01. Diploma

Helloooo,
Omg első fejezet, nem, kicsit sem vagyunk izgatottak. Szerintem elég jó első rész lett, mindkét főszereplőnk felbukkant benne, ráadásul jobban megismerhetitek Corát, a családját és barátait. Ráadásul Niall babynk is felbukkant, karöltve Gemmával. :3 But ugh, ennyi elég volt, mert még elárulom az egész rész tartalmát, haha. Bízunk benne, hogy tetszeni fog a rész, mely mellesleg eléggé gyorsan elkészült mikor írtuk. ;D Mint említve lett a prológusban, a részek ugyebár péntekenként jönnek majd, szóval mindenképpen csatlakozzatok a csoporthoz ITT vagy iratkozzatok fel!! :D Esetleg mindkettő. ;D Ne felejtsetek el kommentelni illetve pipálni, hiszen egy kis visszajelzés mindig jól jön. ;) Ezt megemlítve szeretnénk megköszönni a három kommentet és néhány pipát mely a prológushoz érkezett! Reméljük, hogy az első rész még jobban felkelti majd az érdeklődéseteket! :D Jó olvasást. X

x CORA ASHFORD x

- Ashford, Cora Vivienne – szólított a dékán, mire elmosolyodtam és elindultam a fa deszkákon a pódium felé. Hallottam, amint a széksorok közül hatalmas éljenzés tört ki, ami miatt muszáj volt még szélesebben mosolyognom. Kezet fogtam a dékán úrral, valamint további fejesekkel és megkaphattam a diplomámat. A családom felé néztem, akik még mindig vadul tapsoltak nekem, majd lesétáltam a színpadról. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd gondolatban vállon veregettem magam, amiért nem botlottam meg a fa deszkákon a magas sarkúmmal. Belül mérhetetlen boldogság áradt szét bennem, hiszen végre sikerült! Befejeztem az egyetemet, sikeresen, és a kezemben van a diplomám!

A sárgás papírra meredtem, miközben visszalépkedtem a helyemre. Helyet foglaltam két lány mellett, akiknek szintén ott díszelgett a diploma a kezükben. Gratuláltak nekem, és én is így tettem, majd felnéztem a sorban álló legjobb barátomra. Jai is engem nézett, arra várt, hogy az én tekintetem mikor téved rá. Rám kacsintott és felnyújtotta a hüvelykujját. Szélesen elmosolyodtam, majd hátra dőltem a fehér székben. Hangosan kifújtam a levegőt újra, majd egyik lábamat átdobtam a másik felett. Most már csak Jaiért kell izgulnom. Noha tudom, hogy vele is minden rendben lesz. Biztos nem ő lesz az, aki orra bukik, miközben a diplomájáért siet a színpadon.

Hátrafordultam a családom irányába, akik rögtön észrevettek engem és vigyorogva integettek. Visszaintettem nekik, majd visszafordultam előre és végig mustráltam a felsorakozott diákokat, akik életük utolsó pillanatait élik diákként még. Mindenkin volt valami árulkodó jel, mely az izgalmat és az idegességet foglalta magába. Én is ideges voltam még, noha fogalmam sincs, hogy miért. Minden simán ment, és nincs miért tovább aggódnom. A szüleim épségben megérkeztek hozzám, a diplomámat átvettem és most már csak az ünneplés van hátra.

- Brooks, Jai Lewis – szólt a mikrofonba a dékán, mire felálltam és ujjongva megtapsoltam legjobb barátomat. Helyes arcát egy széles, őszinte mosoly ölelte körbe, láttam rajta a késztetést, hogy legszívesebben a hajába túrt volna, de akkor csak összerombolta volna a gondosan belőtt frizuráját. Kezet fogott az urakkal, később ő is a családja felé nézett mosolyogva, aztán rám, majd lesétált a színpadról. Amint mellém ért, kuncogva a nyakába vetettem magam, ügyelve közben mindkettőnk diplomájára.

- Megcsináltuk Jai! – nevettem a fülébe.

