38. Munkamániás

Helloo,
Főszereplőink randizni indulnak a mai részben ami automatikusan azt jelenti, hogy tele lesz carry jelenettel a fejezet. Egyébként imádjuk, mikor Harry meg Cora cinkelik egymást, engem mindig megtudnak nevetettni a Beccsu által írt ilyen részek, szóval reméljük nektek is egy mosolyt tudunk ezzel varázsolni az arcotokra.:) Jó olvasást! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Mély szundikálásomból a telefonom zörgése rángatott ki lassan, amint az éjjeliszekrényemen zörgött. Megdörzsöltem a szemeimet, mely valószínűleg nem volt a legjobb a szempilláimnak, na meg a szemhéjaimnak, aztán amint egy nagy sóhaj hagyta el a számat az oldalamra fordultam, hogy el tudjam venni a készüléket a helyéről. Persze, mire a kezembe fogtam azt és lehúztam a töltőről a zörgés abba maradt és a képernyő elsötétült. Magam mellé ejtettem a telefont aztán lehunytam a szemeim és feljebb húztam magamon a takarót mely kellemesen meleg volt és abban a pillanatban az egyetlen dolog, amire szükségem volt. Tekintve, hogy a hétvégét non-stop végig dolgoztam, nem csodálkoztam, hogy totál fáradt voltam az nap reggel. Mindennél hálásabb voltam azért, hogy a mai napot kivehettem, mert tudtam, hogy képtelen lettem volna ma bemenni és bármit is csinálni. Nem a legjobb dolgok történnek, ha én fáradtan megyek a cukrászdába, erre példa az egyik múltban történt eset, mikor a sóra azt hittem, hogy a cukor volt az és egy picivel többet tettem a tésztába, mint kellett volna.

Valószínűleg visszaaludhattam azután, hogy a telefonon hívtak, azonban ugyanabban a pozícióban ébredtem fel, amiben voltam. A hátamra fordultam amint a mellkasomhoz húztam a mackómat mely teljesen hideg volt és elérte, hogy kirázzon a hideg, tekintve hogy meleg testem ellen nyomtam a plüssállatot. Emiatt megint kezdtem álomba merülni, csak hogy nem sikerült teljesen, mert a csöngő hangosan morajlott végig a házon. A szemeim kipattantak ijedtségemben és értetlenségeket motyogva csaptam fel a takarómat majd nyomtam a hónaljam alá a mackómat, míg felültem majd felálltam az ágyamról. Hirtelen tevékenységem miatt megszédültem, így lehunytam a szemeim, ami persze csak rosszabbá tette az egészet, de egyben eljutottam a lépcsőfokozat tetejéig. Learaszoltam rajta miközben a szemeimet dörzsöltem bár mielőtt még kinyitottam volna a bejárati ajtót, eszembe ötlött, hogy nem is mostam fogat se semmi és így azért eléggé kellemetlen lenne akárkit is köszönteni. Az ajtó melletti kis fogas felé lépkedtem ahol az egyik táskám volt felakasztva, melyből kihalásztam egy csomag megkezdett rágót és egyet a számba kaptam. Miután rendesen megrágtam azt, a tenyeremet a szám elé tettem, kifújtam a levegőt majd megszagoltam azt és megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy mentolos illata volt a leheletemnek.

Meg sem nézve hogy ki lehetett a másik oldalon, kitártam az ajtót miközben a hajamba túrtam a kezemmel. Addig le sem esett, hogy pizsamában voltam, semmi melltartó vagy éppen bugyi nélkül alatta, azonban mikor felvezettem a szemeim az előttem álló srácon, egy halvány mosoly terült el az arcomon.
- Harry! – virultam meg hirtelen, a kezeimet a magasba emeltem és a lábujjhegyeimre emelkedtem amint körbeöleltem a nyakát és az arcomat elrejtettem a vállánál. Karjai a derekam köré fonódtak amint halkan kuncogott és én mélyen belélegeztem kellemes illatát. Mellkasom teljesen az övének nyomódott, így minden bizonnyal érezte, amint a szívem hevesen dobogott és a hideg is kirázott, hiszen odakint fújt egy kicsit a szél, én meg most keltem ki a melegágyból.
- Szia, neked is – kuncogott a fülem mellett, ami engem is erre késztetett. Miután elhúzódtam tőle, széles mosolyával szemeztem, mindaddig, míg egy puszit nem nyomott a homlokomra – Minden rendben? Hogy-hogy nem dolgozol? – kérdezte, míg finoman beljebb lökött a házba, ide-oda lépegetve, míg nem becsukta mögöttünk az ajtót.
- A hétvégén megállás nélkül talpon voltam, szóval ezért nem is volt esélyem látni téged vagy visszahívni, esetleg válaszolni az üzeneteidre. Vasárnap, nos, ma reggel olyan hajlani félháromkor értem haza, de ezzel jár a tortakészítés meg minden, így nem akarok panaszkodni, vagy úgy hangzani, mint akinek baja van a dolgozással.
- Munkamániás vagy, de ezzel szerintem tisztában vagy te is – nevetett, ahogy leültünk a kanapéra. Én szinte azonnal az oldalhoz bújtam a mackómmal együtt, a lábaimat felhúztam és a fejemet a mellkasán pihentetve, lehunytam a szemeim – Akkor gondolom nem is terveztél semmit a mai napra, vagy igen?
- Nem jutottam el odáig, hogy megtervezzem a mai napom, ha őszinte akarok lenni – motyogtam válaszul, ami lehetséges, hogy megnehezítette azt, hogy Harry megértsen. Gyorsan beszéltem és az akcentusom is rápakolt még egy-két lapáttal arra, hogy az emberek megértsenek.
- Én arra gondoltam, hogy elmehetnénk a Hyde Parkba, ha van kedved? – osztotta meg velem az ötleteit amint az ujjaival a hajamba szántott és finoman masszírozni kezdte a fejbőrömet. A homlokomat díszítő ráncok egy az egyben eltűntek a lágy érintései miatt és a végén a fejemmel az ölében kötöttem ki – Vagy, aludhatunk is, ha gondolod? – nevetett halkan mire én is elmosolyodtam majd egy sóhaj hagyta el a számat.
- Eleget aludtam már, ki kellene mozdulnom, igazad van – magyaráztam amint a rágómat rágtam intenzíven aztán felnyitottam a szemeim így pontosan az övébe néztem. Lendületet vettem, amivel felültem és ez valószínűleg meglepte Harryt, legalábbis arckifejezése ezt árulta el – Szóval, Hyde Park. Ennél publikusabb parkot nem is választhattál volna, nem igaz?
- Oh, um, mehetünk máshova is, ha gondolod – a hangja egyre csak halkult, míg befejezte a mondanivalóját.
- Csak vicceltem, nyugi már – nevettem el magam és a karjaim a nyaka köré fontam oldalról és egy puszit nyomtam az arcára – Na, ne legyél már ilyen búval baszott – suttogtam, ahogy az orrommal az arcát böködtem, ő meg hirtelen felém fordult és szájon csókolt.
- Menjél öltözni, munkamániás – vigyorgott rám – Nem várok rád egész nap.
- Fogadjunk, hogy tíz perc alatt meg leszek mindennel – néztem rá összeszűkített szemekkel, Harry meg felvonta a szemöldökét egy mindent tudó vigyorral az arcán.
- A vesztes állja a mai napot? – alkudozott, amibe szinte azonnal belementem és felé nyújtottam a jobb kezem. Ő persze elfogadta majd miután megráztuk, már fel is pattantam ültemből.
- Rendben, óra indul… most – mondtam amint az emelete fele kezdtem rohanni. Tudtam, hogy Harry még nem állította be az órát, de ezzel is csak időt nyertem magamnak.

A fürdőbe érve, rohamosan mostam meg az arcomat majd töröltem meg és láttam neki a fog mosásnak. Mihelyst készen voltam vele, a ruhásszekrényem fele igyekeztem, ahonnan kikaptam egy pár farmer rövidnadrágot és egy felsőt, melyen vízszintesen voltak csíkok. Felrángattam magamra a fehérneműemet majd a kiválasztott ruhadarabokat és bár be sem csatoltam az övemet rendesen, már is a kezembe vettem a fésűmet és kezdtem el foglalkozni a hajammal. Egy laza fonásba fogtam végül melyet a jobb vállamra vezettem le, itt-ott kihúztam egy-két hajtincset aztán egy csomó smink cuccot az ágyamra dobva fogtam meg az egyik kis tükröt és álltam neki egy nagyon alap sminknek. Ahogy meg voltam vele, az egyik pár Vans cipőmbe csúsztattam a lábaimat, befújtam magam parfümmel majd a csuklómra csatoltam az egyik órámat, mely az éjjeliszekrényemen pihent. Ray Ban napszemüvegem a fejem tetejére toltam, felkaptam a Louis Vuitton táskámat a földről, amibe beledobtam a töltőmet majd a telefonomat a farzsebembe csúsztattam. Remélvén hogy a pénztárcám a táskában van, magabiztosan hagytam el a szobámat majd robotoltam le az alsó szintre, ahol ott hagytam Harryt.

