppantul tetszett, de ugyanakkor életemben nem tudtam, hogy tulajdonosa voltam a felsőnek és a szoknyának. Ami talán elég rosszul hangzik, de ez volt a csúfos igazság. A hajam oldalra fontam, ami egy jó ötlet volt, hiszen annak ellenére, hogy ment a légkondicionáló a teremben, attól még eléggé levegőtlen volt. 

A barátaimat gyorsan elvesztettem az épületben, szinte azon nyomban, hogy beléptünk. Mivel még sosem jártam a helyen, egyáltalán nem tudtam, hogy hova kellett volna mennem vagy mit kellett volna csinálnom, ami nem lett volna kínos. A végén eldöntöttem, hogy veszek valami innivalót, elvégre, azt hiszem ez volt a lényege az egész jövetelemnek. A pulthoz érve, a kiszolgáló lány szinte azonnal előttem termett és egy széles mosollyal az arcán már kérdezte is, hogy mit szeretnék inni. A válaszom szinte azonnal jött, mint mindig, akkor is egy Spiced Mojitot kértem. Felültem a székre, míg vártam az italomra, a táskámat az asztalra helyeztem és elővettem a telefonom. Wow, szép munka, Cora. Sóhajtva zártam le a képernyőt, amikor semmi újat nem láttam, a tekintetem hirtelen oldalra kaptam, mikor észleltem, hogy valaki mellém lépett. 

Tekintetemet vonzotta a mély piros ing, melynek fel volt tűrve az ujja, szemeim később lecsúsztak formás combjaira, melyekre szinte rácuppant a sötét színű farmer. Nem tudtam elpillantani az ajkairól, amikor leadta a rendelését – vodka tonik – így aztán mikor felém nézett, az arcom totál elvörösödött.

- Tortás lány – mosolyodott el és felém biccentett.

- Szia – köszöntem neki vissza halkan, miközben szigorúan az italomra meredtem. 

- Nagyon finom volt a torta – jegyezte meg, miközben egy bankjegyet csúsztatott a pulton a pincér lánynak. Én mindezt csak a szemem sarkából figyeltem, hiszen még mindig vörösödtem amiatt, hogy rajta kapott, amint őt nézem.

- Örülök neki.

- Egyedül vagy itt? – fogta meg a poharát és felém fordult vele. 

- Nem, a barátaimmal jöttem – feleltem, miközben újra körbe néztem utánuk kutatva. 

- Máris elvesztetted őket? – kérdezte egy apró mosollyal az arcán, én pedig újra lesütöttem a szemeimet és az italomban úszkáló jégkockákat figyeltem. Most kinevet engem? 

- Aha – motyogtam. 

- Cora! – kiáltotta a nevemet Gemma, mire megfordultam és rámosolyogtam a lányra – De örülök, hogy eljöttél – ölelt át. Oh, esetleg elfelejtettem volna mondani, hogy Gemma Styles év végi egyetemi bulijára jöttem a barátaimmal? Mert akkor majd most mondom: Gemma Styles év végi egyetemi bulijára jöttem a barátaimmal – Annyira finom volt a torta, köszönöm szépen. 

- Ugyan, semmiség. Örülök, hogy ízlett. 

- Hogy érzed magad?

- Hát, még csak most érkeztem meg. 

- Oh, rendben. Majd gyere oda hozzánk, ha gondolod. De most köszönnöm kell másoknak is. Később találkozunk – mosolygott, majd újra magunkra hagyott minket.

Harry nem szólt egy szót sem, csak szórakozottan a távolba meredt, miközben kortyolt egyet az italából. Az ádámcsutkája mozgását figyeltem, majd nagyot nyeltem én is és inkább elszakítottam a tekintetem tőle. Annyira zavarba hoz ennek a srácnak a közelsége! Erőt kell vennem magamon és meg kell próbálnom nem elpirulni minden alkalommal, amikor rám néz vagy nekem szenteli minden figyelmét! Elvégre, ő is egy ugyanolyan ember, mint én. Hogyan éri el, hogy zavarban érezzem magam? Szinte már nevetséges, hogy milyen hatással van rám, és ez a második alkalom, hogy találkoztam vele személyesen. 

- Héj, minden oké? – hirtelen megugrottam, amikor meghallottam a hangját nagyon közel a fülemhez. Mély levegőt kellett vennem, hogy felfogjam, mi is történt az előbb. Azonnal felé fordítottam az arcom és egy félénk kis mosollyal az arcomon figyeltem, amint ő kuncogott a reakciómon.

- Oh, um, bocsánat – jegyeztem meg percekkel később – Mondtál valamit? 

- Csak azt kérdeztem, hogy mióta vagytok barátok a nővéremmel – ismételte, meg amit valószínűleg mondhatott nekem az előbb – A ceremónia előtt, nem igazán beszélt rólad. 

