07. Glastonbury

Helloooo,
Ooooo, a mai részben lesz mindenkiből egy kicsi, szóval reméljük, hogy készen álltok rá. :3 OMG 13 FELIRATKOZÓ. THANK YOU SO MUCH GUYS! ♥ But damn, mostanában alig van visszajelzés. :c Like az előző részhez nem jött egy komi sem but ettől függetlenül köszönjük a pipákat! ^^ Örülnénk, ha megosztanátok velünk mit gondoltok az adott részről vagy úgy általánosságban a blogról, szóval ne fogjátok és bátran írjatok bármit ami a nyelvetek hegyére jön. :D Jó olvasást bbz. X

x CORA ASHFORDx

A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor megjelent körülöttem az árnyék, amint hátrébb léptem a pulttól az egyik lábam megakadt a másikban és kis híján eltaknyoltam a padlón. A telefonom a földön végezte, míg a kezeimmel a pult szélébe kapaszkodtam meg, ezzel megelőzve azt, hogy valóban seggest üljek. Még mindig ezerrel vert a szívem a mellkasom ellen, míg felkaptam a tekintetem az előttem lévő személyre. Zöld tekintetében szinte elvesztem amint rá bámultam, ijedt arckifejezése egy picit megnyugtatott, mert legalább nem röhögött ki, amint majdnem elestem.
- Jól vagy? – kérdezte azonnal. Tenyereivel a pultra támaszkodott, a szemei valóban ijedtnek tűntek aztán mikor bólintottam egy aprót, egy halvány mosoly kúszott helyes arcára.
- Igen – sóhajtottam egy nagyot – Mit keresel itt?
- Hát, jöttem az ingyen sütimért, aztán végül fizettem egyért egy kávéval mellé, mivel nem láttalak egész nap.
- Oh, basszus, elfelejtettem – csaptam a homlokomra a tenyeremmel – Egész nap hátul sütöttem, rengeteg megrendelés volt, úgy hogy fel kellett kötnöm a gatyámat.
- Semmi gond – mosolygott – Louise megengedte, hogy itt maradjak, mert azt mondta, hogy nem sokára úgy is ki jössz.
- Értem – bólintottam egy nagyot – Akkor, szeretnéd még az ingyen sütid?
- Azért vagyok itt, nem igaz? – kérdezett vissza pimaszan, mire csak megforgattam a szemeim.
- De – értettem egyet egy apró kis mosollyal az arcomon – Milyet kérsz?
- Olyat, amilyet te sütöttél és szerinted a legjobb – vont vállat, míg átsétáltunk a hűtőhöz ahol számtalan sütemény volt megtalálható és megvásárolható.
Gondolkodó fejet vágva néztem végig a süteményeken aztán magamhoz véve a kiszedő villaféle eszközt, az édesség felé nyúltam és a tányérra helyeztem.
- Vörös bársony torta, fehér csokoládéval bevonva, sajtkrémmel és málnával megtöltve – helyeztem elé a tányért a pulton aztán kivettem egy villát a tartóból és a kezébe adtam – Milyen? – kérdeztem, mikor bekapott egy falatot. Válaszként egy nyögést kaptam és a szemeit is lehunyta, míg kihúzta a szájából az evőeszközt.
- Isteni – mondta miután lenyelte a szájában lévő torta falatot, felnyitotta a szemeit és szinte befalta a többit.
- Örülök, hogy ízlik – mosolyogtam rá, míg felkaptam a telefonom a pultról és kisétáltam mögüle – Mellesleg nincs gond abból, hogy ez már a második napja annak, hogy itt töltöd az egész napodat?
- Szünetünk van, szóval – mondta, míg a villa oldalával felszedte a tányérra ragadt krémet aztán lenyalta róla – Nem hiszem, hogy akárkinek is gondot okozna az, hogy hol vagyok meg hogy mikor és mennyi ideig.
- Oh, értem – válaszoltam – Mond csak, milyen érzés híresnek lenni? – kérdeztem kíváncsian, míg felültem az egyik bárszékre. A jobb könyökömmel megtámaszkodtam a pulton aztán a tenyerembe tartottam meg a fejem.
- Um, nem is tudom igazán – gondolkodott el hosszasan – Köszönöm a sütit mellesleg.
- Szívesen.
