2017. július 14., péntek

49. Vigyázz magadra

Helloo,
utolsó előtti rész! Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményeitekre, úgy hogy ne fogjátok vissza magatokat, így a sztori vége miatt! ;) Jó olvasást! Xx♥



x HARRY STYLES x

Las Vegas jó volt, jobb, mint gondoltam, hogy lesz, noha minden idő, amit Corával töltöttem mesés volt. Minden alkalommal boldog voltam és szabadon éreztem magam, a környezet, a szituáció és minden más, ami, és aki nem Cora volt, nem számított. Amíg ő jelen volt, a mosoly az arcomon pihent, ha nem volt velem, az elmémben tartottam őt így a jó kedvem sem távozott el teljesen belőlem.

Az alatt az idő alatt, amit együtt töltöttünk, mint egy pár, rá ébredtem arra, hogy nélküle a napjaim lusták voltak és kissé színtelenebbek, ahhoz képest, mint mikor velem volt. Üzengethettünk egymásnak és videóchatelhettünk, semmi sem ért fel ahhoz az érzelemhez, mely szertefoszlott a testem minden egyes kis centiméterében mikor velem volt személyesen.

Mikor a bőrünk egymáshoz ért a takaró alatt amint egymásba gabalyodva beszélgettünk. Mikor a szavaink halkabbak voltak, mint a szél odakint, de mi értettük egymást, mert alig egy kis centiméter választott el minket egymástól. Mikor a nevetése megtöltötte a szobát és lágyan keveredett az enyémmel. Mikor a karjaimban volt és elsírta nekem a bánatait, avagy mikor én voltam az ő karjaiban és én sírtam el neki a bánataim.

Cora megváltoztatta a szemszöget mellyel az életet néztem és a föld forgását kísértem. Felnyitotta a szemeimet néhány dologgal kapcsolatban, ami megváltoztatott engem, mint egy embert és személyiséget, de egyáltalán nem bántam meg. Hogy is bánhattam volna meg? Mindketten erős befolyással voltunk a másik életére attól a perctől kezdve, hogy találkoztunk.

Minden okkal történik és az, hogy Cora az életembe lépett akkor, amikor tette, természetesen okkal volt. Ez pedig nem volt más, mint hogy olyan emlékeket osszon és készítsen velem, amiket senki más nem tudott volna.

Örökké hálás leszek neki, amiért az életem része volt és marad is, hiszen a történtek sosem fognak elhagyni engem sem a memóriám.

- Harry! – hallottam meg a nevemet amint egy ismerős hang szólított. Mikor megfordultam, a nővéremmel találtam szembe magam, rövid szőke haja az arcomba csapódott amint a karjaim közé szaladt és szorosan megölelt – Hogy vagy? Izgulsz?
- Meg vagyok – nevettem el magam, a jobb kezemmel beleszántottam rövid frizurámba – Anyuék ide értek? Michal hol van?
- Rajongókkal beszélgetnek – válaszolta mire én bólintottam egyet. Mitch elment mellettem, aki az egyik gitáros volt, biccentett egyet felém és Gemma felé majd tovább ment a dolgára.
- Ah, persze – mosolyodtam el – Uh, már alig várom, hogy kint legyen megint a színpadon!
- Elhiszem – nevette el magát a nővérem – Egy kis ideje nem léptél fel.
- Mhm, hiányzott is – folytattam a beszélgetést – Helló, Lou – köszöntem régi fodrászunknak, az ölében ott ült Lux, aki hevesen integetett és a kezeit felém tartotta – Hogy vagy, virágom? 
- Hiányoztál – vallotta be aztán az arcát a nyakamba fúrta. Elkuncogtam magam, míg a jobb kezemmel megtartottam őt a feneke alatt a másikat pedig a feje hátuljára tettem és az arcommal neki dőltem.
- Te is hiányoztál – mondtam és nyomtam egy puszit a hajára – Milyen a suli? Élvezed?
- Oh, már van barátja – szólt közbe Lou, a karja össze volt fonva a mellkasa előtt amint mosolyogva nézett a lányára majd vissza rám.
- Mit mondtam a fiúkkal kapcsolatban, huh? – kérdeztem a kezemben lévő keresztlányom, akinek arcán egy széles vigyor volt, a szemei csillogtak és az orcái pirospozsgásak voltak.


Egy kis ideig még beszéltem Louval, Gemma elköszönt és visszament a szüleinkhez. Lux az egyik dobozon ült Louval míg feltették a mikroportom és felvettem a füleseim. Alig akartam elhinni, hogy a mai este végre fellépek, a vér az ereimben száguldozott és buborékozott amint arra gondoltam, hogy nem sokára kint leszek a színpadon és énekelhetek.

