2017. május 26., péntek

42. Vaníliás Cora

Helloo,
mi újság veletek srácok? Beszippantott mindenki a végső hajrá a suliban, nem igaz?:D Reméljük azért Carryre szakítatok tíz perc pihenőt és örömmel elolvassátok a részt, mert ma egy igazán tartalmas következik. ;) Pipáljatok és kommenteljetek, hiszen a véleményeitekre mindig nagyon kíváncsiak vagyunk! Jó olvasást! Xx♥


x CORA ASHFORD x

Örültem neki, amiért Harryvel sikerült megbeszélnünk a bizonytalanságát és a „nem vagyok elég jó“ érzetét. Komolyan gondoltam azt, hogy mindennél fontosabb nekem, az hogy boldog és kiegyensúlyozott legyen és az, hogy bízzon magában. És mint már említettem, tényleg elmentem volna akár addig is, hogy szakítsunk, csak hogy elérjem azt nála, hogy belássa, elég az, amit mindenkiért tesz. És lehet, hogy ez egy kicsit betegnek és hülyének hangzik, de én meg ilyen személyiség vagyok, és szeretem Harryt, meg szeretném, ha együtt maradnánk, csak a magam módján. 

Szóval tökre feldobódtam, hogy sikerült tisztáznunk a dolgokat és jobban érezte magát. Rajta is azt láttam, hogy megkönnyebbült és sokkal felszabadultabb is volt, úgy hogy míg én a konyhapult előtt álltam és sütit szedtem neki egy tányérra fagyival, addig ő a pultnál ült és a fárasztó favicceivel boldogított, amin igazából tényleg jól szórakoztam, de ezt sohasem vallottam volna be neki.
- Oké, Harry, elég! Ezek borzalmasak! Nem akarok egy faviccet sem többet hallani! – fordultam felé a tányérral, aztán lehelyeztem elé, majd a hüvelykujjamat a számba csúsztattam, mert hát, naná, hogy fagyis lett. 
- Te akartad mindenképpen elrendezni a sütit meg a fagyit a tányéron, szóval valamivel szórakoztatni kellett magunkat – mondta, aztán már a szájába is tolt egy falat sütit, fagyival – Mmm, ez isteni – mondta teli szájjal – A ló miért húzza a szekeret? – kérdezte.
- Mert taszítani nem tudja! – vágtam rá, miközben az arcom teljesen felvirult és csillogó szemekkel néztem rá – Haha! Tudtam, tudtam, tudtam! 
- Ez nem ér – forgatta meg ál durcásan a szemeit, miközben tovább falta a sütit. Újra összeszaladt a nyál a számban, ahogy a sütijére pillantottam, végül lefordultam a székről és egy szelet sütit felkapva, valamint a fagyis dobozt magamhoz véve felültem újra a székre. Majd lejógázom… valamikor – Mit csinálnak a várvédők szabadidejükben? – kérdezte.
- Nem tudom – vallottam be, miközben belekanalaztam a fagyiba, aztán a számba helyeztem a nagy falatot. 
- Lefoglalják magukat! – vágta rá.
- Világos volt – bólintottam, aztán egy kis sütit tömtem a számba. Észre sem vettem, hogy csendben maradt, annyira elmélyedtem a fagyis dobozban. Mindig is imádtam a vanília fagyit, szóval, ha előttem volt egy egész bödönnel, nem igazán lehetett róla lebeszélni, hogy megegyem az összeset. 
- Tudod, igazad volt korábban – szólalt fel, mire válaszul csak hümmögtem egyet, hogy jelezzem neki, figyelek rá – Mikor azt soroltad, hogy láttalak teli szájjal enni, meg részegen és betegen és hogy valószínűleg a világ összes süteményét kóstoltad már. Szóval, hogy mázlista, vagy amiért veled vagyok. Csak mert baby, tiszta fagyi az arcod.
- Mi? – kérdeztem teli szájjal és egy pillanatra felpillantottam rá – Szóval így megy ez? – kérdeztem, miután lenyeltem a falatot és újra felnéztem rá. Az arcán egy szemtelen mosoly terült el, a tányérja már üres volt és csillogó szemekkel nézett engem – Én felvidítalak, megoldom a problémáinkat, lejáratom magam előtted, összerakom a két kezem, amiért ezek után még mindig velem vagy és akkor még nagyképűsködsz is? – kérdeztem, mire hosszú nevetés csúszott ki a száján, miközben megrázta a fejét – Mármint… akkor miért is ülök itt veled a konyhában? Régen úton kéne lennem valami szórakozóhelyre, hogy elfelejtselek és kielégítsem a vágyaimat. 
- De minek mennél el, ha itt vagyok én, hogy kielégítsem a vágyaidat? – kérdezte széttárt karokkal és ezer wattos mosollyal. Imádtam vele szórakozni. 
- Mert személyiségzavaros vagy és néha, vagyis elég sokszor hirtelen átváltozol az édes, szexi srácból egy nagyképű seggfejjé – válaszoltam.
- De a nagyképű seggfej is ugyanolyan szexi, mint az édes – vigyorgott önelégülten. 
- Oh, igen? – vontam fel a szemöldökömet – Kár, hogy az állítólagos szexi srác teljesítményéből még semmit sem tapasztaltam – tetszett ez a flörtölgetés vele, főleg azért, mert már elég régen volt ilyesmiben részben. És egy forró flört mindig mindenkit lázba hoz, mindegy, hogy az illető nő vagy férfi. 
- Nem tudom, hogy vagy vele… – kezdte, én pedig izgatottan vártam, hogy mivel vág vissza, de nem pillantottam fel rá, hogy palástoljam izgalmamat – De én még tisztán emlékszem, mikor nálad voltunk. Aztán csak úgy letámadtalak egy szál törülközőben, plusz azt hiszem igazán jól érezted magadat akkor – hallatszódott a hangja egyre közelebbről. Végül megéreztem a karjait a derekam körül, míg a szájával a fülem mellett volt, így a lehelete megcsapott, ami automatikusan libabőrbe csúsztatta a testemet – És tudod, hogy csak egy szavadba kerül, hogy bármikor megismételjük – suttogta, aztán az ajkai közé fogta a fülem hegyét és benedvesítette azt a nyelvével. Fogaim az alsó ajkamba mélyedtek, míg a szemeimet lehunytam egy pillanatra és mély levegőt vettem. A francba is, de elég a derekamat átkarolnia és máris benedvesedek tőle. Hogyan csinálja ezt? Hogyan tud nálam ilyen hatást elérni? És hogyan hat így a testemre? 

Ujjait a csípőmbe vájta, aztán maga felé fordított a széken, mire a tekintetem rögtön felugrott rá és talán kicsit a levegőt is szabálytalanul vettem. A kezeimben még mindig a fagyis doboz és a kanál voltak, amivel azt ettem. 
- Csupa fagylalt vagy baby – mormogta, aztán a hüvelykujját az arcomra csúsztatta, majd letörölte onnan a ragacsos édességet. Kissé megbabonázva és elnyílt ajkakkal figyeltem, ahogy a hüvelykujját telt ajkai közé csúsztatta, aztán lenyalta a fagyit onnan. Totálisan a bolondját járatja velem – De tudod mit? Nem baj. Szereted a vaníliát? – kérdezte csábosan elmosolyodva, aztán kivette a kezemből a dobozt, majd bekapott egy kanállal a fagyiból – Mmm, én igen – hümmögött, aztán rám pillantott kanállal a szájában, végül lassan kihúzta azt és felvont szemöldökkel pillantott rám – Tudod, most arra várok, hogy csak mondj valamit, esetleg kiszabd, hogy mit akarsz tőlem, mert a lehetőségeink határtalanok. Tudod Cora, a tested reagál rám, de a fejedben kell eldőlnie a dolgoknak – ütögetett a halántékára az ujjaival.
- Oh, fogd már be, és csak csókolj meg! – sóhajtottam fel bosszúsan, lábaimat felemeltem, aztán a dereka köré lendítettem őket, majd összekulcsoltam ott és így magamhoz rántottam. Nem ügyelve a fagyira, magamhoz rántottam a felsőtestét is, aztán lehúztam a fejét az enyémhez és rögtön összekapcsoltam az ajkainkat. Hideg volt a szája és vanília ízű és hiába hűtött le a fagyi, úgy éreztem, mintha már csak a csókjától lángra lobbanna a testem. Erősebben nyomta a száját az enyémre, mire elnyitottam az ajkaimat és hagytam neki, hogy a nyelvével betörjön a számba. Többet akartam belőle, a teste nehezét akartam érezni az enyémen, de ez nem ment, mert a bödön még mindig kettőnk között volt. Meglepődötten pislogtam, mikor elvált tőlem, aztán belekanalazott a fagyiba.
- Kérsz te is? – kérdezte incselkedve és pajkosan mosolyogva. 
- Harry, nem érdekel a fagyi – mondtam lihegve és vártam, hogy ő is azonnal lerakja a műanyagot, aztán folytathassuk ott ahol az előbb abbahagytuk. Aztán rájöttem. Tényleg arra várt, hogy kimondjam, akarom őt. Az előbb említette is, hogy mondjam el, mit szeretnék, de túlságosan lekötöttek mozgó ajkai, amik csillogtak a fagyitól, hogy csak felületesen tudtam, miről beszélt – Hacsak nem úgy akarsz szórakozni, hogy közben eszel. Még soha sem próbáltam, de biztosan nem lehet rossz – mondtam, a hangom megütötte a várt könnyedséget, amit akartam, de közben egyáltalán nem így éreztem magamat. Kezeimmel elkaptam mackónadrágjának derekát, aztán elhúztam, majd becsúsztattam a kezeimet. Elkerekedett szemekkel pislogott rám, míg én csak elmosolyodtam és ujjaimat levezettem a nemi szőrzetén keresztül a férfiasságára. Nem volt rajta alsó, és ezzel csak még jobban azt érte el, hogy akarjam őt. Aztán amint az ujjaimat köré fontam, csak akkor éreztem, hogy máris mennyire kemény volt. 
- Igen, khm, szóval egy vaníliás Cora magasan vezet a „Amit akarok” listámon – prüszkölte ki, miközben elkapta mellettem a pult szélét és megkapaszkodott benne – Istenehhm, ezt nemm így képzeltem el, de umm mindig úgy m-meglepsz – mondta vággyal teli hangon, szemeit lehunyta és hátrahajtotta a fejét. Eközben én fel és lemozgattam a kezeimet a férfiasságán, aztán a hüvelykujjammal köröztem egyet a makkján és boldogan kentem szét rajta boldogsága egy-két elő cseppjét. Kihúztam az egyik kezemet a nadrágjából, aztán a hüvelykujjam, ami fénylett a váladékától, a számba csúsztattam. Persze ő is felnyitotta a szemeit, mikor egy kézzel elengedtem, szóval végig nézte, ahogy megízlelem őt – A kurva életbe Cora, olyan szexi vagy – sziszegte, állkapcsát megfeszítette és elsötétült szemekkel nézett rám. 
- Mhmhmm – hümmögtem fel, aztán cuppantottam egyet a számmal, ahogy kihúztam az ujjamat és visszavezettem a nadrágjába – Majdnem olyan jó, mint a vaníliafagyi – mondtam, és újra mozgatni kezdtem a kezeimet a férfiasságán, ami egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt és elnehezedett a kezeimben. 
- Ezért mhoost térdre kéne ereszkedned, dehh ha vaníliát akarsz, mindjárt kapsz te olyat tőlem – morogta szexi hangon, aztán lerakta a pultra a dobozt, majd elkapta a derekam és felültett a székről a pultra. Elvigyorodtam, de továbbra sem engedtem el merevedését, ahhoz túlságosan élveztem nézni, ahogy széthullik. Plusz muszáj volt játszadoznom vele és egy kicsit az őrületbe kergetnem őt. Igazán megérdemelte az én popsztárom. 

Elengedtem a farkát, aztán megmarkoltam a nadrágját és lerántottam róla, mire az tovább is csúszott a combjain, majd egy csomóban esett össze a bokái körül. Megfogtam a pólóját, aztán lehúztam róla, majd azt is ledobtam a földre és csillogó szemekkel mértem végig. Annyira szexi volt, szinte már túlságosan tökéletes és imádtam ezt a meztelen látványt a konyhában. Mindennap így kéne látnom őt, meztelenül a konyhámban. 