- Tudod, nem is nagyon szeretem, ha híresnek hívnak vagy neveznek, mert az olyan, mintha nem is igazi embernek könyvelnének el. Szóval, nem érezném jól magam, ha mondjuk, te úgy emlékeznél rám, mint egy híres emberre, ha érted, hogy mire gondolok. Tehát, azt szeretném, ha mondjuk, egy vicces srácként gondolnál rám, mikor meghallod a nevem, nem pedig úgy, ahogy a média beállít.
- Hogyan állít be a média? – kérdeztem komolyan – Bocsánat, de tényleg nem tudok sokat rólad vagy a bandáról. A nevetekkel tisztában vagyok, meg hogy Zayn lelépett a bandából, de ennyi. Oh, és hogy ti vagytok a legnagyobb banda a világon és elvileg nektek vannak a legjobb rajongóitok bár néhányan eléggé vadak.
- Azt hiszem, ennyinek kellene a sajtóban is lennie – sóhajtott fel amint elfordult tőlem, így a fallal szemben ült és a kezeit összekulcsolva kezdte fel és lerugóztatni a lábait.
- Akkor gondolom, csak a rosszat látják bennetek és minden szavaitokat kiforgatják.
- Pontosan – mondta határozottan – Elég szomorú, ha engem kérdezel.
- Valamiből azoknak az embereknek is meg kell élni, nem igaz? – kérdeztem ironikusan – De ugyanakkor jobb lenne, ha az igazságot hangoztatnák, mint sem a marhaságokat.
- Valóban jobb lenne, de nem sok mindent lehet tenni ellene. Plusz, már mindannyian meg tanultunk élni vele.
- Nem gátolnak meg ezek a dolgok abban, hogy új emberekkel ismerkedjetek meg?
- Néha, de ez totálisan embertől függő – magyarázta, amit én teljes figyelemmel és érdeklődéssel hallgattam – Természetesen jobb, ha te felhívod a figyelmüket a sok sületlenségre, amelyet az újságírók összehoznak, mielőtt az egész helyzet romba dőlne.
- Történt már veled vagy valamelyik sráccal olyan, hogy egy pletyka miatt nem sikerült megismerni valakit?
- Velem még nem igazán – válaszolta miközben nemlegesen megrázta a fejét – Niallel azt hiszem már előfordult, hogy nagyon tetszett neki egy lány, viszont egy alkalommal elmentek bulizni és hát ugye lekapták őket. Másnap Niall kapta az üzenetet, hogy a lány nem akar tőle semmit, mert túl soknak vélte, hogy még egy partira sem tud Niall elmenni úgy, hogy ne kapják lencsevégre.
- Uh, szegény.
- Ki? A lány, vagy Niall?
- Mindketten, de leginkább Niall – nevettem fel – Elég igazságtalanság csak emiatt kikosarazni – mondtam, Harry pedig bólintott – Szóval most élvezed a szabadságod? – váltottam témát, ő pedig elmosolyodott. A világ leggyönyörűbb mosolyával állt előttem ez a srác. Komolyan, még egy fiút sem láttam ilyen szépen mosolyogni. Kicsit kezdek tőle megkergülni.
- Igen, mondhatni. Régen volt már ennyi időm a családomra és a barátaimra.
- Gemma is biztosan nagyon örül akkor.
- Szerintem nem – mondta, miközben a száját egy halk nevetés hagyta el – Halálra idegesítem – vigyorgott kisfiúsan, én pedig szintén felnevettem.
- Oh, vele érzek együtt. Tudom milyen egy idegesítő öcs – nyögtem fel, Harry pedig felnevetett.
- Tényleg, tegnap nagyon jól éreztem magam az öcséddel. Rendes srác. Tudod, imádtam, hogy vele totál hétköznapi dolgokat csinálhatok. Például a hamburger evés, nem is, inkább zabálás, meg a golf, aztán a videó játék. Persze mindezeket ugyanúgy csinálom Niallel, vagy Liammel és Louisval, de Milesel más volt és jó értelemben – mesélte, én pedig csüngtem minden egyes szaván, melyet a formás ajkaival formált. Te jó ég, mikre gondolok?!
- Értem mire gondolsz – mosolyogtam rá nyugtatólak. Harry egymás után dobta fel a témákat, én pedig imádtam, hogy ennyire gyorsan, ilyen rövid idő alatt egy hullámhosszra kerültünk.

