28. Megérdemeltem

Hellooo,
O damn. Harry szemszög megint és a végén Cora hozza a formáját. :D Harry baby édes oldala megjelenik az elején, melyet nagy örömmel írtunk, hiszen senki nem tud ellenállni kedvesünknek, mikor kisgyerekekkel foglalkozik. :3 Mindig nagyon örülünk a visszajelzéseiteknek itt és facebookon is, szóval tartsátok meg jó szokásaitokat! ;) Jó olvasást! Xx♥

x HARRY STYLES x

Másnap reggel amint felkeltem és voltam futni, megreggeliztem aztán már autóba is ültem és elindultam a városba. Szerettem volna valami ajándékot venni az újszülött Brooks ikreknek, úgyhogy egy bababoltot kerestem. Ott aztán olyan sok dolog volt, hogy képtelen voltam választani, amúgy sem tudtam, hogy mit akarok venni, úgy voltam vele, hogy majd meglátom a boltban mi a választék. Végül egy eladó segített, és sikerült pár dolgot választanom a kicsiknek. Egy kék ajándéktáskába raktam a dolgokat, miután mindenről levettem az árát a kocsiban, aztán magam mellé tettem az ülésre és el is indultam Jaiék felé. Az idő már fél tizenegy körül mozgott, úgyhogy egyáltalán nem volt korán beállítani hozzájuk. A forgalom borzalom volt, persze, mert szombat délelőtt indultam útnak, de aztán valahogy nem érdekelt. Amíg meg nem érkeztem Jaiékhez hangosan énekeltem éppen azt, ami a rádióban szólt. Hiányzott már az éneklés, úgyhogy kicsit kiengedtem a hangomat, ami nem is tett rosszat nekem, hiszen régen volt már, hogy normálisan énekeltem volna.

Leállítottam a kocsit a házuk előtt, majd megfogtam a táskát és kiszálltam. Becsaptam az ajtót, lezártam az autót, majd felkocogtam a lépcsőkön és becsengettem. Jai nyitott ajtót és amint meglátott rögtön elmosolyodott, ami engem is valamelyest megnyugtatott.
- Szia, Harry. Gyere be – állt félre, én pedig be is léptem a már ismerős előszobába. Na, nem mintha olyan sokat jártam volna már itt.
- Gondoltam, hozok pár apróságot a fiúknak – mondtam, ő pedig elnevette magát.
- Ugyan, nem kellett volna, de köszönjük szépen, Serena biztos örülni fog neki. Gyere beljebb – mondta miközben átvette a táskát, én pedig levettem a cipőimet, aztán egymás mellé állítva a szekrény elé toltam őket. Utána lépkedtem, majd a szemem elé tárult Serena, amint a nappaliban a szürke kanapén ül, a mellkasán az egyik kicsivel, míg a másik mellette feküdt egy fehér-kék mintás takarón, és Serena keze a pocakján volt. Egyből felnézett, majd elmosolyodott amint meglátott, aztán viszont egyből lepillantott a kicsire a kezében, ezért egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy melyikünknek küldte a mosolyát.
- Szia Serena – köszöntem neki, Jai pedig odament hozzá, majd leült a fia mellé, én pedig az egyik fotelba.
- Harry hozott a kicsiknek valamit – mutatta fel a tasakot Jai, mire Serena szemei felcsillantak.
- Köszönjük Harry. Muti, mi van benne – bökött a fejével felé, Jai pedig már ki is vette az egyik pár kis zoknit a táskából – Aw Harry, de aranyos, köszönjük.
Jai kivett mindent a táskából, aztán Serena combjára terítette a dolgokat, míg én mosolyogva figyeltem őket.
- És, hogy vagytok? – kérdeztem.
- Szerencsére nagyon jól. Collin eléggé meglepett minket, de annyira örülök nekik – kuncogott Serena.
- Igazából Alfie lepett meg, mert Collinra azt hittük Alfie az – mondta Jai.
- Jaj, az tök mindegy, megleptek minket mindketten, nem igaz?
- Az biztos – bólintott mosolyogva Jai, miközben a barátnőjére nézett.
- A lényeg, hogy mindketten egészségesek.
- Így van – bólintott Jai, és Serena is.
- És veled mi a helyzet? – kérdezte Jai tőlem, miközben hátra dőlt, és megfogta a kisfia kezét. Fogalmam nem volt róla, melyikőjük fekszik a kanapén és melyikőjük pihen Serena mellkasán. Számomra túlságosan egyformák voltak és nem is voltam velük eleget hogy csak egy pillantásból meg tudjam mondani.
- Semmi különös – ráztam meg a fejem. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak, mert az igazság az volt, hogy sok minden történt, de azt mondani, hogy semmi, egyszerűbbnek bizonyult.
- Milyen volt a parti tegnap? Nem sokat beszéltél róla – dobta fel a témát Serena amint a kisfiú hasát simogatta.
- Oh, jó is hogy mondod – jutott eszembe hirtelen az újság, melyet hoztam nekik. Volt még egy-két darab melyet haveroknak illetve családnak tettem félre, ha esetleg kérnének belőle egy nyomtatványt – Hoztam egy újságot nektek, de a kocsiban maradt.
- Igazán? Nem kellett volna – mondta Serena – Oh, Alfie! – sóhajtott fel amint felemelte a kicsit. Egy pillanatig nem értettem, hogy miről volt szó, azonban mikor láttam, hogy Alfie bukott, szinte azonnal felálltam ültemből hogy segítsek. Gyorsan elvettem az egyik anyag pelenkát és Serena vállára tettem, míg ő felállt vele – Jai, ah, át kellene öltöztetni meg nekem is ruhát kellene cserélnem. Szerintem le is tusolok, mert tegnap este és ma reggel sem sikerült.
- Vigyázzak addig Collinra? – kérdeztem azonnal. Jai tekintete rám irányult aztán a kezembe adta a kisfiút s átvette Alfiet Serenától – Oké, um, ugye ő nem fog olyat csinálni?
- Nem, már megbüfiztettem – mondta Jai – Cora nem sokára itt van, azt hiszem, a cukrászdából jön, mert kivett pár nap szabadságot. Ha ide ér, kérlek, engedd be. Nem hiszem, hogy nála van a kulcs.
- Persze – bólogattam amint ittam magamba az információt. Aztán szinte se perc alatt egyedül maradtam Collinnal. Rákaptam a tekintetem mikor hallottam amint halkan nyüszögött és nagy, kék szemeivel engem pásztázott – Helló, kis haver – mosolyogtam rá miközben leültem a kanapéra. Teljesen hátra ültem, a combjaim összezártam aztán ráfektettem a babát. Megfogtam a kezeit így ő a hüvelykujjaimat szorította és néha fel-felemelgette őket.
Mosolyogva néztem őt továbbá is amint itt-ott ő is elmosolyodott és nagyokat szuszogott. Lassan egy óra lehetett és azt hiszem, a babák ilyenkor alszanak, nem? Lehet már teljesen elfáradt és ezért nem volt olyan izgága, mint amikor ideértem legelőször. Egy kicsit összerezzentem, mikor csöngettek majd kopogtak, aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg Cora az. Felvettem Collint normálisan az ölembe mielőtt megközelítettem volna a bejárati ajtót, és amikor kinyitottam, Cora meglepett arckifejezésével találtam szembe magam.

