12. Félreértés

Helloooo,
Omfg, a mai rész végén VÉGRE van egy kis izgalom. :3 Well, a múltkori részben is volt, but yanno. Egy kis veszekedés mindig jól jön. :3 Főleg, ha olyan jól sikerül megírni, mint ahogy most sikerült. :3 Reméljük, hogy mindenkinek sikerül átlátnia Cora indokait és szemszögét ami a Harryvel való társalgását illeti. :) Mindenképpen kellett már a gubanc, hogy ne legyen uncsi a történet, szall here it is:3 Yeah, izgatottak vagyunk egy kicsit, szall nem is dumálnánk tovább, jó olvasást! ♥Xxx

x CORA ASHFORD x

Reggel az ébresztő óra halk hangjára ébredtem. Elhúztam a telefonom képernyőjét, hogy a hang abba maradjon, majd felültem és feldugtam töltőre, hogy 100%-on legyen, mikor a cukrászdába indulok.

A fürdő meglátogatása után lecsoszogtam az alsó emeletre, beledobtam egy kapszulát a kávéfőzőbe, majd alá raktam a kedvenc bögrémet és megnyomtam a közepes adag gombot. A pultnak dőltem és kócos hajamba túrtam, miközben a tegnap este ötlött a szemeim elé. Még mindig furán éreztem magam azért, amiért Harryre gondoltam, miközben kielégítettem magamat. Hogy fogok így legközelebb a szemeibe nézni? Nos, anélkül biztos nem, hogy ne pirulnék el, és ez meg amúgy is szinte mindig megtörténik, mikor találkozunk. Egyébként pedig, kétlem, hogy újra találkoznánk. Mármint a száma nincs meg, mindketten dolgozunk, és nem érdeklődik utánam. Szóval a kis értelmetlen undok körforgást az agyamban, mely nap, mint nap róla szól, meg kell szüntetnem. 

Kivettem a bögrét a kávéfőző alól, majd az emeletre indultam vele. Hagytam hűlni, míg bevetettem az ágyamat, elhúzgáltam a függönyöket és kinyitottam az ablakokat, majd azzal együtt a gardróbba mentem. A táskák még mindig a földön hánykolódtak a benne lévő ruhákkal, így hát úgy döntöttem, hogy amíg megiszom a kávémat, gyorsan elpakolom őket. Útban vannak, és tudom, hogy este miután hazaérek, a munkából biztosan nem fogok neki látni, összepakolni. Így hát maradt a reggel. Közben felvettem a szokásos Adidas melegítő alsómat, valamint egy fehér spagetti pántos atlétát, majd miután kiürült a bögrém, és a ruhák is a helyükön voltak, a fürdőszobába mentem és felkontyoltam a hajamat a fejem tetejére. Bekentem a kezemet krémmel, valamint az arcomra is vittem fel egy keveset, azután pedig leindultam, hogy valami reggelit készítsek magamnak. Most már tényleg el kellene kezdenem normálisan étkezni, akkor is, ha a cukrászdában nagy a hajtás. Nem szabadna megfeledkeznem az ebédről, valamint arról sem, hogy néha meg kéne látogatni a mosdót.

Magvas rozskenyeret vettem elő, miközben egy serpenyőbe raktam egy kevéske olajat és ketté ütöttem felette egy tojást. A tükörtojásom sülni kezdett, míg én elővettem salátát, avokádót, paradicsomot, sajtot valamint egy dressinget, hogy ne legyen nagyon száraz a szendvicsem. A tojásra fűszert szóltam, majd miután elkészült a salátára raktam. Mellé paradicsomot karikáztam, és sajtot raktam, mely rá is olvadt, tekintettel a tojás melegének. A tetejére ráraktam még egy szelet vékony, megpirított kenyeret, majd a tányérommal és egy pohár hideg narancslével leültem a pulthoz. Épp készültem beleharapni a szendvicsbe, mikor hallottam, hogy nyitódott a bejárati ajtó, így hát a homlokomat ráncolva ugrottam le a székről és indultam ki az előszobába.
- ’Reggelt Cora! – mosolygott Serena, miközben egy hatalmas virágcsokorral közeledett felém.
- Jó reggelt. Most komolyan virágot kapok tőled? – nevettem el magam, ő pedig megforgatta a szemeit, és lerúgta a piszkos Converseit.
- Nem tőlem van. Hanem egy bizonyos H-tól – nyújtotta át, én pedig homlok ráncolva vettem át a gyönyörű szép csokrot.
A szívem hevesebben kezdett verni, amint gyönyörű kézírással megláttam a kártya külső lévő oldalán a nevemet. Amint Serena mondta, hogy nem tőle van, rögtön Harry ugrott a szemeim elé. Titkon bíztam benne, hogy ő lesz az, a H betű pedig amit Serena emlegetett, még jobban dübögésre késztette a szívemet.
- Hm, de jól néz ki ez a szendvics.
- Harapj bele – mondtam, miközben hevesen a kártya után nyúltam és szét nyitottam azt.

