36. Esküszöm!

Helloo,
Ahhhh Carry, Carry és még több Carry. :3 Reméljük örültök neki, mert őszintén, mi imádunk ilyen részeket írni! Jó olvasást. x

x HARRY STYLES x

Nyögdécselve fordultam a másik oldalamra csak hogy egy másik testbe ütközzek. Kinyitottam az egyik szemem hogy ráláthassak arra, hogy még is ki feküdt mellettem, ám amikor csak az illető hátát meg szőke hajzuhatagát láttam, összevont szemöldökkel dörzsöltem meg a szemeimet. Végül persze leesett, hogy Cora feküdt mellettem, ki más is lehetett volna? Tökéletesen látszott, hogy az a pár pohár koktél tegnap este betett, arról nem beszélve, hogy mennyire telezabáltam magam minden szarral. Úgy éreztem magam lefekvés előtt tegnap, mint aki készen állt arra, hogy kihányja az életét, mert a sok édesség és alkohol nem keveredett jól a szervezetemben. Lehet, hogy egy kicsit túllőttem a célon, sőt, biztos, hogy így volt, ugyanis amint egy szelet torára gondoltam, libabőrbe borult a testem. Nem is értem, hogy minek egyeztem bele abba, hogy hazahozom a megmaradt finomságokat, mikor nem is leszek képes eltűntetni őket a tegnapi után.

Egy sóhaj hagyta el a számat amint kimásztam a takaró alól és a fürdő fele igyekeztem. Hallottam amint a hasamban lötykölődött bármi is volt benne, szédültem is és a hasam még mindig fájt, hiába ültem a vécén legalább tíz percen keresztül. A térdeimre támaszkodtam a könyökömmel, míg a tenyereimmel a szemeimet dörzsöltem, de emiatt csak még jobban szédültem. Megmostam a kezeim meg az arcom a csapnál, de erőm már nem volt, hogy a fogaimat is megmossam. Olyan volt, mintha a legrosszabb másnaposságom lett volna, pedig esküszöm, hogy nem ittam sokat. Nem is lett volna opció. Tele volt a hely fiatalokkal és Cora teljesen lekötött – meg a sok torta.

