12. Félreértés

Helloooo,
Omfg, a mai rész végén VÉGRE van egy kis izgalom. :3 Well, a múltkori részben is volt, but yanno. Egy kis veszekedés mindig jól jön. :3 Főleg, ha olyan jól sikerül megírni, mint ahogy most sikerült. :3 Reméljük, hogy mindenkinek sikerül átlátnia Cora indokait és szemszögét ami a Harryvel való társalgását illeti. :) Mindenképpen kellett már a gubanc, hogy ne legyen uncsi a történet, szall here it is:3 Yeah, izgatottak vagyunk egy kicsit, szall nem is dumálnánk tovább, jó olvasást! ♥Xxx

x CORA ASHFORD x

Reggel az ébresztő óra halk hangjára ébredtem. Elhúztam a telefonom képernyőjét, hogy a hang abba maradjon, majd felültem és feldugtam töltőre, hogy 100%-on legyen, mikor a cukrászdába indulok.

A fürdő meglátogatása után lecsoszogtam az alsó emeletre, beledobtam egy kapszulát a kávéfőzőbe, majd alá raktam a kedvenc bögrémet és megnyomtam a közepes adag gombot. A pultnak dőltem és kócos hajamba túrtam, miközben a tegnap este ötlött a szemeim elé. Még mindig furán éreztem magam azért, amiért Harryre gondoltam, miközben kielégítettem magamat. Hogy fogok így legközelebb a szemeibe nézni? Nos, anélkül biztos nem, hogy ne pirulnék el, és ez meg amúgy is szinte mindig megtörténik, mikor találkozunk. Egyébként pedig, kétlem, hogy újra találkoznánk. Mármint a száma nincs meg, mindketten dolgozunk, és nem érdeklődik utánam. Szóval a kis értelmetlen undok körforgást az agyamban, mely nap, mint nap róla szól, meg kell szüntetnem. 

Kivettem a bögrét a kávéfőző alól, majd az emeletre indultam vele. Hagytam hűlni, míg bevetettem az ágyamat, elhúzgáltam a függönyöket és kinyitottam az ablakokat, majd azzal együtt a gardróbba mentem. A táskák még mindig a földön hánykolódtak a benne lévő ruhákkal, így hát úgy döntöttem, hogy amíg megiszom a kávémat, gyorsan elpakolom őket. Útban vannak, és tudom, hogy este miután hazaérek, a munkából biztosan nem fogok neki látni, összepakolni. Így hát maradt a reggel. Közben felvettem a szokásos Adidas melegítő alsómat, valamint egy fehér spagetti pántos atlétát, majd miután kiürült a bögrém, és a ruhák is a helyükön voltak, a fürdőszobába mentem és felkontyoltam a hajamat a fejem tetejére. Bekentem a kezemet krémmel, valamint az arcomra is vittem fel egy keveset, azután pedig leindultam, hogy valami reggelit készítsek magamnak. Most már tényleg el kellene kezdenem normálisan étkezni, akkor is, ha a cukrászdában nagy a hajtás. Nem szabadna megfeledkeznem az ebédről, valamint arról sem, hogy néha meg kéne látogatni a mosdót.

Magvas rozskenyeret vettem elő, miközben egy serpenyőbe raktam egy kevéske olajat és ketté ütöttem felette egy tojást. A tükörtojásom sülni kezdett, míg én elővettem salátát, avokádót, paradicsomot, sajtot valamint egy dressinget, hogy ne legyen nagyon száraz a szendvicsem. A tojásra fűszert szóltam, majd miután elkészült a salátára raktam. Mellé paradicsomot karikáztam, és sajtot raktam, mely rá is olvadt, tekintettel a tojás melegének. A tetejére ráraktam még egy szelet vékony, megpirított kenyeret, majd a tányérommal és egy pohár hideg narancslével leültem a pulthoz. Épp készültem beleharapni a szendvicsbe, mikor hallottam, hogy nyitódott a bejárati ajtó, így hát a homlokomat ráncolva ugrottam le a székről és indultam ki az előszobába.
- ’Reggelt Cora! – mosolygott Serena, miközben egy hatalmas virágcsokorral közeledett felém.
- Jó reggelt. Most komolyan virágot kapok tőled? – nevettem el magam, ő pedig megforgatta a szemeit, és lerúgta a piszkos Converseit.
- Nem tőlem van. Hanem egy bizonyos H-tól – nyújtotta át, én pedig homlok ráncolva vettem át a gyönyörű szép csokrot.
A szívem hevesebben kezdett verni, amint gyönyörű kézírással megláttam a kártya külső lévő oldalán a nevemet. Amint Serena mondta, hogy nem tőle van, rögtön Harry ugrott a szemeim elé. Titkon bíztam benne, hogy ő lesz az, a H betű pedig amit Serena emlegetett, még jobban dübögésre késztette a szívemet.
- Hm, de jól néz ki ez a szendvics.
- Harapj bele – mondtam, miközben hevesen a kártya után nyúltam és szét nyitottam azt.

- Nem, köszi, már ettem otthon.

„Kedves Cora. Sajnálom, hogy folyamatosan virágokkal leptelek el mikor már régen észbe kellett volna kapnom és rá kellett volna jönnöm, hogy nem akarsz tőlem semmit. Elvégre, az első kis kártyámra sem reagáltál, hiszen nem érkezett semmiféle üzenet. Nem szeretném, ha teljesen megutálnál a „nyomulásomért” szóval ez az utolsó csokor, amit küldök. Legyen szép napod. H”

A szívem annyira dübörgött a mellkasom ellen, hogy azt hittem, ki fog szakadni a helyéről. A fülemben a vér dobogott, és emiatt nem hallottam semmi mást sem. A homlokom ráncba szaladt, az ajkaim elnyíltak, hogy rendesen levegőt tudjak kapni. A virág illata bekúszott a légzőszervembe, miközben ott álltam a nappali közepén totál értetlenül a csokorral. Miről beszél Harry? Milyen virágokkal? Hiszen én most kapok elsőnek csokrot. És ő akar tőlem valamit? Milyen üzenet?

Nyilván több virágot küldött, hiszen a végén az áll, hogy ez az utolsó csokor, melyet kapok. Megfordultam, majd a konyha felé indultam, ahol Serena is volt. Szó nélkül elmentem mellette, elővettem egy vázát, majd vízbe raktam a virágokat, és az étkező asztal közepére pedig lehelyeztem.
- Jól sejtem, hogy Harrytől kaptad? – kérdezte óvatosan Serena, mikor végre felpillantottam a szemeibe. Bólintottam egyet, majd visszaültem a tányérom elé – Ne haragudj, amiért beleolvastam, de hozzánk hozták, és igaz a te neved állt rajta, nem értettem.
- Semmi baj. Az az igazság, hogy én sem értem – sóhajtottam fel, miközben próbáltam a szívverésemet csillapítani.
- Miért nem válaszoltál neki az előző csokroknál? – kérdezte újra szőke barátnőm.
- Nem kaptam előző csokrokat Serena. Ez az első. Fogalmam sem volt, hogy Harry ilyen szép virágokat küldözget nekem – néztem a csokorra, közben pedig elmosolyodtam, hiszen borzasztó édesnek találtam a gesztust. Jól esett, hogy Harry érdeklődött irántam, és ilyen meseszép virágcsokrokkal akart nekem kedveskedni, de én Istenemre esküszöm, hogy ez az első, amit megkapok.
- Oh. Akkor itt valami félreértés van. Megvan a telefonszáma? Hívd fel!

- Nem, nincsen – sóhajtottam, miközben a hajamba túrtam.

Végül Serenának mennie kellett dolgozni, így újra egyedül maradtam a gondolataimmal. Megettem a szendvicset, majd a telefonomat és a táskámat felkapva autóba ültem és a cukrászdába indultam. Az út alatt egyáltalán nem kötöttek le a rádióból szóló dalok, mindinkább csak Harryn és a csokron agyaltam és volt egy olyan érzésem, hogy egész nap így lesz. Ráadásul bűntudatom is támadt, hiszen Harrynek biztosan rosszul eshetett, hogy nem válaszoltam egyik üzenetére sem. És valószínűleg meg is haragudhatott, mert azt írta, hogy ez az utolsó csokor, melyet tőle kapok. Aztán, mint derült égből a villámcsapás beugrott, hogy Nathan tegnap kidobott egy virágcsokrot a kukába, melyet elmondása szerint egy vendég hagyott ott. Jól ismerem Nathant, és tudom, hogy különösebb ok nélkül nem dobott volna ki semmit, amit ott hagynak. Viszont, ha Nathan vette át a csokrot a futártól, mely nekem volt címezve, akkor simán hazudhatott nekem és kidobhatta. Elvégre ő évek óta udvarol nekem, és állandóan elhajtom őt. De ez csak az agyam egyik buta szüleménye. Nem vádolhatom olyasmivel Nathant, amire nincs bizonyítékom. Egy véletlen egybeesés, hogy ő tegnap kidobott egy virágcsokrot a cukrászdában. És ő túl jó szívű ehhez. Biztosan nem tenne ilyet velem.

Leparkoltam a mélygarázsban, majd kiszálltam, bezártam az ajtót és a lifthez igyekeztem, ahova éppen készültek beszállni. Mosolyogva léptem be az ajtón, mely csilingelt, így Joe felkapta a fejét. Köszöntem neki, majd a konyhába mentem, ahol máris sütemény illat volt. A kedvenc illatom.
- Jó reggelt! – kiáltottam el magam, majd az öltöző felé indultam.
- Szép jó reggelt Cora! – kiáltott vissza Louise, én pedig a kis szekrénybe raktam a táskámat és a telefonomat, majd felvettem a kötényemet és visszaindultam előre.
- Louise, kérdezhetek valamit?
- Persze – mondta azonnal – Minden rendben?
- Fogjuk rá – nevettem el magam zavartan – Nos, um, nem tudod esetleg, hogy hoztak-e volna valamit nekem? Az elmúlt hetekben esetleg…
- Nem, nem igazán emlékszem – válaszolta, míg egy gondolkodó arcot vágott – Csak nem vártál valamire, ami esetleg nem érkezett meg?
- Várni nem vártam, mivel meglepetésnek volt szánva – jegyeztem meg amint felsóhajtottam. Annyira zavart, hogy nem tudtam mi lett a virágokkal az meg végképp bökte a csőrömet, hogy nem is tudtam Harryt felkeresni, hogy elnézést kérjek tőle. Aztán eszembe ötlött, hogy mi van, ha felhívom Gemmát? Elvégre, testvérek és bizonyára meg van neki Harry száma! Niallre is gondoltam, de az ő száma sincs meg így egyetlen egy esélyem maradt – Louise, nagyon gyorsan fel kell hívnom valakit, ugye nem lenne gond ha…
- Tíz perc maximum – mondta komolyan, noha az arcán ott bujkált egy halvány kis mosoly.
- Köszönöm – mondtam miközben már úton is voltam az öltöző fele. Amint kikaptam a telefonom a Louis Vuitton táskámból már tárcsáztam is Gemma számát. Miután kétszer kicsörgött, felvette én pedig azonnal felszólaltam – Lenne kedved eljönni a cukrászdához ebédidőben?
- Um, neked is, szia, Cora – nevetett – Erm, persze, mikor menjek?
- Tizenkettő és egy között akármikor.
- Vigyek neked valami kaját vagy elmegyünk együtt enni?
- Próbálok visszaszokni a normális kajára, szóval az egészségesebbekre, úgy hogy nem igazán tudom, hogy még mit szeretnék enni.
- Hozok Subwayt mindkettőnknek? – ajánlotta – Egészségesebb, mintha mekibe mennénk vagy KFCbe.
- Oké – mentem bele végül – Csak hozd a szokásosat – emlékeztettem a lányt. Tisztában volt azzal, hogy mit jelentett a szokásos, mert már nem egyszer mentünk együtt az étterembe és általában mindig ugyanazt kérem.

- Rendben, akkor nem sokára találkozunk – mondta, majd miután elköszöntünk, letettem a telefont és már mentem is dolgozni.

**

Délben kiszakítottam magam a hajtásból, melybe reggel belekerültem. Viszont, ma többet ittam, mint szoktam és mosdóban is voltam két sütemény között. Mindenki elment ebédszünetre, így hát előrementem és leültem a pultban. A légkondicionáló fújta a hideg levegőt, így egyáltalán nem volt melegem, miközben az utcán kánikula volt. A telefonomon böngésztem, miközben vizet kortyolgattam és Gemmára vártam. Mikor aztán a kilincs lenyomódott, de az ajtó nem nyitódott, és egy vigyorgó Gemmát véltem a nyílászáró túloldalán felfedezni. Leugrottam a székemről és az ajtóhoz siettem, melynek zárjában volt a kulcs, így ki tudtam nyitni azt.