- Nem, köszi, már ettem otthon.

„Kedves Cora. Sajnálom, hogy folyamatosan virágokkal leptelek el mikor már régen észbe kellett volna kapnom és rá kellett volna jönnöm, hogy nem akarsz tőlem semmit. Elvégre, az első kis kártyámra sem reagáltál, hiszen nem érkezett semmiféle üzenet. Nem szeretném, ha teljesen megutálnál a „nyomulásomért” szóval ez az utolsó csokor, amit küldök. Legyen szép napod. H”

A szívem annyira dübörgött a mellkasom ellen, hogy azt hittem, ki fog szakadni a helyéről. A fülemben a vér dobogott, és emiatt nem hallottam semmi mást sem. A homlokom ráncba szaladt, az ajkaim elnyíltak, hogy rendesen levegőt tudjak kapni. A virág illata bekúszott a légzőszervembe, miközben ott álltam a nappali közepén totál értetlenül a csokorral. Miről beszél Harry? Milyen virágokkal? Hiszen én most kapok elsőnek csokrot. És ő akar tőlem valamit? Milyen üzenet?

Nyilván több virágot küldött, hiszen a végén az áll, hogy ez az utolsó csokor, melyet kapok. Megfordultam, majd a konyha felé indultam, ahol Serena is volt. Szó nélkül elmentem mellette, elővettem egy vázát, majd vízbe raktam a virágokat, és az étkező asztal közepére pedig lehelyeztem.
- Jól sejtem, hogy Harrytől kaptad? – kérdezte óvatosan Serena, mikor végre felpillantottam a szemeibe. Bólintottam egyet, majd visszaültem a tányérom elé – Ne haragudj, amiért beleolvastam, de hozzánk hozták, és igaz a te neved állt rajta, nem értettem.
- Semmi baj. Az az igazság, hogy én sem értem – sóhajtottam fel, miközben próbáltam a szívverésemet csillapítani.
- Miért nem válaszoltál neki az előző csokroknál? – kérdezte újra szőke barátnőm.
- Nem kaptam előző csokrokat Serena. Ez az első. Fogalmam sem volt, hogy Harry ilyen szép virágokat küldözget nekem – néztem a csokorra, közben pedig elmosolyodtam, hiszen borzasztó édesnek találtam a gesztust. Jól esett, hogy Harry érdeklődött irántam, és ilyen meseszép virágcsokrokkal akart nekem kedveskedni, de én Istenemre esküszöm, hogy ez az első, amit megkapok.
- Oh. Akkor itt valami félreértés van. Megvan a telefonszáma? Hívd fel!

- Nem, nincsen – sóhajtottam, miközben a hajamba túrtam.