A tekintetemet lekötötte aztán hatalmas kezei és hosszú ujjai, amivel a farmerem gombját ügyködte ki. A gyűrűin meg-megcsillant a fény a lámpának köszönhetően, körmei szépek és ápoltak volna. Megragadta a felsőm alját, aztán sebesen felhúzta rólam, mire a levegőbe dobtam a kezeimet, hogy teljesen le tudja rólam húzni. Tekintetem gyorsan lecsúszott magamon a melltartómra, és megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy egy igen szép darab volt rajtam. Harry is díjazta a választásomat, nyelvével végigszántott az ajkain, miközben a szemeit egy percre sem tudta levenni a dekoltázsomról. Nem értettem miért, hiszen már látott meztelenül, de önbizalommal töltött el, hogy tetszett neki, amit látott. Ujjai visszacsúsztak a nadrágomra, lehúzta a sliccemet, mire hátratámaszkodtam a kezeimmel és megemeltem a csípőm, hogy le tudja rólam húzni a nadrágot. Villámgyorsan cselekedett is, lehúzta rólam a zoknimat is, aztán mindent egy kupacba dobott a földön. 
Ujjai felkúsztak a hasamon keresztül a melltartómhoz, meghúzogatta kicsit a kosarat, végül hátra csúsztatta a kezeit a hónaljam alatt a hátamra, és kikapcsolta a kapcsot. Olyan gyorsan rántotta le rólam a melltartót, hogy pislogni se volt időm. 
- Esküszöm, egyszer itt – húzta végig az ujjait a melleim között, ami miatt még a lélegzetem is elakadt – Végig fogom húzni a farkamat, és rohadtul fogom élvezni – mondta egy szexi, mély hangon, én pedig csak nyeltem egy nagyot és akaratlanul is elképzeltem a szituációt.
- Talán először máshol kellene… huzigálnod – mondtam lihegve, mire egy mocskos vigyor terült el az arcán.
- Feküdj le – mondta ellent nem tűrő hangon, mire magam mögé pillantottam, majd félretoltam a tányérját, végül leereszkedtem a kényelmetlen kőre. Hideg volt a hátamnak, és egy ideig kellemetlen, de legalább valamelyest lehűtötte felhevült testemet. Mikor kezeit a térdeimre csúsztatta, majd erősen széthúzta őket, tűnt csak fel, hogy egész végig összepréseltem a combjaimat. Nem hiszem el, tényleg a szülei nyaralójában lévő konyhában készülünk egymásnak esni? 

Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy helytelen lenne, amit csinálunk, vagy, hogy rosszul kéne éreznem magam miatta, mindinkább egy izgatottság fogott el és költözött be a mellkasomba, a hasamba és a lábaim közé. Tényleg rohadtul akartam már őt és egy percig sem akartam tovább húzni az egészet. Már egy éve ismerjük egymást, lassan egy éve tetszik nekem és te jó ég, az elején még csupán csak a gondolata is annyira izgalomba hozott, hogy muszáj volt magamhoz nyúlnom. Elvigyorodtam, aztán lepillantottam rá és úgy döntöttem, megosztom vele az élményemet. Nem hiszem, hogy nem tetszene neki a gondolata annak, hogy rávonaglottam az ágyamban, mikor még alig ismertem őt.
- Egyszer… még tavaly – kezdtem nehézkesen, de közben nem bírtam abba hagyni a vigyorgást – mikor megismerkedtünk… – Harry eközben egy percre sem állt le a tevékenykedéseivel. Felém hajolt és ajkaival a nyakamon hagyott nedves csókokat – Láttalak az edzőteremben bokszolni – lihegtem – És aztán levetted a felsődet… Én pedig otthon, az ágyamban magamhoz nyúltam és rád g-gondoltam, te jó ég – nyögtem fel, mikor Harry ujjai a középsőmre simultak, mindenesetre még bugyin keresztül. 
- És volt annyira jó érzés, mint most? – kérdezte. 
- Neem – nyögtem. Közben ráharapott a balmellemre, majd még lentebb haladt és a szája közé vette a mellbimbómat – Istenem, nem Harry, még – könyörögtem, miközben a fejem hátrahajlott a kemény kövön és a hátam is megemelkedett, ezzel a melleimet még jobban feltárva Harry előtt. 
- Tudod, rohadt izgató a gondolata annak, hogy magadhoz nyúlsz, miközben rám gondolsz – morogta a mellembe, aztán az állával körözött egyet érzékeny mellem körül, mire a borostája égető érzést hagyott hátra maga után. 
- Ah – tört ki belőlem – Tudomm, azért mondhtaam – nyögtem. 
- Imádsz velem szórakozni, nem igaz? – morogta, míg bekapta a másik mellemet is és addig szívta, szopta, nyalta, míg a bimbóm teljesen meg nem keményedett a nyelve alatt.
- Igen. 
- Akkor jó. Mert én is veled – mondta, aztán felegyenesedett és oldalra nyúlt a fagyis bödönért, miközben az ujjaival szétvájta a bugyim nedves anyagát. 
- Harry! – szóltam rá döbbenten – Úgy szerettem ezt a fehérneműt! 
- Veszek neked másikat – vágta rá – Ugyanilyen szexit. Szexibbet. Tök mindegy milyet, amilyet csak akarsz – morogta, aztán fogta a kanalat és a köldökömre csepegtette a hideg vanília fagyit. 
- Ááá! – kiáltottam megint, hiszen rohadt hideg volt, de egyben jól is esett. Az pedig, hogy rólam akar fagyit enni, még nedvesebbé tett.
- Vaníliát akartál – morogta – Hát megkaptad. Mhmm, isteni – hümmögött, aztán beszippantotta a hasamon azt a részt, ahova szintén kent fagyit, végül mindent lenyalt rólam, miközben az ujjaival ingerelt, de szerintem meg sem fordult a fejében, hogy feltolja azokat, hogy egy kicsit jobban érezzem magam – Olyan kibaszott nedves vagy, hogy nem kellene tovább húznom az időt – morogta. 
- Igen, ne húzzuk tovább – nyögtem fel – Kérlek Harry. Ah, istenem, akarlak. Itt és most a pulton. 
- Kérésed számomra parancs baby – búgta, mire engem kirázott a hideg, aztán újabb nyöszörgés csúszott ki a számon ujjai miatt – Csak kell egy óvszer. Mindjárt jövök baby – nyomott egy csókot a hasam aljára, aztán elengedett, a testem pedig sajgással tiltakozott és kétségbeesetten néztem utána. A kezem gondolkodás nélkül csúszott le a hasamon, hogy enyhítsem a sajgást, és hamar felnyögtem simogató ujjaim miatt. Még jobban szétvájtam a bugyimat, végül remegő kezekkel letoltam a csípőmről és lerugdostam a lábamról. Kezem visszacsúszott középső pontomhoz, a másik kezemmel pedig rámarkoltam a mellemre. Újabb hangos nyögés tört fel belőlem, mikor Harry visszaért a konyhába. 
- Oh, te jó ég! – fújta ki hangosan a levegőt – Baby – nyögött fel – Rohadt ingerlő egy látvány vagy itt a konyha pulton a kezeddel a lábaid között, tudod e? – morogta, aztán már hallottam is a fólia szakadását, mire a gyomrom görcsbe rándult és gyorsabban mozgattam az ujjaimat – Megengeded, hogy most már én nyújtsak neked egy kis örömöt? – dörmögte, én pedig nyöszörögve hagytam abba a simogatásomat, de még mielőtt a kezemet elvehettem volna, elvette ő, felemelte és a szájába csúsztatta az ujjaimat. 
- Harry! – csúszott ki a számon a neve hangosan, és nyögve hátrahajtottam a fejemet. Izgatóan szopta az ujjaimat, miközben lentebb húzott a pulton, aztán széttárta a lábaimat és közelebb férkőzött hozzám. 

A szemeim hátrafordultak a koponyámban, mikor puha bőrével hozzámért, a makkját a bejáratomhoz dörgölte, majd lassan belém csusszant. Mindkettőnkből hangos nyögés tört fel, elengedte az ujjaimat és még előrébb nyomult bennem. Régen voltam már együtt férfivel, szóval számítottam rá, hogy fájni fog, valamint Harry sem éppen egy kis mérettel lett megáldva, de egy percre sem éreztem fájdalmat. Akkor sem, mikor tövig belém csapódott. Ujjaival a combjaimba mart, aztán mély torokhangon felmorgott és a kezeit a testem mellé csúsztatta. Átölelt, miközben lassan mozgatta a csípőjét, a teltség és bőrünk összecsapódásának hangja egyre csak közelebb billentett az orgazmus felé. A számat folyamatosan érthetetlen motyogások és nyöszörgések hagyták el, végül felnyújtottam a kezeimet felé, mire lehajolt hozzám és ajkait az enyémekre tapasztotta. Ujjaimmal a hajába szántottam, aztán teljesen feltúrtam azt, majd meg is húztam, mire ő egyre erősebben csapódott belém újra meg újra. Felvett egy állandó tempót, ami nem volt se gyors, se lassú. De olyan mélyre lökött, hogy tökéletesen elég volt ahhoz, hogy elélvezzek. 

És hát ez is történt jó pár perc kemény munka után. A testem reagált az övére, égett, lángolt, sikításomat a nyakába temetve próbáltam elnyomni, míg a körmeimet a vállába vájtam és szemeimet összeszorítottam. Angyali hang volt hallani hosszú, férfias nyögését a fülem mellett, az hogy éreztem, hogyan remegett meg bennem, még gyönyörűbbé varázsolta az egészet. Elképesztően lihegtem, a szívem nagyon gyorsan dobogott, a testem még mindig remegett és erősen szorítottam magamhoz Harryt.

2017. május 19., péntek

41. Megbocsájtottál és visszafogadtál

Helloo,
megint egy carry rész, wohooo. Kérdés az, hogy ez a jelenlegi állapotukra nézve jó ötlet -e. ;) Nekem eléggé tetszik a rész, jól szórakoztam az írása közben, reméljük nektek is egy mosolyt tudunk vele az arcotokra varázsolni. :) Jó olvasást! Xx♥

x CORA ASHFORD X

Csendesség uralta a házat azok után, ami történt. Harry nem volt az alsószinten miután én visszamentem a konyhába, de talán jobb is volt. Az előbbi kis nézeteltérésünk szerintem mindkettőnket mélyen elgondolkodtatott és ráébresztett arra, hogy mennyire fontos megnyílni a másiknak. Elvégre, azért vagyunk ott egymásnak, hogy legyen kire támaszkodnunk, mikor ilyen időkkel állunk szemben. Én azt hittem, hogy őszinteségen és bizalmon alapult a kapcsolatunk így vártam, hogy megnyíljon nekem az érzéseiről és megossza velem a gondolatait. Mindkettőnknek egy kis időre volt szüksége, és tudtam, hogy ő is jelenleg az előbb elhangzott mondatainkon rágódott.

Észre sem vettem, de a konyhában kötöttem ki és a kezeim már egy finom csokis brownie hozzávalóit markolták. Próbáltam teljesen kiüríteni az elmémet és ösztönösen pakoltam egymás után a hozzávalókat a tálba. Megkóstoltam a csokis masszát, miután leraktam a kanalat, amivel összekevertem és ugrottam egy kicsit, mikor két erős kéz fonódott körém. Harry a fejét a nyakamba temette, de én próbáltam kibújni az öleléséből, mert irritált, hogy a problémáit nem tudta velem megosztani, de bújni és nyalni meg tudott.
- Harry, most sütök – a hangom hűvösen csattant a konyhában, és Harry karjai is azonnal lehullottak rólam.
- Látom. És? Nem ölelhetlek át, vagy mi?
- Nem tudok így dolgozni – kerültem ki a tállal a kezemben.
- Hát ez az. A rohadt munkádtól nem tudsz egy pillanatra sem elszakadni – fakadt ki, én pedig döbbenten néztem utána, ahogy kiviharzott a konyhából.
Megráztam a fejem, és az ajkamba haraptam, nehogy valami csípős hozzászólás csússzon ki a számból, amit utána kiabálhattam volna. Dühösen kevertem tovább a masszát, aztán dühösen kentem egy tepsire és dühösen vágtam be a sütőbe a tésztát. Még hogy nem tudok a „rohadt munkámtól” egy percre sem elszakadni! Azért, mert szeretem, amit csinálok és pluszban lelkiismeretesen is végzem, meg hogy a cukrászda a második otthonom, nem azt jelenti, hogy én egy percre sem tudok lazítani! Az ég szerelmére, most is kivettem egy szabadnapot, hogy eltudjak vele és a családjával tölteni egy hosszúhétvégét, és akkor még a fejemhez vágja, hogy állandóan dolgozom? Azon kívül meg, a browniet nem azért csinálom, hogy aztán a cukrászdában eladhassuk, hanem azért, mert elsősorban ő, de a családja is biztosan örülni fog neki és csak kedveskedni akartam vele. Meg lehiggadni, de hát ezt Harry újonnan meghiúsította.


