38. Munkamániás

Helloo,
Főszereplőink randizni indulnak a mai részben ami automatikusan azt jelenti, hogy tele lesz carry jelenettel a fejezet. Egyébként imádjuk, mikor Harry meg Cora cinkelik egymást, engem mindig megtudnak nevetettni a Beccsu által írt ilyen részek, szóval reméljük nektek is egy mosolyt tudunk ezzel varázsolni az arcotokra.:) Jó olvasást! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Mély szundikálásomból a telefonom zörgése rángatott ki lassan, amint az éjjeliszekrényemen zörgött. Megdörzsöltem a szemeimet, mely valószínűleg nem volt a legjobb a szempilláimnak, na meg a szemhéjaimnak, aztán amint egy nagy sóhaj hagyta el a számat az oldalamra fordultam, hogy el tudjam venni a készüléket a helyéről. Persze, mire a kezembe fogtam azt és lehúztam a töltőről a zörgés abba maradt és a képernyő elsötétült. Magam mellé ejtettem a telefont aztán lehunytam a szemeim és feljebb húztam magamon a takarót mely kellemesen meleg volt és abban a pillanatban az egyetlen dolog, amire szükségem volt. Tekintve, hogy a hétvégét non-stop végig dolgoztam, nem csodálkoztam, hogy totál fáradt voltam az nap reggel. Mindennél hálásabb voltam azért, hogy a mai napot kivehettem, mert tudtam, hogy képtelen lettem volna ma bemenni és bármit is csinálni. Nem a legjobb dolgok történnek, ha én fáradtan megyek a cukrászdába, erre példa az egyik múltban történt eset, mikor a sóra azt hittem, hogy a cukor volt az és egy picivel többet tettem a tésztába, mint kellett volna.

Valószínűleg visszaaludhattam azután, hogy a telefonon hívtak, azonban ugyanabban a pozícióban ébredtem fel, amiben voltam. A hátamra fordultam amint a mellkasomhoz húztam a mackómat mely teljesen hideg volt és elérte, hogy kirázzon a hideg, tekintve hogy meleg testem ellen nyomtam a plüssállatot. Emiatt megint kezdtem álomba merülni, csak hogy nem sikerült teljesen, mert a csöngő hangosan morajlott végig a házon. A szemeim kipattantak ijedtségemben és értetlenségeket motyogva csaptam fel a takarómat majd nyomtam a hónaljam alá a mackómat, míg felültem majd felálltam az ágyamról. Hirtelen tevékenységem miatt megszédültem, így lehunytam a szemeim, ami persze csak rosszabbá tette az egészet, de egyben eljutottam a lépcsőfokozat tetejéig. Learaszoltam rajta miközben a szemeimet dörzsöltem bár mielőtt még kinyitottam volna a bejárati ajtót, eszembe ötlött, hogy nem is mostam fogat se semmi és így azért eléggé kellemetlen lenne akárkit is köszönteni. Az ajtó melletti kis fogas felé lépkedtem ahol az egyik táskám volt felakasztva, melyből kihalásztam egy csomag megkezdett rágót és egyet a számba kaptam. Miután rendesen megrágtam azt, a tenyeremet a szám elé tettem, kifújtam a levegőt majd megszagoltam azt és megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy mentolos illata volt a leheletemnek.