Végül Serenának mennie kellett dolgozni, így újra egyedül maradtam a gondolataimmal. Megettem a szendvicset, majd a telefonomat és a táskámat felkapva autóba ültem és a cukrászdába indultam. Az út alatt egyáltalán nem kötöttek le a rádióból szóló dalok, mindinkább csak Harryn és a csokron agyaltam és volt egy olyan érzésem, hogy egész nap így lesz. Ráadásul bűntudatom is támadt, hiszen Harrynek biztosan rosszul eshetett, hogy nem válaszoltam egyik üzenetére sem. És valószínűleg meg is haragudhatott, mert azt írta, hogy ez az utolsó csokor, melyet tőle kapok. Aztán, mint derült égből a villámcsapás beugrott, hogy Nathan tegnap kidobott egy virágcsokrot a kukába, melyet elmondása szerint egy vendég hagyott ott. Jól ismerem Nathant, és tudom, hogy különösebb ok nélkül nem dobott volna ki semmit, amit ott hagynak. Viszont, ha Nathan vette át a csokrot a futártól, mely nekem volt címezve, akkor simán hazudhatott nekem és kidobhatta. Elvégre ő évek óta udvarol nekem, és állandóan elhajtom őt. De ez csak az agyam egyik buta szüleménye. Nem vádolhatom olyasmivel Nathant, amire nincs bizonyítékom. Egy véletlen egybeesés, hogy ő tegnap kidobott egy virágcsokrot a cukrászdában. És ő túl jó szívű ehhez. Biztosan nem tenne ilyet velem.

Leparkoltam a mélygarázsban, majd kiszálltam, bezártam az ajtót és a lifthez igyekeztem, ahova éppen készültek beszállni. Mosolyogva léptem be az ajtón, mely csilingelt, így Joe felkapta a fejét. Köszöntem neki, majd a konyhába mentem, ahol máris sütemény illat volt. A kedvenc illatom.
- Jó reggelt! – kiáltottam el magam, majd az öltöző felé indultam.
- Szép jó reggelt Cora! – kiáltott vissza Louise, én pedig a kis szekrénybe raktam a táskámat és a telefonomat, majd felvettem a kötényemet és visszaindultam előre.
- Louise, kérdezhetek valamit?
- Persze – mondta azonnal – Minden rendben?
- Fogjuk rá – nevettem el magam zavartan – Nos, um, nem tudod esetleg, hogy hoztak-e volna valamit nekem? Az elmúlt hetekben esetleg…
- Nem, nem igazán emlékszem – válaszolta, míg egy gondolkodó arcot vágott – Csak nem vártál valamire, ami esetleg nem érkezett meg?
- Várni nem vártam, mivel meglepetésnek volt szánva – jegyeztem meg amint felsóhajtottam. Annyira zavart, hogy nem tudtam mi lett a virágokkal az meg végképp bökte a csőrömet, hogy nem is tudtam Harryt felkeresni, hogy elnézést kérjek tőle. Aztán eszembe ötlött, hogy mi van, ha felhívom Gemmát? Elvégre, testvérek és bizonyára meg van neki Harry száma! Niallre is gondoltam, de az ő száma sincs meg így egyetlen egy esélyem maradt – Louise, nagyon gyorsan fel kell hívnom valakit, ugye nem lenne gond ha…
- Tíz perc maximum – mondta komolyan, noha az arcán ott bujkált egy halvány kis mosoly.
- Köszönöm – mondtam miközben már úton is voltam az öltöző fele. Amint kikaptam a telefonom a Louis Vuitton táskámból már tárcsáztam is Gemma számát. Miután kétszer kicsörgött, felvette én pedig azonnal felszólaltam – Lenne kedved eljönni a cukrászdához ebédidőben?
- Um, neked is, szia, Cora – nevetett – Erm, persze, mikor menjek?
- Tizenkettő és egy között akármikor.
- Vigyek neked valami kaját vagy elmegyünk együtt enni?
- Próbálok visszaszokni a normális kajára, szóval az egészségesebbekre, úgy hogy nem igazán tudom, hogy még mit szeretnék enni.
- Hozok Subwayt mindkettőnknek? – ajánlotta – Egészségesebb, mintha mekibe mennénk vagy KFCbe.
- Oké – mentem bele végül – Csak hozd a szokásosat – emlékeztettem a lányt. Tisztában volt azzal, hogy mit jelentett a szokásos, mert már nem egyszer mentünk együtt az étterembe és általában mindig ugyanazt kérem.

- Rendben, akkor nem sokára találkozunk – mondta, majd miután elköszöntünk, letettem a telefont és már mentem is dolgozni.

