25. Átvert

Hellooo,
Boy, ha eddig Harry nem ment az agyatokra, akkor lehet, hogy a tetteivel ebben a részben, eléri majd. :D Szerintem elég jól megírtuk a részt, legalábbis nekem nagyon tetszik, még az is amit én írtam.:D Reméljük nagyon nem akadtok ki.:D Köszönjük szépen az előző részhez érkezett sok kommentet és pipát!:) Jó olvasást! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Mást nem hallottam azok után, hogy Gemma megkérdezte az öccsét, hogy normális-e vagy sem. Bár azt hiszem ez is volt a lényeg. Mármint, hogy ne legyek fültanúja annak, ami majd lefolyik köztük. Gemma valószínűleg egy szívességet tett nekem azzal, hogy elrángatta tőlem az öccsét olyan messzire, amennyire az csak lehetséges volt. Nem tudom végül mennyi idő telt el, de csak akkor kaptam fel a fejem, mikor Niall nagy vigyorogva lépett be. Egy szomorú mosolyt küldtem felé, pedig nem akartam sajnáltatni magam. Sosem szerettem, ha az emberek megsajnáltak. Nem kellett, amint rám néznek, azzal a tipikus tekintettel aztán elmondják, hogy minden rendben lesz és túlélem. Ezt én is tudtam. 

- Cora, miért sírtál? – kérdezte kíváncsian Niall. Letette a sörét a pultra aztán velem szembe könyökölt a pulton. Ő volt az egyik oldalán én meg a másikon. Felsóhajtottam aztán megráztam a fejem.

- Nem lényeges – vontam vállat. Oh, pedig mennyire lényeges volt. Pft – Nem tudod, hogy Gemma merre ment? Esetleg Louis merre van? 

- Gemma az öccsével beszél, Louis pedig a többiekkel van a nappaliban. 

- Oh, oké – motyogtam – Er, nem tudod esetleg, hogy hol van a mosdó? 

- Kimész a konyhából, jobbra fordulsz és az első ajtó az – mondta mosolyogva – Szerintem lesz ott nedves babatörlő. Tudom, hogy nem a legjobb, amivel leszedheted a sminked, de több mint a semmi. 

- Rendben, köszönöm – biccentettem felé. Lecsúsztam a székről, a kézfejemmel megtöröltem az arcom aztán követve Niall utasításait, eljutottam a kívánt helységbe. Magamra zártam az ajtót, felkapcsoltam a lámpát és mikor a tükörbe néztem, valóban megijedtem. 

- Wow – motyogtam rekedtesen amint közelebb lépkedtem a kagylóhoz. Kinyitogattam a falon lévő kabinokat, míg meg nem találtam a szőkeség által említett törlőkendőket. Sóhajtva, kinyitottam, aztán neki láttam az arcom rendbe szedésének. Szidtam magam rendesen, amiért elcsesztem a sminkem. Elég büszke voltam rá és nem akartam elhinni, hogy lesírtam a műszempilláimat. Morogva, a kagyló szélére tettem őket és észben tartottam, hogy mindenképpen meg kell kérdeznem majd valakit odabent, hogy nincs-e műszempilla ragasztójuk, hogy legalább azt vissza tudjam tenni. 

Amint megvoltam, kidobtam a kukába az elhasznált törlőket, megmostam a kezeim és elvettem a műszempillákat a kagylóról. Sóhajtottam egy nagyot mielőtt megfordultam volna. Kinyitottam a zárat aztán lekapcsoltam a lámpát és elhagytam a fürdőt. Mikor beléptem a nappaliba, a szívem megállt egy pillanatra. Nem akartam elhinni, hogy Kendall Kibaszott Jenner ott ült, pontosan velem szemben. Elnevettem magam, megráztam a fejem aztán Lou fele indultam, aki szerencsére a szoba másik felében volt. 

- Héj, um, nincs véletlenül ragasztód ezekhez? – kérdeztem elhúzott szájjal. Lou mosolyogva fordult felém, majd amint szembe találta magát velem, ez a gesztust lefagyott az arcáról. 

