29. Szerelmes vagyok beléd

Hellooo,
Ugh micsoda rész következik megint! Én a rész közepén széjjel röhögtem magamat rajta, de majd meglátjuk nektek hogyan fog tetszeni! Mindenesetre, Cora újra hozza a formáját, de hát ez szerintem senkit sem fog meglepni. ^^ Jó olvasást. x

x CORA ASHFORD x

Reggel kilenc óra óta a pult mögött álltam és szolgáltam a vendégeket, a migrénem erősebb volt, mint valaha és a gyomrom is úgy kongott az ürességtől, mint a cukrászda mikor ebédszüneten vagyunk. Az utolsó vendég után elkezdtem kikötni a kötényem mely csak a derekam köré volt biztosítva és ledobtam a műanyag székre mely a kassza mögött volt. Az óra lassan fél egyet mutatott mikor felpillantottam rá a falon aztán hallottam amint a cukrászda ajtaja fölött lévő csengő megszólalt, jelezve, hogy valaki belépett. Vajon nem lett még megfordítva a tábla, hogy nem vagyunk nyitva? 

- Sajnálom, jelenleg nem tudjuk kiszolgálni, mert… – kezdtem el magyarázni amint hűvös tenyeremet felhevült homlokomra nyomtam annak reményében, hogy ez majd segít elhessegetni a fejfájásom. Azonban mikor szembe fordultam az esetleges vevővel, Harry Styles zöld szemeibe ütköztem. Tehetetlenségemben egy sóhaj kúszott ki az ajkaimon, a kezeimmel megtámaszkodtam a pulton és felvontam a szemöldököm.
- Helló – mosolygott rám mintha mi sem történt volna múltkor. A múltkor alatt azt a napot értem, mikor eléggé lényegre törően közöltem vele hogy már pedig töröltem a számát a telefon kontaktjaimból, holott nem is kérdezte. Néha igazán elszalad velem a ló és ilyenkor sosem tudom, hogy mi a fenéről hadoválok, noha ha a kapcsolatunk úgy maradt volna, ahogy az elkezdődött fejlődni, valószínűleg tudhatta volna, hogy nem gondoltam komolyan azt a hozzáállást. Az azonban hogy töröltem a telefonszámát, igaz volt, még annak ellenére is, hogy tudtam, őt nem fogja megállítani abban, hogy hívjon engem, ha nagyon akar.
- Miben segíthetek? – kérdeztem csendesen, monoton hangon. El akartam kergetni mielőtt újra előhúzta volna belőlem azokat a fránya érzéseket, melyeket nagy nehezen sikerült elzárnom egy kis dobozba, majd lakatra zártam aztán a hozzá való kulcsot messze eldobtam a Temzébe.
- Szüneten vagy, nem? – vonta fel az egyik bozótos szemöldökét amint alatta lévő szemei reménytelien néztek vissza rám. Szerettem volna tudni, hogy miért volt ennyire tisztában az időbeosztásommal meg úgy mindennel, ami engem illetett. Míg az egyik felem szerette volna, ha elfelejti mindezt, beleértve engem is, addig a másik teljesen oda volt az egész helyzetért. Mármint, melyik lány nem lenne oda egy olyan pasiért, aki figyelmes? Valószínűleg mindenki. Bár azt is meg kell említenem, hogy a mi szituációnk más, hiszen engem már kétszer is teljesen átcseszett szóval ebben az esetben már nem minden lány lenne oda érte.
- Igen és már csak fél órám van, szóval szeretnék enni valamit – mondtam válaszul, míg eltoltam magam a márvány pulttól és felkaptam a telefonom meg pénztárcám a székről ahova ledobtam a kötényem is. Mielőtt elment volna az utolsó vevő, megkértem Joet, hogy hozza ki nekem, mert szerettem volna azonnal kint lenni a cukrászdából, hogy mehessek enni.
- Elkísérlek – szólalt meg azonnal. Reakcióm erre csak egy halk nevetés volt, míg végig sétáltam a pult mögött aztán kiléptem onnan és az ajtó fele igyekeztem. Tisztában voltam azzal, hogy utánam jön majd, mint egy pincsikutya szóval nem aggódtam egy percig sem amiatt, hogy egyedül marad odabent.
- Normál esetben elfogadnám az ajánlatot de…
- Még jó, hogy nem egy kérdés volt, nem? – vágott vissza pimaszan miután kiért ő is így be tudtam zárni az ajtót. Megforgattam a szemeim szavai hallatán.
- Ha én lennék a te helyedben, nem igazán dobálóznék olyan megszólalásokkal, mint az előző.
- Mert, milyen helyben vagyok? – próbált kioktatni, mintha nem lett volna tisztában azzal, hogy mennyire vékony cérnán táncolt a szemeimben. Éppen ezért nem is mondtam erre semmit. Szerintem ő is tudta, hogy én tudtam, hogy ő tudja, hogy mi a helyzet. Wow. Ez egy nagy falat volt.
- Szóval, a sztár élet megengedni, hogy csak úgy kijárkálj London utcáin? – kérdeztem cinikusan, mindenáron próbálkozva azzal, hogy leessen neki, nem akarom vele tölteni az ebédidőmből megmaradt fél órát. Vagy még is? Ami azt illeti, már én magam sem voltam benne biztos.
- Nem a belvárosban vagyunk szóval nem lesz gond – közölte félvállról mire csak felsóhajtottam. Miért is gondoltam azt, hogy olyan egyszerű őt lerázni? – Bár azt hittem, hogy ezt tudtad.
- Talán kötelező lett volna? – kérdeztem vissza nagyképűen. Elérte, hogy a tenyereim és az orrom viszketni kezdjen, mutatva, hogy mennyire kezdett idegesíteni. Nem pontosan Harry, hanem inkább csak a tény, hogy mellettem volt, de nem foghattam meg a kezét vagy puszilhattam meg az arcát. Túl konok voltam ahhoz, hogy visszaengedjem őt az életembe.
- Oh, a francba, Cora – nevette el magát – Higgadj le, nem csináltam semmit, csak egy kérdést tettem fel.
- Ahogy én is, szóval ne mondd, hogy higgadjak le – köptem felé a szavakat mikor legszívesebben a nyakába vetettem volna magam. Úgy éreztem magam, mint egy bipoláris. Az egyik pillanatban még le tudtam volna vágni a fejét egy fejszével, a másikban pedig készen álltam arra, hogy össze-vissza csókolgassam az arcát.
- Történt valami, amiért ilyen zaklatott vagy? – próbált belém látni amint a kérdés elhagyta a száját és amilyen nyugodtan faggatott képes lettem volna a képébe ordítani, hogy „Igen, bazdmeg, történtek dolgok. És te vagy az okozója mindegyiknek!” De inkább visszafogtam magam és csak egy halk, gúnyos nevetést hallattam.

Ezután a beszélgetésünk kihalt és csak az autókat hallottuk elmenni az úton, noha nem volt tumultus. Ami azt illeti, nem is volt senki az utcán. Totál ki volt halva, mint a kapcsolatunk Harryvel. Bár amikor beléptünk az egyik gyors kajáldába és a szemem sarkából láttam, hogy a derekamra akarta tenni a kezét, de inkább elhúzta onnan, azt kívántam, hogy bárcsak éledtebb lenne. Jól esett volna, ha véghez viszi a mozdulatát azonban valamiért éreztem, hogy csak ráordítottam volna amint kettesbe kerültünk volna megint. Amint megrendeltem a szendvicsem és fizettem is, már bent sem voltunk. Mint befele jövet, Harry kifele is megmutatta, hogy micsoda úriember ő, na, nem mintha ezt nem tudtam volna, mikor kinyitotta nekem az ajtót és maga előtt kiengedett. Persze odabent nem úszta meg egy selfie nélkül egy kislánnyal, ami őszintén elérte, hogy a szívem úgy elolvadjon, mint a vaj a forró serpenyőben.

