27. Ikrek

Hellooo,
Right, újabb karakterek a láthatáron, a végén egy édes kis jelent Jai & Harry között szóval reméljük, hogy készen álltok egy kisebb esemény hulllámvasútra! Már a 27. részen vagyunk, ami így jobban belegondolva, eléggé lassan jött el. :D Legalábbis, szerintem igen. But ettől függetlenül reméljük, hogy tetszik a történet meg nem túl elnyújtott és minden jó időben történik! Az előző részhez érkezett kommentek alatt nem igazán szívleltétek Harryt, de azért bízunk abban, hogy idővel sikerül vissza nyernie a helyét a szívetekbe. :) Jó olvasást. xoxo

x HARRY STYLES x

Gemma és Michal volt az első, akiket észrevettem miután megérkeztem a partira. Izgatott voltam, hogy mit gondolt a magazinról, hiszen mióta kijött két hete, csak üzeneten keresztül sikerült beszélnünk. A társaságukban elfogyasztottam két pohár pezsgőt, amivel rendesen megalapoztam a hangulatom, de nem bántam. A mai este készen álltam arra, hogy igyak. Egy ideje nem ittam alkoholt, mert átváltottam egy teljesen egészséges diétára, azonban a mai napon csalok egy kicsit. Teljesen nem vonhatom meg magamtól az alkoholt. Elég, hogy Corával ezt tettem. Basszus, hogy jutott ő eszembe erről? Egy ideig sikerült kiűznöm őt a fejemből, erre mikor végleg nem akarom őt ott, visszaugrik. És nem csak egy pillanatra azt már meg sem említve, hogy másra nem is sikerül koncentrálnom amint a gondolataimba furakszik.

Mikor pedig megláttam őt, az állam a földet verdeste. Nem vett észre amint egy sráccal az oldalán lépett be a klubba, melyet az estére kibéreltem, de én láttam őt. És hát a szívem majdnem megállt miatta. Elképesztően gyönyörű volt és sugarazta magából a jó hangulatot és pozitivitást. Bár, be kell vallanom, hogy mikor a fejét ide-oda kapkodta amint valamit keresett, vagy inkább valakit, tudtam, hogy ideges volt. Észre sem vettem, hogy a szívem dobogásának üteme megduplázódott és hogy nem figyeltem arra, amit Gemma magyarázott mellettem. A tekintetemet lekötötte a lány, aki elvette az eszemet, de én eldobtam őt magamtól egy olyan lányért, aki valószínűleg nem érte meg Corához hasonlítva, míg a hallásom teljesen elhalt a szívem erős és hangos dobogása miatt. Azon kaptam magam, hogy a tenyeremet a nadrágomba kellett törölnöm, mert izzadt, míg egy nagyot kellett nyelnem, hogy benedvesítsem a kiszáradt torkom.

Oda akartam menni Corához, de ott volt vele az a srác és valamiért éreztem, hogy tud arról, amit csináltam. Emiatt pedig nem akartam egy maflást kapni, noha valószínűleg megérdemeltem volna. Mocskos módon közöltem a lánnyal, hogy nem akarok tőle semmit, hiába tudtam, hogy többet érdemelt volna, abban a pillanatban kellett cselekednem. Kendall hírneve nem volt a legnagyobb, nem csinált semmit és mivel én voltam a legegyszerűbb és legközelibb ember, akivel dolgozhatott volna, engem fogtak be. Nem mehettem a döntés ellen, hiszen a menedzsment döntött a sorsomról és kitudja, hogy melyik szerződést szegtem volna meg a sok közül, ha nem bólintok rá. Tudom-tudom, borzalmas, hogy más emberek döntenek arról, hogy mit csinálok, de míg le nem jár az időnk Modesttel, nem igazán csinálhatok sok mindent.

