05. Szerencsés

Helloooo,
Oh-uh, a mai rész egy chill rész lesz. :3 Leginkább Cora+Jai lesz benne, but ilyen is kell, hiszen így tudjuk bemutatni a barátságukat meg minden. :3 Mi személy szerint élvezzük írni az olyan részeket, ahol ők vannak főszerepben, hiszen mindketten élnénk-halnánk egy olyan haverért, mint Jai. Vagy akár Cora. Omg. Jora az a tipikus "bff goals" páros lolz. :3 Mi gondoltok róluk mellesleg? Mi a véleményetek a kapcsolatukról? Nyugodtan osszátok meg velünk komiban. :3 Um köszöjük a pipákat és a kommentet az előző rész alá, örülünk neki, hogy még, ha az első két nap miatt a suliban nem volt időtök írni pár sort, legalább jeleztétek egy pipával, hogy elolvastátok a részt. Írjatok pár sort, hogy milyen a suli, nem hinnétek, de érdekel minket, mi van veletek.:D Jó olvasást! X♥

x CORA ASHFORD x

Másnap reggel az eső kopogására ébredtem, mely egyáltalán nem tetszett, így egy párnát a fejemre húztam és a fejemet pedig próbáltam minél jobban a matracba passzírozni. Miután szét nyomtam az arcomat, durcásan felkeltem és a fürdőbe csoszogtam, hogy pisiljek. Nem akartam kikelni az ágyból, de egy kávéra sürgősen szükségem lett volna, így hát halkan lementem a konyhába és gyorsan csináltam egy bögre energia bombát. Nem mintha, most egy kávé feltudott volna pörgetni. Mérges voltam mindenkire, amiért esik az eső, és amiért az eső kopogása az ablakpárkányon felébresztett.

A szobámba visszaérve becsuktam az ablakot, ami miatt még hangosabb volt az eső. Így hát mikor kicsit tompult, megkönnyebbülve húztam el a függönyt és telepedtem le az ágyamra. Miután megittam a kávémat, visszabújtam a takaró alá, a bal oldalamra fordultam, és magamat figyeltem a tükörben, melyre pontosan ráláttam. Azután a szőnyeg mintázatát kezdtem tanulmányozni, végül pedig újra álomba szenderültem.

Fogalmam nem volt, hogy mikor keltem fel legelsőnek, azonban mikor szemeim újra felnyitottam, sokkal világosabb volt. Hirtelen melegem is lett, így muszáj volt ledobnom magamról a vastag takarómat, mely általában fel van húzva a nyakamig még nyáron is. London, de Anglia úgy egészében képes volt olyan rideg és hideg lenni néha még nyaranta is, hogy totál feleslegesnek véltem azt, hogy legyen egy vékonyabb takaróm is. A telefonomra pillantva szembesültem az idővel, mely lassan közelített az egy órához illetve egy üzenet is fogadott, még hozzá az öcsémtől. Amint végig futtattam a szemeim a sorokon, nem tudtam, hogy nevetnem vagy sírnom kellett volna, és hogy örülnöm vagy idegesnek kellett volna lennem. Úgy értem, Harry velem baszakodott, és nem az öcsémmel, szóval, oké, megértem, hogy beleegyezett abba, hogy elmegy vele. De ugyanakkor nem voltam tisztában egy-két dologgal… Alig ismerte a srácot egy napja. Nos, nem is ismerte. Beszélgettek egyszer-kétszer és már tök lazán elmegy vele mindenhova? Igen, Miles talán tizenkilenc éves és nem sokára tölti a huszadik születésnapját Szeptemberben, de akkor is féltem! Még jó, hogy féltem. Hiszen a kisöcsém, és az elkövetkezendő pár hétig rám van bízva. Így ha történik vele akármi is, nem úszom meg szárazon.