Megráztam a fejem, aztán beállítottam a telefonomon egy órát, hogy jelezzen, mikor kell kivennem a sütőből a süteményt, majd elpakoltam az előszedett dolgokat és a mosogatógépbe is bepakoltam a piszkos edényeket. Ezek után viszont fogalmam sem volt róla, hogy mit kellene csinálnom, Harryvel összetalálkozni pedig semmiképpen sem szerettem volna. Újra a kert felé vettem az irányt, végül körbe jártam a házat, majd megállapodtam a hintaágynál, ami magányosan álldogált a fűben a medence előtt. Az eső már nem esett és az ég is kitisztult a nap pedig gyéren sütött, úgyhogy biztonságban voltam a hintaágyon. Leültem rá és hajtani kezdtem magamat a lábammal, mikor szitkozódásra kaptam fel a fejem. A teraszajtóban és az ablakoknál nem állt senki, így hát körülnéztem, majd észrevettem odafent Harryt az egyik erkélyen. A hintaágy bal szélébe húzódtam halkan, nehogy észrevegyen és onnan kukucskáltam fel rá. Egy fonott székben ült, egyik lábát a combján pihentette és az ölében volt valami, talán egy füzet. Dúdolgatni kezdett, de halkan így eléggé fülelnem kellett, hogy halljam is őt. Közben egyfolytában írt valamit a papírra. A hangja angyali volt és libabőrt váltott ki belőlem. Halkan elnevettem magam és megráztam a fejem, miközben arra gondoltam, hogy milyen reakciókat vált ki belőlem, már csak akkor is, ha dúdol. Haragudnom kellett volna rá, de azon kaptam magam, hogy nem is próbálok így tenni és a vigyort sem tudom letörölni a fejemről. Hirtelen megállt a dúdolásban, aztán felhorkantott és káromkodni kezdett, miközben rázta a fejét és vadul kihúzott valamit újra meg újra a papíron. Elnevettem magam, hiszen mulatságos volt, ahogy bosszankodott, noha tudtam, hogy nem kellett volna kinevetnem. Harry nem gyakran káromkodott, viszont mikor megtette akkor aztán kő kövön nem maradt. Arról nem beszélve, hogy még vonzó is volt, ahogy a csúnya szavakkal dobálózott, szóval úgy döntöttem, hogy felhívom magamra a figyelmét.
- Mit ártottak neked az égiek, hogy ilyen szavakkal illeted őket? – kérdeztem szórakozottan, az arcomon még mindig egy mosoly csücsült és egyenesen felbámultam rá. Felkapta a fejét, aztán lenézett rám, végül vissza a papírjára.
- Azt hittem, nem fogsz minden egyes pillanatban a nyakamon lógni, ha valami bajom van – használta korábbi szavaimat, hangja csöpögött a szarkazmustól.
- Azt csak azért mondtam, mert ideges voltam.
- Hát pedig én komolyan gondoltam, hogy nem várom el.
- Tisztában vagyok vele – mosolyogtam továbbra is – De hátha tudok segíteni.
- Nem hiszem, hogy tudnál – rázta meg a fejét, miközben idegesen elnevette magát.
- Honnan tudod? Lehet, hogy tök jó rímeket tudnék mondani, amiket aztán beleírhatnál a dalodba – mondtam, ő pedig meglepődve rám nézett. Eléggé bátran jelentettem ki, hogy dalt írt, miközben egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy tényleg azt írt-e.
- Akkor fogalmazok úgy, hogy nincs szükségem rímekre – pufogta, miközben visszafordult a lap felé, én pedig felnevettem.
- Miért vagy ilyen morcos Harry?
- Te viccelsz velem? – nézett le rám újra döbbenten, a szemei egész kavics nagyságúra nőttek és a szája is tátva volt – Az előbb még elhajtottál, mert dolgoztál – mondta a végét negédesen és még el is mosolyodott idegesen.
- Nos, már nem dolgozom – utánoztam le a hangszínét és visszamosolyogtam rá.
- Aha, én viszont igen, és így nem tudok – utánzott le felvont szemöldökökkel.
- Oké – válaszoltam még mindig halál nyugodtan és mosolyogva.
Tényleg jól szórakoztam szegény fiún, de azt akartam, hogy végre kiakadjon és kiadja magából azt, ami bántja, azt, hogy miért bizonytalan önmagában, a kapcsolatunkban és hogy miért nincs önbizalma. És mivel ez sértődéssel és elhidegüléssel nem sikerült, így hát újabb taktikát vetettem be. Egyelőre viszont még nem tudom megmondani, hogy hogyan sikerül a kis tervem, vagy, hogy egyáltalán hogy fog elsülni az egész.
- Miért mosolyogsz ilyen önelégülten? És miért vagy halál nyugodt? Mi van, hangulatingadozásaid vannak? – kérdezte durván, felettébb irritáltan, nekem meg még nagyobb vigyor kerekedett az arcomra.
- Csupán jól szórakozom – ráztam meg a fejemet – Tudod, elég mulatságos vagy.
- Szóval, kinevetsz? – kérdezte és felállt a székből. Egyik kezében a jegyzettömböt és a ceruzát szorította, miközben teljes testével felém fordult az erkélyen.
- Aha – mondtam, és ekkor megszólalt a telefonom, úgy hogy kinyomtam az órát és visszavezettem rá a tekintetemet – Bocs, mennem kell vissza a sütihez és nem akarlak feltartani, vagy valami – húztam el a számat, míg leszálltam a hintaágyról a nedves fűbe – De jót beszélgettünk – néztem fel rá újra mosolyogva, aztán jókedvűen felé intettem és eltűntem a látóköréből. Az ajkamba kellett harapnom, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés. Az a ledöbbent arckifejezés és a tény, hogy újra a „munkám” miatt hagytam ott, felettébb szórakoztató volt, és ahogy belegondoltam, hogy miként foroghat most mérgében, a szobában, még jobban nevetnem kellett.


Kuncogva és szökdécselve közelítettem meg a konyhát, aztán húztam kesztyűt a kezemre és kivettem a tepsit a sütőből. Miután egy kicsit hűlt, elkezdtem felvágni, majd tányérra rakosgatni a szeleteket. Ezek után elvettem egy kis tányért, majd elővettem a vanília fagyit is és egy szeletet meg egy gombócot raktam a tányéromra. Egy kis kanállal indultam a nappaliba, majd bekapcsoltam a lapos képernyős tévét és befészkeltem magam a kényelmes kanapé egyik sarkába. Elfogyasztottam az isteni édességet, aztán pedig tévéztem. Mivel egy sütőműsor kezdődött az egyik adón, teljesen belefelejtkeztem és kritikus szemekkel méregettem a tortákat, amiket a nők, valamint férfiak készítettek a vetélkedőn. A lényege a minél jobban kinéző és finomabb torta volt, amit egy adott idő alatt kellett elkészíteniük adott alapanyagokból. Eljátszottam a gondolattal, hogy én vajon képes lennék-e ennyi idő alatt és megszabott alapanyagokból, bármilyen jó süteménnyel is előhozakodni, aztán persze szurkolni kezdtem a legjobb tortás versenyzőnek. Emiatt oly annyira belemerültem a saját gondolataimba, hogy észre sem vettem, mikor két kéz a vállaimra nehezedett így emiatt felsikítottam.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni – mondta halkan, aztán közelebb jött hozzám és a példámat követve felhúzta a lábait maga mellé a kanapéra. Nem mondtam semmit, csak tovább figyeltem a műsort, ahogy ő is, és mikor a kedvencem megkapta az első helyezést, egy ujjongás csúszott ki a számon. Éreztem magamon Harry tekintetét és hallottam, ahogy elkuncogta magát halkan, de nem fordítottam felé a fejemet. Mikor a győztes tortájának a receptjét mutatták, gyorsan előhúztam a telefonomat, aztán a tévére zoomolva lefotóztam és boldogan meredtem a receptre. A cukrászdában majd megcsinálom.

Miután vége lett a műsornak, reklám következett, Harry pedig felsóhajtott mellettem.
- Cora?  - szólított halkan a nevemen – Beszélhetnénk?
- Beszéljünk – bólintottam, aztán felé fordítottam a fejemet – Miről szeretnél beszélni? – kérdeztem normálisan, ő pedig újabb sóhajt hallatott.
- Ne haragudj, amiért ilyen bunkó voltam ma miután megérkeztünk ide – mondta, én pedig felhümmögtem, mire rám kapta a tekintetét – Mi az?
- Semmi-semmi – vontam meg a vállam és oldalra húztam az ajkaim – Csupán csak meglepett, hogy újra felhoztad a mai kis veszekedésünket.
- Át akarom beszélni, mert őszintén mást terveztem ma estére és nem akarok veled veszekedni.
- Igazán? – vontam fel a szemöldököm – Még is mit terveztél, amit elrontottam?
- Cora, nem mondtam, hogy elrontottad, úgy hogy hagyd abba, amit csinálsz – szólt rám – Oké, elismerem, roppant zárkózott vagyok, ami az érzéseimet illeti, így egy magam küzdök velük. Azonban neked be kell látnod azt, hogy igazán makacs vagy és a bolhából mindig elefántot kell csinálnod.
- Jogosan.
- Jogtalanul – vágott vissza azonnal – Látod, már megint nagyobb fiaskót kreálsz az egészből, mint kellene. Lehetetlen veled megegyezni valamin és ez annyira irritál, hogy képes lennék rád ordítani.
- Hát miért nem teszed? Szerinted csak neked kell a helyre tevés? Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok a legegyszerűbb ember és nehéz velem bánni, de éppen ezért vagy itt. Hogy a szemeimbe mond és segíts helyre tenni magam! Oh, várjunk csak, Harry Styles nem tud olyat, mert nincs elég önbizalma, mikor a párkapcsolatáról van szó.
- Cora, én bízom benned – fordult teljesen felém, míg kezeivel közre fogta az enyémeket, amik az ölemben pihentek – És bízom magunkban. És annyira nagyon szeretlek, hogy azt el sem tudod képzelni.
- Akkor miért nem mondod el, hogy miért harcolsz önmagaddal? – kérdeztem halkan, a hangom egy picit megtört és minden, amire vágytam csak az volt, hogy az ölembe vonjam és puszilgassam meg simogassam puha fürtjeit. Mégis leküzdöttem a vágyat, hogy így cselekedjek, mert muszáj volt ezt átbeszélnünk. És igen, lehet, hogy nagyon makacs voltam. De Harrynek be kellett látnia, hogy minden, amit tesz az igenis elég. Plusz, igenis meg lehet velem egyezni.
- Mert… igazából én sem tudom, mi bajom van – sóhajtott fel, míg elvette a kezeit az enyéimből és a hajába túrt, majd tenyereit a szemei elé rakta és lehajtotta teljesen a fejét. Mindig ezt csinálta, ha nem akart beszélni valamiről vagy kínos volt számára a téma. El akart bújni előlem és emiatt olyan volt, mintha még mindig egy ötéves kisfiú lenne. És ezért újra az ölembe akartam vonni őt – Bűntudatom van mindazért, amit a múltban tettem veled és úgy érzem, hogy egyáltalán nem érdemellek meg. Mert te visszafogadtál és kedves vagy, meg jószívű és szereted a hülye fejemet, én pedig megbántottalak nem is egyszer. És tudom, hogy te soha sem tudnál nekem fájdalmat okozni, ami még rosszabbá teszi a helyzetet, mert bár most úgy érzem, hogy én sem tudnálak bántani, az emlékezetem mindig hangosan emlékeztet rá, hogy már megtettettem. És… csak nem érdemlem meg, hogy ilyen édes legyél velem és szeress – mondta, közben pedig a fejét végig a kezeiben hajtva hagyta, ami miatt gombóc keletkezett a torkomba.
Valahol tudtam, hogy erről szól az egész, de nem voltam benne biztos és akárhányszor felmerült bennem, mindig félre toltam a gondolatot, mondván, már megbeszéltük ezt az egész megcsalós-nem megcsalós ügyet. De most jöttem rá, hogy Harrynek még mindig nem sikerült túltennie ezen magát, holott én már réges-régen végeztem az üggyel.
- Harry, figyelj rám – szólítottam meg, majd megköszörültem a torkom, mire egy hümmögést adott ki válaszul, hogy figyel, de rám pillantani még mindig nem volt hajlandó. Én pedig nem húztam el a kezeit, ahogy általában szoktam, mert azt akartam, hogy magától nézzen rám, és hogy ne érezze magát kellemetlenül többé – Visszafogadtalak, mert ugyanannyira szeretlek téged, mint te engem, ha nem jobban. Ebből értetődően pedig megbocsájtottam, azért ami a múltban történt. És nem is próbálok rá többet gondolni, mert minden, ami számít az az, hogy velem vagy és szeretsz. És igen, van, mikor valóban eszembe jut az egész dolog, de akkor is inkább nevetve gondolok vissza rá, mintsem mérgesen vagy szomorúan. Mert a rohadt életbe! Cora Ashford vagyok, egy Ausztrál cukrász és valószínűleg az emberiség összes süteményéből ettem már. Ráadásul láttál teli szájjal is enni, részegen, betegen, csókoltál meg reggeli lehelettel és még mindig itt ülsz mellettem – nyomtam meg az utolsó szót, mire végre Harry felemelte a fejét a tenyereiből és egy apró mosollyal az arcán nézett rám – Azt ne felejtsük el, hogy munkamániás vagyok. És makacs és nem lehet velem könnyen megegyezni – tettem még hozzá, miközben nekem is egy apró mosoly játszadozott az ajkaimon – És lehet édes vagyok, meg jószívű, de csakis azért, mert megérdemled – mondtam mélyen a szemeibe nézve. Egy pár pillanatig még meredtünk így egymásra, végül Harry szó szerint rám cuppant, eldöntött a kanapén, míg kezeit körém fonta és a fejét pedig a mellkasomra fektette.
- Annyira szeretlek, mondtam már? – sóhajtott fel, mire elmosolyodtam és a kezemet a hajára raktam, végül csavargatni kezdtem a barna tincseket.
- Igen, mondtad már – válaszoltam csöndesen, ő pedig sóhajtott még egyet.
- Köszönöm – mondta egy kis idő után – Köszönöm, hogy megbocsájtottál és visszafogadtál.
- Azt hittem azt köszönöd, hogy beléd szerettem.
- Um, nos, talán azt is megköszönhetem. Szóval, köszi? – kérdezett rá, miközben nevetés hagyta el az ajkait és én is felkuncogtam.
- Azt csakis magadnak köszönheted.
- Én vagyok a világ legmázlisabb sráca – sóhajtotta újra.
- Tudom, kész főnyeremény vagyok.
- Még reggeli szájszaggal is.
- Héj – csaptam finoman a vállára, mire felnevetett és a fejét még jobban a mellkasomba fúrta.
- Amúgy nem, most igazából a browniekra gondoltam.
- Oh. Finom lett az biztos – válaszoltam szórakozottan, majd csend telepedett ránk, amíg újra meg nem szólaltam – Tényleg úgy gondolod, hogy nem tudok elszakadni a munkámtól?
- Micsoda? – emelte meg a fejét – Dehogyis. Azt csak azért mondtam, mert fájt, hogy visszautasítottál. Tudod, hogy imádom benned, hogy munkamániás vagy. Az pedig egy teljesen más dolog, hogy szeretsz a szabadidőben is sütni. Amíg finomat sütsz, addig nem haragszok érte.
- És, ha nem finom? Akkor dühbe gurulsz? – kérdeztem és egy vigyor kúszott az arcomra.
- De még mennyire – emelte fel a fejét a mellkasomról és kezeivel megtámaszkodott mellettem a kanapén.
- Szóval akkor, kihasználsz – állapítottam meg, miközben az ujjaim a kivágott nyakú pólójához csúsztak és beakasztottam a nyakláncába.
- Teljes mértékben – válaszolta, miközben én az ujjaimmal a bőrét karmolásztam.