Mikor a tortát betolták, nos, három különbözőt, tekintve hogy három magazin címlapon voltam, elveszítettem Coráta szemeim elől. Egy bosszantott sóhaj hagyta el a számat, aztán végül elmosolyodtam és előre léptem így én voltam a torták előtt. Csináltak rólam képeket is mikor a tűzijátékok beindultak rajta, később meg koccintottunk és a tortát felvágták. Kicsusszantam a tömegből mikor a szemem sarkából láttam, hogy Cora sietve elszaladt a nővérem mellől és utána indultam. A bárpult felé indult így sebtében követtem őt és mire odaértem, mintha azt kérdezte volna, hogy merre találja a hátsókijáratot. 

- Jeremy, majd én megoldom – mondtam magabiztosan amint a lány mellé értem, a poharamat, mely tele volt whiskyvel letettem a pultra. Cora felnézett rám, a szemeiben ijedtséget véltem felfedezni és amint lenéztem a kezeire melyekben a telefonja pihent, láttam amint megállíthatatlanul remegtek – Mi a baj?
Ignorálta a kérdésem miután felnézett a szemeimbe aztán visszafordult a pulthoz, hogy megint megkérdezze, merre találja a kijáratot.
- Sajnos muszáj kiszolgálnom a vendégeket, így nem mehetek most el. De Harry tudja, hiszen ő is ott távozik majd – mosolygott rá bocsánatkérően mire hallottam amint Cora felsóhajtott aztán megfordult és elsétált. 

Rögtön utána indultam és a csuklója után nyúltam majd az ujjaimat gyengéden köré fontam. Megállt, de nem fordult felém így elengedtem őt amint elé értem. Hiába próbáltam meg elérni, hogy a szemeimbe nézzen, nem sikerült, így amint az álla alá nyúltam, hogy felemelhessem egy kicsit a fejét, elrántotta azt. 

- Megmutatod, hogy hol van a hátsókijárat vagy magamtól kell megtalálnom? – kérdezte durván és lényegre törően. A hangja hideg volt, a mosolya lefagyott az én szívem pedig megtörött egy kicsit lekezelő hozzáállása miatt. 

- Persze, menjünk – adtam fel amint megfordultam és elindultam a másik irányba. Amint odaértünk az ajtóhoz, kilöktem, és szembe találtuk magunkat néhány kukával. Az utca sötét volt és csak a lámpa erős fénye világította be a hely ezen részét. Rákaptam a tekintetem mikor hallottam, hogy felmorgott és kérdőn néztem rá. 

- Nem tudom, hogyan fogok eljutni a kórházba és le fogom késni a szülést és Serena meg fog kínozni. Jai valószínűleg totál ideg, a telefonom lemerült szóval még Levit sem tudom felhívni és már nincs időm. Argh! – nem tehettem ellene, mikor egy fél oldalas mosoly húzódott az arcomra. Bár, mikor Cora a vállamra csapott, egy halk „auch” volt a reakcióm és újra elkomolyodtam. 

- Beviszlek, ha gondolod – rántottam meg a vállam – Két pezsgőt ittam még mikor megjöttem aztán utána nem igazán nyúltam semmihez. 

- Nem, köszönöm, nem kell, hogy ittasan vezess – utasította el az ajánlatom azonnal – Nem érdekel, hogy mennyit ittál vagy mennyit nem, nincs kedvem ahhoz, hogy megállítson a rendőr az úton vagy, hogy karambolozzunk. 

- Felhívom Dalet akkor – mondtam egyszerűen – Meg így jobban belegondolva, nem is tudom, hogy akartalak elvinni, mikor engem is kocsival hoztak. 

- Oké igyekezz akkor! – szólt rám, az ujjaival a száját piszkálta, míg fel s alá járkált. Felsóhajtottam, kivettem a telefonom a zsebemből aztán lebeszéltem Dallel, hogy minél előbb érjen ide, de azért vigyázzon az úton.

Cora egészen messze ült tőlem, az ablakon kibámult és a lemerült telefonját a kezében forgatta. Felajánlottam, hogy felhívhatja a pasiját az én telefonomról, ha gondolja, de megint csak elutasított, mondván, hogy nem tudja a számát fejből, majd értesíti, a honlétéről amint beérünk a kórházba. Mikor odaértünk, Cora szinte kipattant és befutott már amennyire tudott a magas sarkújában, míg én informáltam Dalet arról, hogy nem tudom, meddig leszünk bent, keressen, egy parkoló helyet aztán majd megüzenem neki, hogy hova jöjjön. Így is tettem amint megkérdeztem a recepcióst, hogy merre találom Serena szobáját, majd a liftet használva, nyugodtabban, mint Cora, megközelítettem az emeletet.