Az atmoszféra elképesztő volt amint a szűkös és intim teret megtöltötte a rajongók hangos moraja, amint a dobok megszólaltak és a gitárok megpendültek. A hangom egybe olvadt még is kitűnt a hangszerektől és a tömeg éneklésétől, a testem szinte feléledt és hiába izzadtam, mint a lovak, minden egyes másodpercét élveztem a fellépésnek.

Mivel az albumomon csak tíz szám van, két másikat is énekeltem, az első Kanye Westtől volt, a második pedig az egyik One Direction dal, melyet lassan négy éve írtam. A rajongók eszüket vesztve énekeltek velem minden egyes dalt, ami elmondhatatlanul boldoggá tett és még inkább ösztönzött arra, hogy oda tegyem magam, amíg össze nem esek majd. Fekete felsőt viseltem és egy lila színű nadrágot melyben majd megsültem, hiszen meleg és tömött volt a levegő a teremben.

Az utolsó dal, amit előadtam az az első single volt melyet kitettem – Sign of the Times. Sokkal lassabb, visszafogottabb volt, mint Kiwi, amit előtte fejeztem be. Kifogytam a levegőből mire befejeztem a koncertet, a közönségre nézve simán meg tudtam mondani, hogy nem én voltam az egyetlen, akiről patakokban folyt a víz.

Anya, Robin, Gemma és Michal átjöttek hozzám a koncert után, hiszen egy ideje nem láttam őket, plusz anyuék amúgy is nálam töltötték az estét. Én voltam az első, aki beugrott a tusolóba, rendesen megmostam magam meg a hajam aztán gyorsan megtörülköztem és felöltöztem. Anya ment utánam, így a nővéremmel, annak pasijával és a nevelőapámmal helyet foglaltunk a nappaliban, egy üveg borral meg poharakkal a kávézóasztalon.

