20. Elveszett bárány

Helloooo,
Aw, a mai rész egészen édes lesz és nem csak Carry miatt. :3 A történet egyre csak növekszik és épül, az események melyek megváltoztatják Cora és talán Harry életét is pedig egyre csak közelednek! Azt hiszem, senki nem fog számítani a fordulásra, ami ezt a történetet illeti és emiatt nagyon is izgatottak vagyunk. ^^ Pihenjétek ki magatokat a szünet alatt, egyétek magatokat betegre a töltött káposztából és mákos bejgliből és csínján a pezsgővel szilveszterkor! ;) Boldog karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak! Xx♥
P.S: Oh és persze, ne felejtkezzünk el Louisról sem.:3 Boldog szülinapot Tommo, we love you!♥♥♥

x CORA ASHFORD x

Mióta megcsókoltam Harryt hétfő este a színház után Jaiéknél, azóta azt hiszem sokkal szorosabb lett a kapcsolatunk. Mondjuk, ez lehet ugyanúgy attól is, hogy egy éjszakát sem töltöttünk külön. Még mindig hiszek abban, amit Reagan, a nővérem mondott, hogy, ha alszol egy idegennel, akkor sokkal mélyebb és bizalmasabb kapcsolatod lesz vele, mint egy régi barátoddal. És mivel én hiszek benne, ezért Harry is. Amit amúgy roppant édesnek találok. De azt hiszem, a csók is közbe játszott. Illetve csókok. Vagyis azóta nem is egy csattant el közöttünk, de sosem mentünk nagyon messzire. Sőt, ezek a csókok sima szájra puszik voltak, mégis egy szájra puszinál sokkal több, de még nem csókolóztunk elmélyülve. És azt hiszem nem is fogunk egy hosszú darabig még. Mivel Harry nem sokára hívni fog, hogy menjek le hozzá a mélygarázsba elbúcsúzni, ugyanis repül Los Angelesbe, hogy befejezzék a filmet. Nem tudja, meddig lesz LA-ben, viszont én vasárnap Barcelonába repülök a bátyámmal és barátnőjével két hétre, azután pedig repülünk Melbournebe, ahol majdnem az egész Szeptembert fogom tölteni. Szóval egy jó ideig azt hiszem nem fogunk találkozni, mely szomorúsággal tölt el. Rengeteget beszélgettünk Harryvel, és volt ideje velem azt is megosztani, hogy teljesen komolyan gondolja a kapcsolatunkat. Amit már tudtam ez előtt is, de megkönnyebbültem, mikor ezt újra megerősítette, miután szinte rávetettem magamat és én csókoltam meg őt először. Harry elmesélte azt is, hogy régen volt barátnője, és nagyon tetszem neki, szóval nem akarja elszúrni. Szerintem mondanom sem kell, hogy fültől fülig érő vigyor ült az arcomon, mikor ezeket a dolgokat mondta. A szívem állandóan hevesebben kezd verni már attól is, ha Harry ilyen dolgokat mondd, mikor hozzám ér pedig bensőmben elszabadul a pokol. A szívem ki akar törni, a hasamban ezer pillangó verdesi a szárnyát, és eluralkodnak rajtam az olyasfajta gondolatok, mint például, hogy miért tetszem neki pont én ennyire, vagy, hogy éreztem-e már valaha életemben ilyet. Azt hiszem, sosem kötődtem még érzelmileg ennyire egy fiúhoz. Egy olyan fiúhoz, aki tetszik nekem. Mert persze Jaiel más a helyzet. Ahogy Hunterrel és Milesel is. Ők a tesóim, még Jai is, szóval őket teljesen máshogy szeretem. Mármint, nem mintha Harryt szeretném. Azért, ott még nem tartok. Azon is csodálkozom, hogy ennyire kötődöm hozzá ilyen rövid idő alatt. Hiszen nem régen ismertem még csak meg őt. De máris a kapcsolatunkról beszélünk, együtt alszunk, és megcsókoltam őt. A fenébe is, igen lehet, hogy belé zúgtam. 

A telefonom a lehető legrosszabbkor csörrent meg, de nem érdekelt semmi. Éppen tésztát gyúrtam be, de lisztes kézzel kihalásztam új kötényem zsebéből a készüléket és felvettem a telefont.