- Nem tudtam, hogy ennyire nyomon tartod azt, hogy kivel barátkozik a nővéred – jegyeztem meg egy picit bátrabban aztán kortyoltam egyet az italomból az átlátszó szívószálam segítségével. 

- Nem tartom nyomon, csupán a barátainak többségét, ismerem. 

- Vagy úgy – bólogattam – Nos, nem vagyunk nagyon szoros barátnők, de jóban vagyunk. Néha tanultunk együtt. 

- Értem – válaszolt, majd újra elcsendesedett. 

- Cora, végre, hogy meg vagy. Gyere, találtunk egy asztalt – jelent meg Jai a másik oldalamon és kezével máris megfogta az enyémet. Nem számítottam arra, hogy megjelenik, főleg akkor mikor Harryvel vagyok. 

- Oké. Um, szia, Harry – pillantottam rá, ő pedig szintén minket nézett. 

- Később, Cora – mondta lassan, majd megfordult és elindult az emberek között, én pedig kissé tátott szájjal néztem utána. A nevem a szájából úgy hangzott, mint egy gyönyörű dallam. És azt mondta, hogy később. Ez még csak egy rendes köszönés sem volt! 

- Minnie? – hajolt hozzám Jai, mire felé fordultam és inkább lesütöttem a szemeimet. 

- Menjünk – indultam el, ő pedig követett, majd átvette az irányítást, hiszen nekem fogalmam sem volt róla, hogy merre menjünk.

Úgy döntöttem, hogy kiűzöm Harryt a fejemből, hiszen kezdtem megijedni a saját gondolataimtól. Kétségkívül nagyon vonzónak találtam, és ezért jövök állandóan zavarba tőle. Valamint ez a bámészkodásomat is megmagyarázza. Régen volt barátom, azt sem tudom, hogy mikor feküdtem le utoljára valakivel, szóval lehet kicsit kiakadtam a srác megjelenésétől. Mikor már közelebb értünk az asztalhoz, tudtam, hogy össze kell szednem magam, vagy még több kérdésre számíthatok Jaitől. És talán még Serenától is, ha észre veszi, hogy történt valami. 

- Ah Cora, végre, hogy előkerültél – mondta Serena, amint az asztalhoz értünk és felfedeztem pár ismerős arcot, akikkel ült.

- Sziasztok – köszöntem nekik, majd helyet foglaltam Serena barátnőm mellett, mellém pedig beült Jai – És ti hagytatok engem el, én pedig a bárnál ültem és untam az életem.

- Oh, hát én azt nem hinném – szólalt meg Jai, mire felvont szemöldökkel felé fordultam – Mármint ott volt Harry, és elszórakoztatott nem?

- Csak nem rajta kaptad őket? – csapta meg a fülem Serena izgatott hangja, mire oldalba vágtam. Már csak ez hiányzott.

- Dugulj el Jai! – szólaltam fel, mielőtt folytathatta volna – Ott volt Gemma is… 

- Akkor nem, mikor én ott voltam – szakított félbe Jai, mire az ő karját is megütöttem. 

- És csak megdicsérték a tortát, amit Gemmának sütöttem. 

- Közben pedig az az énekes srác úgy guvasztotta a szemeit, hogy azt hittem kiesnek a helyükről – szólt közbe megint Jai. Néha csak azt kívántam, hogy bárcsak befogná a száját, mert igazán az agyamra tudott menni. 

- Akkora egy sügér vagy! – kiáltottam fel és mindkét kezemmel ütlegelni kezdtem miközben nem tudtam mit tenni, mint nevetni. 

- Hát az meglehet – nevetett – De igazat mondok. 

- A frászokat! Mindig másfelé nézett, egyszer sem rám – védtem magam – Fogalmam sincs, miket képzelsz be magadnak. Inkább azt figyeld, hányan szemeznek a barátnőddel! 

- Hol, kicsoda? – kapta fel a fejét, mire elvigyorodtam, Serena pedig megforgatta a szemeit. 

- Minnie csak ugratott – állította le Serena a pasiját, én pedig vigyorogva újabbat szívtam az italomból. 

- Mit iszol? – kérdezte Jai mintha nem lenne tisztában a választásommal. 

- Nem vagy az apám, ne ellenőrizgess – válaszoltam kapásból és megforgattam a szemeimet. Látjátok? Képes vagyok én normálisan viselkedni srácok közelében, egyedül Harry Styles az, aki eléri, hogy úgy érezzem magam, mintha a világ összes embere engem bámulna. 

- Apám, már ezt sem kérdezhetem meg? – akadt ki, mire én újra elvigyorodtam. 

- Ha annyira tudni akarod, akkor ez a lötty, nagyon erős – feleltem, mire ő forgatta meg a szemeit. 

- Már rájöttem, hogy a kedvenc löttyöd az – válaszolta pufogva, én meg felnevettem. 