- Szia, Gemma! – mosolyogtam a lányra, és félre álltam, hogy betudjon jönni. Becsuktam az ajtót, utána pedig átöleltem a barátnőmet, majd mindketten egy asztalhoz ültünk le, amelyik a legközelebb volt a légkondicionálóhoz.
- Na, mi újság Cora? Hoztam ebédet. A megmentőd vagyok? Úgyis tudom, hogy az vagyok.
- Igen az vagy – kuncogtam fel, ő pedig felém csúsztatta az asztalon a szendvicset – Köszönöm szépen. Oh, várj, hozom a pénztárcám és visszafizetem.
- Jaj, te, nem azért mondtam. Hagyd már – nevetett.
- Rendben, legközelebb én hívlak meg – ültem vissza a hátsó felemre mosolyogva.
- Behajtom rajtad. Mizu?
- Gem, azt hiszem megbántottam az öcsédet – sóhajtottam fel, majd a szendvics után nyúltam és elkezdtem kibontani a csomagolásból, miközben végig azt figyeltem.
- Oh? – lepődött meg – Mi történt?
- Ma reggel Serena, beállított egy virágcsokorral, ami hozzá ment, de nekem volt címezve. A kártyán pedig az állt, hogy állítólag régebb óta küldözget nekem virágcsokrokat, amikre én nem reagáltam, így levette, hogy nem akarok tőle semmit. És, hogy ez volt az utolsó csokor, amit küldött, mivel nem szeretné, ha megutálnám a „nyomulása” miatt – macskakörmöztem a levegőben – De Gemma, én egyetlen egy virágcsokrot sem kaptam ez előtt. A mai és az utolsó volt az első, amit megkaptam. Harry száma nincs meg, hogy bocsánatot kérjek tőle, a bűntudat meg mardos, pedig én tényleg nem kaptam virágot. A gesztus pedig annyira édes. És félek, hogy nagyon megbántottam – pillantottam szomorúan a lány szemeibe, aki figyelmesen végig hallgatott engem.
- Oké, az igazat megvallva, tudtam erről. Mármint, hogy Harry küldözget neked virágcsokrokat. De azt hittem, hogy nem érdekel téged. Erről szerettem is volna beszélni veled, hiszen Harry elég elkenődött volt, mikor semmilyen visszajelzést nem kapott tőled, és azt gondoltam, hogy, ha nem érdekelne, akkor azt megmondanád neki.
- De ezt honnan vetted? Mármint, hogy nem érdekel engem? Gemma, egészen máig nem tudtam egy csokorról sem!
- Harry mondta, hogy minden egyes csokrot személyesen hozott be a cukrászdába. Mikor az elsőre nem reagáltál, és behozta a másodikat, egy srác azt mondta neki, hogy kidobtad a virágot, és nevettél a kártyán, ami benne volt.
- Várjunk csak. Milyen srác?
- Egy itt dolgozó. Csak ennyit tudok róla.
- Volt egy olyan érzésem, hogy Nathan dobta ki a csokrokat, mert tegnap rajta kaptam, amint egyet a kukához visz. Viszont azt mondta, hogy valaki itt hagyta, és azért dobja ki. Egy szóval sem említette, hogy nekem jött.
- Akkor a srác komolyan hazudott és kidobálta előled a virágokat?
- Gemma, nagyon úgy néz ki. Még, ha nem is érdekelne Harry, akkor sem dobnám ki a virágcsokrát. És, megmondanám neki, hogy nem érdeklődöm utána.
- Igen, én is ezt feltételeztem rólad, de…
- Nathan átvert. Engem is és Harryt is. És most ő miatta mardos a bűntudat, hiszen Harry biztosan megharagudott rám.
- Cora, nyilvánvaló, hogy nem a te hibád. Hiszen te nem kaptál egy virágcsokrot sem, mostanáig. Ezt, ha elmondod Harrynek, biztosan nem fog haragudni, és megérti.
- Gondolod?
- Naná, semmi értelme haragot tartani, vagy valami. Már csak azt nem értem, hogy ez a gyerek miért dobálta ki a te csokraidat Harrytől és hazudott neki, meg neked is.
- Erre egyszerű a válasz. Nathan, évek óta bepróbálkozik nálam, én pedig mindig elhajtottam. És ezért, bosszúból kidobta az összes virágcsokrot.
- Vagy, csak nem akarja, hogy más srác is udvaroljon neked.
- Igen. Mivel, még máig sem érti meg, hogy nem szeretnék vele randevúzni. De gondolod, hogy Harry… mármint, hogy… um, szóval, hogy udvarol nekem? – dadogtam és lesütöttem a szemeimet. Éreztem, amint az arcom felforrósodott, ezért nem mertem Gemmára sem pillantani.
- Igen – nevetett fel – Biztos vagyok benne, hogy az öcsém udvarol neked – kuncogott, ami miatt csak még jobban pirultam – De akkor, ha jól értem, összességében örülsz a virágnak.
- Igen – bólintottam sután, miközben végre beleharaptam a szendvicsembe. Muszáj volt már, a szemeim kopogtak az éhségtől.
- És tetszik az, hogy Harry udvarol neked.
- Igen – néztem fel rá zavartan.
- Tessék, itt a telefonom, hívd fel – nyújtotta felém.
- Tessék?
- Hívd fel. Kérd meg, hogy had találkozzatok.
- Um, akkor már felhívnám az én telefonomról, ha nem probléma.
- Dehogy. Itt a száma – rakta újra elém a telefonját, én pedig lenyeltem a falatot és bepötyögtem a telefonomba a számsort. Alsó ajkamba pillantottam a telefonszámra, majd újra fel Gemmára.
- Mire vársz? Hívd! – mosolygott.
- Jól van – fújtam ki a levegőt, majd ráböktem a számra, mire az egyből hívni is kezdte. Három kicsöngés után felvette.
- Igen, tessék? – szólt bele a mély, dörmögős hang, az én gyomrom pedig egy csomóba rándult.
- Harry? Itt Cora – cincogtam a telefonba, majd megköszörültem a torkomat.
- Cora? Honnan van meg a számom?
- Gemma adta meg – rágcsáltam a szám szélét – Tudnánk találkozni? – kérdeztem félénken.
- Nem tudom, mi mondani valód lenne ezek után, de persze, ha szeretnél – sóhajtott fel a vonal túlsófelén.
- Éppen erről szeretnék beszélni. Ötkor végzek.
- Gyere hozzám. Sms-ben elküldöm a címet.
- Rendben.
- Akkor majd találkozunk – mondta és már ki is nyomott. Kicsit döbbenten néztem a telefonra, végül leraktam az asztalra.
- Haragszik – közöltem Gemmával.
- Mi? Ezt mondta? – kérdezte, miközben a szendvicsét rágta.
- Nem, de nyilvánvalóan lejött. Tőmondatokban beszélt, azt mondta, hogy nem tudja, hogy mi mondanivalóm lenne ezek után, és meg se várta, hogy elköszönjek tőle, egyszerűen kinyomott.
- Oké, lehet, most egy kicsit neheztel rád, de meglátod, hogy amint elmagyaráztad neki a helyzetet, nem fog tovább haragudni. Hol találkoztok?
- Azt mondta, hogy nála. Elküldi sms-ben a címet.
- Akkor legalább nyugodt körülmények között tudtok beszélni. Ne aggódj, ezer százalék, hogy megérti – mosolygott rám bíztatóan, mire nehezen ugyan, de én is elmosolyodtam halványan.

**

Feleslegesnek tartottam hogy hazamenjek mielőtt Harryhez kellett volna mennem. Lassan hat óra volt, szóval csak le szerettem volna tudni az egész beszélgetést aztán hazamenni és aludni. Így amikor leparkoltam a fehér ház elé és kihúztam a kulcsot a kocsiból, egy sóhaj hagyta el a számat.
- Essünk neki – motyogtam magam elé amint kiszálltam az Audiból majd bezártam és a kulcsot a melegítőnadrág zsebembe csúsztattam. Míg felsétáltam az ajtóhoz, egy újabb gombócba raktam a hajam aztán kihúzkodtam egy kicsit, hogy ne legyen annyira feszes. Újabb sóhaj hagyta el a számat, amikor senki nem nyitott ajtót így megnyomtam a csöngőt még egyszer, azonban ezennel egy hosszabb ideig. Mikor kulcs zörgését hallottam, lazán megforgattam a szemeim és egy halk „végre” hagyta el a számat.
- Helló, miben segíthetek? – jelent meg előttem egy köntösben lévő lány. Kellett egy pár perc, míg felismertem, aztán amint az arcát néztem egy picit oldalra döntött fejjel, leesett, hogy Cara Delevingnel volt dolgom. Hogy mit keresett Harrynél, nem az én dolgom volt, szóval amint megráztam egy kicsit a fejem, válaszoltam a kérdésére.
- Szia, Harryhez jöttem – válaszoltam normálisan, nem gondolva semmit arról, hogy mi történhetett köztük. Ha jól tudtam, Carának valami barátnője volt meg amúgy sem szabadna, hogy nagyon érdekeljen, hogy mit csinál Harryvel.
- Oh, Cora? – kérdezett rá, én meg bólintottam – Gyere beljebb – invitált be amint félre állt aztán mikor beléptem a házba, becsukta az ajtót mögöttem – Harry nem sokára lejön, szerintem csak felöltözik – mondta, miközben az említett srác már jött le a lépcsőn – Vagy nem – adta hozzá, mikor megjelent egy szál bokszerben. Megforgattam a szemeim meztelenségén, hiszen valamiért éreztem, hogy direkt jelent meg így. Meg hogy direkt engedte meg Carának, hogy kinyissa az ajtót amint köntösben van. Olvastam már egy-két könyvet és láttam már egy jó pár filmet is ahhoz, hogy tisztában legyek a helyzettel.
- Akkor beszélhetnénk? – kérdeztem felvont szemöldökkel, meg sem várva azt, hogy akárki is felszólaljon.
- Oh, persze, akkor én azt hiszem, felmegyek és kettesben hagylak titeket – mondta a modell lány mosolyogva, míg Harry elé lépett, a kezeit a srác mellkasára tette aztán felé hajolt így a tekintetem elkaptam.
Egy sóhaj szökött ki belőlem, mert egyszerűen csak kellemetlenül éreztem magam. Ha Harry azért az ő házát javasolta arra, hogy beszélgessünk, hogy csak megpróbáljon féltékennyé tenni, akkor megtapsolom, de nem azért, mert sikerült neki, hanem mert logikusan gondolkodott. Ide egyszerűbben be tudott szerezni egy lányt, mint sem mondjuk, ha a parkban találkoztunk volna vagy valami.
- Nézd – köszörültem meg a torkom mikor ketten maradtunk, teljesen készen állva arra, hogy tisztázzak mindent az én oldalamról – A mai csokor volt az első és az utolsó, amit tőled kaptam. Azokat is csak azért, mert házhoz jöttek. Ha tudtam volna, hogy küldesz többet és hogy a cukrászdához, akkor személyesen vettem volna át, de az elmúlt heteim forgalmasak voltak, és ha dolgoztam, akkor is hátul sütöttem.
- Nem tudom, hogy mennyi srácot lódítasz egyszerre, de én nem leszek egyikük.
- Elnézést?! – kérdeztem totál elképedten. Ezt most komolyan kimondta? Még is mi a francról beszél?
- A srác a cukrászdában, Niall, a kiszállító gyerek a cukrászdában, Jai aztán én is. Szerinted nem esett le, hogy mindenkire rá vagy tapadva? Mert nekem sajnos eléggé későn.
- Te totál meg vagy hibbanva – nevettem el magam amint a fejem hátra hajtottam és összecsaptam a tenyereim – Komolyan azt hiszed, hogy kavarok az előbb felsorolt srácokkal?
- Velem már nem – mondta flegmán, míg a karjait összefonta a mellkasa előtt. Totál azt az énjét láttam magam előtt, amelyiket anno a golf pályán mutatta. Amikor direkt basztatott, azonban most inkább egy megbántott formában táncolt az idegeimen.
- Figyelj. Én elmondtam, hogy egy virágcsokrot kaptam tőled, a többi a kukában landolt, de nem általam. Nathan, a srác, aki totál rám van állva, ő tűntette el őket minden alkalommal. Gemma mondta, hogy személyesen hoztad be őket, azonban mikor Nathan azt mondta neked, hogy én dobtam ki őket, valójában ő tette – mondtam el egy szuszra – Több, mint valószínű, hogy azért tette, mert nem tudja elviselni, hogy rajta kívül valaki más is udvarol nekem…
- Megnyugodhat, ugyanis én már lemondtam erről az egészről – válaszolta makacsan.
- Wow, egy kis félreértés miatt „lemondtál” az egészről? – kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, kérdő hangszínnel és viszkető tenyerekkel. Sőt, még az orrom is viszketett. És ez nem sokszor történt meg. Csak mikor totál ideges voltam – A mai napig nem tudtam, hogy Nathannek köze volt a csokrok eltűnéséhez, melyeknek jöveteléről végképp nem tudtam. Tudom, hogy megbántottan érzed magad, de elhiheted, hogy számomra sem a legkellemesebb azzal szembesülni, hogy valaki haragszik rám, olyan okokból kifolyólag, melyről órákkal ezelőtt még fogalmam sem volt.
- Talán oda kellene figyelni másokra is, és nem csak a munkába kéne menekülni, mikor nem tudod, hogy melyik srácnál akarsz leragadni.
- Oké, még is mi a francot akarsz, mit mondjak, amitől elhiszed, hogy te vagy az egyetlen, akihez idióta érzések kötnek? – kiáltottam rá, mire láthatóan visszalépett egyet és oldalra kapta a tekintetét – Ne hogy azt hidd, hogy nem vettem észre a kis színjátékod, amit Carával csináltatok az előbb – folytattam a hangoskodást, míg néha közelebb léptem hozzá ő meg tovább hátrált. A vérem szinte forrt, mert képtelen volt felfogni, hogy nem akartam semmit Nialltől vagy Nathantől rajta kívül. Az pedig, hogy még ha nem is mondta ki, de burkoltan egy ribancnak hívott, elérte, hogy az a bizonyos pohár beteljen – Tudod, mikor ide jöttem… nem is, mikor felhívtalak. Igen, mikor felhívtalak, kibaszottul szarul éreztem magam, mert tudtam, hogy megbántottalak azzal, hogy nem válaszoltam a kártyáidra. Mikor leesett, hogy Nathan volt a felbujtója mindennek, legszívesebben a nyakának estem volna, mert kinek képzeli ő magát, hogy beleavatkozik az én privát életembe, ilyen módon? De nem, visszatartottam magam, mert nem fogok lesüllyedni mások szintjére. Elég az, hogy ez most megteszem, de azt hiszem, hogy szükséges, mert képtelen vagy felfogni, hogy igen is tetszel, és egyáltalán nem érdekel, hogy más srácok mit akarnak tőlem. Tehát, miután lebeszéltük a találkozót ide, hozzád, egy pillanatra sem futott át az agyamon az, hogy majd gyerekes módon, megpróbálsz „féltékennyé” tenni. Eléggé vicces, ha engem kérdezel. De, csak mert mintha pár perce azt mondtad volna, hogy lemondtál az egészről? Szóval nem értem, hogy akkor minek kellett, bocsánat, próbálkoztál féltékennyé tenni engem egy olyan lánnyal, akinek barátnője van?
- Hosszas idő után, te vagy az első lány, aki teljesen lekötötte a figyelmem és egyszerűen csak nem akartam, hogy mikor majd ma idejössz, elutasíts. Tökéletesen megértettem a szótlanságodból, hogy nem akartál semmit tőlem, szóval bepánikoltam, és az első dolog, ami eszembe jutott, az volt, hogy muszáj elérnem, hogy legalább egy kis érzést kicsaljak belőled. Gyerekes húzás volt Carát iderendelni, ebben egyetértek, de nem volt más ötletem. Miután az a Nathan gyerek azt mondta, hogy kidobtál minden virágot, bosszús lettem és egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy nincs semmi esélyem nálad.
- Tudod, hogy mit érzek most? – kérdeztem percekkel később, sokkal nyugodtabban és csendesebben. Harry bizonytalanul nézett rám aztán megvonta a vállát – Úgy érzem, hogy lealacsonyítottál. Engem is, és magadat is. Az első gondolatod az volt, hogy féltékennyé teszel, amint idejövök, hogy kicsalj belőlem valami reakciót? Harry, ez borzalmas – jegyeztem meg amint egy száraz nevetés elhagyta a számat – És az, hogy azt gondolod rólam, hogy egyszerre több sráccal is kavarok? Szerintem te is tisztában vagy azzal, hogy ez rohadt alacsony volt. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen vagy.
- Nem vagyok igazából ilyen, egyszerűen csak úgy érzem, hogy elvetted az eszemet és most sem megy tisztán a gondolkodás. Csak azon jár az eszem, hogy meg akarlak csókolni!
- Hát, akkor ezen még járhat az eszed, mert én nem akarom, hogy közel gyere – mondtam szinte azonnal. Lehet, hogy később majd megbánom, hogy ennyire keményen viselkedek vele, de ugyanakkor tudom, hogy mit érek és tudom, hogy nem engedhetem meg másoknak, hogy csak úgy átsétáljanak rajtam és úgy viselkedjenek velem, mint egy játékkal melyet csak akkor vesznek elő, ha nagyon szükségük van rá – Vagy tudod mit? Menj, és csókolgasd Carát. Csak aztán készülj fel arra, hogy a párja a nyakadnak esik majd.
- Cora, kérlek – sóhajtott fel amint a mutató és hüvelykujjai közé fogta az orrnyergét.
- Én befejeztem a mondanivalómat. Tisztában vagy mindennel most már, legalábbis remélem. Azonban nem igazán akarlak látni egy pár napig. Ami azt hiszem egyszerű is lesz, hiszen semmi és senki nem köt minket egymáshoz.
- Tessék? – kérdezte halkan és teljesen meglepetten – Cora, ez csak egy félreértés volt.
- Ha tisztában vagy vele, akkor miért űztél belőle ekkora problémát? Tudom, hogy egy kedves srác vagy és talán szarul érzed magad, amiért elutasítottalak, de ez a való világ, nem pedig egy tündérmese ahol egy csettintés alatt minden jóra fordul. Gondolkodj el egy kicsit ezen az egész helyzeten. Szerinted felnőttes cselekedet volt elkerülni, miután én nem válaszoltam az üzeneteidre? Szerinted felnőttes cselekedet volt úgy viselkedni velem, mintha éppen most szabadultam volna a börtönből egy bűncselekedet miatt mikor éppen csak nem voltam tisztában a helyzettel? Szerinted felnőttes cselekedet volt ide rángatni egy másik lányt, hogy megpróbálj féltékennyé tenni? – bombáztam el őt kérdésekkel, aztán tudtam, hogy ideje befogni a lepcses számat mielőtt még jobban elérem, hogy Harry megutáljon, és még rosszabbul érezze magát.
- Cora, kérlek, nem tudom, hogy mi ütött belém. Kérlek, bocsáss meg! – a hangja egy picit megtörött, mikor a bocsánatomért esedezett és egy kicsit olyan volt, mintha a tekintetét könnyek homályosították volna. De aztán lehet, hogy az csak a helységben lévő lámpa fényének visszatükröződése volt.

