32. Henry Stailey

Helloo,
Oh my gosh, a mai rész igazán édes lesz! Tele cute!carry momentekkel meg minden, szóval reméljük, hogy készen álltok egy érzelemmel teli hullámvasútra. :3 Azért elég szemetek voltunk ami a befejezést illeti, szall előre is bocsánat érte. ;) Írjátok meg a véleményeiteket kommentben mindenképpen!:) Jó olvasást! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Hirtelen ébredtem meg, mintha éppen egy rossz álomból rázódtam volna ki. Az álomra viszont nem tudtam emlékezni, így visszarogytam a párnák közé. Újra lehunytam a szemeim és próbáltam visszaaludni azonban nem sikerült. Már csak azért sem, mert Harry illata újra bekúszott a légzőszervembe és úgy éreztem, nem bírok eleget kapni belőle. Az oldalamra fordultam, aztán a fejemet a párnába fúrtam. Pontosan tudtam, hogy nincs mellettem senki, különben biztosan nem csináltam volna. Miután kiszaglásztam magam, mely igazából egy eléggé furcsa kijelentés, kikukkantottam a párnából, de még mindig egymagam voltam a szobában. Jobban éreztem magam, mint tegnap este, noha a fejem ketté akart szakadni, de nem igazán tudott jelenleg foglalkoztatni. Furcsa érzés volt, de jó. Kipihentnek éreztem magam, éhes voltam és alig vártam, hogy Harry belépjen a szobája ajtaján. Fogalmam sincs, hogy hol van, vagy mit csinál, de remélem nem hagyott itt. Akkor hatalmasat koppannék. 

Lelöktem magamról a takarót, aztán felálltam és a fürdőszoba felé indultam. Megláttam egy széken a ruhámat kiterítve, mellette pedig a ragacsos melltartóm lógott. A vér a fejembe tódult, hiszen biztos voltam benne, hogy Harry tette azokat oda. Tisztán emlékeztem, hogy én mindent a földön hagytam, szóval más nem lehetett. Különösen örültem neki, hogy minden megmaradt bennem, ami tegnap történt. Még mindig izgatottan éreztem magamat, amiatt amit Harry mondott nekem és most már mindenképpen megakartam hallgatni, hogy mit akar minden áron elmondani. Pisiltem, aztán megmostam az arcomat és ledörzsöltem minden sminket az arcomról melyet buta módon nem mostam le tegnap este. Kiöblítettem a számat bőségesen vízzel, habár ez semmit sem segített a kellemetlen reggeli szájszag ellen. Visszamentem végül Harry szobájába, és visszamásztam az ágyba. Magamra húztam a takarót, aztán a hátammal a háttámlának dőltem, míg a fejemet a falnak támasztottam. Ekkor nyitódott az ajtó és belépett rajta Harry egy tálcával a kezében. Elmosolyodtam amint megláttam az arcát, erősen koncentrált, hogy a poharakból ne löttyenjen ki a narancssárga folyadék. Egy egyszerű fehér V nyakú póló és egy melegítőalsó volt rajta, ami lazán lógott a csípőjén. A fehér pólóján átütöttek a tetkói, végül felkaptam a fejem az arcára, mert éreztem, amint elpirulok.

- Szia – mosolygott rám aranyosan – Hogy érzed magad? – kérdezte, miközben a tálcát lehelyezte az éjjeliszekrényre és leült mellém. 

- Fáj a fejem, de ahhoz képest egész jól. 

- Hoztam neked gyógyszert és csináltam reggelit is. Fájdalomcsillapító – nyújtotta felém a tenyerén, én pedig elvettem az egyik szemet. Nem szerettem túlzásba vinni a gyógyszerrel, még akkor sem, ha az egy szem nem fogja elvenni a fejfájásomat. Tökéletesen megérdemlem. 

- Köszi – mondtam csendesen, miközben elvettem a poharat tőle, amit szintén felém tartott, aztán bevettem a gyógyszert. 

- Éhes vagy? – kérdezte – Én eléggé – kapott fel egy szalonna szeletet az egyik tányérról, aztán felhúzta a másik lábát is és az ölébe vette a tálcát. 