- Tudom Cora. Megcsináltuk! – helyezett vissza a lábaimra én pedig hatalmas cuppanós csókot nyomtam enyhén borostás arcára. Leültem, Jai pedig követte a példámat, miközben a sorban álló barátnője felé nézett. Serena szélesen vigyorogva és integetve örült Jainek, az én legjobb barátom pedig csak egy dögös mosollyal és intéssel válaszolt neki – Ah, olyan jó érzés! Ugye? – dőlt hátra és felém fordult, majd hátranézett és intett egyet a családjának is.

- El sem hiszem, hogy végeztünk Jai. Annyira megérte ennyit tanulni!

- Egyetértek. Rettentő büszke vagyok magamra – vigyorgott, én pedig felnevettem. Gyermekded énje állandóan előbújt önmagából, így meg sem lepődtem előbbi kijelentésén, ami egyébként igaz volt. Hiszen én is büszke voltam magamra! – A legjobban már a tortádat várom, amit nekem sütöttél. Te jó ég, fogalmam sincs milyen ízű! És éhes vagyok – nyafogott én pedig visszafogottan kuncogtam rajta, hiszen már így is felhívtuk magunkra a figyelmet.

- Oh, imádni fogod – jelentettem ki.

- Még szép, hogy ízleni fog.

Egy időre elcsendesedtünk, azt hiszem mindkettőnk a tényt próbálta feldolgozni, hogy lediplomáztunk. Aztán újra susmorogni kezdtünk az egészről, megvitattuk az emberek kinézetét, valamint, hogy egyesek mennyire eltúlozták a sminkelést. Az idő repült, és végre legjobb barátnőm következett a sorban.

- Rainford, Serena Lilly – hangzott el a mikrofonban, mi pedig felpattantunk és Jaival éljenezve megtapsoltuk Serenát. Amint lesétált a színpadról, felénk vette az irányt, mi pedig izgatottan vártunk rá. Egyszerre vetette magát a nyakunkba, így ketten együtt öleltük át őt.

- Gratulálok Serena! – szorítottam magamhoz.

- Megcsináltuk Cora! – visította diszkréten a fülemben, én pedig nevetve hátrébb hajoltam tőle – Én is gratulálok neked – húzott vissza magához, majd miután elengedtük egymást Jai ölébe borult. Visszaültem a székemre, és ők is egy gyors csók és ölelés után helyet foglaltak mellettem.

- Lediplomáztunk! – hajolt előre barátnőm, hogy rám tudjon nézni.

- Tudom – vigyorogtam, majd halkan kitomboltuk újra magunkat. Serena Jaihez kezdett beszélni, míg én a színpadra néztem, majd akaratlanul is hátra kaptam a fejem az éljenzésre, mely mögülünk jött.

Gemma Styles családja valamint barátai éljeneztek neki, de hangosabban, mint eddig bárki is a ceremónia alatt. Kiszúrtam a sorban a szőke hajú srácot, aki a híres banda egyik tagja, és aki pár napja járt bent nálunk a cukrászdában, hogy megrendelje Gemma tortáját. Niall nagyon kedves és vicces volt, egyáltalán nem nagyképű és beképzelt. Mellette egy magas srác állt, szélesen vigyorogva éljenezett. Az arcát csak oldalról láttam, de így is kiszúrtam a mély gödröcskét az arca közepén, ami egyre csak mélyült. Fogai kivillantak, nagy kezeit vadul összecsapta. Fekete blézert viselt szintén fekete farmerrel. Egyszerűen nézett ki, de olyan helyes volt, hogy alig bírtam elszakítani a tekintetem róla.

- Minnie – csettintett az arcom előtt Jai, mire megráztam a fejem és felé fordultam.

- Mi az? – kérdeztem és már sejtettem, hogy eléggé lemaradtam a beszélgetésről, melybe próbáltak belevonni.

- Miért guvasztod így a szemeidet? Merre jársz kislány?

- Bocsánat, elgondolkoztam – hebegtem és az arcom pírba borult. Francba, ezt nem fogják bevenni.

- Akkor mégis miért hasonlít az arcod egy rákra? – vonta fel íves szemöldökét Serena, én pedig elfordultam, és előrelöktem a hajamat, hogy legalább az takarjon valamennyire, majd vállat vontam.