- Megbocsájtok majd, ha mindketten tiszta fejjel tudunk beszélni a másikkal, minden veszekedés nélkül. Mint két felnőtt – kötöttem ki. Egy sóhaj hagyta el a számat mikor csak nézett a szemeimbe, így amikor már nem bírtam tovább, oldalra siklott a tekintetem ahol szembe találtam magam Carával amint a lépcső tetején állt – Most megyek, mert fáradt vagyok. Majd találkozunk valamikor. Jó éjt – köszöntem el Harrytől, aztán a lány felé biccentettem és megfordultam, hogy minél előbb kiérhessek az ajtón – Hát, ezt sem így képzeltem el – motyogtam magam elé amint beszálltam a kocsimba és már úton is voltam hazafele. 

11. Edzőterem

Hellooo,
Kedves hármasunknak lesz nagy szerepe so reméljük, hogy élvezni fogjátok. :3 A rész végén én ugyanannyira meglepődtem, mint Beccsu, mikor megírta, meg mint ti fogtok, but omg szerintem kellett bele.:3 Ermerm nem tudom, mi mást mondhatnánk még, szóval ne felejtsetek el pipálni és kommentelni! Jó olvasást! X♥

x CORA ASHFORD x

Ma reggel mosolyogva sétáltam be a cukrászdába, ahogyan általában minden reggel teszem. Köszöntem Joenak, aki mint mindig, már most is elöl pörgött, hátul pedig a konyhában üdvözöltem Louiset és Jacket. Az elmúlt két napban ki sem látszottam a munkából, annyi megrendelés érkezett szombaton, illetve hétfőn és kedden. Mindannyian gőz erővel dolgoztunk, én pedig egyszerűen imádtam, hogy van mit csinálnom, így még többet beleadtam. Percre sem unatkoztam, este kutya fáradtan keveredtem haza, másnap reggel pedig egy élőhalott kinézetével keltem fel. Mégis mosolyogva indítottam a napomat és zártam is azt. Boldog voltam, amiért van egy ilyen nagyszerű munkám. 

Jaiel és Serenával is csak üzenetben kommunikáltunk, legtöbbször reggel, a késői ebédszünetemben és miután hazaértem és belefeküdtem egy kád langyos vízbe. Milesel és anyával is beszéltem, és mind a négyen azt mondták, hogy nem kellene ennyire túlhajtanom magam. Persze csak mosolyogtam azon, hogy ennyire aggódnak értem, de megfogadni tanácsukat eszem ágában sem volt. Boldog voltam, ha dolgozhattam, és nem vagyok hülye. Ha nem bírom, úgyis leállok és szólok Louisenak vagy Jacknek. Azonban mivel ezzel még nem volt gondom, nem tartottam fontosnak, hogy feleslegesen rinyáljak a rengeteg munka miatt. Ha ezt szerettem volna csinálni egész életemben, akkor össze kellett szednem magam és beletenni apait-anyait.

És este általában elalvás előtt, mindig az eszembe ötlött egy barna, rövid hajú, zöld szemű, gödröcskés mosolyú srác, akit Harrynek hívnak, és aki jelenlétével felforgatta az életem. Legalábbis pár nappal ezelőtt, mikor utoljára találkoztunk, valamint Gemmával lógtam és volt esélyem összefutni pár rajongóval, akkor még ezt gondoltam. Viszont két végig dolgozott nap után, rá jöttem, hogy egyáltalán nem történt semmilyen drasztikus változás az életemben. Oké, lehet privátra állítottam a közösségi oldalaimat, de hát abból nekem csak hasznom lehet, nem igaz? Így legalább nem nézi meg mindenféle idegen a képeimet például instagramon. És túl kellett élnem pár személyes kérdést két ártalmatlan lánytól. Akkor még dramatikusan láttam a helyzetet, mert kiborultam, viszont most pedig nevetek, a saját hülyeségemen. Ha hagynám, se tudná Harry Styles megváltoztatni az életem.

Fáradtan és szomjasan ültem le hátul, míg Joe volt olyan kedves, hogy betolja az elkészült születésnapi tortát a hűtőbe. A lábaim szinte remegtek az egész napi, bocsánat, heti állástól, de ugyanakkor büszke voltam magamra, amiért hétfő óta tíz tortát sikerült befejeznem. Hozzá kell tennem, hogy ma szerda van, szóval igazán az előnyömre vált az, hogy a hét első két napján tovább maradtam, mint öt óra, hogy minden kész legyen a kívánt időpontra. Tudtam, hogy a kemény munkám gyümölcse majd pozitívan köszön vissza rám, mikor a vendégek boldog mosolyába ütközik a tekintetem. Szív melengető volt a reakciójuk, amikor olyan tortát kaptak, amit elképzeltek, így a puszta gondolata annak, hogy ebben én lehettem segítségükre, a világot jelentette. Persze ezzel segítették is a megélhetésem, hiszen az összeg, mely havonta a bankkártyámra került, nem volt alacsony. Igaz, nem szerettem erről beszélni, mert nem a pénz volt az oka annak, hogy cukrásznak tanultam. Egyszerűen csak boldogsággal tölt el, ha süthetek, és azzal örömet okozhatok másoknak. És persze ezzel sikerül megmutatnom a kreatív oldalamat is, melyet igazán szeretek.

A tenyeremmel dörzsöltem a szemeimet, míg kilöktem a kétszárnyú ajtót mely a bolt részhez vezetett, csak hogy Nathannel találjam magam egy helységben. Felkapta a fejét mikor észlelte, hogy már nem egyedül van, és még ha időben is meglátott volna, még akkor sem tudta volna elrejteni a hatalmas virágcsokrot, melyet a kezében tartott.
- Csak nincs barátnőd? – kérdeztem nevetve, elkerülve annak az esélyét, hogy azt mondja, nekem hozta. Valószínűleg elástam volna magam a padló alá. Úgy értem, Nathan egy kedves srác, de hozzám túlságosan is kedves és hiába mondom el neki minden alkalommal, hogy nem akarok tőle semmit barátságon kívül, olyan, mintha a falnak beszélnék.
- Um, nem – rázta meg a fejét – Valaki itt hagyta, szóval gondoltam, hogy kiviszem a nagykukába.
- Héj, ez elég szemtelen, nem gondolod? – kérdeztem összefont karokkal – Mi van, ha esetleg visszajönnek érte?
- Majd azt mondom, hogy valaki más elvitte – rántotta meg a vállát – Na, mindjárt visszajövök.

Mélyen ráncolt homlokkal néztem a srác után mikor kilépett az ajtón, végül csak kimentem a pult mögül és leültem az egyik asztalhoz a telefonommal a kezembe. Jaiel beszélgettem üzenetben, a munkájáról kérdezgettem meg arról, hogy ő miként van. Persze a téma valahogy mindig visszarepült oda, ahonnan egyszer már nagy nehezen eljöttünk: én és Harry. Meg Niall. Imádtam Jai minden egyes kis centiméterét, de amikor túlságosan is rá állt egy témára, a hajamat tudtam volna tépni. Csomóstul. És ő ezt tudta, de azzal is tisztában volt, hogy mennyire szerettem őt, szóval totál leszarta, hogy nem volt kedvem a két srácról beszélni.

Louise haza küldött mielőtt ő és Jack elmentek volna ebédelni, mondván hogy keményen dolgoztam az elmúlt napokban, és megérdemlem, hogy egy kicsit lepihenjek. Abban egyet értettem, hogy sokat dolgoztam, de az nem jelentette azt, hogy le akartam állni vele. Szerettem, hogy a nap minden percében volt mit tennem, de ugyanakkor figyelemmel kellett lennem az egészségemre is, szóval elfogadtam az ajánlatot. Összeszedtem a cuccaimat aztán elköszöntem mindenkitől a cukrászdában és hazaindultam. Mikor a házhoz értem, felvont szemöldökkel vizslattam Serena Audiját, mely ugyanolyan volt, mint az enyém, csak szürke. Amint bezártam az enyémet, a hajamba túrtam, ami egy totál szétesett gombócban lógott a fejemről és a bejárati ajtó fele indultam.
- Serena? – kiáltottam el magam miután becsuktam az ajtót aztán lerúgtam magamról a már széthasznált Conversem.
- Konyha – válaszolt végül így oda csoszogtam. Parketta volt, szóval így egészen egyszerűen ment és amint odaértem, legjobb barátnőm egy széles mosollyal fogadott – Mit keresel itthon?
- Louise elengedett… de, um, te mit keresel nálam? – kérdeztem nevetve. Közben átöleltük egymást és két-két puszi után ő folytatta is a főzőcskézést.
- Ismerlek és tudom, hogy az elmúlt napokban csak ebédet ettél, meg néha reggelit, és azok sem normális kaják voltak. Szóval, mivel voltál olyan édes, hogy adtál nekem és Jainek egy kulcsot a házadhoz, eljöttem, hogy mire hazaérsz, legyen főtt kaja, amit ehetsz.
- Aw, köszönöm – öleltem meg újra a lányt szorosan aztán a pultra tettem a táskámat meg a kulcsaimat – És persze, hogy adtam pótkulcsot, nekem is van a ti házatokhoz, plusz nincs mit titkolnom előletek, szóval a bejárás számotokra is engedélyezett. De remélem, tudod, hogy nem kellett volna ezért ide jönnöd. Tudtam volna rendelni is valamit.
- Megválaszoltad a saját kérdésed vagy kijelentésed. Bármi is volt az.
- Néha olyan mondta az anyám lennél – nevettem el magam – De nem panaszkodom, inkább megint megköszönöm, mert néha tényleg nem tudom, hogy mi lenne velem nélküled és Jai nélkül.
- Ugyan már – intett le – Erre valóak a barátok – kacsintott rám mire én csak kuncogva megráztam a fejem és a hűtőhöz indultam. Reggel még csináltam egy smoothiet, de nem volt gyomrom meginni, így kivettem a hűtőből, megkevertem egy kanállal aztán beleittam.
- Mióta vagy itt? – kérdeztem, míg felültem az egyik bárszékre. Elnyújtóztam a táskámért aztán kihúztam belőle a telefonom.
- Már az utca végén voltam, mikor átjöttem reggel – nevetett fel – Boltba akartam menni, de aztán gondoltam, hogy neked is tele a hűtőd szóval inkább ide jöttem és itt főztem.