- Én is – mondtam, miután kiittam az összes narancslevet a pohárból és leraktam az üveget az éjjeli szekrényre. 

- Megfogod a tálcát egy percre? – kérdezte, én pedig bólintottam így az ölembe is helyezte. Feltornázta magát teljesen szembe velem, én pedig az összeért térdeinkre raktam a tálcát – Jó étvágyat – mosolygott rám, aztán kezébe vette a villát és már bele is nyomta a tojásba. Követtem a példáját és eleget tettem korgó gyomrom kérésének. Csendesen megreggeliztünk, csak az evőeszközök koccanását lehetett hallani. Miután végeztünk Harry félre rakta a tálcát, majd elhúzta egy picit, a függönyt és kinyitott egy ablakot. Visszadőltem az ágyba, miközben őt néztem amint a függönyöket rendezi aztán felém fordult és az én oldalamra sétált. Felvont szemöldökkel vizslattam, hogy mit csinál így amint a hátamra fordultam, láttam, hogy a kezét felém nyújtotta. 

- Nincs azaz isten, hogy elhagyom az ágyat vagy a lakásod azzal a fejfájással, mely jelenleg gyötör – nevettem el magam erőltetetten, még is halálosan komolyan beszéltem. A hasam tele volt, az álmosság újra rám tört, és ha csak arra kellett gondolnom, hogy fel kell állnom, a szédülés megint csak elkapott. 

- Sajnálom C, de muszáj lesz felkelned – vont vállat, a keze még mindig felém nyújtva, hogy fogadjam el – Így soha nem fogsz megszabadulni a másnaposságtól. 

- Mert ha felkelek, akkor igen? – vontam fel a szemöldököm, míg őt néztem, a takarót a nyakamig húzva – Szerintem nem vagy tisztában azzal, hogy ki vagyok, és hogy csak akkor hagyom el az ágyat másnaposan, ha dolg… te jó ég. Miért nem keltettél fel előbb? – szóltam rá erőteljesebben, a tény, hogy ma dolgoznom kellett volna menni, úgy csapott belém, mint derült égből a villámcsapás. Egy kicsit dühös voltam, amiért hagyta, hogy bealudjak, azonban a fejfájásom elérte, hogy ne sokáig érezzek így amint a fájdalom belém nyilallt.

- Igen, ha felkelsz, akkor egyszerűbben el fog múlni, és igen, hagytam, hogy bealudj, annak ellenére is, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mekkora munkamániás vagy. Jött egy hívásod a cukrászdából szóval felvettem és egyáltalán nem meglepő módon, Jack volt az, akinél kibeszéltem a mai napodat. Egy picit dühös volt, amiért leittad magad és nem tudsz ma bemenni, de nem tud mit csinálni, szóval holnapra össze kell kapnod magad. 

- Ugh, látod mit csináltál – morogtam a bajszom alatt, míg felrántottam magamról a takarót azonban ezzel egyetemben a felső is fellibbent, amit viseltem. Mélyet lélegezve ültem fel és tettem a lábaimat a földre aztán húztam el Harry mellett a fürdőbe, mely a szobájához volt kötve. 

- Cora, most komolyan haragszol, amiért hagytam, hogy aludj? Amúgy sem mentél volna be másnaposan dolgozni, vagy igen? – kérdezte amint rögtön utánam eredt. 

- Igen, képzeld, bementem volna, mert nem ez lett volna az első eset – jegyeztem meg csípősen, az előbbi nyugalmas hangulat egy csettintés alatt elpárolgott. 

- Nem illegális másnaposan bemenni, dolgozni? – kérdezte sokkoltan, az arcán a zavarodottság minden árnyalata megjelent és ott virított.

- Az had ne legyen a te gondod, oké?! – fordultam felé hirtelen, ami miatt az agyam ide-oda lötykölődött a fejemben, legalábbis így éreztem, és a látásom elhomályosodott. Sziszegve támasztottam meg magam a mosdókagyló szélén és másodpercekkel később már éreztem is Harry ujjait a felkarom köré fonódni. 