Már csak azt vettem észre, mikor Nathan megérkezett, és mosolyogva végigsimított a karomon. Totál nem zavartatta magát, míg én nagyon kínosan éreztem magam, hiszen eltolni a kezét nem tolhattam, de ez talán Harry szemében úgy tűnhetett, hogy tetszett Nathan gesztusa, ami nem igaz! Ezután Harry megköszönte még egyszer a süteményt, majd összepakolta a laptopját, mely azon a hátsó asztalon pihent, ahol legutóbb is ültek Niallel és elment. Fintorogva léptem a konyhába, hiszen nem örültem neki, hogy elment, ráadásul ilyen hirtelen, mintha Nathan azt éreztette volna vele, hogy kopjon le. Emiatt legszívesebben utána futottam volna az utcán, de tudom, hogy óriási hülyét csináltam volna magamból, éppen ezért maradtam a fenekemen.

**

Reggel tízkor keltem fel, és egy ideig totál kábán bámultam körbe a hotelszobában, mire leesett, hogy Piltonban vagyunk. Balra pillantva az öcsém fejét láttam meg, amint a másik ágyon húzza a lóbőrt. Elvigyorodtam, aztán a telefonom után nyúltam, mely az éjjeli szekrényen volt. Miután egy kicsit nyomkodtam és válaszoltam anyu üzenetére, felültem és kiszálltam az ágyból. A fürdőbe indultam, ahol elvégeztem a dolgaimat, majd visszamentem Mileshez. Kinyitottam az apró kis bőröndöt, majd nem sok gondolkodás után kihúztam egy playsuitot. Elővettem egy tiszta fehérneműt is, majd a fürdőszobai retikülömmel visszamentem a fürdőszobába. Felöltöztem, felraktam egy alap sminket, majd a fülembe raktam egy pár fülbevalót és a kezeimre csúsztattam pár karperecet. Hajamat megfésültem, majd két tincset előröl választva hátul összefogtam. Visszamentem a szobába, és mivel Miles még mindig aludt, kénytelen voltam felébreszteni őt. A hasam már kongott az éhségtől, egyedül pedig nem szerettem volna reggelizni, menni.

Persze, mint ahogy arra számítottam, sikertelen volt az, hogy kirángassam őt az ágyból. Azt a választ kaptam, hogy rendeljek szoba szervizt, szóval miután kitaláltam, hogy miként működik a szobatelefon, rendeltem két tányér sajtos omlettet, pirítóssal, palacsintát és két pohár narancslevet illetve két pohár vizet is.
- Miles, ideje felkelni – dobtam rá egy párnát, míg az ágyamon ültem törökülésben, hiszen még mindig a hasán fekve ölelte magához a fehér párnát – Megrendeltem a kaját és reggeli után jó lenne elindulni.
- Egész nap talpon leszünk, had élvezzem ki a fekvést – morgott.
- Öcskös, ha erre nem vagy képes, hogy fogod kibírni ezt a hetet? Rengeteg mindent szerveztem és mindent ingyen kapsz, szóval jobban jársz, ha megbecsülöd az itt létet meg engem.
- Blah-blah-blah. Befejezted már a csacsogást?
- Időben kellett volna lefeküdni, édesem – forgattam meg a szemeim. Mielőtt mondhattam volna még valami mást, kopogás szűrődött be az ajtón, jelezvén, hogy a szobaszerviz megérkezett – Gyerünk, kelj fel, itt a kaja.

