43. Közeljövő

Hiii,
Reméljük tetszik a rész, ne felejtsetek el kommentelni valamint pipálni sem a rész végén. ^^ Lotta love xoxo. 

x HARRY STYLES x

Már úgy keltem fel szombat reggel, hogy egy hatalmas vigyor terült el az arcomon. Csak le kellett pillantanom a barátnőmre, aki mellettem feküdt, teljesen az oldalamhoz kuporodva, semmi másban, csak az egyik pólómban, melyen a vezetéknevem volt felvarrva. Halkan felsóhajtottam amint közelebb bújtam Corához, a bal kezemet a fejezem alá tettem aztán a jobb mutatóujjammal elsimítottam a szőke hajtincset, ami az arcába lógott. Elképesztőnek véltem, hogy még álmában is térdeket gyengítően gyönyörű volt. Napsütötte bőre szinte csak úgy tündökölt a fehér ágyneműbe tekerve, nőlétére állkapcsa strukturált volt és élesnek tűnt, míg gombocska orra halkan megnevettetett, de ennek ellenére is aranyosnak találtam.

Közelebb csúsztam az arcához mikor cirógatásommal semmit nem értem, hiszen meg sem moccant. Sőt, ismervén Corát, ő valószínűleg még álmában is élvezte, amint az ujjaimmal simogattam őt. Rózsaszín ajkai teltek voltak és puhábbnak tűntek, mint valaha melyet le is teszteltem amint megérintettem őket az enyémmel. Gondolataim persze be is valósultak, amint a szám érintkezett az övével olyan volt, mintha vajba csókoltam volna. Kisebb puszikkal hintettem el ajkait, a cuppanás töltötte meg a szobát minden alkalommal, amikor elhúzódtam tőle. Benedvesítettem a számat amint a nyelvem végig siklott az ajkaimon aztán újra közel hajoltam hozzá és egy újabb puszival ajándékoztam meg őt. Ez alkalommal hallottam, amint mélyen lélegzett egyet és szemei is felnyíltak ezzel egy időben.
- Mmmm – hümmögött amint ajkait az enyémek ellen tapasztotta, az egyik keze megérintette a vállamat aztán lassan felsiklott a nyakam oldalára és megpihentette ott. Furcsálltam, hogy engedte azt, hogy megcsókoljam, hiszen általában ki nem állhatja, ha így viselkedek vele reggelente mivel még nem mosott fogat. Viszont nem reklamáltam, helyette inkább élveztem amint közel bújt hozzám és szinte belém olvadt.
- Jót aludtál? – kérdeztem csendesen, noha a hangom mely rekedtesebb és mélyebb volt a szokottnál úgy éreztette velem, mintha ordibáltam volna. A halálcsendesség is rátett az egész helyzetre.
- Mhm – hümmögött megint, most egy kicsit érthetőbben. Tudtam, hogy a tegnap történt akció miatt volt ennyire kimerülve és azért is volt annyira bújós. Alig mertem elhinni, hogy megtörtént köztünk a legelső együttlétünk, a kibaszott konyha pulton ráadásul, de hát ez tette az egészet olyan különlegessé – Szeretlek.
- Én is szeretlek – válaszoltam rögtön. Szemeimet lehunytam, míg hagytam, hogy Cora olyan közel bújjon hozzám amennyire csak akart, a tenyere a tarkómra csúszott az arcát meg elrejtette a nyakamban. Amint a nyakamra lélegzett kirázott a hideg, a kezemet a felsőm alá csúsztattam melyet viselt és a hátát kezdtem el cirógatni. Lábaink teljesen egymásba voltak fonódva, habár a szó „gabalyodva” jobb értelmet adott annak a zűrzavarnak, melyet a lábaink kreáltak a paplan alatt.