Felsóhajtottam mikor Harry bejött velem a cukrászdába, de legalább becsukta maga mögött az ajtót. Leültem az egyik asztalhoz aztán letettem az italom meg a szendvicsem, míg ő velem szemben foglalt helyet. Míg kicsomagoltam a kajámat, éreztem magamon a tekintetét, de nem néztem fel, csak amikor magam elé emeltem a szendvicset és készültem beleharapni. Megforgattam a szemeim, a tőlem telhető legsunyibb módon, hogy ne lássa, bár ennek az esélye egészen alacsony volt, hiszen pontosan velem szemben volt.
- Kérsz egy harapást, vagy mi? – kérdeztem nevetve mikor láttam, hogy az ő szája is elnyílt egy kicsit. Halványan elpirult a kérdésem hallatán aztán megfordult a fejemben, hogy mi van, ha ő is éhes? Várjunk csak, miért is érdekel ez engem? Pft, nem kellene. Pedig érdekel. Nagyon is. Éppen ezért hagyta el a számat még egy sóhaj amint elé toltam a szendvicsem másik felét, hogy megehesse. Miért voltam ilyen jószívű vele? Ugh.
- A te ebéded, nem kérem.
- Ne kéresd magad – mondtam miközben kihúztam egy saláta darabot a szendvicsemből és bekaptam.
- Látom ma bal lábbal keltél – válaszolta miközben felvette a kaját a papírról. Nem válaszoltam neki, miközben végre beleharaptam a tele tömött bagettbe, a tekintetem viszont akaratlanul is rajta maradt, miközben ő is az ajkai közé vette a kenyeret. Éreztem amint az arcom felmelegedett, aztán villámgyorsan kaptam el a tekintetem róla, majd raktam le az ebédemet, ezzel egy időben megfogtam a hideg poharat és hátradőltem a székben miközben beleszívtam a jeges teába. Mivel ezután sem szólalt meg és csak csendben falatozott, sóhajtottam egyet, majd újra a szendvicsem után nyúltam.
- Mit akarsz Harry? – kérdeztem – Az ebédemen kívül, persze – tettem hozzá, mire megállt a rágásban, nekem meg egy vigyor kúszott az arcomra. Igazából tényleg örülök, hogy itt van, de ezt bosszantó belátni. Viszont jó móka húzni az agyát. Addig csinálom, amíg ideges nem lesz, aztán pedig elmegy. Igen, ez egy jó terv.
- Nagyon nem vagy egy könnyű eset – sóhajtott fel, miközben ő is hátra dőlt és tovább rágott.
- Oh, csak szeretnéd, hogy az legyek. Sajnálom, hogy el kell, szomorítsalak, de nem egy tárgy vagyok, amit akkor használhatsz, mikor kedved támad hozzá, és mikor megunsz, egyszerűen csak eldobsz. Azt hittem ezt már rég tisztáztuk, de látom neked ez még mindig nem világos. Nos, akkor nem tudom, miért próbálkozunk a beszélgetéssel. Ha túl nehéz vagyok neked, miért nem adod fel és mész el? Oh, bocs, már megtetted egyszer.
- Cora nem úgy értettem, oké? Egyáltalán nem akarom feladni. Nem tudsz rávenni, még egyszer nem.
- Még egyszer? – nevettem fel – Te jó ég, te komolyan nem hallod ilyenkor magadat? Még te teszel úgy, mintha én dobtalak volna téged? Ez hihetetlen – nevettem tovább, ő pedig bosszús képet vágott, mely miatt örülnöm kellett volna, de jelenleg bevertem volna egyet neki. Nagyon hamar felhúzott, mely nem tetszett, de nem tudtam ellene semmit sem tenni. Tényleg viszketett a tenyerem, azért hogy megüssem, ugyanakkor nem akartam egy hisztis picsának tűnni.
Mély levegőt vettem, aztán kiegyenesedtem és egyenesen a szemeibe néztem.
- Menj el Harry – mondtam ridegen.
- Cora, kérlek, ne küldj el. Ne haragudj. Egy szemét dög vagyok, tudom jól. Én csak valami fontosról szeretnék veled beszélni, és fogalmam sincs, hogy hogyan kezdjek hozzá.
- Az lesz a legjobb, ha sehogyan. Menj el Harry – álltam fel.
- Cora, légy szíves – nézett fel rám meggyötört kiskutya arccal, aminek próbáltam erősen ellenállni – Nagyon sajnálom azt, amit az előbb mondtam. Tökéletesen igazad van, és nem is úgy értettem, amit mondtam. Kérlek, ülj vissza. Csak arra kérlek, hogy hallgass végig. Utána elküldhetsz még mindig, ha akarsz.
Nem akartam megadni magam neki, de nagyon fúrta a kíváncsiság az oldalamat hirtelenjében. Kíváncsi voltam, mi volt az, amit ilyen sürgősen meg akart velem beszélni. Arra meg még jobban, hogy hogy lehet az, hogy nem találja a megfelelő szavakat. Igaza van, eddig csak kerülte a témát.
Kelletlenül visszaültem, aztán beleharaptam a szendvicsembe és durcásan rápillantottam, miközben próbáltam annyi bagettet, sonkát, sajtot, salátát és paradicsomot a számba tömni, míg nem úgy nézhettem ki, mint egy hörcsög. Nem bántam volna, ha emiatt a kis akcióm miatt, elszörnyedt volna a velem szemben ülő srác, és kihátrált volna a cukrászdából. De ez nem történt meg. Sőt, még el is mosolyodott.
- Mi olyan vicces? – kérdeztem felháborodva, miközben a szám még mindig tele volt a kajával ezért elég nehezen jöttek ki a szavak rajtam.
- Hiába próbálsz kiábrándítani magadból, nem fog menni – mondta egy apró mosollyal az arcán, miközben előre dőlt egy kicsit a székben – Még mindig rohadtul szerelmes vagyok beléd, és ez nem fog változni. Szóval kérlek, próbálj meg nem megfulladni, amíg tisztázom magamat, oké? – beszélt lassan, nekem meg az állam a padlót súrolta. Habár így is nyitva volt a szám, mert nem tudtam össze csukni annyira tele volt.
Oké, ami ezután következett az több, mint undorító volt, de Harry ezt még mindig csak mosolyogva nézte végig. Kiköptem egy szalvétába a hatalmas falatot, miközben azon gondolkoztam, hogy izgatnia kellett volna, amiért elpocsékolok ennyi kaját, de ez volt jelenleg az utolsó dolog, ami érdekelt.
- Nézd Cora, mikor egyik pillanatról a másikra nem írtam vissza, meg nem vettem fel a telefont, az életem egyik legnehezebb döntése volt, de korántsem annyira nehéz, mint az a beszélgetés kettőnk között Louis teraszán a szülinapjakor. Nem tudod elhinni, mennyire nehéz volt egy akkor taplót alakítanom és mindezt…
- Kendall miatt. Tisztában vagyok vele. Nem kell elmondanod, emlékszem még rá én is pontosan – szakítottam félbe, miközben elkaptam róla a tekintetemet. Az az este amit Louiséknál töltöttem nem a kedvenceim közé tartozik.
- Nem. Nem Kendall miatt. Vagyis nyílván miatta is, de az egész egy hülye…
- Tudod mit Harry? Úgy gondoltam, hogy képes vagyok végig hallgatni téged, de ez nem így van. Nem akarom hallani, hogy mennyire nyálasan estetek egymásba Kendallal, miközben engem hülyítettél, mert képzeld el, hogy hiába zártam le az egészet több hónapja magamban, még mindig érzek irántad hülye érzéseket, melyeket legszívesebben kiszakítanék saját magamból. És különben is, miért, és mégis milyen csoda folytán kéne elhinnem neked bármelyik szavadat is, amit kiejtesz a szádon? Hogy szerelmes vagy belém? Ugyan már. Kidobott Kendall ami sérti az egódat, és most pedig úgy érzed, hogy két szék közé estél? Hát meglehet. Sajnos még nagyon is érdekelsz Harry, de ezt mostantól annyira erősen elfogom nyomni magamban, amennyire csak lehet – mondtam, majd felálltam és magabiztos léptekkel elindultam a pult felé. Belöktem a kis ajtót, aztán gyorsan a konyhába menekültem, onnan pedig az öltözőbe. A hideg csempének dőltem, miközben erősen összeszorítottam a szemeimet, hogy minden fránya könnycseppet elűzzek a szememből. Nem érdekel Harry. Nem érdekel Harry – ismételgettem magamban, miközben kifújtam a levegőt, aztán eltoltam magam a faltól és felrántottam a szekrényem ajtaját, majd elkezdtem összeszedni a cuccaimat.

**

Hazaérkezésem után üzentem a főnökömnek, hogy miért léptem le, de megkértem Samet hogy jöjjön be és segítsen. Ezután a telefonomat kikapcsoltam és az ágyamra dobtam, míg megengedtem a kádban a forró vizet és elkezdtem levetkőzni. A mai napom mondhatni fuccsba ment, nem csak a fejfájásom miatt, hanem Harry vallomása miatt is. Kinek képzeli magát, hogy csak úgy beállít és közli velem, hogy szerelmes belém? Azok után, amit velem csinált, nem is tudom, hogy miként szedte össze a bátorságot, hogy folyamatosan körülöttem ugráljon. Végül csak kizártam minden gondolatot a fejemből. Jól ment már ez az egész, hiszen egyetemista éveim alatt is szükségem volt arra, hogy ki tudjak kapcsolni és csak az esszémre vagy vizsgámra tudjak koncentrálni. Fél óránál tovább azonban nem tudtam megülni egy helyben, a hirtelen jött ötlet, miszerint haza kellene mennem csak úgy beszőtte magát az agyamba. Míg kiengedtem a vizet, a szappant meg lemostam a testemről majd megtörülköztem, végig azon kattogott az agyam, hogy muszáj elmennem innen. Túl sok minden pörögtem és úgy éreztem, hogy kellett egy kis szabadság.

Magamra rántottam az egyik kedvenc szürke melegítő felszerelésem, a hajamat befontam miközben vártam, hogy a laptopom bekapcsoljon. Jegyek után kutattam, Londonból Melbournebe, azonban az árak az egekben voltak. Hatszáztíz font egy jegy csak Ausztráliába? Biztos, hogy haza akarok menni? Morogva sóhajtottam egyet aztán puffogva töröltem ki a keresőből a szülővárosomat és írtam be helyette Barcelonát. Fogalmam nem volt, hogy mikor beszéltem utoljára a bátyámmal, a nővéremmel vagy az öcsémmel, a szüleimet meg sem említve. Borzalmas húgnak, nővérnek és gyereknek éreztem magam, de az életem egy kész fenn forgás az esetek többségében így alighogy van időm magamra, nem hogy a családomra. Egy-két nagyobb sóhaj és kattintgatás után a kártyámról le lett vonva negyvenhat font mellyel megvettem egy egyirányú repülőjegyet Barcelonába, Spanyolországba.  

28. Megérdemeltem

Hellooo,
O damn. Harry szemszög megint és a végén Cora hozza a formáját. :D Harry baby édes oldala megjelenik az elején, melyet nagy örömmel írtunk, hiszen senki nem tud ellenállni kedvesünknek, mikor kisgyerekekkel foglalkozik. :3 Mindig nagyon örülünk a visszajelzéseiteknek itt és facebookon is, szóval tartsátok meg jó szokásaitokat! ;) Jó olvasást! Xx♥

x HARRY STYLES x

Másnap reggel amint felkeltem és voltam futni, megreggeliztem aztán már autóba is ültem és elindultam a városba. Szerettem volna valami ajándékot venni az újszülött Brooks ikreknek, úgyhogy egy bababoltot kerestem. Ott aztán olyan sok dolog volt, hogy képtelen voltam választani, amúgy sem tudtam, hogy mit akarok venni, úgy voltam vele, hogy majd meglátom a boltban mi a választék. Végül egy eladó segített, és sikerült pár dolgot választanom a kicsiknek. Egy kék ajándéktáskába raktam a dolgokat, miután mindenről levettem az árát a kocsiban, aztán magam mellé tettem az ülésre és el is indultam Jaiék felé. Az idő már fél tizenegy körül mozgott, úgyhogy egyáltalán nem volt korán beállítani hozzájuk. A forgalom borzalom volt, persze, mert szombat délelőtt indultam útnak, de aztán valahogy nem érdekelt. Amíg meg nem érkeztem Jaiékhez hangosan énekeltem éppen azt, ami a rádióban szólt. Hiányzott már az éneklés, úgyhogy kicsit kiengedtem a hangomat, ami nem is tett rosszat nekem, hiszen régen volt már, hogy normálisan énekeltem volna.