- Szia – mosolyodtam el, miközben barna szemeibe néztem.

- Harry. Hát te? – kérdezte, amint bejött mellettem, aztán amint levette a cipőjét, már is odafurakodott Collinhoz – Hát, szia, picikém. Mondd, melyikük vagy? Fogalmam sincsen, de remélem nem foglak sokáig összetéveszteni titeket – beszélt neki, miközben szorosan mellém állt és a kicsi arcát nézte, ami a mellkasomon volt – Bealudt – pillantott fel rám Cora, én pedig mosolyogva néztem le rá. Annyira tetszett, hogy ilyen közel áll hozzám.

Mivel elmélyültem a gondolataimban, egyáltalán nem is válaszoltam neki, így ellépett tőlem és beindult a nappaliba. 

- A többiek? 

- Alfie lehányta Serenát, szóval ő fürdik, Alfiet pedig átöltözteti Jai – magyaráztam.

- Oh, tudtam, hogy te vagy az Collin. Gyere ide kicsikém – nyújtotta ki érte a kezeit, mire én óvatosan odaadtam neki, aztán mosolyogva néztem, milyen jól bánik vele. Úgy éreztem, egész nap eltudnám nézni Corát, mindegy mit csinálna. Egyszerűen gyönyörű volt – Mit csinálsz itt? – kérdezte, miközben a kicsi fejét a vállára rakta.

- Erm, gondoltam megnézem őket, hogy vannak, meg hoztam egy kis apróságot nekik – mondtam, miközben visszaültem a kanapéra.

- Értem – mondta, miközben Collin hátát simogatta – Remélem Collin te nem akarsz lebüfizni.