Meg sem nézve hogy ki lehetett a másik oldalon, kitártam az ajtót miközben a hajamba túrtam a kezemmel. Addig le sem esett, hogy pizsamában voltam, semmi melltartó vagy éppen bugyi nélkül alatta, azonban mikor felvezettem a szemeim az előttem álló srácon, egy halvány mosoly terült el az arcomon.
- Harry! – virultam meg hirtelen, a kezeimet a magasba emeltem és a lábujjhegyeimre emelkedtem amint körbeöleltem a nyakát és az arcomat elrejtettem a vállánál. Karjai a derekam köré fonódtak amint halkan kuncogott és én mélyen belélegeztem kellemes illatát. Mellkasom teljesen az övének nyomódott, így minden bizonnyal érezte, amint a szívem hevesen dobogott és a hideg is kirázott, hiszen odakint fújt egy kicsit a szél, én meg most keltem ki a melegágyból.
- Szia, neked is – kuncogott a fülem mellett, ami engem is erre késztetett. Miután elhúzódtam tőle, széles mosolyával szemeztem, mindaddig, míg egy puszit nem nyomott a homlokomra – Minden rendben? Hogy-hogy nem dolgozol? – kérdezte, míg finoman beljebb lökött a házba, ide-oda lépegetve, míg nem becsukta mögöttünk az ajtót.
- A hétvégén megállás nélkül talpon voltam, szóval ezért nem is volt esélyem látni téged vagy visszahívni, esetleg válaszolni az üzeneteidre. Vasárnap, nos, ma reggel olyan hajlani félháromkor értem haza, de ezzel jár a tortakészítés meg minden, így nem akarok panaszkodni, vagy úgy hangzani, mint akinek baja van a dolgozással.
- Munkamániás vagy, de ezzel szerintem tisztában vagy te is – nevetett, ahogy leültünk a kanapéra. Én szinte azonnal az oldalhoz bújtam a mackómmal együtt, a lábaimat felhúztam és a fejemet a mellkasán pihentetve, lehunytam a szemeim – Akkor gondolom nem is terveztél semmit a mai napra, vagy igen?
- Nem jutottam el odáig, hogy megtervezzem a mai napom, ha őszinte akarok lenni – motyogtam válaszul, ami lehetséges, hogy megnehezítette azt, hogy Harry megértsen. Gyorsan beszéltem és az akcentusom is rápakolt még egy-két lapáttal arra, hogy az emberek megértsenek.
- Én arra gondoltam, hogy elmehetnénk a Hyde Parkba, ha van kedved? – osztotta meg velem az ötleteit amint az ujjaival a hajamba szántott és finoman masszírozni kezdte a fejbőrömet. A homlokomat díszítő ráncok egy az egyben eltűntek a lágy érintései miatt és a végén a fejemmel az ölében kötöttem ki – Vagy, aludhatunk is, ha gondolod? – nevetett halkan mire én is elmosolyodtam majd egy sóhaj hagyta el a számat.
- Eleget aludtam már, ki kellene mozdulnom, igazad van – magyaráztam amint a rágómat rágtam intenzíven aztán felnyitottam a szemeim így pontosan az övébe néztem. Lendületet vettem, amivel felültem és ez valószínűleg meglepte Harryt, legalábbis arckifejezése ezt árulta el – Szóval, Hyde Park. Ennél publikusabb parkot nem is választhattál volna, nem igaz?
- Oh, um, mehetünk máshova is, ha gondolod – a hangja egyre csak halkult, míg befejezte a mondanivalóját.
- Csak vicceltem, nyugi már – nevettem el magam és a karjaim a nyaka köré fontam oldalról és egy puszit nyomtam az arcára – Na, ne legyél már ilyen búval baszott – suttogtam, ahogy az orrommal az arcát böködtem, ő meg hirtelen felém fordult és szájon csókolt.
- Menjél öltözni, munkamániás – vigyorgott rám – Nem várok rád egész nap.
- Fogadjunk, hogy tíz perc alatt meg leszek mindennel – néztem rá összeszűkített szemekkel, Harry meg felvonta a szemöldökét egy mindent tudó vigyorral az arcán.
- A vesztes állja a mai napot? – alkudozott, amibe szinte azonnal belementem és felé nyújtottam a jobb kezem. Ő persze elfogadta majd miután megráztuk, már fel is pattantam ültemből.
- Rendben, óra indul… most – mondtam amint az emelete fele kezdtem rohanni. Tudtam, hogy Harry még nem állította be az órát, de ezzel is csak időt nyertem magamnak.

A fürdőbe érve, rohamosan mostam meg az arcomat majd töröltem meg és láttam neki a fog mosásnak. Mihelyst készen voltam vele, a ruhásszekrényem fele igyekeztem, ahonnan kikaptam egy pár farmer rövidnadrágot és egy felsőt, melyen vízszintesen voltak csíkok. Felrángattam magamra a fehérneműemet majd a kiválasztott ruhadarabokat és bár be sem csatoltam az övemet rendesen, már is a kezembe vettem a fésűmet és kezdtem el foglalkozni a hajammal. Egy laza fonásba fogtam végül melyet a jobb vállamra vezettem le, itt-ott kihúztam egy-két hajtincset aztán egy csomó smink cuccot az ágyamra dobva fogtam meg az egyik kis tükröt és álltam neki egy nagyon alap sminknek. Ahogy meg voltam vele, az egyik pár Vans cipőmbe csúsztattam a lábaimat, befújtam magam parfümmel majd a csuklómra csatoltam az egyik órámat, mely az éjjeliszekrényemen pihent. Ray Ban napszemüvegem a fejem tetejére toltam, felkaptam a Louis Vuitton táskámat a földről, amibe beledobtam a töltőmet majd a telefonomat a farzsebembe csúsztattam. Remélvén hogy a pénztárcám a táskában van, magabiztosan hagytam el a szobámat majd robotoltam le az alsó szintre, ahol ott hagytam Harryt.