Kisebb puszik, csókok és simogatások közepette töltöttük el a reggelünket. Nyugalmas és szerelmes kis pillanatinknak természetesen az ajtó másik feléről jövő kopogás vetett véget, később pedig anya hangja szűrődött be a szobába, miszerint nem sokára készen van a reggeli, szóval reméli, hogy ébren vagyunk. Emiatt nagy nehezen ki kell kelnünk az ágyból mely kellemesen melegített minket habár közel sem volt olyan ereje, mint a szerelmünknek. Wow. Ennél nyálasabb gondolat már meg sem fordulhatott volna a fejemben, de ez volt az igazság. Biztos voltam abban, hogy a leghidegebb időszakban is minden rendben lenne velem, ha Cora mellettem lenne, mert a szerelme, melyet felém áraszt fűt és eléri, hogy sose kelljen vacognom. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire tüzesen festett miután kilépett a fürdőből csinos kis virágos felszerelésében, míg a haja egy gombócban volt és egy bandana is megpihent a fején. Az idő egyszerűen gyönyörű volt odakinn, a tegnapi totál ellentettje, mikor egész nap zuhogott az eső.
- Oh, te jóságos ég – mondtam elkápráztatva amint a szemeim végig futtattam Corán és egy pillanatig sem állítottam le magam. Ő már teljesen kész volt, én még mindig egy bokszerben ültem az ágyon, a telefonommal a kezemben. Noha az előbb említett tárgy idővel kicsusszant onnan, mert az előttem lévő lány sokkal inkább lekötötte a figyelmem – Hogy lehet valaki olyan tökéletes, gyönyörű és lényegében lélegzetelállító, mint te?
- Nehéz velem versenyezni – jegyezte meg amint rám kacsintott és bár mielőtt le tudott volna ülni velem szembe, az ölembe húztam. Karjait lazán a nyakam köré fonta, míg a bokáit összekulcsolta melyek lelógtak majd közelebb hajolt hozzám és mikor már azt hittem, hogy majd megpuszilja az orrom vagy valami, helyette megnyalta.
- Ew – rántottam vissza egy kicsit a fejem, persze totál játékosan. Egyáltalán nem izgatott a tény, hogy megnyalta az orrom, sőt mi több, örültem, amiért ilyen játékos volt velem.
- Igyekezz, mert anyukád és Rob már valószínűleg várnak – mondta hétköznapian, aztán felkelt az ölemből. Felém fordult és a kezét felém nyújtotta mire utánuk kaptam és visszahúztam őt magamhoz. A fejemet a melleire fektettem, míg a kezeimet összekulcsoltam a háta mögött aztán végül felnéztem rá – Gyerünk.
- Nagyon szerencsés vagyok – jegyeztem meg amint a szemeibe néztem, a hangom komolyan hangzott. Felkeltem aztán egy kicsit lejjebb hajoltam és egy csókot nyomtam Cora pihe-puha ajkaira.
- Menj már, te nyálgép – nevette el magát aztán a fenekemre csapott mikor elindultam a fürdőszoba felé. Emiatt vigyorogva ráztam meg a fejem és léptem a helységbe, hogy rendbe tegyem magam egy kicsit aztán mire kiértem onnan, Cora már régen nem volt a szobába. Mit sem foglalkozva ezzel a ténnyel, kihúztam az egyik Jack Wills térdnadrágom melyet felrántottam a szürke Calvin Kleinemre aztán mellé egy olyan felsőt vettem fel, amin, a vezetéknevemen megint csak ott volt.