- Azt hiszem, élvezem, ha kihasználnak – pillantottam fel rá, noha az ő tekintete szigorúan az ajkaimra volt irányulva, így nem ért meglepetésként amint lehajolt hozzám és megcsókolt. Tenyeremet a pólóján belül a mellkasára fektettem és élveztem meleg bőrének érintését a kezemen. Ajkaival finoman és édesen becézgette az enyéimet, miközben a nyelvével simogatott és próbált ártatlannak tűnni, miközben mindketten tudtuk, hogy a mi csókunk minden, csak nem ártatlan. Mikor elvált tőlem mindketten lihegtünk, ami engem mosolygásra késztetett. Ő is elmosolyodott, aztán az orrát az enyémhez dörgölte és elhúzódott a fejével az enyémtől, majd kérdőn nézett rám. Ugyanúgy kérdőn pillantottam vissza rá, mire csak egy angyali mosoly terült el az arcán és szólásra nyitotta a száját.
- Akkor most mi lesz? Adsz a sütiből, vagy nem? 

2017. május 12., péntek

40. Kirándulás

Helloo,
ouuu Carry kirándulni indul.:3 Elég jó részre sikeredett, természetesen két főszereplőnk végig jelen vannak és mivel már tudjuk, hogy mire készülnek, már csak az hiányzik, hogy hova és hogy milyen hangulatban utaznak. ;) Okayyyy enough spoiler mára, legyetek jók és kommenteljetek a rész alatt! :3 Szép hétvégét és jó olvasást! Xx♥
P.S.: This is not album of the year. This is album of the life. ♥


x CORA ASHFORD x

Izgatott voltam, amiért végre volt esélyem egy kicsit felfedezni Angliát. Mióta ideköltöztem, nem igazán jártam Londonon kívül, ami eléggé szomorú mikor így jobban belegondolok. Szerettem utazni, új helyeken járni és új emlékeket szerezni szóval miután megbeszéltük Harryvel, hogy hétvégére leutazunk a családjához Holmes Chapelbe, totál belelkesültem. Egyáltalán nem aggódtam a találkozó miatt, noha első hallásra az ötlete igenis ijesztőnek tűnt. De aztán elhessegettem a gondolataimat, hiszen mi rossz történhetne? Kétlem, hogy Harry anyukája vagy apukája ne kedvelne, hiszen két gyerekük máris az ujjaim köré van tekeredve, ráadásul úgy, hogy nem csináltam semmi mást, csak önmagamat adtam. Úgy hogy nincs mitől félnem, amíg ugyanezzel a módszerrel próbálkozok belopni magamat Harry szüleinek a szívébe. Ha valamilyen csoda folytán ez mégsem sikerülne… nos, akkor pechem van.
Harryt is fúrta a kíváncsiság, hogy mégis miért nem idegeskedem, vagy, hogy hogyan tudok ilyen nyugodt lenni, mikor a szüleihez visz bemutatni engem, mint a barátnőjét. Közöltem vele a tényeket, hogy imád engem, ahogyan Gemma is, szóval miért ne imádnának a szülei is? Persze ezt az egészet a legtöbb nagyképűséggel próbáltam beadni neki, úgy hogy a végén megint megkaptam, hogy miért is nem lettem színésznő, miközben egy jót nevettünk magunkon. De azért láttam rajta, hogy ő igenis ideges volt. Nem tudom miért, nem mondta el, de látszott rajta.

Devon.


Először kicsit hülyén éreztem magam, hiszen nem értettem, hogy miért hajtottunk le az autópályáról és miért Devon város táblája mellett haladtunk el, de amint Harryre pillantottam, aki fél szemmel szintén engem nézett és már alig bírta visszafogni a vigyorát, tudtam, hogy nem én vagyok a hülye. Kérdések tömkelegével rontottam neki mialatt ő elvezetett egy aranyos kis családi házhoz. Mikor mi értünk oda, senki nem volt még ott, legalábbis egy autó sem állt ott aztán mikor bementünk, akkor sem voltak ott rajtunk kívül. Mikor kérdeztem, hogy miért nem jöttek meg még a szülei, azt mondta, hogy majd csak szombaton reggel érkeznek meg, mert Robinnak, a nevelőapjának, akit néha apának hív, még dolgoznia kellett aznap mikor mi odaértünk. Kicsit bántam, amiért végül nem Holmes Chapelbe mentünk, de Harry megígérte, hogy oda is mindenképpen el fog vinni, főleg mert neki is hiányzik a város, a ház ahol felnőtt és a régi szobája, pontosabban a régi ágya, amit nagyon szívesen fog velem megosztani. Addig pedig be kell érnem a nyaralójukkal, ami teljesen levett a lábamról. Tudjátok, pontosan az a fajta ház volt, mint a filmekben szokott lenni. A fantáziám is rögtön elszaladt velem, elképzeltem, amint pár év múlva Harryvel mi is veszünk valahol egy nyaralót, ahova majd félrevonulunk hétvégékre a gyerekeinkkel, akik pontosan úgy fognak kinézni, mint ő. Ugh, egy kicsit előre szaladtam…

Mióta megérkeztünk, két óra telt el, a házat már régen otthonossá tettük. Esni kezdett az eső miután kipakoltuk a cuccainkat, szóval az első dolog, ami eszembe jutott, az volt, hogy muszáj gyertyát gyújtanunk. Harryvel felkutattuk az egész házat, míg meg nem találtuk őket, aztán az alsó szinten mindenhova tettünk egy üveggel és meggyújtottuk őket. Kellemes illatot kreált a légtérben és aranyossá varázsolta a hangulatot. Mivel mindketten éhesek voltunk, eldöntöttük, hogy rendelünk szükséges dolgokat a Tescoból, hiszen egyikünknek sem volt kedve kimenni a házból a zord, hideg időbe. Hogy felgyorsítsuk az áruk ideérését, ráfizettünk még néhány fonttal a kiszállításra, és fél óra alatt már csöngettek is az ajtón, mindennel, amit rendeltünk.
- Képzeld, Niall felhívott múltkor és arról kérdezett, hogy nem-e lenne kedvem meglátogatni őt Los Angelesben – jegyezte meg Harry miközben besétált lassan a konyhába. Megfordultam egy kicsit hogy rálássak aztán egy halvány mosollyal az ajkaimon ráztam meg a fejem mikor láttam, hogy az áfonyákat csipegette a műanyag dobozból melyben benne voltak.
- Igen? – kérdeztem vissza, mutatva, hogy hallottam, amit mondott és érdekelt is, amiről beszélt – És, mit mondtál neki? Mész?
- Nem beszéltünk le rendes időt – mesélte tovább, míg én összeszedtem a papírokat és a kukába dobtam. Miután kivettem a hűtőből a vizet, helyet foglaltam az egyik széken, Harryvel szemben majd letekertem az üveg kupakját és beleittam az üvegbe. Talán nem a leghigiénikusabb, de Harry amúgy sem szereti az ízesített vizet, szóval a magaménak könyveltem el már akkor, mikor a kosárba húztam a darabot az interneten – Mondtam neki, hogy itt vagyunk meg minden aztán a téma teljesen elterelődött. 
- Ah, értem – bólogattam aztán magam felé húztam a dobozt és kivettem egy marékkal az áfonyából. Szemenként potyogtattam a számba a sötétkék-lilás színű gyümölcsöt, míg magam elé meredtem, az agyam teljesen üresen tátongott, aminek örültem. Régen volt már olyan, hogy nem kellett semmin gondolkodnom – Emlékszel mikor mi voltunk Los Angelesbe? – kérdeztem amint elmosolyodtam és rávezettem a tekintetem a srácra. Gyűrűvel díszített ujjait összefonta a pulton maga előtt, míg előrébb dőlt így a nyaklánca is ide-oda kezdett billegni.
- Oh, igen, az jó volt – nevetett – Visszamennék veled. Talán jöhetnél, velem mikor megyek Niallhöz?
- Szívesen mennék, azonban tudod, hogy mennyire szűkös a beosztásom és gondolom, szeretnél egy kis időt eltölteni Niallel, mivel nem mostanában találkoztatok.
- Meghiszem, hogy le tudnám rendezni, hogy el gyere velem – kacsintott rám, míg egy mindent tudó vigyor húzódott az arcára. Elnevettem magam aztán felsóhajtottam. Persze, hogy el tudná intézni.
- Igen, tudom, hogy mindenkit képes vagy elbűvölni, azonban Jack és Louise szorosabbra fogták a nyakörvemet mióta az életembe léptél – közöltem vele, azt hiszem abban a pillanatban először azóta, hogy megtapasztaltam a főnökeim viselkedését.
- Hogy hogy? – kérdezte meglepetten, a szemöldökei felhúzódtak egészen a homlokáig – Minden alkalommal bent vagy és gyakorlatilag te vagy a legjobb cukrászuk. Miért vannak oda azért, ha kiveszel egy-két napot vagy egy hetet?
- Mielőtt összejöttem volna veled, nem vettem ki egy szabadnapot sem. Louisenek kellett rám erőltetnie azt, hogy ne menjek be – osztottam meg vele a gondolataim aztán felkeltem a helyemről és visszatettem a hűtőbe a vizemet. Nem volt olyan jó íze, ha felmelegedett.
- Miattam néznek rád rossz szemmel? – ráncolta a homlokát, a hangja lejjebb esett vagy két oktávot vagy mi a csudát és totál komolynak hangzott – Én vagyok a hibás?
- Ugh, nem így értettem. Jack és Louise észrevette, hogy mióta nem vagyok szingli, több időt szeretnék a cukrászdán kívül tölteni, mikor nem hiszem, hogy ez így van, hiszen akaratos vagyok és az esetek többségében ellened megyek, így a munkahelyemen kötök ki. Ők csak, nos, szerintem meglepte őket, hogy egyik pillanatról a másikra több szabadnapot kértem ki, főleg ebben az évben és tavaly is elég sokat mondtam, hogy kiveszem ezt a hétvégét, azt a hétvégét.
- Hihetetlennek találom, hogy ennyire karrierorientált vagy – rázta meg a fejét egy halvány mosollyal az arcán. Közelebb húzta magához az áfonyás dobozt a mutatóujjával aztán kivett belőle egyet és a szájába ejtette. Megvontam a vállam az hallatán, amit mondott, mert igaza volt és teljes mértékben egyetértettem vele.
- Serenán és Jaien kívül sosem volt senki más az életemben, nos, azok után, hogy elköltöztem otthonról. Ők is a munkájukra fordították az idejüket, mindhárman ilyenek vagyunk, talán emiatt is olyan szoros a barátságunk. Szóval ebből kifolyólag sosem láttam értelmét annak, hogy kivegyek akár egy nap szabadságot is. Halálra unom magam, ha van egy kicsivel több szabadidőm. Azonban nekik jelenleg ott vannak az ikrek nekem meg lett egy párkapcsolatom, így azt hiszem mindhárman egy kicsit visszavettünk a munkásságunkon.
- Értem – bólogatott – Nem akadályozlak meg semmiben mellesleg, igaz? – kapta rám a tekintetét hirtelen amint a kérdés elhagyta a száját. Az a bizonytalanság mely az arcára és a hangjába költözött elszomorított egy kicsit. Harrynek nem kellett mondania, tudtam, hogy többször is úgy érezte, hogy nem elég ő, mint ember vagy éppen az, amit csinál.
Szóval mivel ezzel tisztában voltam, erőt vettem magamon, és míg mellé sétáltam, összeszedtem a gondolataim.
- Had mondjak neked valamit, oké? – bólintott, én meg vettem egy mély levegőt miután ő felém fordult aztán a kezeimet a térdére tettem – Az élet kilátástalan és kiszámíthatatlan. Sosem tudhatjuk, hogy milyen akadályt vagy éppen esélyt dob elénk és emiatt olyan izgalmas minden nap. Egyik sem lesz olyan, mint a másik.
- Mi köze van ennek ahhoz, amit mondtam? – kérdezte kíváncsian, a fejét egy picit oldalra billentette és az ajkaival csücsörített. Ilyenkor mindig olyan édes volt és más sem szerettem volna, csak hozzábújni és soha el nem engedni.
- Az, drága egyetlen bogaram, hogy te is teljesen kiszámíthatatlanul kerültél az életembe, viszont ez volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Ha valamit is változtattál a mindennapjaimon, csak annyi volt, hogy boldogabbá tettél, mint gyakorlatilag voltam. A jelenléted feldob és imádok veled lógni vagy csak telefonon keresztül is beszélni – mosolyogtam rá, bíztatva, hogy minden, amit mondtam valós volt és komolyan gondoltam – Egy csoda vagy és sosem lennél képes az utamba állni, semmilyen formában.
- Tényleg így gondolod? – kérdezte amint nyelt egy nagyot majd pislogott egyet-kettőt egymás után, hirtelen. Azonnal rábólintottam a kérdésére, egy pillanatig sem gondolva más válaszra, csak is arra, hogy úgy gondoltam mindent, ahogy közöltem vele.
- Borzalmasan hadarok és az esetek többségében valószínűleg nem is vágod, hogy miről, mert őszintén, én sem tudom, hogy mit mondtam az, előbb és hogy volt-e értelme.
- Levágtam belőle, hogy tökéletes vagyok és a legjobb dolog, ami veled történhetett – vigyorgott rám.
- Pontosan – értettem egyet megint, s bár míg én teljesen komolyan gondoltam, sejtettem, hogy amit Harry mondott, számára viccként pörgött le a nyelvéről – Ugye tudod, hogy halálosan komolyan beszélek? – faggattam oldalra billentett fejjel.
- Persze, hogy nem – nevette el magát – Cora, hiszem, hogy történtek jobb dolgok az életedben, mint én. Például, elvégezted az egyetemet.
- Igen, az egy jó dolog, de közel sem annyira, mint te. A diplomám mindörökké velem marad, azonban te lehet, hogy nem. Had becsüljelek már meg addig, míg itt vagy, oké?! – zúdítottam rá a gondolataim amint hátráltam egy-két lépést, hogy ne az arcába ordítsam a mondani valómat.
- Honnan veszed, hogy nem maradok örökké az életedben? Te talán nem látod a jövőt velem?
- Komolyan, néha megfordul a fejemben, hogy bipoláris vagy-e vagy sem – sóhajtottam fel amint a szarkazmustól csöpögő véleményem elhagyta a számat – Harry, kérlek, persze, hogy el tudom képzelni a jövőnket együtt, de honnan veszed, hogy Kendall 2.0 nem lép majd közbe?
- Szóval még mindig nem bocsátottál meg amiatt teljesen – motyogta, azzal a gondolattal remélvén, hogy nem hallom majd meg, azonban nekem annál jobb fülem volt.
- Megbocsájtottam, de sosem fogom elfelejteni. Azt hittem, hogy ezzel tisztában voltál, hiszen mondtam is neked. Tudod, nagyon mélyen érintett a téma, és noha a múltban hagytuk, nem tehetek az ellen, hogy itt-ott felbukkan bennem az, ami történt és elbizonytalanodok.
- Miért bizonytalanodsz el? Te vagy az egyetlen, aki érdekel.
- Velem is ez a helyzet. Te miért bizonytalanodsz el?
- Miről beszélsz? – pillantottam rám zavartan aztán mellém nézett, megpróbálva elkerülni a tekintetem.
- Tisztában vagy azzal, hogy miről beszélek, Harry – néztem rá erőteljesen. Sosem jött még fel kettőnk között ez a téma, így azt gondoltam, hogy ideje volt – Talán nem mondod, de úgy tudlak olvasni, mintha egy nyitott könyv lennél. Tudom, hogy bizonytalan vagy. Talán nem a kapcsolatunkban, de magadban. Miért érzed úgy, hogy nem vagy elég?
- Én nem érzek így… igen is magabiztos vagyok a kapcsolatunkban, ahogy mondtad, számomra is te vagy a legjobb dolog, ami valaha történt velem.
- És a banda? A karriered? – kérdeztem vissza, a szavaimmal utánozva őt, amikor felhozta a diplomámat. Félreértés ne essék, nem akartam én megbántani Harryt, te jó ég, eszemben sem volt és sosem lettem volna rá képes, szándékosan legalábbis totál biztos, hogy nem. Csupán azt akartam, hogy ismerje be, hogy bizonytalan. Nem azért, hogy ezután ezzel piszkálhassam, hanem hogy segítsek neki túllépni ezen az egészen.
- Cora…
- Harry – utánoztam, amit mondott, szinte azonnal hogy ő kimondta a nevemet. Tudtam, hogy nem mondott volna semmit amúgy sem. Vett egy mély levegőt mielőtt felállt volna a pulttól és ide-oda sétálgatott volna a konyhában – Nézd, nem akarlak bántani és nem akarok veszekedni veled, csupán azt szeretném, ha nem köntörfalaznál, mikor az érzéseidről van szó.
- Miért beszélünk erről egyáltalán? – kérdezte hirtelen amint felém fordult és a pultra támaszkodott a kezeivel – Azért hoztalak el ide, hogy relaxáljunk, hogy együtt töltsünk egy kis időt és jól érezzük magunkat.
- Azért beszélünk erről, mert ez egy komoly téma, melyről előbb utóbb amúgy is szót kellett volna ejtenünk. Jobb, ha előbb kitoljuk az útból, nem? A reakciódból ítélve, eléggé aggaszt, szóval elhiheted, hogy a mai nap folyamán, sőt, ha kell, akkor egész hétvégén keresztül, az orrod alá fogom nyomni a szituációt, mert, hogy én addig nem nyugszom, míg felnőttek módjára megbeszéljük ezt az egészet, az is biztos.
- Még mindig nem vágom, hogy miért vagy ennyire fenn akadva az egészen, Cora.
- Mert érdekel, hogy mi van veled, hogy érzed magad. Elhiheted, hogy nem a legjobb érzés tölt el, mikor arra gondolok, hogy mennyire bizonytalan vagy magadban, mikor rólam van szó. Szerinted nem figyeltem meg, hogy a mai napig olyan, mintha tojáshéjon lépkednél körülöttem?
- Ez nem így van… Cora, kérlek, hagyjuk, oké?
- Oké – adtam fel hirtelen, a hangom halk volt és az arcomra felköltözött a meglepettség – Hagyjuk. Viszont akkor remélem, hogy van valaki, aki el tud jönni értem és haza tud vinni.
- Mi? – kérdezte ijedten, a hangja olyan halk lett, mint az enyém volt és gyors léptekkel felém közeledett – Miért akarsz hazamenni?
- Oh, úgy gondoltad, hogy maradok azok után, hogy nem tudsz őszinte lenni velem? – pillantottam fel rá kérdő tekintettel meg szemöldökökkel melyek valószínűleg a hajvonalamig felhúzódtak – Arról nem beszélve, hogy képtelen vagy felnőttek módján beszélni arról, hogy mi van veled? Szerintem már ismerjük egymást elég régóta ahhoz, hogy nyitottan beszéljünk az érzéseinkről, vagy tévedek?
- Nem fogok hazudni, jelenleg úgy érzem magam, mintha anyámtól kapnék fejmosást valamiért.
- Nem ez volt a szándékom, és ezt te is tudod – mondtam kimérten, az ajkamba haraptam aztán megráztam a fejem – Mindegy, nem fogom pazarolni az időmet erre az egészre, ha téged sem érdekel. Innentől ne várd, hogy minden egyes pillanatban a nyakadon lógjak, ha úgy látszik, hogy valami bajod van.
- Eddig sem vártam el – jegyezte meg makacsul.
- Ezek után sem kell – küldtem felé egy erőltetett mosolyt aztán megfordultam és leléptem a konyhából. A hátsókert fele igyekeztem, annak ellenére, hogy esett az eső. Volt egy kisebb terasz rész, ami fedett volt, szóval miután becsuktam magam után az elhúzható ajtót, a székek fele igyekeztem.