Mivel nem láttam őt a nappaliban, a konyha fele igyekeztem, míg egy pillantást vetettem a telefonom kijelzőjére, mely mutatta, hogy mennyi volt az idő. Sajnos nem néztem, hogy én mikor rohantam fel hogy neki lássak elkészülni, azonban mikor szembe találtam magam Harryvel, láttam, amint a fejét rázta.
- Szóval, mennyi percem maradt még? – kérdeztem nagyképűen amint mellé léptem, de olyan közel, hogy a testem az övének nyomódott.
- Honnan veszed, hogy maradt még időd? – kérdezett vissza mire csak kíváncsian néztem rá és nem válaszoltam – Ugh, oké, maradt még két perced. Boldog vagy?
- Igen! – kiáltottam fel amint a fenekére csaptam aztán ide-oda kezdtem ugrálni – Ah, ha, ha, ha, stayin’ alive, stayin’ alive, ah, ha, ha, ha, stayin’ alive, stayin’ alive – énekeltem amint körbe szökdécseltem a szigetpult körül. Harry reakciója csak egy újabb fejrázás volt, noha nem tudta eltakarni előlem azt a kis mosolyt, mely körbeölelte az arcát.
- Az előbb még képes lettél volna állva elaludni, most meg itt ugrálsz, mint egy kenguru.
- Még mindig képes lennék állva elaludni – vontam meg a vállam amint elé álltam, a karjaimmal átöleltem a derekát és az államat a mellkasán támasztottam meg – Mellesleg te állod a mai napot, mivel én nyertem – kacsintottam rá.
- Ha vesztettél volna, akkor is én álltam volna az napot.
- Um, nem hiszem – ráztam meg a fejem miután eltoltam magam tőle és felvettem a földről az egyik kisüveges vizet a többi közül – Én is képes vagyok fizetni, mivel van pénzem, nem kell, hogy eltarts. Viszont mivel te vesztettél, ezért muszáj lesz kinyitnod a Saint Laurent, tárcádat és kivenni belőle a kártyádat majd lehúzni a kis gépen, ami levonja róla a sok gubát.
- Fogalmam nincs, hogy milyen dili bogyót vettél be, míg ott fent voltál, de legközelebb adhatnál nekem is – jegyezte meg – Nekem is jól jönne egy vagy két szem mikor semmi kedvem kimozdulni a házból.
- Meglátjuk milyen lesz a mai napunk. Ha élvezni fogom, akkor talán megmondom a nevét és adok belőle, ha pedig nem, akkor sajnos az én titkom marad.
- Ah, extra szorgosan kell ma viselkednem, hogy levegyelek a lábamról, nem igaz?
- Talált-süllyedt, Mr. Popsztár.

**

Jól esett a levegőn lenni, annak pedig külön örültem, hogy még jó idő is volt. Mintha nem is Londonban lettünk volna. Az égen sütött a nap, a levegőben érezni lehetett már a nyár illatát, habár fogalmam sincs, milyen illata van a nyárnak, de szokták ezt mondani. Lényegében jó idő volt, ráadásul rajongómentes. Fogalmam sincs hogyan csinálta Harry, de szinte csak középkorú, idős, babakocsis és kisgyermekes emberek jöttek velünk szembe. Sehol egy sikítozó tini lány vagy srác. Sehol egy paparazzi. És bár fúrta az oldalamat, hogy mégis hogy lehet ekkora mázlija a mellettem ülő srácnak, nem volt kedvem rákérdezni a dologra. Lehet azzal csak elrontottam volna mindent, hiszen amint kiejtettem volna a számon, megjelentek volna. És mivel nekem nincs olyan szerencsém, mint Harrynek, valószínűleg tényleg ez történt volna.

Arra sem gondoltam, hogy valaha fogom tudni élvezni a kacsaetetést. Nem messze egy árusnál vett Harry két csomag szárított kenyeret, aztán azokkal letelepedtünk a tó előtti padra és egész idő alatt a kacsákat etettük, míg beszélgettünk. A gyerekkoráról faggattam, ő pedig egy csomó történetet elmesélt, melyeknek állandó főszereplője természetesen ő és Gemma volt. Emiatt hiányolni kezdtem az idősebbik Stylest, hiszen fogalmam sincsen már, mikor beszéltem vele utoljára. Vagyis, de, van, a Dunkirk afterpartiján, viszont az sem most volt és nem akartam őt elhanyagolni. Úgy hogy eldöntöttem, hogy amint hazaértünk majd felhívom őt, vagy ráírok. Harry nevetése egyébként ragályos volt, amin ő nevetett, muszáj volt nekem is. Volt időm pontosan megbámulni is őt, a hangja pedig megnyugtatott, olykor pedig libabőrbe bújtatta a testemet. Sokat mesélt a szüleiről is, leginkább az anyukájáról, de megemlítette mindkét apukáját is. Vagyis a vérszerinti- és a mostohaapját is. És akárhányszor rám akarta terelni a témát, mindig felhoztam valamit, amihez volt hozzáfűzni valója, így nem hagytam, hogy abba hagyja a beszélést.