Serena összeszűkítette a szemeit, majd hátra nézett, arra, amerre az előbb én bámultam. Az ujjaimat szorítottam, hogy ne essen le neki, kiket bámultam az előbb, de ekkor már a társaság Gemmát szorongatta, így Serena nem vett észre semmit. Legalábbis nem említette és ez nekem elég volt ahhoz, hogy megnyugodjak.

**

Mikor mindenki feldobta a kalapját a levegőbe, tudtam, hogy végleg ennyi volt. Innentől kezdődik majd a nagy betűs Élet. Készen álltam rá, legalábbis ezt mondogattam magamnak, hogy valójában így volt-e, nem voltam benne totál biztos. Azonban mikor a legjobb barátaimra néztem, minden kétségem elillant, és helyette újra a nyakukba vetettem magam.
- Mi van csajszikám? – kérdezte nevetve Serena míg az egyik keze a derekamon pihent, a másik Jai nyaka körül. Jaiel ugyanez volt a helyzet, ő is átölelte a derekam az egyik kezével, míg a másikkal Serenát tartotta közel magához – Készen állsz arra, hogy a nap huszonnégy órájában tortákat sütögess és díszítgess?
- Naná, baby! – jelentettem ki nevetve – De nagyon furcsa lesz, hogy nem kell bejárnom órákra ezután.
- Mhm, értem mire gondolsz – sóhajtott fel Jai, aztán elvigyorodott – De nézd a jó oldalát, végre azt csinálhatjuk, majd amit mindig is szerettünk volna. Te süthetsz, annyit, amennyit csak szeretnél – nevetett, míg a szavait felém intézte – Serena annyit bámulhatja a modelleket és ruhákat, amennyit csak akarja, mert utána úgy is menni fog neki a róla való írás.
- Te pedig annyi videoklipet és filmet rendezhetsz, amennyit akarsz – nyomtam egy puszit az arcára, aztán Serenáéra is – Annyira szeretlek titeket srácok és nagyon büszke vagyok rátok!
- Törpilla! – az ismerős hang hallatán azonnal megfordultam, a szabad kezemmel meg kellett fognom a kalapomat, hogy ne esse le a fejemről. Hunter szélesen vigyorogva tárta ki a kezeit én pedig szinte azonnal közéjük is vetettem magam.
- Törperős! – nevettem el magam, a gyerekes énem véglegesen előbújt a bátyámnak köszönhetően. Ami azt illeti, mindegyikünknek meg volt a sajátos kis Törp neve, ami néhány embernek talán röhejes, számunkra ez amolyan családi dolog. Míg én foglaltam el a Törpilla karaktert, bátyámé volt Törperős, nővérem volt Ügyifogyi és az öcsém volt Szundi. Volt oka, hogy miért így hívtuk egymást, bár azt hiszem, mindegyik önmegmagyarázó, ha ismernek bennünket.
- Gratulálok húgi! – ölelt magához szorosan, a fejem tetejére egy puszit nyomott aztán elengedett, hogy a családom többi része is meg tudjon ölelni és tudjon gratulálni.

Később persze a Rainford és Brooks család is gratulált, majd mindhármunk családja félre vonult. Amerre néztem, mindenütt diákok voltak a családjukkal és barátaikkal. Mi is egy elég nagy csoportot alakítottunk ki és hangosak is voltunk. Néhány ismerősöm odajött még hozzánk, és gratuláltak Jainek, Serenának és nekem, volt, akikhez én mentem oda. Éppen elköszöntem az egyik sráctól, akivel vendéglátásra jártam együtt, mikor kiszúrtam, Gemma rózsaszín tincseit, így hát felé vettem az irányt, hogy neki is gratulálni tudjak. Bár vele nem volt közös óránk, mert ő más szakra járt, de rendszeresen összefutottunk a kampuszon egy kis kávézóban, ahol mindig elég jól elbeszélgettünk egy pohár kávé mellett.

- Gemma – szóltam neki, a hangom elég halk volt, de mivel közvetlen mögötte álltam, így meghallotta és felém fordult.

- Cora! Gratulálok! – ölelt át rögtön.

- Én is gratulálok!

- Héj, remélem azért tartani fogjuk a kapcsolatot.

- Rajtam ne múljon – kuncogtam, ő pedig újra megölelt.

