00. Prológus

Helloooo,
Végre annyi idő után, végül itt is lenne a prológus! Mindketten nagyon izgatottak vagyunk a kezdése miatt, szóval reméljük, hogy nektek is tetszeni fog. :D Noha a prológus nem árul el sokat, bízunk abban, hogy legalább egy kicsit felkelti az érdeklődéseteket. ;D OMFG, 6 feliratkozó! Azt sem felejthetjük el! Nagyon szépen köszönjük, hogy úgy mondd vakon feliratkoztatok, reméljük, hogy ez a szám majd csak növekedni fog. ^^ A részek mellesleg minden pénteken érkeznek majd, az eheti vasárnapi rész, csupán csak egy kivétel lesz, hiszen mindenképpen beszerettük volna már indítani a sztorit. Nézzetek be a szereplőkhöz és iratkozzatok fel oldalt. A chatet is lehet természetesen használni, csere kérésre is van lehetőség. Írjátok meg kommentben mindenképpen, hogy felkeltette -e az érdeklődéseteket a prológus, valamint pipálhattok is. :) Tehát akkor vasárnap érkezik az első rész és jó olvasást! X

x CORA ASHFORD x

Az emberek sok mindent elvárnak az élettől azonban sokan nem tesznek ez ellen semmit. Én mindig is a maximálisat nyújtottam, lehetett szó akármiről, hiszen tudtam, hogy a dolgok nem fognak csak úgy az ölembe potyogni. Lehet, hogy csak én voltam így nevelve esetleg valami más, titokzatos akaraterőm volt, de tudtam, hogy meg kell dolgoznom azért, amit nagyon szeretnék.

És most itt állok, a lakásban, melyet az utolsó négy évben a legjobb barátommal osztottam meg, Londonban, leírhatatlanul messze a szülőhazámtól, rokonaimtól és a régi életemtől. Éppen a saját diplomakiosztómra készülődök, és nem sokára megkapom a diplomámat, amiért rengeteget dolgoztam. Mikor a színpadról, a jövőmmel a kezemben a szüleimre nézek majd, azt remélem, hogy büszkeséget látok rajtuk, hiszen mióta az eszemet tudom, csak ezt szerettem volna elérni. Hogy büszkék legyenek rám.

Számtalanszor megfordultam az egész alakos tükröm előtt a szobámban, a halványrózsaszín ruha, mely tökéletesen ölelte körbe homokóra alakom, újra elnyerte a tetszésem. Ami azt illeti, mióta megvettem, nem tudtam a szememet levenni róla és mindennap elteltével jobban és jobban beleszerettem a darabba. A nyakamban egy nyaklánc díszelgett mely finoman lefolyt a melleim között lévő kis völgybe tekintve hogy a ruhának eléggé mély volt a dekoltázsa. A hajam egy magas lófarokba volt összekötve, bár tudtam, hogy mikor megkapjuk a kalapjainkat, le kell engednem, máskülönben nem fogom tudni felvenni. Lábaimon egy hasonló színű magas sarkú cipő díszelgett és ez az alapnál magasabbá varázsolt, de így legalább kényelmesen bele tudok karolni Jaibe mikor sétálunk be a terembe.

Jai Brooks. A legjobb barátom, szinte már pelenkás korom óta. Minden egyes kis információt tudunk a másikról, oly annyira szoros a kapcsolatunk, mintha vérbeli testvérek lennénk. Az emberek azt mondják, hogy a barátságok, melyek túllépik a hét évet, örökké megmaradnak, és ez egy mondás, mely mellett kitartóan állok. Jai is. Nem tervezzük mostanában átverni a másikat vagy elhagyni, ahhoz túl sok mindent éltünk meg együtt. A mai diplomakiosztó is ezek közé a dolgok közé fog tartozni. Már őszintén alig várom, hogy lepacsizzunk, és kijelentsük: igen, megcsináltuk!

Aztán hogy mi jön ezután? Vagy mondjam inkább, hogy mi, esetleg ki jön ezután? Azt hiszem, ez már mind a jövő zenéje. Ha tudni szeretnéd, hogy egy Ausztrál lány mit kezdett az életével azután, hogy a kezeiben tartotta a diplomáját, a legjobb barátaival és családjával az oldalán, hát tarts velünk.