21. Los Angeles

Hellooo,
Omg, totál elfelejtettük, hogy péntek van, sorry lovers! Sok szereplő felbukkan a mai részben, so reméljük bírjátok tartani a tempót.;) Ne felejtsetek el visszajelezni a rész végén sem! Boldog új évet&jó olvasást babies! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Ma reggel kilenckor szó szerint magától felpattantak a szemeim. Vigyorogva ébredtem, hiszen Milesnek ma van a szülinapja és én imádom a szülinapokat. Miután pisiltem, arcot és fogat mostam a köntösömet magamra kapva lerohantam az emeletről, egyenesen a konyhába, ahol már anya javában a reggelit készítette.

- Jó reggelt – nyomtam egy puszit az arcára, majd nagy hévvel felrántottam a hűtőt, ami miatt az ajtajában megrázkódtak az üvegek, dobozok és a tojások a legfelső részében. A torta, amit sütöttünk anyuval sértetlenül, tökéletesen állt a helyén, így lassabban visszacsuktam az ajtót és a hűtőszekrénynek dőltem.
- Mit hittél, majd a frigó elnyeli a tortádat reggelre? – kérdezte szórakozott hangon, én pedig csak megforgattam a szemeimet és leültem egy bárszékre.
- Vagy, hogy éjszaka Miles lelopódzik és belenyomja a virsli ujját a süteménybe.
- De az ő tortája – nevetett ki anyu.

- Attól még én készítettem! Szóval az én tortám is!

- Ahogy akarod – felelte kuncogva, én pedig bekaptam egy virslit a rántottás tányérból. 

- Megyek, felébresztem Reaganéket meg aput, utána pedig vihetjük a tortát Szundinak – mondtam, aztán bekaptam még egy virsli karikát, majd apuhoz siettem. Bebújtam mellé az ágyba, és kicsit feküdtem mellette hozzábújva, mire megébredt és én is rávettem magam arra, hogy kikeljek mellőle az ágyból. Ezután bekopogtam Reaganékhez, mert véletlenül sem akartam rájuk nyitni lepedőakrobatikázás közben. Szerencsére Fletcher pólóban és alsónadrágban nyitott ajtót kissé álmos fejjel, de csak mosolyogva bólintott, mikor közöltem vele, hogy ébressze fel Reagant és jöjjenek le. Persze mire a konyhába visszaértem, az öcsém már rég a pultnál ült és a könyökével támaszkodott meg a márvány pulton, míg az álmos fejét a tenyerében tartotta. Felsóhajtottam, végül mögé sétáltam és a karjaimat a nyaka köré csúsztattam majd összekulcsoltam az ujjaimat a mellkasán. Erre persze megugrott egy kicsit aztán egy halk „bazdmeg” hagyta el a száját. 

- Már nem vagy tini többé, haha! – jegyeztem meg cinikusan aztán egy cuppanós puszit nyomtam az arcára – Milyen érzés húsznak lenni? 

- Ugyanolyan, mint tizenkilencnek – horkantott fel, míg a lefejtette magáról a kezeim. 

Helyet foglaltam a mellette lévő széken aztán a kezeimet a pultra téve figyeltem, amint anya mondta Milesnek, hogy csukja be a szemeit, mert jön a torta. Erre ő csak azt mondta, hogy este már megleste, szóval nem lesz olyan hatalmas meglepetés. 

- Olyan egy kis görcs vagy – mondtam áll-duzzogva – Minden évben előre meglesed a tortáid. 

- Örülj neki, hogy ebbe nem ettem bele – nevette el magát. Megforgattam a szemeim aztán a vállába bokszoltam és a figyelmem a tortára irányítottam. 

Anya belenyomta a sütibe a kettest, aztán mellé a nullát és meggyújtotta őket. Reagan éppen akkor lépett be a helységbe, mikor neki láttunk énekelni, így amint az öcsénk ölébe ült a karjait a srác nyaka köré tekerte és a fülébe dalolt.