Kellett egy kis friss levegő, mert a gondolataim teljesen össze voltak kavarodva, a felét sem mondtam el Harrynek, amit akartam. Valami bekattant nálam és azok a szavak hagyták el a számat melyeknek nem kellett volna. Vagyis, az előtt történt, hogy lett volna esélyem felhozni azt, amit ténylegesen akartam. Csak is az ő érdekében akartam beszélni erről az egészről. Tényleg sosem akartam megbántani őt vagy az agyára menni az akaratosságommal, de egyszerűen csak kifurakodott belőlem az egész. Nem akarom, hogy akármikor is úgy érezze, hogy ő nem elég nekem vagy az, amit csinál, mert ő minden, amire szükségem lehet egy barátban, legyen szó párkapcsolatról vagy csak barátságról. Nem akarom, hogy bizonytalankodjon önmagát illetően, hiszen egyszerűen csak nincs miért így éreznie. Harry az egyik legjószívűbb ember, akivel valaha is találkoztam, komolyan akkora szíve van a mellkasába temetve, mint az Atlanti-óceán, és képtelenség, hogy ő ezt ne lássa. Fogalmam sincs, hogy hogyan segíthetnék neki ezt megérteni, vagy belátni, elfogadni, hogy igenis, jó ember, sőt, több mint jó, a világ valószínűleg meg sem érdemli őt. És hogy tökéletesen elég az, amit az emberekért tesz, amit a családjáért, rajongóiért, barátaiért és értem csinál. De az is biztos, hogy addig nem nyugszom, amíg el nem érem nála, hogy ezt ő is belássa. Veszekedjünk addig akármennyit is. Ha rámegy a kapcsolatunk, akkor is. Mert ha ő boldog és elégedett, akkor én is az vagyok. 