- Oh – mondtam kuncogva – Hát, amíg főzöl rám, addig maradhatsz.

Miután Serena elkészült, mindketten ettünk aztán én mentem is letusolni. A szemeim le-leragadtak miközben ettem, és amint a tusoló alatt álltam, mást sem szerettem volna, csak aludni. Így hát, miután megfürödtem, felvettem a pizsamámat és az ágyba bújva hajtottam álomra a fejem míg Serena sütit csinált. Nem mondta el, hogy miért, bár nem volt vele bajom, hiszen egy jó kis muffinhoz mindig van kedve az embernek. Fogalmam nem volt, hogy meddig aludhattam és mikor végül felkeltem, nem egyedül voltam az ágyamban. Hunyorítva ültem fel, míg a hangom rekedtesen töltötte meg a szobát amint halkan motyogtam, és próbáltam meg kitalálni, hogy ki volt mögöttem. Persze amint megdörzsöltem a szemeim és azok hozzászoktak a sötétséghez, szinte rögtön felismertem a legjobb barátomat amint a mellkasához ölelte az én mackómat.
- Jai? – kérdeztem halkan, aztán elnevettem magam. Tudtam, hogy nem aludt, és amikor végül megtört és egy fél oldalas, öntelt vigyor húzódott az arcára, csak bebizonyította, hogy igaz volt a kijelentésem – Mit keresel itt?
- Meglepetés – nevetett ő is, a hangja mély volt és rekedtes, szóval valószínűleg ő is aludhatott – Tudod, még mindig horkolsz egy kicsit, ha nagyon fáradt vagy.
- Még mindig nem értem, hogy mit keresel itt – ragoztam tovább a meglepettségem, míg a hátammal kényelmesen az ágy támlának dőltem – Nem dolgoznod kellene?
- Péntekig itthon vagyok – vigyorodott el amint megosztotta velem a híreket. Egy halk, újonnan meglepett „istenem” hallatszott felőlem aztán ráborultam a srácra amint a karjaimmal átöleltem a nyakát és a lábaim lelógtak az ágy széléről amint elnyújtóztam.
- Muszáj lesz valamit csinálnunk akkor! – jelentettem ki amint elhúzódtam tőle – Mármint, felőlem lehetünk itt is vagy nálatok és netflixezhetünk egész nap, nekem mindegy. De muszáj lesz normálisan időt együtt töltenünk, mert ez már nem állapot.
- Egyetértek – mondta mosolyogva – Viszont előbb normálisan ki kell pihenned magad – nézett rám mindent tudó tekintettel.
- Jól vagyok – rántottam vállat, míg a könyökeimen támaszkodtam. Felkaptam a fejem, amikor kopogást hallottam, csak hogy szembe találjam magam Serenával – Te tudtad, hogy jön, nem igaz? – kérdeztem a lányt nevetve – Ezért jöttél át, sütöttél-főztél meg minden.
- Is – értett egyet – És mert tudom, hogy mennyire makacs vagy és nem figyelsz oda magadra, mikor túl sok munkád van, szóval ideje volt közbe lépnem.
- Argh, gyere ide, Mrs. Brooks – szóltam neki vigyorogva. És bár nem láttam, tudtam, hogy megforgatta a szemeit a név hallatán.
- Az még messze van – sóhajtott fel amint az ágy másik oldalára ment és oda hasalt így Jai volt közöttünk.
- Ha nem házasodtok össze, szerintem összetörik majd a szívem – mondtam őszintén, és bár ők nevettek rajta, tudták, hogy komolyan gondoltam – Ugh kicsi Jairől és kicsi Serenáról már ne is beszéljünk. De édes család lesztek – vigyorogtam, miközben láttam magam előtt a jövőbeli Brooks családot.
- Cora, fogalmam sincs, milyen gyerekekről beszélsz, még csak most diplomáztunk le – nevetett Jai – Vagy Serena mondta ezt neked? – nézett ijedten a barátnőjére, mire ő is megrázta a fejét.
- Dehogy! Egy véleményen vagyok veled.
- Akkor jó.
- Lehangolóak vagytok – biggyesztettem le a számat, majd kikeltem az ágyból és a fürdőszoba felé indultam, majd megtorpantam és visszafordultam a legjobb barátaim felé, akik még mindig az ágyamon feküdtek – Ne kezdjetek babagyártásba az én ágyamon, amíg pisilek! – mutattam rájuk, ők pedig felröhögtek, én meg mosolyogva a fürdőbe mentem.
- Cora, tudod mit találtunk ki? – kérdezte Jai, amint kiléptem a fürdőszobából.
- Na, mit?
- Hogy régen voltunk jógázni. Diplomakiosztó után valahogy totál elfelejtettük.
- Ugh igaz, de azért nem mintha lett volna rá időnk. Mármint te egyből mentél forgatni – mondtam – És mi is dolgoztunk. De persze, menjünk. Aztán kajálhatnánk a városban?
- Megbeszéltük – ugrott fel Serena az ágyról – Pattanj Jai, nekünk még össze kell szednünk otthon a cuccunkat.
- Megvártok? És akkor tőletek mehetünk is egyből az edzőterembe.
- Persze – mondta Serena.

- Akkor még feküdhetek – nyújtózkodott Jai, én pedig megforgattam a szemeimet.

Bementem a gardróbomba, ami még mindig tele volt a szatyrokkal, melyeket még múlt héten hoztam haza a Gemmával való vásárlásomról. Egyáltalán nem volt kedvem kipakolni őket, szóval csak betettem őket a fiókos szekrény elé azzal a gondolattal, hogy majd megcsinálnom. Hümmögve húztam ki az említett szekrény egyik fiókját melyben leggingsek hada sorakozott. Egy szürke színűre esett a választásom, aminek a bal lábán volt három csík – kettő fekete meg egy fehér. Mellé csak egy szürke felsőt húztam aztán felvettem még két chokert csak mert a szekrény tetején pihentek. A hajamat felkötöttem egy nagy gombócba a fejem tetejére, míg felkaptam a fehér Vans cipőimet a földről és visszamentem a szobámba. Jai és Serena ekkor már nem voltak ott, így amint felvettem a telefonom, kiléptem a helységből és az alsó emelet felé indultam. Beszélgetés ütötte meg a fülemet, és amikor megjelentem, így szóltam.
- Mehetünk – mondtam, ők pedig bólintottak és már kint is voltunk a házból. Bezártam mindent, majd Serena kocsijába ültünk és elindultunk hozzájuk. Mindketten elég gyorsan elkészültek, és hozzám hasonló, kényelmes szerelésbe bújtatták magukat. Serenán egy fekete, Adidas leggings volt, egy kék croptoppal meg egy lenge, szürke színű kardigánt vett a falatka felsőre.

- Oh, látom, valaki stílusosan megy jóga órára – cinkeltem Jait mikor megláttam, hogy egy Saint Laurent pólót viselt, amit tőlem kapott még két évvel ezelőtt a születésnapjára. Mivel nem igazán figyeltem oda mikor rendeltem az oldalról, egy-két számmal nagyobb felsőt vettem így egy ideig nem is tudta hordani. De amint az nap viselte, megveregettem magam a vállamon, mert eléggé jó munkát végeztem. Legalábbis, nekem nagyon tetszett a felső. A szürke Adidas melegítő anyagú térdnadrág pedig egészen jól ment hozzá és a fekete Vans cipőhöz.

Mikor megérkeztünk az edzőteremhez, ahol a jóga órák szoktak lenni, Serena leparkolt a parkolóban, majd bementünk és a szkennelőre téve az érvényes kártyáinkat, be is regisztráltuk magunkat. Lifttel mentünk fel a második emeletre, hiszen ott volt a terem, és amikor bementünk, mosolyogva köszöntöttük a tanárnőt. Tíz perce csinálhattuk az általunk egyáltalán nem ismert gyakorlatokat, de már látatóan gyöngyözött mindenkinek a bőrén az izzadtság. A kezeim és lábaim egy kicsit remegtek, néha amikor hosszabb ideig ki kellett tartani egy pózt, de ez is csak azt mutatta, hogy egyáltalán nem voltam formában. Az óra végére, érezhetően folyt rólam a víz amint a hátamon feküdtem a parkettán, abban reménykedve, hogy az majd kellően lehűti a felhevült testem. Ez persze nem történt meg, mert csak azt értem el vele, hogy miután felkeltem, a fejem, a hátam, a kezeim és talpaim nyomata meglátszott a földön. Segítettünk feltekerni minden matracot miután mindenki magához tért egy kicsit és vagy egy liter vizet benyakalt, ha nem többet.
- Ember, ideje visszarántani magam az egészséges életmódba – nevettem el magam, míg a női öltözőben álltam és a hajamat csináltam újra.
Megmostam az arcomat, mely szinte vörös volt bár nem csodáltam, hiszen majdnem két órás volt az óra. Befújtam magam egy kis dezodorral, melyet Serenától kértem kölcsön, mert nekem nem volt annyi eszem, hogy hozzak magammal. Őszintén szólva, nem számítottam arra, hogy ennyire elhanyagoltam a mozgást még akkor is, ha a cukrászdában órákon át álltam és dolgoztam. Az akkor sem ugyanaz, mint edzeni, járni és normálisan étkezni.
- Én közel sem eszek annyi egészségtelen ételt, mint te és Jai, de el kell mondanom, hogy rám is rám fér a heti kétszeres jóga és esténkénti esetleg reggeli futás. 
- Héj! Mi sem eszünk sokat, csak rendszeresen szinte – nevettem el magam – Bár ez is rosszul hangzik, folyamatos munka mellett, elég nehéz normálisan étkezni. Sajnos, ezt még nem sikerült egyensúlyoznom.
- Idővel menni fog – mosolygott rám Serena amint visszavette a cipőit – Na, menjünk.
Jai már a hatalmas ablakok előtt állt és várt ránk, így miután oda értünk hozzá, már mentünk is.
- Elég éhes lettem ettől az egésztől – sóhajtott fel – Bemegyünk a boltba?
- Van kaja Coránál, mit akarsz a boltból? – kérdezte komolyan Serena. Néha tényleg olyan volt, mintha anyámat hallottam volna, de lássuk be, hogy nekem is és Jainek is szükségünk volt rá. Kitudja, hogy mi lenne velünk a csaj nélkül. Eléggé sokat tanultam tőle és a mai napig igazán felnézek rá, hiszen eszméletlen egy személyiség és nagyon is becsülöm őt, amiért olyan magabiztos és büszke arra, hogy nő lehet. Mióta megismertem, ámulattal tekintettem rá és ő ezzel nagyon is tisztában van. Bár ahelyett, hogy ezzel csak felvágna előttem vagy valami, igen is megdolgozik azért, hogy elérje, hogy a legjobb énem lehessek. Félre értés ne essék, nem kontrollál engem sem a cselekedeteim, de végig velem van, és ha szükségem van extra kezekre, akkor ő ott terem és tökéletes támaszt nyújt.
- Valami fagyit szerettem volna igazából, de visszagondolván arra, hogy mit szenvedtem le azon a jóga órán, talán nem kellene – nevetett.
- A Tescoba találtam múltkor egy nagyon finom szörbetet. Málnás volt azt hiszem. Pontosan olyan, mintha fagylaltot ettem volna, de egészségesebb volt, mert cukor helyett édesítőszer volt benne. Vagy lehet, hogy volt benne cukor is, de minimálisan és nem éreztem úgy, hogy rosszat csináltam – magyarázta.
- Oké, akkor irány a Tesco – nevettem fel, Jai meg csatlakozott és Serena csak a fejét rázta – A hűtőm tele van minden szarral, szóval be kellene majd vásárolnom egyszer – folytattam a magyarázkodást ezennel én, míg beléptünk a liftbe.

Persze magamban tudtam, hogy majd valószínűleg megrendelem online a cuccokat, mert nem hiszem, hogy lesz időm vagy kedvem akármikor is bemenni a boltba ilyen dolgok miatt. Mióta Angliába költöztem, nem igazán mentem én magam vásárolni, mindinkább megrendeltem mindent online. Jaiel mindig osztoztunk mindenen, szóval együtt is vásároltunk és azt találtuk a legegyszerűbbnek, ha maradunk a házban és mindent a boltok oldaláról veszünk meg.