- Máris megyek – szóltam bele rögtön izgatottan, Harry pedig csak nevetett és azt válaszolta, hogy oké. Leraktam a telefont, majd gyorsan lemostam a kezem, levettem a kötényem és a hajamat igazgatva siettem a lifthez, hogy lejussak a mélygarázsba. Akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra, amíg a felvonóval lementem. Az üvegen keresztül rögtön megpillantottam Harryt, amint a kocsijának dőlve várt rám. A vigyorom még szélesebb lett, majd amint elnyílt az ajtó, szinte futva közelítettem meg. Nevetve ellépett a kocsijától, így nyugodtan vethettem magam a nyakába, attól nem tartva, hogy esetleg kárt teszek a nagy lendületemmel és nehéz testemmel az autójában. Lábujjhegyre állva pipiskedtem fel hozzá, kezeimet a nyaka köré fontam, fejemet pedig meleg bőréhez nyomtam. Mélyen beszívtam az illatát, miközben mosolyogva szorítottam magamhoz és egy pár pillanatra megrémültem, hogy hogyan fogom azt az időt, amíg távol leszünk egymástól az ölelése és csupán csak a jelenléte nélkül kibírni, aztán magamban fejbe kólintottam magamat emiatt az abszolút nyálas gondolat miatt. Ő dolgozik, én nyaralni megyek, ez van. Lehet hiányozni fog, de majd újra találkozunk, és akkor azt hiszem, gond nélkül vághatunk bele a kapcsolatunkba.
- Te is hiányozni fogsz nekem C, de meglátod, hogy időd sem lesz rám gondolni a nyaralásod alatt – mondta, mintha csak kitalálta volna a gondolataimat. Vagy esetleg hangosan ki is mondtam mindent?
- Igen, persze, tudom – váltam el tőle mosolyogva – Sőt, inkább örülök is, hogy megszabadulhatok tőled – mondtam viccelődve, mire ő lebiggyesztette az alsó ajkát, amitől olyan imádnivaló lett. Mondjuk ajakbiggyesztés ide, vagy oda, ő mindig imádnivaló.
- És újra bedőltem neked. Tudtam, hogy csak a hírnevem kell. Pedig egyszer már bevallottad, és én mégis hiú reményekbe ringattam magam – játszott, én pedig felnevettem és újra magamhoz húztam.
- Kérem a szereplést még egy kicsit felfüggeszteni Mister. Egyelőre szeretnék egy búcsúcsókot adni.
- Abbahagyom, ha kettőt kapok – felelte kisfiúsan vigyorogva.
- Neked akár hármat is – vigyorogtam, aztán lassan megcsókoltam őt. Pont úgy, mint az összes többi alkalomkor, a hasam görcsbe rándult, miközben a lepkék durván verdesték szárnyaikat, a térdem elgyengült és legszívesebben egész súlyommal Harryre támaszkodtam volna – Hívj majd, ha megérkeztél – mondtam, mielőtt újra csókot adtam volna neki.
- Reggel hatkor? – ráncolta a homlokát, közben pedig apró puszikat nyomott a számra.
- Kinek reggel hatkor? – kérdeztem vissza kuncogva.
- Neked – válaszolta mosolyogva.
- Oh. Akkor csak dobj egy üzenetet. Vagy felébredek rá, vagy nem, de mikor felkelek, legalább látom egyből, hogy rendben megérkeztél. Utána pedig felhívlak.
- Majd én hívlak, mert ott este lesz és gondoltam, lefekszek majd aludni – viccelődött, én pedig elpirultam és a karjába csíptem.
- Akkor végül is egy teljes egész nap múlva fogom hallani a hangodat.
- Igen – bólintott.
- Rendben – bólintottam – Facetime?
- Facetime – bólintott ő is, én pedig elmosolyodtam és újra átöleltem. 

- Jó repülést és jó munkát. Mindenképpen üzenj majd, jó?