Szerencsére ezután elterelődött a téma rólam és arról, ami történt, de tisztában voltam azzal, hogy amint elmegyünk a partiról, Jai egy kész tárgyalást fog kreálni az egészből. Felemeltem a tekintetem a telefonom képernyőjéről, amikor észleltem, hogy valaki az asztalunk mellé állt és a meglepettség minden egyes formája belém költözött, amikor felfedeztem Niall Horant mellettünk. 

- Helló, bocsi a zavarásért, de ezt neked küldték, Cora – nyújtott felém egy poharat, melyben a kedvenc szeszes italom volt megtalálható. 

Félszemmel Jaire néztem aztán Serenára, végül előre nyúltam, hogy elvehessem a szőke hajú énekestől az italt. 

- Erm, köszönöm – szólaltam fel ezután – Ez nagyon, um kedves tőled? 

- Oh, nem tőlem van – nevetett – De nagyon szívesen. 

- Hát kitől? – kérdeztem kíváncsian – Még a legjobb barátom sem tudja néha, hogy mi a kedvenc italom, egy totál idegen hogy lenne képes rá? 

- Remek kérdés, de választ nem tudok rá adni – vont vállat – Na, és hogy tetszik a parti, srácok? 

- Fantasztikus – szólt közbe azonnal Jai – Baromi jó végre úgy bulizni, hogy tudom, nem kell aggódnom amiatt, hogy másnaposan kell órákra mennem. 

- Igazad van. Most már másnaposan kell menned, dolgozni – nevette ki a barátját Serena. Úgy tűnt, hogy csak a hármunk figyelmét keltette fel az énekes srác, aki az előbb lepett meg a kedvenc italommal. Nos, nem is Niall volt az, hanem valaki más. És az a valaki más, csak Harry lehet. Úgy értem, ott ült mellettem mikor rendeltem az italom, szóval meghallhatta… De ugyanakkor kétlem. Elvégre, mit akarna tőlem egy multi milliárdos srác? Mikor rám sem tud nézni, mert lehet, hogy megijesztettem a folytonos bámulásommal?

Nem tudom mi ment végig rajtam, amikor elnézést kérve végül távoztam az asztaltól. Az első gondolatom az volt, hogy megkeresem Harryt és megköszönöm neki az italt. De aztán elbizonytalanodtam, mert mi van, ha nem is ő vette nekem? Akkor totál beégek és még jobban zavarba jövök. Végül aztán a sorsa bíztam. Mély levegőt vettem aztán közelebb lépkedtem a bárpulthoz ahova ő idővel visszament. Megköszörültem a torkom, amikor leültem és ezzel sikeresen meg is kaparintottam a figyelmét. 

- Um, köszönöm az italt – szólaltam fel aztán ennyibe is maradt minden. Nem válaszolt. Fél szemmel ránéztem, de ő a telefonjának szentelte a figyelmét. Wow, ok. Még egyszer megköszörültem a torkom, mire felkapta a fejét és rám nézett. 

- Oh, bocsánat, nekem beszéltél? – kérdezte ártatlanul, a szavak a torkomon akadtak zölden csillogó szemei láttán. 

- Erm, csak… csak megköszöntem az italt. 

- Milyen italt? – nézett rám összevont szemöldökkel, a zavarodottság tiszta volt a szemeiben és a hangjában is hallani lehetett. 

- Uh, um, akkor lehet nem te voltál… Niall azt mondta, hogy… mindegy, bocsánat, nem akartalak zavarni. Nem lényeges – habogtam össze-vissza, míg a hajamat a fülem mögé tűrtem. 

Lábra álltam aztán eltoltam magam a pulttól, abban a pillanatban imádtam volna, ha a föld el tudott volna nyelni. 

- Minden oké, Cora? – érdeklődött mély hangján, az Angol akcentusa miatt a nevemet hosszabban ejtette ki. 

- P-persze, um, most mennem kell. 

- Rendben – mosolygott rám, amikor rájött, hogy megint zavarba hozott. Biztos voltam abban, hogy ez is csak növelte a magabiztosságát, de ugyanakkor hihetetlenül vonzónak találtam a fél oldalas, gödröcskés mosolyát, mellyel már nem egyszer illetett meg.

01. Diploma

Helloooo,
Omg első fejezet, nem, kicsit sem vagyunk izgatottak. Szerintem elég jó első rész lett, mindkét főszereplőnk felbukkant benne, ráadásul jobban megismerhetitek Corát, a családját és barátait. Ráadásul Niall babynk is felbukkant, karöltve Gemmával. :3 But ugh, ennyi elég volt, mert még elárulom az egész rész tartalmát, haha. Bízunk benne, hogy tetszeni fog a rész, mely mellesleg eléggé gyorsan elkészült mikor írtuk. ;D Mint említve lett a prológusban, a részek ugyebár péntekenként jönnek majd, szóval mindenképpen csatlakozzatok a csoporthoz ITT vagy iratkozzatok fel!! :D Esetleg mindkettő. ;D Ne felejtsetek el kommentelni illetve pipálni, hiszen egy kis visszajelzés mindig jól jön. ;) Ezt megemlítve szeretnénk megköszönni a három kommentet és néhány pipát mely a prológushoz érkezett! Reméljük, hogy az első rész még jobban felkelti majd az érdeklődéseteket! :D Jó olvasást. X