- Héj, te vagy lány a cukrászdából! – hallatszódott Gemma mögül, és amint elengedett, rálátást nyerhettem a szőke hajú énekesre.

- Igen – motyogtam és az arcom felhevült, mivel már mindenki engem bámult – Majd írd meg, hogy ízlett a torta – néztem Gemmára.

- Te jó ég, milyen ízű? – kérdezte rögtön izgatottan, én pedig elnevettem magam.

- Uh Gems, olyan jól néz ki. Én rendeltem meg, és én is hoztam el – karolta át a nyakát a srác, miközben engem nézett mosolyogva – Haz lusta volt keresni az interneten egy jó cukrászdát – nevetett, és hátra nézett, majd egy magas srác lépett Gemma másik oldalára. Ő volt az, rögtön felismertem. A srác, akinek mély gödröcskék fúródtak az arcába, ha elmosolyodott. Élénken csillogó zöld szemeibe pillantottam, majd szinte rögtön le is sütöttem a tekintetemet. Elképesztően gyönyörű szemei voltak, és ha nem akartam, hogy teljes pírba boruljak, akkor nem szabad többet a fiúra néznem. Azt hiszem, abban a pillanatban leesett, hogy miért van annyi lány oda Harry Stylesért.

- Ez titok lett volna Nialler! – szólalt meg mély hangján, én pedig nem bírtam uralkodni magamon és újra rápillantottam. Az arcán ott ült az a helyes mosoly, a gödröcskéi rögtön megmutatkoztak, miközben a tekintetét az arcomon jártatta. A tenyerem izzadni kezdett, miközben a fekete köpenyt gyűrögettem, a torkomban pedig gombóc keletkezett, míg a hasamban rettentő furcsát éreztem. Újra elkaptam a tekintetem az övétől és Gemmára néztem.

- Oké, Harry szervezett minden mást, kellett neki egy kis segítség – vigyorgott Gemma az öccsére, aki már őt nézte ekkor. Hihetetlen, hogy mennyire hasonlítottak egymásra – Hát akkor köszönöm a tortát Cora, alig várom, hogy megkóstoljam.

- Nagyon szívesen, Gemma – mosolyogtam rá.  

- Hé, Cora, gyere! – kiáltott mögöttem Jai, mire hátra néztem és bólintottam az irányába.

- Szép estét nektek! – köszöntem el tőlük.

- Neked is – mosolygott Gemma, majd Niall is intett egyet, én pedig utoljára Harryre néztem. Ő is engem vizslatott, így gyorsan megfordultam és sietős léptekkel mentem vissza a családomhoz és barátaimhoz, miközben valamilyen különös oknál fogva végig éreztem magamon az énekes srác tekintetét.

**

Miután mindannyian elhagytuk az egyetem területét, megbeszéltük, hogy a belvárosban lévő Frankie & Benny’sbe megyünk amolyan ünneplésként. Miles az öcsém, aki két évvel volt fiatalabb nálam, teljes lázban égett és alig várta, hogy körülnézhessen az angliai fővárosban és idővel majd ideköltözhessen. Már egy jó pár éve azt hallom tőle, hogy a nyomomba szeretne lépni és Ausztrália helyett, Angliába szeretne jönni tovább tanulni. Anyu és apu nem egészen vannak oda az ötletért, azt hiszem elég volt nekik az, hogy először Reagan, aztán én és végül Hunter költöztünk el otthonról egy éven belül. Valószínűleg egyedül éreznék magukat, ha Miles is kiköltözne, még akkor is, ha sok időt töltenek el a munkahelyeiken.

Az egyik top kedvenc éttermemhez érkezve, a hasam hangosan jelezte, hogy igen is készen áll arra, hogy megteljen mindenféle finomsággal. Végül két asztalt kaptunk, tekintve, hogy elég sokan voltunk. Én, Jai, Serena, Hunter, Hailey, Reagan, Fletcher, Miles illetve Serena húga egy asztalhoz ültünk, aztán a szüleink pedig a másikhoz. Én tisztában voltam azzal, hogy mit eszek majd, elvégre nem ez volt az első alkalom, hogy itt jártam. Azonban a testvéreimnek el kellett a segítség. Egyikük sem volt biztos abban, hogy mit egyenek, főleg Miles, tekintve hogy mennyire finnyás egy gyerek. Azt hiszem, a négyünk közül, ő az, aki a legválogatósabb. Éppen ezért nem lepődtem meg, amikor rántott szeletet rendelt sült krumplival és rizzsel. Tipikus Miles.