- Persze. Neked pedig jó nyaralást. És ne hidd, hogy megszabadulsz tőlem. Kérem majd az élménybeszámolókat, fotókat. És ne hagyd, hogy elcsavarja bármilyen spanyol srác az eszed – mosolygott, én pedig felkuncogtam – A családodat üdvözlöm, Milesnek pedig előre is boldog születésnapot. Bár addig úgyis beszélünk még. Lehet, felhívom őt is, tudod ő a kedvencem az Ashfordok közül – jegyezte meg pimaszan, én pedig felnevettem.
- Szia, Harry – suttogtam mosolyogva.
- Szia, Cora – suttogta ő is, majd adott egy utolsó hosszú csókot, amivel teljesen elgyengítette a lábaimat. Elváltam tőle, majd hátrálni kezdtem, míg ő beült a volán mögé. Visszamentem a lift elé, és onnan figyeltem amint kitolat, majd a feljáró felé indul. A lift mellett még megállt és lehúzta az ablakot, amit én hevesen dobogó szívvel figyeltem – Ne felejts el nekem egy I love Barcelona feliratú baseball sapkát venni – mondta szélesen vigyorogva, majd már tovább is hajtott.
- Tudtam, hogy csak ezért kellek! – kiáltottam utána hisztérikus hangon, mire ő kimutatta a hüvelykujját az ablakon, és felment a feljárón. Mosolyogva megfordultam, majd megnyomtam a liftet hívó gombot, míg Harry kocsiját figyeltem hátulról. Még akkor is ott állt, mikor a lift elindult velem felfelé, így gondoltam, hogy nem engedték őt kikanyarodni. A cukrászdába visszaérve úgy döntöttem, hogy elkészítem még a tortát, amelyiknek neki láttam, majd hazamegyek. 

**

Kilenc után pár perccel ébredtem meg, melynek kifejezetten örültem, hiszen nem akartam az utolsó Spanyolországban töltött napomat ágyban tölteni. Viszont ébresztőórát sem állítottam be, mert hát ki az a hülye, aki a vakációján ébresztőórát állít be, még akkor is, mikor fent áll a veszély, hogy elalszik. Én biztos nem. De azt is tudom, hogy, ha elaludtam volna, akkor egész biztosan durmognék, és mérges lennék mindenkire. De leginkább magamra.

Miután elvégeztem a reggeli teendőimet a fürdőszobában, rögtön a szekrény felé vettem az irányt, amibe bepakoltam az érkezésem után, hogy ne bőröndben álljanak a cuccaim két hétig. Azonban amint erre gondoltam, eszembe jutott, hogy nem sokára ideje lesz összepakolnom minden cuccom, hiszen holnap már megyünk is tovább. Melbournebe. Istenem, még most sem tudom elhinni, hogy a bátyám és Hailey elintézték, hogy velük töltsek két hetet aztán szinte egész Szeptembert a családdal! 
- Oi, Cora, készen vagy már? – kiáltotta el magát Hunter pont, ahogy beléptem a nappaliba – Oh – nevette el magát – Azt hittem, hogy sosem készülsz el.
- Mire fel ez a nagy sietség? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- A mai napunk forgalmas lesz – mondta, amint a kezeit a vállamra tette, míg elkezdett fel- és le ugrálni és a konyha fele tolt – Hails, igaz, hogy a mai nap izgalmas lesz?
- Hát, ha szerinted a tengerparton tölteni a napot izgalmas, akkor igen – nevetett Hailey amint egy tányért csúsztatott elém a pulton. Volt rajta két szelet pirítós meg avokádó és tükörtojás illetve bors meg paprika. Mellé egy pohár narancslevet kaptam aztán Hunter is ugyanazt kapta, mint én így mellém leülve kezdtünk el együtt enni. 

- El sem hiszitek mekkora megkönnyebbülés lesz anyu húsos kajáit otthon zabálni – nyögött fel kaja közben Hunter, mire nevetve megforgattam a szemeimet, Hailey pedig a kezére csapott – Hiába bántasz, így van. Lássuk be, az asszony vega kaján él, és, ha az asszony vega kaján él, akkor a jó képű barátja is – magyarázta, Hailey pedig felkiáltott és a kezébe bokszolt, de közben mindhárman nevettünk.
- Szóval akkor ma egész nap a parton? – kérdeztem két falat között.
- Igen. Feljövünk ebédelni, aztán úgy gondoltam, hogy pakolhatnánk, meg elmehetnénk gyorsan bevásárolni, aztán délutántól estig még lehetünk a parton – ismertette Hunter a tervet – De, hamar lefekszünk aludni, mivel ugye korán kelünk.
- Rendben, tökéletes – mosolyodtam el – Srácok, annyira köszönöm, hogy összehoztátok ezt nekem!
- Örülök, hogy itt vagy velünk Cora, és hogy jól érezted magad nálunk – mosolygott Hailey.