x CORA ASHFORD x

- Ashford, Cora Vivienne – szólított a dékán, mire elmosolyodtam és elindultam a fa deszkákon a pódium felé. Hallottam, amint a széksorok közül hatalmas éljenzés tört ki, ami miatt muszáj volt még szélesebben mosolyognom. Kezet fogtam a dékán úrral, valamint további fejesekkel és megkaphattam a diplomámat. A családom felé néztem, akik még mindig vadul tapsoltak nekem, majd lesétáltam a színpadról. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd gondolatban vállon veregettem magam, amiért nem botlottam meg a fa deszkákon a magas sarkúmmal. Belül mérhetetlen boldogság áradt szét bennem, hiszen végre sikerült! Befejeztem az egyetemet, sikeresen, és a kezemben van a diplomám!

A sárgás papírra meredtem, miközben visszalépkedtem a helyemre. Helyet foglaltam két lány mellett, akiknek szintén ott díszelgett a diploma a kezükben. Gratuláltak nekem, és én is így tettem, majd felnéztem a sorban álló legjobb barátomra. Jai is engem nézett, arra várt, hogy az én tekintetem mikor téved rá. Rám kacsintott és felnyújtotta a hüvelykujját. Szélesen elmosolyodtam, majd hátra dőltem a fehér székben. Hangosan kifújtam a levegőt újra, majd egyik lábamat átdobtam a másik felett. Most már csak Jaiért kell izgulnom. Noha tudom, hogy vele is minden rendben lesz. Biztos nem ő lesz az, aki orra bukik, miközben a diplomájáért siet a színpadon.

Hátrafordultam a családom irányába, akik rögtön észrevettek engem és vigyorogva integettek. Visszaintettem nekik, majd visszafordultam előre és végig mustráltam a felsorakozott diákokat, akik életük utolsó pillanatait élik diákként még. Mindenkin volt valami árulkodó jel, mely az izgalmat és az idegességet foglalta magába. Én is ideges voltam még, noha fogalmam sincs, hogy miért. Minden simán ment, és nincs miért tovább aggódnom. A szüleim épségben megérkeztek hozzám, a diplomámat átvettem és most már csak az ünneplés van hátra.

- Brooks, Jai Lewis – szólt a mikrofonba a dékán, mire felálltam és ujjongva megtapsoltam legjobb barátomat. Helyes arcát egy széles, őszinte mosoly ölelte körbe, láttam rajta a késztetést, hogy legszívesebben a hajába túrt volna, de akkor csak összerombolta volna a gondosan belőtt frizuráját. Kezet fogott az urakkal, később ő is a családja felé nézett mosolyogva, aztán rám, majd lesétált a színpadról. Amint mellém ért, kuncogva a nyakába vetettem magam, ügyelve közben mindkettőnk diplomájára.

- Megcsináltuk Jai! – nevettem a fülébe.

- Tudom Cora. Megcsináltuk! – helyezett vissza a lábaimra én pedig hatalmas cuppanós csókot nyomtam enyhén borostás arcára. Leültem, Jai pedig követte a példámat, miközben a sorban álló barátnője felé nézett. Serena szélesen vigyorogva és integetve örült Jainek, az én legjobb barátom pedig csak egy dögös mosollyal és intéssel válaszolt neki – Ah, olyan jó érzés! Ugye? – dőlt hátra és felém fordult, majd hátranézett és intett egyet a családjának is.

- El sem hiszem, hogy végeztünk Jai. Annyira megérte ennyit tanulni!

- Egyetértek. Rettentő büszke vagyok magamra – vigyorgott, én pedig felnevettem. Gyermekded énje állandóan előbújt önmagából, így meg sem lepődtem előbbi kijelentésén, ami egyébként igaz volt. Hiszen én is büszke voltam magamra! – A legjobban már a tortádat várom, amit nekem sütöttél. Te jó ég, fogalmam sincs milyen ízű! És éhes vagyok – nyafogott én pedig visszafogottan kuncogtam rajta, hiszen már így is felhívtuk magunkra a figyelmet.

- Oh, imádni fogod – jelentettem ki.

- Még szép, hogy ízleni fog.

Egy időre elcsendesedtünk, azt hiszem mindkettőnk a tényt próbálta feldolgozni, hogy lediplomáztunk. Aztán újra susmorogni kezdtünk az egészről, megvitattuk az emberek kinézetét, valamint, hogy egyesek mennyire eltúlozták a sminkelést. Az idő repült, és végre legjobb barátnőm következett a sorban.

