24. Annyira hiányzik

Hellooo,
Ah, a mai rész jó lesz meg az ezután lévő is, szóval remélem, hogy készen álltok rá. ^^ A bili megborul egy kicsit és, well, ki tudja, hogy mi lesz amint ez megtörténik. :3 Kicsit sok szereplő feltűnik a részben, szall reméljük tudjátok tartani a fonalat. Nekem személy szerint nagyon tetszik ez a rész, főleg a vége felé, szall ne fogjátok vissza magatokat és írjátok meg, nektek hogy tetszett. ;) Jó olvasást! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Tuesday, 20th December 2016

A napom délben kezdődött, mert egészen odáig úgy aludtam, mint a bunda. Örültem, hogy végre kialudtam magamat, hiszen az elmúlt időben rengeteget dolgoztam. Karácsony van, és ilyenkor általában a tortarendelések elapadnak, a süteményeké meg triplázódnak. Persze akadt pár születésnapi torta is, hiszen vannak olyanok, akik az ünnepek alatt születtek és rendeltek tőlem tortát. Így volt ez Louisval is, Niall és Harry haverjával, aki pontosan Szenteste napján ünnepli a születésnapját. Niall rendelte tőlem a tortáját, melyet személyesen viszek majd ki az ünnepeltnek, hiszen én is meg lettem hívva Louis és Niall által is. És bár Louisval még csak telefonon keresztül beszéltem, rögtön elkönyveltem magamnak, hogy roppant jó fej és vidám személyisége van. Így egyre jobban vártam, hogy a mutatók az órán három óra felé igyekezzenek. Az izgatottságomban közrejátszott Liam is, akivel szintén nem találkoztam még. És Niall említett még pár közeli barátot és családtagot, akik ott lesznek, úgy hogy egy kicsit tényleg izgulok. Remélem a torta is tetszeni fog Louisnak és ízleni fog mindenkinek. Főleg azért, mert Niall már elhíresztelte, mennyire „tökéletes” süteményeket sütök, és, ha ez esetleg ízileg nem úgy sikerült, mint ahogy remélem, akkor beégek mindenki előtt. Nem lenne kellemes.

Felkeltem az ágyból, majd miután pisiltem, fogat és arcot mostam magamhoz véve a telefonomat lebattyogtam az emeletről. Készítettem egy tejeskávét, majd egy szendvicset is és a tányérral meg a bögrével együtt fészkeltem be magam a kanapéra. Bekapcsoltam a tévét, miközben kortyoltam egyet a kávéból, a tányért pedig leraktam a kis üvegasztalra. Telefonomat feloldottam, majd rögtön küldtem a Serenával és Jaiel folytatott csoportos beszélgetésünkbe egy jó reggelt, üzenetet. Ezután twitterre léptem, majd a kezembe vettem a távirányítót és elkezdtem szörfölni a csatornák között. Éppen tovább akartam vinni, mikor felugrott elém a tévé képernyőjén egy kép Harryről. A hangerő levolt véve ezért nem hallottam, hogy mit mondtak alatta, és a figyelmemet sem akartam különösképpen neki szentelni. Tovább vittem a mese csatornára, majd megállítottam ott és kortyoltam egyet a kávémból. Őszintén kimondva, nem érdekelt, mi van Harryvel.