Morgás hagyta el a számat, míg felültem az ágyamban aztán letettem a lábaimat a puha, fehér szőnyegre. Egy rendezetlen gombócba kapartam össze a hajamat, melyre ráfért a mosás, aztán a fürdő fele indultam meg hogy fogat mossak. Egyszerűen ki nem állhattam, ha a szükségesnél tovább kellett reggeli szájszaggal lennem. Szóval miután a leheletem már tiszta és mentolos illatú volt, neki láttam a hajmosásnak melyet a kád fölé hajolva vittem véghez. Mikor semmi kedvem nem volt a reggeli tusoláshoz, de a hajamnak kellett a mosás, ez volt az egyetlen alternatív, amivel elő tudtam rukkolni. Se perc alatt egy turbánba csomagoltam a hajam és már távoztam is a fürdőből, hogy egyenesen a konyhába induljak. Még mindig magam alatt voltam egy kicsit, ez pedig mutatkozott abban, hogy egyáltalán nem volt kedvem reggelit készíteni, akármilyen fontos is, hogy reggel megfelelő mennyiségű étel kerüljön az ember szervezetébe. Így hát egy kiadandó fogás helyett, egyszerűen csak újra melegítettem a mikróban a tegnap estéről megmaradt Domino’s pizzát.

Amint megettem a hátra maradt három szelet mennyországot, kidobtam a dobozt a kukába és eldöntöttem, hogy ideje felhívni Milest. Bíztam abban, hogy nála van a telefonja mikor már negyedére csöngött ki a készülék, s egy megnyugodott sóhaj szakadt fel belőlem, mikor hallottam a hangját.

- Jó reggelt, Törpilla – nevetett, hiszen valószínűleg azt hitte, hogy még csak most keltem fel, amikor ez totál nem volt igaz.
- Vicces vagy, Miles – forgattam meg a szemeim vigyorogva, persze ő ezt nem láthatta – Miújság? Mióta mentél el itthonról?
- Um, kilenckor keltem, tízkor jött értem Harry, és lassan két óra. Számold ki.
- Menj a fenébe – kuncogtam – Mi az, hogy Harry jött érted? Megadtad neki a címem?
- Oh, nem – válaszolta azonnal – Azt kellett volna még – horkantott fel – A végén még megírta volna a sajtó egy újságban vagy valamiben és soha nem lenne nyugtod.
- Ez igazán figyelmes tőled, öcskös – nevettem – Mesélj, milyen Mr. Tökéletessel golfozni?
- Tudod, egészen jól játszik. Én magam is meglepődtem rajta, mert azt hittem, hogy csak jártatta a száját, meg hogy direkt cseszegetett téged.
- Most is vele vagy? – kérdeztem kíváncsian, míg hangos kimondóra kapcsoltam a hívást így előre tudtam hajtani a fejem, hogy elkezdjem megtörölni a még mindig nedves hajam.
- Csörgött a telefonja, szóval ő is beszél valakivel – magyarázta bár eléggé szeles lehetett az idő a pályán, hiszen csak úgy süvített a hangszóróba – Na, és te mit csinálsz ma?
- Egy ideje nem beszéltem Jaiel és Serenával, szerintem felhívom, őket aztán megnézem milyen az új ház.
- Szóval akkor több mint valószínű, hogy ott ragadsz majd velük – nevetett fel.
- Üzenetben elküldöm a címet, habár csak pár házzal arrébb fog Mr. Tökéletesség kirakni a lakástól. De ezt nehogy említsd neki!
- Oké – válaszolta nevetve – Én is elég régen beszéltem normálisan a szerelmes párral, úgy hogy jó lesz egy kicsit dumálni.
- Remek – mondtam – Akkor később találkozunk. Jó szórakozást a popsztárral, és ha lehet, akkor verd meg golfban. Már ha lehet olyat.
- Próbálkozom – nevetett ő is – Később találkozunk. 

Miután leraktam a telefont, megfésültem a hajamat és hagytam, hogy megszáradjon magától, mivel semmi kedvem nem volt a hajszárítót előszedni és bekapcsolni. Egy sötétszürke nadrágot húztam magamra egy sima fehér pólóval, majd eldöntöttem, hogy egy kék fehér csíkos fejpántot a hajamba rakom, ha az megszáradt. Közben dobtam egy smst Jainek, hogy egyáltalán otthon vannak-e, zavarnék-e, és hogy van-e valami tervük mára. Rögtön jött is a válasz, hogy én sosem zavarok, és hogy várnak rám. Így hát csak elő kellett szednem a hajszárítót, mert nedves hajjal nem szerettem volna utcára menni, mivel korán reggel az eső is esett, és az idő még most sem olyan fényes. Végül aztán rájöttem, hogy nem kell keresztül utaznom a várost, hiszen Jaiék csak pár házzal laknak arrébb. Morogva elrámoltam, utána pedig zsebre dugtam a telefonomat és néhány bankjegyet, majd bezártam a házat és elindultam Jaiék felé.