Leállítottam a kocsit a házuk előtt, majd megfogtam a táskát és kiszálltam. Becsaptam az ajtót, lezártam az autót, majd felkocogtam a lépcsőkön és becsengettem. Jai nyitott ajtót és amint meglátott rögtön elmosolyodott, ami engem is valamelyest megnyugtatott.
- Szia, Harry. Gyere be – állt félre, én pedig be is léptem a már ismerős előszobába. Na, nem mintha olyan sokat jártam volna már itt.
- Gondoltam, hozok pár apróságot a fiúknak – mondtam, ő pedig elnevette magát.
- Ugyan, nem kellett volna, de köszönjük szépen, Serena biztos örülni fog neki. Gyere beljebb – mondta miközben átvette a táskát, én pedig levettem a cipőimet, aztán egymás mellé állítva a szekrény elé toltam őket. Utána lépkedtem, majd a szemem elé tárult Serena, amint a nappaliban a szürke kanapén ül, a mellkasán az egyik kicsivel, míg a másik mellette feküdt egy fehér-kék mintás takarón, és Serena keze a pocakján volt. Egyből felnézett, majd elmosolyodott amint meglátott, aztán viszont egyből lepillantott a kicsire a kezében, ezért egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy melyikünknek küldte a mosolyát.
- Szia Serena – köszöntem neki, Jai pedig odament hozzá, majd leült a fia mellé, én pedig az egyik fotelba.
- Harry hozott a kicsiknek valamit – mutatta fel a tasakot Jai, mire Serena szemei felcsillantak.
- Köszönjük Harry. Muti, mi van benne – bökött a fejével felé, Jai pedig már ki is vette az egyik pár kis zoknit a táskából – Aw Harry, de aranyos, köszönjük.
Jai kivett mindent a táskából, aztán Serena combjára terítette a dolgokat, míg én mosolyogva figyeltem őket.
- És, hogy vagytok? – kérdeztem.
- Szerencsére nagyon jól. Collin eléggé meglepett minket, de annyira örülök nekik – kuncogott Serena.
- Igazából Alfie lepett meg, mert Collinra azt hittük Alfie az – mondta Jai.
- Jaj, az tök mindegy, megleptek minket mindketten, nem igaz?
- Az biztos – bólintott mosolyogva Jai, miközben a barátnőjére nézett.
- A lényeg, hogy mindketten egészségesek.
- Így van – bólintott Jai, és Serena is.
- És veled mi a helyzet? – kérdezte Jai tőlem, miközben hátra dőlt, és megfogta a kisfia kezét. Fogalmam nem volt róla, melyikőjük fekszik a kanapén és melyikőjük pihen Serena mellkasán. Számomra túlságosan egyformák voltak és nem is voltam velük eleget hogy csak egy pillantásból meg tudjam mondani.
- Semmi különös – ráztam meg a fejem. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak, mert az igazság az volt, hogy sok minden történt, de azt mondani, hogy semmi, egyszerűbbnek bizonyult.
- Milyen volt a parti tegnap? Nem sokat beszéltél róla – dobta fel a témát Serena amint a kisfiú hasát simogatta.
- Oh, jó is hogy mondod – jutott eszembe hirtelen az újság, melyet hoztam nekik. Volt még egy-két darab melyet haveroknak illetve családnak tettem félre, ha esetleg kérnének belőle egy nyomtatványt – Hoztam egy újságot nektek, de a kocsiban maradt.
- Igazán? Nem kellett volna – mondta Serena – Oh, Alfie! – sóhajtott fel amint felemelte a kicsit. Egy pillanatig nem értettem, hogy miről volt szó, azonban mikor láttam, hogy Alfie bukott, szinte azonnal felálltam ültemből hogy segítsek. Gyorsan elvettem az egyik anyag pelenkát és Serena vállára tettem, míg ő felállt vele – Jai, ah, át kellene öltöztetni meg nekem is ruhát kellene cserélnem. Szerintem le is tusolok, mert tegnap este és ma reggel sem sikerült.
- Vigyázzak addig Collinra? – kérdeztem azonnal. Jai tekintete rám irányult aztán a kezembe adta a kisfiút s átvette Alfiet Serenától – Oké, um, ugye ő nem fog olyat csinálni?
- Nem, már megbüfiztettem – mondta Jai – Cora nem sokára itt van, azt hiszem, a cukrászdából jön, mert kivett pár nap szabadságot. Ha ide ér, kérlek, engedd be. Nem hiszem, hogy nála van a kulcs.
- Persze – bólogattam amint ittam magamba az információt. Aztán szinte se perc alatt egyedül maradtam Collinnal. Rákaptam a tekintetem mikor hallottam amint halkan nyüszögött és nagy, kék szemeivel engem pásztázott – Helló, kis haver – mosolyogtam rá miközben leültem a kanapéra. Teljesen hátra ültem, a combjaim összezártam aztán ráfektettem a babát. Megfogtam a kezeit így ő a hüvelykujjaimat szorította és néha fel-felemelgette őket.
Mosolyogva néztem őt továbbá is amint itt-ott ő is elmosolyodott és nagyokat szuszogott. Lassan egy óra lehetett és azt hiszem, a babák ilyenkor alszanak, nem? Lehet már teljesen elfáradt és ezért nem volt olyan izgága, mint amikor ideértem legelőször. Egy kicsit összerezzentem, mikor csöngettek majd kopogtak, aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg Cora az. Felvettem Collint normálisan az ölembe mielőtt megközelítettem volna a bejárati ajtót, és amikor kinyitottam, Cora meglepett arckifejezésével találtam szembe magam.

- Szia – mosolyodtam el, miközben barna szemeibe néztem.

- Harry. Hát te? – kérdezte, amint bejött mellettem, aztán amint levette a cipőjét, már is odafurakodott Collinhoz – Hát, szia, picikém. Mondd, melyikük vagy? Fogalmam sincsen, de remélem nem foglak sokáig összetéveszteni titeket – beszélt neki, miközben szorosan mellém állt és a kicsi arcát nézte, ami a mellkasomon volt – Bealudt – pillantott fel rám Cora, én pedig mosolyogva néztem le rá. Annyira tetszett, hogy ilyen közel áll hozzám.

Mivel elmélyültem a gondolataimban, egyáltalán nem is válaszoltam neki, így ellépett tőlem és beindult a nappaliba. 

- A többiek? 

- Alfie lehányta Serenát, szóval ő fürdik, Alfiet pedig átöltözteti Jai – magyaráztam.

- Oh, tudtam, hogy te vagy az Collin. Gyere ide kicsikém – nyújtotta ki érte a kezeit, mire én óvatosan odaadtam neki, aztán mosolyogva néztem, milyen jól bánik vele. Úgy éreztem, egész nap eltudnám nézni Corát, mindegy mit csinálna. Egyszerűen gyönyörű volt – Mit csinálsz itt? – kérdezte, miközben a kicsi fejét a vállára rakta.

- Erm, gondoltam megnézem őket, hogy vannak, meg hoztam egy kis apróságot nekik – mondtam, miközben visszaültem a kanapéra.

- Értem – mondta, miközben Collin hátát simogatta – Remélem Collin te nem akarsz lebüfizni.

- Jai azt mondta, hogy már megbüfiztette, szóval, ha minden igaz, nem fog – tájékoztattam, ő pedig rám nézett és bólintott egyet. Nem értettem, hogy miért néz ennyire, de végül is nem bántam. Nem akartam, hogy utáljon. Vagy, hogy ne érdekeljem. Azt akartam, hogy újra megkedveljen, visszaakartam szerezni a bizalmát. És bár tudtam, hogy nehéz menet lesz, nem érdekelt. Készen álltam Corát visszakapni, és ez igazán tegnap este esett le, amint az ágyamban feküdtem és meg sem próbáltam kiverni őt a fejemből – Hogy vagy? – kérdeztem őt egy kis idő után, amint még mindig csak egymás szemeibe néztünk. Szinte éreztem, hogy rávágná, azt hittem ez nem érdekel, miután úgy átbasztál, végül aztán a száján egészen más jött ki, mint amit gondoltam.

- Nagyon jól – mondta, én pedig bólintottam egy aprót.

- Akkor jó. Örülök, hogy tegnap eljöttél a partira.

- Oh, Levi szeretett volna mindenáron, és velem volt, mikor megkaptam az üzenetet – magyarázta, én pedig csak egy dologra tudtam gondolni. Ouch. Ez fájt. De megérdemeltem.

- És ő most hol van? – kérdeztem, nem mintha olyan nagyon érdekelt volna a srác holléte. Örültem neki, hogy kettesben vagyunk, illetve hármasban, de Collin nem igazán zavart minket. Aranyosan szuszogva aludt Cora mellkasán.

- Fogalmam sincs. Itt szállt meg Jaiéknél, szóval, ha itt, nincs akkor biztosan elment valamerre – mondta. 

- Ti… szóval, ti együtt vagytok? – csúszott ki a számon a kérdés, még mielőtt végig gondolhattam volna, hogy mit kérdezek. Hogy cseszhetted el egyetlen kérdéssel Harry?