Miután Szeptember végén visszajöttünk Londonba egy ideig még találkoztunk, aztán ő visszarepült Los Angelesbe és üzeneteken keresztül beszélgettünk. Aztán egyszer csak eltűnt. Mintha soha nem is találkoztunk volna. Nem reagált egy üzenetemre és hívásomra se, én pedig mivel nem akartam hülye libának tűnni, nem is kerestem többet. Totál nem értettem, hogy mi van vele, miért tűnt el és miért nem bír egy nyomorult sms-t írni. Legalább csak annyit, hogy bocs, nem érdekelsz többé. Mert addig jó voltál, amíg mellettem melegítetted az ágyamat. Mert hát nem így volt? Keresett, amíg személyesen is tudtunk találkozni, amíg csókolózni tudott velem, kapóra jött neki, hogy szinte rávetettem magamat azon az éjszakán Los Angelesben mikor kivertem neki. És hát tényleg melegítettem az ágyát. Éppen ezért, hamar fejbe csapott az elismerés, hogy elég rosszul félre ismertem Harryt, és elképesztően buta és naiv kislányként viselkedtem. Elhittem, hogy lehet köztünk valami valóságos és gyönyörű, aztán a föld alatt öt emelettel végeztem akkorát koppantam. Az elején még fájt, hogy így kihasznált, azután a fájdalom dühvé alakult át, és mérges voltam magamra, amiért hagytam, hogy ekkora hülyét csináljon belőlem. Végül pedig a düh is elapadt és már csak azt éreztem, mikor meghallottam valahol a nevét, hogy nem érdekel. Túltettem magam rajta és tényleg nem érdekelt mi van vele. Ettől persze Gemma és Niall ugyanúgy megmaradtak jó barátaimnak, még ha egyikőjükkel sem találkoztam olyan rendszeresen. Viszont tartottuk a kapcsolatot. És örülök, hogy Harry miatt nem romlott meg a barátságunk.

A telefonom megzörrent a kezemben, éppen ezért lepillantottam rá, majd rámentem az üzenetre mely a képernyő tetején jött ki. Jai válaszolt, hogy szép delet nekem, én pedig vigyorogva válaszoltam, hogy jó is volt eddig húzni a szunyát, na meg, hogy élvezze ki a sokáig alvást, mert amint megszületik a kicsi Brooks nem hiszem, hogy hétnél tovább fog tudni aludni.

És igen, tényleg lesz egy kicsi Brooks. Istenem, el sem hiszem, hogy a két legjobb barátom családot alapít együtt. Októberben kiderült, hogy Serena babát vár, és a hír legalább annyira ledöbbentett mindenkit, mint amennyire örülünk is neki. De még az anyukát és az apukát is. Serena azóta rosszul érezte magát, hogy visszaérkeztem Harryvel Londonba, egy hét után pedig végre rá tudtam venni, hogy hagyja a francba a munkát és jelentsen beteget, majd menjünk el az orvoshoz, mert ez nem játék. Hajlamos ő is legalább annyira belefeledkezni a munkába, mint én, éppen ezért nem akart egy napot sem kihagyni a szerkesztőségben. Aztán az orvos közölte vele, hogy babát vár, ezért vannak a rosszullétei, majd rögtön átirányította Serenát a nőgyógyászához, ahol először pillanthattuk meg a kicsi Brooksot a képernyőn keresztül. Serena is sírt, én is sírtam és Jai is sírt, mikor megtudta. Mindannyian együtt bőgtünk úgy örültünk a picinek, és néha még most sem tudom felfogni, hogy nem sokára lesz egy mini Jai. A hónap elején ugyanis megtudtuk, hogy az érkező csöppség kisfiú. Elég szépen megmutatta nekünk, hogy ő nem kislány lesz, ahogyan azt Jai remélte. Mert, hogy ő valahonnan tudta, hogy kislány lesz és már el is döntötte, hogy, ha törik, ha szakad Callie lesz a neve. Persze Serena kiakadt, hogy ne menjen biztosra a nemével kapcsolatban, meg amúgy is, mi az, hogy nem beszéli meg vele, hogy hogyan fogják hívni a gyereküket. Szóval akárhányszor Jai felhozta, hogy kislány, meg Callie, ők rögtön egymásnak ugrottak és legalább vagy egy fél órát vitáztak azon, hogy kislány, vagy kisfiú, és hogy Callie lesz-e, vagy nem. Én pedig már az elején megmondtam, hogy van egy olyan érzésem, hogy kisfiú lesz. Na és, mégis kinek lett igaza? Szeretem ezt elő szeretettel Jai orra alá dörgölni.