Mivel nem láttam őt a nappaliban, a konyha fele igyekeztem, míg egy pillantást vetettem a telefonom kijelzőjére, mely mutatta, hogy mennyi volt az idő. Sajnos nem néztem, hogy én mikor rohantam fel hogy neki lássak elkészülni, azonban mikor szembe találtam magam Harryvel, láttam, amint a fejét rázta.
- Szóval, mennyi percem maradt még? – kérdeztem nagyképűen amint mellé léptem, de olyan közel, hogy a testem az övének nyomódott.
- Honnan veszed, hogy maradt még időd? – kérdezett vissza mire csak kíváncsian néztem rá és nem válaszoltam – Ugh, oké, maradt még két perced. Boldog vagy?
- Igen! – kiáltottam fel amint a fenekére csaptam aztán ide-oda kezdtem ugrálni – Ah, ha, ha, ha, stayin’ alive, stayin’ alive, ah, ha, ha, ha, stayin’ alive, stayin’ alive – énekeltem amint körbe szökdécseltem a szigetpult körül. Harry reakciója csak egy újabb fejrázás volt, noha nem tudta eltakarni előlem azt a kis mosolyt, mely körbeölelte az arcát.
- Az előbb még képes lettél volna állva elaludni, most meg itt ugrálsz, mint egy kenguru.
- Még mindig képes lennék állva elaludni – vontam meg a vállam amint elé álltam, a karjaimmal átöleltem a derekát és az államat a mellkasán támasztottam meg – Mellesleg te állod a mai napot, mivel én nyertem – kacsintottam rá.
- Ha vesztettél volna, akkor is én álltam volna az napot.
- Um, nem hiszem – ráztam meg a fejem miután eltoltam magam tőle és felvettem a földről az egyik kisüveges vizet a többi közül – Én is képes vagyok fizetni, mivel van pénzem, nem kell, hogy eltarts. Viszont mivel te vesztettél, ezért muszáj lesz kinyitnod a Saint Laurent, tárcádat és kivenni belőle a kártyádat majd lehúzni a kis gépen, ami levonja róla a sok gubát.
- Fogalmam nincs, hogy milyen dili bogyót vettél be, míg ott fent voltál, de legközelebb adhatnál nekem is – jegyezte meg – Nekem is jól jönne egy vagy két szem mikor semmi kedvem kimozdulni a házból.
- Meglátjuk milyen lesz a mai napunk. Ha élvezni fogom, akkor talán megmondom a nevét és adok belőle, ha pedig nem, akkor sajnos az én titkom marad.
- Ah, extra szorgosan kell ma viselkednem, hogy levegyelek a lábamról, nem igaz?
- Talált-süllyedt, Mr. Popsztár.

**

Jól esett a levegőn lenni, annak pedig külön örültem, hogy még jó idő is volt. Mintha nem is Londonban lettünk volna. Az égen sütött a nap, a levegőben érezni lehetett már a nyár illatát, habár fogalmam sincs, milyen illata van a nyárnak, de szokták ezt mondani. Lényegében jó idő volt, ráadásul rajongómentes. Fogalmam sincs hogyan csinálta Harry, de szinte csak középkorú, idős, babakocsis és kisgyermekes emberek jöttek velünk szembe. Sehol egy sikítozó tini lány vagy srác. Sehol egy paparazzi. És bár fúrta az oldalamat, hogy mégis hogy lehet ekkora mázlija a mellettem ülő srácnak, nem volt kedvem rákérdezni a dologra. Lehet azzal csak elrontottam volna mindent, hiszen amint kiejtettem volna a számon, megjelentek volna. És mivel nekem nincs olyan szerencsém, mint Harrynek, valószínűleg tényleg ez történt volna.

Arra sem gondoltam, hogy valaha fogom tudni élvezni a kacsaetetést. Nem messze egy árusnál vett Harry két csomag szárított kenyeret, aztán azokkal letelepedtünk a tó előtti padra és egész idő alatt a kacsákat etettük, míg beszélgettünk. A gyerekkoráról faggattam, ő pedig egy csomó történetet elmesélt, melyeknek állandó főszereplője természetesen ő és Gemma volt. Emiatt hiányolni kezdtem az idősebbik Stylest, hiszen fogalmam sincsen már, mikor beszéltem vele utoljára. Vagyis, de, van, a Dunkirk afterpartiján, viszont az sem most volt és nem akartam őt elhanyagolni. Úgy hogy eldöntöttem, hogy amint hazaértünk majd felhívom őt, vagy ráírok. Harry nevetése egyébként ragályos volt, amin ő nevetett, muszáj volt nekem is. Volt időm pontosan megbámulni is őt, a hangja pedig megnyugtatott, olykor pedig libabőrbe bújtatta a testemet. Sokat mesélt a szüleiről is, leginkább az anyukájáról, de megemlítette mindkét apukáját is. Vagyis a vérszerinti- és a mostohaapját is. És akárhányszor rám akarta terelni a témát, mindig felhoztam valamit, amihez volt hozzáfűzni valója, így nem hagytam, hogy abba hagyja a beszélést.

Kacsaetetés közben rájöttem, hogy gyakorlatilag éhen halok, mivel ma még semmit sem vittem be a szervezetembe és lassan már nyáladzani kezdtem a száraz kenyérre. Ezért aztán megkértem Harryt, hogy üljünk be valahova ebédelni, úgy hogy egy étterem felé vettük az irányt. Nem volt messze tőlünk, eléggé egyszerű volt, de a szükségleteinket pontosan kielégítette. A teraszon ültünk le, mert mint már említettem, szép idő volt és semmi kedvem nem volt beülni az épületbe. Mindketten rendeltünk levest és másodikat is, és persze a sütemény sem maradhatott el, míg Harry egy fagyi kelyhet rendelt magának.
- Kezdem azt hinni, hogy komolyan cukormániás vagy – mondta, amint hátradőlt a fonott székben és engem mustrált, amint lehúztam a fóliát a süteményről.
- Ma már megkaptam a munka- és cukormániást, mi jön még? – kérdeztem vissza, közben a szemeimet egy percre sem vettem le az előttem lévő csokis tésztás, rózsaszín habos csodáról – Különben meg szakmai ártalom. Kíváncsi vagyok, milyen desszertjeik vannak, és hogy hogyan ízlik, ha beleválasztok – mondtam, míg meg is kaptam az első falatot – És persze ahogy sejtettem, nem saját készítésű.
- Bolti? – vonta fel a szemöldökét, én pedig bólintottam.
- De nincs rossz íze. Mondjuk a tésztája eléggé száraz.
Harry felnevetett és megcsóválta a fejét, én pedig kérdőn néztem rá, míg az ujjammal letöröltem a szám sarkából a habot, aztán bekaptam a hüvelykujjamat, hogy lenyalhassam onnan.
- Mi az? – kérdeztem.
- Semmi, semmi – válaszolta vigyorogva. – Igazából elfáradtam. Amúgy is izomlázam van.
- Mitől?
- A hétvégén voltam edzeni, míg te nem bírtad felemelni a telefonodat. És hát elég régen voltam, szóval most izomlázam van.
- Hát akkor még jobban rá kell dolgoznod, hogy elmúljon. Ehelyett, most is itt henyélsz és fagylaltot eszel. Nem leszel így jóban a személyi edződdel, Harry – ingattam a fejemet mosolyogva, ő pedig felnevetett, aztán előre nyújtózott és egy újabb kanállal rakott a hideg édességből a szájába.
- Neki erről nem kell tudnia, szóval shh.
- Aha, hát persze, én meg falazzak neked – bólogattam – Azt hiszed ez a normális viselkedése egy felnőtt férfinek, aki párkapcsolatban él? – vontam fel a szemöldökömet.
- Hogy jön az ide, hogy párkapcsolatban élek? – kérdezte vigyorogva, míg könyökével megtámaszkodott a szék karfáján és az arca bal oldalát megtámasztotta az öklén.
- Miért, nem én vagyok a barátnőd, akit arra kértél, hogy falazzon neked? – pillantottam fel rá.
- De, de igen – vigyorgott továbbra is.
- Na, így jön ide – válaszoltam visszapillantva a tányéromba. Egy ideig nem válaszolt, így felpillantottam rá.
- Mi, mi jön ide? – kérdezett vissza.
- Te nem figyelsz, arra, amit mondok?
- Oh Cora, nem mondták még neked, hogy meg kellett volna próbálnod a színészi pályát? Komolyan, nem rossz esélyeid lennének – vigyorgott.
- Isten ments – nyögtem fel – Valószínűleg meghalnék, ha még egyszer bármilyen szöveget kéne bemagolnom. Nem, köszönöm, éppen elég volt az egyetemen.
- Hiszem, hogy a szövegedet sokkal hamarabb megtanulnád, mint az egyetemi tananyagot.
- Nem, ha nem érdekel – vágtam vissza, aztán én is hátra dőltem a székben.
- Tele lettél kisasszony? – kérdezte egy szemtelen vigyorral az arcán, mire én is felöltöttem az arcomra egy mézes-mázos mosolyt, aztán a lehető legnegédesebben szólaltam meg.
- Oh, igen, ami azt illeti, szerintem hozhatod az autót Mister.
- Kérése számomra parancs – ült fel vigyorogva, aztán intett a pincérnek, aki irányt változtatott és felénk igyekezett. Kiittam még a poharam tartalmát, míg Harry fizetett, aztán felálltunk és elindultunk valamerre, feltételezem arra, ahol a kocsi van. Én képtelen lettem volna megjegyezni, hogy hol raktam le az autómat, szóval csak örültem, amiért Harry tudta, merre megyünk.
- Cora? – kérdezte mély hangján, mire elmosolyodtam és felé fordítottam a fejemet.
- Igen?
- Én, khm, szóval hogy, nem bánnád, ha kiraknám rólad azt a képet instagramra, amit az ebéd előtt csináltam rólad? – kérdezte, míg szabad kezével a tarkóját vakargatta, a másikkal pedig ugyebár az enyémet fogta.
- Tessék? – lepődtem meg, hiszen erre a kérdésre aztán egyáltalán nem számítottam.
- Tudod mit? Felejtsd el. Hülyeség volt.
- Harry, ne legyél már ennyire bizonytalan – kuncogtam fel – Meglepődtem, mert nem számítottam rá, de persze, ha szeretnéd, akkor nyugodtan rakd ki. Csak ne jelölj meg rajta meg semmi, oké?
- Nem, ha nem akarod, akkor nem rakom ki – rázta a fejét, mire megálltam, így kénytelen volt ő is. Megvártam, míg rám néz, és csak utána kezdtem beszélni.
- Mondom, hogy tőlem oké, ha kirakod – mosolyogtam rá – Csak arra kértelek, hogy ne jelölj meg rajta, vagy alatta.
- Oké – mosolyodott el ő is, én pedig kuncogva nyomtam egy aprócska puszit a szája sarkába, majd tovább indultunk.
- Egyébként szerintem nem is követlek instagramon – gondolkoztam hangosan.
- Erm, elnézést? Mit mondtál? – kérdezett vissza, én pedig vigyorogva megforgattam a szemeimet, de azért elismételtem az előbbi mondatomat – Mi az, hogy nem követsz instagramon? Wow baby, hányadik században élsz?
- Ugyanabban, amelyikben te – nevettem – És szerintem nem kéne azért elájulnod, csak mert valaki nem követ téged. Sőt, szeretnélek felvilágosítani, hogy a világon nagyon-nagyon sokan nem követnek téged, szóval nem hiszem, hogy ki kéne akadnod rám – mondtam, az ő száján pedig egy hosszú nevetés csúszott ki, míg elengedte a kezemet, aztán a vállamra csúsztatta és magához húzott.
- Azt hiszem, van valami abban, amit mondasz – sóhajtott fel – Így jobban belegondolva a dolgokba, nem is követem a srácokat és ők sem engem
- Komolyan? – nevettem el magam, Harry meg csak bólogatott. Viccesnek véltem, hogy így volt, hiszen az ember azt hinné, hogy mindenhol követik egymást, de ezek szerint nincs így.