Mikor odaértem, Jai kint volt, Cora pedig a karjai között. Vissza kellett fognom a mosolyom, egyikük szemében sem voltam a legjobb ember jelenleg. Vagyis, én így gondoltam. Megtanultam, hogy Jai a szívén viselte Cora gondját, olyan volt, mintha testvérek lettek volna, és el tudtam képzelni, hogy Jai mennyire mérges volt, mikor összetörtem Corát és saját magamat is a csúfos tetteimmel. 

- Hát te? – kérdezte hideg hangon Jai aztán felsóhajtott – Bocs, nem akartam bunkónak hangozni. 
- Semmi gond – mondtam amint megvontam a vállam – Én hoztam be Corát, minden rendben Serenával? Mi történt vele?
- Éppen szül, de nem mehetek be, mert komplikáció lépett közbe és az orvosok szerint útban voltam – magyarázta amint helyet foglalt az egyik széken. Kék orvosi ruhában volt, a fején volt egy sapkaféleség is és a cipőin is ott volt a kék színű védőke. 

- Wow, gratulálok, Jai! – mondtam őszintén, egy pár pillanatig teljesen sokkolódva a hírek hallatán – Fiú vagy lány? 

- Fiú – jegyezte meg egy halvány mosollyal az arcán. Cora a vállának dőlt amint leült mellé a székre, amelyik távolabb volt tőlem. Egy picit fájt, de nem lepett meg. Megérdemeltem. 

- Jai Brooks? – jelent meg egy nővérke egy táblával a kezében. Műtőruhában volt, a szája előtt lévő maszkot pedig lehúzta az állára amint a sráchoz kezdett beszélni. 

- Igen? – kérdezte amint szinte felpattant ültéből. Mindannyian a lányt néztük és próbáltuk kitalálni, hogy mit akart, hiszen egy pár pillanatig nem mondott semmit. 

- A felesége rendben van, az ikrek megszülettek, jelenleg fürdetik, őket azonban szükségünk van nevekre. Miss. Serena magával szeretné eldönteni, így kérem, csatlakozzon hozzánk – mosolygott Jaire. Ikrek? Azt hittem, hogy csak egy fia lesz? 

Tekintetem találkozott Jaiével majd Coráéval és mindhárman totál meglepődtünk. Amint Jai felállt, hallani lehetett, amint megkérdezte, hogy milyen ikrekről van szó, mikor ő úgy tudta, hogy csak egy fia lesz. Választ nem hallottunk már és később csak én és Cora maradtunk az üres folyóson. A sóhajomat tökéletesen lehetett hallani amint előre hajoltam és a könyökeimmel a térdemen támaszkodtam meg.

- Jól vagy? – kérdeztem Corától csendesen, válaszul hümmögött. Egy ideig csendben voltunk, aztán Cora felsóhajtott mellettem, majd felállt és járkálni kezdett. Óvatosan figyeltem őt, amint tisztességes távolságban, ámbár mégis előttem sétálgatott oda és vissza. Éreztem, hogy feszült, noha nem tudtam megmondani, hogy miért volt az. Serenával és a kicsikkel minden rendben van, az előbb mondta a nővér. Talán miattam ilyen feszült? – Cora? – bizonytalan hangom visszhangzott a folyosón, válaszul újabb sóhajt kaptam, majd megállt és rám nézett.

- Mi az? – kérdezett vissza hidegen, én pedig az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaimat és vettem egy mély levegőt.

- Miért vagy ilyen ideges? Serena és a kicsik is jól vannak – mondtam halkan, ő pedig megrázta a fejét, majd tovább járkált.