Szinte rögvest belemélyedtünk a beszélgetésbe, Gemma vezette fel a témát, amiből szépen folyt minden. Nevetve fogyasztottuk el az üveg alkoholt, mire anya visszaért, már meg kellett nyitni egy másik üveget. Mindenki már egy kicsit be volt csiccsentve, a jó hangulat kellemesen töltötte meg a szobát mikor meghallottuk a csöngőt mely a bejárató ajtótól jött.
- Várunk valakire? – kérdezte Gemma, a hangja kíváncsi volt. Megvontam a vállam amint egy csuklás bukott ki belőlem egy finom kis böfögéssel megkeverve.
- Lehet csak eltévesztették az ajtót – magyaráztam miközben felálltam. A hirtelen mozdulat miatt megszédültem egy kicsit, a kezemmel a támlába kapaszkodtam majd egyik lábamat a másik elé téve, ellépegettem az ajtóig – Helló – kezdtem bele a mondani valómba mielőtt még felfedtem volna, hogy ki volt a másik oldalon.
- Um, szia – jött a válasz az előttem álló lánytól. A szemeim kikerekedtek, a szívem egy pillanatra leállt és a szám egy picit elnyílt, amint megláttam őt – Er, nem akarok zavarni, csak ezt szerettem volna átadni, mert, um, nem tudtalak a koncert után elérni.
A kezében egy kis doboz volt, egy masnival a tetején meg egy kártya is hozzá volt tűzve.
- Oh – suttogtam amint az ajtónak támaszkodtam, hogy ne essek el teljesen, az agyam a borban lebegett, amit odabent ittam a többiekkel és a szemeim is egy kicsit homályosak voltak.
- Zavarok, nem igaz? – kérdezte amint a hangjában megbújt a csalódottság aprónyi kis jele mely miatt a szívem erősebben ütődött a mellkasomban – Sajnálnom, nem tudtam, hogy már-,
- Ugyan, nem, dehogy – mondtam gyorsan, a szavaim összemosódtak amint hevesen hagyták el a számat. Az arcom kipirult egy kicsit, amit az alkoholra fogtam, pedig nagy részben azért éreztem magam zavarban, mert ott állt előttem, teljes szépségében és az illata szinte azonnal beleköltözött az orromba és eltömítette a tüdőmet, az elmémet még jobban megrészegítette. Annyi idő elteltével még mindig hatalmas hatással volt rám – Miért-, miért nem mondtad, hogy jössz? Nem láttalak – motyogtam amint becsuktam magam mögött az ajtót.
- Serena és Jai mondta, hogy van egy fellépésed ma este, az első – mondta csendesen. A tény, hogy nem tudta, elszomorított, de nem várhattam el tőle, hogy tudja, hiszen semmi oka nem volt arra, hogy fenn tartsa, mi történik velem.
- Szóval ezért mondta Serena hogy ha van egy harmadik szabad jegyem, akkor elkérné – gondolkodtam.
- Micsoda? – nézett rám értetlenül – Serena beszélt veled erről?
- Uh, igen – bólintottam. A kezemet a tarkómra helyeztem amint nem tudtam, hogy valamit, rosszat csináltam-e amiért adtam Serenának jegyeket vagy sem. Tekintve a kapcsolatunkat, nem tudtam megmondani, hogy Cora mit érzett. Plusz nem is voltam józan.
- Nem tudtam – vett egy mély levegőt, melyet lassan ki is fújt – Azt mondta, hogy korán lement a helyszínre hogy megvegye.
- Tegnap előtt adtam neki a jegyeket – nevettem el magam halkan. Őszintén szórakoztató volt hallgatni a kis fehér hazugságokat, amikkel Serena etette a lányt – Még mindig nem tudom, hogy miként nem esett le, hogy neked kérte őket.
- Istenem, lesz mit vele beszélnem – rázta meg a fejét, kuncogása halk volt, de elég hangos ahhoz, hogy halljam és elérje, hogy a szívem menthetetlenül gyorsan dobogjon – És, um, gondolom azért nem, mert mostanában nem beszéltünk. Plusz nem is kerestem senkit, tudod, sok volt a rendelés meg minden.
- Mhm, gondolom – adtam hangot magamnak egy kis idő elteltével – Uh, szóval, tetszett a koncert?
- Igen, nagyon jó voltál – mosolygott rám, a hangja vidám volt és ez engem is arra késztetett, hogy egy kis vigyorra húzzam az ajkaim – Noha nem lepett meg, tudtam, hogy mesésen fogsz teljesíteni.
- Köszönöm, örülök, hogy élvezted és hogy, tudod, hittél bennem meg minden.
- Nézd, Harry – váltott komolyra és hirtelen megjózanodtam egy kicsit – Csak azért mert mi már nem vagyunk együtt, nem jelenti azt, hogy nem szeretlek, vagy nem érdekel, mi van veled, esetleg nem lennék rád büszke vagy hinnék benned.
- Én csak azt hittem, hogy ha kettémegyünk, akkor elkerülsz majd messziről és egy hete nem is kerestél-
- Harry, mondtam akkor is, mikor eldöntöttük, hogy szakítunk, hogy azért, mert nem leszünk egy párkapcsolatban többé, nem fognak az érzéseim megszűnni. Igen, valóban nem kerestelek egy hétig, de senki mást sem kerestem. Nem volt kit, ha őszinte szeretnék lenni.
- Ezt hogy érted? Ott van Jai és Serena.
- Igen, de nekik is meg van a saját életük, az ikrek nőnek meg minden – magyarázta – És őszintén hiányzott, hogy minden ebédszünetemkor megjelenj és elmenjünk enni vagy mikor te hoztál nekem mindig kaját. Tudom, hogy nem voltál mindig itthon, de mikor csak úgy megleptél, jól esett és, azt hiszem, nos, tudom, hogy furcsa volt nélküled. Még mindig az.
- Gondolod, hogy valaha is sikerül újra együtt lennünk? – kérdeztem teljesen ignorálva, amit mondott, noha az agyam részben felfogta.
- Nem tudom, Harry – sóhajtott fel. Én sem tudtam, szóval nem volt egyedül – Első sorban azért mentünk ketté, mert túl sokat voltunk távol és egyszerűen csak szétnőttünk. A karriereink nem illenek össze. Nekem sok időt kell a cukrászdában lennem, neked a menedzsmented és csapatod Amerikában van, ami egy teljesen másik kontinens. Úgy gondoltam, hogy menni fog és kibírjuk.
- Igen, én is – mondtam halkan. Közös megegyezés volt, hogy szakítsunk, mert akármennyire is fájt kimondani, hogy vége, jobb volt úgy élni az életünket, hogy nem kellett egy párkapcsolat miatt szenvednünk. Egy ideig persze ment minden, de a végén már annyi időt kellett távol eltöltenem a lánytól, hogy kibírhatatlan lett és az érzéseink elhalványultak.
- Ha valahogy még is sikerülne kitalálnunk, hogy miként jöhetnénk össze a jövőben, tárt karokkal fogadnám, de egyelőre szerintem jól meg vagyunk egyedül, nem?
- Persze, ez igaz – bólintottam amint megadtam az őszinte válaszom. Jól meg voltam egyedül, noha egyes napokon igen is hiányzott Cora.
- Mint mondtam, nagyon jó voltál ma is. Örülök, hogy a szakításunk nem nyomott a földre teljesen.
- Mhm – hümmögtem – Te hogy vagy? Jól bírod? Ugye nem dolgozod magad ájulásig?
- Én jól vagyok, minden simán megy és bírok mindent. Az utolsó kérdésre pedig tudod a választ te magad is. Mindig is egy élmunkás voltam, lehetetlen lenne számomra az, hogy ne dolgozzak addig, míg ki nem purcanok.
- Azért vigyázz magadra – mosolyogtam rá halványan – Nos, er, köszönöm a-,
- Süti, az egyik kedvenced van benne – segített ki – Nincs semmi baja, a koncert helyszínén addig nem nyugodtam le, míg be nem tették a hűtőbe, legalább egy kis ideig. Anyukád persze sok segítségre volt mindebben. Tulajdonképpen ő tette el, hogy ne legyen baja.
- Beszéltél anyuval?
- Pár szót, nem sokat. Érdeklődött egy kicsit felőlem és mondta, hogy majd benéz egyik nap. Állítása szerint veled maradnak egy kicsit Robinnal.
- Mhm, igen, itt lesznek egy pár napot. Nem kell interjút adnom, fellépnem se semmi, és már régen láttam őket, így megbeszéltük, hogy a koncert után itt maradnak.
- Jó hallani, hogy van időd velük lenni egy kicsit – bólintottam egyet, de nem mondtam semmit. Azt kívántam, hogy bárcsak bejönne, és ott lenne velem és a családommal. Nagyon hiányzott, de jól nézett ki, boldog volt, és nem akartam lehúzni a kedvét azzal, hogy az én hirtelen jött kis szomorúságomat felhozom – Azt hiszem, megyek akkor.
- Uh, oké – mondtam gyorsan.
- Ez a tied – kuncogta el magát amint a kezembe nyomta a dobozt, melyet még mindig nem vettem el. Az arcom felforrósodott, a szemeimet lesütöttem és elmotyogtam egy csendes köszönömöt – Üdvözlöm a szüleid és, um, tényleg nagyon jó voltál ma este.
- Örülök, hogy tetszett, Cora – jegyeztem meg egy kicsit magabiztosabban. Egy félkaros ölelésbe vontam, nem tartottam közel magamhoz sokáig, mert lehet, hogy nem lettem volna képes elengedni – És átadom.