Aznap délelőtt, persze nem ez volt az egyetlen újdonság, melyre fény derült, hanem több icike-picike kis titok is. Mindegyik szinte a bandában lévő másik három srácot érintette, Harry ott mocskolta be őket, ahol csak tudta. Ezt megint szórakoztatónak találtam, de ennek ellenére szívesen hallgattam amint a kínosabbnál kínosabb és viccesebbnél viccesebb dolgokat osztott meg velem. Az együtt töltött napunk olyan két óra fele sajnos annyiban maradt, ugyanis Harrynek fontos megjelenése volt egy találkozón Dua Lipaval, ami őszintén nagyon izgalmas hírnek számított. Mesélte Harry, hogy haverok és hogy jó lenne, ha lenne esélyük egyszer együtt énekelni, szóval bízom abban, hogy sikerül valamit kitalálniuk. És bár annak ellenére, hogy Harrynek el kellett mennie miután hazavitt engem én még öt percig rajta csüngtem az ajtóban. A napom további részét a kanapén töltöttem, míg a tévé szólt és a telefonomon szórakoztam, így amikor a bátyám üzent az „Ashford Siblings” csoportbeszélgetésbe, én voltam az első, aki látta. Egy linket küldött, mely egyenesen instagramra vezetett, Harry legújabb posztjához. Amint a kép betöltött, éreztem, amint elvörösödött az arcom és a szemeimet is megforgattam, ahogy elolvastam a leírást a kép alatt. 

37. Ahogy óhajtod

Helloo,
ugh kíváncsiak vagyunk mit szóltok a részhez, főleg mert eddig talán egy vagy két rész volt, ahol ilyen tartalom fordult elő, úgy hogy kicsit izgatottak vagyunk. :) Reméljük élvezitek a Harry szemszögeket, csak mert mi imádjuk őket írni. ^^ Jó olvasást! Xx♥

x HARRY STYLES x

Dúdolgatva állítottam le az autót a cukrászda előtt, aztán néztem ki az ablakon a bejárati ajtóra. Cora nyomát még sehol sem láttam, szóval kikötöttem magam és kiszálltam a kocsiból. Miután lezártam azt, átvágtam a járdán és bementem az üzletbe. Nem lepett meg, hogy tele volt, egy szabad asztal sem volt és a pultnál is végig ültek. Elmosolyodtam, hiszen büszke voltam Corára amiért, ennyire ügyes és profi és a süteményeivel hatalmas forgalmat csinál a cukrászdának. Persze, tudtam, hogy nem csak Cora süt és nem csak az ő érdeme az egész, de attól még igenis hiszem, hogy sokan csak miatta és az ő süteményei miatt járnak ide. A konyhaajtó kicsapódott, majd megláttam Nathant, amint egy tálcával a kezében a hűtőhöz lépett. Ő is észrevett engem, így feltoltam a napszemüvegemet a hajamba és elindultam felé. Az arcomon még mindig ott játszadozott a vigyor, most viszont már csakis azért, hogy kikergessem Nathant a világból.
- Hello – köszöntem neki, amíg megálltam a hűtő előtt – Cora még dolgozik? – kérdeztem, bár nem vártam tőle őszinte választ.
- Igen, mivel azért jár ide… – Nathan hangja elhalkult, amint az ajtó kicsapódott mögötte, én pedig a tekintetemet Corára vezettem. Már fájt az arcom a vigyorgástól, de nem érdekelt. Elképesztően nézett ki, úgy éreztem, hogy újra és újra belészeretek. Az ő arcán is egy édes mosoly terült el, táskáját megigazította a vállán, aztán már ki is jött a pultból és mellém állt.
- Szia – mosolygott fel rám – Mehetünk?
- Szia – vontam magamhoz vigyorogva, aztán közelebb vittem a fejem az övéhez, mire megforgatta a szemeit, de aztán lábujjhegyre állt, hogy az ajkainkat összetapaszthassuk – Igen, mehetünk – válaszoltam neki a csókunk után.
- Oké – fonta össze az ujjainkat – Szia, Nathan – mondta a srácra egy pillantást sem véve, aztán húzni kezdett, míg én a kezemet kihúztam a kezéből és a derekára csúsztattam. Nathannak csak hátra intettem, hogy azért ne tűnjek a legnagyobb köcsögnek, habár igazán megérdemelné azt a bánásmódot, majd kiléptünk a cukrászdából.
- Ugh, kezdett fojtogatni az az édes illat – szippantottam mélyet a kissé lehűlt levegőből.
- Nem is én mondtam, hogy gyere be értem.
- Jó, csak még nem voltál kint, szóval gondoltam benézek. Nehogy belefeledkezz a munkádba, vagy valami – néztem le rá vigyorogva, mire ő csak szemét forgatva a vállamra csapott, aztán elengedett és a kocsi másik oldalára sétált. Beültünk mindketten, aztán hozzá hajoltam és hosszan megcsókoltam. Nem tehetek róla, hiányzott, na – Akkor mozi? – kérdeztem, amint elhúzódtam tőle és bekötöttem magamat az övvel.
- Aha. Nem volt időm lecsekkolni a filmeket, amiket küldtél, szóval majd választunk ott. Ha csak te már nem döntöttél – pillantott rám, én pedig kisoroltam a parkolóhelyről.
- Akkor majd ott döntünk – mondtam – Milyen napod volt? – pillantottam rá oldalasan.
- Jó. Ma csináltam egy születésnapi tortát egy lánynak. Találd ki, milyen képet kellett ráraknom.
- Fogalmam sincs, Barbie babásat? – vigyorodtam el.
- Hát persze – forgatta meg a szemeit – A képen te voltál meg ő. Sokkal másabban néztél ki.
- Oh, tényleg?
- Mhm. Volt a hajadban egy bandana, meg nem tudom. Sokkal fiatalabb volt az arcod, azt hiszem – vigyorgott, miközben a szemeit rajtam tartotta – Olyan kisfiús. Édes kép volt.
- Hát akkor jó régi kép lehetett.
- Vajon azóta minden szülinapjára ezt a képet nyomtatja a tortájára? – kérdezte Cora, mindinkább magától, mire felnevettem.
- Lehetséges – kuncogtam.

A moziban persze már lehetetlen volt, hogy ne ismerjenek fel minket, noha senki sem jött hozzánk. A szemem sarkából én azért láttam a telefonokat, de Cora nem vette észre őket, úgy hogy én sem szóltam egy szót sem. Utána elmentünk pizzázni is, és míg Cora befalt egy extra húsosat, én maradtam a saláta mellett, a tegnapi kis rosszullétem miatt. Egyébként tetszett, hogy tudott enni és nem húzta a száját, meg nem csak két falatot vitt be a szervezetébe előttem. Noha Cora egyáltalán nem olyan volt, mint azok a lányok és ezt ideje lett volna végre felfognom.