- Nem érted, hogy úgy volt, egy baba lesz? Mégis miért nem látta az orvos nyolc hónapon keresztül, hogy ott van egy másik is? Mi van, ha egyikük nem egészséges, és éppen ezért lépett fel komplikáció? – hangja kétségbeesetten hangzott, és meg is tört, mire rögtön felpattantam ülő helyzetemből és felé közeledtem. Noha fogalmam sem volt, hogy mit tehettem volna. Ha megpróbáltam volna átölelni, biztos vagyok benne, hogy eltolt volna magától, pedig istenem, mennyire jól esett volna újra a karjaim között tartani ezt a csodálatos lányt. 

- Héj, semmi baj sincs, hallod? A nővér az előbb mondta, hogy mindenki jól van. Ne aggódj, minden rendben lesz – nyújtottam ki a kezem felé, és mikor nem húzódott el rögtön, bátrabban simítottam fedetlen karjára. Amint a kezem találkozott a bőrével, olyan volt, mintha áramütés csapott volna meg, de jó értelemben. Nem tudom, hogy egy áramütést lehet-e jó értelemben venni, mindenesetre az előbbi jó érzés volt. 

- Bocs, hogy rád förmedtem – suttogta, miközben a cipőjét bámulta. Azt kívántam bárcsak a szemeimbe nézne, de ez nem történt meg.

- Semmi baj. 

Ezután beállt a csend közöttünk, végül mindketten újra helyet foglaltunk a műanyag székeken. Persze nem egymás mellett ültünk szorosan, de már csak egy szék volt közöttünk, mely azért haladás volt az autóhoz képest, ahol Cora majdnem felkenődött az ajtóra, annyira távol akart ülni tőlem. 

- Serena és Jai nem választottak még nevet? – kérdeztem az első dolgot, ami az eszembe jutott, hogy beszélgetést kezdeményezzek, és eltereljem valamelyest a lány negatív gondolatait.

- De igen, de csak az egyik babának. 

- Oh, értem. És mi a kicsi neve?

- Alfie – mondta, közben pedig egy halvány mosoly csücsült az arcára. Emiatt én is elmosolyodtam, majd magamban megveregettem a vállam, amiért sikerült egy kicsit megnyugtatnom.

- Ausztrál név, igaz? – kérdeztem mosolyogva, mire bólintott – Alfie Brooks. Jól hangzik – mondtam, ő pedig egy újabbat bólintott.

- Én igazából Collint mondtam, de Serena beleszerelmesedett Alfieba, így persze az lett. 

- Collin sem lenne rossz – értettem vele egyet, mire rám pillantott, aztán elnevette magát – Most mi az? – kérdeztem mosolyogva, mire megingatta a fejét.

- Csak azért mondtad, hogy bevágódj nálam.

- Nem igaz, tényleg tetszik! – védtem meg magamat, ő pedig újra elkuncogta magát. A vigyorom levakarhatatlan volt az arcomról. 

- Gratulálok a magazinhoz.

- Köszönöm szépen – mondtam, majd már feltettem volna neki egy kérdést, mikor megjelent a nővér újra, aztán megkért, hogy fáradjunk vele Serena szobájához. Idegesen pillantottam Corára, bár nem értettem, hogy honnan jött a hirtelen érzés. Eddig rendben voltam, de amint arra került a sor, hogy fel kelljen állnom, olyan volt, mintha oda ragadtam volna a székre. 

- Jössz? – kérdezte Cora amint ő felállt, az arcán egy széles mosoly csücsült. Elhúztam a számat, míg arra gondoltam, hogy nekem valószínűleg nem kellene bemennem. Nem hiszem, hogy Serena listáján a legjobb emberek között szerepelek, és ha igazam van, akkor nem akarok plusz stresszt a vállára akasztani. 

- Mitől félsz? – nevetett Cora – Találkoztál már velük, nem lesz semmi bajod – vont vállat egyszerűen. Nem tudom miként változott meg ilyen gyorsan a kedve és a hozzáállása az egész helyzethez, de amíg nem volt maga alatt és nem szomorkodott, nem bántam.