Kacsaetetés közben rájöttem, hogy gyakorlatilag éhen halok, mivel ma még semmit sem vittem be a szervezetembe és lassan már nyáladzani kezdtem a száraz kenyérre. Ezért aztán megkértem Harryt, hogy üljünk be valahova ebédelni, úgy hogy egy étterem felé vettük az irányt. Nem volt messze tőlünk, eléggé egyszerű volt, de a szükségleteinket pontosan kielégítette. A teraszon ültünk le, mert mint már említettem, szép idő volt és semmi kedvem nem volt beülni az épületbe. Mindketten rendeltünk levest és másodikat is, és persze a sütemény sem maradhatott el, míg Harry egy fagyi kelyhet rendelt magának.
- Kezdem azt hinni, hogy komolyan cukormániás vagy – mondta, amint hátradőlt a fonott székben és engem mustrált, amint lehúztam a fóliát a süteményről.
- Ma már megkaptam a munka- és cukormániást, mi jön még? – kérdeztem vissza, közben a szemeimet egy percre sem vettem le az előttem lévő csokis tésztás, rózsaszín habos csodáról – Különben meg szakmai ártalom. Kíváncsi vagyok, milyen desszertjeik vannak, és hogy hogyan ízlik, ha beleválasztok – mondtam, míg meg is kaptam az első falatot – És persze ahogy sejtettem, nem saját készítésű.
- Bolti? – vonta fel a szemöldökét, én pedig bólintottam.
- De nincs rossz íze. Mondjuk a tésztája eléggé száraz.
Harry felnevetett és megcsóválta a fejét, én pedig kérdőn néztem rá, míg az ujjammal letöröltem a szám sarkából a habot, aztán bekaptam a hüvelykujjamat, hogy lenyalhassam onnan.
- Mi az? – kérdeztem.
- Semmi, semmi – válaszolta vigyorogva. – Igazából elfáradtam. Amúgy is izomlázam van.
- Mitől?
- A hétvégén voltam edzeni, míg te nem bírtad felemelni a telefonodat. És hát elég régen voltam, szóval most izomlázam van.
- Hát akkor még jobban rá kell dolgoznod, hogy elmúljon. Ehelyett, most is itt henyélsz és fagylaltot eszel. Nem leszel így jóban a személyi edződdel, Harry – ingattam a fejemet mosolyogva, ő pedig felnevetett, aztán előre nyújtózott és egy újabb kanállal rakott a hideg édességből a szájába.
- Neki erről nem kell tudnia, szóval shh.
- Aha, hát persze, én meg falazzak neked – bólogattam – Azt hiszed ez a normális viselkedése egy felnőtt férfinek, aki párkapcsolatban él? – vontam fel a szemöldökömet.
- Hogy jön az ide, hogy párkapcsolatban élek? – kérdezte vigyorogva, míg könyökével megtámaszkodott a szék karfáján és az arca bal oldalát megtámasztotta az öklén.
- Miért, nem én vagyok a barátnőd, akit arra kértél, hogy falazzon neked? – pillantottam fel rá.
- De, de igen – vigyorgott továbbra is.
- Na, így jön ide – válaszoltam visszapillantva a tányéromba. Egy ideig nem válaszolt, így felpillantottam rá.
- Mi, mi jön ide? – kérdezett vissza.
- Te nem figyelsz, arra, amit mondok?
- Oh Cora, nem mondták még neked, hogy meg kellett volna próbálnod a színészi pályát? Komolyan, nem rossz esélyeid lennének – vigyorgott.
- Isten ments – nyögtem fel – Valószínűleg meghalnék, ha még egyszer bármilyen szöveget kéne bemagolnom. Nem, köszönöm, éppen elég volt az egyetemen.
- Hiszem, hogy a szövegedet sokkal hamarabb megtanulnád, mint az egyetemi tananyagot.
- Nem, ha nem érdekel – vágtam vissza, aztán én is hátra dőltem a székben.
- Tele lettél kisasszony? – kérdezte egy szemtelen vigyorral az arcán, mire én is felöltöttem az arcomra egy mézes-mázos mosolyt, aztán a lehető legnegédesebben szólaltam meg.
- Oh, igen, ami azt illeti, szerintem hozhatod az autót Mister.
- Kérése számomra parancs – ült fel vigyorogva, aztán intett a pincérnek, aki irányt változtatott és felénk igyekezett. Kiittam még a poharam tartalmát, míg Harry fizetett, aztán felálltunk és elindultunk valamerre, feltételezem arra, ahol a kocsi van. Én képtelen lettem volna megjegyezni, hogy hol raktam le az autómat, szóval csak örültem, amiért Harry tudta, merre megyünk.
- Cora? – kérdezte mély hangján, mire elmosolyodtam és felé fordítottam a fejemet.
- Igen?
- Én, khm, szóval hogy, nem bánnád, ha kiraknám rólad azt a képet instagramra, amit az ebéd előtt csináltam rólad? – kérdezte, míg szabad kezével a tarkóját vakargatta, a másikkal pedig ugyebár az enyémet fogta.
- Tessék? – lepődtem meg, hiszen erre a kérdésre aztán egyáltalán nem számítottam.
- Tudod mit? Felejtsd el. Hülyeség volt.
- Harry, ne legyél már ennyire bizonytalan – kuncogtam fel – Meglepődtem, mert nem számítottam rá, de persze, ha szeretnéd, akkor nyugodtan rakd ki. Csak ne jelölj meg rajta meg semmi, oké?
- Nem, ha nem akarod, akkor nem rakom ki – rázta a fejét, mire megálltam, így kénytelen volt ő is. Megvártam, míg rám néz, és csak utána kezdtem beszélni.
- Mondom, hogy tőlem oké, ha kirakod – mosolyogtam rá – Csak arra kértelek, hogy ne jelölj meg rajta, vagy alatta.
- Oké – mosolyodott el ő is, én pedig kuncogva nyomtam egy aprócska puszit a szája sarkába, majd tovább indultunk.
- Egyébként szerintem nem is követlek instagramon – gondolkoztam hangosan.
- Erm, elnézést? Mit mondtál? – kérdezett vissza, én pedig vigyorogva megforgattam a szemeimet, de azért elismételtem az előbbi mondatomat – Mi az, hogy nem követsz instagramon? Wow baby, hányadik században élsz?
- Ugyanabban, amelyikben te – nevettem – És szerintem nem kéne azért elájulnod, csak mert valaki nem követ téged. Sőt, szeretnélek felvilágosítani, hogy a világon nagyon-nagyon sokan nem követnek téged, szóval nem hiszem, hogy ki kéne akadnod rám – mondtam, az ő száján pedig egy hosszú nevetés csúszott ki, míg elengedte a kezemet, aztán a vállamra csúsztatta és magához húzott.
- Azt hiszem, van valami abban, amit mondasz – sóhajtott fel – Így jobban belegondolva a dolgokba, nem is követem a srácokat és ők sem engem
- Komolyan? – nevettem el magam, Harry meg csak bólogatott. Viccesnek véltem, hogy így volt, hiszen az ember azt hinné, hogy mindenhol követik egymást, de ezek szerint nincs így.