A változatosság kedvéért, most hozzá mentünk, mert még belül nem is voltam nála és elmondása szerint, neki is hiányzott a saját lakása, hiszen mostanában minden idejét nálam töltötte. Rohadtul tetszett a ház, üvöltött Cora stílusáról és ez még inkább csak megvigyorogtatott.
- Tele vagyok, szóval elmegyek zuhanyozni, még mielőtt lefekszem, mert akkor többet felállni már nem tudok – mondta, amint a szobájába értünk és lámpát kapcsolt.
- Jól van, persze, menj csak – válaszoltam pár másodperces késéssel, hiszen még mindig a szobával voltam elfoglalva. Észre sem vettem, hogy már nem volt velem a szobában, az asztalához sétáltam és elvettem róla egy képkeretet.
A fényképen ő, Jai és Serena voltak, míg Cora barátai a kamerába vigyorogtak, addig Cora csukott szemmel nevetett valamin. Mindannyian fiatalabbnak tűntek a képen, de leginkább Cora és Serena. Aztán volt még egy fénykép, az éjjeliszekrényén. A családja volt rajta és ő, talárban és hosszú fekete köpenyben. A diplomakiosztón készült a kép, mikor először találkoztunk. Emlékszem, szinte rögtön megfogott benne valami, és ahogyan a nagy barnás-zöldes szemeivel pillantott rám, azt sosem fogom elfelejteni. Emlékszem, mennyire elkenődött voltam, miután egy kicsit jobban ismertük egymást, de még mindig úgy tudtam, hogy Jai a pasija és nem a legjobb barátja. Komolyan pikkeltem érte a srácra, és nem akartam elhinni, hogy volt olyan szerencsés és megszerezte magának Corát. Aztán az a hatalmas megkönnyebbülés, mikor megtudtam, hogy nem is voltak együtt. Legszívesebben táncra fakadtam volna örömömben, noha már azelőtt elhatároztam magamban, hogy Cora közelébe férkőzöm és bepróbálkozom nála. Vagyis nem nyíltan, hanem csak megpróbálom elszeretni őt Jaitől. Vajon ment volna, ha ők ketten tényleg együtt lettek volna? És hogy alakult volna az egész, ha sikerült volna elszeretnem őt? Elég hülyeség ilyeneken gondolkoznom, hiszen Jai és Cora sosem voltak egy dolog és Cora különben is már az enyém. Sikerült őt magamnak megszereznem és szándékom őt továbbra is magam mellett tartani.
- Itt vagyok – hallottam a hangját, mire megfordultam és hátra néztem rá, majd elakadt lélegzettel figyeltem, amint a gardróbjához ment. Visszaraktam a képet a szekrényre, és azelőtt felálltam az ágyáról, még mielőtt magamra parancsolhattam volna. A testét csak egy törülköző rejtette el előlem és hirtelen olyan vonzónak találtam, mint még soha. Talán mert még soha nem is volt előttem törülközőben. A haja egy gombócba volt fonva a feje tetején, így probléma nélkül pillanthattam végig meztelen nyakán és vállán. Megfordult a szobában, mielőtt levette volna magáról a törülközőt, és hirtelenjében ott állt velem szemben. Elmosolyodott és oldalra biccentette a fejét, én pedig még mindig a lélegzetemet kapkodva néztem rá – Végig akarod nézni, amint átöltözök, vagy mi? – kérdezte még mindig vigyorogva, én pedig kényszerítettem magam, hogy megszólaljak.
- Igen, um az nem lenne rossz – köszörültem meg a torkomat, mire felnevetett, aztán elindult felém. Éreztem, amint egyre szűkösebb lett a farmerom minden egyes lépéssel, amit felém tett. Megállt két-három méterrel előttem, és az elhúzhatós ajtónak támaszkodott, mire rögtön vettem a lapot és elindultam felé. Na, nem, biztosan nem fogja behúzni előttem az ajtót. Elindultam felé, mire az alsó ajkába harapott, ami mélyebb érzéseket váltott ki belőlem, mint valaha. Te jó ég, direkt csinálja ezt velem?
Kezeimet a derekára csúsztattam, aztán magamhoz húztam, miközben végig a szemeibe néztem. Az arcán még mindig ott játszadozott a mosoly, az alsó ajkát pedig még mindig nem engedte szabadon. Felemeltem a kezem, aztán a nyakára helyeztem, és a hüvelykujjammal kirántottam az ajkát a fogai fogságából.
- Igazából a legjobb lenne, ha fel sem öltöznél – suttogtam és a számat a még nedves halántékára nyomtam. Egy halk sóhaj szökött ki a száján, amiért muszáj volt elmosolyodnom.
Egyik kezét a mellkasomra csúsztatta és elkezdett simogatni fel és le, míg a másikkal még mindig a törülközőjét tartotta. A számmal tovább haladtam az arcán, végig csókoltam az egyik orcáját, majd nyomtam egy puszit a szája sarkába, mert tudtam, hogy úgy sem bírja ki. Rögtön a szám után kapott, mire egy morgás tört fel belőlem és rászorítottam a csípőjére. Még közelebb rántottam magamhoz, és az alsó felemet az övének préseltem, míg ő a kezét a mellkasomról felcsúsztatta a nyakamon keresztül a tarkómra, aztán meghúzta maga felé a fejemet, ezzel a száját erősebben az enyém ellen nyomva. Az alsó ajkába haraptam, majd meghúztam azt és így váltam el tőle. Hallottam heves lélegzetvételét, mely keveredett az enyémmel. Szemeimmel tökéletes arcát pásztáztam, nem akartam elhinni, hogy ennyire gyönyörű és, hogy az enyém. Kezével az ingembe markolt és azt kívántam, bárcsak letépné rólam. Felpillantottam a szemeibe és azon kaptam magam, hogy egyre jobban kezdem kiismerni őt. Láttam rajta, hogy mérlegel, láttam rajta, hogy nagyon akar engem, ugyanakkor valami mégis visszatartotta. Hüvelykujjammal végig simítottam az arcán és oldalra biccentettem a fejem, úgy ahogyan ő tette korában.
- Min gondolkodsz? – suttogtam a szájába, mielőtt újra, ezúttal lágyan és lassan megcsókoltam volna.
- Hogy haragudnál-e, ha letépném a gombokat az ingedről. Biztosan drága lehetett – suttogta vissza, mire felnevettem és megráztam a fejem, aztán újra megcsókoltam. Egy cuppanással váltak el újra ajkaink, miközben ő lassan az ingemet gombolta ki. Az ölembe kaptam törülközőbe bugyolált testét, mire felsikkantott és nevetve megkapaszkodott a vállamban. Leraktam az ágyra és megtámasztottam magamat felette, majd a szemeibe néztem, mire rögtön elhallgatott és elnyílt ajkakkal nézett rám.

A vonzalom erős volt és nagyon is nehéz volt visszataszítani az érzést, mely felgyülemlett bennem. Gyomrom aljában éreztem amint azok a bizonyos lepkék életre keltek, a testemet libabőr borította be és az agyamat felhők fedték el. Többet akartam tőle, mint amennyit terveztem csinálni, de tudtam, hogy még nem jött el az ideje. Nem tudtam, hogy készen állt-e már a szexre, szóval nem akartam semmilyen kellemetlen szituációt kreálni. Nem voltam a legjobb abban, mikor valaki arckifejezését kellett leolvasnom, azonban ha valaki megkérdezte volna, hogy Cora százszázalékosan benne lett-e volna a nagy ágytornába, meg tudtam volna mondani nekik, hogy egyelőre még nem. Noha éreztem, amint a vér az ereimben felforrósodott amint a mutatóujjamat végig húztam erős állkapcsán és az arcát az enyémmel szembe fordítottam majd lecsaptam édes ajkaira. Jobb kezét a nyakam oldalára helyezte, míg a ballal a hajamba túrt a tarkóm felől aztán én szépen lassan levezettem a jobb kezemet a testén, végig a törülközőn mely eltakarta őt előlem. Rámosolyogtam mikor az ajkaink elváltak majd egy apró kis kacsintással illettem meg őt. Próbáltam lenyugtatni őt, azt akartam, hogy relaxálva érezze magát, noha lehet, hogy nekem nagyobb szükségem volt rá abban a pillanatban.

Nem akartam eltolni az egész helyzetet, csak is azt akartam csinálni, amivel elérhetem, hogy Cora jól érezze magát.

Beleharaptam az alsó ajkamba mikor az ujjaimmal végig simítottam a lány combjain, egy picit nedves volt még a bőre, amitől szinte megőrültem. Felkaptam rá a tekintetem mikor a fejét hátra dobta és a mellkasa felemelkedett a matracról, az ajkai elnyíltak és a szemeit lecsukta. Alig érintettem meg, de már úgy tűnt, hogy a fellegekben lebegett. Ez persze csak etette az egómat, mert tudtam, hogy jó úton haladtam afelé, hogy jól érezze magát. Főleg akkor, mikor az ujjaim betévedtek a fehér anyag alá és Cora száját egy halk sóhaj hagyta el. Nem tudom miként sikerült elérnem, hogy már akkor nedves legyen, azonban a vigyorom csak nőtt miatta és sokkal, nagyobb magabiztossággal nyomtam a középsőujjam az ajkai közé. Ráérősen húztam fel az ujjam majd helyeztem azt csiklójára és kezdtem körkörös mozdulatokkal kényeztetni őt, amitől a lábai távolabb váltak egymástól. A fehér anyag mely védte a testét már majdnem teljesen leesett róla, ami izgatott és alig vártam, hogy végre felfedje előttem mindenét.
- Ha már nem is fekszel le velem ma este, legalább add meg azt az örömöt, hogy a térdeidre ereszkedsz, és megmutatod, mit tudsz a száddal – prüszkölte ki magából a szavakat melyek hallatán a vigyorom csak növekedett és növekedett. Nem parancsolt és nem is irányított, bár valamiért azt kívántam, hogy bárcsak azt tette volna. Roppant szexinek véltem, hogy kimerte mondani, amit akart tőlem, mert eddig ilyenben még nem volt esélyem. Egyetlen egy barátnőm sem volt ilyen szókimondó.
- Ahogy óhajtod, édesem – mosolyodtam el önelégülten aztán egy lusta csókot nyomtam az ajkaira mielőtt elváltam volna tőle.

Megragadtam a bokáit majd az ágy végébe húztam őt így kényelmesen elé tudtam térdelni. A nadrágom persze ki kellett gomboljam, a bokszeremben növekvő erekcióm alig tudott lélegezni pedig csak ártatlan képkockák futkorásztak a fejemben arról, ami történni fog ma este, vagy ami esetleg történhetne. Miután kényelmesen elhelyezkedtem, felnyomtam Cora lábait így a talpai a matracon voltak, terpeszben. Egy pillanatra sem tűnt szégyenlősnek az ágyon fekvő istennő, szóval nem lacafacáztam, egyből a tettek mezejére léptem. Feltoltam a törülközőt mely túlságosan az útban volt majd finom csókokkal kezdtem el behinteni a lány belső combjait. Ujjaimmal itt-ott finoman érintettem a bőrét, amitől libabőrbe burkolódzott a teste ezzel elárulva, hogy tetszett neki minden kisebb érintésem. Amint egyre közelebb haladtam nőiességéhez a csókjaimmal, észleltem, amint megfeszítette a testét, a kezein támaszkodott amint felnyomta magát és a feje hátra lógott a vállai között. Az egyik legszebb látvány volt amint teljesen tehetetlenül és ártatlanul feküdt, átadva a testét nekem hogy azt csináljak vele, amit akarok. Kéjes sóhaj hagyta el az ajkait mikor rácsókoltam forróságára és addig nem mozdultam el onnan, míg a nyelvemen meg nem jelent örömének bizonyítéka.