Szerencsére a torta elkészítése miatt már nem kellett aggódnom, elvégre tegnap már megcsináltam. Tudtam, hogy totál ideg leszek az egész találkozás miatt és nem akartam megkockáztatni azt, hogy elcseszem a krémet vagy a díszítést. Így hát mivel ezen nem kellett idegeskednem, helyette már két órával indulás előtt neki láttam kiválogatni, hogy mit veszek majd fel. Nem akartam túlságosan kicsípni magam, de nem is akartam szakadtan megjelenni. Valahol a biztonságos középutat kellett megtalálnom, hogy minden oké legyen és kellemesen érezzem majd magam. Ezért döntöttem egy khaki színű csőnadrág mellett, melyet egy fekete bodyval kombináltam. Mély levágása volt középen melyet kötők tartottak össze és hosszujjú volt. Mellé az egyik fekete csizmámat választottam, mely egy kicsit feljebb ért, mint egy bokacsizma, de még mindig abba a családba könyveltem el. Közben folyamatosan úgy éreztem, hogy totál el fogok késni, így neki láttam a készülődésnek. Amint a ruhákat felvettem, a hajamat kezdtem el kifésülni, aztán feltettem egy copfba és előbb a sminkemnek láttam neki. Mivel izgultam, tudtam, hogy izzadni fogok, csak hogy biztosan sikerüljön minden és tökéletesen fessek és nem akartam még azzal is foglalkozni, hogy a hajam a nyakamra tapad. Végül barna füstös szemeket varázsoltam, műszempillával aztán nude rúzzsal kentem ki a számat. A hajamat újra átfésültem aztán egy-egy tincset hátracsatoltam a fejem két oldalán. Befújtam magam parfümmel, felvettem a csizmáim és éppen abban a pillanatban csörrent meg a telefonom. Szinte érte ugrottam és amint megláttam Niall nevét a képernyőn, egyből az órára néztem. 

- Te jó ég, azt hittem elkéstem – nevettem el magam amint a fülemhez emeltem a telefont és elfogadtam a hívást. 
- Nem, dehogy – nevetett ő is – De azt mondtad, hogy el kell menni még a tortáért, szóval most indulok hozzád.
- Oh, oké – mondtam egy picit nyugodtabban és kifújtam az eddig bent tartott levegőmet – Pont most készültem el, úgy hogy pont egyre járt az agyunk.
- Elfelejtetted, hogy még el kell menni a tortáért is? – kíváncsiskodott.
- Részben. Észben tartottam, hogy már megcsináltam, de valamiért úgy gondoltam, hogy majd ki lesz hozatva Louishoz.
- Nos, mi megyünk érte – nevetett – Nem sokára ott vagyok, oké?
- Persze – mondtam mosolyogva – Nem sokára látlak akkor.
- Igen, na, szia – köszönt el és bontotta is a vonalat.

Nem sokkal a telefonbeszélgetésünk után, Niall megérkezett és az ajtóm előtt állva kopogott majd várt rám. Kék, mosott farmert viselt rózsaszínes-pirosas felsővel meg egy mély barna színű kardigán volt rajta. Míg ő tök lazára vette az egész felszerelését, én egy nagykabátot húztam magamra, tekintve hogy már akkor lefagytam, mikor kinyitottam az ajtót és üdvözöltem Niallt. Miután helyet foglaltunk a Range Roverében, mely fehér volt és a legújabb változat, a cukrászda fele indultunk meg. Louis tortája nem volt nagy, két emelete volt, de semmi hatalmas azokhoz a tortákhoz képest, amit évközben kell kreálnom különböző eseményekre. Külön arra lettem kérve, hogy ne legyen nagy, hiszen nem lenne kinek megennie és Louis meg amúgy sem marad, sokáig Angliában szóval a hűtőjében csak tönkre menne, így felesleges lenne. Az édességen a srác volt megtalálható és a kisfia, ami igazán precízen lett megformálva. Majdnem két órán keresztül dolgoztam a két bábun, de a végén meg voltam velük elégedve, így teljesen megért minden egyes percet. Az egyik emelet piskótája vaníliás volt, csokoládéskrémmel töltve, az alsó emelet pedig csokoládéspiskóta volt, eperkrémmel és eper darabokkal megtöltve. Niall igazán pontos volt, mikor erről kérdeztem, hiszen elvileg ez volt Louis két kedvenc tortája. És hát mivel a ő szülinapján is „isteni” volt a torta, meg Gemma sütije is „bombasztikus” volt, tudta, hogy velem fognak a legjobban járni. És bár gondolom, nem kell mondani, de azért megjegyzem, hogy igen is növelte a bizalmam és a szokásosnál büszkébb voltam a teljesítményemre amint ittam magamba a sok dicséretet.