Aznap délelőtt, persze nem ez volt az egyetlen újdonság, melyre fény derült, hanem több icike-picike kis titok is. Mindegyik szinte a bandában lévő másik három srácot érintette, Harry ott mocskolta be őket, ahol csak tudta. Ezt megint szórakoztatónak találtam, de ennek ellenére szívesen hallgattam amint a kínosabbnál kínosabb és viccesebbnél viccesebb dolgokat osztott meg velem. Az együtt töltött napunk olyan két óra fele sajnos annyiban maradt, ugyanis Harrynek fontos megjelenése volt egy találkozón Dua Lipaval, ami őszintén nagyon izgalmas hírnek számított. Mesélte Harry, hogy haverok és hogy jó lenne, ha lenne esélyük egyszer együtt énekelni, szóval bízom abban, hogy sikerül valamit kitalálniuk. És bár annak ellenére, hogy Harrynek el kellett mennie miután hazavitt engem én még öt percig rajta csüngtem az ajtóban. A napom további részét a kanapén töltöttem, míg a tévé szólt és a telefonomon szórakoztam, így amikor a bátyám üzent az „Ashford Siblings” csoportbeszélgetésbe, én voltam az első, aki látta. Egy linket küldött, mely egyenesen instagramra vezetett, Harry legújabb posztjához. Amint a kép betöltött, éreztem, amint elvörösödött az arcom és a szemeimet is megforgattam, ahogy elolvastam a leírást a kép alatt.