A teste remegett, míg elment aztán mikor befejeztem a munkámat vele odalent, felmásztam mellé és az oldalamon megtámaszkodva pillantottam le rá. Az arca pirospozsgás volt, a szemeit lehunyta és a haja össze-vissza volt a paplanon alatta. Mikor felnézett rám, gyönyörű szemei fényesebben csillogtak, mint a csillagok az égen azon az estén és a mosoly, melyet szépséges arcára festett megdobogtatta a szívemet.
- Na, mit tudok a számmal? – kérdeztem pimaszan amint elvigyorodtam. Cora megforgatta a szemeit amint a jobb kezét az arcomra tette és lejjebb húzott magához, hogy finoman megcsókoljon. Az apró puszik száma megduplázódott, amit szerintem egyikünk sem bánt, noha mikor el is húzódott a szavak melyek kicsúsztak duzzadt ajkain, a világon lévő legboldogabb emberévé varázsoltak.
- Szeretlek – mosolygott fel rám édesen. A hangja halk volt és fáradtnak tűnt, a mai nap után amúgy nem is csodáltam. Elvégre, elég egy produktív napot tudhatunk magunk mögött, amivel nem lenne bajom, ha megismételnénk a közeljövőben. 

36. Esküszöm!

Helloo,
Ahhhh Carry, Carry és még több Carry. :3 Reméljük örültök neki, mert őszintén, mi imádunk ilyen részeket írni! Jó olvasást. x

x HARRY STYLES x

Nyögdécselve fordultam a másik oldalamra csak hogy egy másik testbe ütközzek. Kinyitottam az egyik szemem hogy ráláthassak arra, hogy még is ki feküdt mellettem, ám amikor csak az illető hátát meg szőke hajzuhatagát láttam, összevont szemöldökkel dörzsöltem meg a szemeimet. Végül persze leesett, hogy Cora feküdt mellettem, ki más is lehetett volna? Tökéletesen látszott, hogy az a pár pohár koktél tegnap este betett, arról nem beszélve, hogy mennyire telezabáltam magam minden szarral. Úgy éreztem magam lefekvés előtt tegnap, mint aki készen állt arra, hogy kihányja az életét, mert a sok édesség és alkohol nem keveredett jól a szervezetemben. Lehet, hogy egy kicsit túllőttem a célon, sőt, biztos, hogy így volt, ugyanis amint egy szelet torára gondoltam, libabőrbe borult a testem. Nem is értem, hogy minek egyeztem bele abba, hogy hazahozom a megmaradt finomságokat, mikor nem is leszek képes eltűntetni őket a tegnapi után.

Egy sóhaj hagyta el a számat amint kimásztam a takaró alól és a fürdő fele igyekeztem. Hallottam amint a hasamban lötykölődött bármi is volt benne, szédültem is és a hasam még mindig fájt, hiába ültem a vécén legalább tíz percen keresztül. A térdeimre támaszkodtam a könyökömmel, míg a tenyereimmel a szemeimet dörzsöltem, de emiatt csak még jobban szédültem. Megmostam a kezeim meg az arcom a csapnál, de erőm már nem volt, hogy a fogaimat is megmossam. Olyan volt, mintha a legrosszabb másnaposságom lett volna, pedig esküszöm, hogy nem ittam sokat. Nem is lett volna opció. Tele volt a hely fiatalokkal és Cora teljesen lekötött – meg a sok torta.

Visszatotyogtam a szobámba aztán leültem az ágyra végül elfeküdtem rajta. A hátamon voltam, míg a jobb kezem a fejemre tettem így az alkarommal eltakartam a szemeim, míg a lábaimat felhúztam így a talpaim az ágy matracán voltak. Oda akartam bújni Corához, hátha az majd segít egy kicsit és eltereli a gondolataim, de amint csak oldalra fordítottam a fejem úgy éreztem, mintha az egész világ megfordult volna velem. Egy mély morgás hagyta el a számat, mely úgy gondoltam, hogy halk volt, azonban mikor a lány hirtelen megfordult az ágyban, vele együtt meg az egész matrac megmozdult, ezzel elérve, hogy még jobban szédüljek, tudtam, hogy meghallotta.
- Mi a baj? – kérdezte rekedtesen. Hűvös ujjaival megfogta a karomat, mely még mindig a fejemen pihent aztán lassan lejjebb csúsztatta a kezét rajta és összefonta az ujjait az enyémekkel – Héj, mi történt? – kérdezett rá megint, mikor nem válaszoltam és az ágy, jobban mondva a matrac megint megmozdult alattunk. Gondolom, hogy felült vagy valami, mert, hogy a szemeimet még mindig csukva tartottam. A fény túlságosan bántotta.
- Betett a tegnap este és szerintem beteg is leszek – motyogtam lassan és halkan, a szavaim teljesen összefolytak, és ha én ezt gondoltam, akkor csak imádkozhattam, hogy Cora meghallotta, amit mondtam. Őszintén nem akartam beszélni, semmihez nem volt kedvem, talán a síráshoz. De valószínű, hogy az meg még csak rátett volna egy lapáttal a fejfájásomra.
- Hozzak valami gyógyszert? – a hangja halk volt, és egy picit mély, vastag az álmosságtól. Hajnali három óra körül értünk vissza és őszintén nem tudom, hogy miért. Az idő egyszerűen csak repült és egyikünk sem akart lelépni azonnal. Plusz jó volt egy kicsit jobban megismerni az embereket akikkel Cora együtt dolgozott.
- Hmm – hümmögtem, bár magam sem tudtam a választ. Kellett gyógyszer? Passz. Ha hozd, majd beveszem, ha sikerül, ha nem, akkor nem. Mert, hogy a válaszom közel sem volt egyenes és lényegre törő, az egyszer biztos volt.
- Mindjárt visszajövök – mondta mielőtt elhúzta volna a kezét az enyémtől és leszállt volna az ágyról. Nem is hallottam amint kinyitotta az ajtót vagy, hogy bezárta-e maga után, csak azt észleltem, hogy már vissza is ért mikor a nevemet suttogta – Megpróbálsz felülni?
Felsóhajtottam amint erőt vettem magamon és teljesítettem a kérését. Két szem Nurofent nyomott a kezembe meg egy pohár vizet így amint eltűntettem azokat szinte azonnal vissza is ájultam az ágyba.
- Ki nem állhatom, ha ennyire tehetetlen vagyok – jegyeztem meg csendesen, percekkel később. Cora visszamászott az ágyba mire felé fordultam és láttam, amint felsóhajtott.
- Ki kellene aludnod magad – mondta – Még csak hat óra van.
- Ugh – morogtam – Azt hittem már legalább tizenegy van.
- Nem, dehogy – nevette el magát halkan – Gyere, feküdj rám – mondta végül mire fél szemmel rá néztem – Nem te vagy az első srác, akinek férfi influenzája van, és ki kell kúrálnom. Tudod, négy éven át Jaiel laktam egy fedél alatt szóval képzett vagyok.
Minden veszekedés nélkül teljesítettem a kérését amint feljebb másztam az ágyban és a mellkasára feküdtem a fejemmel, a bal kezemet meg átvetettem a hasán és végül megfogtam a kezét mely a teste mellett pihent. Percekkel később éreztem, amint a hátamat simogatta finoman, idővel, a hajammal játszott és a takaró is felkerült ránk. A lábaim összetekeredtek az övével a paplan alatt és éreztem, amint egyre jobban melegedtem fel, ami jól esett. Szemeimet lehunytam, amint élveztem Cora lágy érintéseit és így már kevésbé figyeltem oda a szédülésre meg hasfájásra. Sőt, annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy a végén teljesen be is aludtam, ugyanabban a pozícióban, amiben voltam.

**

Dél volt, mikor megébredtem egyedül az ágyamban. Mellettem a párnán egy kis üzenet várt Corától, amin azon nyomban elmosolyodtam. Kézírása szép volt és nőies, ami nagyon tetszett nekem. A lapon az állt, hogy elment dolgozni, és hogy hívjam fel, amint felébredtem. Így hát az üzentet az éjjeli szekrényre helyeztem, míg a telefonomat elvettem onnan. Fent volt töltőn és már száz százalékon is volt, ami arra engedett következtetni, hogy Cora rakta fel, mielőtt elment volna. Lehúztam a készüléket, aztán megnyomtam a középső gombot, hogy a híváslistába léphessek. Egy-két csörgés után Cora már bele is szólt a telefonba.

- Azt hittem a telefonod az öltözőben van, mikor dolgozol – szóltam bele rögtön egy apró kis mosollyal az arcomon.

- De mikor a barátom a halálos ágyán fekszik, és arra várok, hogy felhívjon és tájékoztasson arról, hogy van, a telefon mellettem van, hátha mentőt kell majd hívni, vagy valami – sóhajtotta. 

- Megnyugtatlak, mentőre semmi szükség. Jól vagyok. 

- Tényleg? Akkor jó – hallottam a hangján amint megkönnyebbült, amit szuper édesnek találtam. Imádtam, hogy így aggódik értem – Most ébredtél fel?

- Igen, és az első dolgom volt felhívni téged, ahogy kérted. De a hasam már nem fáj. És nem is szédülök – tájékoztattam, amint felültem az ágyban, végül felálltam és a fürdő felé indultam.

- Na, akkor rendben.

- Habár ha arra gondolok, hogy jelenleg is milyen édes trutyiba mártogathatod a kezedet, elfog a hányinger – fintorodtam el, de aztán egy vigyor kúszott az arcomra, amint meghallottam csilingelő nevetését. 

- Akkor ne gondolj rá – nevetett – És le is raklak, mert tényleg be kell gyúrnom egy tésztát. Öt felé megyek hozzád, oké? 

- Oké – suttogtam. 

- Na, legyél jó kisfiú és, ha van valami, szólj.

- Szólni fogok – biztosítottam. 

- Puszi – rakta le, én pedig egy ideig idiótán vigyorogva meredtem a telefonra, majd leraktam a pultra, és kimostam a fogaimat. 