Miután a torta biztonságosan bekerült az ölembe, Niall elindult Louis felé. Megint izgulni kezdtem és bár ezt Niallnek nem akartam mondani, észre vette rajtam. 

- Na, mi az, a torta miatt izgulsz? – kérdezte, én pedig megráztam egy kicsit a fejem.
- Vagyis, igen, a miatt is.
- A miatt is? – vonta fel a szemöldökét.
- Oké rajtad, Gemmán, Michalen, Luxon és Loun kívül nem fogok senkit sem ismerni, szóval igen, egy kicsit izgulok – vallottam be.
- Oh – nevette el magát – Emiatt igazán nem kell paráznod. Elbűvölő személyiség vagy, úgy hogy biztosan mindenki oda lesz érted – vigyorgott.
- Oh Niall, komolyan, hogy nincs neked még barátnőd? Aw – vigyorogtam én is vissza rá, mire ő csak megint felnevetett.
- Tudod, erre én sem tudom a választ – vont vállat.

- Ne haragudj, nem akartalak megbántani.

- Nem bántottál meg – mosolyodott el előbb – Még nem találkoztam senkivel, aki megfogott volna. Úgy hogy csak keresgélek tovább – vont újra vállat.

- Értem. Azért mégis bocsi, amiért ilyen köcsög voltam.

- Nem vagy köcsög. Komolyan Cora, nem történt semmi – mosolygott rám.

- Oké – mosolyodtam el én is.

Öt perc múlva megérkeztünk egy szép apartman elé. Niall leparkolt a ház előtt, majd kiszállt és az én oldalamra sietett. Kinyitotta az ajtót, majd óvatosan kivette a dobozt, melyben a torta lapult és sötétkék színű volt, hogy ne lehessen látni, hogyan néz ki. Kikötöttem magamat, majd kiszálltam és becsuktam magam mögött az ajtót. Átvettem a tortát, hogy Niall le tudja zárni az autóját, majd beindultunk. Becsengetett, majd nem sokkal később zúgott a kapu, ő pedig lenyomta a kilincset és beléptünk az előkertbe. Nem igazán tudtam körülnézni, mert leginkább a lábam elé néztem, nehogy eltaknyoljak a tortával. Az ajtó előttünk kinyitódott, mikor még csak a kövezett út felénél jártunk és megláttam Louist. Fekete farmer takarta a lábait, alul se zoknit se cipőt nem viselt, mely máris megmosolyogtatott. Egy fekete felső volt rajta amelyre egy farmeringet húzott. Barna haja kócosan meredt felfelé, de pont így nézett ki jól. Borostás arcán széles vigyor terült el, kék szemei már messziről világítottak. 

- Héj, Niall – kiáltotta az előttem menő szőke srác nevét – De hiányoztál haver – tárta szét a karjait, Niall pedig felszaladt a lépcsőn és átölelte bandatársát. Megveregették egymás vállát, majd Niall elengedte és oldalasan állt, hogy mellé tudjak állni – Ohó, az az enyém? Ide vele! – vigyorgott Louis, mire én is elvigyorodtam. 

- Komolyan haver, nem állhatsz neki egyedül. Hol maradnak a többiek? Meg minimum egy üveg sör!

- Jól van, menj be és megkaphatod a söröd – nevetett – Szia Cora, szívesen megölelnélek, de akkor kockáztatnám az állítólagos isteni tortám épségét.

- Oh, el is hiheted, mennyire isteni! Általában úgy szokott lenni, hogy bekapsz egy falatot a szádba és nyögnöd kell az ízektől – mondta Niall, mire felnevettem és megforgattam a szemem. Jól esett a bókja, de nem kellett hogy zavarba hozzon a haverja előtt. 

- Nem is igaz, te bolond.