- Jai azt mondta, hogy már megbüfiztette, szóval, ha minden igaz, nem fog – tájékoztattam, ő pedig rám nézett és bólintott egyet. Nem értettem, hogy miért néz ennyire, de végül is nem bántam. Nem akartam, hogy utáljon. Vagy, hogy ne érdekeljem. Azt akartam, hogy újra megkedveljen, visszaakartam szerezni a bizalmát. És bár tudtam, hogy nehéz menet lesz, nem érdekelt. Készen álltam Corát visszakapni, és ez igazán tegnap este esett le, amint az ágyamban feküdtem és meg sem próbáltam kiverni őt a fejemből – Hogy vagy? – kérdeztem őt egy kis idő után, amint még mindig csak egymás szemeibe néztünk. Szinte éreztem, hogy rávágná, azt hittem ez nem érdekel, miután úgy átbasztál, végül aztán a száján egészen más jött ki, mint amit gondoltam.

- Nagyon jól – mondta, én pedig bólintottam egy aprót.

- Akkor jó. Örülök, hogy tegnap eljöttél a partira.

- Oh, Levi szeretett volna mindenáron, és velem volt, mikor megkaptam az üzenetet – magyarázta, én pedig csak egy dologra tudtam gondolni. Ouch. Ez fájt. De megérdemeltem.

- És ő most hol van? – kérdeztem, nem mintha olyan nagyon érdekelt volna a srác holléte. Örültem neki, hogy kettesben vagyunk, illetve hármasban, de Collin nem igazán zavart minket. Aranyosan szuszogva aludt Cora mellkasán.

- Fogalmam sincs. Itt szállt meg Jaiéknél, szóval, ha itt, nincs akkor biztosan elment valamerre – mondta. 

- Ti… szóval, ti együtt vagytok? – csúszott ki a számon a kérdés, még mielőtt végig gondolhattam volna, hogy mit kérdezek. Hogy cseszhetted el egyetlen kérdéssel Harry?

- Nem, bár nem lepne meg, ha nem hinnéd el, hiszen nem egyszer hoztál már össze srácokkal a fejedben – vágott vissza, én pedig összeszorítottam a számat. Igaza van. Ezt is megérdemeltem – Ne haragudj – szólalt meg nem sokkal azután – Nem akartam rád förmedni.

- Semmi baj. Igazad van.

- Erm, tegnap, mikor eljöttél a partiról… nem kerültél miatta bajba? Amiért csak úgy leléptél? – kérdezte kíváncsian. Elnevettem magam amint megráztam a fejem és visszagondoltam arra, mikor tegnap este megnéztem a telefonom és tele volt nem fogadott hívásokkal meg üzenetekkel. 

- Nem volt semmi, nem – ráztam meg a fejem – Eltekintve a sok üzenettől meg hívástól, nem hiszem, hogy történt akármi más. 

- Akkor jó – jegyezte meg amint továbbá is a mellkasán fekvő babát simogatta.

- Cora! – csatlakozott hozzánk Jai, a kezében Alfieval. 

- Shh! – mondtuk mindketten, szinte azonnal, Corával, majd Collinra mutattam, aki még mindig édesen aludt.

- Wow, mintha nem is az én fiam lenne, hanem a tietek – nevette el magát halkan – De azért örülök, hogy ennyire a szíveteken viselitek a gondját – mondta, majd leült mellém, én pedig még mindig kicsit elkerekedett szemekkel nézhettem rá, ugyanis újra elnevette magát. Jai tökéletesen fején találta a szöget. Mert nem egy ilyen gondolat futott át már az agyamon, csak magamnak sem mertem bevallani, hogy ilyenekre gondolok. Te jó ég. 

- Mi újság Alfieval? – kérdezte halkan Cora.

- Oh, minden rendben. Az előbb büfizett egy jó nagyot, most pedig tisztába tettem és átöltöztettem. Szóval jól van.

- Aw – mosolyodott el aranyosan Cora, ami miatt nekem is kedvem lett volna hallatni egy olyan hangot, amit az előbb ő adott ki magából.

- Most mi az? – kérdezte mosolyogva Jai.

- Semmi, semmi Mickey – rázta meg a fejét mosolyogva, én pedig kettejük között jártattam a tekintetem. Persze én megértettem amit Jai nem, Cora éppen azon olvadozott, ahogyan legjobb barátja viselkedett. Tisztába tette és átöltöztette a fiát, Corának pedig ez nagyon tetszett. Harry, mikor is lettél te ilyen tisztában Cora gondolataival és érzéseivel?

Amint Jait és Corát kezdtem hallgatni, ahogy a kicsikről beszélgetnek, kellemetlenül kezdtem érezni magam és már majdnem felálltam, hogy inkább elmegyek, mikor Jai kérdezett tőlem valamit ezzel engem is belevonva a beszélgetésbe. Hálásan pillantottam felé, noha aztán neki szinte nem is tulajdonítottam figyelmet, hiszen csüngtem Cora minden szaván. Ő viszont láthatólag nem igazán vett észre, mely rohadtul zavart, de hát nem tehettem ellene semmit. Én voltam vele egy hatalmas tahó, nem is vártam el tőle, hogy másképp viselkedjen velem, hiszen mint már említettem, megérdemeltem mindent. Csak abban bíztam, hogy idővel majd, mikor látja, hogy szeretném jóvátenni a hibáimat, engedni fog és a végén kibékülünk. Még ha a mostani helyzetünkre nem is az illik, hogy veszekedtünk.