**

Délben kiszakítottam magam a hajtásból, melybe reggel belekerültem. Viszont, ma többet ittam, mint szoktam és mosdóban is voltam két sütemény között. Mindenki elment ebédszünetre, így hát előrementem és leültem a pultban. A légkondicionáló fújta a hideg levegőt, így egyáltalán nem volt melegem, miközben az utcán kánikula volt. A telefonomon böngésztem, miközben vizet kortyolgattam és Gemmára vártam. Mikor aztán a kilincs lenyomódott, de az ajtó nem nyitódott, és egy vigyorgó Gemmát véltem a nyílászáró túloldalán felfedezni. Leugrottam a székemről és az ajtóhoz siettem, melynek zárjában volt a kulcs, így ki tudtam nyitni azt.

- Szia, Gemma! – mosolyogtam a lányra, és félre álltam, hogy betudjon jönni. Becsuktam az ajtót, utána pedig átöleltem a barátnőmet, majd mindketten egy asztalhoz ültünk le, amelyik a legközelebb volt a légkondicionálóhoz.
- Na, mi újság Cora? Hoztam ebédet. A megmentőd vagyok? Úgyis tudom, hogy az vagyok.
- Igen az vagy – kuncogtam fel, ő pedig felém csúsztatta az asztalon a szendvicset – Köszönöm szépen. Oh, várj, hozom a pénztárcám és visszafizetem.
- Jaj, te, nem azért mondtam. Hagyd már – nevetett.
- Rendben, legközelebb én hívlak meg – ültem vissza a hátsó felemre mosolyogva.
- Behajtom rajtad. Mizu?
- Gem, azt hiszem megbántottam az öcsédet – sóhajtottam fel, majd a szendvics után nyúltam és elkezdtem kibontani a csomagolásból, miközben végig azt figyeltem.
- Oh? – lepődött meg – Mi történt?
- Ma reggel Serena, beállított egy virágcsokorral, ami hozzá ment, de nekem volt címezve. A kártyán pedig az állt, hogy állítólag régebb óta küldözget nekem virágcsokrokat, amikre én nem reagáltam, így levette, hogy nem akarok tőle semmit. És, hogy ez volt az utolsó csokor, amit küldött, mivel nem szeretné, ha megutálnám a „nyomulása” miatt – macskakörmöztem a levegőben – De Gemma, én egyetlen egy virágcsokrot sem kaptam ez előtt. A mai és az utolsó volt az első, amit megkaptam. Harry száma nincs meg, hogy bocsánatot kérjek tőle, a bűntudat meg mardos, pedig én tényleg nem kaptam virágot. A gesztus pedig annyira édes. És félek, hogy nagyon megbántottam – pillantottam szomorúan a lány szemeibe, aki figyelmesen végig hallgatott engem.
- Oké, az igazat megvallva, tudtam erről. Mármint, hogy Harry küldözget neked virágcsokrokat. De azt hittem, hogy nem érdekel téged. Erről szerettem is volna beszélni veled, hiszen Harry elég elkenődött volt, mikor semmilyen visszajelzést nem kapott tőled, és azt gondoltam, hogy, ha nem érdekelne, akkor azt megmondanád neki.
- De ezt honnan vetted? Mármint, hogy nem érdekel engem? Gemma, egészen máig nem tudtam egy csokorról sem!
- Harry mondta, hogy minden egyes csokrot személyesen hozott be a cukrászdába. Mikor az elsőre nem reagáltál, és behozta a másodikat, egy srác azt mondta neki, hogy kidobtad a virágot, és nevettél a kártyán, ami benne volt.
- Várjunk csak. Milyen srác?
- Egy itt dolgozó. Csak ennyit tudok róla.
- Volt egy olyan érzésem, hogy Nathan dobta ki a csokrokat, mert tegnap rajta kaptam, amint egyet a kukához visz. Viszont azt mondta, hogy valaki itt hagyta, és azért dobja ki. Egy szóval sem említette, hogy nekem jött.
- Akkor a srác komolyan hazudott és kidobálta előled a virágokat?