- Persze, a táskámban kell, hogy legyen – válaszolta – Hova tűnt a sminked? 

- Lemostam – vontam vállat amint bevallottam az igazat, de ugyanakkor nem mondtam el mindent – Um, akkor, használhatnám esetleg? 

- Oh, persze – mondta, aztán ellépett előlem. Követtem őt, hiszen a fogashoz ment, ahol a táskája lógott. Kinyitotta, turkált benne aztán átadta nekem a kis tubust – Kérsz egy tükröt is? 

- Használnom majd azt, ami a fürdőben van – válaszoltam – Mindjárt visszahozom. 

- Persze – kacsintott rám – Minden rendben van mellesleg? 

- Hát. Inkább mondanám, hogy minden rendben lesz. 

- Ha bármi bánt, nyugodtan elmondhatod. 

- Rendben, köszönöm – bólintottam, szerényen mosolyogva. Feléltem volna az ajánlattal, de ugyanakkor nem fogok megnyílni a nőnek, akinek a gyerekének a keresztapja Harry. Nem az, hogy nem bízok Louban, csupán csak nem akarom, hogy esetleg, valamilyen formában akármi is visszajusson Harry fülébe. Elég lesz az, hogy a mai nap hátralévő részében egy fedél alatt kell lennünk.

Nem akartam Louist okolni semmiért, elvégre nem volt köze ahhoz, ahogy éreztem. Vagy ahhoz, ami történt. Viszont ennek ellenére sem tudtam a gondolataim ellen menni és máshogy meggyőzni magam. Mert míg Louis nem jött oda mellém és kezdett el velem beszélni, egy percig sem gondoltam Harryre. Aztán mintha az égiek el akarták volna rontani a kedvem, felkapcsoltak valami kis kapcsolót, és bumm. Noha szerencsére nem keresett. Sem Louis, sem Harry. Mikor a tortát vágták fel, a szülinapos természetesen megköszönte egy ölelés és egy-egy puszi formájában, ezzel mindenki figyelmét ránk irányítva. Nem volt az ínyemre, de nem rendeztem jelenetet, csak visszanyeltem minden fránya gondolatom illetve megszólalásom. Gemma persze többször is felém pillantott, bár nem sok mindent tudott kihúzni belőlem. Mióta Harry megjelent, olyannak tűnhettem, mint aki depresszióba esett. A megjelenése előtt, szinte mindenkivel beszélgettem egy kicsit, folyamatosan jó kedvemben voltam, aztán pár perc leforgása alatt, egy száznyolcvan fokos fordulatot vettem érzelmileg. Haza akartam menni, de nem lehettem olya pofátlan, hogy csak úgy lelépek Louis bulijáról. Meg amúgy sem tudnék, mert Niall hozott. Végül nem tudom, hogy mi történt, de Harry és Kendall leléptek. A vállamról csak úgy lezuhant az összes súly, kevésbé mereven dőltem hátra a kanapén és bámultam magam elé. Olyan volt, mintha fellélegezhettem volna végre, bár Harry illatát még mindig éreztem magam körül. Fogalmam nem volt, hogy miként, hiszen mindig volt köztünk legalább három méter távolság.

Az idősebbik Styles helyet foglalt mellettem, a kezében két pohár volt. Felvont szemöldökkel pillantottam rá, amikor felém nyújtotta az egyiket. 

- Kóla van benne – mondta egyhangúan. Biccentettem egyet aztán érte nyúltam és a karfán megtámasztva tartottam a kezemben. Még az iváshoz sem volt gyomrom – Harry visszajön még. 

- Mhm – hümmögtem válaszul. Nem kérdeztem, különösképpen nem is akartam tudni, de jó volt vele tisztában lenni. Legalább míg vissza nem ér, ki tudom találni, hogy miként kerüljem el. 

- Nem tudtam, hogy jön – sóhajtott fel Gemma. Nem válaszoltam neki semmit, csupán a számhoz emeletem az üvegpoharat és rákényszerítve magam, belekortyoltam az italba – Vagyis, hogy jönnek. Beszéltem vele és összevesztünk – nevetett. Egy halvány féloldalas mosolyra húzódtak az ajkaim, aztán megráztam a fejem és felsóhajtottam. 