Nem sokkal később Serena jött le, sokkal kisimultabban, mint ahogy felment. Cora persze egyből odaadta neki a kisfiát, aztán melléjük ült, így mellém is került. Pontosabban közénk ült, és bár nem miattam tett így, akkor is úgy megörültem neki, mintha úgy lett volna. Hiányzott, hiába volt pontosan mellettem. Hiányzott, hiába találkoztunk már tegnap is. Egyszerűen csak nem tudtam elviselni az űrt a lelkemben mely arra várva tátongott, hogy Cora újra úgy pillantson rám, ahogy azt tette mielőtt összeakadt volna a bajszunk. Azonban tudtam, hogy nem fog csak úgy elfelejteni mindent és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna köztünk, így tudtam, hogy a távolság mely jelenleg köztünk áll, még egy ideig ott lesz. És el kell viselnem, máskülönben nem próbálhatom meg visszahódítani a lányt és elérni, hogy újra megbízzon bennem. Szóval mikor Jai és Serena bejelentette, hogy muszáj elmenniük, vásárolni, rám és Corára hagyták a babákat. A lány eleinte azzal győzködött, hogy nem muszáj, maradnom mivel biztos van más dolgom, és hogy meg lesz ő a kicsikkel egyedül is. Viszont nekem eszem ágában sem volt elmenni, főleg nem egyedül hagyni őt két újszülöttel, ráadásul Serena is jobbnak vélte, ha maradok. Mikor Jai mondta, hogy milyen jó gondját viseltem Collinnak, míg Serena átöltözött és Jai Alfieval foglalatoskodott, az ikrek anyja majd nem hogy bezárt minket a házba amint kiléptek az ajtón. 

Így történt végül az, hogy az én mellkasomon pihent Alfie míg Collin a kanapén feküdt mellettem, Cora meg a konyhában csinált valamit. Totál úgy éreztem magam, mintha a mi gyerekeink lettek volna és a vigyorom mely az arcomat díszítette egy pillanatra sem fagyott le onnan. Már csak a szimpla gondolata is ennek az egész szituációnak eszméletlenül boldoggá tett. Az idő olyan egy óra közül mozgott, ezért nem lepett meg, mikor Cora kikukkantott a konyhából és megkérdezte, hogy mit ennék szívesen ebédre. 
- Um, nekem tök mindegy. Amihez neked van kedved.

- Rendben, akkor spagetti carbonara lesz csirkemell csíkokkal – mondta, majd már el is tűnt a fal mögött. Még mindig vigyorognom kellett, hiszen az egész tényleg olyan volt, mintha a saját otthonunkban lettünk volna, Cora a feleségem lett volna, a két kisfiú pedig mellettem a fiaink lettek volna. Mindkét kissrác mélyen aludt, így hát leraktam az ölemben pihenő Alfiet a bátyja mellé, aztán köréjük terítettem azt a hosszú párnaféleséget, és a földre is raktam pár díszpárnát, bár biztos voltam benne, hogy egyikük sem fog lefordulni a kanapéról. Ahhoz még túl kicsik voltak. Felemelkedtem, majd mielőtt a konyhába léptem volna, vettem egy mély levegőt és visszapillantottam a kissrácokra. Mikor előre néztem Cora tekintetébe ütköztem, egyik szépen ívelt szemöldöke felcsúszott a homlokára, miközben engem nézett.
- Mi az? Kell valami? – kérdezte, miközben visszafordult a tűzhely felé, én pedig lassan a pulthoz sétáltam, majd helyet foglaltam a bárszéken.
- Nem, csak a kicsik alszanak és gondoltam, beszélgethetnénk – mondtam lassan és jól megfontoltan. Nem kellett, hogy még egy beszólásommal vagy meggondolatlan mondatommal elrontsak mindent és Cora hazazavarjon.
- Nem tudom, mi mondani valód lenne nekem – mondta, miközben a hűtőhöz ment, aztán kivett pár dolgot belőle.
- Cora…
- Mert hát azt gondolná az ember, hogy miután fogalmad sem volt, hogyan közöld velem, nem érdekellek többé, és csak hónapokkal később tisztáztál mindent, nem sok mondani valód lenne még számomra. Oh, esetleg talán annyi, hogy töröljem ki a telefonszámod? Ne aggódj, már rég megtettem.