Reggeli után természetesen felvágtuk a tortát is, mely Miles kedvence volt. Vaníliás illetve csokoládés tészta, sóskaramellás és vaníliás krémmel töltve. Az egész torta fondanttal volt betekerve, a tetején pedig Hulk volt, hiszen ő volt Miles kedvenc Marvel karaktere. Anyu és apu voltak az elsők, akik átadták neki az ajándékot, aztán Reagan és Fletcher végül pedig én. Hiába mondta, hogy nem kért tőlem semmit, tekintve, hogy a nyár elejét velem töltötte, nem jöhettem vissza üres kézzel. Hunter és Hailey még Szeptember elején visszamentek Spanyolba, mert a bátyám tanárként dolgozott így nem maradhattak sokáig. A nővéremékkel más volt a helyzet, elvégre a bolt ahol dolgozott, anya neve alatt volt. Reagan volt a főnök a helyen, de mivel anyu volt a fő-főnök, így nem volt gond azzal, hogy egy kicsivel hosszabbra fogta a nyaralását. Fletcher is a családi bizniszbe dolgozott, hiszen az étterem, melyet vezetett, eredetileg az apjáé volt. Ennek persze örültem, mert mindig úgy éreztem, hogy a nővéremmel sosem tudok elég időt eltölteni. A négyünk közül, azt hiszem én voltam a legragaszkodóbb és ez meg is látszott mikor arra került a sor, hogy el kell búcsúzkodni. Könnyen érzelmesedtem el, és ennek meg volt a jó és rossz oldala is bár be kell, valljam, hogy több rossz oldala van, mint jó.  