- Már megbocsáss, de én úgy tekintek rá, mintha a saját problémám lenne, oké?! – utánozta le a hangszínem és a hozzáállásom, bár még is úgy tűnt, mintha a legnyugalmasabban társalgott volna velem – Most pedig fejezd be ezt a viselkedést, vedd, elő a pótfogkefe készletet a jobb felső szekrényből aztán gyere le a konyhába mikor készen vagy. 

- Nem vagy az apám szóval tartogasd meg magadnak a parancsaidat vagy valakinek, aki vevő rá, kösz – mondtam nagyképűen, a düh, ami kezdett elpárologni belőlem ezt váltotta ki „részeg Corából”. Ami azt illeti, nem is akartam már vele szócsatázni, de mivel túl makacs voltam ahhoz, hogy feladjam, és úgy mond, veszítsek, így azt gondoltam, hogy majd mikor ő szándékosan veszít, feladom én is, így én leszek a nyertes. 

- Persze – volt minden, ami elhagyta a száját mielőtt megfordult volna és elhagyta volna a helységet. Nem láttam mit csinált, de nem ment ki azonnal a szobából, talán a tányért vette fel aztán elkiáltotta magát – Nadrág meg mamusz az ágyon. 

- Nadrág meg mamusz az ágyon – mimikáltam őt, gúnyos arckifejezéssel meg erőltetett mély hanggal és Brit akcentussal amint a tükörben néztem magam. Annyira bosszantott a srác hogy szavakba foglalni sem tudtam, viszont ugyanakkor élveztem. Tudtam vele csipkelődni, úgy, mint Jaiel, és ez jó érzéssel töltött el. Értette a humorom és mindig vissza tudott jönni valamivel, ami igen is boldoggá tett. 

Se perc alatt összekaptam magam, a kíváncsiság csak úgy marta a bensőmet, ami Harry vallomását, avagy meséjét illette. Mert, hogy tökéletesen emlékeztem erre, mikor tegnap a tudtomra adta, hogy valamit el szeretne mondani. Dudorászva lépegettem le a lépcsőfokokon, míg nem leértem az alsószintre ahol sült bacon illata telítette el az orromat. Felvont szemöldökkel közelítettem meg a konyhát, hiszen Harry az előbb evett velem az emeleten. Túlságosan csendes voltam, hiszen mikor beléptem a helységbe, a srác még mindig nekem háttal volt és nem hiszem, hogy szándékozott megfordulni. Leültem az egyik magasított székre, míg megköszörültem a torkom és rátámaszkodtam a pultra a könyökeimmel. Tekintve hogy Harry a pult másik oldalán állt, tisztán láttam amint izmos háta megfeszült és egy mély levegőt vett, amit utána egyenletesen engedett ki. Furcsálltam a viselkedését mely merőben megváltozott kevesebb, mint tíz perc alatt. 

- Minden rendben? – kérdeztem meg végül, a hangom tele kíváncsisággal. Erre mintha megugrott volna egy kicsit, mint reakció azonban ezzel megint csak azt érte el, hogy felvonjam a szemöldököm. 

- Tegnap este… oké, tegnap este mondtam, hogy szeretnék valamit mondani neked miután kijózanodtál – jegyezte meg miközben lassan megfordult. Tenyereivel a pultra támaszkodott maga előtt, a feje erőtlenül lógott a vállai között és a kíváncsiságom már földönkívüli mezőkre evezett. 

- Igen, tudom, emlékszem rá – közöltem vele magabiztosan mire rám kapta a tekintetét. Nem tudtam semmit kiolvasni a tekintetéből, na, nem mintha máskor sikerült volna. Őszintén nem értem, hogy az emberek miként tudnak megállapítani valamit is csak úgy, hogy belenéznek más szemébe. Én valahogy mindig elbambulok és inkább csak a színűkre koncentrálok, mint sem arra, hogy mit rejtenek – Talán ittasan viselkedtem, attól még az agyam felszívta a történteket. 

- Oké, nézd, sosem tudtam normálisan szavakba foglalni, hogy miként érzek, így most se várj tőlem egy hatalmas szöveget arról, hogy mennyire lenyűgöző vagy meg minden.