Felvettem egy fürdőruhát, majd a törülközőmet, a strandtáskámat és a telómat felkapva elindultunk Hunterék háza mögött a strandra. Totál elképesztett, mikor először megláttam a házat. Persze az előtt láttam fotókat, viszont élőben közel sem látszik, milyen jó helyen laknak Hunterék. És most csak nem a nagy házról beszélek, melyet anyuék és Hailey szülei álltak közösen. Hanem a környékről, a városról, arról, hogy a kertjükből csak pár métert sétálnak lefelé, és máris a homokos tengerparton találják magukat. Persze, ez így van odahaza Melbourneben is, és mosolyogva konstantáltam, hogy Hunter egyszerűen nem tudta elengedni azt az életstílust, amibe beleszületett. Mármint tengerparti gyerek, és évek múlva, mikor elköltözött barátnőjével, olyan helyre költöztek, ahol élhet a tengerpartnál. Emiatt mindig mosolyognom kellett, akárhányszor lementünk, vagy feljöttünk a partról, hiszen Hunter gyermekded énjét jutatta eszembe. Eljátszottam a gondolattal, hogy legközelebb talán akkor jövök ide, mikor már egy mini Hunter, esetleg mini Hailey fogja a szerelmespárt boldogítani, és hogy Hunter milyen jó apa is lesz. Hailey pedig remek anya. Bár nem hiszem, hogy lesz még akármilyen gyerek is azelőtt, hogy a bátyám leereszkedik egy térdre aztán összeházasodnak. Egyikük sem akarta siettetni az egészet, valószínűleg ezért sem jegyezték még el egymást. Ő és Hailey régebb óta együtt vannak, mint Reagan és Fletcher, még akkor is, ha az ember azt hinné, hogy fordítva vannak a dolgok, mert ugye Reagan már Fletcher menyasszonya.

Amint a homokon lévő felfújt matracon feküdtem, lehunyt szemekkel élveztem, amint a nap sütötte a bőrömet, és amikor mélyebb levegőt vettem, a tenger sós illata töltötte meg a bensőmet. A mosolyom mindig ott pihent az arcomon és még az sem zavart, hogy néha gyerekek rohangáltak körülöttünk. Túl kényelmesen és relaxáltan éreztem magam. Már csak Harry hiányzott mellőlem. Oh. Hát már megint ő jött a képbe. Egyszerűen olyan nyugalmas és kényelmes kis helyet szőtt magának mind az elmémbe, mind a szívembe, hogy néha volt, hogy észre sem vettem, hogy rá gondoltam. Meg arra, ami történt, míg volt esélyünk személyese látni egymást. Illetve amikor web kamerán keresztül beszélgettünk. Mert, hogy a kapcsolatunk inkább volt megfogalmazható úgy, mint egy távkapcsolat, mint sem egy normális. És őszintén? Nagyra tartottam azokat a párokat, akik távkapcsolatban éltek. Legalábbis én biztos voltam abban, hogy számomra egy kisebb feladatnak bizonyult volna az, ha így kellett volna lennem Harryvel. Néhány alkalommal már most azt kívántam, hogy bárcsak ide repülhetne, vagy én ő hozzá, esetleg mindketten vissza Londonba, de tudtam, hogy ez nem így működik. Sőt, lehet, hogy ami köztünk van, csak erősödik majd ennek a különlétnek köszönhetően. Így legalább megtanuljuk majd megbecsülni a másikat, hiszen mindketten eléggé komolyak vagyunk ezzel az egésszel kapcsolatban. Éppen ezért nem is fordult meg egyszer sem a fejemben, hogy mi van, ha útközben találkozunk más valakivel, aki talán majd elcsábít minket egy kicsit. Ez az én esetemben eléggé valószerűtlennek tűnt, hiszen az életem nagy részét a konyhában töltöttem, ellenben Harryvel, akinek a munkája olyan lehetőséget adott számára, hogy utazzon, lássa a világot és új emberekkel találkozzon. Noha nem akartam ebbe belegondolni, mert mint említettem, mindketten szerettük volna, ha a köztünk lévő kapcsolat működne.