Az ágyamon fekve böngésztem a neten különböző torták után kutatva. A képek nagy részével már találkoztam, szóval egy kis időbe telt, mire olyanokat találtam, amiket még nem láttam és érdekesnek bizonyultak. Szerettem itt-ott felturbózni azt, ahogy sütöttem vagy, ahogy díszítettem és ebben nagy segítségemre volt az internet. Meg süteményes fesztiválok és bemutatók. És hát lényegében bármi, aminek köze volt a sütéshez. Oly annyira képes voltam belemerülni a YouTube videókba, vagy akár csak különböző oldalak nézegetésében, hogy néha észre sem vettem, hogy valaki a figyelmemet próbálja megszerezni. Abban a pillanatban, noha könnyű volt, igazán megijedtem, mert nem számítottam rá. A képernyőmön felvillant egy kis téglalap a „Harry is calling…” felirattal aztán alatta volt két lehetőség – elutasítás, elfogadás. Végül rámentem az elfogadásra, aztán amint betöltötte normálisan a képernyőt, szembe találtam magam Harryvel amint hasonló pozícióban volt, mint én. Ő is a tenyerébe támasztotta az arcát mely miatt az egyik szeme szinte eltűnt és a szája is nyitva volt. Ezen elnevettem magam aztán a jobb könyökömre is rátámaszkodtam így mindkét tenyerembe tudtam tartani az államat.
- Helló-helló – szólaltam fel elsőnek én amint a szemeimmel beittam tökéletes arcának látványát. Már egy ideje nem beszéltünk, sőt, ha pontos szeretnék lenni, akkor azt hiszem még e hónap elején volt utoljára esélyünk facetimeon beszélni. Addig csak üzenetben beszéltünk. Harry haja kócosan ült a feje tetején és amint a hasán feküdt, a tank toppja mélyen lelógott így a nyaklánca ide-oda himbálózott és rá is láttam a fecskékre melyek a mellkasán voltak. Kedvem lett volna a nyakához bújni és csak közel lenni hozzá, belélegezni finom illatát, de erre sajnos nem volt esélyem.
- Szia, mi újság? – kérdezte totál nyugodtan, az arcán egy édes kis mosoly pihent és ő is egy, az enyémhez hasonló pózt vett fel.
- Semmi különös – mondtam unottan – Tortákat nézegettem a neten aztán hívtál sza’ll félbe kellett hagyjam.
- Aw, bocsánat. Ha gondolod, akkor hagylak és folytathatod…
- Dehogy – nevettem fel – Ne legyél már buta. Szívesebben beszélek veled, mint hogy a gépem képernyőjét bámuljam.
- Családod mit csinál?
- Apu meg anyu dolgoznak, Fletcher assz’em bealudt, Reagan a hátsókertben napozik, Miles meg a haverjaival van, valahol mert ugye szülinapja van. Um, a bátyámék meg már rég hazamentek.
- Miles szülinapja van? – kérdezett vissza meglepetten, aztán gyorsan felült normálisan, amit nevetve figyeltem – Basszus, tényleg! Fel kellene hívnom őt.
- Még van időd – vontam vállat egy széles vigyorral – Bár eléggé szégyen, hogy elfelejtetted a kedvenc Ashfordod születésnapját. Nem vagy valami jó barát.
- Oh, fogd be, Cora – nevetett és megforgatta a szemeit – Miles igen is a kedvencem és jó barát vagyok, oké?!
- Mhm – hümmögtem.
- Most le is raklak, mert fel kell, hívjam a kedvenc Ashford testvérem.
- Pft, még mielőtt te raknál le engem – vágtam vissza azonnal. Egy ideig meredtünk egymásra aztán olyan volt, mintha egyszerre tettük volna, de én biztosan a piros kis körre kattintottam így megszakadt a videó chat.
Egy fél óra múlva megint megjelent Harry neve a képernyőn, így hát miután rendeztem arcvonásaimat a széles vigyorból, felvettem az elfogadásra kattintottam.