- Gemma, nagyon úgy néz ki. Még, ha nem is érdekelne Harry, akkor sem dobnám ki a virágcsokrát. És, megmondanám neki, hogy nem érdeklődöm utána.
- Igen, én is ezt feltételeztem rólad, de…
- Nathan átvert. Engem is és Harryt is. És most ő miatta mardos a bűntudat, hiszen Harry biztosan megharagudott rám.
- Cora, nyilvánvaló, hogy nem a te hibád. Hiszen te nem kaptál egy virágcsokrot sem, mostanáig. Ezt, ha elmondod Harrynek, biztosan nem fog haragudni, és megérti.
- Gondolod?
- Naná, semmi értelme haragot tartani, vagy valami. Már csak azt nem értem, hogy ez a gyerek miért dobálta ki a te csokraidat Harrytől és hazudott neki, meg neked is.
- Erre egyszerű a válasz. Nathan, évek óta bepróbálkozik nálam, én pedig mindig elhajtottam. És ezért, bosszúból kidobta az összes virágcsokrot.
- Vagy, csak nem akarja, hogy más srác is udvaroljon neked.
- Igen. Mivel, még máig sem érti meg, hogy nem szeretnék vele randevúzni. De gondolod, hogy Harry… mármint, hogy… um, szóval, hogy udvarol nekem? – dadogtam és lesütöttem a szemeimet. Éreztem, amint az arcom felforrósodott, ezért nem mertem Gemmára sem pillantani.
- Igen – nevetett fel – Biztos vagyok benne, hogy az öcsém udvarol neked – kuncogott, ami miatt csak még jobban pirultam – De akkor, ha jól értem, összességében örülsz a virágnak.
- Igen – bólintottam sután, miközben végre beleharaptam a szendvicsembe. Muszáj volt már, a szemeim kopogtak az éhségtől.
- És tetszik az, hogy Harry udvarol neked.
- Igen – néztem fel rá zavartan.
- Tessék, itt a telefonom, hívd fel – nyújtotta felém.
- Tessék?
- Hívd fel. Kérd meg, hogy had találkozzatok.
- Um, akkor már felhívnám az én telefonomról, ha nem probléma.
- Dehogy. Itt a száma – rakta újra elém a telefonját, én pedig lenyeltem a falatot és bepötyögtem a telefonomba a számsort. Alsó ajkamba pillantottam a telefonszámra, majd újra fel Gemmára.
- Mire vársz? Hívd! – mosolygott.
- Jól van – fújtam ki a levegőt, majd ráböktem a számra, mire az egyből hívni is kezdte. Három kicsöngés után felvette.
- Igen, tessék? – szólt bele a mély, dörmögős hang, az én gyomrom pedig egy csomóba rándult.
- Harry? Itt Cora – cincogtam a telefonba, majd megköszörültem a torkomat.
- Cora? Honnan van meg a számom?
- Gemma adta meg – rágcsáltam a szám szélét – Tudnánk találkozni? – kérdeztem félénken.
- Nem tudom, mi mondani valód lenne ezek után, de persze, ha szeretnél – sóhajtott fel a vonal túlsófelén.
- Éppen erről szeretnék beszélni. Ötkor végzek.
- Gyere hozzám. Sms-ben elküldöm a címet.
- Rendben.
- Akkor majd találkozunk – mondta és már ki is nyomott. Kicsit döbbenten néztem a telefonra, végül leraktam az asztalra.
- Haragszik – közöltem Gemmával.
- Mi? Ezt mondta? – kérdezte, miközben a szendvicsét rágta.
- Nem, de nyilvánvalóan lejött. Tőmondatokban beszélt, azt mondta, hogy nem tudja, hogy mi mondanivalóm lenne ezek után, és meg se várta, hogy elköszönjek tőle, egyszerűen kinyomott.
- Oké, lehet, most egy kicsit neheztel rád, de meglátod, hogy amint elmagyaráztad neki a helyzetet, nem fog tovább haragudni. Hol találkoztok?
- Azt mondta, hogy nála. Elküldi sms-ben a címet.
- Akkor legalább nyugodt körülmények között tudtok beszélni. Ne aggódj, ezer százalék, hogy megérti – mosolygott rám bíztatóan, mire nehezen ugyan, de én is elmosolyodtam halványan.