Ebéd után sétáltunk egy kicsit a boltok között, ami a tengerparton volt, így végül volt esélyem megvenni Harrynek a sapkát, amit oly annyira szeretett volna. Az elmúlt két hétben, minden egyes beszélgetésünk alatt megkérdezte, hogy megvettem-e már neki, de minden alkalommal el kellett szomorítanom őt a csúfos igazsággal, miszerint nem. Tudtam, hogyha azonnal megvettem volna, megmutattam volna neki és akkor pedig ez nem lett volna meglepetés. Én már pedig azt szerettem volna, a meglepődik, még ha pontosan tudja is majd, hogy mit kap. Terveztem venni egy hasonló sapkát neki Melbourneben is, noha nem említette, úgy gondoltam, hogy egy kedves kis gesztus lenne. Meg azért ne hogy már egy sapkával állítsak be elé, mikor legközelebb látom. Na, de hogy az mikor lesz, roppant jó kérdés. Hasonló gondolatok szántották végig az elmémet, míg persze kiélveztem az időmet a bátyámmal és barátnőjével. Azt hiszem már mondanom sem kell, hogy tömérdekszer eljátszottam olyan gondolatokkal, hogy mi lenne, ha Harry velem lenne, és úgy sétálhatnék vele, ahogy azt Hunter és Hailey tette. Ezzel persze csak magamnak ártottam, így mikor a gondolataim ilyen témára terelődtek, általában csak felsóhajtottam hangosan, és vagy Hunter vagy Hailey vette az adást és gyorsan elterelték a figyelmem valamivel.

Betértünk nem messze a parttól egy kisebb élelmiszer áruházba is, majd elkezdtünk minden féle dolgot bedobálni a kosárba, ami kellhet a holnap utazáshoz. Egész nap úton leszünk, és muszáj néhány doboz jegeskávéval és péksüteménnyel feltankolni. Persze Hailey nem engedte, hogy megvegyünk mindenféle egészségtelen dolgot, így hát mindannyian egy édességet választhattunk, ami először kevésnek tűnt, de aztán arra gondoltam, hogy biztosan megosszuk majd egymással és akkor már nem is tűnik csekély édességnek. A zacskókkal elindultunk gyalog haza, és az utat végig szidta Hunter, amiért nem kocsival jöttünk el vásárolni, és amiért cipekednünk kell. És bár én is izzadtam, és nehezek voltak a táskák, elég jól szórakoztam Haileyvel a bátyámon. Amint lepakoltunk a konyhában, én úgy döntöttem, hogy felmegyek, lezuhanyozok, utána pedig neki állok az egyik bőröndömbe visszapakolni, mivel a másik sértetlenül áll az egyik sarokban. Zenét kapcsoltam a telefonomon, aztán dúdolgatva és a seggemet riszálva pakoltam a bőröndbe, miközben azon gondolkoztam, hogy milyen is lesz újra otthon lenni annyi év után. Bár anyáékkal nem régen találkoztam, borzasztóan hiányoznak, ahogy Miles és Reagan, valamint Nutmeg a Golden Retriever kutyánk is. Kíváncsi voltam, hogy hogyan néz ki a szobám, hogy milyen lesz a régi ágyamban aludni, és hogy anyuék mit fognak szólni, mikor majd másnap reggel, apu szülinapján megjelenek a nappaliban. Anyuval tuti neki látok majd tortát sütni, később pedig Hunterrel átadjuk a közös ajándékunkat apának, ami egy roppant drága horgászbot. Imád horgászni hobbiként, mi pedig úgy gondoltuk, hogy ideje lenne ősrégi pecabotját lecserélni egy újra. Megkérdeztük Milest, Reagant, valamint anyut, hogy ők akarnak-e társulni hozzánk, de már mind azt válaszolták, hogy meg van az ajándékuk. Így hát mi vettük ezt közösen Hunterrel, valamint persze Hailey is velünk van. Harry is velünk lenne, ha kimondtuk volna már, hogy egy párkapcsolatunk van… És látjátok, Harry állandóan felbukkan és befúrja magát a gondolataim közé.