Visszatotyogtam a szobámba aztán leültem az ágyra végül elfeküdtem rajta. A hátamon voltam, míg a jobb kezem a fejemre tettem így az alkarommal eltakartam a szemeim, míg a lábaimat felhúztam így a talpaim az ágy matracán voltak. Oda akartam bújni Corához, hátha az majd segít egy kicsit és eltereli a gondolataim, de amint csak oldalra fordítottam a fejem úgy éreztem, mintha az egész világ megfordult volna velem. Egy mély morgás hagyta el a számat, mely úgy gondoltam, hogy halk volt, azonban mikor a lány hirtelen megfordult az ágyban, vele együtt meg az egész matrac megmozdult, ezzel elérve, hogy még jobban szédüljek, tudtam, hogy meghallotta.
- Mi a baj? – kérdezte rekedtesen. Hűvös ujjaival megfogta a karomat, mely még mindig a fejemen pihent aztán lassan lejjebb csúsztatta a kezét rajta és összefonta az ujjait az enyémekkel – Héj, mi történt? – kérdezett rá megint, mikor nem válaszoltam és az ágy, jobban mondva a matrac megint megmozdult alattunk. Gondolom, hogy felült vagy valami, mert, hogy a szemeimet még mindig csukva tartottam. A fény túlságosan bántotta.
- Betett a tegnap este és szerintem beteg is leszek – motyogtam lassan és halkan, a szavaim teljesen összefolytak, és ha én ezt gondoltam, akkor csak imádkozhattam, hogy Cora meghallotta, amit mondtam. Őszintén nem akartam beszélni, semmihez nem volt kedvem, talán a síráshoz. De valószínű, hogy az meg még csak rátett volna egy lapáttal a fejfájásomra.
- Hozzak valami gyógyszert? – a hangja halk volt, és egy picit mély, vastag az álmosságtól. Hajnali három óra körül értünk vissza és őszintén nem tudom, hogy miért. Az idő egyszerűen csak repült és egyikünk sem akart lelépni azonnal. Plusz jó volt egy kicsit jobban megismerni az embereket akikkel Cora együtt dolgozott.
- Hmm – hümmögtem, bár magam sem tudtam a választ. Kellett gyógyszer? Passz. Ha hozd, majd beveszem, ha sikerül, ha nem, akkor nem. Mert, hogy a válaszom közel sem volt egyenes és lényegre törő, az egyszer biztos volt.
- Mindjárt visszajövök – mondta mielőtt elhúzta volna a kezét az enyémtől és leszállt volna az ágyról. Nem is hallottam amint kinyitotta az ajtót vagy, hogy bezárta-e maga után, csak azt észleltem, hogy már vissza is ért mikor a nevemet suttogta – Megpróbálsz felülni?
Felsóhajtottam amint erőt vettem magamon és teljesítettem a kérését. Két szem Nurofent nyomott a kezembe meg egy pohár vizet így amint eltűntettem azokat szinte azonnal vissza is ájultam az ágyba.
- Ki nem állhatom, ha ennyire tehetetlen vagyok – jegyeztem meg csendesen, percekkel később. Cora visszamászott az ágyba mire felé fordultam és láttam, amint felsóhajtott.
- Ki kellene aludnod magad – mondta – Még csak hat óra van.
- Ugh – morogtam – Azt hittem már legalább tizenegy van.
- Nem, dehogy – nevette el magát halkan – Gyere, feküdj rám – mondta végül mire fél szemmel rá néztem – Nem te vagy az első srác, akinek férfi influenzája van, és ki kell kúrálnom. Tudod, négy éven át Jaiel laktam egy fedél alatt szóval képzett vagyok.
Minden veszekedés nélkül teljesítettem a kérését amint feljebb másztam az ágyban és a mellkasára feküdtem a fejemmel, a bal kezemet meg átvetettem a hasán és végül megfogtam a kezét mely a teste mellett pihent. Percekkel később éreztem, amint a hátamat simogatta finoman, idővel, a hajammal játszott és a takaró is felkerült ránk. A lábaim összetekeredtek az övével a paplan alatt és éreztem, amint egyre jobban melegedtem fel, ami jól esett. Szemeimet lehunytam, amint élveztem Cora lágy érintéseit és így már kevésbé figyeltem oda a szédülésre meg hasfájásra. Sőt, annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy a végén teljesen be is aludtam, ugyanabban a pozícióban, amiben voltam.

**

Dél volt, mikor megébredtem egyedül az ágyamban. Mellettem a párnán egy kis üzenet várt Corától, amin azon nyomban elmosolyodtam. Kézírása szép volt és nőies, ami nagyon tetszett nekem. A lapon az állt, hogy elment dolgozni, és hogy hívjam fel, amint felébredtem. Így hát az üzentet az éjjeli szekrényre helyeztem, míg a telefonomat elvettem onnan. Fent volt töltőn és már száz százalékon is volt, ami arra engedett következtetni, hogy Cora rakta fel, mielőtt elment volna. Lehúztam a készüléket, aztán megnyomtam a középső gombot, hogy a híváslistába léphessek. Egy-két csörgés után Cora már bele is szólt a telefonba.

- Azt hittem a telefonod az öltözőben van, mikor dolgozol – szóltam bele rögtön egy apró kis mosollyal az arcomon.

- De mikor a barátom a halálos ágyán fekszik, és arra várok, hogy felhívjon és tájékoztasson arról, hogy van, a telefon mellettem van, hátha mentőt kell majd hívni, vagy valami – sóhajtotta. 

- Megnyugtatlak, mentőre semmi szükség. Jól vagyok. 

- Tényleg? Akkor jó – hallottam a hangján amint megkönnyebbült, amit szuper édesnek találtam. Imádtam, hogy így aggódik értem – Most ébredtél fel?