- És, milyen érzés, hogy többet nem kell menni egyetemre? – kérdezte vigyorogva Reagan, egy pillanatra olyan volt, mintha anyut láttam volna magam előtt. Hihetetlennek találtam, hogy mennyire hasonlított rá, amikor mosolygott vagy nevetett. 
- Olyan, mintha végre fellélegezhettem volna – nevette el magát Jai, mire én automatikusan megforgattam a szemeim. Egy halk kis kuncogás hagyta el a számat, míg lazán megráztam a fejem mellé.
Jai már egy ideje tervezte, hogy ezt fogja mondani az embereknek, ha egyszer befejezi az egyetemet. Lehet, hogy a srác helyes és intelligensnek tűnik, de a háta közepére sem kívánta a tanulást. A mai napig nem vagyok biztos abban, hogy mi volt a fő oka annak, hogy velem tartott. Talán én beszéltem őt bele ebbe az egészbe? Vagy csak az utazás vágya buzdította őt? Esetleg mindkettő? Bár lehet, hogy egy totál másik tényező érte azt el, hogy elhagyja Ausztráliát.
- Oh, úgy tűnik nem ez az első, hogy Cora hallotta már ezt a választ – nevetett Fletcher, Reagan vőlegénye miután felszólalt ő is. Fletcher valószínűleg az egyik legviccesebb és legédesebb srác, mondjuk inkább férfinek, a világon és azt kell, mondjam, hogy a nővérem jól kifogta magának a pasast.
- Hát nem – jegyeztem, meg míg a szívószálammal babráltam – Mellesleg meddig maradtok? – tettem fel a kérdést.
- Nekem olyan hajlani kettő körül a repülőtérre kell mennem, fontos megbeszélni valóm van néhány másik szakáccsal – sóhajtott fel Fletcher.
- Igen, én sem hagyhatom sokáig egyedül a boltot, még akkor sem, ha anya a főnököm – szólalt fel Reagan – De azt hiszem a kettőnkön kívül, mindenki más marad? – nézett kérdőn a testvéreinkre, Haileyre és Mollyra, Serena húgára.
- Persze, nem volt elég néhány órát eltölteni az én kedvenc kis húgocskámmal és barátaival, akiket lassan két éve nem láttam! – jelentette ki Hunter.
- Hát, ha nem merülnél el annyira a tanításban, lehet, hogy lenne időd meglátogatni meg ilyenek – kacsintottam rá, mire mindenki halkan felnevetett.

Nem sokkal azután, hogy a téma elterelődött arról, hogy ki mikor megy haza és meddig marad, meghozták az ételeinket. Ami azt illeti, az én hangomat nem is lehetett hallani, míg a kezemben evőeszköz volt és az asztalon, előttem pedig tányér megpakolva ínycsiklandozó ételekkel. Oda és vissza voltam az édességekért, a desszertekért, talán emiatt is kezdett el érdekelni a cukrászat, szóval, míg én a sütimet ettem, melyet még pluszba rendeltem, mindenki más már készen volt. Azonban nem tehettem róla, egész életemben én voltam az, aki utolsónak fejezte be az ételét.

Evés után, kiültünk a kis teraszra, ahol egy-két koktél és nassolni való kíséretében, beszélgettünk. Mindenki mindenkivel. Ismertük már annyira egymás családját, hogy semmi ne legyen kínos vagy erőltetett, és ennek örültem. Igazából nagyon boldoggá tett és áldottam az égieket érte. Hátradőlve a kényelmes széken, egy pohár Spiced Mjitoval a kezemben kezdett leesni az egész, hogy nem csak azért voltam annyira jó hangulatban, mert a családom és a barátaim családjai jól kijöttek, hanem azért is, mert a diploma végre a kezeim közt volt és tudtam, hogy a jövőm végleges megformálása az én irányításom alatt van.