Amint leértem a konyhába, ahol tegnap este eléggé intim pillanatokat osztottunk meg Corával, a nevelőapámat véltem felfedezni a pultnál. Mellé lépve egy féloldalas ölelésben részesítettem aztán a szemeimet tovább vezettem így rálátást nyerhettem anyura és Corára akik a pult másik oldalán tevékenykedtek.
- Szóval, mit eszünk? – kérdeztem amint leültem Rob mellé, összekulcsoltam a bokáimat aztán az ujjaimat is miután előre dőltem egy kicsit így a könyökeimmel rátámaszkodtam a pultra.
- Pirítóst, ha csinálsz magadnak, illetve maradt még egy kis rántotta, ha a barátnőd nem ette meg az egészet – nevetett anya – Ezen felül azon gondolkodtunk, hogy grillezünk ma ebédre. Mit szólsz?
- Corát ismervén a mai reggelim pirítósból áll akkor csak – jegyeztem meg egy féloldalas vigyorral az arcomon. Mikor a lány rám pillantott, egy huncut kacsintással illettem őt meg mire ő csak a szemeit forgatta, mint minden áldott pillanatban. Néha elgondolkodtam azon, hogy képes-e kiesni az ember szemgolyója, ha túl sokat forgatja.
- Annyira nem vagyok lelketlen – szólt vissza azonban ő arra nem számított, hogy időközben mögé sétáltam. Így amikor átkaroltam a derekát és egy puszit nyomtam a nyakába, kis híján elsikította magát – Viselkedj már!
- Én viselkedek – mondtam amint elkaptam a karjaim a dereka körül és egy lépéssel eltávolodtam tőle – Csak egy kés kellett – védtem be magam, noha tudtam, hogy mindenki, aki ott volt, tudta, hogy csak jártattam a számat. És persze igazam volt, hiszen Rob nevetni kezdett, amihez anya csatlakozott – De, um, jól hangzik a grillezés. Benne vagyok.
- Remek – csapta össze a tenyereit Rob – Reggelizz, meg és akkor elmegyünk venni mindenfélét, amire szükségünk lehet. Addig a lányok bepácolják a húsokat meg minden mást.
- Akkor nekünk miért is kell elmenni a boltba? – kérdeztem vissza amint felnyitottam a vajas dobozt majd mikor kiugrott a kenyerem a sütőből, kihúztam az egyiket és elkezdtem megkenni.
- Kell szén meg valami sör is jó lenne. Esetleg bor? Majd eldöntjük, ha ott vagyunk a boltban.
- Ah, oké, persze – egyeztem bele, míg bólogattam – Cora, um, rendben vagy ezzel?
- Mivel? – kérdezett vissza amint rám pillantott, hiszen eddig nekem háttal volt és anyuval trécseltek valamiről. Ez persze mindennél boldogabbá tett, mert minden, amit akartam, az volt, hogy ők ketten jól kijöjjenek.
- Rob meg én elmegyünk a boltba, addig te anyuval itthon maradsz.
- Oh, persze – mosolygott rám majd vissza is fordult és tevékenykedet tovább.

Rob és én nem sokkal azután, hogy befejeztem az evést, már a bejárati ajtó fele igyekeztünk, hogy elmehessünk a közelben lévő ASDA-ba hogy megvegyük, ami kell majd a mai grillezéshez. Elmenetelünk előtt persze nem hagyhattam el úgy a házat, hogy ne halmozzam el csókokkal az én gyönyörűséges barátnőmet, ami végül olyan hosszas cselekvésbe folyamodott, hogy anyunak kellett kitolnia a konyhából, hogy végre elmenjek. Szóval miután nagy nehezen megtaláltam a helyemet anyuék Jaguárjának anyósülésén és becsatoltam az övemet már úton is voltunk a boltba. Míg oda nem értünk, volt időnk mindenféléről beszélni Robbal, tekintve hogy nem mostanában láttam. Jó volt, hogy megoszthattam vele, hogy miként töltöttem a mindennapjaim és persze ő is így volt az egésszel.