Az egész utca nem rég lehetett felépítve, hiszen új házak és utak voltak. Ha az akkori helyzetből kellett volna megállapítanom, azt mondtam volna, hogy csak én meg Jai voltunk a lakosai az utcának. Minden ház fehér volt, némelyik vajas-krémszínű és kövezett. Tipikus gazdag negyednek tűnt és igazán emlékeztetett egy-két helyre Melbourneben. Oh, Melbourne. Olyan jó lenne egy kis időre hazamenni… Mióta elköltöztem otthonról, egyszer sem mentem vissza. Pedig szerettem volna, csak nem volt esélyem. Sosem gondoltam rá igazán, ez is igaz, tekintve, hogy rengeteg tanulni valóm volt és fontosabbnak véltem azt, hogy Londonban maradjak és egy olyan életet biztosítsak magamnak, amit szívesen fogadtam. Az elmúlt négy évet csak magamra szántam és mondhatják rám, hogy önző vagyok, a legkevésbé sem érdekel. A családom megértette, hogy miért költöztem el otthonról és ez egyáltalán nem azért volt, hogy a nap huszonnégy órájában engedjem, hogy felegyen a honvágy. 

Elveszett teóriáim közben megérkeztem Jaiékhez aztán rátapadtam a csengőre. Addig nyomtam a kis gombot, míg meg nem hallottam bentről a legjobb barátom káromkodását és ki nem csapta a bejárati ajtót.