- Nézd, csak mert nekünk nem működött a kapcsolatunk, neked nem kell az öcséd ellen menni – jegyeztem meg – Nem lesz semmi bajom attól, ha ti jóban vagytok. Ami azt illeti, szarul érzem magam, amiért összevesztetek, mert olyan, mintha az én hibám lenne. 

- Oh, Cora. Dehogyis! – mondta szinte azonnal – Összeakadt a bajszunk, mert Kendallal van. Sosem volt a szívem csücske és mivel csak is a legjobbat akarom az öcsémnek, meg kellett vele osztanom a gondolataimat. Az, hogy ő nem vette jól, nem az én hibám. 

- Te talán jól adagoltad be neki a véleményed? – kuncogtam el magam csendesen – Csak mert ha neki támadsz és ráordítod, amit gondolsz, ne várd, hogy jól süljön el. 

Pár percig csendben ültünk egymás mellett, megemésztve az előbb lefolyt beszélgetést köztünk. 

- Visszavitte Kendallt a szállodába, mert elvileg nem érezte jól magát – szólalt fel megint Gem. Nem igazán izgatott a téma, de ugyanakkor mindent tudni akartam. Cseles és érthetetlen egy dolog az irigység, nem igaz? Elvégre, nem volt értelme takargatnom azt, hogy egy kis részem féltékeny volt a lányra. Ő egy csettintés alatt megkapta a srácot, akiért millióan megvesznek. Szóval tudtam, hogy nem voltam egyedül ebben a csónakban. Sőt, oly annyira tele volt, hogy néha azt hittem, el fogunk süllyedni. 

- Ha visszajön, lehet, hogy beszélnem kellene vele – adtam hangot a hülye gondolataimnak. Talán nem akartam vele beszélni, úgy éreztem, hogy muszáj lesz. Nem rendeztük le normálisan a köztünk lévő kis valamit, és így képtelen leszek valaha is teljesen túllépni a történteken. Pedig ha tehetném, a legmesszebb mennék tőle, mert nem kell, hogy megint elvarázsoljon a bájával. Megtette egyszer, nem kérek belőle másodjára. 

- Ahogy gondolod – mondta Gem – Csak tudd, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az édes szavaival elcsábítson. 

- Néha tényleg azt hiszem, hogy utálod az öcséd, annak ellenére, hogy azt mondod, csak a legjobbat akarod neki – nevettem fel szárazan. 

- Igen, az öcsém. De ismerem. Meg téged is. De a nők had tartsanak már össze és had vigyázzanak egymásra, még ha a családtagjuktól is kell megvédeni valakit. Harry is fiúból van és bár jó neveltetés kapott, ki tudja, hogy miután kiköltözött otthonról, ugyanaz a srác maradt-e teljesen. 

- Oké, így jobban belegondolva, látom, hogy honnan jössz – sóhajtottam fel – Jó, hogy nekem ilyenek miatt nem kell aggódnom. A nővéremnek már biztos palija van, a bátyám valószínűleg nem sokára megkéri a barátnője kezét, ha még nem tette meg, az öcsém meg teljes felügyelet alatt van a szüleim által, hiába húsz éves már. 

Ezután egy kicsit belemerültünk a családos témába, aminek örültem. Addig is el lett vonva a figyelmem, noha nem sokáig, legalább volt egy kis szünetem Harrytől. Mikor visszaért, megjegyzem, eléggé helyesen, el akartam bújni a kanapé mögé. Fekete farmer volt rajta, fehér felső meg egy kék ing és én azt hittem, hogy mentem szét folyok. Az illatát erősebben éreztem most már, tekintve hogy közelebb volt hozzám és bár nem akartam mosolyogni, mikor láttam, hogy Luxot az ölébe kapta és telepuszilgatta az arcát, a szívem azonnal felmelegedett és egy bugyuta vigyor csúszott az arcomra. Aztán nem tudom, hogy megérezte-e a tekintetemet magán, de felém fordult és a szemeimbe bámult. Muszáj volt ekkor elnéznem róla, más különben simán megadtam volna magam és nem akartam a karjai közé esni csak úgy. Igen is megbántott és akartam, hogy fájjon neki is. Bár bevallom amint elém ért a kislánnyal a kezében, minden rossz gondolatom elpárolgott és meg akartam csókolni őt. 