- Rainford, Serena Lilly – hangzott el a mikrofonban, mi pedig felpattantunk és Jaival éljenezve megtapsoltuk Serenát. Amint lesétált a színpadról, felénk vette az irányt, mi pedig izgatottan vártunk rá. Egyszerre vetette magát a nyakunkba, így ketten együtt öleltük át őt.

- Gratulálok Serena! – szorítottam magamhoz.

- Megcsináltuk Cora! – visította diszkréten a fülemben, én pedig nevetve hátrébb hajoltam tőle – Én is gratulálok neked – húzott vissza magához, majd miután elengedtük egymást Jai ölébe borult. Visszaültem a székemre, és ők is egy gyors csók és ölelés után helyet foglaltak mellettem.

- Lediplomáztunk! – hajolt előre barátnőm, hogy rám tudjon nézni.

- Tudom – vigyorogtam, majd halkan kitomboltuk újra magunkat. Serena Jaihez kezdett beszélni, míg én a színpadra néztem, majd akaratlanul is hátra kaptam a fejem az éljenzésre, mely mögülünk jött.

Gemma Styles családja valamint barátai éljeneztek neki, de hangosabban, mint eddig bárki is a ceremónia alatt. Kiszúrtam a sorban a szőke hajú srácot, aki a híres banda egyik tagja, és aki pár napja járt bent nálunk a cukrászdában, hogy megrendelje Gemma tortáját. Niall nagyon kedves és vicces volt, egyáltalán nem nagyképű és beképzelt. Mellette egy magas srác állt, szélesen vigyorogva éljenezett. Az arcát csak oldalról láttam, de így is kiszúrtam a mély gödröcskét az arca közepén, ami egyre csak mélyült. Fogai kivillantak, nagy kezeit vadul összecsapta. Fekete blézert viselt szintén fekete farmerrel. Egyszerűen nézett ki, de olyan helyes volt, hogy alig bírtam elszakítani a tekintetem róla.

- Minnie – csettintett az arcom előtt Jai, mire megráztam a fejem és felé fordultam.

- Mi az? – kérdeztem és már sejtettem, hogy eléggé lemaradtam a beszélgetésről, melybe próbáltak belevonni.

- Miért guvasztod így a szemeidet? Merre jársz kislány?

- Bocsánat, elgondolkoztam – hebegtem és az arcom pírba borult. Francba, ezt nem fogják bevenni.

- Akkor mégis miért hasonlít az arcod egy rákra? – vonta fel íves szemöldökét Serena, én pedig elfordultam, és előrelöktem a hajamat, hogy legalább az takarjon valamennyire, majd vállat vontam.

Serena összeszűkítette a szemeit, majd hátra nézett, arra, amerre az előbb én bámultam. Az ujjaimat szorítottam, hogy ne essen le neki, kiket bámultam az előbb, de ekkor már a társaság Gemmát szorongatta, így Serena nem vett észre semmit. Legalábbis nem említette és ez nekem elég volt ahhoz, hogy megnyugodjak.

**

Mikor mindenki feldobta a kalapját a levegőbe, tudtam, hogy végleg ennyi volt. Innentől kezdődik majd a nagy betűs Élet. Készen álltam rá, legalábbis ezt mondogattam magamnak, hogy valójában így volt-e, nem voltam benne totál biztos. Azonban mikor a legjobb barátaimra néztem, minden kétségem elillant, és helyette újra a nyakukba vetettem magam.
- Mi van csajszikám? – kérdezte nevetve Serena míg az egyik keze a derekamon pihent, a másik Jai nyaka körül. Jaiel ugyanez volt a helyzet, ő is átölelte a derekam az egyik kezével, míg a másikkal Serenát tartotta közel magához – Készen állsz arra, hogy a nap huszonnégy órájában tortákat sütögess és díszítgess?
- Naná, baby! – jelentettem ki nevetve – De nagyon furcsa lesz, hogy nem kell bejárnom órákra ezután.
- Mhm, értem mire gondolsz – sóhajtott fel Jai, aztán elvigyorodott – De nézd a jó oldalát, végre azt csinálhatjuk, majd amit mindig is szerettünk volna. Te süthetsz, annyit, amennyit csak szeretnél – nevetett, míg a szavait felém intézte – Serena annyit bámulhatja a modelleket és ruhákat, amennyit csak akarja, mert utána úgy is menni fog neki a róla való írás.
- Te pedig annyi videoklipet és filmet rendezhetsz, amennyit akarsz – nyomtam egy puszit az arcára, aztán Serenáéra is – Annyira szeretlek titeket srácok és nagyon büszke vagyok rátok!
- Törpilla! – az ismerős hang hallatán azonnal megfordultam, a szabad kezemmel meg kellett fognom a kalapomat, hogy ne esse le a fejemről. Hunter szélesen vigyorogva tárta ki a kezeit én pedig szinte azonnal közéjük is vetettem magam.
- Törperős! – nevettem el magam, a gyerekes énem véglegesen előbújt a bátyámnak köszönhetően. Ami azt illeti, mindegyikünknek meg volt a sajátos kis Törp neve, ami néhány embernek talán röhejes, számunkra ez amolyan családi dolog. Míg én foglaltam el a Törpilla karaktert, bátyámé volt Törperős, nővérem volt Ügyifogyi és az öcsém volt Szundi. Volt oka, hogy miért így hívtuk egymást, bár azt hiszem, mindegyik önmegmagyarázó, ha ismernek bennünket.
- Gratulálok húgi! – ölelt magához szorosan, a fejem tetejére egy puszit nyomott aztán elengedett, hogy a családom többi része is meg tudjon ölelni és tudjon gratulálni.