- Komolyan mondom, nincs nálad idegesítőbb teremtés a földön – köszöntött bosszús arckifejezéssel, amin muszáj volt nevetnem.
- És még te sírtál majdnem azon, hogy elköltözünk egymástól – forgattam meg a szemeim – Na, vidd arrébb a tonnás testedet – löktem arrébb, hogy be tudjak lépni a házba – Hol van Serena?
- Anyjával tartanak csajos napot – vont vállat – Bár ez csak nekem jó, mert így legalább egész nap a kanapén heverhetek, sörrel a kezemben.
- Tipikus fiú – sóhajtottam fel, míg ledobtam magam a kanapéra és előhúztam a telefonom.
- Szóval, mit akarsz? – kérdezte felvont szemöldökkel amint felhúzott lábakkal helyet foglalt mellettem – Gemma partija óta nem kerestél, miért most? Különben is, hol van Miles?
- Oh, ember, nem állsz készen arra, amit mondani készülök – nevettem el magam, míg a fejem alá nyomtam egy párnát, hogy jobban rálássak Jaire és a lábaimat kinyújtottam így azok az ölébe voltak.
- Gyerünk, kotyogjad csak el a mondani valód.
- Minden Gemma partján kezdődött, szóval ezért nem kerestelek egy ideig.
- Már is lecseréltél? Pft kösz szépen – forgatta meg a szemeit – Ezért segítettem neked pakolni meg minden.
- Túl teszed majd magad rajta – nevettem – Mindegy. Tehát, a partin, egy valaki vett nekem egy italt, és mint tisztában vagy vele, hiszen ott voltál, Niall hozta nekem oda. Ezután mikor elmentem, Harryhez mentem oda, mert azt hittem, hogy ő vette nekem.
- Miért? – kérdezte nevetve.
- Mert mikor az elsőt rendeltem, ott volt és hallotta.
- Oh, ez akkor volt, mikor oda mentem hozzátok, nem?
- Mhm – bólogattam – És izé, végül kiderült, hogy nem ő vette. Emiatt egy kicsit beégtem előtte. Főleg mert mikor másnap felhozta az egészet megint, szinte alig tudtam, hogy miként reagáljam le.
- Mi történt másnap? Csak nem randiztatok vagy valami?
- De, persze – mentem bele a játékba – Elvitt egy flancos étterembe és megcsókolt az ajtóm előtt mikor hazahozott.
- Aw, édes – jegyezte meg elváltoztatott hangon aztán felnevetett.
- Másnap drága barátocskám, Harry és Niall egész nap, ismétlem, egész nap a cukrászdában lógtak és felzabálták a süteményeimet!
- Bezzeg mikor én vetettem fel ezt az ötletet, kiröhögtél, majd lecsesztél, és naná, hogy nem kaptam aznap sütit! – háborodott fel tök jogosan, míg én csak kinevettem, és visszaemlékeztem az esetre, mely akkor inkább bosszantott, most pedig mindinkább megnevettet. Jai bármire képes, ha a sütiről van szó, pláne, ha én sütöttem. Minden nap vittem neki valamit a cukrászdából, ha pedig éppen szabadnapos voltam, otthon sütöttem, amiből, naná, hogy megkapta az egész tepsit. Egyszer felvetette, hogy amíg én dolgozom, addig ő beül a cukrászdába és tanul, közben pedig minden süteményt megkóstol, mire én tényleg először kiröhögtem, aztán pedig lecsesztem, végül még meg is csapkodtam, hogy a tanulást komolyabban kéne vennie. Istenem, hány ilyen szituációt éltem meg ezzel a hülyével.
- Oké, de nem dobhattam őket ki csak úgy! Még mindig nem az én boltom, rémlik?
- De engem nem engedtél be, pedig akkor sem a te boltod volt!
- Jaj Jai – nevettem rajta – Ne légy már ennyire gyerekes! Na, szóval ott tartottam, hogy felzabáltak minden süteményt. Közben meg kifaggattak.
- Kifaggattak? Miről?
- Simán összerakták, hogy Ausztráliából jöttem, bár igaz, az akcentusom elárul minden alkalommal és Niall még a vezetéknevemet is tudta! Aztán megkérdezték meddig dolgozom, még Nathanről is be kellett számolnom nekik, mert nem szálltak le rólam! Ja és Harry egyfolytában tortás lánynak hív, ami szintén kezd az agyamra menni! Aztán mikor nagy nehezen eltűntek, másnap, szerinted mégis kivel futunk össze a golf pályán?
- Ti golfozni voltatok?
- Jesszus, te aztán megragadod a lényeget – forgattam meg a szemeimet.
- Jól van már, na. Szeszélyes vagy. Gondolom Harryvel találkoztatok.
- Hát előbb Niallel. Aztán megjelent Harry egy borzasztóan aranyos szőke hajú kislánnyal.
- Harrynek kislánya van?