A délután folyamán fürödtünk a tengerben hatalmas úszógumikkal és matracokkal, valamint napoztam és kihasználtam a jó időt. Elég jó színem lett a két hét alatt, és csak remélem, hogy Ausztráliában is jó idő lesz, hogy folytatni tudjam a napozást. Az idő gyorsan szaladt, amit utáltam, így hét óra felé összeszedtük a cuccainkat és visszaindultunk a házba. Szomorú voltam, amiért itt kell hagynom ezt a csodálatos helyet, ugyanakkor izgatott a hazaút miatt, valamint már a saját lakásom és a cukrászda is hiányzott. Ilyen vegyes érzelmek kavarogtak bennem egész vacsora alatt, majd mielőtt felmentem volna fürdeni és lefekvéshez készülődni, még egyszer megköszöntem Haileynek és Hunternek azt, hogy itt lehettem, átöleltem mindkettőjüket, majd felbattyogtam az emeletre. Éppen mikor kiszálltam a fürdőkádból jött az első sms Harrytől, ami után rendszerint ezer szokott még érkezni, így képes vagyok vele az egész éjszakát végig beszélni. Vagy órákig facetimeolni. Miután pizsamát vettem fel és megtöröltem törülközővel a hajamat, töltőre dugtam a telefonom, aztán ágyba ugrottam vele és válaszoltam Harrynek. Azt mondta, hogy nem hív most, mert hamarabb kell elaludnom, és holnap egész nap utazni fogok. Eszeveszettül megvigyorogtatott, hogy így figyel rám és aggódik miattam, így hát mikor kilenckor azt mondta, hogy irány az ágy, némi kötekedés után, de szót fogadtam neki, elköszöntem tőle és leraktam a telefont az éjjeliszekrényre. 

**

Az ujjaimat ropogtatva ültem a taxi hátsó ülésén, míg Hunter az anyósülésen ült a taxis mellett. Az idő eléggé ramaty volt – borús, szeles és néha csöpögött egy kicsit az eső is, de nem volt hideg, aminek örültem. Egész gyorsan a repülőtérre értünk egy kicsivel előbb, mint három óra, szóval miután leadtuk a csomagjainkat elmentünk becsekkolni. Amint átmentünk az ellenőrzésen, az első utunk a vámmenteshez vezetett ahol mindhárman vettünk parfümöt. Sokkal olcsóbb volt, mintha ugyebár drogériában vettük volna meg, plusz egy üveggel mindenképpen szerettünk volna adni apunak is. Az izgatottságom miatt az a három óra mindinkább tűnt egy évtizednek. Mikor Hunter végre felkelt a kis szundizásából és a hangosbemondón is bejelentették, hogy nem sokára megnyitják a kapukat a járatunkra, szinte felpattantam, aztán a többieket a kapu elé rángatva várakoztunk. Mi voltunk az elsők, aminek örültem, hiszen már alig vártam, hogy a járaton legyek és aludhassak egész úton.