**

Amint meghallottam a kapu nyitódását, felpattantam a kanapéról, kitártam az ajtót és vigyorogva figyeltem Corát, amint beparkolt az autóm mellé. Ő is elmosolyodott, aztán kiszállt és a kézi táskáját a kezébe fogva indult meg felém. Amint elém ért, karjaimat rögtön a dereka köré fontam, aztán magamhoz húztam és ajkaimat rögtön az övéire nyomtam. Hiányzott, és az, hogy végre megcsókolhattam nagyon jó érzéssel töltött el.

- Na hogy van az én betegem? – kérdezte, amint elvált tőlem, aztán átbújt a karom alatt, én pedig megfordultam és becsuktam magam mögött az ajtót. 

- Mondtam már, hogy jól – sóhajtottam fel – Tényleg. Ettem főtt krumplit és ittam teát. 

- Helyes – bólintott, míg ledobta a táskáját a kanapéra és felém fordult – És mit csináltál, amíg dolgoztam? – fonta a karjait újra a nyakam köré és rám mosolygott. 

- Tévéztem meg neteztem. Semmi különöset. Neked, hogy telt a napod? – kérdeztem mosolyogva és annyira tetszett az egész helyzet. Hazajön hozzám egy átlagos munkanap után és megkérdezzük egymást, hogyan telt a napunk, miközben összekuporodunk a kanapén. Ennél nem is vágyom többre. 

- Oké volt, azt hiszem – biggyesztette le az ajkait – Nathan hivatalosan is ki nem állhat – közölte velem vigyorogva.

- Wow. Ezt meg is mondta neked, vagy…?

- Oh, nem kellett megmondania ahhoz, hogy tudjam. 

- Köcsögösködött? Csak mert akkor ideje egy kicsit közelebbről elbeszélgetnem vele. 

- Nem, nem volt köcsög – nevetett fel – Csak került, meg húzta a száját, mint egy kisgyerek – nevetett továbbra is – Mindegy, ne is beszéljünk róla. Van még valami a tegnapi kajából? – engedett el és a konyha felé indult.

- Igen a hűtőben. 

- Akkor megmelegítem – tájékoztatott, közben pedig már a konyhában is volt és tevékenykedett is. Nekem nem igazán volt gyomrom az evéshez, azonban ennek ellenére is követtem őt és helyet foglaltam az egyik széken a pultnál – Nem kell felügyelned vagy valami, tudom kezelni a mikrót – fordult meg, miután benyomta az említett eszköznek az ajtaját és elindította azt. Az arcán egy széles és játékos vigyor ült, amiért muszáj volt nekem is elvigyorodnom – Nehogy aztán nekem rosszul legyél megint. Elrontanád a terveimet az estére – biggyesztette le a száját, én pedig érdeklődve pillantottam rá. 

Érdekelt, hogy mit tervezett az estére, de nem szólaltam meg, hanem inkább vártam, hogy folytassa a gondolatmenetét és elárulja, hogy mire gondolt. Ez viszont nem történt meg, hanem csak továbbra is bámultunk egymásra; ő a pultnak támaszkodva, ujjaival a márvány szélében megkapaszkodva, míg az én kezeim magam előtt pihentek összekulcsolva a kövön. 

- És mik a terveid? – kérdeztem rá végül, míg kidugtam a nyelvemet és megnyaltam az ajkaimat – Megosztod velem is? – mosolyodtam el, és bíztam benne, hogy ezzel meghatom őt is. 

- Mhm – hümmögött fel válaszul, aztán ellökte magát a pulttól és a hűtő elé állt, majd kitárta azt. Egy ideig keresgélt, és miután megtalálta a vizes flakont, amiben már csak félig volt víz, kivette és visszacsukta az ajtót. Figyeltem, amint felnyújtózkodott egy pohárért, tekintetem végig csúszott egész ábrázatán. Egy szürke, pizza mintás boka zokni volt a lábain egy szintén szürke buggyos melegítőnadrággal. Lenge, fehér pólója, éppen hogy takarta nap barnított bőrét előlem és láttam a hátán a melltartó pántjának és kapcsának körvonalait. Tartása laza volt és mintha fáradtságot is véltem volna felfedezni benne. Jó hogy fáradt volt, nem csak én fogyasztottam tegnap alkoholt, arról nem beszélve, hogy éjjel értünk haza, korán reggel még én is felkeltettem őt és fogalmam sincs, hogy mikorra ment be dolgozni. Felemelkedtem, aztán lecsúsztam a székről és mögé mentem, majd a kezeimet a derekára fontam és elöl a hasánál kereszteztem azokat. Szőke lófarkát a másik vállára dobtam, majd a fejemet a nyakába nyomtam és szorosan öleltem magamhoz. 

- Fáradt vagy? – motyogtam a bőrébe, míg ő vágott két citromkarikát a fa deszkán és belehelyezte azokat a bugyborékoló vizébe. 

- Nem igazán – mondta, kihallottam a hangjából, hogy mosolyog.

- Pedig látom rajtad, hogy az vagy. Nem hiszem, hogy kialudtad magad az éjjel. És igazából az én hibám, de sokkal jobban preferálnám, ha másmilyen okokból történt volna – durmoltam a bőrébe, mire elnevette magát és az oldalamba csípett, amiért megugrottam. Vigyorra húztam én is az ajkaimat, de továbbra sem engedtem el őt. 

- Tényleg jobban érzed magad. Száraz és pocsék humorérzéked is visszatért.

- Héj! Nem is száraz és pocsék a humorom. Állandóan megnevettetlek! 

- Arra nem gondoltál, hogy csak udvariasságból nevetek, hogy ne haragudj meg? 

Lélegzetem is elakadt, amint kimondta ezt, fejemet felemeltem és elnyílt ajkakkal pillantottam le rá. Ezt nem mondhatja komolyan...

- Oh, istenem, látnod kéne az arcodat! Színészkedni még mindig jól tudsz – kuncogott, aztán oldalra fordult és egy puszit nyomott az arcomra – Tudod jól, hogy vicceltem – nevetett – Bírom a humorérzéked és az idióta vicceid, amiken valóban nem azért nevetek, mert viccesek, hanem azért, ahogyan mondod őket. Na, ne durcizz – váltott át gügyögésbe – Te jó ég, imádlak – nevetett hangosan, közben megfordult az ölelésemben és a kezeit a nyakam köré fonta, majd ajkai az enyémekre nyomta. 

Egy ideig húztam az agyát azzal, hogy nem csókoltam vissza, viszont aztán nem bírtam ki, hogy ne tegyek így. Imádtam az ajkait, imádtam, ahogy rám csimpaszkodott, és ahogyan a hajamat túrta. Egész nap el tudtam volna vele csókolózni és ezzel valószínűleg a világ legboldogabb emberévé tett volna. Na, nem mintha, most annyira szomorkodnék, vagy elégedetlen lennék. 

- Én is imádlak – mormogtam vissza a szájába, mire vigyorogva húzódott el tőlem. A mikró már sípolt, így elvált tőlem, aztán kinyitotta azt. Amint megcsapott az étel illata, görcsbe rándult a gyomrom és egy grimasz húzódott az arcomra, szóval gyorsan a pult másik oldalára igyekeztem és visszaültem az előbbi helyemre. 

- Mondom, menj be nyugodtan. Nem kell itt ülnöd velem, még a végén megint rosszul leszel.

- Nem, nem, jól vagyok – erőlködtem – Így már nem is érzem az illatát. Jó étvágyat!

- Köszi – mosolyodott el, aztán leült elém és neki is látott az ételének. 

- Amúgy ma beszéltem Jaiel. Küldött egy csomó képet a kicsikről. Egyedül volt, mert Serenának valamit el kellett intéznie – mondtam mosolyogva.

- Oh, tudom, volt bent nálam, és ajándék után kutatott Jainek. Nem sokára az évfordulójuk lesz.

- Tényleg? – lepődtem meg. 

- Aha – bólintott. 

- És talált valamit?

- Igen, de nem árulom el, mert a végén még kikotyogod Jainek, amekkora haverok lettetek – vigyorgott.

- Cora, lécci, tudok titkot tartani – biggyesztettem le a számat – Esküszöm nem árulom el Jainek! 

- Esküszöl? – vonta fel a szemöldökét.

- Esküszöm! – bólintottam. 

- Nah, mégse, Serena is megesketett engem. Sajnálom – húzta el a száját.

- Oh, ne már! – kiáltottam el magam, mire Cora felnevetett. 

- Skyward jegyet vett neki – mondta mosolyogva, mire becsuktam a számat és felvont szemöldökkel néztem rá.

- Az mi? 

- Hát van egy ilyen műanyag cső, és abban megy a levegő és akkor tudsz lebegni. Üsd be a Google-be – mondta, én pedig lefordultam a székről, aztán a nappaliba mentem a telefonomért. 

- Nem ad ki semmit – fordítottam felé homlokráncolva, aztán megvártam, míg megrágja a falatot és le is nyeli. 

- Akkor úgy írd be, hogy skyward szélcsatorna – mondta, én pedig már be is pötyögtem.

- Wow, ez király! Jai imádni fogja.

- Ugye? Szerintem is – vigyorodott el – Serena mindig is jó ajándékok terén – biggyesztette le a száját, mire felkuncogtam és végig néztem a képeket – Mondjuk Jait sem kell félteni. Kíváncsi vagyok, mikor keres meg az ötleteivel – mosolygott. 

- Biztos ki akarnak majd mozdulni aznap, nem? Majd vigyázhatnánk a kicsikre. Régen voltam már ilyen pici babák közelében. Elkényeztetnénk őket – vigyorogtam.

- Megbeszéltük – bólintott rá, miután kortyolt egyet a vizéből – Bár nem tudom, hogy két hónapos gyerekeket hogyan fogunk tudni elkényeztetni, de megoldjuk – vigyorgott. 