2017. május 5., péntek

39. Kommentek

Helloo,
oh man szerintem egészen jóra sikeredett a mai rész, de kíváncsiak vagyunk a ti véleményeitekre is! ;) Mostanában egy kicsit megcsappantak a visszajelzések, már ami a kommenteket illeti, úgy hogy ha valamit nem találtok rendben a részekkel, vagy van valami ami nem tetszik, akkor szóljatok, hogy minél hamarabb tudjunk rajta változtatni. :) Szép hétvégét mindenkinek és jó olvasást! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Az idő már délután kettő-háromfelé mozoghatott és én reggel nyolc óta meg sem álltam egy percre sem. Eleve hamarabb jöttem be, hiszen tudtam, hogy sok dolgom lesz és mennyire is igazam volt. A rendelések csak úgy jöttek be, közben odakint is fogytában voltak a sütemények a hűtőből, ráadásul Louise sem jött be ma dolgozni, mert megbetegedett és Jack nem engedte neki, hogy kikeljen az ágyból. Olyan volt, mintha mindenkinek éppen most lenne születésnapja, szalagavatója, előléptetése, diplomakiosztója, vagy minden Londonban élő nő egyszerre menstruálna és a megszokottnál még több cukor adagra lenne szüksége. Gondolom Jack is elég nehezen tudott bezárni ebédszünetre, hiszen még mindig nem szólt, hogy most már álljak le én is és tartsak szünetet. Mondjuk nem is bántam, mivel éppen egy torta díszítésének a közepében voltam, ráadásul elég pepecses volt az egész és nyugalomra, valamint időre volt szükségem, hogy be tudjam fejezni. Még azt sem észleltem, hogy a rádióban hangosan szóló zene ki lett kapcsolva, ijedtemben pedig ugrottam egyet a széken, amin ültem, mikor valaki megérintette a vállamat.
- Ne haragudj Cora, hogy megijesztettelek – mondta Jack, mire mosolyogva felnéztem rá.
- Semmi baj Jack, de most nincs időm szünetre, be szeretném fejezni ezt a díszítést – néztem is vissza a kétemeletes tortára.
- Hát pedig Harry van itt, és nem hiszem, hogy addig elmenne, amíg ki nem mész hozzá – felelte, hangjából hallottam, amint mosolyog, aztán már el is tűnt mellőlem. Felsóhajtottam, aztán a tortát betoltam a hűtőbe, majd megmostam a kezemet és azt a kötényembe törölve indultam ki előre. A cukrászda már kiürült, Harry a kedvenc asztalánál ült és a telefonjába mélyedt. Felcsillantak a szemeim amint láttam előtte a zacskót egy étterem logójával, és emiatt elvetettem az ötletet, hogy ráijesztek. Minél hamarabb enni akartam, úgy hogy lehuppantam eléje, mire ijedten nézett fel a telefonjából és ezzel egy időben le is zárta azt.
- Szia – mosolyogtam rá.
- Szia, baby. Gondoltam, hozok neked ebédet. Mi újság? – kérdezte, míg kezével közelebb tolta hozzám a zacskót.
- Semmi sok. Úszok a torták között. És te hivatalosan is a megmentőm vagy. Egy szendvicsen kívül még ma nem ettem semmit.
- Hát akkor ideje, hogy megtömd a hasad – válaszolta egy kis mosollyal az arcán, majd hátra dőlt a székben, közben hosszú ujjai között folyamatosan a telefonját forgatta. Szinte rögtön neki estem a fokhagymakrém levesnek, amit hozott, közben pedig már a következő kajás műanyagba kukkantgattam befelé. Oh, te jó ég, rizs, párolt zöldség és rántott csirkemell.
- Ah, köszönöm – nyögtem teli szájjal – Veled mi a helyzet? Mi jót csináltál eddig ma? – kérdeztem, míg lenyeltem az ízletes levest.
- Voltam megint edzeni és nagyjából ennyi – vont vállat, miközben az asztalt szuggerálta – Mesélj, hány sütit és milyeneket varázsoltál már ma? – erőltetett magára egy mosolyt, én pedig kissé kételkedően néztem vissza rá. Rögtön láttam rajta, hogy nyomja valami, de nem akartam azonnal neki esni, tudtam, hogy időre van szüksége, amíg megfogalmazza, a gondolatait aztán rászánja magát, hogy meg is ossza azokat velem.
- Mhm, ha nem számoljuk azokat a sütiket, amiket ide előre készítettem, akkor négy tortát fejeztem be és most vagyok az ötödik végén. Csak hogy tisztázzuk, ha nem jöttél volna, akkor addig nem ültem volna le kajálni, amíg kész nem vagyok vele. Nem szeretem, mikor félbe kell hagynom valamit, pláne ha az egy torta és éppen díszítem.
- Értem – hümmögött, én pedig tovább ecseteltem neki az eddigi napomat, hogy ezzel egy kis időt adjak neki. Szerintem nem is figyelt rám, úgyhogy abba hagytam a beszélést és egy ideig mindketten csendben voltunk. Végül nem bírtam tovább, és a kezemet előre nyújtottam, majd elvettem a telefonját és lefektettem az asztalra. Kérdőn nézett fel rám, én pedig a kezeimet az övéire helyezve néztem vissza rá ugyanolyan kérdő tekintettel.
- Harry, látom, hogy van valami, ami bánt, szóval hajrá. Csak mondd el egyszerűen, hogy mi az, hogy segíteni tudjak – mosolyogtam rá megnyugtatólag, de látszólag ez nem vált be, mert sóhajtva felült, kihúzta a kezeit az enyéim alól és rövid tincsei közé túrt. Kezeivel az asztalra könyökölt és arcát elrejtette hatalmas tenyerei mögött – Harry? – hangom halk volt és bizonytalan. El nem tudtam képzelni, hogy mi történt, amiért ennyire megzuhant.
- Csak hiba volt kirakni a képet instagramra – motyogta, és ha nem hajoltam volna közelebb hozzá, valószínűleg nem értettem volna, mit mondott.
- De hát miért? – kérdeztem meglepődötten, homlokom ráncba szaladt, míg szemöldökeimet összevontam. Emiatt ilyen? – Harry, beszélj velem – kértem, ő pedig elvette a kezeit az arca elől, lefektette őket az asztalra és rám nézett – Miért gondolod, hogy hiba volt kirakni a képet? – kérdeztem rá óvatosan.
- Mert… – mély levegőt vett és már emelte a kezeit, hogy az arcát újra elrejtse előlem, de nem hagytam neki, azzal, hogy megfogtam és összekulcsoltam ujjainkat – Mert olvasgattam a kommenteket alatta, meg twitteren is. És, hát sok csúnya volt. Eléggé sok – mondta halkan. Vártam egy ideig, hogy folytassa, de nem tette, ezért ösztönöznöm kellett magamat, hogy megszólaljak.
- És?
- Mi és Cora? El kéne tűrnöm, hogy így beszéljenek rólad? Rólunk? Hogy olyanokat terjesszenek, amik nem igazak, hamisak és egyáltalán nem tartozik senkire?
- Harry… én azt hittem, hogy az ilyen dolgok nem érdekelnek téged? Mármint azt hittem, hogy eleve nem is olvasol kommenteket.
- Hát… alap esetben nem is, de most rólad van szó. És egyáltalán nem akarom, hogy így beszéljenek rólad az emberek. Nem akarlak ilyeneknek kitenni, szóval hatalmas meggondolatlanság és felelőtlenség volt kirakni azt a képet rólad. Sajnálom, amiért ezzel elindítottam ezt a sok hülyeséget. De ígérem, hogy tenni fogok róla, hogy minden szarság eltűnjön a világhálóról.
- És mégis hogyan akarod azt csinálni? Harry a te kezed nagyon sok felé elér, de azért annyira nem, hogy minden hazugságot letöröltess, vagy jelenthess minden instagram profilt – mondtam mosolyogva – És nem is akarom, hogy ilyen hülyeségeken törd magad. Komolyan azt hittem, hogy te nem foglalkozol ilyenekkel, még akkor sem, ha rólam van szó. Szóval légy szíves tegyél is így és vedd, be a leszarom tablettádat. Azt posztolsz és annyit, amennyit te akarsz. Engem pedig ne félts, mert én már azelőtt bevettem a leszarom tablettámat, mielőtt elmentem volna a Dunkirk vetítésére akkor viszont még azzal a céllal, hogy rád teszek – vigyorogtam, és végre az ő arcára is egy őszinte mosoly kúszott – Engem nem érdekel, mit írnak az emberek rólam, mondjuk, azon lehet én is felhúznám magam, ha téged pocskondiáznának. És remélem nem törölted le a képet, mert elég cuki vagyok rajta – fűztem hozzá utoljára vigyorogva, mire elnevette magát, aztán a lábaival eltolta magát a székkel együtt az asztaltól és kitárta a karjait. Mosolyogva felkeltem, aztán megkerülve az asztalt oldalasan az ölébe ültem és átöleltem – Olyan kis buta vagy – kuncogtam a nyakába, aztán nyomtam oda egy puszit – De szeretem ezt a buta fejedet – húzódtam el tőle, hogy rá tudjak nézni, noha a karjaim még mindig a vállain voltak a nyaka köré fonva, ujjaim pedig a barna tincsek között turkáltak.
- Én is szeretlek – mosolygott, aztán megcsókolt, én pedig mosolyogva csókoltam neki vissza.


**

Harry gyengéd érintéseire és kellemes hangjára rázódtam ki az álmomból. Laposakat pislogtam rá, miközben az arcomra egy mosoly kúszott, végül visszaraktam a fejemet a párnára. Még mindig ugyanabban a pózban feküdtem, mint amiben elaludtam, a hasamon, kezeim a párnám alatt pihentek és ezért totálisan elzsibbadtak. Kihúztam őket onnan, aztán a hátamra fordulva elkezdtem azokat rázni, míg a szemeim még mindig csukva voltak.
- Cora? Jól vagy? – Harry halk hangja rántott vissza az álmosságomból, így hát újabbakat pislogva néztem rá. Bántotta a szememet a fény, mely közvetlen az ágyam mellől jött az éjjeli lámpából. Harry mellettem ült az ágyon, keze még mindig az arcomon volt és aggódó tekintettel mustrált – Szólalj már meg kérlek. Mi történt? – kérdezte.
- Tessék? – a hangom kába volt és rekedtes, éppen ezért megköszörültem a torkom és hunyorogva néztem fel Harryre – Hogy érted, hogy mi történt?
- Veled! Hogy jutottál haza? És jól érzed magad? Kell valami?
- Hogy hogy jutottam haza? – raktam vissza a fejemet a párnára és a karomat átdobtam a szemeim felett – Hát a kocsimmal és a két lábammal.
- Cora, mondd már légy szíves pontosan, hogy mi történt! Megint pánikrohamod volt?
- Mi van? – vettem le a kezemet az arcomról – Tudtommal nem. Te miről hadoválsz itt össze-vissza?
- A városban voltál, lerohantak a rajongók és elájultál – hadarta, én pedig a homlokomat ráncolva néztem rá.
- Tessék? Harry, álmodtál valamit?
- Inkább te álmodtál! Vagy agyrázkódásod van és emlékezetkiesésed – tapogatta az arcomat, mire felemeltem a kezemet és ujjaimat a csuklójára kulcsoltam.
- Harry, mi a faszról beszélsz? – kérdeztem nevetve, aztán lerántottam magamra és a fejemet a nyakába temettem.
- Olvastam twitteren, hogy lerohantak a rajongók, te pedig elájultál. Hogy jutottál haza?
- Tessék? – nevettem fel – Harry, azt hittem ezt megbeszéltük korábban. Nincs több komment vagy tweet olvasgatás.
- Szóval azok nem voltak igazak? – húzódott el tőlem és elkerekedett szemekkel meredt rám.
- Nem – ráztam meg a fejemet – Hatkor végeztem a cukrászdában, hét volt mire hazaértem, mivel dugó volt, és úgy ahogy voltam bezuhantam az ágyba. Idáig aludtam.
- De akkor… de azt mondtad, hogy majd menned kell valamit venni… és én azt hittem, hogy akkor támadtak le a rajongók. És nem vetted fel a telefonodat.
- Igen, de Nathan megvette a dolgokat a cukrászdába, amikért nekem kellett volna a belvárosba mennem, szóval nem mentem. Nem futottam össze rajongókkal és a telefonom biztosan le van merülve.
- Oh, te jó ég, komolyan bedőltem egy ilyen hazugságnak? – könyökölt a térdeire, míg fejét a kezei közé fogta.
- Aw Harry, megbeszéltük, hogy többet nem olvasgatsz ilyen hülyeségeket – térdeltem fel az ágyban és hátulról átöleltem – Jól vagy baby? Komolyan megijedtél, igazam van? – motyogtam a hátába.
- Igen, rohadtul – csúsztatta a kezét az enyémre, ami a válláról lógott le.
- Sajnálom, hogy megijesztettelek. Fel kellett volna raknom, tölteni a telefonomat amint hazaértem, de nem volt még arra sem erőm.
- Nem, inkább hogy lehettem én ilyen hülye. Mindegy, a lényeg, hogy jól vagy és nem történt semmi ilyesmi – mozdult meg, mire elengedtem, aztán felállt, majd lerúgta a cipőjét és lekapta magáról a felsőjét. Vigyorogva figyeltem, amint kigombolta a farmerját, aztán lerugdosta magáról a félhomályban, majd bemászott mellém az ágyba és a karjai közé húzott.
- Innentől kezdve, tényleg semmilyen utálkozó poszt vagy komment. Semmilyen! Értetted? – motyogtam a bőrébe.
- Igen, értettem, felfogtam, soha többet – suttogta vissza.
- Mennyi az idő egyébként?
- Nyolc óra.
- Még csak? – nyögtem fel – El kéne menni, zuhanyozni.
- Vacsoráztál valamit?
- Nah, de nem is kell semmi – ráztam meg a fejem – Ha jól ebédelek, akkor már nem szoktam vacsorázni. Tudom, tudom, borzasztó életmódom van, de ismersz, munkamániás vagyok – sóhajtottam fel, aztán felemelkedtem a mellkasáról és nyomtam egy csókot a mosolygó ajkaira – Elmegyek tusolni. És magammal viszem a telefonodat, nehogy véletlenül is bármilyen közösségi oldalra tévedj – bújtam ki az öleléséből.
- Nem kell elvinned, nem fogom még csak a kezembe se fogni a készüléket. Elég volt mára az internetből – dőlt hátra az ágyamon, kezeit a feje alá rakta és úgy nézett fel rám. Az alsó ajkamba harapva végigpillantottam rajta, és a tekintetemet alig bírtam elszakítani tőle.


Tetkói dögösebbé tették őt, mint bármikor máskor, a bokszer alsó hívogatóan és eléggé alul feküdt rajta. Ráláttam a V vonalára, valamint a nemi szőrzetére, végül szemeim tovább siklottak a kis barátocskájára, ami ott dudorodott a fekete anyag alatt. Nagyot nyeltem, aztán elszakítottam tőle a tekintetemet és egy további pillantást sem mertem megkísérteni, különben tuti, hogy elsüllyedtem volna Harry előtt. Egyenesen a gardróbomba mentem, ahonnan kivettem egy tiszta fekete csipke tangát és egy fehér túlméretezett pólót, majd a törülközőmet felkapva mentem be a fürdőbe. Még mindig piros volt a fejem, mikor a tükör elé léptem, így aztán gyorsan ledobáltam magamról mindent és beálltam a zuhany alá. Megmostam a hajamat is és miután készen voltam, turbánt ültettem a fejemre, míg a testem köré egy másik törülközőt csavartam. Ha most így kimennék, nem kizárt, hogy ledobnám magamról a törülközőt és azt mondanám Harrynek, hogy tegyen velem azt, amit csak akar, csak csináljon valamit. Erre viszont nem volt itt az alkalom, hiszen szegény valószínűleg még mindig azon rágódott, hogy bedőlt egy buta pletykának, amit unatkozó rajongók indítottak útra.