Később persze a Rainford és Brooks család is gratulált, majd mindhármunk családja félre vonult. Amerre néztem, mindenütt diákok voltak a családjukkal és barátaikkal. Mi is egy elég nagy csoportot alakítottunk ki és hangosak is voltunk. Néhány ismerősöm odajött még hozzánk, és gratuláltak Jainek, Serenának és nekem, volt, akikhez én mentem oda. Éppen elköszöntem az egyik sráctól, akivel vendéglátásra jártam együtt, mikor kiszúrtam, Gemma rózsaszín tincseit, így hát felé vettem az irányt, hogy neki is gratulálni tudjak. Bár vele nem volt közös óránk, mert ő más szakra járt, de rendszeresen összefutottunk a kampuszon egy kis kávézóban, ahol mindig elég jól elbeszélgettünk egy pohár kávé mellett.

- Gemma – szóltam neki, a hangom elég halk volt, de mivel közvetlen mögötte álltam, így meghallotta és felém fordult.

- Cora! Gratulálok! – ölelt át rögtön.

- Én is gratulálok!

- Héj, remélem azért tartani fogjuk a kapcsolatot.

- Rajtam ne múljon – kuncogtam, ő pedig újra megölelt.

- Héj, te vagy lány a cukrászdából! – hallatszódott Gemma mögül, és amint elengedett, rálátást nyerhettem a szőke hajú énekesre.

- Igen – motyogtam és az arcom felhevült, mivel már mindenki engem bámult – Majd írd meg, hogy ízlett a torta – néztem Gemmára.

- Te jó ég, milyen ízű? – kérdezte rögtön izgatottan, én pedig elnevettem magam.

- Uh Gems, olyan jól néz ki. Én rendeltem meg, és én is hoztam el – karolta át a nyakát a srác, miközben engem nézett mosolyogva – Haz lusta volt keresni az interneten egy jó cukrászdát – nevetett, és hátra nézett, majd egy magas srác lépett Gemma másik oldalára. Ő volt az, rögtön felismertem. A srác, akinek mély gödröcskék fúródtak az arcába, ha elmosolyodott. Élénken csillogó zöld szemeibe pillantottam, majd szinte rögtön le is sütöttem a tekintetemet. Elképesztően gyönyörű szemei voltak, és ha nem akartam, hogy teljes pírba boruljak, akkor nem szabad többet a fiúra néznem. Azt hiszem, abban a pillanatban leesett, hogy miért van annyi lány oda Harry Stylesért.

- Ez titok lett volna Nialler! – szólalt meg mély hangján, én pedig nem bírtam uralkodni magamon és újra rápillantottam. Az arcán ott ült az a helyes mosoly, a gödröcskéi rögtön megmutatkoztak, miközben a tekintetét az arcomon jártatta. A tenyerem izzadni kezdett, miközben a fekete köpenyt gyűrögettem, a torkomban pedig gombóc keletkezett, míg a hasamban rettentő furcsát éreztem. Újra elkaptam a tekintetem az övétől és Gemmára néztem.

- Oké, Harry szervezett minden mást, kellett neki egy kis segítség – vigyorgott Gemma az öccsére, aki már őt nézte ekkor. Hihetetlen, hogy mennyire hasonlítottak egymásra – Hát akkor köszönöm a tortát Cora, alig várom, hogy megkóstoljam.

- Nagyon szívesen, Gemma – mosolyogtam rá.  

- Hé, Cora, gyere! – kiáltott mögöttem Jai, mire hátra néztem és bólintottam az irányába.

- Szép estét nektek! – köszöntem el tőlük.

- Neked is – mosolygott Gemma, majd Niall is intett egyet, én pedig utoljára Harryre néztem. Ő is engem vizslatott, így gyorsan megfordultam és sietős léptekkel mentem vissza a családomhoz és barátaimhoz, miközben valamilyen különös oknál fogva végig éreztem magamon az énekes srác tekintetét.