A boltba érve, meglepetésként ért, hogy egyetlen egy rajongóval sem találkoztam, de aztán leesett, hogy valószínűleg senki nem tudja, hogy Devonben vagyok, a családommal plusz mindenki munkában van ilyenkor meg iskolában. Kellemesen töltöttük el az időnket a boltban, ami talán szokatlanul hangzik, de néha kihívásnak találtam azt, hogy nyugalmasan vásárolgassak. London mindig nyüzsgött és bár jól megoldottam azt, hogy sose ismerjenek fel vagy találjanak rám a fotósok, jó volt, hogy emiatt most egyáltalán nem kellett aggódnom. Vagy csak nem tűnt fel, ugyanis az orrom a telefonom képernyőjébe lógott míg Rob a bevásárló kocsit tolta mellettem amint a kezeivel rátámaszkodott a tolóra. Tök úgy néztünk ki, mint egy apa meg a tinédzser fia, akik bevásárolni mentek.
- Na, és mikor kéred meg a barátnőd kezét? – kérdése teljesen kirángatott a telefonom világból, és ha lett volna valami ital a számba, valószínű, hogy vagy félre nyeltem volna vagy egyenesen kiköptem volna.
- Elnézést? – kérdeztem vissza, olyan udvariasan, ahogy csak tudtam. Habár, a hangnemem közel sem volt udvarias, sőt, olyan magasra ugrott, hogy csodálkoztam nem törte szét az üvegeket melyek a polcon sorakoztak. Több voltam, mint meglepett.
- Gondolom egy kicsit levettelek a lábadról a kérdéssel – nevetett fel Rob mire én is elnevettem magam, teljesen egyetértve vele. Egyáltalán nem számítottam a kérdésére.
- Err, nincs a „to do” listám tetején. Legalábbis egyelőre még nem – vallottam be – Ami azt illeti, nem is gondoltam még rá. Úgy érzem, hogy még csak most jutottunk el odáig a kapcsolatunkban, hogy normálisan megbízzunk egymásban – indokoltam meg a véleményem – Honnan jött a kérdés?
- Értem, nem is akarlak sietni se semmi, nem az én döntésem, hiszen nektek kell készen állni erre az egészre – mondta – És hogy honnan jött a kérdésem, nos, mielőtt eljöttünk, megfordult a fejemben, hogy talán gondoltál már rá esetleg beszéltetek róla. Jó volt rátok nézni, amikor a konyhában voltunk és elég régóta ismeritek már egymást. Úgy hittem, hogy már olyan szinten vagytok, hogy az eljegyzés és házasság szóba jöhet.
- Egyelőre még nem – nevettem el magam halkan és megráztam a fejem. Bárcsak ott tartanánk, hiszen egy pillanat alatt igent mondanék, ha Cora azt mondaná, hogy álljunk neki a családalapításnak.
- Eljön majd az ideje, ne aggódj – mosolygott rám Rob és megveregette egy kicsit a vállamat amint az egyik polchoz nyúlt és levett róla egy doboz sót – Cora biztos, hogy kitart majd melletted. Aranyos lánynak tűnik és látni lehet, hogy nem a neved miatt van veled, hanem mert valós érzései vannak irántad.
- Mhm, szerencsés vagyok, amiért eddig kitartott mellettem – vallottam be csendesen. Nem igazán a boltba tartozott ez a beszélgetés, de jól esett, hogy volt valaki, aki őszintén érdeklődött a dologgal kapcsolatban – Sok mindent történt köztünk és egyáltalán nem gondoltam, hogy esélyem lesz valaha is a barátnőmnek hívnom őt. Szerintem nem érdemlem meg őt, de ő egy másik véleményen van ezzel kapcsolatban, szóval erről nem kéne beszélnem – nevettem el magam, miközben megingattam a fejem a tegnapi veszekedésünkre visszagondolva.
- Ne gondolkodj magadról ilyen rosszul Harry – mondta Rob már-már dorgáló hangon.
- Tudom, Cora is mindig ezzel jön – vontam vállat mosolyogva – De mindenesetre jól esett, hogy megkérdezted. És örülök, hogy kedvelitek Corát.
- Remélem bogarat ültettem a füledbe – vigyorgott rám, aztán eltolta előttem a kocsit és befordult a következő sarkon, én pedig egy idióta mosollyal az arcomon követtem őt.