**

Feleslegesnek tartottam hogy hazamenjek mielőtt Harryhez kellett volna mennem. Lassan hat óra volt, szóval csak le szerettem volna tudni az egész beszélgetést aztán hazamenni és aludni. Így amikor leparkoltam a fehér ház elé és kihúztam a kulcsot a kocsiból, egy sóhaj hagyta el a számat.
- Essünk neki – motyogtam magam elé amint kiszálltam az Audiból majd bezártam és a kulcsot a melegítőnadrág zsebembe csúsztattam. Míg felsétáltam az ajtóhoz, egy újabb gombócba raktam a hajam aztán kihúzkodtam egy kicsit, hogy ne legyen annyira feszes. Újabb sóhaj hagyta el a számat, amikor senki nem nyitott ajtót így megnyomtam a csöngőt még egyszer, azonban ezennel egy hosszabb ideig. Mikor kulcs zörgését hallottam, lazán megforgattam a szemeim és egy halk „végre” hagyta el a számat.
- Helló, miben segíthetek? – jelent meg előttem egy köntösben lévő lány. Kellett egy pár perc, míg felismertem, aztán amint az arcát néztem egy picit oldalra döntött fejjel, leesett, hogy Cara Delevingnel volt dolgom. Hogy mit keresett Harrynél, nem az én dolgom volt, szóval amint megráztam egy kicsit a fejem, válaszoltam a kérdésére.
- Szia, Harryhez jöttem – válaszoltam normálisan, nem gondolva semmit arról, hogy mi történhetett köztük. Ha jól tudtam, Carának valami barátnője volt meg amúgy sem szabadna, hogy nagyon érdekeljen, hogy mit csinál Harryvel.
- Oh, Cora? – kérdezett rá, én meg bólintottam – Gyere beljebb – invitált be amint félre állt aztán mikor beléptem a házba, becsukta az ajtót mögöttem – Harry nem sokára lejön, szerintem csak felöltözik – mondta, miközben az említett srác már jött le a lépcsőn – Vagy nem – adta hozzá, mikor megjelent egy szál bokszerben. Megforgattam a szemeim meztelenségén, hiszen valamiért éreztem, hogy direkt jelent meg így. Meg hogy direkt engedte meg Carának, hogy kinyissa az ajtót amint köntösben van. Olvastam már egy-két könyvet és láttam már egy jó pár filmet is ahhoz, hogy tisztában legyek a helyzettel.
- Akkor beszélhetnénk? – kérdeztem felvont szemöldökkel, meg sem várva azt, hogy akárki is felszólaljon.
- Oh, persze, akkor én azt hiszem, felmegyek és kettesben hagylak titeket – mondta a modell lány mosolyogva, míg Harry elé lépett, a kezeit a srác mellkasára tette aztán felé hajolt így a tekintetem elkaptam.
Egy sóhaj szökött ki belőlem, mert egyszerűen csak kellemetlenül éreztem magam. Ha Harry azért az ő házát javasolta arra, hogy beszélgessünk, hogy csak megpróbáljon féltékennyé tenni, akkor megtapsolom, de nem azért, mert sikerült neki, hanem mert logikusan gondolkodott. Ide egyszerűbben be tudott szerezni egy lányt, mint sem mondjuk, ha a parkban találkoztunk volna vagy valami.
- Nézd – köszörültem meg a torkom mikor ketten maradtunk, teljesen készen állva arra, hogy tisztázzak mindent az én oldalamról – A mai csokor volt az első és az utolsó, amit tőled kaptam. Azokat is csak azért, mert házhoz jöttek. Ha tudtam volna, hogy küldesz többet és hogy a cukrászdához, akkor személyesen vettem volna át, de az elmúlt heteim forgalmasak voltak, és ha dolgoztam, akkor is hátul sütöttem.
- Nem tudom, hogy mennyi srácot lódítasz egyszerre, de én nem leszek egyikük.
- Elnézést?! – kérdeztem totál elképedten. Ezt most komolyan kimondta? Még is mi a francról beszél?
- A srác a cukrászdában, Niall, a kiszállító gyerek a cukrászdában, Jai aztán én is. Szerinted nem esett le, hogy mindenkire rá vagy tapadva? Mert nekem sajnos eléggé későn.
- Te totál meg vagy hibbanva – nevettem el magam amint a fejem hátra hajtottam és összecsaptam a tenyereim – Komolyan azt hiszed, hogy kavarok az előbb felsorolt srácokkal?