- Bocsánat, Milessel alig bírtuk letenni a telefont – játszotta már megint nekem magát, amit én egy nevetéssel reagáltam le.
- Remek színész vagy Styles, ezt már számtalanszor bebizonyítottad – ingattam a fejemet.
- Köszönöm-köszönöm – biccentett a fejével meghajlásként.
- És, örült az idióta öcsém a megtisztelésnek, hogy felhívtad?
- Hát, sokkal hálásabb, mint te vagy, az biztos – felelte kicsit lenézően, én pedig, ha mellette lettem volna, tuti, hogy megcsaptam volna egy párnával. Ugyanakkor különösen imádtam, hogy képesek voltunk ennyire játékosak, lenni egymással, még akkor is, ha totál másik kontinensen voltunk.
- Dugulj el! – kiáltottam fel nevetve – Harry?
- Igen? – nézett rám édes arcával, ami egyben volt szexi férfias, és aranyos kisfiús. Nem tudom, hogyan csinálja, de engem totál levesz vele a lábamról – Err, mennyi az idő nálad?
- Umm – motyogta aztán a karórájára nézett és vissza rám – Hajnali öt.
- Miért vagy ébren? – néztem rá felvont szemöldökkel.
- Hat, hat-harminc fele úgy is megyek edzőterembe. Feleslegesnek véltem, hogy visszaaludjak.
- Szóval felhívtál helyette engem?
- Nem kellett volna? – kérdezte komolyan, a hangjában megbújt a bizonytalanság.
- Nem azért kérdeztem, csak hát nálad eléggé korán van és őszintén nem számítottam a hívásodra – magyaráztam – De mindegy is. Mesélj, milyen Amerika?
- Hát, már kezd az otthonommá válni – vigyorodott el – Nem ez az első, hogy itt vagyok, ha erre céloztál a kérdéseddel.
- Ah, igaz – forgattam meg a szemeim játékosan – A bandával voltatok már gondolom.
- Igen – értett egyet – De ezen kívül nagyon jó. Szeretem a helyet. Többször is gondolkodtam már azon, hogy itt szeretnék majd élni a családommal meg minden.
- Véglegesen?
- Ha nem is véglegesen, mindenképpen szeretnék egy házat venni itt, hogy mikor esetleg kijövünk ide, legyen hol maradnunk.
- Ez jó ötlet – mondtam – Én nem voltam még Amerikában – jegyeztem meg lehangoltan, mire Harrytől egy halk „aw” jött.
- Merre jártál akkor? – kíváncsiskodott.
- Um, alapvetően ugye Ausztrália több részén, Anglia, Spanyol bár ott még csak Madridba és Barcelonába volt esélyem elmenni. Jaiel és Serenával sokszor voltunk már Franciába, hiszen az utóbbi években csak oda volt esélyünk elmenni. Görögországba régen sokat jártunk a családdal, mert ott volt apunak egy ismerőse szóval mindig volt hol maradnunk, és nagyjából ennyi. Oh, Jaiel és a családjával voltam még Máltán is azelőtt az év előtt, hogy kiköltöztünk volna Londonba.
- Akkor azért egy szép mennyiségű kis helyen voltál – mondta mosolyogva – Én sosem voltam még Máltán vagy Görögben.
- Mindkét hely eszméletlen! – jelentettem ki – Muszáj, lesz elmenned egyszer! Biztos vagyok, hogy miután meglátogatod, ott is veszel majd egy házat magadnak – nevettem.
- Na, majd meglátjuk – kacsintott rám – Milyen helyekre szeretnél elmenni?
- Amerikába biztosan. New York! Igaz, talán a klausztrofóbiámnak nem kedvezne az embertömeg, de egyszer mindenképpen szeretnék egy újévet ott tölteni.
- Észben tartom – mondta komolyan, mire én csak elmosolyodtam. Nincs azaz isten, hogy ő elvigyen egyszer majd oda és vele töltsem az újévet. Mármint, ki tudja, hogy mi lesz köztünk? Lehet, hogy mire újra találkozunk, már nem is akarunk egymástól semmit. Ezek a gondolatok persze rögtön megrémisztettek, így próbáltam eltolni őket a gondolataim egy távolabbi zugába.