- Nem, bár nem lepne meg, ha nem hinnéd el, hiszen nem egyszer hoztál már össze srácokkal a fejedben – vágott vissza, én pedig összeszorítottam a számat. Igaza van. Ezt is megérdemeltem – Ne haragudj – szólalt meg nem sokkal azután – Nem akartam rád förmedni.

- Semmi baj. Igazad van.

- Erm, tegnap, mikor eljöttél a partiról… nem kerültél miatta bajba? Amiért csak úgy leléptél? – kérdezte kíváncsian. Elnevettem magam amint megráztam a fejem és visszagondoltam arra, mikor tegnap este megnéztem a telefonom és tele volt nem fogadott hívásokkal meg üzenetekkel. 

- Nem volt semmi, nem – ráztam meg a fejem – Eltekintve a sok üzenettől meg hívástól, nem hiszem, hogy történt akármi más. 

- Akkor jó – jegyezte meg amint továbbá is a mellkasán fekvő babát simogatta.

- Cora! – csatlakozott hozzánk Jai, a kezében Alfieval. 

- Shh! – mondtuk mindketten, szinte azonnal, Corával, majd Collinra mutattam, aki még mindig édesen aludt.

- Wow, mintha nem is az én fiam lenne, hanem a tietek – nevette el magát halkan – De azért örülök, hogy ennyire a szíveteken viselitek a gondját – mondta, majd leült mellém, én pedig még mindig kicsit elkerekedett szemekkel nézhettem rá, ugyanis újra elnevette magát. Jai tökéletesen fején találta a szöget. Mert nem egy ilyen gondolat futott át már az agyamon, csak magamnak sem mertem bevallani, hogy ilyenekre gondolok. Te jó ég. 

- Mi újság Alfieval? – kérdezte halkan Cora.

- Oh, minden rendben. Az előbb büfizett egy jó nagyot, most pedig tisztába tettem és átöltöztettem. Szóval jól van.

- Aw – mosolyodott el aranyosan Cora, ami miatt nekem is kedvem lett volna hallatni egy olyan hangot, amit az előbb ő adott ki magából.

- Most mi az? – kérdezte mosolyogva Jai.

- Semmi, semmi Mickey – rázta meg a fejét mosolyogva, én pedig kettejük között jártattam a tekintetem. Persze én megértettem amit Jai nem, Cora éppen azon olvadozott, ahogyan legjobb barátja viselkedett. Tisztába tette és átöltöztette a fiát, Corának pedig ez nagyon tetszett. Harry, mikor is lettél te ilyen tisztában Cora gondolataival és érzéseivel?

Amint Jait és Corát kezdtem hallgatni, ahogy a kicsikről beszélgetnek, kellemetlenül kezdtem érezni magam és már majdnem felálltam, hogy inkább elmegyek, mikor Jai kérdezett tőlem valamit ezzel engem is belevonva a beszélgetésbe. Hálásan pillantottam felé, noha aztán neki szinte nem is tulajdonítottam figyelmet, hiszen csüngtem Cora minden szaván. Ő viszont láthatólag nem igazán vett észre, mely rohadtul zavart, de hát nem tehettem ellene semmit. Én voltam vele egy hatalmas tahó, nem is vártam el tőle, hogy másképp viselkedjen velem, hiszen mint már említettem, megérdemeltem mindent. Csak abban bíztam, hogy idővel majd, mikor látja, hogy szeretném jóvátenni a hibáimat, engedni fog és a végén kibékülünk. Még ha a mostani helyzetünkre nem is az illik, hogy veszekedtünk.

Nem sokkal később Serena jött le, sokkal kisimultabban, mint ahogy felment. Cora persze egyből odaadta neki a kisfiát, aztán melléjük ült, így mellém is került. Pontosabban közénk ült, és bár nem miattam tett így, akkor is úgy megörültem neki, mintha úgy lett volna. Hiányzott, hiába volt pontosan mellettem. Hiányzott, hiába találkoztunk már tegnap is. Egyszerűen csak nem tudtam elviselni az űrt a lelkemben mely arra várva tátongott, hogy Cora újra úgy pillantson rám, ahogy azt tette mielőtt összeakadt volna a bajszunk. Azonban tudtam, hogy nem fog csak úgy elfelejteni mindent és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna köztünk, így tudtam, hogy a távolság mely jelenleg köztünk áll, még egy ideig ott lesz. És el kell viselnem, máskülönben nem próbálhatom meg visszahódítani a lányt és elérni, hogy újra megbízzon bennem. Szóval mikor Jai és Serena bejelentette, hogy muszáj elmenniük, vásárolni, rám és Corára hagyták a babákat. A lány eleinte azzal győzködött, hogy nem muszáj, maradnom mivel biztos van más dolgom, és hogy meg lesz ő a kicsikkel egyedül is. Viszont nekem eszem ágában sem volt elmenni, főleg nem egyedül hagyni őt két újszülöttel, ráadásul Serena is jobbnak vélte, ha maradok. Mikor Jai mondta, hogy milyen jó gondját viseltem Collinnak, míg Serena átöltözött és Jai Alfieval foglalatoskodott, az ikrek anyja majd nem hogy bezárt minket a házba amint kiléptek az ajtón. 

Így történt végül az, hogy az én mellkasomon pihent Alfie míg Collin a kanapén feküdt mellettem, Cora meg a konyhában csinált valamit. Totál úgy éreztem magam, mintha a mi gyerekeink lettek volna és a vigyorom mely az arcomat díszítette egy pillanatra sem fagyott le onnan. Már csak a szimpla gondolata is ennek az egész szituációnak eszméletlenül boldoggá tett. Az idő olyan egy óra közül mozgott, ezért nem lepett meg, mikor Cora kikukkantott a konyhából és megkérdezte, hogy mit ennék szívesen ebédre. 
- Um, nekem tök mindegy. Amihez neked van kedved.

- Rendben, akkor spagetti carbonara lesz csirkemell csíkokkal – mondta, majd már el is tűnt a fal mögött. Még mindig vigyorognom kellett, hiszen az egész tényleg olyan volt, mintha a saját otthonunkban lettünk volna, Cora a feleségem lett volna, a két kisfiú pedig mellettem a fiaink lettek volna. Mindkét kissrác mélyen aludt, így hát leraktam az ölemben pihenő Alfiet a bátyja mellé, aztán köréjük terítettem azt a hosszú párnaféleséget, és a földre is raktam pár díszpárnát, bár biztos voltam benne, hogy egyikük sem fog lefordulni a kanapéról. Ahhoz még túl kicsik voltak. Felemelkedtem, majd mielőtt a konyhába léptem volna, vettem egy mély levegőt és visszapillantottam a kissrácokra. Mikor előre néztem Cora tekintetébe ütköztem, egyik szépen ívelt szemöldöke felcsúszott a homlokára, miközben engem nézett.
- Mi az? Kell valami? – kérdezte, miközben visszafordult a tűzhely felé, én pedig lassan a pulthoz sétáltam, majd helyet foglaltam a bárszéken.
- Nem, csak a kicsik alszanak és gondoltam, beszélgethetnénk – mondtam lassan és jól megfontoltan. Nem kellett, hogy még egy beszólásommal vagy meggondolatlan mondatommal elrontsak mindent és Cora hazazavarjon.
- Nem tudom, mi mondani valód lenne nekem – mondta, miközben a hűtőhöz ment, aztán kivett pár dolgot belőle.
- Cora…
- Mert hát azt gondolná az ember, hogy miután fogalmad sem volt, hogyan közöld velem, nem érdekellek többé, és csak hónapokkal később tisztáztál mindent, nem sok mondani valód lenne még számomra. Oh, esetleg talán annyi, hogy töröljem ki a telefonszámod? Ne aggódj, már rég megtettem.

27. Ikrek

Hellooo,
Right, újabb karakterek a láthatáron, a végén egy édes kis jelent Jai & Harry között szóval reméljük, hogy készen álltok egy kisebb esemény hulllámvasútra! Már a 27. részen vagyunk, ami így jobban belegondolva, eléggé lassan jött el. :D Legalábbis, szerintem igen. But ettől függetlenül reméljük, hogy tetszik a történet meg nem túl elnyújtott és minden jó időben történik! Az előző részhez érkezett kommentek alatt nem igazán szívleltétek Harryt, de azért bízunk abban, hogy idővel sikerül vissza nyernie a helyét a szívetekbe. :) Jó olvasást. xoxo

x HARRY STYLES x

Gemma és Michal volt az első, akiket észrevettem miután megérkeztem a partira. Izgatott voltam, hogy mit gondolt a magazinról, hiszen mióta kijött két hete, csak üzeneten keresztül sikerült beszélnünk. A társaságukban elfogyasztottam két pohár pezsgőt, amivel rendesen megalapoztam a hangulatom, de nem bántam. A mai este készen álltam arra, hogy igyak. Egy ideje nem ittam alkoholt, mert átváltottam egy teljesen egészséges diétára, azonban a mai napon csalok egy kicsit. Teljesen nem vonhatom meg magamtól az alkoholt. Elég, hogy Corával ezt tettem. Basszus, hogy jutott ő eszembe erről? Egy ideig sikerült kiűznöm őt a fejemből, erre mikor végleg nem akarom őt ott, visszaugrik. És nem csak egy pillanatra azt már meg sem említve, hogy másra nem is sikerül koncentrálnom amint a gondolataimba furakszik.

Mikor pedig megláttam őt, az állam a földet verdeste. Nem vett észre amint egy sráccal az oldalán lépett be a klubba, melyet az estére kibéreltem, de én láttam őt. És hát a szívem majdnem megállt miatta. Elképesztően gyönyörű volt és sugarazta magából a jó hangulatot és pozitivitást. Bár, be kell vallanom, hogy mikor a fejét ide-oda kapkodta amint valamit keresett, vagy inkább valakit, tudtam, hogy ideges volt. Észre sem vettem, hogy a szívem dobogásának üteme megduplázódott és hogy nem figyeltem arra, amit Gemma magyarázott mellettem. A tekintetemet lekötötte a lány, aki elvette az eszemet, de én eldobtam őt magamtól egy olyan lányért, aki valószínűleg nem érte meg Corához hasonlítva, míg a hallásom teljesen elhalt a szívem erős és hangos dobogása miatt. Azon kaptam magam, hogy a tenyeremet a nadrágomba kellett törölnöm, mert izzadt, míg egy nagyot kellett nyelnem, hogy benedvesítsem a kiszáradt torkom.