Mikor kiléptünk a liftből, a tekintetem azonnal oldalra vezettem, hiszen az egyik terem ajtaja nyitva volt és ütések hangja hallatszott ki. A levegő hirtelen a torkomon akadt, mikor felismertem egy ismerős alakot amint oldalasan állt nekem és hátra hajtott fejjel nevetett. Harry. Bokszkesztyű védte az ökleit melyek egészen a csuklója fölé értek. A fején egy fekete beanie volt, a felsőtestét egy szürke felső védte, melyen több sötét folt is volt valószínűleg az izzadtságtól. Automatikusan lenéztem magamra, hiszen ugyanolya színű póló volt rajtunk és ez valamiért megmosolyogtatott. Furcsa gondolataim annyira összekuszálódtak, hogy ismeretlen okok miatt édesnek találtam azt, hogy még ha nem is terveztük, de ugyanolyan színű ruhadarabra esett a választásunk. Majdnem olyan, mintha egyszerre gondolkodtunk volna, mikor mindketten kivettük a darabot. Állj le, Cora. Túl sokat gondoltam ebbe az egész szituba, egy fránya felsőről volt szó és kétlő hiszem, hogy akárcsak egy pillanatra is gondolt volna rám. Ha addig nem akadt el a lélegzetem, akkor amint Harry levette a felsőjét egy húzással, ez megtörtént. Hirtelen mást sem szerettem volna csak egy nagy pohár, jéghideg vizet hogy elűzhessem azt a fránya száradtságot a torkomból. Akaratlanul is az alsó ajkamba haraptam izmos karja, háta és hasa láttán melynek bár csak az oldalát láttam, kétség kívül biztos voltam abban, hogy meg volt mind a hat kocka. Odébb akartam menni, hogy jobb rálátásom lehessen a testére, aztán észbe kaptam és inkább elrántottam a fejem az irányából. Elég volt az, hogy elindította a mocskos fantáziámat és olyan képjelenetek jelentek meg előttem, amiknek talán nem szabadott volna.

Az idő alatt, míg a Tescoban voltunk, egy pillanatra sem tudtam kitörölni a memóriámból amint Harry ott állt a teremben, nevetve, aztán mikor lekapta a felsőjét. Kezdtem már egy picit megijedni magamtól amint másra sem tudtam gondolni csak rá, és az sem segített, hogy mikor hazaértem, lefürödtem aztán az ágyamba fekve keresgéltem a srácról képeket a neten. Azzal magyaráztam az egészet, hogy a tetkói érdekeltek, mert már nem egyszer vetettem rájuk egy szerény kis pillantást. Valóban felkeltette a figyelmem a rengeteg minta, hiszen nekem is van néhány, többje leginkább közös tetkó Jaiel, ami néhány embernek talán túl extra és felesleges, de sosem érdekelt igazán, hogy mit gondoltak mások.

Megmagyarázhatatlan vágy futott végig a testemen amint a hideg is kirázott. Lehunytam a szemeim, míg éreztem, hogy a szívem egyre hevesebben és hevesebben kezdett el dobogni mely olyan érzést keltett, mintha rá lett volna kötve valami gépezetre, ami kihangosítja azt így az egész szobában lehetett hallani. Összeszorítottam a combjaim miközben éreztem, hogy a mellbimbóim maguktól keményedtek meg aztán egy „ugh” hagyta el a számat amint végül a pizsama nadrágom alá vezettem a jobb kezem. Lehunyt szemeim előtt végig Harry lebegett és minden egyes alkalom, amikor találkoztunk. Egy halk sóhajt szökött ki a számból amint a középsőujjam kapcsolatba lépett a testem egyik legérzékenyebb pontjával s mindeközben a bal kezem felcsúszott a felsőm alá, hogy a mellemet masszírozzam. Nem tudtam pontosan megmondani, hogy mikor volt az utolsó, hogy magamhoz nyúltam vagy, hogy más tett volna így, szóval nem lepett meg a hirtelen vágyódásom az érzés felé. Bár jobban preferáltam volna, ha valaki más éri el, hogy jól érezzem magam, az azzal járult volna, hogy meg kell ismernem valakit mielőtt a testem közelébe, engedem. Jai mindig azzal jött, hogy simán elmehetnék, egy klubba ahol össze tudnék szedni akárkit egy estére, de minden alkalommal ellene mentem. Köszönöm, de nincs szükségem semmilyen STD-re. Ha már választanom kellett egy ismeretlen meg a saját ujjaim között, akkor inkább a másodikkal mentem. Úgy gondoltam, hogy elég jó munkát végzek én magamon, hiszen amint a csípőm megállás nélkül emelkedett fel a matracról és amint a fejem ide-oda mozgolódott a párnán, míg egy vékony réteg izzadtság terítette be a testem, tudtam, hogy már közel vagyok. Nem voltam szégyenlős ilyen téren, szóval a hangomat sem fogtam vissza. Amint a csúcsra értem, egy hangos nyögés szökött ki az ajkaimon és hagytam, hogy teljesen szétessek a frissen vetett ágyamban, míg egyetlen egy személyre gondoltam, aki nem más volt, mint Harry Styles. Noha nem hiszem, hogy akárkit is meglepett… 

10. Rajongók

Helloooo,
So, a mai részben drága Gemmánknak lesz főszerepe és drága kis öcsikéje is természetesen meg lesz említve benne. :3 omg guys köszönjük a két kommentet és a sok pipát mindig úgy örülünk a visszajelzéseiteknek, dehát melyik író ne örülne az olvasók véleményeinek!:D Az előző részben végre megismerkedhettek Harry érzéseivel Corát illetően, ma viszont újra Coráé a főszerep, ami azt illeti a kettős érzései Harry felé. Kíváncsiak vagyunk rá, mit szóltok a részhez, noha akkora nagy dolog nem történt benne, de na. Komizzatok bátran!:3 Jó olvasást és szép hétvégét kívánunk! Xx♥

x CORA ASHFORD x

Kész őrület volt minden. Vagy ez talán túlzás volt, nem tudom. De amint a ruháim között turkáltam, hogy megtaláljam a megfelelő felszerelést, vagy kétszer leizzadtam. Elképesztően meleg volt, aminek természetesen örültem, de mióta Angliában élek, totál átvettem a Brit szokást, és mást sem csinálok, csak az időjárás miatt panaszkodom. Ha túl meleg van, az a bajom, ha túl hideg van, az a bajom. Ha esett az eső, az volt a bajom, ha nem esett az eső, az volt a bajom. Ez igazából meg is nevettetett, míg a barátaimat az őrületbe kergette. Meg a családomat is. Volt, hogy mikor anyuval beszéltem facetimeon, vagy fél órán keresztül az időjárásról magyaráztam neki.
A telefonom fel volt állítva az egyik polcra, hiszen Gemmával facetimeoltam. Mindketten készülődtünk, hogy együtt töltsük a napot, hiszen egyikünk sem dolgozott és a barátaink pedig mind foglaltak voltak. Véletlen egybeesés.
- Oké, én szerintem maradok a rövidnadrágomnál egy ujjatlannal – adtam fel egy sóhajjal, míg a telefonom elé sétáltam. Gemmánál csak a falat láttam, aztán egy halk „ouch” jött tőle, amin muszáj volt elkuncognom magam.
A videó chat hirtelen megszakadt, mire összevont szemöldökkel vettem el a készüléket a polcról.
- Most vagy lemerült a telefonja vagy valami szellem kinyomta – jegyeztem meg aztán végül is lezártam a telefonom és neki láttam elkészülni.

Tekintve, hogy a hajam nem volt a legjobb állapotban, de a mai napot még kibírja, felkötöttem aztán egy kék bandanát tekertem még a fejem köré. Egy fehér bodyt vettem fel, aminek a része mely a mellkasomon pihent, csipkés volt. Kék farmer rövidnadrágot húztam a lábaimra mely feljött a köldökömig aztán egy fekete papucsba bújtam. A nyakamba akasztottam egy nyakláncot meg egy chokert, az ujjaimra gyűrűt húztam aztán a bal karomra egy borostyán levelekkel díszített karkötőt húztam. Miután felöltöztem, leültem az asztalom elé és neki láttam feltenni egy kis sminket, mely nem állt sok mindenből. Kiegészítettem egy kicsit a szemöldökeim, szempillaspirállal átpödörtem a szempilláim aztán egy nude színű rúzzsal kikentem a számat. Befújtam magam parfümmel, egy picit kihúzkodtam a hajamat a copfból itt-ott, hogy ne legyen annyira feszes és késznek is nyilvánítottam magam. 

Miután egy kicsit rendbe szedtem a nappalit, a telefonomon lévő órámra pillantottam mely fél egyet mutatott. Alatta egy üzenet volt Gemmától, amiben csak elmondta, hogy a telefonja lemerült és még készülődik szóval, ha én mindennel meg voltam, akkor menjek el hozzá. Így hát, mivel nem volt mást tennem, bezártam magam mögött a házat, a szemeim elé csúsztattam a napszemüvegem aztán beültem a kocsimba és már úton is voltam Gemma barátnőm fele. Közben kettős érzéseim voltak az egész nappal kapcsolatban, mert nem akartam, hogy mindenki azt higgye, hogy csak hírességekkel lógok meg azoknak családtagjaival. Mindennap megköszöntem magamnak, amiért időben privátoltam minden közösségi oldalam, hiszen mostanra már mással sem lenne tele a telefonom, csak az utálattal és negatívummal, amire ugye nekem nincs szükségem. Elég volt nekem az, hogy a képek rólam és Niallről terjengtek a neten illetve néhány újságban, valamint egy pár homályosabb amint Harry elköszönt tőlem a repülőtéren még szerdán. Nem tudom, hogy ki kapott le minket, bár szerintem néhány rajongó lehetett, tekintve hogy egyetlen fotóst sem láttam sehol. Mindenesetre, mint mondtam, a képek homályosak voltak, így nem igazán lehetett kivenni belőle semmit, azon kívül, hogy Harry megölelt. Ebből az okból kifolyólag voltam egy kicsit bizonytalan, mert nem akartam felvágni mások előtt azzal, hogy kikkel is töltöttem a napjaim. Noha pontosan a Gemmával való barátságomtól kellene a legkevésbé félnem, hiszen őt azért ismerem, ellenben a két énekes sráccal.

Miután nagy nehezen kirángattam magam a cifra gondolataimból, kihúztam a kulcsot a kocsiból, aztán egy kisebb sóhajjal kiszálltam. Amint felértem a bejárati ajtóhoz, csöngettem, és szinte azonnal ki is nyílt az ajtó ezzel feltárva a ház tulajdonosát előttem.
- Wow, elég gyorsan ideértél – nevette el magát – Gyere beljebb – mondta aztán félre állt az útból. Miután beléptem, lerúgtam magamról a papucsomat ő meg bezárta az ajtót.
- Szóval, mi a mai program? – kérdeztem kíváncsian, míg helyet foglaltam a kanapén – Úgy érzem, hogy egész héten nem csináltam semmit.
- Hát, szeretnék menni fodrászhoz, mert meguntam a rózsaszín hajam – osztotta meg velem gondolatait. Gemma mellesleg eléggé stílusos volt és néha napján igen csak magamra találtam a lányban. Mint például ma. Egy fekete kezeslábas volt rajta meg egy csíkos felső valamint egy pár Vans cipő – Aztán elmehetnénk megcsináltatni a körmeinket vagy valami? Esetleg elmehetnénk Stratfordba?
- Westfield? – kérdeztem szinte azonnal, mikor meghallottam a város nevét. Imádtam a helyet, bár legalább egy órányira volt onnan, ahol laktam most. Mikor még Jaiel éltem, sokkal közelebb volt, éppen ezért töltöttük ott minden időnket szinte.
- Aham – vigyorgott Gemma – Szóval, akkor hogy hangzik?
- Fodrászat, körmös, Westfield. Nekem megfelel – mondtam bólogatva.
- Akkor zúzzunk is – csapta össze a tenyereit – Vezetsz te vagy vezessek én?
- Menjünk az enyémmel – ajánlottam.

- Oké, akkor rajtam vannak a parkoló jegyek – alkudozott, melybe belementem. Kifizettem volna én azt is, de ha ő szerette volna, akkor nem elleneztem.

Szóval, mint ahogy azt megbeszéltük, az első úti célunk a fodrászat volt. Bleach London. Gemma már egy jól ismert személy volt a helyen, hiszen elmondása szerint, nem ez volt az első, hogy ide jött. A hely egészen aranyos volt, hangulatos, és szinte azonnal beleszerettem mely elérte, hogy itt akarjak dolgozni. Azonban túl nagy ugrásnak véltem volna azt, ha a cukrászdából egy hajszalonba mentem volna dolgozni. Gemma rámutatott pár színes fotelra, hogy foglaljak helyet, őt pedig már vezették is a székekhez, ahol a vendégek ültek. Elvettem egy magazint az asztalról, és teljesen belemerültem.