Éjfél volt pontosan, mikor a gép leszállt aztán még egy fél órába telt mire bejutottunk a repülőtérre. Az idő már biztosan volt olyan hajnali egy mikor kikerültünk a terminálból a csomagjainkkal aztán beültünk egy taxiba. Még egy fél óra volt az út a repülőtérről a házunkig és még az sem csökkentette az izgalmam, hogy mennyire korán volt. Időközben felhívtuk Milest is, aki eleinte nagyon fáradt volt és mikor mondtam neki, hogy nem sokára ott vagyunk, csak azt mondta, hogy ne szívassam hanem menjek és csináljam a dolgom. Erre persze csak úgy feleltem, hogy akkor majd meglátja, hogy valóban itt vagyok, ha belépek a házba. Természetesen kellett vennem egy másik telefonkártyát, hogy az ittlétem alatt tudjam a telefonom használni máskülönben nem is tudtam volna felhívni az öcsémet.
- Oh, hogy menj a fenébe – morogta Miles amint magához ölelt aztán elengedett és köszöntötte a bátyánkat és Haileyt is – Miért nem tudtál előbb szólni, hogy jössz? Azt hittem, hogy csak Hunterék jönnek – biccentett oldalra.
- Meglepetés – vigyorogtam rá – Na, most maradjunk csendben és segíts felcipekedni. Attól, mert aludtam az egész repülőút alatt, még szeretnék újra az ágyamba lenni és aludni még egy kicsit.
- Igyekezz – sürgetett Hunter mire megforgattam a szemeim aztán hirtelen megálltam és Milesre néztem.
- Hol van Nutmeg?
- Gondolom, a hátsókertben alszik a házában – válaszolta halkan az öcsém – Csodálom, hogy a nagy hangoddal nem keltetted fel.
- Megcsapnálak, ha nem szeretném meglepni anyuékat és nem lenne ilyen késő – motyogtam – Jobban jársz, ha holnap reggel nem kotyogod el az itt létünk.
- Nyugodj meg, nem fogom – lökött meg amint felkapta az egyik bőröndöm és csendesen megindult az emelet felé. 

Nem kockáztattam meg a tusolást miután behordtuk a táskáimat a szobámba, mely mellesleg semmit nem változott mióta elmentem itthonról. Helyette csak levettem magamról a melegítő felsőm aztán a leggingsben és felsőben, ami rajtam volt, bebújtam az ágyba aztán vigyorogva öleltem magamhoz az egyik plüss állatomat.

**

Másnap reggel egy vigyor kerekedett az arcomra amint felnyitottam a szemeim, hiszen már csak a puszta gondolata is annak, hogy otthon voltam, a legjobb hangulatba hozott. Szinte felpattantam az ágyamból hogy felnyithassam a bőröndöm és kivehessek belőle pár ruhát, melyet a tusolásom után felveszek majd. Nem volt hozzá kedvem, azonban elalvás előtt sem fürödtem, szóval fel kellett frissítenem magam valahogy. A telefonomon lévő órára nézve szembesültem azzal, hogy nem sokára tizenegy óra, aminek örültem, mert így nem aludtam olyan sokat. Bár be kell, valljam, hogy az éjszaka alatt többször is felkeltem, hiszen hatalmas volt az idő eltolódás. Tusolás közben jutott eszembe, hogy nem is üzentem tegnap este Serenának és Jainek hogy megérkeztem Ausztráliába, így amint kint voltam a tus alól, az ágyam szélén ülve már meg is nyitottam a csoportbeszélgetésünket és értesítettem őket a hollétemről. Amint meg voltam vele, gyorsan átöltöztem aztán kilépve a szobából szembe találtam magam Hunterrel amint a mutatóujját a szájára nyomva jelezte, hogy maradjak csendben. Olyan óvatosan lépkedtünk, mintha a padló tele lett volna tűkkel, míg abban bíztunk, hogy semmilyen plusz hangot nem kreálunk, ami felkeltette volna a szüleink figyelmét. Amint leértünk a lépcsőn, megálltunk a folyosón a fal takarásában, majd bevártuk Haileyt, aki illatozva jött le a lépcsőn. 

- Fiam, te miért vigyorogsz ennyire reggel óta? Becsajoztál? – hallatszódott tompán anya hangja a konyhából, mire mindhárman elvigyorodtunk.
- Nem – nevetett fel Miles – Csak jó kedvem van.
Ekkor előléptem, majd a konyha bejáratához mentem és megszólaltam:

- Vagy a dugi drogjait szopogatta, mielőtt lejött volna. Jó reggelt – mondtam totál normálisan, mintha minden reggel eljátszanánk ezt. Az igazság az volt, hogy évek óta nem robbantam már be így egy közös délelőttbe.
- Cora! – kiáltott fel anya hangosan, majd ledobta a csirkecombot a kezéből, és villám gyorsan megkerülte a pultot, hogy a karjaiban tudhasson.
- Jaj, anyu, úgy hiányoztál – szorítottam magamhoz, míg államat a vállán pihentettem és orromat barna hajtincsei közé dugtam.
- Nem hiszem el, hogy itthon vagy. De mégis hogyan? Mióta? Te is nagyon hiányoztál nekem – mondta, és ő is szorosan magához ölelt, én pedig úgy éreztem, mintha végre megnyugodtam volna. Pedig nem is voltam ideges.
- Helló ősök, öcskös – biccentett Hunter komolyan Milesnek, mire belőlünk anyával kitört a nevetés, és magunkhoz húztuk őt is.
- Sziasztok – hallottuk magunk mögül még Hailey hangját is, mire anyu csak kinyújtotta az egyik kezét, ezzel jelezve neki, hogy csatalakozzon hozzánk.
- Hé, nézzétek, összegyűltek a gyerekeink a világ minden feléről az apjuk születésnapjára. Ez ám a család! – állt fel apu a pulttól, majd egyre közelebbről hallottuk a hangját, végül pedig megéreztem az egyik kezét a vállamon. Ugyanis anya és Hunter körbe vett, így esélyem sem volt mást megölelni. Végül persze Miles sem maradt ki, így családi ölelést tartottunk, ahonnan már csak Reagan és Fletcher hiányoztak. 

Miután anyu elengedett, átöleltem aput, aki a fülembe nevetett és azt mondta, hogy nagyon hiányoztam neki. Egy kicsit elérzékenyültem, de a könnyeimet sikeresen visszatartottam és még szorosabban öleltem az édesapámat. Apa után megszorongattam még Milest is, majd anya leültetett minket a pulthoz és máris pörögni kezdett.

- Mit kértek reggelire? Főzök kávét, teát, kakaót.

- Uh, én kakaót szeretnék – vigyorodtam el, közben pedig kivettem a zsebemből a telefont és a kőre helyeztem a kijelzőjével lefelé. Miles felvont szemöldökkel pillantott rám, mire én kiöltöttem rá a nyelvemet. Felnevetett és megcsóválta a fejét, ebből pedig pontosan tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni a dolgot.

- Hailey? Hunter?

- Én csak egy narancslevet kérek – mosolygott fel anyura Hailey. 

- Nekem jöhet a kávé – vágta rá szinte azonnal Hunter, mire Hailey csak meglökte a kezét. Haileynek amúgy nem volt semmi baja azzal, ha Hunter kávét ivott, vagy akárki körülötte, azonban szerette húzni az agyát a bátyám meg imádta.

A reggeliben már rendesen benne voltunk, mikor léptekre kaptam a fel a fejem és amint a nappali boltíve fele pillantottam, szembe találtam magam a nővérem barna fejével. Viccesnek véltem amúgy, hogy a családból én voltam egyedül szőke, mindenki másnak barna volt a haja. Emiatt többször is megkaptam, hogy adoptáltak, s ami a legviccesebb volt, azaz volt, hogy apám is ezzel viccelkedett. Voltak, akik valóban benyelték és voltak, akik már immunisak voltak az Ashford-féle viccekre szóval csak a szemeiket forgatták és fejet ráztak.
- Nézzenek oda, hazatalált az elveszett bárány – vigyorgott felém, aztán míg én felálltam, hogy kettétárjam a kezeim, ő közelebb lépett és szorosan átölelt – Mit keresel itt? 

- Azt, amit te – nevettem el magam – Kincset. 

- Meddig maradsz? – kérdezte amint elhúzódott tőlem – Oh, hát ti is itt vagytok? – lepődött meg amint szembe találta magát Hunterrel és Haileyvel. 

- Együtt jöttünk – vont vállat a bátyánk, míg vigyorogva átölelte Reagent.
Míg ők beszélgettek, én köszöntöttem Fletchert, aki anya ölelésében kötött ki először. Aztán miután mindenki köszönt mindenkinek, újra helyet foglaltunk az asztalnál majd a beszélgetés egy csettintés alatt elindult. Persze leginkább tőlem kérdeztek kérdéseket, mely miatt úgy éreztem, hogy elvonom apuról a figyelmet, de azt mondta, hogy nem bánja. Sőt, mivel örült annak, hogy végre itt voltam velük, egyáltalán nem érdekelte, hiszen az elmondása szerint, nagyon régen volt már olyan, hogy az egész család együtt volt egy reggeli alkalmával.