Oda akartam menni Corához, de ott volt vele az a srác és valamiért éreztem, hogy tud arról, amit csináltam. Emiatt pedig nem akartam egy maflást kapni, noha valószínűleg megérdemeltem volna. Mocskos módon közöltem a lánnyal, hogy nem akarok tőle semmit, hiába tudtam, hogy többet érdemelt volna, abban a pillanatban kellett cselekednem. Kendall hírneve nem volt a legnagyobb, nem csinált semmit és mivel én voltam a legegyszerűbb és legközelibb ember, akivel dolgozhatott volna, engem fogtak be. Nem mehettem a döntés ellen, hiszen a menedzsment döntött a sorsomról és kitudja, hogy melyik szerződést szegtem volna meg a sok közül, ha nem bólintok rá. Tudom-tudom, borzalmas, hogy más emberek döntenek arról, hogy mit csinálok, de míg le nem jár az időnk Modesttel, nem igazán csinálhatok sok mindent.

Mikor a tortát betolták, nos, három különbözőt, tekintve hogy három magazin címlapon voltam, elveszítettem Coráta szemeim elől. Egy bosszantott sóhaj hagyta el a számat, aztán végül elmosolyodtam és előre léptem így én voltam a torták előtt. Csináltak rólam képeket is mikor a tűzijátékok beindultak rajta, később meg koccintottunk és a tortát felvágták. Kicsusszantam a tömegből mikor a szemem sarkából láttam, hogy Cora sietve elszaladt a nővérem mellől és utána indultam. A bárpult felé indult így sebtében követtem őt és mire odaértem, mintha azt kérdezte volna, hogy merre találja a hátsókijáratot. 

- Jeremy, majd én megoldom – mondtam magabiztosan amint a lány mellé értem, a poharamat, mely tele volt whiskyvel letettem a pultra. Cora felnézett rám, a szemeiben ijedtséget véltem felfedezni és amint lenéztem a kezeire melyekben a telefonja pihent, láttam amint megállíthatatlanul remegtek – Mi a baj?
Ignorálta a kérdésem miután felnézett a szemeimbe aztán visszafordult a pulthoz, hogy megint megkérdezze, merre találja a kijáratot.
- Sajnos muszáj kiszolgálnom a vendégeket, így nem mehetek most el. De Harry tudja, hiszen ő is ott távozik majd – mosolygott rá bocsánatkérően mire hallottam amint Cora felsóhajtott aztán megfordult és elsétált. 

Rögtön utána indultam és a csuklója után nyúltam majd az ujjaimat gyengéden köré fontam. Megállt, de nem fordult felém így elengedtem őt amint elé értem. Hiába próbáltam meg elérni, hogy a szemeimbe nézzen, nem sikerült, így amint az álla alá nyúltam, hogy felemelhessem egy kicsit a fejét, elrántotta azt. 

- Megmutatod, hogy hol van a hátsókijárat vagy magamtól kell megtalálnom? – kérdezte durván és lényegre törően. A hangja hideg volt, a mosolya lefagyott az én szívem pedig megtörött egy kicsit lekezelő hozzáállása miatt. 

- Persze, menjünk – adtam fel amint megfordultam és elindultam a másik irányba. Amint odaértünk az ajtóhoz, kilöktem, és szembe találtuk magunkat néhány kukával. Az utca sötét volt és csak a lámpa erős fénye világította be a hely ezen részét. Rákaptam a tekintetem mikor hallottam, hogy felmorgott és kérdőn néztem rá. 

- Nem tudom, hogyan fogok eljutni a kórházba és le fogom késni a szülést és Serena meg fog kínozni. Jai valószínűleg totál ideg, a telefonom lemerült szóval még Levit sem tudom felhívni és már nincs időm. Argh! – nem tehettem ellene, mikor egy fél oldalas mosoly húzódott az arcomra. Bár, mikor Cora a vállamra csapott, egy halk „auch” volt a reakcióm és újra elkomolyodtam. 

- Beviszlek, ha gondolod – rántottam meg a vállam – Két pezsgőt ittam még mikor megjöttem aztán utána nem igazán nyúltam semmihez. 

- Nem, köszönöm, nem kell, hogy ittasan vezess – utasította el az ajánlatom azonnal – Nem érdekel, hogy mennyit ittál vagy mennyit nem, nincs kedvem ahhoz, hogy megállítson a rendőr az úton vagy, hogy karambolozzunk. 

- Felhívom Dalet akkor – mondtam egyszerűen – Meg így jobban belegondolva, nem is tudom, hogy akartalak elvinni, mikor engem is kocsival hoztak. 

- Oké igyekezz akkor! – szólt rám, az ujjaival a száját piszkálta, míg fel s alá járkált. Felsóhajtottam, kivettem a telefonom a zsebemből aztán lebeszéltem Dallel, hogy minél előbb érjen ide, de azért vigyázzon az úton.

Cora egészen messze ült tőlem, az ablakon kibámult és a lemerült telefonját a kezében forgatta. Felajánlottam, hogy felhívhatja a pasiját az én telefonomról, ha gondolja, de megint csak elutasított, mondván, hogy nem tudja a számát fejből, majd értesíti, a honlétéről amint beérünk a kórházba. Mikor odaértünk, Cora szinte kipattant és befutott már amennyire tudott a magas sarkújában, míg én informáltam Dalet arról, hogy nem tudom, meddig leszünk bent, keressen, egy parkoló helyet aztán majd megüzenem neki, hogy hova jöjjön. Így is tettem amint megkérdeztem a recepcióst, hogy merre találom Serena szobáját, majd a liftet használva, nyugodtabban, mint Cora, megközelítettem az emeletet.

Mikor odaértem, Jai kint volt, Cora pedig a karjai között. Vissza kellett fognom a mosolyom, egyikük szemében sem voltam a legjobb ember jelenleg. Vagyis, én így gondoltam. Megtanultam, hogy Jai a szívén viselte Cora gondját, olyan volt, mintha testvérek lettek volna, és el tudtam képzelni, hogy Jai mennyire mérges volt, mikor összetörtem Corát és saját magamat is a csúfos tetteimmel. 

- Hát te? – kérdezte hideg hangon Jai aztán felsóhajtott – Bocs, nem akartam bunkónak hangozni. 
- Semmi gond – mondtam amint megvontam a vállam – Én hoztam be Corát, minden rendben Serenával? Mi történt vele?
- Éppen szül, de nem mehetek be, mert komplikáció lépett közbe és az orvosok szerint útban voltam – magyarázta amint helyet foglalt az egyik széken. Kék orvosi ruhában volt, a fején volt egy sapkaféleség is és a cipőin is ott volt a kék színű védőke. 

- Wow, gratulálok, Jai! – mondtam őszintén, egy pár pillanatig teljesen sokkolódva a hírek hallatán – Fiú vagy lány? 

- Fiú – jegyezte meg egy halvány mosollyal az arcán. Cora a vállának dőlt amint leült mellé a székre, amelyik távolabb volt tőlem. Egy picit fájt, de nem lepett meg. Megérdemeltem. 

- Jai Brooks? – jelent meg egy nővérke egy táblával a kezében. Műtőruhában volt, a szája előtt lévő maszkot pedig lehúzta az állára amint a sráchoz kezdett beszélni. 

- Igen? – kérdezte amint szinte felpattant ültéből. Mindannyian a lányt néztük és próbáltuk kitalálni, hogy mit akart, hiszen egy pár pillanatig nem mondott semmit. 

- A felesége rendben van, az ikrek megszülettek, jelenleg fürdetik, őket azonban szükségünk van nevekre. Miss. Serena magával szeretné eldönteni, így kérem, csatlakozzon hozzánk – mosolygott Jaire. Ikrek? Azt hittem, hogy csak egy fia lesz? 

Tekintetem találkozott Jaiével majd Coráéval és mindhárman totál meglepődtünk. Amint Jai felállt, hallani lehetett, amint megkérdezte, hogy milyen ikrekről van szó, mikor ő úgy tudta, hogy csak egy fia lesz. Választ nem hallottunk már és később csak én és Cora maradtunk az üres folyóson. A sóhajomat tökéletesen lehetett hallani amint előre hajoltam és a könyökeimmel a térdemen támaszkodtam meg.

- Jól vagy? – kérdeztem Corától csendesen, válaszul hümmögött. Egy ideig csendben voltunk, aztán Cora felsóhajtott mellettem, majd felállt és járkálni kezdett. Óvatosan figyeltem őt, amint tisztességes távolságban, ámbár mégis előttem sétálgatott oda és vissza. Éreztem, hogy feszült, noha nem tudtam megmondani, hogy miért volt az. Serenával és a kicsikkel minden rendben van, az előbb mondta a nővér. Talán miattam ilyen feszült? – Cora? – bizonytalan hangom visszhangzott a folyosón, válaszul újabb sóhajt kaptam, majd megállt és rám nézett.

- Mi az? – kérdezett vissza hidegen, én pedig az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaimat és vettem egy mély levegőt.

- Miért vagy ilyen ideges? Serena és a kicsik is jól vannak – mondtam halkan, ő pedig megrázta a fejét, majd tovább járkált.