- Néha komolyan elgondolkozom, hogy hogyan kerültél te egyáltalán egyetemre, és hogyan lehet ma már diplomád! – ordítottam az utolsó szavakat a képébe, míg ő csak összeszorított szemekkel várta, hogy lehiggadjak. Miután ez megtörtént, a szájához emelte a sörös üveget és lazán beleivott – Uh, még két óra sincs haver, mióta iszol te kora délután? – húztam el a számat.
- Szóval akkor… – kezdte kikerülve a kérdésem – Harrynek van egy lánya.
- Keresztlánya! Duh, komolyan, ne legyél már ennyire fafejű!
- Jól van már, csak szívatlak. Egész szépen kikészültél – villantott egy fogsoros vigyort, aztán pedig büfögött egyet.
- Oh, még egyáltalán nincs vége a történetnek! Ugyanis, ha ez még nem lenne elég tegnap kiakadtam Milesnek a golfpályán, és nem szép dolgokat mondtam Harryről meg Niallről.
- Várj, kitalálom! Miközben kiakadtál, mögötted álltak, amit te nem vettél észre, így ők mindent hallottak!
- Oké, csak nem vagy annyira remény vesztett – sóhajtottam, aztán pedig az arcomat a kezeim közé temettem – Így volt. Aztán pedig elviharoztam.
- Hát Minnie, szépen megcsináltad! – vigyorgott barátom, ami miatt a combjára ütöttem.
- És akkor ma reggel vár az üzenet Milestől, hogy ő lelépett Harryvel. Oh, kösz szépen öcsi a támogatást.
- Na, ne légy már durcás, Miles csak haverkodik. Sőt, fogadom, hogy tisztára mosta a neved is Harry előtt.
- Szarul érzem magam, amiért tegnap meghallottak – vallottam be saját magamnak, de hangosan mondhattam, hiszen Jai reagált rá.
- Hát talán bocsánatot kérhetnél tőlük.
- Nem tudom a telefonszámukat. Nem mintha, meg adnák nekem vagy valami. Hiszen ők mégis csak hírességek, és alig ismerjük egymást.
- Ez nincs így Cora, te magad mondtad, hogy tegnap előtt kifaggattak. Ők szinte mindent tudnak rólad. Neked pedig csak elég felmenned az internetre, hogy megismerd őket.
- De én egyáltalán nem így akarom őket megismerni! Az internet leír minden féle hazugságot! Ők kedves emberek!
- Szóval ezt már sikerült levágnod.
- Még szép, hogy sikerült levágnom, elvégre négy napja folyamatosan találkozom velük. Először a diplomaosztón. Aztán a partin. Mini golf – soroltam neki, ő pedig bólogatott – És nem tudod, hogy ez alatt a négy nap alatt, hányszor hoztam magam ciki helyzetbe előttük! Ugh, az pedig, hogy Harry hányszor nevetett ki. Inkább ne is beszéljünk róluk! – szorítottam magamhoz a párnát, melyet magamhoz vettem, Jai pedig bólintott.
- Kérsz egy sört?
- Duh, nem – forgattam meg a szemeimet.
- Van citromos is. Biztos nem?
- Igen! Nem kérek!
- Hát rendben. Én hozok még egyet.
- Jai – szóltam neki, mikor felállt.
- Mi az Minnie?
- Valami gond van? – ültem fel, miközben a homlokomat ráncoltam. Komolyan, ilyen korán nem szokott sörözni! Túl jól ismerem már őt!
- Tessék? Dehogy! Mi lenne? – mosolyodott el nyugtatólak, én pedig visszadőltem kényelmes pozíciómba.
- Nem tudom. Fura vagy – motyogtam.
- Megszokhattad volna már! – nevetett, miközben a konyhába indult.
Mikor visszaért, ugyanoda ült, ahol az előbb volt, és figyelmesen néztem amint a szájához emelte az üveget.
- És, mit fogsz csinálni ezekkel a hírességekkel? – kérdezte végül, mikor már valószínűleg megunhatta, hogy folyamatosan őt bámulom – Úgy tűnik, hogy mindenütt ott vannak, ahol megjelensz.
- Fogalmam nincs – vontam vállat – Abban biztos vagyok, hogy muszáj lesz leállnom azzal, hogy vonzom őket oda, ahol én vagyok, ugyanis semmi szükségem a hírnévre. Nem akarok újságok címlapján szerepelni, mint az egyik barátnője. Nem erre születtem.
- Sokan lennének a helyedbe pedig – nevetett – Gondolj csak bele, hogy milyen nagy neve lehetne a cukrászdának, ha a média fülébe jutna, hogy Harry Styles vagy Niall Horan barátnője vagy!
- Az csak kihasználás lenne, nem gondolod? – kérdeztem felvont szemöldökkel – Egyáltalán nem vagyok olyan, aki átverne valakit, csak hogy hírnévhez jusson.
- Nem kellene átverned senkit, Cora. Mi van, ha idő előtt beleszeretsz valamelyikbe?
- Pft, hogyne – forgattam meg a szemeim – Gyerekeim ne legyenek az egyiktől?