Aztán elsétált egy utolsó mosolyt felém küldve. Egyszer elég nehéz volt végig nézni amint kilépett az életemből, másodára pedig egyszerűen szívszaggató, pedig ha jobban belegondoltam volna, rá jöhettem volna, hogy sosem fogja el hagyni az életem. Az emléke mindig bennem fog élni és az érzéseimet sem lehet kitörölni csak úgy. Az pedig, hogy megerősítette, hogy ha a jövőben még is összefut az életünk, tárt karokkal fogadja majd bármi is lesz velünk, megmosolyogatott és ráébresztett arra, hogy még van esély. 

6 megjegyzés:

  1. MI A FRÁSZ? Na jo,erre nem gondoltam. Mi az hogy szakítottak? Úristen én még mindig le vagyok sokkolva.. �� Nem akarom elhinni!! Ezen felül amúgy imádtam, és arra gondolván hogy már lassan vége,elfog a szomorusag, hiszen nagyon szerettem ezt a történetet:( Azért remélem van esély arra, hogy a végén együtt lesznek,mert ha nem komolyan mondom nagyon szomorú leszek:(
    UI: de amúgy lehet mégse hozzátok őket ossze

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hah, ez az, megtudtunk lepni!! Ne aggódj, engem is szomorúvá tesz, hogy be kell fejeznünk, viszont tudod, hogy van az a mondás: ahol egy ajtó bezárul, ott kinyílik egy másik. Bízzunk benne, hogy ez lesz Carryékkal is. :) Xx♥

      Törlés
    2. Nehogy nekem mással jöjjenek össze 😱😱😱 kajak nem fogom kibírni..😃

      Törlés
  2. Jézusom! ❤❤❤
    Szakítottak.... 😭😭😭😭😭😭

    Nemááá..... ❤❤❤

    Nekik együtt kell lenniük! Olyan jó lenne! ❤❤ Annyi mindent megéltek már együtt!❤❤❤ És annyit szenvedtek! Megérdemelnék, hogy együtt legyenek! ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy véleményen vagyunk, nekem elhiheted! ;) Xx♥

      Törlés
  3. Örülünk, hogy tetszett! És hát sokat nem kell várnod rá, hogy kiderüljön mi lesz velük. :) Xx♥

    VálaszTörlés