- Nem érted, hogy úgy volt, egy baba lesz? Mégis miért nem látta az orvos nyolc hónapon keresztül, hogy ott van egy másik is? Mi van, ha egyikük nem egészséges, és éppen ezért lépett fel komplikáció? – hangja kétségbeesetten hangzott, és meg is tört, mire rögtön felpattantam ülő helyzetemből és felé közeledtem. Noha fogalmam sem volt, hogy mit tehettem volna. Ha megpróbáltam volna átölelni, biztos vagyok benne, hogy eltolt volna magától, pedig istenem, mennyire jól esett volna újra a karjaim között tartani ezt a csodálatos lányt. 

- Héj, semmi baj sincs, hallod? A nővér az előbb mondta, hogy mindenki jól van. Ne aggódj, minden rendben lesz – nyújtottam ki a kezem felé, és mikor nem húzódott el rögtön, bátrabban simítottam fedetlen karjára. Amint a kezem találkozott a bőrével, olyan volt, mintha áramütés csapott volna meg, de jó értelemben. Nem tudom, hogy egy áramütést lehet-e jó értelemben venni, mindenesetre az előbbi jó érzés volt. 

- Bocs, hogy rád förmedtem – suttogta, miközben a cipőjét bámulta. Azt kívántam bárcsak a szemeimbe nézne, de ez nem történt meg.

- Semmi baj. 

Ezután beállt a csend közöttünk, végül mindketten újra helyet foglaltunk a műanyag székeken. Persze nem egymás mellett ültünk szorosan, de már csak egy szék volt közöttünk, mely azért haladás volt az autóhoz képest, ahol Cora majdnem felkenődött az ajtóra, annyira távol akart ülni tőlem. 

- Serena és Jai nem választottak még nevet? – kérdeztem az első dolgot, ami az eszembe jutott, hogy beszélgetést kezdeményezzek, és eltereljem valamelyest a lány negatív gondolatait.

- De igen, de csak az egyik babának. 

- Oh, értem. És mi a kicsi neve?

- Alfie – mondta, közben pedig egy halvány mosoly csücsült az arcára. Emiatt én is elmosolyodtam, majd magamban megveregettem a vállam, amiért sikerült egy kicsit megnyugtatnom.

- Ausztrál név, igaz? – kérdeztem mosolyogva, mire bólintott – Alfie Brooks. Jól hangzik – mondtam, ő pedig egy újabbat bólintott.

- Én igazából Collint mondtam, de Serena beleszerelmesedett Alfieba, így persze az lett. 

- Collin sem lenne rossz – értettem vele egyet, mire rám pillantott, aztán elnevette magát – Most mi az? – kérdeztem mosolyogva, mire megingatta a fejét.

- Csak azért mondtad, hogy bevágódj nálam.

- Nem igaz, tényleg tetszik! – védtem meg magamat, ő pedig újra elkuncogta magát. A vigyorom levakarhatatlan volt az arcomról. 

- Gratulálok a magazinhoz.

- Köszönöm szépen – mondtam, majd már feltettem volna neki egy kérdést, mikor megjelent a nővér újra, aztán megkért, hogy fáradjunk vele Serena szobájához. Idegesen pillantottam Corára, bár nem értettem, hogy honnan jött a hirtelen érzés. Eddig rendben voltam, de amint arra került a sor, hogy fel kelljen állnom, olyan volt, mintha oda ragadtam volna a székre. 

- Jössz? – kérdezte Cora amint ő felállt, az arcán egy széles mosoly csücsült. Elhúztam a számat, míg arra gondoltam, hogy nekem valószínűleg nem kellene bemennem. Nem hiszem, hogy Serena listáján a legjobb emberek között szerepelek, és ha igazam van, akkor nem akarok plusz stresszt a vállára akasztani. 

- Mitől félsz? – nevetett Cora – Találkoztál már velük, nem lesz semmi bajod – vont vállat egyszerűen. Nem tudom miként változott meg ilyen gyorsan a kedve és a hozzáállása az egész helyzethez, de amíg nem volt maga alatt és nem szomorkodott, nem bántam.

Végül felsóhajtottam aztán felálltam. Megropogtatva az ujjaimat, követtük a nővérkét amint felvitt minket egy másik emeltre. Mikor Cora megkérdezte, hogy miért megyünk el, csupán azt a választ kaptuk, hogy Serena a kórterem másik ajtaján lett kitolva és így vitték fel a szobába őt. Amint megérkeztünk, a nővérke kopogott az ajtón majd benyitott, mi pedig utána mentünk. Serena felkapta a fejét egy mosollyal az arcán, viszont mikor engem meglátott, egy fintor vette át a helyét. Egy szerény mosolyt küldtem felé, aztán oldalra léptem így nem voltam útba és nem is voltam olyan közel hozzájuk. Nem tudtam, hogy amint magunkra maradunk, miként fognak reagálni a jelenlétemre.
- Édeseim, mindjárt meghalok! – mondta Cora amint átsétált Serena másik oldalára, hogy közelebbről láthassa a kicsit. Jai tartotta az egyiket, míg a másik a barátnője mellkasán pihent. Édes látvány volt és a halvány mosoly mely az arcomon pihent az előbb, megnagyobbodott – Mi lett a nevük? – kérdezte izgatottan Cora.
- Alfie Lewis Brooks és Collin Alexander Brooks – vigyorodott el a lány amint megsimította a kezében tartott fiát. Nem is kellett semmit mondania Corának ahhoz, hogy tudjam mennyit jelentett neki az, hogy a kissrác neve Collin lett – Collin két perccel idősebb, mint Alfie. 

Ezután már nem sikerült odafigyelnem a két lány beszélgetésére, mert Jai közelebb lépett hozzám az egyik fiával a kezében. Idegesen harapdáltam a számat és nem tudtam, mire számítsak. 

- Collin Alexander Brooks – mondta csendesen, ahogy megállt előttem és továbbá is csak a kisfiút nézte – Nem tudtam, hogy lesz még egy fiam, de elmondhatatlanul örülök, hogy így történt. 

- Tudjátok már, hogy miként nem vették észre az ultrahangon? 

- Nem volt semmi nagyobb gond, csupán nem mutatta meg magát az ultrahangon – mosolygott – Meg szeretnéd fogni? 

- Én? – kérdeztem totál meglepetten. Mindinkább arra számítottam, hogy lekever egy pofont, nem arra, hogy megengedi, hogy megfogjam a fiát. 

- Persze – nevetett – Nézd, nem felejtettem el, hogy mekkora paraszt vagy – suttogta az engem jellemző szót, nehogy meghallja a kicsi – De jelenleg túl boldog és megkönnyebbült vagyok ahhoz, hogy neki álljak veszekedni veled. Már van két fiam, akikre vigyáznom kell, szóval sajnálom, ha vártad a maflást, de ideje felnőnöm és nem foglalkoznom olyan szánalmas tettekkel és történésekkel, mint ami lefolyt köztetek Corával. Szóval? – kérdezte amint vett egy nagy levegőt és megint elmosolyodott – Meg fogod a fiam vagy mi lesz? 

- Igen, persze – bólintottam mosolyogva, aztán Jai óvatosan odaadta a picit. Eléggé féltem, hiszen tényleg nagyon kicsi volt és olyan törékeny. De amíg a fejét jól tartom, addig minden rendben van. És a kisfeje a kezemen feküdt biztonságosan, így minden rendben volt. Az arca olyan volt, mint minden más újszülött kisbabának, mégis borzasztó aranyos volt. A szája félig nyitva volt, míg szemei csukva voltak, az egyik keze a mellkasomnak nyomódott, a másik pedig ökölbe szorítva pihent mellette. Kis lábait összehúzta, így még kisebb volt, a kezemben. Felpillantottam és pontosan Corát láttam, amint a Serena melletti ágyon ült és Alfiet fogta. Arcán eszméletlen gyönyörű mosoly terült el, ami miatt más esetben megremegtek volna a térdeim, most viszont nem hagyhattam, hiszen a kicsit fogtam. Arcán egy-két könnycseppet is véltem felfedezni, a mellkasomba pedig olyan szétáradó boldogság költözött, amilyet már régen éreztem. Újra lepillantottam a kicsire, aki ugyanúgy aludt tovább az ölemben, közben pedig nem bírtam visszafogni a mosolyom, ami az arcomon terült el.

26. Levi

Hellooo,

Mint azt a mai cím elárulja, újabb szereplő bukkan fel, kinek nevét "Líváj"-ként kell kiejteni, ha esteleg megfordulna a fejetekben az egész. ^^ A mai rész amolyan "filler", tekintve hogy nem sok minden történik benne. Valahogy fel kell alapozni a következő részeket, nem igaz? ;) Az előző részhez érkezett kommentek nagyon aranyosak voltak és mindkettőnket rettentően boldoggá tett mind az, amit mondtatok! Hihetetlenül örülünk annak, hogy tetszik a történet és hogy minden alkalommal alig várjátok már a folytatást! 20 feliratkozó? Wow! Fantasztikusak vagytok!:3 Reméljük ez a rész is tetszeni fog! :) Jó olvasást! Xx♥ 

x CORA ASHFORD x

Borzalmas volt a forgalom Londonban és ezzel szerintem mindenki tisztában volt. Semmi értelme nem volt kimozdulni autóval, mert szinte lehetetlen volt eljutni az egyik helyről a másikra. Legalábbis, ha a belvárosról beszélünk. És én pedig ott voltam, hiába nem akartam. Szinte megfőttem a kocsimban, a nap égetett, de a szél fújt és az egyik oldalon koromfekete volt az ég. Na, jó, talán nem olyan sötét, de nem is volt felhőmentes. Nos, és hogy mit kerestem én a belvárosban, a kocsimban, a tumultusban a cukrászda helyett? Elsősorban, szabadnapos voltam aztán mivel nem kellett dolgoznom, nekem kellett elmennem az én drága barátnőmért, aki még nyolc, lassan kilenc hónapos terhesen is eljárt jógázni. Nem tudtam, hogy bírta, de egyszer sem nyávogott miatta, ami arra engedett következtetni, hogy jót tett neki. Én személy szerint nem tudom, hogy jártam volna-e még ilyen helyekre ilyen állapotban. De hát nem mindenki feledkezne bele az életbe és enné el a fájdalmait ahelyett, hogy fitten tartaná magát terhesség közben is.