**

Nevetve néztem, amint Miles beleragadt a sárba és ez valószínűleg csak még jobban bosszantotta őt. Már reggel óta egy eléggé irritált kedvében volt, szóval elképzelhető, hogy a sáros hely és az én nevetésem csak még rákanalazott az ő kedvére. De hát mi mást tehettem volna? Én személy szerint először kiröhögöm a családtagjaim és barátaim, ha ilyen helyzetbe kerülnek, aztán ha sikerül összeszednem magam, akkor segítek rajtuk. Milest pedig a sárban szenvedni, látni nagyon is nevetséges volt. Nagy erővel megemelte a lábát, amivel csak annyit ért el, hogy lejött a lábáról a gumicsizma, zöld zoknija pedig virított előttem. Egy lábon állva egyensúlyozott, miközben nekem könyörgött, hogy segítsek, de én csak álltam tőle pár méterre, és legszívesebben lekuporodtam volna a földre, de akkor csak én is sáros lettem volna.
- Hé, nem hiszem el, Cora? – hallottam meg magam mögött egy ismerős hangot, majd mikor megfordultam, Niallt pillantottam, meg aki mosolyogva felénk futott.
- Niall – hagytam abba a nevetést és mosolyogva néztem a srácra – Szia. Nem gondoltam volna, hogy találkozunk.
- Hidd el én sem – nevetett – Mi újság? Hogy vagy?
- Héj, még mindig itt vagyok, segítsetek már! – kiáltott fel Miles, mire Niall kilesett mögém és elnevette magát.
- Te jó ég Miles – ment felé nevetve, majd a kezét nyújtotta, mire öcsém belékapaszkodott és visszadugta a lábát a gumicsizmájába. Ezután Niall kihúzta őt, én pedig még mindig nevetve kísértem figyelemmel a történéseket.
- Nagyon vicces! Remélem, tudod, hogy én sem fogok segíteni, ha te ragadsz be – morgolódott Miles.
- Blah, blah, blah, hát persze – reagáltam le, majd Niallre pillantottam, aki szintén engem nézett.
- Akkor majd én segítek – nevetett a szöszi, én pedig vigyorogva rábólintottam.
- Kikkel vagy itt? – kérdeztem rá barátságosan, ő pedig arra nézett, amerről jött.
- Oh, pár haverral jöttem – mondta, míg a fejével jobbra biccentett. Szemeim elé került egy nagy csoport férfi, akik sokkal idősebbnek tűntek, mint Niall – Ti csak ketten vagytok? Esetleg Jai vagy Selena?
Nevetve esett le, hogy Serena helyett Selenát mondott, de legalább Jait eltalálta.
- Um, igen, ketten vagyunk csak – válaszoltam, míg az öcsém a kezeit törölte a nedves törlőkendővel, melyet szerencsére beledobtam a táskámba mielőtt eljöttünk volna a hotelből – Jai és Serena is dolgozik, bár Jai jelenleg Franciaországban van.
- Oh, Serena – nevette el ő is magát – Basszus, ez ciki.
- Ugyan, semmi gond – vontam vállat – Na, és meddig maradsz?
- Egy-két napig biztosan – válaszolta – Szeretnétek csatlakozni hozzánk mellesleg? Nem sokára megyünk enni. Mikor bejöttünk a kapun, egészen közel hozzá láttunk egy hamburgeres kocsit és mennyei volt az illata.
- Miles, éhes vagy? – kérdeztem, noha nem figyelt – Miles! – szóltam neki hangosabban.
- Mi van?! – kérdezett vissza totál frusztráltan, mire csak megforgattam a szemeim és legszívesebben bemutattam volna neki. Miért ilyen roppant idegesítőek a testvérek?
- Nagy pofád és kevés eszed – jegyeztem meg a bajszom alatt, de mikor Niall felnevetett, tudtam, hogy elég hangos volt ahhoz, hogy ő meghallja – Éhes vagy?
- Ja – válaszolt flegmán mire felsóhajtottam aztán Niall felé fordulva, bólintottam egyet az előbb kérdezett kérdésére. Niall kérdőn rám nézett, mire én csak mosolyogva legyintettem egyet, ő pedig aranyosan bólintva mosolygott és elindultunk a barátai felé.
- Skacok, remélem nem baj, ha Coráék csatlakoznak hozzánk – mondta Niall, mire mind felénk fordultak, én pedig mosolyogva intettem nekik.
- Sziasztok.
- Helló – köszönt Miles is, közben egy picit engedett a komorságából.
- Persze, hogy nem Neil, sziasztok – köszönt az egyik magas fickó – Steven vagyok – mutatkozott be és kezet nyújtottam, amit megráztam.
- Cora.
- Miles.
- Jöttök velünk kajálni? Olyan hamburgerest láttunk – hümmögött fel, én pedig mosolyogva bólintottam, így el is indultunk.