- Err… eddig sem vártam el – nevettem el magam kínomban. Nem tudtam, hogy mire akart kilyukadni, az elmém totál kiürült és elsötétedett. 

- Nézd, az idő alatt melyet együtt töltöttünk, főképp az alatt, míg külön voltunk, rádöbbentem arra, hogy szoros és mély érzelmek kötnek hozzád. Tök mindegy hogy mennyire toltál el magadtól, a vonzalom egy pillanatra sem tűnt el és a tegnap esti kis beszélgetésünk után döntöttem el, hogy végleg kitárulkozom, ami az érzéseimet érinti.

- Igen, de én azt…

- Várj, hallgass végig kérlek – szakított félbe, mire becsuktam a számat és kíváncsian néztem rá. Nem tudtam úgy tenni, mintha nem vettem volna észre, hogy a szívem hevesen dobogott a mellkasomban, sőt még a kezeim is izzadtak és azt hiszem, még az arcom is kipirult. Melegem volt, habár most ennek kellett volna a legutolsó gondolatomnak lennie. Kicsit ledöbbentett, hogy Harry ilyen erős reakciót váltott ki belőlem előző mondataival, aztán tovább beszélt, szóval minden mást ki kellett löknöm a fejemből – Tudod azon az estén, Louis szülinapi buliján, mikor megmondtam neked, hogy nem érzek irántad semmit, valószínűleg életem legnagyobb hazugsága volt. Hatalmas seggfejként viselkedtem veled, legszívesebben bemosnék egyet a tükörképemnek, ha csak visszagondolok arra az estére. Tudod őszintén reméltem a buli előtt, hogy nem leszel ott és akkor majd megúszom az egészet és tovább tudom húzni, esetleg teljesen elkerülni azt, hogy beszéljünk. Mikor Gemma leszidott, nem is egyszer, nagyon jól esett, mert tényleg megérdemeltem és valamelyest lenyugtatott az egész. De most nem rólam van szó, vagy arról, hogy mennyire szarul éreztem magam akkor. Láttam rajtad, hogy nagyon rosszul esett az egész, és hidd el teljesen meg is értem. De tudnod kell, hogy Kendallel soha nem volt köztünk semmi – a szavakat lassan tagolta és bár annak ellenére, hogy lassan beszélt, kétszer elkellett magamban ismételnem szavait, hogy felfogjam, miről beszél – Az egészet Kendall menedzsere találta ki, és ez nem az első alkalom volt, hogy arra kényszerítettek, hogy játsszuk el a világnak, hogy együtt vagyunk – mondta, míg én csak magam elé bámultam a pulton és emésztettem szavait. Ezért se tűnt fel, hogy teljesen megállt a beszélésben – Cora, minden oké? Figyelsz rám? – kérdezte bizonytalanul, mire felkaptam a fejem és ránéztem. Bólintottam egyet, és vártam, hogy folytassa – Az előtt sem füllött a fogamhoz az egész, de ezúttal teljesen ellene voltam, mert már akkor is erős érzelmeket tápláltam irántad, és tudtam, hogy erről az egészről nem szólhatok neked.

- Mi változott meg? – kérdeztem suttogva. 

- Lényegében semmi – nevetett fel kínosan – De nem hagyom, hogy emiatt a hülyeség miatt tovább roncsoljam a saját életemet. Soha nem érdekelt Kendall, az egész egy idióta szerződés és igazságtalan főnökök műve. Annál sosem történt több, hogy megfogtam a kezét – mondta, én pedig mély levegőt vettem és lehunytam a szemeimet. A szívem totálisan befogadta Harry meséjét, elhitte minden egyes szavát, míg az agyam minduntalan arra emlékeztetett, hogy honnan tudom, hogy ez az egész nem egy újabb átverés. De aztán ránéztem, és láttam rajta, hogy bántja a dolog. Tényleg, igazán bántja. És ez nem volt valami hülye mese, amit hitelesen előadott nekem, csak azért, hogy újra be tudjon palizni. Ez Harry igazi érzelmei voltak és végre megosztotta őket velem – Mondj, valamit kérlek – hangja letört volt és ez letört az én szívemből is egy újabb darabkát. 