Gyorsan megszárítkoztam, aztán vizes hajjal mentem ki hozzá. Még mindig ugyanúgy feküdt ott az ágyon, ahogyan ott hagytam és ezért szinte rögtön újra elpirultam. Kiterítettem a törülközőmet, aztán leültem a sminkes asztalom elé, hogy kifésüljem a hajamat, közben végig éreztem a tekintetét magamon. Miután megvoltam, úgy tettem, mintha rendet pakolnék, valójában pedig csak az időt húztam, mert még mindig kínos volt számomra, hogy megbámultam. Nem tudtam mit tovább újra a helyére rakni, ezért felálltam, majd rápillantva visszamásztam mellé az ágyra. Lefeküdtem mellé, fejemet a vállára raktam és az oldalamra fordultam, majd átdobtam a kezemet a hasán. Még mindig nem szólt egy szót sem, én pedig nem tudtam, hogy mit mondjak.
- Ma beszéltem anyával – szólalt meg hirtelen, hangjától kirázott a hideg, az arcomra viszont egy mosoly kúszott – Utána láttam az egészet twitteren. Igazából pont hívni akartalak, meg indulni hozzád. Anya felhozta, hogy miért nem megyünk el Holmes Chapelbe amíg lenyugodnak a kedélyek… körülöttünk.
Meglepődöttségemben még a levegő is a tüdőmben rekedt, hirtelen azt se tudtam, hogy mit válaszoljak neki. Egyáltalán nem számoltam még azzal, hogy megismerem a családját, noha nem lenne hülyeség, hiszen Harryvel régóta ismerjük egymást és most végre klappol minden, szóval miért ne? Hogy miért ne? Igazából én sem tudtam rá a választ, mégis azt éreztem, hogy szinte azonnal ideges leszek. Nem csak a szüleiről beszélünk, hanem a gyerekkori otthonáról, városáról, szobájáról. És bár szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy nem kéne miért idegesnek lennem, nem tudtam elnyomni az érzést. És még csak bele sem egyeztem.
- Cora? Alszol? – suttogta, közben éreztem, hogy megemeli a fejét, így én is az enyémet felé fordítottam és felnéztem rá.
- Nem, csak megleptél – mondtam – Tudod jól Harry, hogy nem tudok csak úgy napokra, hetekre lelépni, mert dolgoznom kell, és ezt a kártyát különben is nem régen kijátszottam Jackéknél, méghozzá miattad.
- Tudom. És hidd el, nem is vagyok büszke rá, hogy elkergettelek az országból. De akkor jól lenne csak hétvégére menni. Vagy egy hosszúhétvégére talán? – kezdett mocorogni, aztán felém fordult, mire sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, de végre ráláttam az arcára, ahogyan ő is az enyémre – Szeretném, ha elmennénk és be tudnálak mutatni anyáéknak – mosolyodott el, miközben a mutatóujjával a bőrömet cirógatta. Ki tudna egy ilyen mosolynak nemet mondani?
- Rendben – mondtam és közben lehunytam a szemeimet, mert jól esett a cirógatása.
- Tényleg? – kérdezett vissza, mire újra ránéztem.
- Aha – mosolyodtam el – De intézkedned kell róla, hogy Gemma is ott legyen.
- Megbeszéltük – vigyorodott el szélesen – És mikor megyünk?
- Megpróbálom a pénteket kivenni, és akkor mondjuk, csütörtök délután indulhatnánk? Mennyire van innen?
- Két és fél- három óra autóval, attól függ, hogy milyen a forgalom.
- Akkor egyáltalán nincs messze.
- A-a – ingatta meg a fejét Harry, de közben folyamatosan vigyorgott.
- Mi az? – kérdeztem vissza mosolyogva.
- Csak örülök neki – nyomott csókot a homlokomra – Anya is fog. Gyakorlatilag lecseszett a telefonban, amiért nem szóltam róla, hogy végre sikerült elnyernem a szívedet – vigyorgott – Nem is merek belegondolni, mit fog mondani Gemma.
- Az biztos, hogy nagyot fogsz kapni tőle, mert még emlékszem, mennyire kiborult rád Louis buliján is – vigyorogtam én is.
- Oh, akkor kifejezetten örültem is neki, mert úgy gondoltam, hogy kell valaki, aki helyre rak. De mindegy ne is beszéljünk róla.
- Egyetértek. Holnap megkérdezem majd a cukrászdában, hogy ki vállalná be a pénteket helyettem.
- Oké. Én meg leszervezem neked Gemmát és megtankolom a kocsit.
- Melyiket? – nevettem fel.
- Nem tudom. Melyikkel menjünk? – kérdezett vissza vigyorogva.
- Erm… menjünk az újjal. Anyukádnak meg szeretnéd azt is mutatni, nem?
- De, igaz – bólintott gondolkodó fejet vágva, én pedig kuncogva nyomtam egy puszit az állára.
- Egyébként én is kaptam, amiért nem szóltam Hunteréknek… – mondtam az ajkamba harapva.
- Oh, igen? – vonta fel a szemöldökét – Mikor beszéltetek? És mit mondtak? Haragszanak rám, nem?
- Még tegnap írt Hunter a családi csoportba, szóval már mindenki tud róla – forgattam meg a szememet – Vagyis nem a családiba, hanem ahol mi vagyunk bent testvérek. De fogadom, hogy már anyáék is tudják, mert Milesnek lepcses szája van. De amúgy igen, Hunter és Miles totál berágott rád – mondtam komolyan – Csak Reagan állt mellém, mert azt mondta, hogy ha térden csúszva könyörögtél, akkor minden meg van bocsájtva.
- T- tessék?
- Szerintem fel kéne hívnod őket, vagy valami, hogy megbéküljenek – mondtam, közben pedig alig bírtam visszatartani a vigyoromat.
- Oh, a francba! Miért nem szóltál róla hamarabb?
- Erm? Esetleg mert te egésznap azzal voltál elfoglalva, hogy magadat emészd mások hülyeségei miatt?
- Oké, ez igaz.
- Amúgy meg csak hülyülök. Szerintem jobban örültek neki, mint én magam. Azért már ez sem normális, nem?
- Tessék?
- Jaj ne aggódj, senki sem rágott be rád – nevettem fel, míg mindkét tenyeremet az arcára csúsztattam, aztán lehúztam magamhoz és egy csókot nyomtam az ajkaira – Még. De ha megint összetöröd a szívemet, megismered az Ashfordok haragját. 

2017. április 28., péntek

38. Munkamániás

Helloo,
Főszereplőink randizni indulnak a mai részben ami automatikusan azt jelenti, hogy tele lesz carry jelenettel a fejezet. Egyébként imádjuk, mikor Harry meg Cora cinkelik egymást, engem mindig megtudnak nevetettni a Beccsu által írt ilyen részek, szóval reméljük nektek is egy mosolyt tudunk ezzel varázsolni az arcotokra.:) Jó olvasást! Xx♥


x CORA ASHFORD x

Mély szundikálásomból a telefonom zörgése rángatott ki lassan, amint az éjjeliszekrényemen zörgött. Megdörzsöltem a szemeimet, mely valószínűleg nem volt a legjobb a szempilláimnak, na meg a szemhéjaimnak, aztán amint egy nagy sóhaj hagyta el a számat az oldalamra fordultam, hogy el tudjam venni a készüléket a helyéről. Persze, mire a kezembe fogtam azt és lehúztam a töltőről a zörgés abba maradt és a képernyő elsötétült. Magam mellé ejtettem a telefont aztán lehunytam a szemeim és feljebb húztam magamon a takarót mely kellemesen meleg volt és abban a pillanatban az egyetlen dolog, amire szükségem volt. Tekintve, hogy a hétvégét non-stop végig dolgoztam, nem csodálkoztam, hogy totál fáradt voltam az nap reggel. Mindennél hálásabb voltam azért, hogy a mai napot kivehettem, mert tudtam, hogy képtelen lettem volna ma bemenni és bármit is csinálni. Nem a legjobb dolgok történnek, ha én fáradtan megyek a cukrászdába, erre példa az egyik múltban történt eset, mikor a sóra azt hittem, hogy a cukor volt az és egy picivel többet tettem a tésztába, mint kellett volna.

Valószínűleg visszaaludhattam azután, hogy a telefonon hívtak, azonban ugyanabban a pozícióban ébredtem fel, amiben voltam. A hátamra fordultam amint a mellkasomhoz húztam a mackómat mely teljesen hideg volt és elérte, hogy kirázzon a hideg, tekintve hogy meleg testem ellen nyomtam a plüssállatot. Emiatt megint kezdtem álomba merülni, csak hogy nem sikerült teljesen, mert a csöngő hangosan morajlott végig a házon. A szemeim kipattantak ijedtségemben és értetlenségeket motyogva csaptam fel a takarómat majd nyomtam a hónaljam alá a mackómat, míg felültem majd felálltam az ágyamról. Hirtelen tevékenységem miatt megszédültem, így lehunytam a szemeim, ami persze csak rosszabbá tette az egészet, de egyben eljutottam a lépcsőfokozat tetejéig. Learaszoltam rajta miközben a szemeimet dörzsöltem bár mielőtt még kinyitottam volna a bejárati ajtót, eszembe ötlött, hogy nem is mostam fogat se semmi és így azért eléggé kellemetlen lenne akárkit is köszönteni. Az ajtó melletti kis fogas felé lépkedtem ahol az egyik táskám volt felakasztva, melyből kihalásztam egy csomag megkezdett rágót és egyet a számba kaptam. Miután rendesen megrágtam azt, a tenyeremet a szám elé tettem, kifújtam a levegőt majd megszagoltam azt és megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy mentolos illata volt a leheletemnek.

Meg sem nézve hogy ki lehetett a másik oldalon, kitártam az ajtót miközben a hajamba túrtam a kezemmel. Addig le sem esett, hogy pizsamában voltam, semmi melltartó vagy éppen bugyi nélkül alatta, azonban mikor felvezettem a szemeim az előttem álló srácon, egy halvány mosoly terült el az arcomon.
- Harry! – virultam meg hirtelen, a kezeimet a magasba emeltem és a lábujjhegyeimre emelkedtem amint körbeöleltem a nyakát és az arcomat elrejtettem a vállánál. Karjai a derekam köré fonódtak amint halkan kuncogott és én mélyen belélegeztem kellemes illatát. Mellkasom teljesen az övének nyomódott, így minden bizonnyal érezte, amint a szívem hevesen dobogott és a hideg is kirázott, hiszen odakint fújt egy kicsit a szél, én meg most keltem ki a melegágyból.
- Szia, neked is – kuncogott a fülem mellett, ami engem is erre késztetett. Miután elhúzódtam tőle, széles mosolyával szemeztem, mindaddig, míg egy puszit nem nyomott a homlokomra – Minden rendben? Hogy-hogy nem dolgozol? – kérdezte, míg finoman beljebb lökött a házba, ide-oda lépegetve, míg nem becsukta mögöttünk az ajtót.
- A hétvégén megállás nélkül talpon voltam, szóval ezért nem is volt esélyem látni téged vagy visszahívni, esetleg válaszolni az üzeneteidre. Vasárnap, nos, ma reggel olyan hajlani félháromkor értem haza, de ezzel jár a tortakészítés meg minden, így nem akarok panaszkodni, vagy úgy hangzani, mint akinek baja van a dolgozással.
- Munkamániás vagy, de ezzel szerintem tisztában vagy te is – nevetett, ahogy leültünk a kanapéra. Én szinte azonnal az oldalhoz bújtam a mackómmal együtt, a lábaimat felhúztam és a fejemet a mellkasán pihentetve, lehunytam a szemeim – Akkor gondolom nem is terveztél semmit a mai napra, vagy igen?
- Nem jutottam el odáig, hogy megtervezzem a mai napom, ha őszinte akarok lenni – motyogtam válaszul, ami lehetséges, hogy megnehezítette azt, hogy Harry megértsen. Gyorsan beszéltem és az akcentusom is rápakolt még egy-két lapáttal arra, hogy az emberek megértsenek.
- Én arra gondoltam, hogy elmehetnénk a Hyde Parkba, ha van kedved? – osztotta meg velem az ötleteit amint az ujjaival a hajamba szántott és finoman masszírozni kezdte a fejbőrömet. A homlokomat díszítő ráncok egy az egyben eltűntek a lágy érintései miatt és a végén a fejemmel az ölében kötöttem ki – Vagy, aludhatunk is, ha gondolod? – nevetett halkan mire én is elmosolyodtam majd egy sóhaj hagyta el a számat.
- Eleget aludtam már, ki kellene mozdulnom, igazad van – magyaráztam amint a rágómat rágtam intenzíven aztán felnyitottam a szemeim így pontosan az övébe néztem. Lendületet vettem, amivel felültem és ez valószínűleg meglepte Harryt, legalábbis arckifejezése ezt árulta el – Szóval, Hyde Park. Ennél publikusabb parkot nem is választhattál volna, nem igaz?
- Oh, um, mehetünk máshova is, ha gondolod – a hangja egyre csak halkult, míg befejezte a mondanivalóját.
- Csak vicceltem, nyugi már – nevettem el magam és a karjaim a nyaka köré fontam oldalról és egy puszit nyomtam az arcára – Na, ne legyél már ilyen búval baszott – suttogtam, ahogy az orrommal az arcát böködtem, ő meg hirtelen felém fordult és szájon csókolt.
- Menjél öltözni, munkamániás – vigyorgott rám – Nem várok rád egész nap.
- Fogadjunk, hogy tíz perc alatt meg leszek mindennel – néztem rá összeszűkített szemekkel, Harry meg felvonta a szemöldökét egy mindent tudó vigyorral az arcán.
- A vesztes állja a mai napot? – alkudozott, amibe szinte azonnal belementem és felé nyújtottam a jobb kezem. Ő persze elfogadta majd miután megráztuk, már fel is pattantam ültemből.
- Rendben, óra indul… most – mondtam amint az emelete fele kezdtem rohanni. Tudtam, hogy Harry még nem állította be az órát, de ezzel is csak időt nyertem magamnak.


A fürdőbe érve, rohamosan mostam meg az arcomat majd töröltem meg és láttam neki a fog mosásnak. Mihelyst készen voltam vele, a ruhásszekrényem fele igyekeztem, ahonnan kikaptam egy pár farmer rövidnadrágot és egy felsőt, melyen vízszintesen voltak csíkok. Felrángattam magamra a fehérneműemet majd a kiválasztott ruhadarabokat és bár be sem csatoltam az övemet rendesen, már is a kezembe vettem a fésűmet és kezdtem el foglalkozni a hajammal. Egy laza fonásba fogtam végül melyet a jobb vállamra vezettem le, itt-ott kihúztam egy-két hajtincset aztán egy csomó smink cuccot az ágyamra dobva fogtam meg az egyik kis tükröt és álltam neki egy nagyon alap sminknek. Ahogy meg voltam vele, az egyik pár Vans cipőmbe csúsztattam a lábaimat, befújtam magam parfümmel majd a csuklómra csatoltam az egyik órámat, mely az éjjeliszekrényemen pihent. Ray Ban napszemüvegem a fejem tetejére toltam, felkaptam a Louis Vuitton táskámat a földről, amibe beledobtam a töltőmet majd a telefonomat a farzsebembe csúsztattam. Remélvén hogy a pénztárcám a táskában van, magabiztosan hagytam el a szobámat majd robotoltam le az alsó szintre, ahol ott hagytam Harryt.