Két órával később Gemma frissen illatozva és újra szőkén lépett ki az oldalamon, a fodrászszalon ajtaján.
- Oké, akkor manikűrös? – kérdezte, én pedig bólintottam, míg beültünk a kocsiba.
- Van egy hely, ahova járni szoktál?
- Igen, nem messze innen. Csak indulj el jobbra – mondta, én pedig bólintottam, bekötöttem magam, elindítottam az autót és kitolattam a parkolóhelyről – Szóval, már egy ideje gondolkodom azon, hogy miként hozzam fel az egészet, de csak nem alakulóban van valami Niallel? Vagy az öcsémmel talán?
Hirtelen fékeztem le mikor pirosat kaptunk, és még milyen jó volt, hogy pirosat kaptunk. Nyeltem egy nagyot miután az agyam lassacskán felemésztette, hogy mit is kérdezett Gemma pontosan, aztán elnevettem magam. A tény, hogy mindkét srác nevét felhozta és totál kényelmesen érezte magát, amint a száján kiejtette, hogy az öccsével kavarok-e vagy sem, számomra vicces volt.
- Erm, nem, nincs semmi kialakulóban – jegyeztem, meg míg a mutatóujjaimmal a kormányon doboltam és vártam, hogy újra zöld legyen a lámpa. Mikor ez megtörtént, újra elindultunk és Gemma közben irányított is – Miért kérdezed?
- Csak mert néhány újság ezt írta, illetve twitteren is eléggé felkeltetted az emberek figyelmét – kuncogott fel – De ha nem, hát nem – mondta, mire rá pillantottam ő meg csak megvonta a vállát.
- Nem egészen vagyok oda azért, ha az emberek oktalanul ellenszenvesek vagy csak irigyek, tudod? Nem csináltam semmit annak érdekében, hogy utáljanak, vagy mint említettem, féltékenyek legyenek rám.
- Én ezzel tisztában vagyok, ahogy azzal is, hogy vannak eléggé… vad rajongók.
- Mhm – hümmögtem, mert én már lezártnak tekintettem a témát. Nem volt kedvem erről beszélni, de ugyanakkor nem akartam bunkónak sem tűnni – Nézd, lehetne, hogy nem feszegetjük ezt tovább? – kérdeztem egy picit bizonytalanul.
- Oh, basszus, persze. Sajnálom, Cora – sóhajtott fel – Csak annyira nem szeretném, hogy bajod essen. Mármint, egy nagyon édes lány vagy és egyáltalán nem érdemled, meg hogy rosszul beszéljenek rólad és megbántsanak.
- Hálás vagyok emiatt és köszönöm is, amiért ilyen nagylelkűen gondolsz rám és próbálsz, um, védeni, de nincs mitől – ráztam meg a fejem amint lenyomtam az indexet így annak kattogása töltötte be a kocsit egy pár másodpercig – Kétlem, hogy tartani fogom a kapcsolatot Harryvel vagy Niallel, hiszen mindkettejüknek meg van a saját dolga, rólam nem is beszélve. Külön életeink vannak, és ha a sors nem akarja úgy, akkor hát ezek az életek nem fogják keresztezni egymást.
- Értem – sóhajtott fel – Hát, azért remélem, hogy mi barátok maradunk meg minden.
- Persze, hogy azok maradunk, Gem! – nevettem el magam – Évek óta ismerlek, nem foglak csak úgy elfelejteni. Te vagy az én Starbucks pajtásom.
- Huh, köszönöm istenem! – jegyezte meg játékosan, aztán elnevette magát.

Mikor megérkeztünk a körmöshöz, szinte üres volt, aminek mindketten örültünk. Én személy szerint nem szerettem, ha sokan voltak egy helyen, szóval sokkal felszabadultabban éreztem magam. Kiskorom óta klausztrofóbiás voltam, és bár mostanra már nem olyan rossz, mivel meg tanultam kontrollálni, néha még totál kicsúszik a kezemből az irányítás és akkor képes vagyok elsírni magam. Noha szerencsére, ez nem mostanában történt meg és reméltem, hogy nem is fog.

Kevesebb, mint egy óra alatt, a körmeim el is készültek. Szürkés-kéken pompáztak, mandula alakban, és bár Gemma megkérdezte, hogy képes leszek-e ilyen kapákkal dolgozni, magabiztosan bólintottam. Dolgoztam már sokszor úgy, hogy műköröm volt fent, és mivel Louise és Jack sem volt ellene, nem láttam problémáját az egésznek.

Végül egészen gyorsan eljutottunk Stratfordba. Ahhoz képest, hogy fél négy volt, az utak eléggé tiszták voltak így gyorsan elértünk a hatalmas bevásárlóközponthoz – Westfield. Ott persze nyüzsögtek az emberek mikor betértünk, de nem volt olyan rossz, hogy kellemetlenül érezzem magam vagy valami. Mivel mindketten éheztünk, egy Pizza Express felé vettük az irányt az épületben ahol szinte azonnal kaptunk egy asztalt majd a pincérnő le is tett elénk egy-egy étlapot. Gemma egy „Sloppy Giuseppe” pizzát rendelt, melyen csípős-fűzeres marhahús, zöldpaprika, vöröshagyma, mozzarella és paradicsom volt. Én is szemeztem azzal a pizzával, végül megbeszéltük Gemmával, hogy majd megkóstoljuk a másikét, szóval nyugodtan rendeljek mást, hiszen nem érné meg két ugyanolyan pizzáért fizetni. A választásom egy „Pollo Forza” pizzára esett, melyen volt csirke, füstölt chili, fokhagyma olaj, szárított chili pehely, piros, sárga és egy különleges nevű paprika, mozzarella, paradicsom, chili olaj, friss petrezselyem illetve Gran Milano sajt. Bírtam a fűszeres és csípős ételeket szóval elég izgatott voltam, hogy végre megkóstolhassam a pizzát, mellyel igazából már hónapok óta szemezgetek, de sosem volt esélyem kipróbálni.

Szinte mindketten felnyögtünk, amint elénk helyezték a két pizzát, majd egymásra pillantottunk vigyorogva és neki láttunk az első szeletnek. Mindkét pizza isteni volt, így hát miután tele lettünk fizettünk és távoztunk.
- Na, melyik boltba nézzünk be előbb? – kérdeztem Gemmát, ő pedig már el is kapta a kezemet és behúzott egy Topshopba. Egy eladó köszönt nekünk mosolyogva, mire mi is visszaköszöntünk, majd belevetettük magunkat a ruhák sokaságaiba.
- Szerinted ez milyen? – tartott fel Gemma egy farmerdzsekit, melynek hátulján színes virágok voltak.
- Szerintem jól állna – mondtam, mire felpróbálta és egy tükörhöz ment, hogy megnézhesse magát.
- Nekem is tetszik – vigyorgott rám.

Miután jó pár ruhadarabot összeszedtem, szóltam Gemmának, és a próbafülkékhez mentünk, melyek természetesen tele voltak, és sor is volt előttünk, így várnunk kellett, míg sorra jutunk. Viszont amint beszabadultunk mindketten egybe, próbálgatni kezdtünk, ruhákat cseréltünk a ruhafülke tetején át adogatva, valamint hangosan kommunikáltunk egymással. Volt egy felső, mely borzasztóan tetszett, és mikor felvettem, mintha rám öntötték volna. Tökéletesen simult a derekamra, a csipke szegélye pedig még szexibbé tette a ruhadarabot. Amúgy is az volt köszönhetően a V alakú kivágásnak a mellénél, viszont a kettő együtt nem volt semmi. Visszaraktam a vállfára, majd abba a kupacba tettem, ahol azok a ruhák voltak, amiket meg szeretnék venni. Végül meggondoltam magam, és a felét visszaraktam, mikor kimentünk és csak egy térdnél szakadt farmert – mert az mindig kell –, a fekete felsőt, és egy szintén fekete bodyt vittem a kasszához, melynek pántjait a vállrészre tervezték, és aranyos fodrok voltak benne. Gemma kiválasztotta a farmerdzsekit, szintén egy farmert, valamint egy szürke ruhát, melynek ujjai hosszúak voltak. A sor a kasszáknál hatalmas volt, így hát beálltunk külön-külön egymás mellé egybe, melyekről azt gondoltuk, hogy a leggyorsabban halad.

Amint kiszabadultunk a boltból Gemma húzott rögtön a következőbe, és ez így ment, míg nem fáradtan rogytunk le millió tasakkal a kezünkben egy éppen szabad padra.
- Még nézzünk be a Victoria’s Secretbe, utána pedig eszünk egy fagyit – ígérte Gemma, én pedig bólintottam, majd felálltunk volna, mikor két lány állt elénk. Meglepődve néztem rájuk, majd pillantottam Gemmára, aki már kedvesen rájuk mosolygott.
- Sziasztok – köszönt nekik, én pedig követtem a példáját és én is elmotyogtam egy köszönés félét. Volt egy olyan érzésem, hogy rajongókkal állunk szemben.
Oké, talán egy kicsit belülről kicsinált az, hogy bevásárlás közben idegenek jönnek oda hozzánk, akik egyenes kérdéseket tesznek fel nekünk és fényképet szeretnének készíteni. Mármint, velem? Képet készíteni? Világéletemben nem voltam híres, még az iskolában sem. Sosem tartoztam a menő lányok közé, akiket mindenki ismert, és akinek mindenki köszönt a suliban. Én mindig is jól megvoltam Jaiel, az osztálytársaimnak és évfolyamtársaimnak köszöntem, valamint a röplabdás lányoknak, akikkel együtt jártunk edzésre, és ennyi. Ez körülbelül lehetet durván negyven ember. Szóval, sosem voltam nagy menő.
Most viszont totál idegenek kérnek arra, hogy csináljunk egy képet. Fel sem fogtam még, hogy mibe csöppentem bele, csak azért, mert Niallel együtt mutatkoztunk a Glastonburyn. Végül kénytelen voltam szolidan a lányok telefonjába mosolyogni, mivel Gemma rám bólintott egy aprót, mikor ránéztem segítségképpen. Így hát, mivel ő mondta, és mert nem vagyok ennyire udvariatlan, hagytam, hogy megcsinálják a képeket. Viszont ezt meg is bántam, amint támadni kezdtek illetlen kérdéseikkel, melyek körülbelül így hangzottak:
- Mi van köztetek Niallel?
- Mióta jártok együtt?
- Honnan jössz?
- Mit dolgozol?
- Miért privát minden közösségi oldalad?
- Hol laksz?
- Mit dolgozol?

Kezdtem begőzölni, néhány kérdést direkt hagytam, hogy elmenjenek a fülem mellett, majd biztosítottam őket arról, hogy ezer százalék, hogy nincs köztünk szimpla barátságnál több Niallel. Persze ők ezt nehezen akarták elhinni, így olyanokat hoztak fel, hogy de nincs barátom, Niallnek is tök régóta nincs barátnője, és tuti, hogy kavarunk. Nem akartam tovább hallgatni idiótaságaikat, így felálltam és közöltem Gemmával, hogy kimegyek a mosdóba, majd minden cuccomat ott hagyva rohantam a női illemhelyre. A mosdókagylónál megtámaszkodtam, és legalább úgy éreztem magamat, mintha most futottam volna, tíz kilométert. Végül megembereltem magam, hiszen ezek a lányok, nem szedhetnek széjjel. Egyáltalán, hogy jönnek ők ahhoz? Csupán csak el kell engednem a fülem mellett túlságosan személyes kérdéseiket, és tovább rángatnom Gemmát boltról boltra. Ha látják, hogy így kiakasztottak, annak híre megy, és nem csak, hogy az egész világ előtt beégek, de legfőképpen Harry előtt, akinek biztosan a szeme elé ötlik néhány rajongó bejegyzése rólam. 

Felfrissítettem magam, majd visszamentem Gemmához, aki éppen elköszönt a két rajongótól. Köszöntem nekik, majd felkaptam a szatyraimat, és bevárva Gemmát közösen a Victoria’s Secretbe sétáltunk be.

- Ne haragudj Harry és Niall nevében is, amiért ezt el kellett tűrnöd. Tudod, nem mindannyian ilyenek. Vannak nagyon aranyos rajongók is. Csak most pont nem olyanokat fogtunk ki. Egyébként le a kalappal előtted, amiért ilyen profin válaszolgattál a kérdéseikre. Semmi konkrétumot nem mondtál, a durvább kérdéseknél pedig úgy tettél, mintha meg sem hallottad volna őket.
- Nem kell bocsánatot kérned Gemma – mosolyogtam rá – Tény és való, hogy kicsit kiborítottak, és elképesztettek, de ennyi. Kérlek, ne említsd ezt senkinek.
- Rendben, persze, ha így akarod.
- Ezután aztán tényleg fagyizhatnánk? És szomjazom is.
- Persze – mosolyodott el.

Mindig is imádtam ezeket a fehér neműket, így miután egyre beljebb kerültünk a boltban, annál jobban felejtkeztem el a rajongókról, és arról, hogy szomjas vagyok. Összesen három új fehérnemű szettet vásároltam, valamint egy új pizsamát. Viszont Gemma engem is felülmúlt, hiszen ő öt komplett fehérnemű szettet vett és két pizsamát. A Calvin Kleinben is rendesen bevásároltunk, így hát feljegyeztem magamban, hogy egy ideig nem kell alsóneműket vásárolnom illetve le kell állnom a ruhák vásárlásával egy időre. Gemmát kicsit megirigyeltem, hiszen neki van barátja, és, ha az embernek barátja van, sokkal, több örömmel vásárol ebben a két boltban.
Miután fizettünk, kisétáltunk a boltból, miközben én a bolt kirakatában lévő hatalmas plakáton szemeztem Kendall Jennerrel, akin egy elképesztően szép fekete és fehér színű csipkés összeállítás volt.
- Hű, ez nagyon szép – mutattam az üveg felé, mire Gemma is odanézett, majd megrántotta a vállát.
- A csaj, vagy a fehérnemű?
- A fehérnemű – nevettem – De Kendall is szép.
- Ha nekem mondod. Élőben nem néz ki ilyen jól – mondta, én pedig kissé döbbenten néztem rá. Oké, hát persze, hogy már találkozott Kendall Jennerrel.
- Találkoztatok már? – kérdeztem rá az amúgy egyértelműre, hiszen fogalmam sem volt, hogy mit reagálhatnék kissé fura kijelentésére. Úgy beszélt róla az előbb, mintha nem csípné a csajt.
- Igen. Sajnos Harry kavart vele.
- Mi? – döbbentem le teljesen, ő pedig rám pillantott, így muszáj volt az arcvonásaimon rendezni.
- Újévkor, egy jachton voltak, aztán történt köztük valami, amit a paparazzik lefotóztak, szóval így hivatalos lett, vagy mi. De amúgy Harrynek nem jelentett semmit, ahogy Kendallnek sem. Hiszen ő már mással kavar. Harrynek pedig régen volt barátnője, szóval gondolom ki kellett engedni a gőzt. Oké, ez fura, ne beszéljünk erről – vágott egy grimaszt, amin, alapjáraton felkuncogtam volna, azonban annyira sokkolt az egész, hogy képtelen voltam egy ép kéz láb mondatot összetákolni.