Végül felsóhajtottam aztán felálltam. Megropogtatva az ujjaimat, követtük a nővérkét amint felvitt minket egy másik emeltre. Mikor Cora megkérdezte, hogy miért megyünk el, csupán azt a választ kaptuk, hogy Serena a kórterem másik ajtaján lett kitolva és így vitték fel a szobába őt. Amint megérkeztünk, a nővérke kopogott az ajtón majd benyitott, mi pedig utána mentünk. Serena felkapta a fejét egy mosollyal az arcán, viszont mikor engem meglátott, egy fintor vette át a helyét. Egy szerény mosolyt küldtem felé, aztán oldalra léptem így nem voltam útba és nem is voltam olyan közel hozzájuk. Nem tudtam, hogy amint magunkra maradunk, miként fognak reagálni a jelenlétemre.
- Édeseim, mindjárt meghalok! – mondta Cora amint átsétált Serena másik oldalára, hogy közelebbről láthassa a kicsit. Jai tartotta az egyiket, míg a másik a barátnője mellkasán pihent. Édes látvány volt és a halvány mosoly mely az arcomon pihent az előbb, megnagyobbodott – Mi lett a nevük? – kérdezte izgatottan Cora.
- Alfie Lewis Brooks és Collin Alexander Brooks – vigyorodott el a lány amint megsimította a kezében tartott fiát. Nem is kellett semmit mondania Corának ahhoz, hogy tudjam mennyit jelentett neki az, hogy a kissrác neve Collin lett – Collin két perccel idősebb, mint Alfie. 

Ezután már nem sikerült odafigyelnem a két lány beszélgetésére, mert Jai közelebb lépett hozzám az egyik fiával a kezében. Idegesen harapdáltam a számat és nem tudtam, mire számítsak. 

- Collin Alexander Brooks – mondta csendesen, ahogy megállt előttem és továbbá is csak a kisfiút nézte – Nem tudtam, hogy lesz még egy fiam, de elmondhatatlanul örülök, hogy így történt. 

- Tudjátok már, hogy miként nem vették észre az ultrahangon? 

- Nem volt semmi nagyobb gond, csupán nem mutatta meg magát az ultrahangon – mosolygott – Meg szeretnéd fogni? 

- Én? – kérdeztem totál meglepetten. Mindinkább arra számítottam, hogy lekever egy pofont, nem arra, hogy megengedi, hogy megfogjam a fiát. 

- Persze – nevetett – Nézd, nem felejtettem el, hogy mekkora paraszt vagy – suttogta az engem jellemző szót, nehogy meghallja a kicsi – De jelenleg túl boldog és megkönnyebbült vagyok ahhoz, hogy neki álljak veszekedni veled. Már van két fiam, akikre vigyáznom kell, szóval sajnálom, ha vártad a maflást, de ideje felnőnöm és nem foglalkoznom olyan szánalmas tettekkel és történésekkel, mint ami lefolyt köztetek Corával. Szóval? – kérdezte amint vett egy nagy levegőt és megint elmosolyodott – Meg fogod a fiam vagy mi lesz? 

- Igen, persze – bólintottam mosolyogva, aztán Jai óvatosan odaadta a picit. Eléggé féltem, hiszen tényleg nagyon kicsi volt és olyan törékeny. De amíg a fejét jól tartom, addig minden rendben van. És a kisfeje a kezemen feküdt biztonságosan, így minden rendben volt. Az arca olyan volt, mint minden más újszülött kisbabának, mégis borzasztó aranyos volt. A szája félig nyitva volt, míg szemei csukva voltak, az egyik keze a mellkasomnak nyomódott, a másik pedig ökölbe szorítva pihent mellette. Kis lábait összehúzta, így még kisebb volt, a kezemben. Felpillantottam és pontosan Corát láttam, amint a Serena melletti ágyon ült és Alfiet fogta. Arcán eszméletlen gyönyörű mosoly terült el, ami miatt más esetben megremegtek volna a térdeim, most viszont nem hagyhattam, hiszen a kicsit fogtam. Arcán egy-két könnycseppet is véltem felfedezni, a mellkasomba pedig olyan szétáradó boldogság költözött, amilyet már régen éreztem. Újra lepillantottam a kicsire, aki ugyanúgy aludt tovább az ölemben, közben pedig nem bírtam visszafogni a mosolyom, ami az arcomon terült el.