A többi srác nem igazán foglalkozott velünk, viszont Stevennel és Niallel nagyon jól elszórakoztunk. Láttam Milesen, hogy ő is kezd feloldódni, és már nevetett is a srácokkal, így megnyugodtam. Miközben kerestük a hamburgeres bódét, nem tudtam nem észrevenni, hogy emberek, akik szemben jöttek szemüket guvasztva néztek ránk, néhány lány mutogatott és kuncogott is. Fogalmam sem volt, hogy miért néznek minket ennyire feltűnően, már vagy százszor végig pillantottam magamon, de az öltözékemmel minden rendben volt. Az arcomon sem volt semmi, különben Miles vagy Niall már szóltak volna. Aztán leesett, hogy Niall miatt figyel mindenki. Mellette és Miles mellett mentem, totál a figyelem középpontjába kerültem és egyszerűen tényleg mindenki minket bámult. Próbáltam nem nagyon foglalkozni vele, de Niall rögtön kiszúrta, amint leesett, hogy mi a szitu, hogy furán bámulok magam köré.
- Ne foglalkozz vele Cora, mindig ez van – súgta mosolyogva a fülembe – Veled nincs semmi baj.
- Oké, csak most esett le, bocsi – ráztam meg mosolyogva a fejem.
- Ne kérj bocsánatot. Sőt mi több, talán nekem kéne. Holnapra valószínűleg a barátnőm leszel.
- Mi?
- Hát tuti kitalálják, hogy a barátnőm vagy meg minden.
- Oh. Azért mert egymás mellett megyünk?
- Igen – nevetett fel.
- Héj, nem arról a burgeresről van szó? – szólalt meg Miles és balra mutatott, mire mind arra néztünk.
- De igen. Kösz öregem – csapott a vállára Steven, Miles pedig nevetve mondott neki valamit, amire már nem igazán figyeltem oda, hiszen a tömegben kiszúrtam Christ, aki a Coldplay egyik tagja.
- Úristen – álltam le, mire Niall is megállt és felém nézett.
- Mi az? – kérdezte.
- Az ott Chris a Coldplayből, nem hiszem el – kaptam a kezem a szám elé, Niall pedig elmosolyodott és arra nézett, amerre én bámultam.
- Szereted őket? – kérdezte.
- Imádom őket Niall!
- Gyere, menjünk oda. Bemutatlak neki.
- Mi? Jézus, dehogy! Te ismered őt? Naná, hogy ismered – válaszoltam meg a saját kérdésem, Niall pedig csak nevetett. Valószínűleg én is nevettem volna magamon, hiszen előjött belőlem a rajongói énem és eddig nem sokan látták ezt. Nos, a családomon és két legjobb barátomon kívül.
- Miért nem? Tök jó fej.
- Tuti leégetném magamat.
- Buta vagy – nevetett ki – Na, gyere már, ne kéresd magad – kapta el a kezem, majd a többiek után kiáltotta, hogy menjenek csak, mindjárt jövünk, majd Chris felé kezdett húzni.
Mély levegő, Cora. Mély levegő. Próbáltam magam meggyőzni arról, hogy minden rendben lesz, de annyi idő után, végre esélyem volt találkozni az egyik kedvenc énekesemmel. És még csak nem is kell osztoznom rajta más, hozzám hasonló, totál megőrült rajongókkal.
- Héj, Niall! – köszönt a szőkeségre mellettem Chris, én pedig nem tudtam nem elmosolyodni – Mi újság, haver?
- Helló, Chris – pacsizott le az énekessel – Minden oké, veled mi a helyzet?
- Jól vagyok, izgatottan várom, hogy felléphessünk – jegyezte meg valóban izgatottan, a tenyereit összedörzsölte.
- Már én is nagyon várom – mondta Niall – De nem jobban, mint ez a leányzó mellettem – nevetett, amint a karját átdobta a vállam felett és magához húzott – Chris, ő itt Cora, valószínűleg az egyik legnagyobb rajongód.
- Aw, ez édes – vigyorodott el szélesen Chris – Nos, örülök, hogy végre találkoztunk, Cora.
- Hát, akkor nem vagy egyedül – kuncogtam zavaromban és észre sem vettem, hogy milyen pimasz kommentár hagyta el a számat – Úgy értem…
Azonban nem volt időm megmagyarázni, amit mondtam, hiszen Niall és Chris nevetése totál elvonta a figyelmet az egészről.