- Igen, és az első dolgom volt felhívni téged, ahogy kérted. De a hasam már nem fáj. És nem is szédülök – tájékoztattam, amint felültem az ágyban, végül felálltam és a fürdő felé indultam.

- Na, akkor rendben.

- Habár ha arra gondolok, hogy jelenleg is milyen édes trutyiba mártogathatod a kezedet, elfog a hányinger – fintorodtam el, de aztán egy vigyor kúszott az arcomra, amint meghallottam csilingelő nevetését. 

- Akkor ne gondolj rá – nevetett – És le is raklak, mert tényleg be kell gyúrnom egy tésztát. Öt felé megyek hozzád, oké? 

- Oké – suttogtam. 

- Na, legyél jó kisfiú és, ha van valami, szólj.

- Szólni fogok – biztosítottam. 

- Puszi – rakta le, én pedig egy ideig idiótán vigyorogva meredtem a telefonra, majd leraktam a pultra, és kimostam a fogaimat. 

**

Amint meghallottam a kapu nyitódását, felpattantam a kanapéról, kitártam az ajtót és vigyorogva figyeltem Corát, amint beparkolt az autóm mellé. Ő is elmosolyodott, aztán kiszállt és a kézi táskáját a kezébe fogva indult meg felém. Amint elém ért, karjaimat rögtön a dereka köré fontam, aztán magamhoz húztam és ajkaimat rögtön az övéire nyomtam. Hiányzott, és az, hogy végre megcsókolhattam nagyon jó érzéssel töltött el.

- Na hogy van az én betegem? – kérdezte, amint elvált tőlem, aztán átbújt a karom alatt, én pedig megfordultam és becsuktam magam mögött az ajtót. 

- Mondtam már, hogy jól – sóhajtottam fel – Tényleg. Ettem főtt krumplit és ittam teát. 

- Helyes – bólintott, míg ledobta a táskáját a kanapéra és felém fordult – És mit csináltál, amíg dolgoztam? – fonta a karjait újra a nyakam köré és rám mosolygott. 

- Tévéztem meg neteztem. Semmi különöset. Neked, hogy telt a napod? – kérdeztem mosolyogva és annyira tetszett az egész helyzet. Hazajön hozzám egy átlagos munkanap után és megkérdezzük egymást, hogyan telt a napunk, miközben összekuporodunk a kanapén. Ennél nem is vágyom többre. 

- Oké volt, azt hiszem – biggyesztette le az ajkait – Nathan hivatalosan is ki nem állhat – közölte velem vigyorogva.

- Wow. Ezt meg is mondta neked, vagy…?

- Oh, nem kellett megmondania ahhoz, hogy tudjam. 

- Köcsögösködött? Csak mert akkor ideje egy kicsit közelebbről elbeszélgetnem vele. 

- Nem, nem volt köcsög – nevetett fel – Csak került, meg húzta a száját, mint egy kisgyerek – nevetett továbbra is – Mindegy, ne is beszéljünk róla. Van még valami a tegnapi kajából? – engedett el és a konyha felé indult.

- Igen a hűtőben. 

- Akkor megmelegítem – tájékoztatott, közben pedig már a konyhában is volt és tevékenykedett is. Nekem nem igazán volt gyomrom az evéshez, azonban ennek ellenére is követtem őt és helyet foglaltam az egyik széken a pultnál – Nem kell felügyelned vagy valami, tudom kezelni a mikrót – fordult meg, miután benyomta az említett eszköznek az ajtaját és elindította azt. Az arcán egy széles és játékos vigyor ült, amiért muszáj volt nekem is elvigyorodnom – Nehogy aztán nekem rosszul legyél megint. Elrontanád a terveimet az estére – biggyesztette le a száját, én pedig érdeklődve pillantottam rá. 