Louis felnevetett, majd beinvitált minket. Örültem mikor végre a meleg házban voltunk és megszabadulhattam a kabátomtól. Hirtelen kicsit furán éreztem magam, mintha meztelen lettem volna, végül az érzés gyorsan elmúlt mikor Louis elterelte a gondolataim és megkért, hogy kövessem a konyhába. A ház éppen olyan gyönyörű volt, mint ahogy azt elképzeltem. Louis csinált helyet a hűtőben, majd megkértem menjen ki, hogy letudjam venni a fedőt a tortáról és a hűtőbe tudjam rakni.

- Komolyan Louis, még nem szabad látnod – mondtam neki mosolyogva, ő pedig továbbra is sündörgött körülöttem és a sütemény körül – Menj ki – nevettem fel, amint megpillantottam izgatott arcát. 

- Louis! – hallottuk a kiáltást bentről, mire lebiggyesztett ajkakkal fordult felém.

- Jól van, de, ha beraktad gyere a nappaliba, srégen van a konyhával. Még meg kell ismerkedned a többiekkel is – mosolygott, majd átölelt, mivel a kezemben már nem volt semmi, utána pedig magamra hagyott a fényűző konyhában. Magamban mosolyogva szedtem le a műanyagot, miközben magam mögé pillantgattam, ha Louis leskelődne, eltudjam hajtani. Miután a torta biztonságosan állt a műanyag fedő nélkül kitártam a hűtőt és beraktam a sütit a hideg levegőre. Lassan becsuktam a hűtőt, majd a műanyagokat egymásra raktam és arrébb toltam, végül megfordultam és nagy levegőt vettem. Nem fűlött a fogamra csak úgy egyedül beállítani a nappaliban, totál kínosnak éreztem már most a szituációt, pedig még csak meg sem történt. Mikor a folyosóra értem a bejárati ajtó felé pillantottam, majd fel a lépcsősor felé, végül pedig a nappali irányába. Ekkor megszólalt a csengő, ami miatt úgy megijedtem, hogy a szívem eszeveszetten verődött a mellkasom ellen. Louis feje újra felbukkant a nappaliból, majd rám vigyorgott és mellettem elhaladt az ajtó felé. Kitárta azt, én pedig totál megkönnyebbültem mikor megpillantottam Gemma szőke tincseit az ajtóban. Átölelte Louist, majd mikor meglátott megcsillantak a szemei és elengedte Louist.

- Jaj Cora, olyan régen láttalak – jött egyből hozzám, majd átölelt. Én is szorosan átöleltem őt, aztán adtunk egy- egy puszit a másik arcára. 

- Wow, de jól nézel ki – vigyorogtam rá – Komolyan Gems, csak úgy ragyogsz.

- Aw köszi – vigyorgott, majd levette a kabátját és visszavitte a fogashoz. 

- Szia Michal – öleltem át mosolyogva a srácot, aki szintén köszöntött. Ekkora kiáltásokra kaptuk fel a fejünket mögöttünk, és Louisra éppen ekkor ugrott rá egy barna hajú srác. Volt egy olyan sejtésem, hogy ez Liam lesz. 

Miután a fiúk kiőrjöngték magukat, mindketten bentebb jöttek, így Liamnek volt esélye felfedezni minket. 

- Sziasztok – köszönt mosolyogva, majd átölelte Gemmát, lepacsizott Michalel és rám nézett – Szia, Liam vagyok, te pedig biztosan Cora – mondta, miközben kezet nyújtott barátságosan mosolyogva.

- Szia Liam, örülök, hogy megismerhetlek – ráztam meg a kezét.
- Oh, ember, miért vagy te ilyen jó fiú? Miért nem öleled meg csak simán? Komolyan, kézfogás? – haladt el mellettünk Louis, mire Liam kirakta elé a lábát, de Louis időben kapcsolt és szélesen vigyorogva átlépte – Ennyit rólad, Payno – ment a nappaliba – Gyertek már ti is! – kiáltotta. Liam végül átölelt, majd négyen indultunk a nappali felé. Oké, így már nem is olyan vészes a „nagy belépő”.