- Mikor is mész haza? Úgy értem Londonba – szakított ki a gondolataim közül, amiért nagyon is hálás voltam neki.
- Erm holnap.
- Menned kell dolgozni?
- Igazából az egész Szeptembert megkaptam, de Hunter holnapra foglalta a jegyem. Szóval még van egy hét, amíg dolgozni megyek? Nem tudom már – mondtam, miközben próbáltam erősen visszagondolni a naptárra, hogy hogyan vannak a napok és mikor kell mennem, dolgozni, de nem ment.
- Tehát akkor nem kell rögtön munkába állnod.
- Nem. De miért? – szaladt ráncba a homlokom. Nem igazán értettem, hogy miért szerette volna tudni, hiszen ő még Los Angelesben lesz, mikor én hazaérek.
- Fogalmam sincs igazából, hogy miként jutott az eszembe, de az az igazság, hogy alig várom, hogy újra lássalak – mondta, miközben maga előtt figyelt valamit, és nem pillantott rám a kamerába. Azt hiszem zavarban volt és azért. Ezt pedig totál édesnek találtam. Mármint, hogy egy srác amiatt érezte magát zavarban, mert az érzéseiről beszélt nekem, melyeket irántam érzett. Régen volt már ilyenben részem – És jövő hét kedden, szerdán és csütörtökön cukrász napok lesznek itt Los Angelesben, amire mindenképpen el akartam menni, hogy nézzek neked valami apróságot, esetleg küldjek pár képet, de azt hiszem, láthatod te is a saját szemeiddel, már, ha benne vagy – pillantott rám, az én állam pedig a földet súrolta. Most komolyan meghívott magához Amerikába?
- Harry, te jó ég, komolyan? Mármint, hogy neked nem dolgoznod kéne? Én, nem akarlak zavarni, vagy láb alatt lenni!
- Nem fogsz zavarni! A forgatás már befejeződött, már csak azért kell, maradjak, hogy a közelben legyek, ha esetleg újra kell venni egy jelenetet valamiért – mondta gyorsan, az én arcomra pedig hatalmas vigyor kerekedett.
- Nem bírod tovább nélkülem, igaz? – az előtt csúszott ki a számon a kérdés, mielőtt átgondolhattam volna, hogy mit készülök mondani.
Harry kínosan elnevette magát, aztán megrázta a fejét, amolyan „nem hiszem el, hogy tényleg ezt mondtam” stílusban, de ezzel szerintem nekem is jelezni akarta válaszát.
- Ha tényleg így gondolod, és nem leszek útban, valamint nem foglak zavarni, akkor benne vagyok! Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ihletet meríthetnék a rendezvényből, valamint pár technikát is elleshetnék más cukrászoktól. Te jó ég, naná, hogy benne vagyok! – ugrottam fel fekvő helyzetemből, mire Harry arca is felragyogott. Kis híján levertem a laptopom az ágyról, de időben utána kaptam, szóval semmi baja nem lett.
- Komolyan? Cora komolyan mondom, nem bánod meg! Akkor átíratom a Londonba szóló jegyedet, a hotelünkbe foglalok neked szobát, kaja lesz, meg elmegyünk majd enni, megmutatom a kedvenc kávézómat! Meg majd fürödhetünk a tengerben is, meg amit csak akarsz! – lelkesedett fel ő is. Ez megmosolyogtatott és igazán boldoggá tett. Jó volt hallani, hogy ő is ugyanannyira szeretett volna velem időt eltölteni, mint én vele. Az meg, hogy már alig várta, hogy végre újra lásson, elérte, hogy az izgatottnál is izgatottabb legyek. Képes lettem volna sikítani örömömben és végig táncolni a házon, de tekintettel kellett lennem Fletcherre, aki valószínűleg még mindig aludt.
- Oké, igen, aj, Harry el sem hiszem, hogy Amerikába repülök! – vetettem magam megint hátra az ágyon vadul vigyorogva. Ezt egyszerűen nem hiszem el! Los Angelesbe repülök Harryhez. Mekkora kalamajka lesz még ebből!