**

Miután mindannyian elhagytuk az egyetem területét, megbeszéltük, hogy a belvárosban lévő Frankie & Benny’sbe megyünk amolyan ünneplésként. Miles az öcsém, aki két évvel volt fiatalabb nálam, teljes lázban égett és alig várta, hogy körülnézhessen az angliai fővárosban és idővel majd ideköltözhessen. Már egy jó pár éve azt hallom tőle, hogy a nyomomba szeretne lépni és Ausztrália helyett, Angliába szeretne jönni tovább tanulni. Anyu és apu nem egészen vannak oda az ötletért, azt hiszem elég volt nekik az, hogy először Reagan, aztán én és végül Hunter költöztünk el otthonról egy éven belül. Valószínűleg egyedül éreznék magukat, ha Miles is kiköltözne, még akkor is, ha sok időt töltenek el a munkahelyeiken.

Az egyik top kedvenc éttermemhez érkezve, a hasam hangosan jelezte, hogy igen is készen áll arra, hogy megteljen mindenféle finomsággal. Végül két asztalt kaptunk, tekintve, hogy elég sokan voltunk. Én, Jai, Serena, Hunter, Hailey, Reagan, Fletcher, Miles illetve Serena húga egy asztalhoz ültünk, aztán a szüleink pedig a másikhoz. Én tisztában voltam azzal, hogy mit eszek majd, elvégre nem ez volt az első alkalom, hogy itt jártam. Azonban a testvéreimnek el kellett a segítség. Egyikük sem volt biztos abban, hogy mit egyenek, főleg Miles, tekintve hogy mennyire finnyás egy gyerek. Azt hiszem, a négyünk közül, ő az, aki a legválogatósabb. Éppen ezért nem lepődtem meg, amikor rántott szeletet rendelt sült krumplival és rizzsel. Tipikus Miles.

- És, milyen érzés, hogy többet nem kell menni egyetemre? – kérdezte vigyorogva Reagan, egy pillanatra olyan volt, mintha anyut láttam volna magam előtt. Hihetetlennek találtam, hogy mennyire hasonlított rá, amikor mosolygott vagy nevetett. 
- Olyan, mintha végre fellélegezhettem volna – nevette el magát Jai, mire én automatikusan megforgattam a szemeim. Egy halk kis kuncogás hagyta el a számat, míg lazán megráztam a fejem mellé.
Jai már egy ideje tervezte, hogy ezt fogja mondani az embereknek, ha egyszer befejezi az egyetemet. Lehet, hogy a srác helyes és intelligensnek tűnik, de a háta közepére sem kívánta a tanulást. A mai napig nem vagyok biztos abban, hogy mi volt a fő oka annak, hogy velem tartott. Talán én beszéltem őt bele ebbe az egészbe? Vagy csak az utazás vágya buzdította őt? Esetleg mindkettő? Bár lehet, hogy egy totál másik tényező érte azt el, hogy elhagyja Ausztráliát.
- Oh, úgy tűnik nem ez az első, hogy Cora hallotta már ezt a választ – nevetett Fletcher, Reagan vőlegénye miután felszólalt ő is. Fletcher valószínűleg az egyik legviccesebb és legédesebb srác, mondjuk inkább férfinek, a világon és azt kell, mondjam, hogy a nővérem jól kifogta magának a pasast.
- Hát nem – jegyeztem, meg míg a szívószálammal babráltam – Mellesleg meddig maradtok? – tettem fel a kérdést.
- Nekem olyan hajlani kettő körül a repülőtérre kell mennem, fontos megbeszélni valóm van néhány másik szakáccsal – sóhajtott fel Fletcher.
- Igen, én sem hagyhatom sokáig egyedül a boltot, még akkor sem, ha anya a főnököm – szólalt fel Reagan – De azt hiszem a kettőnkön kívül, mindenki más marad? – nézett kérdőn a testvéreinkre, Haileyre és Mollyra, Serena húgára.
- Persze, nem volt elég néhány órát eltölteni az én kedvenc kis húgocskámmal és barátaival, akiket lassan két éve nem láttam! – jelentette ki Hunter.
- Hát, ha nem merülnél el annyira a tanításban, lehet, hogy lenne időd meglátogatni meg ilyenek – kacsintottam rá, mire mindenki halkan felnevetett.

Nem sokkal azután, hogy a téma elterelődött arról, hogy ki mikor megy haza és meddig marad, meghozták az ételeinket. Ami azt illeti, az én hangomat nem is lehetett hallani, míg a kezemben evőeszköz volt és az asztalon, előttem pedig tányér megpakolva ínycsiklandozó ételekkel. Oda és vissza voltam az édességekért, a desszertekért, talán emiatt is kezdett el érdekelni a cukrászat, szóval, míg én a sütimet ettem, melyet még pluszba rendeltem, mindenki más már készen volt. Azonban nem tehettem róla, egész életemben én voltam az, aki utolsónak fejezte be az ételét.