- Velem már nem – mondta flegmán, míg a karjait összefonta a mellkasa előtt. Totál azt az énjét láttam magam előtt, amelyiket anno a golf pályán mutatta. Amikor direkt basztatott, azonban most inkább egy megbántott formában táncolt az idegeimen.
- Figyelj. Én elmondtam, hogy egy virágcsokrot kaptam tőled, a többi a kukában landolt, de nem általam. Nathan, a srác, aki totál rám van állva, ő tűntette el őket minden alkalommal. Gemma mondta, hogy személyesen hoztad be őket, azonban mikor Nathan azt mondta neked, hogy én dobtam ki őket, valójában ő tette – mondtam el egy szuszra – Több, mint valószínű, hogy azért tette, mert nem tudja elviselni, hogy rajta kívül valaki más is udvarol nekem…
- Megnyugodhat, ugyanis én már lemondtam erről az egészről – válaszolta makacsan.
- Wow, egy kis félreértés miatt „lemondtál” az egészről? – kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, kérdő hangszínnel és viszkető tenyerekkel. Sőt, még az orrom is viszketett. És ez nem sokszor történt meg. Csak mikor totál ideges voltam – A mai napig nem tudtam, hogy Nathannek köze volt a csokrok eltűnéséhez, melyeknek jöveteléről végképp nem tudtam. Tudom, hogy megbántottan érzed magad, de elhiheted, hogy számomra sem a legkellemesebb azzal szembesülni, hogy valaki haragszik rám, olyan okokból kifolyólag, melyről órákkal ezelőtt még fogalmam sem volt.
- Talán oda kellene figyelni másokra is, és nem csak a munkába kéne menekülni, mikor nem tudod, hogy melyik srácnál akarsz leragadni.
- Oké, még is mi a francot akarsz, mit mondjak, amitől elhiszed, hogy te vagy az egyetlen, akihez idióta érzések kötnek? – kiáltottam rá, mire láthatóan visszalépett egyet és oldalra kapta a tekintetét – Ne hogy azt hidd, hogy nem vettem észre a kis színjátékod, amit Carával csináltatok az előbb – folytattam a hangoskodást, míg néha közelebb léptem hozzá ő meg tovább hátrált. A vérem szinte forrt, mert képtelen volt felfogni, hogy nem akartam semmit Nialltől vagy Nathantől rajta kívül. Az pedig, hogy még ha nem is mondta ki, de burkoltan egy ribancnak hívott, elérte, hogy az a bizonyos pohár beteljen – Tudod, mikor ide jöttem… nem is, mikor felhívtalak. Igen, mikor felhívtalak, kibaszottul szarul éreztem magam, mert tudtam, hogy megbántottalak azzal, hogy nem válaszoltam a kártyáidra. Mikor leesett, hogy Nathan volt a felbujtója mindennek, legszívesebben a nyakának estem volna, mert kinek képzeli ő magát, hogy beleavatkozik az én privát életembe, ilyen módon? De nem, visszatartottam magam, mert nem fogok lesüllyedni mások szintjére. Elég az, hogy ez most megteszem, de azt hiszem, hogy szükséges, mert képtelen vagy felfogni, hogy igen is tetszel, és egyáltalán nem érdekel, hogy más srácok mit akarnak tőlem. Tehát, miután lebeszéltük a találkozót ide, hozzád, egy pillanatra sem futott át az agyamon az, hogy majd gyerekes módon, megpróbálsz „féltékennyé” tenni. Eléggé vicces, ha engem kérdezel. De, csak mert mintha pár perce azt mondtad volna, hogy lemondtál az egészről? Szóval nem értem, hogy akkor minek kellett, bocsánat, próbálkoztál féltékennyé tenni engem egy olyan lánnyal, akinek barátnője van?
- Hosszas idő után, te vagy az első lány, aki teljesen lekötötte a figyelmem és egyszerűen csak nem akartam, hogy mikor majd ma idejössz, elutasíts. Tökéletesen megértettem a szótlanságodból, hogy nem akartál semmit tőlem, szóval bepánikoltam, és az első dolog, ami eszembe jutott, az volt, hogy muszáj elérnem, hogy legalább egy kis érzést kicsaljak belőled. Gyerekes húzás volt Carát iderendelni, ebben egyetértek, de nem volt más ötletem. Miután az a Nathan gyerek azt mondta, hogy kidobtál minden virágot, bosszús lettem és egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy nincs semmi esélyem nálad.