- Beszélhetnénk, kérlek? – kérdezte normálisan, Lux az oldalán csücsült és intett egyet felém mikor rá pillantottam. Egy szerény mosolyt küldtem a kislány felé és felsóhajtottam. Képtelen lettem volna válaszolni neki, legalábbis úgy, hogy Gemma a lelkembe bámult a nappali másik feléből ahova idővel elment. 

Végül felálltam és biccentettem egyet Harry felé. Erre ő lerakta Luxot, aki kijelentette, hogy jön velünk. Legszívesebben rávágtam volna, hogy persze, hogy jöhet velünk és megfogtam volna a kezét, majd később magamhoz öleltem volna védőpajzsként Harry ellen, de nem tehettem. Ez a beszélgetés kettőnkre tartozott, és Luxot pedig nem használhattam ki csak így. 

- Mindjárt visszajövök Lux, csak most muszáj Corával beszélnem – mondta neki kedvesen, én pedig mikor meghallottam a nevemet a szájából, azt hittem menten visszaájulok a kanapéra. Lux ajkait biggyesztve bólintott, Harry pedig adott neki egy puszit, majd felemelkedett, rám pillantott és elindult. Utána mentem, bár fogalmam nem volt, hogy hova. Tekintetemmel felittam a hátsókert gyönyörűségét, főleg a nagy medencét. Sehol nem volt fű szinte, minden le volt padlózva, szürkés színe volt. A medence körül a földben lévő lámpák kékesen világítottak és a teraszon lévő nagyobb tujákon tündérfények ékeskedtek. Hangulatos volt a hely, nem értettem, miért nem fedeztem fel előbb és akkor megúsztam volna a mai beszélgetést Harryvel. 

Behúzta magunk után az üvegajtót, én pedig az üresen álló medence csempéit figyeltem. A hideg kirázott, és rádöbbentem, hogy nagyon hideg van, és megfagyok abban a vékony felsőben. Viszont Harry biztosan hülyének nézett volna, ha bementem volna a kabátomért. És túl akartam lenni rajta, ezért inkább megmaradtam a seggemen és átöleltem magamat a kezeimmel.

- Fázol? Kéred az ingemet? – szólalt meg, én pedig kissé döbbenten néztem rá. Ugye most csak szórakozik velem?

- Nem, kösz – mondtam közömbösen és próbáltam megőrizni a hidegvéremet. A legjobb hatást csak úgy érhetem el, ha közömbös maradok. 

- Oké – suttogta, majd végig simított kezeivel a combján, végül a zsebeibe dugta őket – Szóval, um… csak annyit akartam mondani, hogy sajnálom, amiért így alakult minden. Nem akartalak megbántani, de egyszerűen nem tudtam, hogyan mondjam el és jobbnak láttam aztán inkább semmit sem szólni.

- Elmondani mit? – kérdeztem vissza, mire végre felpillantott a szemeimbe, de olyan rövid időre, hogy semmit sem tudtam kiolvasni a zöld szempárból. Újra a cipőjét kezdte vizslatni, én pedig kiszáradt szájjal és már-már remegve vártam, hogy újra megszólaljon.

- Elmondani, hogy nem akartam kétértelmű érzéseket benned kelteni és, hogy én… szóval, hogy én tovább léptem rajtad. Mert Kendallal vagyok együtt.

- Oké – válaszoltam és magamat is megleptem, hogy mennyire közömbösnek hallatszottam. 

- Oké? – kérdezett vissza és felemelte a fejét – Szóval akkor rendben vagy ezzel?

- Igen – mondtam, közben pedig ökölbe szorítottam az ujjaimat, mert majd le akartak fagyni.