Mivel Gemma lezárta a témát, így hát esélyem sem volt többet kérdezni róluk. Rossz érzés költözött a mellkasomba, mely egyáltalán nem tetszett. Bár aztán számíthattam volna erre, vagyis leginkább gondolhattam volna erre a teóriára. Harry eszméletlen helyes és híres, Kendall természetesen tökéletes a testvéreihez képest és megint csak elég nagy hírneve van, hiszen VS modell az istenit! Természetes, hogy karrierjeik alatt egymásba botlottak és történt valami köztük. Nem is értem, hogy miként felejthettem ezt el, amikor az esetleges kapcsolatuk minden egyes közösségi oldalon illetve újságpapírban meg volt jelenítve az év elején… meg úgy három évvel ezelőtt is.

A szimpla gondolata a párosnak totál megbélyegezte a kedvem ezután. Valamiért folyamatosan rajtuk kattogott az agyam pedig tényleg nem akartam leragadni olyan dolgokon, amik már megtörténtek és valószínűleg már rég nem volt jelentésük. Számukra sem, számomra meg megint nem kellett volna, hogy legyen. Semmi közöm egyikükhöz sem, úgy hogy tényleg nagyon nem értettem, hogy miért zavart ennyire. Szerencsére sikerült egy kicsit elfelejtenem ezt az egész szituációt, amikor egy fagylaltos felé vettük az irányt, még annak ellenére is, hogy én végül jégkását kértem. Míg a parkoló fele mentünk, nem jött már oda hozzánk senki, aminek örültem. Haza szerettem volna jutni, hiszen lejártam már a lábaim, és míg Gemma otthona fele vezettem, máson sem járt az eszem csak azon, hogy mikor ülhetek be egy káddal teli, kellemesen langyos vízbe.

Ez az ötletem, mindinkább tervem szinte azonnal fuccsba ment, amikor Gemma beinvitált magához, hiszen amint kiszúrta a barátjának kocsiját, ragaszkodott ahhoz, hogy menjek be. Utoljára a diplomakiosztón láttam Michalt, szóval lehet, hogy ideje volt beköszönni hozzá és éppen ezért adtam be a derekam. Arról nem beszélve, hogy semmi erőm nem volt hazavezetni azonnal, mert nem csak a lábaim fájtak, hanem a hólyagom is kis híján kipukkadt a jégkásának köszönhetően.
- Michal! – kiáltotta el magát Gemma, míg mindkettőnk keze tele volt szatyrokkal. Nos, Gemma szatyraival, mivel az enyémek még mindig a kocsimban voltak.
Az említett srác mosolyogva kelt fel a kanapéról, amikor meglátott minket aztán vonta egy ölelésbe a barátnőjét. Miután én letettem a szatyrokat a fotel mellé és megfordultam, Michal kettétárt karokkal állt előttem és invitált egy ölelésbe melyet szívesen fogadtam. Azonban mikor átöleltem őt és a szemeimmel átpillantottam a válla fölött, egy féloldalasan mosolygó Harryvel találtam szembe magam.
- Oh, helló, Harry – köszöntem a srácra miután újra szabadon mozoghattam – Már is szabadnapod van?
- Szia, igen, várjuk az új cipőket, hogy megérkezzenek – informált, én pedig bólintottam egy aprót, mutatva, hogy hallottam, amit mondott és figyeltem is rá – Na, és hogy telt a napod?

- Egész jó volt – jegyeztem meg tömören egy kis keserűszájízzel. Hogy miért érintett ennyire érzékenyen a téma, leginkább arra fogtam, hogy ez az egész rajongósdi dolog új volt számomra. Noha nem mintha ezzel kell majd élnem, hiszen valószínű, hogy napok kérdése és az életemből kipottyan ő is és Niall is. És őszintén? Egy kicsit várom is már, hogy megtörténjen, mert mióta felbukkantak, különös érzések kötnek Harryhez. Arról a furcsa gombócról nem is beszélve, mely minden reggel ott csücsül a hasam aljában, ha csak arra gondolok, hogy bár nem teljesen, de egy kicsit még is csak felbolygatták az életem. 

09. Barátnő

Helloooo,
Omg, Harry baby szemszög, a rész tele Carryvel so this should be a good one. :3 Ne felejtsetek el kommentelni és pipálni, aztán feliratkozni sem, ha még nem tettétek meg. ^^ Omg ha már itt tartunk, akkor nagyon szépen köszönjük a 15 feliratkozót, holy shit! Reméljük, hogy amint jobban beindul a sztori, a véleményeitek is meghosszabbodnak és megtöbbszöröződnek. :3 Jó olvasást. X

x HARRY STYLES x

Az ébresztőóra kegyetlen hangjára ébredtem. Felkaptam a fejemet, majd újra leraktam és a telefonom után nyúltam, hogy elhúzhassam a képernyőt, ezzel leállítva a fülsüketítő zajt. A készüléket újra a sötét színű éjjeliszekrényre helyeztem, majd nagy nehezen feltornáztam magam ülő helyzetbe, végül pedig felálltam. A fürdőszobába mentem, ahol előbb pisiltem, majd megmostam az arcomat és megmostam a fogaimat. Ezután felhúztam egy alsót, és a konyhába battyogtam. Beállítottam egy bögrét a kávéfőző alá, majd dobtam bele egy kapszulát, és megnyomtam a közepes adag gombot. Eközben még mindig a szemeimből próbáltam kidörzsölni a fáradtságot. Megvártam, míg lefőtt a kávé, majd elég gyorsan megittam, ahhoz képest, hogy még meleg volt. A szobába visszamenve előhalásztam egy szürke futónadrágot, és magamra húztam azt. Rávettem egy fekete közepes Nike rövidnadrágot, mely a térdeim fölött végződött. Egy sima fekete pólót vettem fel hozzá, valamint fehér zoknit, és a kék futócipőmet. A telefonomat a zsebembe raktam, behúztam a kis cipzárját, hogy ne essen ki, majd egy fekete pamutsapkát rendezetlen hajtincseimre húztam, majd kiindultam az apartmanból. Bezártam a bejárati ajtót, és a kulcsot a másik zsebembe raktam, végül jobbra indulva futni kezdtem.

Mint mindig, az nap reggel is rengeteg gondolat töltötte meg az elmémet ahelyett, hogy kitisztult volna. Nem bántam, de nem is igazán szerettem volna mélyen elmerülni az agyam által kreált világban. Leginkább azért nem, mert manapság minden egyes szabad percemben, egy bizonyos személy kerül a szemeim elé és akármennyire is próbálkozom azzal, hogy kiűzzem őt a gondolataimból, nem sikerül. Hogy áldás vagy átok-e, fogalmam nem volt. Ahogy arról sem, hogy mi volt ez a különös vonzalom közöttünk, leginkább az én felemről. Olyan volt, mintha egy mágnes lett volna és minden áron magához szeretett volna húzni és mivel túl nagy volt a vonzás, nem tudtam ellene menni. Bár a kérdés melyet a legtöbbször kérdeztem magamtól, az volt, hogy miért nem tudtam ellene menni? Miért engedtem, hogy szinte elnyeljen, amint kisebb darabokra szakadt és minden oldalamra rátapadva eltüntetett a világ felszínéről? 

Cora. Cora Ashford. Annyira szokatlan neve volt. Mikor kiejtettem a számon, olyan volt, mintha egy teljesen másik nyelven beszéltem volna. Idegen volt. Ő maga is meg az érzés is, amit kiváltott belőlem. Tetszett, mert eddig nem tapasztaltam ilyen erős és elengedhetetlen vonzalmat egy idegen ellen sem. De ugyanakkor Cora sem volt idegen számomra. Már találkoztunk egy párszor és beszélgettünk is. Szóval, nem voltunk még barátok, csak ismerősök. És ezzel egy ideig jól meg voltam. Nos, egészen addig, míg tegnap nem láttam őt újra. Az az idegen és szokatlan érzés újra belém költözött amint a karjaim köré fontam és belélegeztem édes illatát. Ami igazából nem is teljesen édes. Egy picit fűszeres. De leginkább édes. Cora illata van. Nehéznek találtam, hogy a gondolataim szavakba, aztán érthető mondatokba formáljam, ha róla volt szó. Nem mondanám, hogy megbolondított, de már közel jár ahhoz, hogy a térdeimre ereszkedjek előtte. Hogy ez egy jó jel-e vagy sem, nem tudtam, talán nem is akartam. Csupán abban bíztam, hogy a mai napon, melyet majd vele töltök, semmi marhaság nem hagyja majd el a számat, ami miatt esetleg zavarba jövök majd.

Miután meg voltam a szokásos, reggeli kocogásommal, egy vékony réteg izzadtsággal a testemen estem be az apartman ajtaján, melynek elhelyezkedéséről, szinte senki nem tudott. Ez minden alkalommal lelombozott egy picit, hiszen szívesebben maradtam volna a hotelben a többi sráccal, de bele kellett törődnöm. Imádtam minden egyes rajongónkat, de néha csak azt kívántam, hogy bárcsak hétköznapiabban viselkednének velem. Az ok, amiért én úgy mond el voltam „távolítva” a többiektől, csupán miattuk volt, hiszen a hotel előtt táboroztak és este volt, hogy hangosan énekeltek vagy kiabáltak. Ez nem volt előnyös senkinek, hiszen reggel hatkor volt az ébresztőnk így muszáj volt aludnunk, hogy frissen indulhassunk a forgatás helyszínére. Nem akartam ennél is nagyobb galibát okozni, még ha nem is az én hibám volt, így végül én ajánlottam fel, hogy kiveszek valami kisebb apartman magamnak, hogy elcsendesedjen egy picit a helyzet. Christopher Nolan, a film rendezője, persze nem engedte, hogy ez történjen, így ő fizetett a szállásomért, és nem is lehettem volna hálásabb érte. Már csak az is, hogy megkaptam a szerepet a filmben, olyan volt, mintha egy álmom vált volna valóra. Apait-anyait beletettem a meghallgatásba szóval, amikor csak pozitív visszajelzést kaptam, sírni tudtam volna örömömben. Soha életemben nem adnám fel a zenélést, hiszen azért élek-halok már kis korom óta, azonban mindig is ki szerettem volna próbálni, hogy milyen lenne egy filmben szerepelni. Így most, hogy esélyt kaptam rá, éltem vele és csak is a maximumot teljesítve vártam, hogy valami fantasztikus megszülessen melynek szerencsésen a részese lehettem.

Tusolás után felvettem egy fehér Calvin Klein bokszer alsót, a lábaimra húztam egy pár zoknit aztán belebújtam a fekete farmerembe is. Jobb kezemmel rövid hajamba túrtam, mely még mindig szokatlan volt majd a konyhába érve kinyitottam a hűtőt. A tojástartóból kivettem kettő darabot, elővettem egy serpenyőt meg az olajat és neki láttam rántottát csinálni. Miután az elkészült, kivettem egy szelet barna kenyeret majd az asztalra tettem a tányért, míg kerestem egy villát meg felkaptam a telefonom a pultról és neki is láttam enni. Közben persze rá kerestem a hotelra, ahol Cora és a barátnője szállt meg csak, hogy tudjam, hogy körülbelül merre is van. A folytonos forgatás miatt, sajnos nem tudtam annyi időt eltölteni a városban, mint szerettem volna, de a mai nap kedvezett. Amúgy is elmentem volt sétálni, hiszen nincs azzal semmi gond, ha az ember egyedül megy felfedező túrára, viszont a szimpla gondolata annak, hogy immáron nem magamban leszek, hanem Corával, még izgatottabbá tett. Amint végeztem az evéssel, gyorsan elmostam a tányért, amiből ettem, a villámat meg a serpenyőt és fakanalat is, amivel megcsináltam a rántottát. Öntöttem egy nagy pohár vizet magamnak, mellyel a kezemben indultam vissza a szobámba, hogy elkészüljek. Lassan kilenc óra volt már, azt terveztem, hogy majd olyan tíz-tíz harminc körül megyek a szállodához. Az egy elég korrekt idő, nem?

Amint teljesen elkészültem, magabiztosan zártam be magam mögött a bejárati ajtót majd ültem be az Audiba melyet már én magam béreltem ki a saját pénzemből. Az út meglehetősen rövid volt, még én magam is meglepődtem, hogy mennyire gyorsan a hotelhez értem. Amint leparkoltam a szemközti út szélén, se perc alatt a recepción találtam magam és Cora után érdeklődtem. A recepciós nő eleinte ferde szemmel nézett rám, gondolom azon töprengett, hogy valóban én voltam-e Harry Styles vagy sem. Végül értesített arról, hogy szólt a lánynak, és hogy ő perceken belül lent lesz. Helyet foglaltam a váróban ahonnan rá láttam a liftre és minden alkalommal mikor kinyitódott, oda kaptam a fejem. Egy mosoly kúszott az arcomra, mikor a lift leért a földszintre és felfedte Corát előttem. Szemeim szinte azonnal a lábaira csúsztak, hiszen mindkét combján egy hatalmas lyuk volt ezzel láttatni engedte a bőrét. Kék felsőt viselt, meg ugyanazt a barna kabátot, mint tegnap. A fején ott csücsült a napszemüvege, a vállán ott pihent a designer táskája, míg a lábán megint csak a már általam látott, fehér Converse cipő ékeskedett. Totál elbambulhattam amint a stílusát bontogattam magamban, hiszen hirtelen előttem állt, egy édes kis mosollyal az arcán, amit kedvem lett volna lecsókolni onnan. Azonban el kellett hessegetnem az ilyen gondolataim, hiszen ott volt neki Jai. Te jó ég, milyen egy szerencsés srác is ő valójában… egy stílusos, normális, gyönyörű és okos barátnője volt. Nekem miért nem sikerült sosem kifognom magamnak egy olyan lányt, mint Cora?