- Tudod, hogy mit érzek most? – kérdeztem percekkel később, sokkal nyugodtabban és csendesebben. Harry bizonytalanul nézett rám aztán megvonta a vállát – Úgy érzem, hogy lealacsonyítottál. Engem is, és magadat is. Az első gondolatod az volt, hogy féltékennyé teszel, amint idejövök, hogy kicsalj belőlem valami reakciót? Harry, ez borzalmas – jegyeztem meg amint egy száraz nevetés elhagyta a számat – És az, hogy azt gondolod rólam, hogy egyszerre több sráccal is kavarok? Szerintem te is tisztában vagy azzal, hogy ez rohadt alacsony volt. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen vagy.
- Nem vagyok igazából ilyen, egyszerűen csak úgy érzem, hogy elvetted az eszemet és most sem megy tisztán a gondolkodás. Csak azon jár az eszem, hogy meg akarlak csókolni!
- Hát, akkor ezen még járhat az eszed, mert én nem akarom, hogy közel gyere – mondtam szinte azonnal. Lehet, hogy később majd megbánom, hogy ennyire keményen viselkedek vele, de ugyanakkor tudom, hogy mit érek és tudom, hogy nem engedhetem meg másoknak, hogy csak úgy átsétáljanak rajtam és úgy viselkedjenek velem, mint egy játékkal melyet csak akkor vesznek elő, ha nagyon szükségük van rá – Vagy tudod mit? Menj, és csókolgasd Carát. Csak aztán készülj fel arra, hogy a párja a nyakadnak esik majd.
- Cora, kérlek – sóhajtott fel amint a mutató és hüvelykujjai közé fogta az orrnyergét.
- Én befejeztem a mondanivalómat. Tisztában vagy mindennel most már, legalábbis remélem. Azonban nem igazán akarlak látni egy pár napig. Ami azt hiszem egyszerű is lesz, hiszen semmi és senki nem köt minket egymáshoz.
- Tessék? – kérdezte halkan és teljesen meglepetten – Cora, ez csak egy félreértés volt.
- Ha tisztában vagy vele, akkor miért űztél belőle ekkora problémát? Tudom, hogy egy kedves srác vagy és talán szarul érzed magad, amiért elutasítottalak, de ez a való világ, nem pedig egy tündérmese ahol egy csettintés alatt minden jóra fordul. Gondolkodj el egy kicsit ezen az egész helyzeten. Szerinted felnőttes cselekedet volt elkerülni, miután én nem válaszoltam az üzeneteidre? Szerinted felnőttes cselekedet volt úgy viselkedni velem, mintha éppen most szabadultam volna a börtönből egy bűncselekedet miatt mikor éppen csak nem voltam tisztában a helyzettel? Szerinted felnőttes cselekedet volt ide rángatni egy másik lányt, hogy megpróbálj féltékennyé tenni? – bombáztam el őt kérdésekkel, aztán tudtam, hogy ideje befogni a lepcses számat mielőtt még jobban elérem, hogy Harry megutáljon, és még rosszabbul érezze magát.
- Cora, kérlek, nem tudom, hogy mi ütött belém. Kérlek, bocsáss meg! – a hangja egy picit megtörött, mikor a bocsánatomért esedezett és egy kicsit olyan volt, mintha a tekintetét könnyek homályosították volna. De aztán lehet, hogy az csak a helységben lévő lámpa fényének visszatükröződése volt.

- Megbocsájtok majd, ha mindketten tiszta fejjel tudunk beszélni a másikkal, minden veszekedés nélkül. Mint két felnőtt – kötöttem ki. Egy sóhaj hagyta el a számat mikor csak nézett a szemeimbe, így amikor már nem bírtam tovább, oldalra siklott a tekintetem ahol szembe találtam magam Carával amint a lépcső tetején állt – Most megyek, mert fáradt vagyok. Majd találkozunk valamikor. Jó éjt – köszöntem el Harrytől, aztán a lány felé biccentettem és megfordultam, hogy minél előbb kiérhessek az ajtón – Hát, ezt sem így képzeltem el – motyogtam magam elé amint beszálltam a kocsimba és már úton is voltam hazafele.