Miután beszélgettünk és csináltunk néhány képet, Chrisnek mennie kellett. Egy kis részem örült neki, míg a nagyobb szomorkodott miatta, hiszen még is csak a kedvenc énekesem volt, és ha tehettem volna, az egész napot eltudtam volna tölteni azzal, hogy beszélgetünk.
Amint Niallel elindultunk a burgeres felé, nem tudtam a vigyort levakarni az arcomról. Niall komolyan most vitt oda a kedvenc énekesemhez, és bemutatott neki, te jó ég!
- Annyira köszönöm – álltam meg, mire Niall is felém fordult én pedig a nyakába ugrottam. Cselekedetem már csak az után esett le, miután a kezeit körém fonta, de végül is nem volt kínos a szituáció. Nagyon boldog voltam és csak simán megköszöntem Niallnek, amiért odavitt Chrishez.
- Nagyon örülök, hogy ennyire örülsz. Szívesen – mondta kisfiúsan mosolyogva, majd átvetette a karját a vállam felett, és úgy sétáltunk a többiekhez. Ők már jóval előttünk álltak a sorban, így mi intettünk nekik, hogy itt vagyunk és beálltunk a sor végére – Meghívlak, oké? – hangzott Niall mögöttem, én pedig felé fordultam, mire hevesen megráztam a fejemet.
- Nem, dehogy. Az ebédet is te fizetetted a golf klubban, szóval most én hívlak meg téged – mondtam mosolyogva.
- Oké, ez igaz, de ez sérti az önbecsülésem.
- Na, ne kéresd magad, ez csak egy hamburger! Egyáltalán nem gáz, ha én hívlak meg téged.
- De én vagyok a férfi, szóval nekem kell fizetnem.
- Niall, barátok vagyunk, szóval azt hiszem, meghívhatlak egy hambira. De, ha nem szeretnéd…
- Jaj ne vedd komolyan! – nevetett fel – Duh, oké, meghívhatsz – forgatta meg a szemeit, én pedig vigyorogva összeütöttem a tenyereimet, örömömet kifejezve, amiért belement.

Mire sorra kerültünk, Milesék már kikapták az kaját, így korgó gyomorral figyeltem, amint öcsém beleharap az ízletes hamburgerébe, miközben a kezeimet a hasamra szorítottam. Mivel nem bírtam várni, csentem tőle egy sült krumplit, de hamarabb megérkezett a rendelésünk, mint azt hittem. Miközben ettünk, elmeséltem Milesnek, hogy Niall odavitt Chrishez, ő pedig kiröhögött, a rajongói énem miatt, ami totál előbújt belőlem. Nem bántam, csak vigyorogva végig meséltem neki, miközben kiszúrtam tőlünk két asztallal arrébb lévő lányt rózsaszín tincsekkel.
- Héj, az ott Gemma? – kérdeztem Nialltől, mire felkapta a fejét.
- Hol?
- Tőlünk kettővel lévő asztalnál ül.
- Igen, azt hiszem ő az – felelte, közben pedig az említett lány felállt, megfogta a tálcáját és felénk fordult, így megbizonyosodtunk, hogy valóban ő az. Integetni kezdtem neki, de sokára vett csak észre, mivel előbb a tálcáját lerakta a tálcatartóba, és csak utána nézett fel. Felénk sietett, én pedig leugrottam a magas székről, amint hozzánk ért, hogy a nyaka köré fonhassam a kezeimet.
- Cora, Niall! – kiáltott fel nevetve, én pedig mosolyogva átöleltem őt.
- Szia, Gemma!
- Hey, sziasztok. Hát ti? Itt? Így együtt? – kérdezte, nekem pedig kicsit elkerekedtek a szemeim és elpirultam, amint leesett szavainak jelentősége. Elengedtem őt, ő pedig nevetve lökte meg a karomat.
- Én az öcsémmel jöttem és Niallel csak összefutottunk – motyogtam, majd az öcsémre böktem, aki kíváncsian figyelt minket.
- Oh, ne haragudjatok – nevette el magát Gemma, majd átölelte Niallt is. 

