Epilógus - Sugar

Helloo,
ugh el sem hiszem, hogy máris elérkeztünk az epilógushoz. Ah, fogalmam sincs mit mondjak, vagy írjak, egyszerűen csak örülök neki, amiért ennyien kitartottatok mellettünk és Carry mellett és velünk együtt izgultátok kapcsolatuk nem éppen bökkenőmentes útját.:) Fogalmunk sincs mennyien fogtok az epilógusnak örülni, hogy elégedettek lesztek -e vele, vagy sem, akárhogy is a véleményeiteknek mindig örülünk! Jó olvasást! Xx♥

x HARRY STYLES x

Az időjárás eszméletlen hülye volt, a levegő fülledt és nehéz, a nap bujkált a hatalmas fehér felhők mögött, és amiért nem számítottam rá, hogy délre ennyire meleg lesz, fekete famert és szürke rövid ujjú pólót vettem fel ma reggel. Még egy citromsárga pulóver is volt nálam, tekintve, hogy London időjárása mindig is becsapós volt, szóval attól még, hogy most majd meg lehet fulladni a fülledt levegőtől, attól még délután tombolhat a legnagyobb vihar mennydörgéssel és villámlással karöltve.

Na de meteorológus sem vagyok, szóval az időjárás meghatározását másokra hagyom.

Furcsa volt megint London ismerős utcáit róni azok után meg pláne, hogy egy huzamban öt hónapot töltöttem Los Angelesben. Éppen ideje volt már újra hazahúzni a seggemet, hiszen anyunak születésnapja lesz, azt pedig soha se hagynám ki, szóval már hetekkel ezelőtt megvettem a repülőjegyeket és elintéztem, hogy itthon tölthessek egy hetet, talán kettőt nyugiban a családommal.

A telefonom egy rezgéssel jelezte a zsebemben, hogy értesítésem érkezett, így nagyot sóhajtva halásztam elő a zsebemből. Értesítés helyett üzenet várt Gemmától, hogy sikerült –e már ajándékot találnom anyának.

Felemeltem a fejemet a telefonból és körülnéztem, de mivel egy olyan üzlet sem volt a közelemben, ahonnan szívesen vásároltam volna valamit anyunak, csak visszaválaszoltam a nővéremnek, hogy rajta vagyok az ügyön.

Ezután visszacsúsztattam a zsebembe a telómat, miközben a lábaim akaratlanul is tovább vittek, így esélyem volt neki ütközni valakinek. Az illető illata az előtt az orromba kúszott, még mielőtt felpillanthattam volna rá, és mivel az édeskés, női parfüm nagyon is ismerősnek tűnt, egy kicsit talán hevesen kaptam fel a fejemet.

Alig akartam hinni a szememnek, mikor a világ leggyönyörűbb arca tárult elém és még hónapok után a szakításunkkal is azon a véleményen voltam, hogy Coránál szebb lányt nem igen láttam még életemben.
- Harry – mondta ki a nevemet egy meglepett hangleejtéssel, édes akcentusa zene volt a füleimnek, az arcomra pedig akaratlanul is egy széles mosoly kunkorodott.
- Szia Cora – köszöntem vissza neki mosolyogva, aztán a kezemet a felkarjára csúsztattam, majd kicsit arrébb húztam, hiszen a járda közepén álltunk és emiatt néhány csúnya pillantással illettek a járókelők, tekintve hogy elálltuk az utat.

A bőre meleg volt és sima és hirtelen olyan helyesnek tűnt, hogy megfogtam a kezét, hogy el sem akartam engedni őt. De kénytelen voltam, mikor leengedte a kezét kettőnk között és az alsó ajkába harapva nézett rám.
- Hogy vagy? – kérdeztem, hangomban őszinte kíváncsiság bújt meg és igazából majd meghaltam a válaszáért, hogy tudjam, hogyan érzi magát.
- Jól, és te? – kérdezett vissza egy kis mosollyal az arcán, míg nekem a szívem ezerszer gyorsabban kezdett verni a mellkasomban, a hasamban pedig életre keltek azok a bizonyos pillangók is.

Mondhat akárki akármit, én még mindig fülig szerelmes voltam Cora Ashfordba.
- Én is, remekül – bólogattam – Merre tartasz?
- Ebédszünetem van, szóval ebédelni készültem. Van kedved velem tartani? – kérdezte, én pedig azt hittem majd kiugrok örömömben a bőrömből.

Még csak nem is nekem kellett felajánlanom, hogy igyunk meg együtt valamit, ő tette meg helyettem. Ami azt jelenti, hogy ő is szeretne velem egy kis időt eltölteni. Ebből pedig automatikusan arra a következtetésre jutok, hogy hiányzom neki. Vagy legalábbis hiányoztam.

Ugh Harry, elég a kombinálásból, mielőtt még csúnyán arcra esel. 

- Igen, persze, nagyon szívesen – kezdtem bólogatni, aztán menet irányt változtattam, majd becsapódtam mellé és lassan elindultunk – Hol szeretnél enni?
- Igazából még nem tudom, nem döntöttem el, úgy hogy átadom neked a felelősség súlyát – mosolygott fel rám szélesen, és ezáltal én sem tudtam letörölni a vigyort az arcomról.
- Oké. Akkor umm… - túrtam a hajamba bal kezemmel, közben pedig próbáltam észrevétlenül a helyére igazítani a tincseket, hogy tetsződjek Corának – Nando’s? – kérdeztem az első éttermet, ami az eszembe jutott.
- Mehetünk – bólintott rá, én pedig hirtelenjében tudtam. Tudtam, hogy abban a pillanatban mindketten készen állunk arra, hogy újra kezdjük. Újra kezdjük azt, amit először nem sikerült úgy befejeznünk, ahogy akartuk.