Amint beléptünk a nappaliba rögtön kiszúrtam Niallt, akivel szemben egy szélesen vigyorgó kisfiú ült. Rögtön tudtam már csak ránézésből is, hogy ő lehet Louis kisfia Freddie. Istenem, mennyire aranyos volt, ahogy Niallel játszott. Louis mellett egy tőle fél fejjel alacsonyabb barna hajú lány állt, aki borzasztó ismerős volt nekem. Aztán rájöttem, hogy a tévéből ismerem, hiszen a lány színésznő. A neve viszont nem jutott eszembe, de abban biztos voltam, hogy Louis barátnője. Az egyik krémszínű kanapén egymás mellett két lány ült, akik nagyon hasonlítottak egymásra, valamint Louisra. Ők lehetnek biztosan Louis húgai. A világosabb hajú mellett ült még egy srác, akit nem tudtam hova sorolni, de már így is büszke voltam magamra, hogy ennyi mindenkit megismertem. Legalább nem fogok totál kukán ülni közöttük. Niall mellett megjelent Lux, aztán a tekintetem Loura tévedt, aki egy számomra akkor még ismeretlen pasas mellett ült.
- Sziasztok – szólalt meg mosolyogva először Louis barátnője, majd már el is indult felénk. Átölelte és megpuszilta Liamet, majd már át is ölelte Gemmát és Michalt, és pillanatok alatt előttem állt – Szia, Cora, ugye? – mosolygott, én pedig ugyanígy téve bólintottam – Danielle vagyok, Louis barátnője. Örülök, hogy megismerhetlek – ölelt át, engem pedig rögtön megcsapott kellemes parfümének az illata.

- Én is örülök – mosolyogtam rá. Persze legelsőnek mindenki a kissrácra cuppant rá, aki egy plüss sárkányt szorongatott a kis mancsai között.
Éppen ezért volt esélyem megismerni mindenki mást. Louis bemutatott a két húgának Lottienak és Fizzynek, Tommynak, Lottie barátjának, majd Stannek és Olinak jó barátainak. Mindenki totál barátságos volt én pedig egyre jobban kezdtem megnyugodni és ellazulni. Míg Gemmáék Freddiet puszilgatták, addig én beszélgetésbe is elegyedtem Louval aki minden második pillanatban vagy a hajamat, a sminkemet vagy a felszerelésemet dicsérte.

Egy picit meg voltam lepődve, mikor Freddie az ölembe került. Niall vigyorogva nézett le rám, míg én egy kicsit zavartan pillantottam fel rá. Váratlanul ért az egész és hirtelen azt sem tudtam, hogy miként kellene fognom a kicsit. Aki egyébként nem is volt olyan kicsi, mert mint megtudtam, holnap lesz tizenegy hónapos. Aztán, mint ahogy azt gondoltam, amint szembe fordítottam magammal Freddiet az ujjaival szinte azonnal belekapott a felsőmbe ahol csak a madzagok fogták össze a dekoltázsom. 

- Héj, fiatal vagy még ehhez – mondtam nevetve. A jobb kezembe fogtam a csuklóját amint elhúztam onnan a kezét, ő pedig csak nevetett majd a másik kezét a szájához emelte és ráharapott. Mosolyogva figyeltem amint jóízűen kacagott és nem egyszer volt olyan, mintha Louist láttam volna magam előtt. 
Emiatt elgondolkodtam azon, hogy vajon Jai babája is ennyire fog hasonlítani rá? Vagy inkább Serena génjeit örökli jobban? Mármint, én mindig is úgy tudtam, hogy az apai gének erősebbek, azonban a barátaim esetében, nem tudom, hogy ez igaz lesz-e vagy sem. Ha igen, akkor már alig várom, hogy végre köztünk legyen egy kicsi Jai.
- Jó vagy, kisöreg – lépett mellénk Louis, mire Freddie megint felnevetett. Mikor Louis megfogta a kicsi kezét, az ujjait szétnyitotta és adott neki egy pacsit. Erre Freddie mosolyogva reagált, nekem pedig a szívem olvadozott minden irányba. Louis hihetetlenül jól bánt a fiával és bár ez volt az első, hogy találkoztam vele és volt esélyem megtapasztalni amint viselkedik vele, pozitív voltam abban, hogy nagyon jó apa.
- Kiköpött te – mondtam mosolyogva, míg Louis leült mellénk a kanapéra – Bár, még nem láttam az anyukáját, szóval csak úgy mondom, hogy veled volt esélyem találkozni.
- Briana, nos, nem tudom. Nem a legpozitívabb ember a világon – nevetett – Vagyis, az én véleményem szerint nem az. Nem vagyunk a legjobb kapcsolatban, azonban mindketten a kissrácom érdekét nézzük. És ez a legfontosabb.
- Nem nehéz? – kérdeztem kíváncsian – Mármint, Freddievel? Főleg, hogy nem láthatod mindig.
- Az esetek többségében Los Angelesben vagyok, szóval rendszeresen látom akkor. Jelenleg Briana is Londonban van, illetve a testvére. Sajnálom, amiért nem jöttek el ma, de nem erőltethetem. 