Miután vagy még fél órán keresztül kitomboltuk magunkat mindketten, elhadartuk egymásnak, hogy ki hova szeretne menni, lehiggadtunk és nyugodtan is átbeszéltük újra az egészet. Harry elmagyarázta, hogy gyakorlatilag visszarepülök az időben, és eléggé korán fogok megérkezni hozzá, és persze kutya fáradt leszek, hiszen az út nem egy és nem is két órás. Ezután elköszöntünk egymástól azzal, hogy ő átíratja a jegyemet, én pedig azzal, hogy informálnom kell a családomat a programváltozásról. Már dél volt, szóval anyuéknak lassan haza kellett érniük a munkából. Fogalmam nem volt, hogy miként fognak majd reagálni az egészre, hiszen azért Amerika nem Anglia. És Harryvel még sosem találkoztak, szerintem azzal sincsenek nagyon tisztában, hogy ki ő. Vagy, ha még is így van, akkor ki tudja, hogy megengednék, hogy csak úgy elmenjek hozzá. Bár aztán már elmúltam huszonegy, ami az angliai törvény szerint azt jelenti, hogy már nagykorú vagyok, szóval nem igazán akadályozhatnák meg, hogy mehetek-e vagy nem.

Elköszöntem Harrytől, aztán még vagy tíz percig feküdtem az ágyamban a plafont bámulva és úgy vigyorogtam, hogy kezdett fájni az arcom. Végül elhagytam a szobámat és az alsó szint felé igyekeztem, ahol persze nem volt senki. Mivel a hűtőszekrény tele volt kajával tegnapról, meg azelőttről, így nem láttam értelmét, hogy neki lássak valamit főzni. Mivel éhes még nem voltam, a napra meg nem akartam menni, mert nem volt kedvem, levetődtem a kanapéra, elfeküdtem kényelmesen és kezembe vettem a telefonomat. Feloldottam azt, majd már jött is egy üzenetem Harrytől, miszerint elintézte a jegyemet, azonban mivel nem tudta megváltoztatni, helyette egy újat vett, melyet elküld emailbe nem sokára szóval majd csak ki kell, nyomtassam, de most megy edzőterembe, később pedig majd ír. Visszaírtam neki, hogy köszönöm, aztán bejövő hívásom volt Serenától facetimeon, így hát elfogadtam és máris szőke hajú barátnőm köszönt vissza rám a képernyőről.
- Halihó Minnie! – köszönt vidáman – Mi újság? – kérdezte.
- Szia – nyújtottam el az „a” betűt – Semmi különös. Illetve, mégis.
- Mhmm, mesélj – hümmögött fel amint egy pimasz vigyorra húzta a száját.
- Azt hiszem, egy kicsit ki fogsz akadni – húztam el a számat, mire neki komoly lett az arca.
- Mit műveltél, Ashford?
- Harry… ermm hívott. És beszélgettünk. Aztán egyszerűen csak meginvitált magához. Los Angelesbe. Szóval holnap nem kell jönnöd értem a reptérre – fejeztem be és félve pillantottam a képernyőre, hiszen tudtam, hogy Serena ki fog akadni, még hozzá jogosan. Nagyon régen láttuk már egymást, és rendesen hiányzik is nekem, de ezt az ajánlatot nem hagyhatom ki. Nem csak Harry és Amerika miatt. Hanem a cukrász rendezvény miatt sem.
- Te Amerikába repülsz London helyett? – kérdezte döbbenten, én pedig bólintottam – Cora Vivienne Ashford! Ez a srác elcsavarta a fejed! – kiáltotta, én pedig behúzott nyakkal vártam következő támadásait – Simán belemész és elrepülsz hozzá a vak világba? Mármint Jai is ott lesz, és felnőtt vagy, de…
- Te jó ég, Jai, totál kiment a fejemből! Úristen, Jai is ott lesz – sikítottam fel, mire Serena ösztönösen hátrébb hőkölt a telefontól, belőlem pedig kitört a nevetés – Fel kell hívnom!
- Nem, Cora, várj! Mondd el részletesen mit mondott Harry!
- Oké. Beszélgettünk, felmerült, hogy hol voltam már életemben meg ilyenek, és mondtam, hogy Amerikában még sosem. Aztán megkérdezte, hogy mikor megyek haza, meg mikor kezdek dolgozni, és akkor én elmondtam neki, és akkor mondta, ugyan ezekkel a szavakkal, hogy alig várja, hogy lásson – néztem a kamerába, és Serena is kis híján felsikított újra velem együtt, mert hát Harry elmondta, hogy hiányzom neki. Te jó ég! – És akkor mondta, hogy cukrász napok lesznek LA-ben és amúgy is menni akart, hogy vegyen nekem valami apróságot, de láthatom akár a saját szemeimmel is. És mondta, hogy nem zavarnék, meg hogy, a hoteljükben foglal nekem szobát, amire amúgy szerintem nem is lesz szükségem, mivel nem hinném, hogy külön ágyban töltenénk az éjszakát – csacsogtam, mire Serena felvihogott. Hát persze. Serenának csak olyan eleven a fantáziája, mint nekem és Jainek. Meg sem kellene lepődnöm, mikor így reagál valamire, mert az agya elcsavarja a dolgokat egy másik irányba.