- Őszintén szólva nem tudom, mit mondjak Harry. Hiszek neked, egyszerre sajnállak és vagyok megkönnyebbült meg boldog. 

- Tényleg? – emelte fel a fejét és rám nézett.

- Igen – bólintottam – Biztos úgyis leesett, de a múlt heti kis kirándulásom is miattad volt. Állandóan felzaklatsz, ami azt jelenti, hogy én sem vagyok túl rajtad. És, ha belegondolok, hogy egy hete valószínűleg ugyanezt akartad elmondani, én pedig elrohantam ahelyett, hogy végig hallgattalak volna – sóhajtottam fel, aztán kínomban elnevettem magam és a fejemet a kezeim közé temettem. 

- Hát… igazából még nem fejeztem be – mondta és idegesen felsóhajtott, mire széthúztam az ujjaimat és azok mögül pillantottam ki rá – Nem tudom, miért vagyok ilyen ideges, már évek óta nem volt egy normális kapcsolatom, és nem tudom, hogy mondjam el neked – nevetett fel feszülten, én pedig elvettem a kezeimet az arcom elől, aztán felé nyújtottam őket a pulton keresztül. Rám nézett, aztán a kezeit az enyémbe csúsztatta, én pedig rögtön összefontam az ujjainkat. Mintha ettől egy kicsit megkönnyebbült volna, mert a testtartása elernyedt és már-már egy apró mosollyal az arcán nézett rám.

- Ne idegeskedj. Csak mondd el, ami a szívedet nyomja. Eddig is ment – mondtam magabiztosan és rászorítottam a kezeire, míg ő egy sóhajt hallatott. 

- Oké – válaszolta, aztán újra felnézett a szemeimbe – Szeretlek. 

- Tessék? – kérdeztem vissza azonnal amint úgy éreztem, hogy valaki kiütötte belőlem a levegőt. A hangom halk volt, nagyon halk, a gondolataim ide-oda rohangáltak a fejemben és az istenért sem tudtam helyre rakni őket. 

- Szeretlek, Cora – nevette el magát újra idegesen. Miután megismételte vallomását, éreztem, amint levert a víz és frusztráltan éreztem magam. Nem is tudom, hogy mikor volt az utolsó, hogy egy srác bevallotta nekem, hogy szeret – Szeretlek és megőrülök, mert képtelen vagy látni, hogy oda vagyok érted és én meg egy barom arc vagyok, amiért még mindig utánad futok. Nem is akarsz velem lenni, hiszen megbántottalak, nem is egyszer, viszont tudom, hogy képtelen lettem volna tovább élni, ha nem mondom el, hogy miként érzek. 

- Még is hogya-, mié-, Harry, nem értem – ráztam meg a fejem. Az érzéseim szanaszét voltak, mégis mi a fenét kellett volna erre válaszolnom? Hogy viszont szeretem őt? Hiszen még ebben sem voltam biztos. 

- Figyelj, nem azért mondtam el, hogy te azonnal vagy valaha is visszamond vagy érezd. Azért adtam a tudtodra, hogy tisztában legyél azzal, hogy mennyire sokat jelentesz nekem, és hogy nem úgy tekintek rád, mint egy rongybabára, akit ide-oda rángatok. És hogy el hidd, hogy minden, amit mondtam, az igaz.

- Édes istenem, hogy lehetsz ennyire csodálatos? – motyogtam magamnak, bár szerintem ő is hallotta. Lehunytam a szemeim mikor éreztem, hogy égni kezdtek és hagytam, hogy Harry vallomása leülepedjen. Annyira rosszul reagáltam! Nem hiszem el, hogy milyen hülye vagyok! – Nézd, kezdhetnénk újra mindent? – kérdeztem tőle csendesen amint felnéztem rá. A gyűrűivel babrált, a feje le volt hajtva és esküszöm, ha láttam volna, hogy elsírta volna magát, a hajamat tépve rohantam volna ki a házból aztán vissza és addig öleltem volna, míg elege nem lett volna belőlem. 