Érdekelt, hogy mit tervezett az estére, de nem szólaltam meg, hanem inkább vártam, hogy folytassa a gondolatmenetét és elárulja, hogy mire gondolt. Ez viszont nem történt meg, hanem csak továbbra is bámultunk egymásra; ő a pultnak támaszkodva, ujjaival a márvány szélében megkapaszkodva, míg az én kezeim magam előtt pihentek összekulcsolva a kövön. 

- És mik a terveid? – kérdeztem rá végül, míg kidugtam a nyelvemet és megnyaltam az ajkaimat – Megosztod velem is? – mosolyodtam el, és bíztam benne, hogy ezzel meghatom őt is. 

- Mhm – hümmögött fel válaszul, aztán ellökte magát a pulttól és a hűtő elé állt, majd kitárta azt. Egy ideig keresgélt, és miután megtalálta a vizes flakont, amiben már csak félig volt víz, kivette és visszacsukta az ajtót. Figyeltem, amint felnyújtózkodott egy pohárért, tekintetem végig csúszott egész ábrázatán. Egy szürke, pizza mintás boka zokni volt a lábain egy szintén szürke buggyos melegítőnadrággal. Lenge, fehér pólója, éppen hogy takarta nap barnított bőrét előlem és láttam a hátán a melltartó pántjának és kapcsának körvonalait. Tartása laza volt és mintha fáradtságot is véltem volna felfedezni benne. Jó hogy fáradt volt, nem csak én fogyasztottam tegnap alkoholt, arról nem beszélve, hogy éjjel értünk haza, korán reggel még én is felkeltettem őt és fogalmam sincs, hogy mikorra ment be dolgozni. Felemelkedtem, aztán lecsúsztam a székről és mögé mentem, majd a kezeimet a derekára fontam és elöl a hasánál kereszteztem azokat. Szőke lófarkát a másik vállára dobtam, majd a fejemet a nyakába nyomtam és szorosan öleltem magamhoz. 

- Fáradt vagy? – motyogtam a bőrébe, míg ő vágott két citromkarikát a fa deszkán és belehelyezte azokat a bugyborékoló vizébe. 

- Nem igazán – mondta, kihallottam a hangjából, hogy mosolyog.

- Pedig látom rajtad, hogy az vagy. Nem hiszem, hogy kialudtad magad az éjjel. És igazából az én hibám, de sokkal jobban preferálnám, ha másmilyen okokból történt volna – durmoltam a bőrébe, mire elnevette magát és az oldalamba csípett, amiért megugrottam. Vigyorra húztam én is az ajkaimat, de továbbra sem engedtem el őt. 

- Tényleg jobban érzed magad. Száraz és pocsék humorérzéked is visszatért.

- Héj! Nem is száraz és pocsék a humorom. Állandóan megnevettetlek! 

- Arra nem gondoltál, hogy csak udvariasságból nevetek, hogy ne haragudj meg? 

Lélegzetem is elakadt, amint kimondta ezt, fejemet felemeltem és elnyílt ajkakkal pillantottam le rá. Ezt nem mondhatja komolyan...

- Oh, istenem, látnod kéne az arcodat! Színészkedni még mindig jól tudsz – kuncogott, aztán oldalra fordult és egy puszit nyomott az arcomra – Tudod jól, hogy vicceltem – nevetett – Bírom a humorérzéked és az idióta vicceid, amiken valóban nem azért nevetek, mert viccesek, hanem azért, ahogyan mondod őket. Na, ne durcizz – váltott át gügyögésbe – Te jó ég, imádlak – nevetett hangosan, közben megfordult az ölelésemben és a kezeit a nyakam köré fonta, majd ajkai az enyémekre nyomta. 

Egy ideig húztam az agyát azzal, hogy nem csókoltam vissza, viszont aztán nem bírtam ki, hogy ne tegyek így. Imádtam az ajkait, imádtam, ahogy rám csimpaszkodott, és ahogyan a hajamat túrta. Egész nap el tudtam volna vele csókolózni és ezzel valószínűleg a világ legboldogabb emberévé tett volna. Na, nem mintha, most annyira szomorkodnék, vagy elégedetlen lennék. 