- Hát tudod, később mennek aludni meg minden – mondtam, mire felkuncogott. 

- Haz, ők még végig alusszák az egész napot, nem hiszem, hogy ez náluk beválhatna. De majd, ha nagyobbak lesznek, mindenképpen elkényeztetjük őket. 

- Rendben – mosolyogtam és elképzeltem a két kis srácot meg Corát egy év múlva. Rohadtul örültem neki, amiért egy vagy akár több év múlva ő is együtt látta magunkat és nem csak én gondolkoztam ennyire előre. Borzasztóan boldoggá tett és bár lehet, hogy túlzás mindezt kijelenteni, de biztos voltam benne, hogy ő az én nagy ő-m. És mindent meg fogok tenni, hogy magam mellett is tartsam.

35. Szerencséd van Styles

Helloo,
Újabb aranyos jelenetekkel megtelített rész, ami Corát és Harryt illeti, a nagy boldogság egyelőre még mindig jelen van. Mindenki élvezze ki amíg lehet, főszereplőink is ezt teszik jelenleg. ;) Kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan tetszenek nektek a részek, szóval, hogy így képzeltétek -e el Corát és Harryt együtt, meg hogy szerintetek merre fog haladni a kapcsolatuk, szóval mindenképpen írjátok meg nekünk ötleteiteket és észrevételeiteket!:) Jó olvasást! Xx♥
P.S: WE ARE SO FUCKING PROUD OF YOU HARRY!!!!!♥♥

x HARRY STYLES x

Ed Sheeran egyik idei singleje – Shape Of You – volt a következő dal a soron melynek szövegét torkom szakadtából énekeltem így egy pillanatig sem lehetett hallani jó barátom hangját. Mindig jó hangulatba hozott mikor Ed számait hallgattam, noha azon az estén már csak Cora szimpla gondolata is elérte, hogy az arcomon egy fültől-fülig érő vigyor ékeskedjen. Nem tudtam volna pontosan meg mondani, hogy mi miatt tett ilyen boldoggá, de azt hiszem nem is volt rá szükségem plusz nem is lettem volna rá képes. Ha valaki természetesen éri el, hogy jól érezd magad, azt úgy gondolom, hogy lehetetlen normális, érthető szavakba, avagy mondatokba foglalni.  

Fogalmam nem volt, hogy Cora mikor ér majd ide ugyanis megadtam neki a kapu kódot és a bejárati ajtót sem zártam be kulccsal, szóval simán be tud majd jönni. Minden egyes kis porcikámmal bíztam benne, nem volt okom másként tenni, hiszen nem tett semmi olyat, ami miatt kételkednem kellett volna benne. Ami azt illeti, mindent el akartam mondani Corának, még akkor is, ha nem volt semmi titkom, amiről esetleg nem tudott volna. Az igazság az volt, hogy a semmiről is szívesen beszélgettem volna vele, csak úgy, mint régen tettük. Vele még ez is mókás volt és tele értelemmel.

Ez az.

Értelmet adott a dolgoknak! Fogalmam nem volt, hogy hogyan vagy miként, de sikerült neki. És ezzel teljesen elvarázsolt. Meg a szemeivel, a szavaival, a tetteivel, a kinézetével, az illatával. A lényével. Egyszerűen mindenével. Mint azt mondtam Niallnek is ma, rohadt szerencsés egy srác vagyok, hiszen Cora velem volt. Valamit látott bennem, ami velem tartotta, és soha nem akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek.
- Boo! – majd kiugrottam a bőrömből és a kezemben lévő kanalat is majdnem a plafon fele dobtam mikor valaki körbeölelte a derekam hátulról és mély hangot adott ki. Persze se perc alatt leesett, hogy Cora volt az, az illata bekúszott az orromba és az ujjai, mint mindig, akkor is hidegek voltak – Olyan könnyen megijedsz – kuncogott, míg én a számba vettem a kanalat melyen Nutella volt aztán megfordultam és a kezeimbe vettem az övét.
- Mimbig tiszta hibeg a keved – mondtam az evőeszközzel a számban mire Cora felvonta a szemöldökét majd kihúzta az egyik kezét az enyémből és elvette tőlem a kanalat.
- Most mondjad, butus – forgatta meg a szemeit amint a karjait a nyakam köré tekerte és a testsúlyával rám dőlt. Arcára egy lusta mosoly húzódott mely nem sokkal később megjelent az enyémen is és körbeöleltem a derekát. Szippantott egyet a levegőből, mielőtt folytatta volna a beszélést – Mit főzöl? Remélem, hogy már készen van, mert éhezem.
- Tészta meg sajtos-paradicsomos szósz hússal – kacsintottam rá amint láttam, hogy megnyalta a száját. Zöldes-barna szemei csillogtak a konyhában lévő lámpától, ami totálisan levett a lábamról, noha ez mindig így volt.
- Ugye teszel nekem rá sajtot is? – kérdezte felvont szemöldökkel amint továbbá is rajtam támaszkodott, az ujjai felváltva játszottak a nyakláncom láncával meg a hajammal.
- Talán – néztem rá összeszűkített szemekkel. Erre persze szinte azonnal felállt normálisan két lábra és az arcát olyan közel dugta az enyémhez, hogy az orraink összeértek.
- Eszkimó puszi – mondta vigyorogva amint az orrát az enyémhez dörgölte én meg nem tudtam nem elnevetni magam finoman. Annyira édes volt, ahogy viselkedett, hogy mást sem akartam csinálni, csak egy csontropogtató ölelésbe vonni őt és soha el nem engedni – Most pedig tegyél sajtot a tésztámra, papi – váltott hirtelen komolyra, a mosolya eltűnt az arcáról, noha a szemeiben még mindig megbújt.
- Miért nem teszel magadnak, huh? Akkor az kerül rá, amit enni akarsz vele.
- Mert…
- Igen? – kuncogtam, míg ő elhúzódott tőlem teljesen és a pultnak dőlt, ami a konyha közepén volt. Formás lábait egy szürkés-fehéres mintájú, feszes melegítőnadrág védett mely a bokája fölé volt húzva egy fehér, lenge pólóval melyből egy picit kilógott a hasa mikor nyújtózkodott azon felül meg egy kötött kardigánt viselt, aminek nem volt cipzárja se semmi. Kétségtelenül jól nézett ki, a rendezetlen gombóc mely a feje tetején volt, a sminktelen arc és a szemüveg, amit viselt, egy pillanatra sem ábrándított ki belőle. Mindinkább csak elérte, hogy még jobban beléessek.
- Passz, a te házad, te főztél, én csak vendég vagyok. Szolgálj ki – vont vállat, míg felült az egyik fekete bőrszékre aztán a jobb lábát keresztezte a ballon és a könyökével a pultra támaszkodott.
Felvont szemöldökkel léptem közelebb hozzá aztán léptem a lábai közé és tettem a tenyereim a márványpultra mögötte, mire ő vigyorogva nézett fel rám.
- Szóval szolgáljalak ki? – kérdeztem vissza, a hangom halk volt, ő meg felhorkantott és nevetett egyszerre amint hátravetette a fejét.
- Haz, kérlek – folytatta a kacagást amint az egyik kezét a mellkasomra tette. Egy féloldalas mosoly csúszott az arcomra, míg hegyezett fülekkel vártam a mondandóját – Nagyon nem megy neked ez a komolyság, mondták már?
- Hát, most hogy így említed, valami rémlik – gondolkodtam el – Azt hiszem egy korod-beli lány adta tudtomra, vicces módon, szőke haja volt meg barnás szemei, ha jól emlékszem. Oh, és azt hiszem Ausztráliából származott? Talán Ausztria, nem tudom.
- Igen? – kíváncsiskodott – Mi volt a neve? Tudod, hátha ismerem?
- Cordelia Ashcroft, azt hiszem – találtam ki gyorsan egy nevet és meglepően majdnem olyan volt, mint Cora Ashford. Erre persze a lány előttem felnevetett és a lábait a derekam köré, a karjait meg vissza a nyakam köré fonta.
- Szerinted Henry Stailey és Cordelia Ashcroft szeretne találkozni? Mármint, szerintem egy elég jó párost alkotnának, nem gondolod?
- Mhmmm, nem rossz ötlet – vágtam gondolkodó fejet, a szerepjátszás nem állt messze tőlem. Mindig is szerettem másokat szórakoztatni, örömet leltem abban, ha sikerült a körülöttem lévő embereket boldoggá tenni – De mit szólnál előbb ahhoz, ha ennénk? Csak mert én igen éhes vagyok.
- Benne vagyok, de…
 - De?
- Sajt?
- Mi van vele? – húztam az agyát, mint ahogy ő tette azt velem ma reggel, mikor telefonon beszéltünk.
- Bubu, kérlek, tegyél rá nekem – kérlelt, lebiggyesztett ajkakkal és közben egyre közelebb húzta az arcomat az övéhez. A végén már összeért a homlokunk és teljesen meglepődtem, mikor az ajkait lágyan és finoman, szinte aligha az enyémekhez érintette – Naaa – suttogta a számra aztán újabb puszival ajándékozott meg. Aztán még egyel, és még egyel. Meg még sokkal. És én nem tudtam betelni vele, egészen addig, míg úgy tűnt, hogy feladta, hiszen az ártalmatlan puszikból, egy nyelves és nyálas, elmélyített csók lett. Széles vigyorom miatt kellett elválnunk egymástól, ámbár amint meghallottam halk hangját, egy pillanatig sem bántam – Szeretlek.
- Hmm, csak azért mondod, mert nem akarok neked szedni kaját, mi? – csipkelődtem amint elhúzódtam tőle így a kezei a mellkasomon végig csúsztak, míg nem teljesen leváltak rólam a lábaival együtt.
- Nem – rázta meg a fejét és enyhén duzzadt és rózsaszín ajkait megnyalta – Tényleg szeretlek.
- Én is tényleg szeretlek – vigyorogtam rá.
- Remek, akkor, kapok sajtot a tésztámra? – pillantott rám reményteli szemekkel és mosollyal, amin nem tudtam nem elnevetni magam.
- Hihetetlen vagy – ráztam meg a fejem.
- Az ágyban, igen. Meg, amúgy is – jegyezte meg mit sem törődve azzal, hogy mit is mondott igazán. És ez valamiért lenyűgözött és még jobban elérte, hogy oda meg vissza legyek érte. Annyira laza volt és gyönyörű és vicces és elképesztő, hogy ezek a szavak sem nyújtottak elég jelentést arra, hogy valójában milyen is volt ő. Mielőtt reagálhattam volna valami perverz beszólással, az ő szája már újra nyitva volt, de nem bántam, hiszen imádtam hallgatni őt – Egyébként programom van. Szóval miután kajáltunk lépnem kell.
- Várj, mi? – fordultam felé, míg ő a telefonjába mélyedt.
- Most üzent Henry, hogy meg akarja ismerni Cordeliat, szóval kerítőnőt játszom az estére – sóhajtott fel, én pedig elnevettem magam, megráztam a fejem és visszafordultam a tűzhely felé – Most kinevetsz? – kérdezte, miközben elzártam a szósz alatt a gázt, és áttoltam egy másik körre, hogy minél hamarabb kihűljön – Oké, tényleg nem Henryékkel találkozom, de tényleg programom van. Szóval vegyél komolyan – erősködött, de én továbbra is csak nevettem – Harry. Jól van, akkor nevess – horkantott fel, és szinte láttam magam előtt, amint megforgatta szép szemeit.
- Tudod egy ideig poén, de mostanra már nem sikerül komolyan vennem, szóval – fordultam felé a tállal, amiben a tészta volt egy alátéttel, amire majd a szószt teszem.
- Ah, elrontottad az egészet! – akadt ki – Harry, tényleg nem poén, ha elrontod a szórakozásom! – biggyesztette le az ajkait.
- Ne haragudj cukorbogyó – nyomtam nevetve egy puszit az arcára – De akkor hova is megyünk? – kérdeztem, míg tányérok után nyúltam.
- Jackékhez. A cukrászda tizenötödik születésnapjára csapnak egy kis összejövetelt dolgozókkal meg törzsvendégekkel.
- Lesz süti is?
- Lesz, de te nem kapsz. Azt hittem beéred velem is – válaszolta szemtelenül, mire egy kaján vigyor csúszott az arcomra.
- Oh, így is van – fordultam felé, aztán lehelyeztem a két tányért és az evőeszközöket – De ahhoz, egyfolytában testi kapcsolatban kell állnunk, például valami olyasmibe hogy a szád az enyémen van, a kezeid meg a hajamban, esetleg a fenekemen – mondtam, miközben kivettem a jeges teát a hűtőből és leraktam még két üvegpoharat magunk elé.
- Oké, kapsz sütit, de aztán majd később, ha hazamegyünk, nehogy az legyen, hogy bezabáltál és akkor már rám nem is lesz szükséged. Vagy az ajkaimra – mosolygott csintalanul, én pedig kivettem még a sajtot a hűtőből, és a reszelőt egy fiókból, majd helyet foglaltam vele szemben.
- Oh, ne aggódj, az nem történhet meg – mondtam mosolyogva, miközben szedtem neki tésztát, aztán szószt és végül sajtot is reszeltem a tetejére, pontosan, ahogy kérte. Öntöttem a poharába jeges teát, majd felnéztem rá és úgy éreztem, hogy újra meg újra belészeretek.