- Hát ez… szuper. Kösz, hogy ilyen megértő vagy – mosolyodott el, én pedig belülről csak össze akartam esni a hideg padlón. Nem hiszem el, hogy az orromnál fogva rángatott és ennyire átvert. Hogyan ismerhettem félre ennyire? – Egyébként jól nézel ki – lett szélesebb a vigyora, majd mikor nem válaszoltam neki megfordult és visszament a házba. 

Amint eltűnt és már az ablakon keresztül sem láttam széles hátát, kinyitottam a számat, hogy némi levegőhöz is jussak. Úgy éreztem magam, mintha valaki a mellkasomra lépett volna, ezzel kiszorítva az összes levegőt belőlem. Nem tudtam elég oxigénhez jutni, a világ forogni kezdett velem, ezért gyorsan elkaptam egy kerti széket, mely a hosszú reggeliző asztalhoz volt támasztva és leültem rá. A látásom teljesen elhomályosodott, már nem is láttam semmit a feltörekvő könnyektől, melyek rohamosan folytak le az arcomon és hullottak le a végtelenségbe. Úgy éreztem magam, mint akinek semmi ereje nincs. Kívül belül üres voltam, végtelenül gyenge és könnyű és már csak arra vártam, hogy mikor kap fel a szél és repít magával.

**

Este hétkor Niallel visszaindultunk hozzám, végül megkértem, hogy Jaiék előtt rakjon ki. Freddienek már fürdés és evés idő volt, ezért jött el mindenki. Az ég már besötétedett a tél miatt és fehér felhők is sorakoztak az égen. Gemma megígérte, hogy majd holnap felhív, én pedig csak bólogattam és halványan mosolyogtam rá, hogy ne hogy megint őrjöngő rohamot kapjon és neki rontson Harrynek. Szerintem mindenkinek nyilvánvaló volt mi történt közöttünk, amíg kint voltunk, éppen ezért Gemmán tapintani lehetett a feszültséget, míg Harry teljesen úgy tett, mintha mi sem történt volna. Persze, hiszen ebben már profi volt. Gyorsan akartam mindenkitől elköszönni, de Louis is elkapott, ahogyan Lou is ezért ez nem ment. Niallnek megköszöntem, hogy elfuvarozott, majd szép ünnepeket kívántam neki, és miután megígértette velem, hogy fogom keresni őt, elengedett. Volt egy olyan érzésem, hogy Gemma és Niall is attól tartottak, hogy most miután hivatalos volt, hogy volt egy kis múltunk Harryvel, majd nem akarok velük többet találkozni vagy beszélni. Persze ez nem volt igaz, de nem volt erőm, hogy el is mondjam nekik. A kulcsaimmal bementem Jaiékhez, ahol csend honolt. Ha alszanak, akkor sétálhatok haza, otthon pedig felesznek a gondolataim. Talán felébresztem Jait.

Miközben lerúgtam a csizmámat és levettem a kabátomat is többször is meg kellett állnom, hogy felfelé pislogjak, és ne buggyanjanak ki a könnyeim újra. Még Louiséknál a többiek előtt elég ügyesen meg tudtam állni, hogy ne sírjam el magam, Jaiék előtt viszont nem akarom tovább tettetni, hogy jól vagyok. Jelenleg a poklok poklát járom meg, de pár napon belül jól leszek és hónapok múlva pedig nevetve fogok visszaemlékezni az egészre. Cora Ashfordnak nem jött össze egy hírességgel ágyba bújni. Noha, ez majdnem megtörtént. Visszagondolva pedig örülök neki, hogy nem történt meg. Cora Ashford büszke legalább arra, hogy nem feküdt le egy hírességgel.

Emiatt a szemeim elé kúsztak a Los Angelesben történtek, és mindenre úgy tudtam visszaemlékezni, mintha tegnap lett volna. Mire a nappaliba értem, ahol a tévé halkan szólt és Jai a sötétben a kanapén ült, már megint sírtam. Amint megpillantott levette a lábát az asztalról, lelökte magáról a takarót és felült.