- Én is imádlak – mormogtam vissza a szájába, mire vigyorogva húzódott el tőlem. A mikró már sípolt, így elvált tőlem, aztán kinyitotta azt. Amint megcsapott az étel illata, görcsbe rándult a gyomrom és egy grimasz húzódott az arcomra, szóval gyorsan a pult másik oldalára igyekeztem és visszaültem az előbbi helyemre. 

- Mondom, menj be nyugodtan. Nem kell itt ülnöd velem, még a végén megint rosszul leszel.

- Nem, nem, jól vagyok – erőlködtem – Így már nem is érzem az illatát. Jó étvágyat!

- Köszi – mosolyodott el, aztán leült elém és neki is látott az ételének. 

- Amúgy ma beszéltem Jaiel. Küldött egy csomó képet a kicsikről. Egyedül volt, mert Serenának valamit el kellett intéznie – mondtam mosolyogva.

- Oh, tudom, volt bent nálam, és ajándék után kutatott Jainek. Nem sokára az évfordulójuk lesz.

- Tényleg? – lepődtem meg. 

- Aha – bólintott. 

- És talált valamit?

- Igen, de nem árulom el, mert a végén még kikotyogod Jainek, amekkora haverok lettetek – vigyorgott.

- Cora, lécci, tudok titkot tartani – biggyesztettem le a számat – Esküszöm nem árulom el Jainek! 

- Esküszöl? – vonta fel a szemöldökét.

- Esküszöm! – bólintottam. 

- Nah, mégse, Serena is megesketett engem. Sajnálom – húzta el a száját.

- Oh, ne már! – kiáltottam el magam, mire Cora felnevetett. 

- Skyward jegyet vett neki – mondta mosolyogva, mire becsuktam a számat és felvont szemöldökkel néztem rá.

- Az mi? 

- Hát van egy ilyen műanyag cső, és abban megy a levegő és akkor tudsz lebegni. Üsd be a Google-be – mondta, én pedig lefordultam a székről, aztán a nappaliba mentem a telefonomért. 

- Nem ad ki semmit – fordítottam felé homlokráncolva, aztán megvártam, míg megrágja a falatot és le is nyeli. 

- Akkor úgy írd be, hogy skyward szélcsatorna – mondta, én pedig már be is pötyögtem.

- Wow, ez király! Jai imádni fogja.

- Ugye? Szerintem is – vigyorodott el – Serena mindig is jó ajándékok terén – biggyesztette le a száját, mire felkuncogtam és végig néztem a képeket – Mondjuk Jait sem kell félteni. Kíváncsi vagyok, mikor keres meg az ötleteivel – mosolygott. 

- Biztos ki akarnak majd mozdulni aznap, nem? Majd vigyázhatnánk a kicsikre. Régen voltam már ilyen pici babák közelében. Elkényeztetnénk őket – vigyorogtam.

- Megbeszéltük – bólintott rá, miután kortyolt egyet a vizéből – Bár nem tudom, hogy két hónapos gyerekeket hogyan fogunk tudni elkényeztetni, de megoldjuk – vigyorgott. 

- Hát tudod, később mennek aludni meg minden – mondtam, mire felkuncogott. 

- Haz, ők még végig alusszák az egész napot, nem hiszem, hogy ez náluk beválhatna. De majd, ha nagyobbak lesznek, mindenképpen elkényeztetjük őket. 

- Rendben – mosolyogtam és elképzeltem a két kis srácot meg Corát egy év múlva. Rohadtul örültem neki, amiért egy vagy akár több év múlva ő is együtt látta magunkat és nem csak én gondolkoztam ennyire előre. Borzasztóan boldoggá tett és bár lehet, hogy túlzás mindezt kijelenteni, de biztos voltam benne, hogy ő az én nagy ő-m. És mindent meg fogok tenni, hogy magam mellett is tartsam.