- Te perverz! – kiáltott rám – Oh, szóval te is alig várod, hogy lásd Harryt, hogy kielégíthesd a vágyaidat!
- Nem igaz! – nevettem – Csak már aludtunk együtt, szóval… De honnan veszed, hogy rá gondoltam? Én a te barátodat akartam behálózni, amíg te a világ másik végén vagy – vigyorogtam.
- Pfuj, ez undorító Cora! – visongott Serena, miközben mindketten röhögtünk – Te meg Jai bruh! – borzongott meg.
- Oké-oké, vicc volt – nevettem, míg megforgattam a szemeim – Én is ugyanígy meredtem Harryre, miután kiderült, hogy azt hitte, hogy mi… szóval, hogy én meg Jai – vihogtam.
- Az a srác néha elképesztően gyerekes – forgatta meg a szemeit vigyorogva.
- Mintha a te „gyereked” – utánoztam – nem lenne az! – vágtam rá ezzel Jaire utalva.
- Oké, szóval ott tartottunk, hogy nem fog kelleni neked külön szoba, mivel ráveted magad Harryre. Oh, meg Jaire is. Szóval Los Angeles ribanca leszel.
- Igen, Los Angeles ribanca leszek – nevettem – Csak hogy tudd, ez a ribanc legalább majd a címlapon végzi, nem úgy, mint te!
- Állj le a színészkedéssel ribikém – nevetett Serena.
- Oké. De amúgy komolyra fordítva a szót, csak vicceltem. Nem akarok még Harryvel egyelőre semmit. Vagyis az biztos, hogy nem én fogok kezdeményezni.
- Teljesen igazad van, és, ha nem így vélekednél, valószínűleg már rég felpofoztalak volna.
- Oké, basszus, kímélj meg – nevettem.
- Szóval Harry Kicseszett Styles kiejti a száján, hogy hiányzol neki és te, rohansz hozzá LA-be? Hm – hümmögött, én pedig felnevettem. Valóban eléggé abszurdnak tűnt az egész, ha ennyire ki volt teregetve.
- Jól van már, na, ne szívd a véremet – nyávogtam – Inkább örülj velem!
- Én örülök is Cora. Csak azért féltelek is. Meg már vártam, hogy haza gyere.
- Tudom baby, én is, és te is nagyon hiányzol nekem, de említettem már a cukrászos rendezvényt? Nem hagyhatom ki! Én is cukrász vagyok!
- Igen tudom Minnie, és persze, én is azt mondom, hogy menj csak. Csak érted – vonta meg a vállát amint egy halkan sóhajtott egyet aztán végül elmosolyodott.
- Igen, és ne haragudj – biggyesztettem le az ajkaim – Hozok majd neked valamit jó?
- Az a minimum kislány – vigyorgott – Jait pedig csókolt szét helyettem, jó? – sóhajtott fel.
- Bleh! – kiáltottam fel, Serena pedig röhögni kezdett.
- Az arcára gondoltam! Ennyire kielégíthetetlen lettél kisasszony? – vonta fel a szemöldökét.
- Jaj, már, ne cinkelj ezzel – nevettem – Nem izgultam fel, ha erre gondolsz.
- Te mondtad, hogy Harryvel egy ágyban lesztek.
- És úgy értettem, hogy alszunk! – vágtam rá.
- De nem azt gondoltad – mondta mindent tudóan mosolyogva mire kicsit én is elbizonytalanodtam. Mármint, ha valami elkezdődne köztünk, nem hiszem, hogy megállítanám a dolgokat tekintve hogy már egy ideje nem volt intim kapcsolatom… senkivel. Nos, a kezeimen kívül.
- Nem is igaz! – vágtam rá végül, hiszen semmiképpen nem akartam neki igazat adni, ráadásul nekem is el kell még gondolkodnom ezen. Mármint, ha részegen állnánk neki a dolgoknak, alap, hogy leállítanám, mert hát ez lenne az első együttlétünk. És mivel eléggé komolynak érzem a köztünk lévő kapcsot, nem akarom elcseszni az első intimebb pillanatunkat.
- Oh Cora – vigyorgott Serena – Harry egy nagyon-nagyon attraktív srác, tudom. De azért gondold át a dolgokat jó? Meg nyugodtan hívhatsz, ha beszélni akarsz róla. Mert látom most még rajtad, hogy fogalmad sincs, mi van, mit akarsz, vagy, hogy, hogy álltok Harryvel.
- Wow, tényleg elég jól ismersz – nevettem fel halkan – Ennél jobban meg sem fogalmazhattam volna. És köszi Serena. Imádlak.
- Én is téged csajszi – nevetett fel – Te jó ég, már ennyi az idő?
- Csak nem randid lesz? – nevettem el magam – Oké, akkor valószínűleg elverném a feneked.
- Még jógázni akartam menni, szóval most leraklak, oké? Um, írj, ha indulsz Los Angelesbe, meg, ha megérkeztél hívjatok Jaiel mindenképp!
- Persze. Jó jógát. És sajnálom, Serena.
- Ugyan baby, ez jó lehetőség neked, ráadásul bimbózóban van a kapcsolatod, szóval muszáj menned. Én tudok még várni. Na, szia! – integetett.
- Szia – integettem én is mosolyogva a kamerába, aztán az elsötétült, és a hívás lista villant fel.
Amint a telefont letettem a kanapéra, gyorsan az alsó szinten lévő mosdóba szaladtam, hogy pisiljek, hiszen már azelőtt kellett, hogy Harry hívott volna, de nem volt időm sem kedvem elmenni míg chateltünk. Mire újra visszaértem a nappaliba, megérkezett anyu és Reagan is bejött a kertből.