Fél órával azután, hogy negyed órán keresztül egy helyben álltam a kocsival, végül megérkeztem a már jól ismert épülethez. Elvettem a telefonom a mellettem lévő ülésről, feloldottam aztán a névjegyek között kutakodva rákattintottam Serena nevére és felhívtam őt. Miután értesítettem őt arról, hogy hol voltam, bontottam a vonalat ám bár mielőtt lezárhattam volna a telefonom, egy üzenet érkezett Jaitől. Csak azt állította benne, hogy van egy meglepetése számomra, és hogy ne is próbáljam meg kihúzni belőle, hogy micsoda az, mert nem fogja elárulni, várnom kell, míg oda nem érek hozzá. Megforgattam a szemeim aztán nem válaszoltam neki semmit csak az ölembe dobtam a telefonom. Elnevettem magam, amikor megláttam Serenát kijönni az épületből, a táskájával a vállán, hatalmas hassal és telefonnal a kezében. A mai napig nem tanulta meg, hogy nem kellene, azt a kütyüt böngésznie miközben sétál és a gyereke még a hasába van. 

- Már alig várom, hogy ez a kölyök kint legyen belőlem – mérgelődött amint meglátta, hogy kiszálltam és segíteni szerettem volna neki. Elvettem a kezéből a táskát, kinyitottam neki az anyósülés ajtaját, aztán míg ő beült a csomagtartó fele igyekeztem, hogy betehessem oda a cuccát. Csípőre tett kezekkel álltam végül mellette, míg beült normálisan aztán becsuktam az ajtaját és az én oldalamra igyekeztem, hogy én is helyet tudjak foglalni. 
- Hát, minden, amit mondani tudok, csupán annyi, hogy védekezni kellett volna – nevettem el magam amint beöveltem magam – Azt hittem, hogy nekünk lesz gyerekünk, erre mész és megcsalsz Brooksal. Ezek után ne várd el, hogy hű maradjak hozzád.
- Bocsáss meg, baby – ment tovább a színjátékkal. Az emberek az utcán többször megbámultak minket ilyenkor, mert valószínűleg azt hitték, hogy komolyan gondoljuk az egészet, holott ez csak a mi humorunk volt. Teljesen különböző a többi emberétől, de hát ez tett minket azzá, akik voltunk – Tudod, Jait csak kihasználtam. Kellett valaki, aki segített létrehozni ezt a babát. Ő a mienk, rendben?
- Ez megnyugtató – bólintottam drámaian amint lehunytam a szemeim és sóhajtottam egy nagyot – Már alig várom, hogy végre összeköltözzünk, és boldog családként éljünk hármasban. 

- Én is, baby – mosolygott rám szélesen amint megfogta a combomat és megszorongatta egy kicsit. 

- Oi – nevetve söpörtem le magamról a kezét aztán indítottam be a kocsit – Milyen volt a jóga mellesleg? 

- Jó – vont vállat. Megforgattam a szemeim a rövid és tömör válasza hallatán – Bár most képes lennék befalni egy Big Macet – mikor rá néztem, ő már engem nézett.

- Én nem veszek neked semmit – jegyeztem meg amint kihajtottam a főútra – Beszéld meg a pasiddal hogy rendeljen neked házhoz. 

- Pft, most bezzeg a pasim, mi? De az előbb nyávogtál, hogy megcsaltalak! 

- Jól van, na Serena, nem úgy értettem – biggyesztettem le a számat – De ha van pasi, akit lehúzhatsz, akkor miért ne tennéd? Az én pénzem pedig marad későbbre, mikor megszabadulunk Jaitől! – vigyorogtam rá, mire Serena nevetve megforgatta a szemeit – Képzeld amúgy az előbb írt, hogy van valami meglepetése számomra. Gondolom, te tudsz róla, szóval elcsicsereghetnéd, hogy mi az – közben egy meki felé vettem az irányt, mivel már rosszul éreztem magam, amiért olyan durván kijelentettem, hogy nem veszek neki semmit. Néha gondolkoznom kéne, mielőtt kinyitom a szám. 

- Nem, fogalmam sincs róla. Honnan tudjam, hogy ő mit szervezget neked – nevetett fel. 

Oldalasan rásandítottam, mire elnevette magát és megcsóválta a fejét.

- Cora, tényleg nem tudok semmiről. 

- Hát jó – sóhajtottam fel, hiszen, ha nem mondana igazat, akkor nem így viselkedne. Túl jól ismertem már.

Mire eljutottunk a mekiig, egy negyed óra telt el, mire pedig hazaérkeztünk újabb fél óra. De Serena imádott a kajáért, meg hát nekem is jól esett az egészségtelen kaja, szóval nem panaszkodtam. A ház üres volt, mely miatt muszáj voltam megforgatni a szemeimet, hiszen Jai azt állította, hogy, ha megérkezünk hozzájuk, akkor tudom meg mi az a nagy meglepetés. Serena elment tusolni, én pedig neki láttam kipakolni a jógás táskájából. Mivel ezzel túl hamar kész lettem, fogtam magam és leindultam a konyhába, előszedtem a turmixgépet, majd neki láttam gyümölcsöket megmosni és feldarabolni, egy finom smoothiehoz. Hiába ettem egy almástáskát, kívántam az édességet, Serena pedig biztosan nem fog rá nemet mondani. Habár végül is ki tudja, elég válogatós lett a terhessége során. Leginkább úgy kell elképzelni, hogy felborult az étrendje. Amit eddig szeretett, attól most hányingere lett, amit pedig utált előszeretettel megevett. Azt hiszem, mire megszületik a kicsi, addigra megundorodik minden kajától.
- Jai még mindig nem érkezett meg? – kérdezte amint csatlakozott hozzám a konyhában. Haja lazán a vállára omlott, felül egy hatalmas felsőt viselt, lábain pedig egy mackónadrág volt.

- Nem. Csináltam gyümölcs turmixot, kérsz?
- Naná – ült fel a bárszékre kezében a telefonjával. Öntöttem két nagy pohárba, majd raktam bele egy-egy szívószálat és elé helyeztem az italt – Köszi – ivott is bele rögtön, miközben egyik kezében a telefonját tartotta, a másikat pedig kerek pocakjára simította. Mosolyogva figyeltem a gesztust, hiszen imádtam már most a kicsit és egyszerűen boldoggá tett maga a tény, hogy a legjobb barátaim családot alapítanak közösen. Pontosan úgy, ahogy én azt már réges-régen megjósoltam. Persze akkor még kinevettek, én viszont mindig is tudtam, hogy igazam lesz. Egy éve ilyenkor emlékszem mennyire güriztünk a diplomáért, éjjel nappal tanultunk, jó, ha észrevettük a másikat a lakásban és egy hellót elmotyogtunk egymásnak. Én egyfolytában ingáztam a szobám és a konyha között, sütemény sütés közben is magoltam és magolás közben is sütöttem.
- Emlékszel tavaly ilyenkor mennyire a halálunkon voltunk? – szakítottam félbe a csendet, mire Serena felpillantott rám, majd lezárta a telefonját és lerakta a pultra.

- Aha. Kész őrület volt. Olyan, mintha már ezer éve lett volna. Ki gondolta volna, hogy egy év múlva már nagy pocakkal ülök a kanapén és várom, hogy megszülessen a kisfiam – simogatta a hasát, én pedig mosolyogva beleszívtam a halvány rózsaszínes italba.

- Én – válaszoltam – Én tudtam, hogy lesz gyereketek.

- Jó, de nem gondoltad volna, hogy amint lediplomázunk, teherbe is esek.

- Hát, nem éppen a diplomakiosztó után lettél terhes – nevettem fel – És én mindig is mondtam nektek a gyerekeket, de sose vettetek komolyan.

- Jól van, mondhatod, hogy én megmondtam, én megmondtam – sóhajtott fel – Igazából mikor arról beszéltél, mindig költözött egy furcsa érzés belém. Mármint nem teljesen voltam biztos benne, hogy Jaitől lesz gyerekem – mondta lassan, miközben a szívószálával a turmixot kevergette. Én meg majdnem visszaköptem a pohárba a szám tartalmát.

- Mi? – döbbentem le, miután gyorsan lenyeltem a turmixot.

- Hát sosem gondoltam volna, hogy ennyire fiatalon majd anya leszek. Azt hittem, hogy majd mikor idősebb leszek, mikor megállapodok egy férfi mellett, miután megvettük a családi házunkat, neki látunk a gyerekprojektnek. És mikor egy éve ezekre gondoltam, akkor még nagyon messzinek tűnt az egész.

- Jó, de ezeket a dolgokat nem Jaiel láttad?

- De, de igen. Csak… nem tudom. Voltak olyan gondolataim, hogy bármi történhet, lehet, nem leszünk már együtt öt év múlva. Vagy hat. Ugyanakkor el sem tudnám képzelni az életem Jai nélkül és most már a kicsi nélkül sem, szóval töröld le ezt az arckifejezést az arcodról. Szeretem Jait és a kicsit is és nekem már ők a jövőm. Meg persze te.

- Aw – csúszott ki a számon és a könnyfátyoltól, mely ellepte a szemeimet, homályosan láttam Serenát. Hirtelen olyan volt, mintha a lány terhességi hormonjai rajtam is kihatottak volna. 

- Na, ne már, nehogy sírj, akkor én is sírok – nevetett fel, mire lecsusszantam a székről, megkerültem a pultot és szorosan magamhoz öleltem a legjobb barátnőmet. 

- Úgy szeretlek – motyogtam, aztán elnevettem magam és gyorsan letöröltem a könnycseppet, mely végül csak kibuggyant. 

- Én is nagyon szeretlek Minnie – mondta Serena, aztán egy nagy puszit nyomott az arcomra. Ekkor matatást hallottunk a bejárati ajtó felől, de nem igazán érdekelt, nem szándékoztam elengedni Serenát. 