Mivel nem láttam őt a nappaliban, a konyha fele igyekeztem, míg egy pillantást vetettem a telefonom kijelzőjére, mely mutatta, hogy mennyi volt az idő. Sajnos nem néztem, hogy én mikor rohantam fel hogy neki lássak elkészülni, azonban mikor szembe találtam magam Harryvel, láttam, amint a fejét rázta.
- Szóval, mennyi percem maradt még? – kérdeztem nagyképűen amint mellé léptem, de olyan közel, hogy a testem az övének nyomódott.
- Honnan veszed, hogy maradt még időd? – kérdezett vissza mire csak kíváncsian néztem rá és nem válaszoltam – Ugh, oké, maradt még két perced. Boldog vagy?
- Igen! – kiáltottam fel amint a fenekére csaptam aztán ide-oda kezdtem ugrálni – Ah, ha, ha, ha, stayin’ alive, stayin’ alive, ah, ha, ha, ha, stayin’ alive, stayin’ alive – énekeltem amint körbe szökdécseltem a szigetpult körül. Harry reakciója csak egy újabb fejrázás volt, noha nem tudta eltakarni előlem azt a kis mosolyt, mely körbeölelte az arcát.
- Az előbb még képes lettél volna állva elaludni, most meg itt ugrálsz, mint egy kenguru.
- Még mindig képes lennék állva elaludni – vontam meg a vállam amint elé álltam, a karjaimmal átöleltem a derekát és az államat a mellkasán támasztottam meg – Mellesleg te állod a mai napot, mivel én nyertem – kacsintottam rá.
- Ha vesztettél volna, akkor is én álltam volna az napot.
- Um, nem hiszem – ráztam meg a fejem miután eltoltam magam tőle és felvettem a földről az egyik kisüveges vizet a többi közül – Én is képes vagyok fizetni, mivel van pénzem, nem kell, hogy eltarts. Viszont mivel te vesztettél, ezért muszáj lesz kinyitnod a Saint Laurent, tárcádat és kivenni belőle a kártyádat majd lehúzni a kis gépen, ami levonja róla a sok gubát.
- Fogalmam nincs, hogy milyen dili bogyót vettél be, míg ott fent voltál, de legközelebb adhatnál nekem is – jegyezte meg – Nekem is jól jönne egy vagy két szem mikor semmi kedvem kimozdulni a házból.
- Meglátjuk milyen lesz a mai napunk. Ha élvezni fogom, akkor talán megmondom a nevét és adok belőle, ha pedig nem, akkor sajnos az én titkom marad.
- Ah, extra szorgosan kell ma viselkednem, hogy levegyelek a lábamról, nem igaz?
- Talált-süllyedt, Mr. Popsztár.


**

Jól esett a levegőn lenni, annak pedig külön örültem, hogy még jó idő is volt. Mintha nem is Londonban lettünk volna. Az égen sütött a nap, a levegőben érezni lehetett már a nyár illatát, habár fogalmam sincs, milyen illata van a nyárnak, de szokták ezt mondani. Lényegében jó idő volt, ráadásul rajongómentes. Fogalmam sincs hogyan csinálta Harry, de szinte csak középkorú, idős, babakocsis és kisgyermekes emberek jöttek velünk szembe. Sehol egy sikítozó tini lány vagy srác. Sehol egy paparazzi. És bár fúrta az oldalamat, hogy mégis hogy lehet ekkora mázlija a mellettem ülő srácnak, nem volt kedvem rákérdezni a dologra. Lehet azzal csak elrontottam volna mindent, hiszen amint kiejtettem volna a számon, megjelentek volna. És mivel nekem nincs olyan szerencsém, mint Harrynek, valószínűleg tényleg ez történt volna.

Arra sem gondoltam, hogy valaha fogom tudni élvezni a kacsaetetést. Nem messze egy árusnál vett Harry két csomag szárított kenyeret, aztán azokkal letelepedtünk a tó előtti padra és egész idő alatt a kacsákat etettük, míg beszélgettünk. A gyerekkoráról faggattam, ő pedig egy csomó történetet elmesélt, melyeknek állandó főszereplője természetesen ő és Gemma volt. Emiatt hiányolni kezdtem az idősebbik Stylest, hiszen fogalmam sincsen már, mikor beszéltem vele utoljára. Vagyis, de, van, a Dunkirk afterpartiján, viszont az sem most volt és nem akartam őt elhanyagolni. Úgy hogy eldöntöttem, hogy amint hazaértünk majd felhívom őt, vagy ráírok. Harry nevetése egyébként ragályos volt, amin ő nevetett, muszáj volt nekem is. Volt időm pontosan megbámulni is őt, a hangja pedig megnyugtatott, olykor pedig libabőrbe bújtatta a testemet. Sokat mesélt a szüleiről is, leginkább az anyukájáról, de megemlítette mindkét apukáját is. Vagyis a vérszerinti- és a mostohaapját is. És akárhányszor rám akarta terelni a témát, mindig felhoztam valamit, amihez volt hozzáfűzni valója, így nem hagytam, hogy abba hagyja a beszélést.


Kacsaetetés közben rájöttem, hogy gyakorlatilag éhen halok, mivel ma még semmit sem vittem be a szervezetembe és lassan már nyáladzani kezdtem a száraz kenyérre. Ezért aztán megkértem Harryt, hogy üljünk be valahova ebédelni, úgy hogy egy étterem felé vettük az irányt. Nem volt messze tőlünk, eléggé egyszerű volt, de a szükségleteinket pontosan kielégítette. A teraszon ültünk le, mert mint már említettem, szép idő volt és semmi kedvem nem volt beülni az épületbe. Mindketten rendeltünk levest és másodikat is, és persze a sütemény sem maradhatott el, míg Harry egy fagyi kelyhet rendelt magának.
- Kezdem azt hinni, hogy komolyan cukormániás vagy – mondta, amint hátradőlt a fonott székben és engem mustrált, amint lehúztam a fóliát a süteményről.
- Ma már megkaptam a munka- és cukormániást, mi jön még? – kérdeztem vissza, közben a szemeimet egy percre sem vettem le az előttem lévő csokis tésztás, rózsaszín habos csodáról – Különben meg szakmai ártalom. Kíváncsi vagyok, milyen desszertjeik vannak, és hogy hogyan ízlik, ha beleválasztok – mondtam, míg meg is kaptam az első falatot – És persze ahogy sejtettem, nem saját készítésű.
- Bolti? – vonta fel a szemöldökét, én pedig bólintottam.
- De nincs rossz íze. Mondjuk a tésztája eléggé száraz.
Harry felnevetett és megcsóválta a fejét, én pedig kérdőn néztem rá, míg az ujjammal letöröltem a szám sarkából a habot, aztán bekaptam a hüvelykujjamat, hogy lenyalhassam onnan.
- Mi az? – kérdeztem.
- Semmi, semmi – válaszolta vigyorogva. – Igazából elfáradtam. Amúgy is izomlázam van.
- Mitől?
- A hétvégén voltam edzeni, míg te nem bírtad felemelni a telefonodat. És hát elég régen voltam, szóval most izomlázam van.
- Hát akkor még jobban rá kell dolgoznod, hogy elmúljon. Ehelyett, most is itt henyélsz és fagylaltot eszel. Nem leszel így jóban a személyi edződdel, Harry – ingattam a fejemet mosolyogva, ő pedig felnevetett, aztán előre nyújtózott és egy újabb kanállal rakott a hideg édességből a szájába.
- Neki erről nem kell tudnia, szóval shh.
- Aha, hát persze, én meg falazzak neked – bólogattam – Azt hiszed ez a normális viselkedése egy felnőtt férfinek, aki párkapcsolatban él? – vontam fel a szemöldökömet.
- Hogy jön az ide, hogy párkapcsolatban élek? – kérdezte vigyorogva, míg könyökével megtámaszkodott a szék karfáján és az arca bal oldalát megtámasztotta az öklén.
- Miért, nem én vagyok a barátnőd, akit arra kértél, hogy falazzon neked? – pillantottam fel rá.
- De, de igen – vigyorgott továbbra is.
- Na, így jön ide – válaszoltam visszapillantva a tányéromba. Egy ideig nem válaszolt, így felpillantottam rá.
- Mi, mi jön ide? – kérdezett vissza.
- Te nem figyelsz, arra, amit mondok?
- Oh Cora, nem mondták még neked, hogy meg kellett volna próbálnod a színészi pályát? Komolyan, nem rossz esélyeid lennének – vigyorgott.
- Isten ments – nyögtem fel – Valószínűleg meghalnék, ha még egyszer bármilyen szöveget kéne bemagolnom. Nem, köszönöm, éppen elég volt az egyetemen.
- Hiszem, hogy a szövegedet sokkal hamarabb megtanulnád, mint az egyetemi tananyagot.
- Nem, ha nem érdekel – vágtam vissza, aztán én is hátra dőltem a székben.
- Tele lettél kisasszony? – kérdezte egy szemtelen vigyorral az arcán, mire én is felöltöttem az arcomra egy mézes-mázos mosolyt, aztán a lehető legnegédesebben szólaltam meg.
- Oh, igen, ami azt illeti, szerintem hozhatod az autót Mister.
- Kérése számomra parancs – ült fel vigyorogva, aztán intett a pincérnek, aki irányt változtatott és felénk igyekezett. Kiittam még a poharam tartalmát, míg Harry fizetett, aztán felálltunk és elindultunk valamerre, feltételezem arra, ahol a kocsi van. Én képtelen lettem volna megjegyezni, hogy hol raktam le az autómat, szóval csak örültem, amiért Harry tudta, merre megyünk.
- Cora? – kérdezte mély hangján, mire elmosolyodtam és felé fordítottam a fejemet.
- Igen?
- Én, khm, szóval hogy, nem bánnád, ha kiraknám rólad azt a képet instagramra, amit az ebéd előtt csináltam rólad? – kérdezte, míg szabad kezével a tarkóját vakargatta, a másikkal pedig ugyebár az enyémet fogta.
- Tessék? – lepődtem meg, hiszen erre a kérdésre aztán egyáltalán nem számítottam.
- Tudod mit? Felejtsd el. Hülyeség volt.
- Harry, ne legyél már ennyire bizonytalan – kuncogtam fel – Meglepődtem, mert nem számítottam rá, de persze, ha szeretnéd, akkor nyugodtan rakd ki. Csak ne jelölj meg rajta meg semmi, oké?
- Nem, ha nem akarod, akkor nem rakom ki – rázta a fejét, mire megálltam, így kénytelen volt ő is. Megvártam, míg rám néz, és csak utána kezdtem beszélni.
- Mondom, hogy tőlem oké, ha kirakod – mosolyogtam rá – Csak arra kértelek, hogy ne jelölj meg rajta, vagy alatta.
- Oké – mosolyodott el ő is, én pedig kuncogva nyomtam egy aprócska puszit a szája sarkába, majd tovább indultunk.
- Egyébként szerintem nem is követlek instagramon – gondolkoztam hangosan.
- Erm, elnézést? Mit mondtál? – kérdezett vissza, én pedig vigyorogva megforgattam a szemeimet, de azért elismételtem az előbbi mondatomat – Mi az, hogy nem követsz instagramon? Wow baby, hányadik században élsz?
- Ugyanabban, amelyikben te – nevettem – És szerintem nem kéne azért elájulnod, csak mert valaki nem követ téged. Sőt, szeretnélek felvilágosítani, hogy a világon nagyon-nagyon sokan nem követnek téged, szóval nem hiszem, hogy ki kéne akadnod rám – mondtam, az ő száján pedig egy hosszú nevetés csúszott ki, míg elengedte a kezemet, aztán a vállamra csúsztatta és magához húzott.
- Azt hiszem, van valami abban, amit mondasz – sóhajtott fel – Így jobban belegondolva a dolgokba, nem is követem a srácokat és ők sem engem
- Komolyan? – nevettem el magam, Harry meg csak bólogatott. Viccesnek véltem, hogy így volt, hiszen az ember azt hinné, hogy mindenhol követik egymást, de ezek szerint nincs így.

Aznap délelőtt, persze nem ez volt az egyetlen újdonság, melyre fény derült, hanem több icike-picike kis titok is. Mindegyik szinte a bandában lévő másik három srácot érintette, Harry ott mocskolta be őket, ahol csak tudta. Ezt megint szórakoztatónak találtam, de ennek ellenére szívesen hallgattam amint a kínosabbnál kínosabb és viccesebbnél viccesebb dolgokat osztott meg velem. Az együtt töltött napunk olyan két óra fele sajnos annyiban maradt, ugyanis Harrynek fontos megjelenése volt egy találkozón Dua Lipaval, ami őszintén nagyon izgalmas hírnek számított. Mesélte Harry, hogy haverok és hogy jó lenne, ha lenne esélyük egyszer együtt énekelni, szóval bízom abban, hogy sikerül valamit kitalálniuk. És bár annak ellenére, hogy Harrynek el kellett mennie miután hazavitt engem én még öt percig rajta csüngtem az ajtóban. A napom további részét a kanapén töltöttem, míg a tévé szólt és a telefonomon szórakoztam, így amikor a bátyám üzent az „Ashford Siblings” csoportbeszélgetésbe, én voltam az első, aki látta. Egy linket küldött, mely egyenesen instagramra vezetett, Harry legújabb posztjához. Amint a kép betöltött, éreztem, amint elvörösödött az arcom és a szemeimet is megforgattam, ahogy elolvastam a leírást a kép alatt.