Amint hazaértünk a ház csendes volt, és két kedvenc nőmet sehol sem lehetett látni. Lepakoltunk arra a bizonyos pultra, és rögtön a keresésükre indultam, míg Robot hátra hagytam magam mögött a konyhában. A nappaliba érve felfedeztem anyut a kertben az ablakokon keresztül, így hát a teraszajtó felé indultam meg, majd elhúztam azt és kiléptem hozzájuk a kőre.
- Megjöttünk – jelentettem be egy hatalmas mosollyal az arcomon. Míg anyu a ház falánál kinőtt dudvát tépdelte, addig Cora a grill sütőt sikálta sárga gumikesztyűben, miközben a szájával folyton felfelé fújta egy kósza szőke tincsét, ami újra meg újra visszaesett a homlokába. Mosolyogva elindultam felé, aztán megálltam mellette és kisimítottam a tincset a homlokából, mire egy ragyogó mosollyal felnézett rám, szemeivel hunyorítania kellett a nap miatt.
- Köszi – kuncogott fel.
- Nem felejtettetek el semmit? – kérdezte anyu.
- Err… ha jól tudom, nem.
- Ahogy ismerlek, titeket át kell néznem akkor – sóhajtott fel.
- Héj! – fordultam felé tetetett szomorú arccal, ő pedig csak vigyorogva bement a teraszajtón ezzel kettesben hagyva minket.
- Szia, baby – húztam egy széket eléje, aztán a hátával szemben leültem rá, és a karjaimmal megtámaszkodtam a tetején.
- Szia, Harry – kuncogott fel – Milyen volt a vásárlás?
- Jót beszélgettünk Robbal – feleltem sejtelmesen, és mikor felpillantott rám, csak felé villantottam egy fogsoros vigyort.
- Akkor oké.
- Mint látom, nagyon benne vagy a takarításban…
- Hát igen, mivel grillezni akarunk. És nem akarom a kaját a piszokba fektetni – magyarázta.
- Aha. De egy csókra sincs időd? Csak mert az ajkaim nagyon hiányolják a tieidet – csücsörítettem felé, mire felnevetett aztán adott egy rövid puszit a számra – Ez nem is csók volt – biggyesztettem le a számat.
- Érd be ennyivel – kacsintott rám.
- Pft – sóhajtottam drámaian, aztán csendben figyeltem, ahogy komoly arccal tovább sikálja a grill sütőt.

Idáig még sosem gondolkoztam azon, hogy ténylegesen megkérjem a kezét. Mármint, persze, elképzeltem talán többször is, mint kellett volna, hogy a feleségem és lesznek gyerekeink, meg egy nagy házunk és kutyánk, és hogy majd Cora együtt sütöget otthon a lányunkkal, míg én focizok vagy játszok a kisfiunkkal, de úgy gondoltam rá, mint a jövőre és nem úgy, mint a közeljövőre. És az, hogy mindez talán nagyon is hamar bekövetkezhet – legalábbis a házasság és első gyerek – hirtelen izgalommal töltött el. Ugyanakkor tudtam, hogy nem kérhetem csak úgy meg Cora kezét. Még alig egy hónapja talán, hogy együtt vagyunk, és oké, hogy ismerjük egymást már lassan egy éve, még csak most szokunk igazán egymáshoz és bár azt nem mondanám, hogy még csak most ismerjük meg egymást jobban, valahogy mégis így van. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy szeretem őt, úgy ahogy eddig még egyik barátnőmet sem és tisztán látom magam előtt a jövőnket. Ugh, összezavarodtam. Tehát, szeretném, ha a feleségem lenne és ugyanolyan nagy boldogsággal térdelnék le elé akár most rögtön – oké, talán, ha van gyűrűm – mint akár évek múlva. Ez ellen pedig szól a tény, miszerint még csak most jöttünk össze, tegnap voltunk túl egy komoly beszélgetésen és el kell hinnem, hogy elég vagyok neki, amin pedig már dolgozok. Talán elrontanék mindent, ha most azonnal megkérném a kezét. Talán nem mondana igent a fentebb felsorolt okok miatt. Az pedig hatalmas csalódás lenne, és újabb veszekedéshez billentene minket, hiszen száz százalékig biztos vagyok benne, hogy akkor is azon rugóznék, hogy nem vagyok neki elég jó.
- Harry? Harry, figyelsz rám egyáltalán? – lóbálta meg citromsárga kesztyűbe bújtatott kezét, mire felkaptam a fejem a bambulásból és rávezettem a tekintetem.
- Tessék? Mondtál valamit?
- Igen, már öt perce itt jártatom neked a számat, de nem figyelsz rám. Min gondolkoztál így el?
- Semmin – ráztam meg gyorsan a fejemet – Nem lényeges. Ne haragudj, most már figyelek rád. Mit mondtál? – mosolyogtam rá, mire felvont szemöldökkel nézett vissza rám, végül annyiba hagyta a dolgot és újra mesélni kezdett.