- Oh, a két kedvenc csajom éppen megcsal egymással – hallottam Jai hangját a nappaliból, mire Serena felemelte a kezét mögöttem és gondolom felé mutatta a középső ujját.

- Öregem, akkora mázlista vagy ezekkel a nőkkel! – hallottam meg egy erős és ismerős Ausztrál akcentust. 

- Levi? – visított a fülembe Serena, majd rögtön elengedett és az illető felé futott. Szóval Serena terhessége során nem csak étrendváltozás, de erős hangulatváltozások is felléptek. Talán sosem láttam még ennyire gyermekded oldalát Serenának, melyet az elmúlt hónapok alatt mutatott. Mindig határozott, mégis laza, vicces, eltökélt volt, most pedig mintha teljesen kicserélték volna. 

Megfordultam, majd szembe találtam magam Jai kiköpött másával, tulajdonképpen az unokatestvérével, de simán elmehetnének testvéreknek. 

- Héj, szia Serena, de rég láttalak – ölelte át Levi mosolyogva a barátnőmet, én pedig a pulttól figyeltem őket. Levi elég sokat változott azóta, mióta legutóbb találkoztunk Ausztráliában. Az akkor volt, mielőtt Jaiel ideköltöztünk volna, azóta viszont Jai és Serena voltak otthon, így Serenának volt esélye megismerkedni Levial. Vagy legalábbis csak gondolom, hiszen nem sokat tudok a nagy családi megismerkedésről.

- Öregem, de rohadt helyes vagy – borzolta Serena össze Levi haját, miközben vigyorogva nézett rá – Csak nem nőd van, amitől így kikupáltad magad? – kérdezte Serena, mire Levi felemelte a fejét és egyenesen rám nézett.

- Nincs barátnőm, de nem bánnám, ha ugyanezt valaki más is megjegyezné – húzódott egy hasonló vigyor az ajkaira, mint Jaién szokott lenni, mire én is önkénytelenül elmosolyodtam. Levinak mindig is tetszettem, és Jai mindig is össze akart vele boronálni, de én mindig hárítottam, magam sem tudom miért. Furcsa lett volna Jai unokatesójával összejönni olyan fiatalon, utána pedig elköltöztünk, szóval esélyünk sem lett volna rá. Távkapcsolatot semmiképpen sem akartam, szóval itt az ügy lezáródott. Most pedig el kell ismernem, Levi tényleg sokkal helyesebb lett azóta, hogy utoljára találkoztunk volna. Kamaszkorunkban egy kissé duci volt, noha már akkor is nagyon hasonlítottak egymásra Jaiel. Most viszont teljesen kiizmosodott, már amennyire ezt méterekre tőle megtudtam állapítani. Az arca ugyanolyan gyermekded maradt, mint volt, mely megmosolyogtatott, sőt mindinkább megnevettetett, hiszen emlékszem mennyi hülyeséget műveltünk gyerekkorunkban együtt – Tyű az anyját Cora, micsoda bombázó lett belőled – füttyentett, mire elnevettem magam, majd ellöktem magam a pulttól és felé indultam. 

- Szia, Levi, rég láttalak – üdvözöltem mosolyogva, majd átöleltem őt. Kellemes aftershaveje rögtön az orromba kúszott és egy kissé zavartan mosolyoghattam rá, amint elhúzódott tőlem. 

- Apám, ez a balfék totál átvette a Brit akcentust, te viszont még mindig úgy hangzol, mintha az Ausztrál tengerparton tengetnéd a napjaidat – vigyorgott, én pedig nevetve Jaire pillantottam, aki csak megforgatta a szemeit és átkarolta Serenát. 

- Hát igen, Jai mindig is könnyen befolyásolható volt – mondtam nevetve, Levi pedig csatlakozott hozzám, miközben a keze még mindig a derekamon pihent. Mikor ez Jainek is leesett, szélesen elvigyorodott és rám nézett.

- Látom azért, Levi sem sokat változott. Még mindig oda van az én Corámért. De tudod mit? Nem bánom! Legyen, a tiéd lehet Cora, nekem már úgy is van egy nő, aki mindennap boldoggá tesz.

- Aw, te gazember, ne merj így beszélni Coráról! Ő az én csajom, habár Levinak én is odaadnám.

- Oké, le lehet állni – nevettem el magam kínosan, majd lassan kihúzódtam Levi szorításából. Megdörzsöltem az arcomat, hogy leplezzem, mennyire zavarba hozott az állítólagos két legjobb barátom, akiket most legszívesebben egy serpenyővel ütnék le. Egyszerűen imádom őket, mikor ilyen bájosak!

- Szóval most meg is kínálsz, egy teával, és apró süteménnyel? Szeretném beiktatni az első teázásomat Londonban – mondta flancosan Levi, mire mindannyian elnevettük magunkat és a nappaliba indultunk.

Elég furán éreztem magam egész délután, fogalmam sincs, miért. Nem számítottam Levira, és vegyes érzelmeket keltett bennem a felbukkanása. Aztán amint telt az idő, azon kaptam magam, hogy élveztem a történeteit, melyet nekünk mesélt és jó volt vele beszélgetni. Jó volt Melbournről hallani, hogy mi újság otthon, és hogy zajlik az élet a Brooks családnál. Eléggé hiányoztak nekem, Jai szüleivel utoljára a diplomakiosztón találkoztam. Viszont tudtam, hogy nem sokára jönnek, hiszen a fiúknak gyereke születik és azt ki nem hagynák. Ezért persze Serena családjával is nem sokára találkozok, csak győzzem kivárni, mire előbújik a kicsi Brooks.

**

E G Y   H É T T E L  K É S Ő B B

Ideges voltam, de nem azért, mert izgatott voltam. Mindinkább rettegtem attól, hogy újra szembe kell néznem Harryvel de egy kicsit vártam is már hogy egy légtérbe legyünk. Azóta nem találkoztunk vagy beszéltünk mióta Louis szülinapi partiján azt mondta, hogy nem akar tőlem semmi és Kendallt választja. Azok után egyáltalán nem tartottam fel, hogy mi történt vele. Annyit tudtam, hogy a filmet befejezték és idén nyáron lesz a mozikban, de azt is csak azért, mert Jai elárulta. És bár nem Harry miatt, de mindenképpen elmegyek majd, hogy megnézzem, hiszen Jai is nagy szerepet játszott a filmrendezésében. Ami Harryt illeti, nem igazán gondoltam rá, egészen tegnapig. Eléggé jól megvoltam a sajátos kis életemmel. A sütés újra nagy szerepet töltött be az életembe, azok a cégek, melyek anno a ruhákat küldték, megint megtaláltak így az is elvette minden szabadidőm. De hát a mai nap, illetve este ezt teljesen felborítja majd.

Tegnap kaptam egy üzenetet, melyben meg lettem hívva a nyitó partira a magazinhoz melyben szerepel. Another Man volt a neve azt hiszem. Mivel fogalmam nem volt, muszáj volt az interneten utána keresnem és őszintén letaglózott a képek látványa. Harry rettentően jól nézett ki, a szívem egy kicsit meg is fájdult a képek láttán és hiányozni kezdett. Izgatott voltam, mert látni szerettem volna, annak ellenére is, hogy összetörte a szívem mikor egy másik lányt választott helyettem és még mindig ideges is voltam. Azonban túl kellett lépnem ezen az egészen. Ma este jól kellett kinéznem, már csak azért is, mert egy ideje nem voltam sehol ahova egy kicsit jobban ki kellett volna rittyentenem magam. a szekrényemből kihúztam egy ruhát, mely össze volt hajtva ahelyett hogy egy vállfán lett volna. Szürke volt, a pántja keresztezve ment fel a nyakamba és a combom közepéig ért. Ez volt az egyik ruha a sok közül melyet nekem küldtek annak érdekében, hogy írjak róla és posztoljam. A hajamat egy egyszerű kontyba fogtam a tarkómon, a sminkem natúr maradt egy finomabb tónusú lila rúzzsal az ajkaimon. Fekete Saint Laurent magas sarkút vettem a lábaimra miután elkészültem és az egyik fekete kuplungtáskámba pakoltam néhány fontos és apró dolgomat. 

Jai unokabátyával megyek ma este, tekintve hogy az üzenetben meg volt említve hogy vihetek magammal egy plusz személyt. Jai semmiképpen nem jött volna velem, Serena meg megint nem, így maradt Levi. Az utóbbi napokban közelebb kerültünk egymáshoz, elmentünk egy-két randira is mikor volt elég időm rá, de ettől függetlenül nem történt semmi komolyabb. Viszont mikor megláttam őt a nappaliban, sötétkék nadrágban, fehér ingben, csokornyakkendőben és egy bársony anyagú, sötétkék zakóban, simán berángattam volna a szobámba őt aztán kulcsra zártam volna az ajtót mögöttünk. 

- Hát helló – nevettem el magam, ahogy megpróbáltam elhessegetni a gondolataimat. De hát meg kellett hagyni, elképesztően helyesen nézett ki. Az illatáról nem beszélve. Ha egy pasinak jó illata van, sokkal jó-képűbbnek tűnnek. 
- Csinosan festesz, babycakes – mondta amint rám kacsintott. Nem tudom, hogy mi volt ez a becenév melyet rám akasztott az itt léte alatt, azonban nem bántam. Élveztem, amint húzta az agyamat, de, csak mert én is mindig ilyen voltam vele.
- Köszönöm – küldtem felé egy légpuszit amint közelebb lépkedtem felé – Te sem vagy semmi.
- Ha te ilyen jól nézel ki, nekem is oda kell tennem magam – vont vállat lazán aztán nyomott egy puszit az arcomra – Mehetünk? – kérdezte, s én bólintottam. Felkaptam a fekete kabátom a kanapéról, aztán belékaroltam és elindultunk a kocsijához.