- Akár – vont vállat – Aztán bejelentheted, hogy szingli anya vagy és követeled, hogy fizessen gyerektartást. Dőlne a pénz jobbról balra, ki sem látnál a sok bankjegytől amin Lizzie feje lenne.
- Lizzie? – kérdeztem vissza nevetve, noha tisztában voltam azzal, hogy a Királynőről beszélt – Szerintem megártott neked a sör.
- Talán – rántotta meg a vállát – Talán nem. De, éhes vagyok.
- Én is – nyüszítettem fel, míg a hasamat nyomogattam – Semmi kedvem főzni.
- Nekem sem – röhögte el magát – Kínai?
- Igen! – kiáltottam fel hirtelen amint elhúztam az „e” betűt – Tök régen ettem már kínait.
- Én a tegnap esti maradékot ettem reggelire, de a gondolata is eléri, hogy összefusson a nyál a számba.
- Látom, a mai nap mindketten elég lusták vagyunk. Én is tegnapról maradt pizzát reggeliztem.
- Látod? Ez volt az egyik oka annak, hogy mi együtt laktunk! – rázta meg a fejét állbosszúsan – Serena mindig friss kaját csinál és sosem engedni, hogy rendeljek – biggyesztette le az ajkát szomorúan.
- Örülj neki, hogy van, ki gondoskodjon rólad! – nevettem fel – Legalább biztos, hogy egészségesen eszel.
- Pft, rendesen hiányzik minden Takeaway Tuesday és Thursday – sóhajtott fel amint valószínűleg visszaemlékezett a napokra, amikor mindig csakis rendeltük a kaját. Jó volt, mert a hét többi napján meg átrendeltük Serenát hogy főzzön nekünk vagy mi mentünk át hozzá.
- Nekem is – értettem egyet, míg belementem a játékba – Egyedül nem olyan buli.
- Muszáj lesz itt aludnod valamikor – mondta azonnal – Feltehetőleg egy kedden vagy csütörtökön!
- Jövő hét? – kérdeztem.
- Ugh, nem jó – forgatta meg a szemeit. Egy hatalmas sóhaj hagyta el a száját mire én felkaptam a tekintetem és muszáj volt normálisan felülnöm.
- Jai, gyerünk, mi a baj? – kérdeztem halkan, még is erőteljesen és komolyan – Történt valami?
- Emlékszel, amikor jelentkeztem arra a kisegítő állásra? Dunkirkben?
- Nem tudom, hogy hol volt az állás, de igen, valami rémlik. Miért? Csak nem megkaptad?
- De, megkaptam – jelentette ki csendesen. Miért nem örült? Miért ült egy helyben és bámult maga elé, készen állva arra, hogy sírjon?
- Jai, miért nem örülsz neki? Ez csodálatos! – mondtam, míg mellé ültem és a jobb kezemet a vállára tettem. Lassan simogatni kezdtem a vállát és a hátát is, hiszen ez mindig elérte, hogy rám figyeljen és megadja magát.
- Ugye tudod, hogy Dunkirk, Franciaországban van? – kérdezte.
- Most már igen – kuncogtam el magam csendesen – De mi baj van ezzel?
- Mikor elmondtam Serenának, kiborult – eltátott szájjal ültem mellette, míg ő letette a földre a sörös üveget és a tenyereibe temette az arcát – Ez volt az, ami elérte, hogy a mai napon menjen vásárolni az anyjával. Dühös, mert még csak most költözünk össze, de már el kell mennem. Miért kellett elvállalnom egy olyan filmet, ami Anglián kívül van?
- Héj, ez nem a te hibád – mondtam szinte, azonnal míg a bal kezemmel a felkarját, a jobbal pedig a hátát simogattam – Sőt, ez fantasztikus hír, hallod? Most kerültél ki az egyetemről, de már egy magas színvonalú film rendezésében fogsz részt venni. Biztos vagyok abban, hogy Serena csak megijedt, hiszen valljuk be, négy éven keresztül, egyszer sem voltál távolabb tőle. Mondjuk tőlem sem, de azt hiszem, én valamivel jobban fogok ezzel az egész helyzettel megbirkózni.
- Azt szerettem volna, ha örül a sikeremnek…
- Tudom, hogy örül neki, csak hirtelen érte a bejelentésed. Ne gondolj túl sokat bele a helyzetbe, mert a végén megbolondulsz tőle.
- Azt hittem, hogy ma megtudjuk ünnepelni a jó hírt, de totál leszarja a fejem mióta tudja, hogy nem sokára elmegyek.
- Lesz időnk ünnepelni, ne aggódj – mosolyodtam el bár nem látta, hiszen még mindig a tenyerébe temette az arcát – Na, gyerünk, ne sajnáltasd magad, adj egy ölelést – szóltam rá amint felkeltem mellőle és az ujjainál fogva szerettem volna felhúzni őt.
Végül beadta a derekát és a nyakam köré fonva a karjait szorosan megölelt.
- Annyira szerencsés vagyok, hogy vagy nekem – motyogta a fülembe aztán hangosan felsóhajtott.
- Tudom – nevettem el magam mire ő csak lereagálta az egészet egy „pft”el.