Miután megvacsoráztunk, Cora elpakolt a konyhában, én pedig gyorsan átöltöztem. A hajamba túrtam egyszer kétszer, miközben leszaladtam a lépcsőn, aztán megálltam a konyha küszöbén és az ajtófélfának támaszkodva néztem Corát, amint bepakolt mindent a hűtőbe.
- Készen vagy? – kérdezte, nekem még mindig háttal, míg én csak továbbra is figyeltem őt mosolyogva. Elképesztő könnyedséggel és természetességgel mozgott a konyhámban, amiért odavoltam.
- Igen, mehetünk – feleltem picit késve, aztán kiindultunk a házból.
- Nem hiszem el, hogy vettél egy új kocsit magadnak. Mi bajod van a Roverrel? – kérdezte, amint a kezével végig simított az új Mercim motorháztetőjén.
- Oh, az égvilágon semmi, nagyon szeretem, hidd el. Igaz szerelem van közöttünk. Csak aztán megláttam őt, és nem tudtam ott hagyni, érted? Biztosan neked is volt már ilyen mondjuk, egy pár cipővel? Szemezgettél vele és olyan gyönyörűek voltak, hogy nem érdekelt, hogy már van egy párral, esetleg többel, akkor is megvetted – játszottam, míg ő csak kacagva beszállt az autójába, én pedig követtem őt.
- De Harry… ah, mindegy – rázta meg a fejét, miközben bedugta a kulcsot a zárba és elindította az autót.
- Várj, kösd be magad – állítottam meg, mire felvont szemöldökkel nézett rám – Komolyan mondom, kösd be magad. Csak most kaptalak meg, nem akarlak máris elveszíteni.
- Aw – mosolyodott el, aztán odahajolt hozzám és egy csókot nyomott a számra, utána pedig bekötötte magát – Indulhatunk? – kérdezte mosolyogva, mire bólintottam, ő pedig elkezdett kifelé tolatni.

A mellkasom dagadt, akárhányszor fejbe kólintott a tény, hogy Cora tündököl és még hozzá mellettem. Elképesztően gyönyörű volt a lenge ruhájában, ami a májusi meleg estén meg-meglibbent körülötte. Nem győztem szemeimmel beinni a látványát, erős késztetést éreztem arra, hogy végig csókoljam mindenütt barna bőrét, ahol nem fedte bármilyen anyag. El is határoztam, hogy bármi legyen, így fogok tenni ma este, amint hazaértünk. Nem fog érdekelni, hogy másnap dolgozni megy, és korán kell kelnie. Önző leszek, mert nem bírom tovább. Cora őrültté tesz.
Széles vigyor volt az arcomon, amint néztem őt és Collint, aki nagy szemekkel, kezével a szájában pillantgatott körbe és akárhányszor megtalálta édesanyját szemeivel, egy fültől fülig érő vigyor terült el arcocskáján. Elképesztően édesek voltak az ikrek, Corával együtt pedig azt hiszem, nem kell részleteznem. Alig tudtam a szemeimet elszakítani róluk, de aztán muszáj volt, mert az ölembe került a másik Brooks és az apja kinyírt volna, ha helyette a barátnőmön legeltettem volna szemeimet.
- Mi a helyzet haver? – kérdezte, amint lehuppant mellém a hintaágyra, én pedig magunk felé fordítottam Alfiet és egyik kezemet hátra csúsztattam a fejecskéjére, hogy kényelmesen feküdjön a karjaimban – Tudod rég láttam már Corát ennyire boldognak. Örülök, hogy összejöttetek. Ideje volt már.
- Kösz Jai – mosolyodtam el, miközben a másik kezemmel megcsiklandoztam Alfie hasát, amire a kicsi összehúzta magát a kezeimben és szélesen elmosolyodott – Nem igazán tudom, mi lenne velem nélküle. Ami talán borzalmasan nyálasan hangzik, és valószínűleg korainak tűnik, de egy ideje szoros érzelmek kötnek hozzá, szóval számomra teljesen normális.
- Nem, dehogy, értelek – mondta bólogatva – De azért kevesebb infó jó lenne, huh? – nevette el magát.
- Fejbe vésve – vágtam rá azonnal – Nem te vagy az első a mai napon, akinek végig kell hallgatnia az áradásom. Niall már kapott egy nagy adagot.
- Ah, és nekem nem csak veled kell megbirkóznom, hanem Ashforddal is, ha rá jön, a magyarázatnék.
- Megbírod majd – vontam vállat. A figyelmemet teljesen elterelte a kezeimben lévő kisbaba, Alfie édes kis mosolya és fintorai megnevettettek és se perc alatt a legjobb kedvemre derítettek. Aztán egyik pillanatról a másikra sírni kezdett, amivel hirtelen nem tudtam mit kezdeni, még jó, hogy Jai mellettem volt és kezelésbe vette a fiát.
- Valószínű, hogy éhes. Már egy ideje a szájában turkál és lassan három órája nem evett.
- Oh, oké – mondtam amint egy kicsit megnyugodtam. Nem igazán tudtam volna, hogy miként véljem azt, ha esetleg miattam kezdett el sírni.
- Szerintem be is megyünk, hogy Serena meg tudja etetni őket. Mindjárt jövünk – állt fel mellőlem, én pedig mosolyogva bólintottam és figyeltem Cora miként adja át Collint Serenának. Ezután a kis család Louise felé indult, míg Cora mosolyogva felém közeledett és leült mellém. Hátradőlt, lábát átvetette a másikon, míg kezeit az ölébe ejtette. Éreztem, hogy néz, így hát hátradőltem én is és felé fordítottam a fejemet, míg a kezem csupasz térdére csúszott. Alig bírtam ki, hogy ne csússzon a kezem tovább felfelé a combján.
- A kicsik éhesek – mondta Cora egy édes mosollyal az arcán, miközben az arcomat vizslatta és ezt onnan tudom, hogy nem nézett a szemeimbe.
- Tudom. Az előbb Alfie még vigyorgott, aztán elkezdett hirtelen sírni.
- Mhm, Collin is. Fárasztó lehet két ilyen pici babával. Bele sem merek gondolni vajon mióta nem aludták ki magukat normálisan.
- Valószínűleg azóta, hogy megszülettek – mondtam, míg közelebb húzódtam hozzá, aztán a számat az arcára nyomtam – Látod, most sem tudok betelni veled – suttogtam, miközben az ajkaim tovább vándoroltak az arcán.
- Szerencséd van Styles – kapta el a tarkóm, majd magához húzott és mosolyogva megcsókolt.