Az öcsém és Gemma végül bemutatkoztak egymásnak így a társalgás végül könnyedén folyt közöttünk. Ez persze addig volt így, míg meg nem hallottam az ismerős akkordokat a színpad felől. Gemma is szinte felugrott az asztaltól így egymás kezét megragadva siettünk előre, hogy jobban hallhassuk Bastille egyik jól ismert számát, Pompeii. A szöveget hangosan énekelve táncoltunk, teljesen belefeledkezve mindenbe. Nem érdekeltek az emberek körülöttünk, hiszen több mint valószínű, hogy úgy is túlságosan részegek voltak ahhoz, hogy foglalkozzanak azzal, amit csináltunk. 

A szám végén arra eszméltem fel, hogy semerre se látom Gemma rózsaszín tincseit, úgyhogy lábujjhegyre álltam és próbáltam a szemeimmel megtalálni őt, kevés sikerrel. Gondoltam visszaindulok az asztalhoz, ahol Milesék voltak és, ha Gemma észreveszi, hogy eltűntem, akkor hátha ő is így fog cselekedni. Miközben visszamentem még mindig hevesen forgattam a fejemet balra és jobbra, ennek köszönhetően neki mentem valakinek, ami miatt meghátráltam.

- Ne haragudj! – néztem fel rögtön a srácra, akinek a szemeiben láttam az alkohol hatását, mégis úgy világítottak zöld íriszei, hogy muszáj volt lesütnöm a szemeimet. Ő ezt valami jelnek vette, mivel kezeit a derekamra helyezte, mire én rémültem néztem fel rá – Bocsánat, még egyszer – habogtam és elindultam volna mellette, de ő visszarántott magához, ami kezdett megijeszteni.
- Ne siess annyira cica – vigyorgott, majd még közelebb jött hozzám, én pedig a kezeimet a mellkasára helyeztem, hogy eltoljam magamtól.
- Bocsi, meg kell keresnem a barátaimat. Mennem kell.
- Ne már, az előbb még táncoltál. Inkább rázd nekem is egy kicsit – csúsztak a kezei a derekamról a fenekemre, mire megugrottam, majd hevesen eltoltam magamtól.
- Engedj el! – szóltam rá, majd hátat fordítottam neki és próbáltam kiszabadulni mocskos kezei közül, de erősen szorított magához – Engedj, már el, kérlek! – fordultam felé vissza, a szemeim lassan megteltek a könnyekkel, és csak arra tudtam gondolni, hogy mi fog történni, ha ez az állat tényleg nem enged el.
- Hé, haver, szállj le Coráról! – jelent meg mögötte Niall, majd a kezeit szinte leszakította rólam, engem pedig maga mögé rántott.
- Cora, jól vagy? – nézett rögtön Miles a szemeimbe, én pedig bólintottam és átöleltem.
- Nem érdeklődik irántad, ez van! Na, hordd el magad – lökte meg Niall a másik irányba, majd felénk fordult.
- Minden oké Cora? Hol fogott meg?
- Minden rendben, csak részeg volt – mosolyodtam el halványan – Láttátok Gemmát? Elvesztettem – néztem körbe.
- Gemms az asztalunknál van, azt mondta, hogy nem talált, így inkább visszajött, hátha te is ott leszel.
- Oh, én is ugyanezt akartam tenni, mikor a srácba botlottam.
- Na, gyere – karolt át Miles, Niall pedig a másik kezét vetette át a vállam felett és kettejük között szorosan mentünk vissza az asztalhoz. Bruh, egyáltalán nem hiányzott a napomból a sok részeg, kanos idióta.