- Hogy érted, hogy kezdhetnénk-e mindent újra? – kérdezte zavarodottan, noha nem nézett fel.

- Mindent. A legelejétől. 

- Hogyne – horkantott fel – Most vallottam be hogy szeretlek és így akarod a szőnyeg alá söpörni?

- Próbájuk csak meg, rendben? – próbáltam rávenni.

- Nem tudom, mire megy ki ez az egész, de felőlem – rántotta meg a vállát. 

- Király – mosolyodtam el – Kezdheted is akkor. Mutatkozz be, mintha most találkoznánk először.

- Helló, Harry Styles vagyok, huszonhárom éves és énekelek meg dalokat írok a megélhetésért. 

- Meg színészkedsz és modellkedsz, de ezek nem nagy dolgok, nem igaz? – vontam fel a szemöldököm amint egy féloldalas kis mosolyra húztam a számat.

- Oh, csönd legyen – forgatta meg a szemeit amint egy mosoly terült el az arcán – Te jössz. 

- Hát jó – mondtam aztán belekezdtem – A nevem Cora Ashford, Ausztráliában születtem, huszonhárom éves vagyok, lassan huszonnégy wow, milyen öreg vagyok és imádok sütni. Oh, és még valamit. Totálisan és visszafordíthatatlanul szerelmes vagyok egy huszonhárom éves énekesbe, aki dalokat ír meg színészkedik és nagynevű címlapok elején pózol. A neve azt hiszem Henry Stailey vagy valami ilyesmi. 

- Pft – cüccögött, és megint megforgatta zöld szemeit, mint aki nem hitte el, amit mondtam – Kérlek, az előbb majdnem pánik rohamot kaptál, pedig csak azt mondtam, amit éreztem. Szerinted most el kellene hinnem, hogy te is így érzel? Hogy viszont szeretsz? Nem kell azért mondanod, hogy ne érezzem magam szarul. 

- Wow, biztos, hogy te vagy az a srác? Roppantul hasonlítasz rá, de mintha Henrynek kedvesebb személyisége lenne – néztem rá összeszűkített szemekkel, miközben kihúztam a kezeimet az övéből, aztán lefordultam a bárszékről és megkerültem a pultot, hogy elé állhassak. A tenyereimet a karjaira tettem, amiket összefont maga előtt, azután, hogy én felálltam, végül egy kisebb erőfeszítés után, széthúztam őket – Mhm, a bajusz és rózsaszín, telt ajkak meg vannak. A bozontos szemöldökök, zöld szemek és hosszú szempillák meg vannak. Strukturált orr, erős állkapocs és magas orcák stimmel és a két picike kis fül is ott van. Vajon a rosszkedvűség mit keres itt? Egyáltalán nem illik egy olyan személyiséghez, mint Henry, nem gondolod? 

- Honnan tudhatnám? – kérdezte laposan. Elnevettem magam amint a mutatóujjammal megnyomtam az orrát aztán elléptem előle. 

- Ha nem tudnám, hogy mennyire makacs vagy, most megsértődnék, de tudod, az érzelmek ellen nem lehet mit tenni. Bevallom, az előbb még fogalmam nem volt, hogy mit éreztem, de aztán valami bekattant, és bumm, mintha valami gépezet állította volna be, úgy jöttem rá, hogy már pedig viszont szeretlek. Tudod, nem te vagy az egyetlen, akinek érzései vannak.

- Nem okolhatsz azért, mert azt gondoltam, amit. 

- Mit is? – kérdeztem vigyorogva – Nézd, felejtsük el, oké? Az előbb újra kezdtük, vigyük tovább onnan. A nevem Cora, a tied Harry és mindketten szeretjük egymást. 

Kellett egy pár perc, míg ő válaszolt, hiszen az elején csak bámult rám, mint borjú az újkapura végül bólogatni kezdett.

- A nevem Harry, a tied Cora és mindketten szeretjük egymást – ismételte utánam, másmilyen sorrendben, ami a neveket illette aztán elmosolyodott.