Evés után, kiültünk a kis teraszra, ahol egy-két koktél és nassolni való kíséretében, beszélgettünk. Mindenki mindenkivel. Ismertük már annyira egymás családját, hogy semmi ne legyen kínos vagy erőltetett, és ennek örültem. Igazából nagyon boldoggá tett és áldottam az égieket érte. Hátradőlve a kényelmes széken, egy pohár Spiced Mjitoval a kezemben kezdett leesni az egész, hogy nem csak azért voltam annyira jó hangulatban, mert a családom és a barátaim családjai jól kijöttek, hanem azért is, mert a diploma végre a kezeim közt volt és tudtam, hogy a jövőm végleges megformálása az én irányításom alatt van. 

00. Prológus

Helloooo,
Végre annyi idő után, végül itt is lenne a prológus! Mindketten nagyon izgatottak vagyunk a kezdése miatt, szóval reméljük, hogy nektek is tetszeni fog. :D Noha a prológus nem árul el sokat, bízunk abban, hogy legalább egy kicsit felkelti az érdeklődéseteket. ;D OMFG, 6 feliratkozó! Azt sem felejthetjük el! Nagyon szépen köszönjük, hogy úgy mondd vakon feliratkoztatok, reméljük, hogy ez a szám majd csak növekedni fog. ^^ A részek mellesleg minden pénteken érkeznek majd, az eheti vasárnapi rész, csupán csak egy kivétel lesz, hiszen mindenképpen beszerettük volna már indítani a sztorit. Nézzetek be a szereplőkhöz és iratkozzatok fel oldalt. A chatet is lehet természetesen használni, csere kérésre is van lehetőség. Írjátok meg kommentben mindenképpen, hogy felkeltette -e az érdeklődéseteket a prológus, valamint pipálhattok is. :) Tehát akkor vasárnap érkezik az első rész és jó olvasást! X

x CORA ASHFORD x

Az emberek sok mindent elvárnak az élettől azonban sokan nem tesznek ez ellen semmit. Én mindig is a maximálisat nyújtottam, lehetett szó akármiről, hiszen tudtam, hogy a dolgok nem fognak csak úgy az ölembe potyogni. Lehet, hogy csak én voltam így nevelve esetleg valami más, titokzatos akaraterőm volt, de tudtam, hogy meg kell dolgoznom azért, amit nagyon szeretnék.

És most itt állok, a lakásban, melyet az utolsó négy évben a legjobb barátommal osztottam meg, Londonban, leírhatatlanul messze a szülőhazámtól, rokonaimtól és a régi életemtől. Éppen a saját diplomakiosztómra készülődök, és nem sokára megkapom a diplomámat, amiért rengeteget dolgoztam. Mikor a színpadról, a jövőmmel a kezemben a szüleimre nézek majd, azt remélem, hogy büszkeséget látok rajtuk, hiszen mióta az eszemet tudom, csak ezt szerettem volna elérni. Hogy büszkék legyenek rám.

Számtalanszor megfordultam az egész alakos tükröm előtt a szobámban, a halványrózsaszín ruha, mely tökéletesen ölelte körbe homokóra alakom, újra elnyerte a tetszésem. Ami azt illeti, mióta megvettem, nem tudtam a szememet levenni róla és mindennap elteltével jobban és jobban beleszerettem a darabba. A nyakamban egy nyaklánc díszelgett mely finoman lefolyt a melleim között lévő kis völgybe tekintve hogy a ruhának eléggé mély volt a dekoltázsa. A hajam egy magas lófarokba volt összekötve, bár tudtam, hogy mikor megkapjuk a kalapjainkat, le kell engednem, máskülönben nem fogom tudni felvenni. Lábaimon egy hasonló színű magas sarkú cipő díszelgett és ez az alapnál magasabbá varázsolt, de így legalább kényelmesen bele tudok karolni Jaibe mikor sétálunk be a terembe.

Jai Brooks. A legjobb barátom, szinte már pelenkás korom óta. Minden egyes kis információt tudunk a másikról, oly annyira szoros a kapcsolatunk, mintha vérbeli testvérek lennénk. Az emberek azt mondják, hogy a barátságok, melyek túllépik a hét évet, örökké megmaradnak, és ez egy mondás, mely mellett kitartóan állok. Jai is. Nem tervezzük mostanában átverni a másikat vagy elhagyni, ahhoz túl sok mindent éltünk meg együtt. A mai diplomakiosztó is ezek közé a dolgok közé fog tartozni. Már őszintén alig várom, hogy lepacsizzunk, és kijelentsük: igen, megcsináltuk!

Aztán hogy mi jön ezután? Vagy mondjam inkább, hogy mi, esetleg ki jön ezután? Azt hiszem, ez már mind a jövő zenéje. Ha tudni szeretnéd, hogy egy Ausztrál lány mit kezdett az életével azután, hogy a kezeiben tartotta a diplomáját, a legjobb barátaival és családjával az oldalán, hát tarts velünk.