- Miért nem jöttek el? – pofátlankodtam a privát életébe. Talán nem kellett volna, de érdekelt, hogy mi történt velük. Freddie a legédesebb kisfiú, akivel valaha volt esélyem találkozni és Louis is a legaranyosabb és kedvesebb srác volt. A mai napon jelenlévő emberekről meg már ne is beszéljek. Nem hiszem, hogy kiközösítették volna Brianát vagy a testvérét. 

- Azt mondta, hogy nem szeretett volna ide jönni és úgy érezni magát, hogy senki nem látja szívesen. Danielle sincs a kedvencei között, szóval, azt hiszem jobb is, hogy nem jelentek meg. 

- Oh. Pedig biztos vagyok benne, hogy mindenki tárt karokkal fogadta volna őt, nem? Elvégre, ő adta neked Freddiet, szóval nem lehet egy rossz ember. Gondolom nem állnál össze akárkivel. 

- Cora – mondta, aztán elnevette magát, mint aki nem találta a megfelelő szavakat – Nagyra értékelem a pozitivitásod és támogatásod, hidd el. Azonban a dolgok nem olyan egyszerűek, mikor Brianának is köze van hozzá. Ne érts félre, nem akarom bepiszkolni őt, isten ments – magyarázta – Csupán ő és én… nos, mi két teljesen különböző személyiség vagyunk. 

- Szóval, komplikált – mondtam percekkel később. Amint magam elé bámultam és közben biztonságosan tartottam Freddiet az ölemben, elmerengtem azon, ami köztem és Harry között volt. Oh, a fenébe. Harry – Erm, Louis, meg tudnád egy picit fogni?

- Minden oké? – kérdezte zavartan – Persze, add csak. 

- Erm, használnom kell a mosdót, mindjárt jövök – hadartam, noha nem volt így. Egyszerűen csak ki kellett jutnom onnan, mert amint ott ültem, más sem sikerült, csak Harryre gondolnom. És nem akartam. 

Szóval, amint felálltam, kiszáguldottam a nappaliból, egyenesen a konyhába. Szerencsére nem volt ott senki és ennek örültem. Nem akartam magyarázkodni sem jó pofáskodni. Az elmémet Harry öntötte el. A hangja, az arca, a tettei, ami köztünk volt. Harry. Harry. Harry. Képes lettem volna felsikítani. Nem értettem, hogy mi a fenét keresett a fejemben. Olyan jól meg voltam nélküle, és rohadt biztos vagyok abban, hogy ő is tökéletesen töltötte a napjait Kendall Jenner társaságában. Amíg hagytam, hogy elöntse az agyamat minden emlékkép és azok, melyek twitteren voltak róla és Kendallról, nem is hallottam, hogy valaki csatlakozott hozzám a konyhában. Csak akkor eszméltem fel, mikor kis híján kiugrottam a bőrömből, tekintve hogy az a valaki a hátamra helyezte a kezét. 