- Cora? Te sírsz? – kérdezte, majd felállt és máris előttem termett. A karjai közé bújtam, miközben a fejemet a mellkasára fektettem, és egyszerűen már nem tudtam visszafogni a belőlem feltörő zokogást – Oh Minnie, shht – sóhajtotta, miközben a hátamat kezdte simogatni – Sírj csak, utána jobb lesz – motyogta, én pedig őszintén reméltem, hogy így lesz. Olyan zokogás tört rám, hogy még Serenát is felébreszthettem, mert takaróba bugyolálva jött le az emeletről kócosan álmos fejjel. Ekkor mi már a kanapén ültünk összebújva, Jai megállás nélkül simogatta a hátam és nyomott puszikat a hajamra, miközben én totál átáztattam a pulóverét. Serena egy szó nélkül kuporodott mellénk, majd tette a fejét Jai másik vállára, így egészen közel került hozzám az arca. Félve pillantottam a szemeibe, hiszen nem tudtam, mit fog majd rá reagálni, hogy ennyire szétcsúsztam. Nem kellett volna Harrynek ennyire a földhöz dobnia. Aztán miután lehiggadtam és csak sírás utáni sóhajok szakadoztak fel belőlem, Jai megszólalt. 

- Harry volt az, igaz? – kérdezte halkan, én pedig összeszorítottam a szemeimet a neve hallatán. Aprót bólintottam és letöröltem az újabb előbuggyanó könnyeket az arcomról – Ott volt Louis partiján?

- Igen – leheltem ki remegő hangon. 

- Beszéltetek? – kérdezte most Serena.

- Igen – válaszoltam suttogva. 

- Muszáj volt beszélnetek, hogy lezárjátok az egészet. Már túl vagy rajta, és sokkal jobb lesz, meglátod – mondta, miközben kezét az enyémre csúsztatta és megfogta azt.

- Tudom. Köszi, srácok – sóhajtottam fel és a fejemet Jai nyakába fúrtam.

- Ha ez segít, szívesen szétrúgom a seggét. Csak kérned kell – morogta, mire elmosolyodtam, felemeltem a fejemet és megráztam a fejemet. 

- Nem kell, Jai – szipogtam. 

- Biztos? Mert, ha már csak a gondolatától jobb kedved lett, akkor…

- Nem kell Jai – ismételtem el magam mosolyogva – De igen, a gondolata valóban jó. Hogy vagy? – kérdeztem Serenától, mire elmosolyodott, majd megcsóválta a fejét. Nem értettem gesztusát, és már majdnem rákérdeztem, hogy mi baj van, mikor válaszolt.

- Igazából nagyon is jól. Jót aludtam – vigyorodott el, mire én is – És ízlett nekik a torta? 

- Mhm, igen – bólintottam.

- Hülye kérdés, Cora tortája mindig finom – válaszoltuk egyszerre Jaiel, mire elnevettem magam, az ő arcán pedig csak egy idióta vigyor terült el. 

- Louis kisfia, Freddie nagyon édes – kezdtem bele valamilyen témába, csak hogy elterelődjenek a gondolataim – Nem sokára egy éves és már annyit gügyög. 

- Most akkor ki az anyja? Mert két nő képe között látom állandóan az újságokban – kérdezte Jai. Ez megnevettetett, mármint, hogy ennyire nem volt tisztában a helyzettel, végül elmagyaráztam neki. 

- A szőke Freddie anyja a barna meg Louis barátnője.

- Na, ez is szépen összehozta.

- Így sikerült nekik, de nagyon szereti a kisfiút.
- Hát azt elhiszem – mosolyodott el Serena, mire én is. Szemeim elé ugrott ő és a gyereke, és megint az a hihetetlen izgalom fogott el, mint minden alkalomkor mikor erre gondoltam. Olyan sok idő van még hátra, mire megszületik a kicsi Brooks, én pedig annyira türelmetlen vagyok. Főképp azért, mert én leszek a kicsi keresztanyja és már alig várom, hogy elkényeztessem, mindannak ellenére, hogy teljesen tisztában vagyok azzal, hogy Serena és Jai is minden alkalommal beszólnak majd miatta.