- Szia, anyu. Milyen volt a munka? – mentem a konyhába rögtön és sündörögni kezdtem körülötte. Régen is mindig ezt csináltam, szóval ez egy amolyan berögzült kis teendő-féleség volt. Anyut már meg sem lepte szerintem.
- Jó, de örülök, hogy mára ennyi – mesélte, majd felsóhajtott – Te mit csináltál? Mert látom a nővéred süttette a hasát – mosolygott amint a lány fele biccentett.
- És milyen jó is volt – sóhajtott fel Reagan, amint helyet foglalt mellettem.
- Hát én beszéltem Serenával. Tortákat nézegettem. Tévéztem. Hívott Harry is – próbáltam a hangommal könnyedséget megütni, de persze anyu is és Reagan is egyszerre fordultak felém, amint elhagyta Harry neve az ajkaimat. Ez még egy szép kis társalgás lesz.
- Harry, mi? – lökött meg vigyorogva a nővérem – Nem akarsz egy-két dologba minket, mondjuk, beavatni? – mászott a képembe, mire én nevetve eltoltam a fejét.
- Oké, mit akartok tudni? – kérdeztem, miközben anyát figyeltem, aki újra a hűtő felé fordult, hogy kiszedje a kajákat és megmelegítse.
- Mindent! Az elejétől akarom hallani! – mondta anyu, én pedig vigyorogva bólintottam és aztán bele is kezdtem. Nem sokat tudtak kihúzni belőlem, mert megérkezett apa, így a beszélgetés abba maradt. Reagan felment átöltözni és felébreszteni Fletchert, míg én megérdeklődtem Milesnél sms-ben, hogy merre van, és mikor látjuk majd itthon. Mikor lejött Reagan és Fletcher is, ebédelni kezdtünk, kaja után pedig miután elrámoltam anyuval, a nappaliba gyűltünk mind. És akkor újra rám terelődött a figyelem.
- Szóval Cora… – szólalt meg Reagan – Mi is van Harryvel?
- Ki az a Harry? – folyt bele rögtön apu homlok ráncolva.
- Cora bepasizott! – kiáltotta Reagan, mire az oldalába könyököltem.
- Ez nem igaz! Harry… egy barát.
- Hát persze, egy elég jó barát, ahogyan beszélsz róla – vigyorgott Reg össze anyuval, mire megforgattam a szemeimet aztán újra kezdtem a mesélést. Nem voltam egészen addig zavarban, amíg meg nem említettem, hogy együtt aludtunk. Aztán elmeséltem nekik a színházas esetet is és következtettem a csókra is. Persze, ekkor már anyu és Reagan hangosan mondták a magukét, hogy totál belezúgtam a srácba. És ekkor teljes volt a káosz. Anyu és Reagan kórusban nyomatták, Fletcher csak mosolygott az egészen, apu totál értetlen volt, és nem értette, mi baja van anyáéknak. Aztán betoppant Miles.
- Oh, csak nem Harryről meg Coráról van szó? Én ott voltam, mikor az egész elkezdődött! Cora először Harry haverját is szédítette – mondta, miközben levágódott az egyik fotelba, én pedig eltátottam a számat.
- Ez nem is igaz!
Miles csak nevetett, míg Reagan követelte, hogy mondjam el, milyen haverról van szó.
- Niall, Harry barátja, banda társa, egy jó fej srác. Vele is találkoztam az elején gyakran és csak ennyi.
- Ja, mert én mondtam, hogy ne keveredj szerelmi háromszögbe.
- Nem keveredtem volna – forgattam meg a szemeimet.
- Oké, most már mindennel képben vagyunk – bólintott anyu.
- Igen, de azzal még nem, hogy miről beszélgettetek ma – vigyorgott Reagan.
- Hát, um, Harry most ugye Los Angelesben van. Jaiel. És um, meghívott magához. Mármint, hogy mondta, hogy utazzak oda még a jövő hétre. Szóval már vett nekem másik jegyet is. Még vissza kell, fizessem neki.
- Mi van? – akadt ki egyszerre anya, apa, Reagan és Miles. Szegény Fletcher, csak szótlanul figyelte az eseményeket. Bár szerintem ő is ki lett volna, ha a tesójáról lett volna szó. Oh, ember, mi lesz, ha lánya lesz? Tuti, hogy akkor nem fog így ülni.

- Különben is, még sosem voltam Amerikában, és cukrász napok lesznek LA-ben! Azon ott kell lennem! Egy csomó ihletet meríthetek, tanulhatok néhány technikát profiktól! Remek lehetőség. Oh, említettem már, hogy Jai is ott lesz? – kérdeztem, mikor megláttam az arckifejezésüket.

Aztán persze lassan, de biztosan sikerült telebeszélnem a szüleim fejét azzal, hogy minden rendben lesz. Igaz, apunak kellett volna még az, hogy személyesen találkozzon Harryvel az elmenetelem előtt, de hát ez nem igazán volt megvalósítható. Plusz nem igazán akartam, hogy így legyen, mert bevallom, hogy arra vártam, hogy Harry a barátom legyen, és akkor el tudjam hozni haza bemutatni őt. De hát addig szerintem még sok víz lefolyik majd a Temzén. Meg a lefolyón is.