- Cora, minden rendben? – hallottam meg az ismerős akcentust. Erőltetetten elnevettem magam, eltoltam magam a pulttól aztán Gemma nyakába vetettem magam. Amint folytattam az erőtlen nevetést, éreztem, hogy a szemeim kezdtek megtelni könnyekkel – Héj, csajszi, mi van veled? – kérdezte megint, de én csak szorosabban öleltem őt magamhoz. Jait akartam, de tudtam, hogy az akkor lehetetlen volt. Gemma volt a legközelebbi, aki hasonlított Jaihez. Mármint ő volt az, aki a legközelebb állt hozzám azok közül az emberek közül, akik a házban flangáltak. 

- Annyira hiányzik Harry – kezdtem zokogni. A testem remegett amint a karjaimmal szorosan öleltem Gemmát és hagytam, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomon, ezzel tönkre téve a sminkem. Időközben rájöttem, hogy azért reagáltam most így az egészre, mert eddig nem sírtam ki magam miatta. Helyette a munkámba temetkeztem, mint mindig. Az sem segített, hogy az elején mindennap újra frissítgettem a twitterem, hogy láthassam az újabbnál-újabb képeket róla és a lányról, akivel kavart. 

- Édesem – suttogta Gem amint szorosan visszaölelt. Az egyik keze a fejemen volt, a másikkal a hátamat simogatta és lassan ide-oda kezdtünk dülöngélni – Sajnálom. Nem érdemel meg téged. 

- Hogy mondhatsz ilyet? – kérdeztem motyogva, a hangom teljesen elmosódott amint sírtam és az arcom a lány nyakába temettem – Az öcséd. 

- Az nem változtat a tényen, hogy nem érdemel meg téged – mondta magabiztosan – Ismerlek már egy jó ideje, te vagy a legédesebb lány akivel valaha volt esélyem találkozni, szóval mikor az idióta öcsémnek is leesett ez és valamiért neked is megtetszett, boldog voltam. Végre talált magának egy normális lányt, aki nem azért volt vele, mert kellett neki a hírnév vagy a pénz, erre elhagyja egy modellért, aki a totál ellentettje? 

Képtelen voltam válaszolni, bár lehet, hogy nem is kellett. Helyette csak hagytam, hogy még több könny hagyja el a szemeim. Aztán percekkel később azt hittem, hogy menten meghalok. Persze, nem komolyan, de a sírás újra kerülgetett amint meghallottam Louist amint kiejti a nevét és köszönti őt. A bejárati ajtó nagyon is közel volt a konyhához szóval elég jól hallottunk mindent.

- Gem, nem, kérlek – húzódtam el tőle amint a kezeimmel eltakartam a számat és az orromat. A látásom homályos volt, a szívem ezerrel dobogott a mellkasom ellen, a jó hangulatom percek alatt megfordult s semmi kedvem nem volt tovább maradni. 

- Gemma, Co… – kezdte Louis mire a szemeim elnyíltak és a szívem kihagyott egy ütemet amint megláttam Harryt a srác mögött. Ő még nem vett észre, és én is csak a haját láttam, de már az elég volt, ahhoz, hogy ki akarjak szaladni a házból, de ugyanakkor Harry karjai közé, furakodjak. 

- Um, Lou, nyomás – lépett Gemma a srác elé majd a vállaira téve a kezeit elkezdte kifele tolni őt a konyhából. Ezzel Harry is együtt mozgott, így megnyugodtam egy kicsit. Lassan leültem az egyik bárszékre és mély levegőket véve próbáltam meg lenyugodni – Te jó ég, te tényleg ilyen eszeveszett vagy, Harry? – hallottam meg Gemma irritált hangját. Hangosan beszélt, szóval nem lehetett jó, akármit is csinált az öccse.
- Héj, ne veszekedjetek itt – szólalt fel csípősen Louis is. Nagyon érdekelt, hogy miről lehetett szó, de nem akartam odamenni. Nem így akartam újra látni Harryt. Az okosabb felem, igazából sehogy nem akarta őt látni. Azonban tudtam, hogy a mai napon ez lehetetlen lesz és valahogy muszáj volt szemtől-szembe kerülnöm vele. Hogy készen álltam rá, már egy másik kérdés volt. A válasz pedig természetesen egy hatalmas nem volt.