Felmosolyogtam rá, mikor nagy nehezen a gondolataim ellen mentem, aztán köszöntöttem őt.

- Szia, mióta vársz itt? – kérdezte miközben egy picit arrébb áll, így kényelmesen fel tudtam kelni a helyemről.
- Tíz perce körülbelül – válaszoltam amint megvontam a vállam.
- Bocsánat, siettem, ahogy tudtam – kuncogott, míg a füle mögé tűrte a haját. Időközben elindultunk kifele ahol az ajtóban álló őr kinyitotta nekünk az ajtót – Nem számítottam arra, hogy most jössz majd.
- Nem igazán beszéltük meg, hogy mikorra jöjjek, szóval úgy gondoltam, hogy a tíz óra egy elég jó idő – ismételtem el neki hangosan, amit fejben egyszer már kigondoltam. Megkönnyebbülten sétáltam mellette a kocsiig, hiszen egy fotós sem volt körülöttünk. Őszintén nem akartam az újságban végezni, mint ahogy azt ő és Niall tette. Ezt mellesleg mindenképpen fel szerettem volna hozni, mint egy téma. Szóval, hogy tisztában van-e a következményekkel, melyek velem és Niallel járnak. Nem akartam beleerőltetni őt semmibe, még akkor sem, ha én mindennél jobban szerettem volna az életének egy kis része lenni.
- Oh, igen, teljesen kiment a fejemből – jegyezte meg vigyorogva – Hát, most már mindegy – vont vállat, míg beült az anyósülésre én meg helyet foglaltam a volán mögött miután bezártam utána az ajtót – Na, és merre megyünk?
- Őszinte leszek és bevallom, hogy még nekem sem volt időm normálisan körbe járni a helyet, szóval mi lenne, ha együtt néznénk körül? – vetettem fel az ötletet, míg ráhajtottam az úttestre.
- Autóval vagy gyalog? – pillantott rám kíváncsian.
- Szerintem gyalog kellene – mondtam – Néhol vannak, keskenyebb utak szóval oda nem férnék be a kocsival, plusz ránk tapasztaná a kíváncsi emberek szemeit.
- Rendben – bólintott aztán a tekintetét előre szegezte – És sikerült tegnap felvennetek azt a részt, amiért behívtak? – kérdezte hirtelen a semmiből, én pedig kicsit meglepődtem. Nem csak azon, hogy beszélgetést kezdeményezett, de azon is, hogy emlékezett rá. Meg hogy érdeklődött felőlem. Oké, lassan talán be kéne látnom, hogy Cora nem olyan lány, mint azok a lányok, akik megpróbálnak rám akaszkodni, csak azért, mert helyes arcom van és sok pénzem. Corát egyik sem érdekli, noha ezt azt hiszem, kezdem sajnálni. Mármint, hogy nem érdekli az arcom.
- Oh, igen, minden remekül ment – válaszoltam egy kis késéssel – Bocs még egyszer, hogy tegnap megijesztettelek. Megint.
- Semmi baj – motyogta maga elé, én pedig ránéztem, hiszen jól érezhetően változott meg a hangulat. Most meg mi rosszat mondtam?
- És meddig vagy itt? – kérdeztem végül kicsit idegesen.
- Ma este indul a gépünk – mondta, én pedig fejbe verni szerettem volna magamat.
- Oh, igen, ezt tegnap már említetted – mondtam, miközben a szemeimet szigorúan az úttestre szegeztem. Éppen így nem akartam magamat zavarban hozni – Reggeliztél már?
- Umm, nem, nem volt időm – pillantgatott kifelé.
- Ne haragudj, nyilván én érkeztem korán. Ha szeretnéd, megállhatunk venni valamit?
- Az jó lenne, mivel éhes vagyok – mosolygott rám, mire én is szélesen elmosolyodtam, majd leparkoltam egy aprócska pékség előtt.
Amint beléptünk, dejá vum támadt. Az aprócska bolt szinte majdnem olyan volt, mint amelyikben én is dolgoztam fiatal koromban. Végig néztem a kínálaton, majd eldöntöttem, hogy kérek egy pudingos táskát. Ezután Cora arcát kezdtem figyelni, aki ajkaival kissé csücsörítve nézett végig a választékon. Az ajkamba haraptam, miközben tovább figyeltem a szőke hajú lányt, aki előrébb lépett, amint az előttünk lévő néni fizetett és távozott.
- Jó napot. Szeretnék egy áfonyás muffint – mondta az eladónak, aki mosolyogva bólintott, és kivett egy muffint, majd rám pillantott.
- Én pedig egy pudingos táskát – mondtam, ő pedig az édességeket egy zacskóba rakta.
- Egybe lesz?
- Nem.
- Igen – válaszoltuk egyszerre Corával, mire rám kapta a tekintetét – Ez a legkevesebb, főleg, hogy miattam nem volt időd normálisan reggelizni – mosolyogtam rá, majd mielőtt még bármit szólhatott volna, előhúztam a pénztárcámat.
- Még valamit? – kérdezte az eladó, én pedig újra Corára néztem.
- Kérsz még valamit? – kérdeztem meg őt, mintha csak nem hallotta volna az eladót az előbb.
- Nem, csak a muffin – válaszolta halkan, miközben mindenhova pillantott, csak a szemeimbe nem. Kifizettem a péksüteményeket, majd megfogtam a két zacskót, és magam előtt terelve Corát kiléptünk a boltból.
- Tessék – nyújtottam felé a barna zacskót, miután belekukkantottam, mivel fogalmam sem volt, hogy melyik az övé.
- Köszi, de nem kellett volna kifizetned – mondta.
- Ugyan, semmiség – ráztam meg a fejem, miközben kinyitottam az autót, majd mindketten beültünk.
- De utálok tartozni bárkinek is. Kivéve Jainek. Meg néha Serenának – mondta, miközben elgondolkodott, nekem pedig kedvem lett volna rávágni, hogy persze, mert a barátod. De az nem rám vallott volna.
- Nekem is nyugodtan tartozhatsz, egy muffin még semmiség. Arra gondoltam, hogy bent a belvárosban keresek egy parkolót, és utána sétálhatnánk.
- Rendben – felelte, miközben a sütit az ölébe helyezte és bekötötte magát.
- Miért nem eszel? – kérdeztem, miközben kifordultam az utcából.
- Nem szeretném összepiszkítani az autód – mondta, én pedig elmosolyodtam.
- Nem az én autóm, béreltem. Nyugodtan ehetsz.
- Akkor meg pláne nem – mondta, én pedig felkuncogtam és megingattam a fejemet – Most mi az? – kérdezte, én pedig újra felnevettem.
- Semmi – válaszoltam egy pimasz mosollyal az arcomon.
Cora nem nyúlt a muffinhoz, ami bár bosszantott, de nem erőltethettem, hogy egyen belőle. Ha neki úgy kényelmesebb, hogy majd megvárja, amíg kiszállunk az autóból, akkor tegye. Hiába tartom butaságnak, nem erőltethetem rá. Vagyis inkább magadat nem erőltetheted rá, Harry.

Amint találtam egy nyilvános parkolóhelyet, leparkoltam, majd kiszálltunk. A jegy automatához mentem, és bedobtam pár aprót, hogy kifizethessem az egész napos jegyet. Lényegtelen, hogy nem egész nap fogok itt parkolni, hiszen egy jó ideig biztosan, ha csak nem kezd szakadni az eső. Erre viszont lehetőséget nem látok, de hát kitudja.
A jegyet a szélvédő elé helyeztem, majd újra lezártam az ajtót, és Corára pillantottam, aki már a zacskóban turkált és a muffinját majszolta. Újra megnevettetett, pedig nem is csinált semmit. Csak úgy viselkedett, mint mindenki más, mikor éhes. Felnézett rám, majd elpirult, és leengedte a kezeit a zacskóval együtt. Abba kell hagynom a nevetést, különben megharagszik.
- Mehetünk? – kérdeztem miután megköszörültem a torkomat, noha nem bírtam ki, és csintalan vigyorom újra előbújt.
- Igen – indult el valamerre, én pedig szélesen vigyorogva és a fejemet ingatva követtem.
- Nézd, tudom, hogy jelenleg elég nyugodt minden körülöttünk, de szeretném, ha tudnád, hogy akármikor felbukkanhat egy-két fotós, vagy rajongó – kezdtem újra beszélni. A téma komoly volt, de mindenképpen szerettem volna, ha tisztában van vele.
- Igen, ezt megfigyeltem már akkor is, mikor Niallel voltam – mondta közben pedig egy kis labdává formálta a papírt melyben a muffint kapta – Azóta már privát minden közösségi oldalam is – kuncogott fel.
- Jó húzás volt – jegyeztem meg mosolyogva.
- Egy picit utánatok kerestem tegnap este. És hát néhány kép volt rólam is amint Milesel meg Niallel voltam szóval azt találtam a legjobbnak, ha még időben „elrejtőzök” – az utolsó szónál macskakörmöket rajzolt a levegőbe, én pedig bólintottam egyetértően – Egy kicsit furcsa volt magam a neten látni amúgy. Mármint, nem én tettem fel magamról a képet, és ezért volt szokatlan.
- Egy idő után hozzászokik az ember, azt hiszem – biztosítottam őt – Vagy, ha nem is szoksz hozzá teljesen, elfogadod, hogy ez az életed.
- Nem érzed úgy néha, vagy akármelyik srác, hogy folyamatosan jó példaképet kell mutatnotok a rajongóitoknak? Nem fárasztó néha?
- Számomra nem – ráztam meg a fejem – Mindig is magamat adtam, és úgy tűnt, hogy működött. Egyáltalán nem változtam meg, mindig is ilyen volt a személyiségem, és azt vettem észre, hogy ez valamiért és valahogyan inspirál másokat. Persze, ez mind a szüleimnek köszönhető, hiszen ők neveltek ilyenné.
- Szolid válasz, ez jó – hümmögött – Noha elég nagy felelősség van a vállatokon.
- És mi ezzel tisztában is vagyunk – erősítettem meg – A rajongóink a mindenünk, nélkülük nem lennénk sehol, szóval az a kötelék, amely köztünk van, elképesztően erős.
- Mhm, jó lehet tudni, hogy mennyi emberre számíthatsz az életedben.
- Felemelő érzés, bár néha azt kívánom, hogy bárcsak személyesen ismerném mindegyiküket.
- Hiszem, hogy ők is így vannak ezzel – mosolygott rám – Sőt, gyakorlatilag elég nagy mázlim van, nem? Mármint, állandóan beléd és Niallbe botlok, míg mások otthon a számítógép előtt várják, hogy valami újdonság kerüljön fel rólatok a netre. Mert emlékszem, mennyire odavoltam, mikor Niall felvetette Glastonburyn, hogy majd ő simán odavisz a Coldplay frontemberéhez. Aztán az állam akkorát koppant a padlón, mikor lepacsiztak, meg minden. És akkor arra gondoltam, hogy Niall mennyire szerencsés, hogy ismeri őt és jóban vannak. Persze, én nem várom minden pillanatban, hogy friss képek kerüljenek fel a netre Chrisről – nevetett – Csak megdöbbentett, iriggyé és egyszerre nagyon boldoggá tett a szituáció – emlékezett vissza mosolyogva.
- Oh, tudom, Niall elmesélte – nevettem fel, miközben az arcát figyeltem. Borzasztó édesen beleélte magát a mondanivalójába, én pedig minden figyelmem neki szántam amint kicsit elnyílt ajkakkal és csillogó szemekkel ittam magamba a szavait – Milyen zenéket hallgatsz még? – kérdeztem.
- Drake. Ugh. Az ember huszonöt éves, szóval nincs nagy korkülönbség köztünk, ami roppant jó. De ugyanakkor szerintem kavar Rihannával, vagy én nem tudom. Ugh, Rihanna és Drake. Atya-gatya. Olyan gyönyörű gyerekeik lennének – áradozott tovább, melyet vigyorogva hallgattam és néha el is nevettem magam.
- Esetleg Beyoncé nem tartozik a kedvenceid közé? – kérdeztem megdöbbenten, hiszen még egyáltalán nem hozta fel és manapság mindenki oda van az énekesért.
- Tehetséges nő, de úgy érzem, hogy néha túlértékelik, tudod? – pillantott rám elgondolkodott arckifejezéssel – Ne érts félre, imádom, de míg őt az egekig dicsérik, totál megfeledkeznek olyan előadókról, mint Jennifer Lopez. Vagy Little Mix. Tudom, hogy egy bandát nem a legjobb egy szóló énekeshez hasonlítani, de gyerünk már. Azok a lányok eszméletlenek.
- Egyetértek, a Little Mixes lányok valóban nagyon alábecsültek, hiszen roppant tehetségesek. Nem véletlenül nyerték meg az X Factort.
- Az X Factoros eseményeket totál nem tudtam követni, mivel, hogy akkor még Ausztráliában éltem. Viszont egy jó három éve követem már a lányokat, és imádom a dalaikat.
- Mikor költöztél Londonba?
- 2012 nyarán költöztünk Jaiel.
- Értem. És milyen az élet Ausztráliában?
- Ugyanolyan, mint itt – nevetett fel – Oké, ott többet süt a nap, és kevesebbet esik az eső, de lényegében – vont vállat.
- Meg azért gondolom a tenger, az hiányzik. Vagy nem éltetek közel a tengerhez?
- Oh, de igen. A tengerben indítottam a napomat, és zártam. A régi szobámnak az erkélyéről mesés kilátás van a strandra. Nagyjából csak sziklák, fű, aztán pedig homok és a tenger. Imádom a hangját, miközben hullámzik.
- Oké, akkor gondolom, az nagyon hiányozhat.
- Igen, eléggé. Valamint a családom is – fűzte hozzá.
- Azt meghiszem. Néha nekem is rettenetes honvágyam van. Mármint volt. Mikor nagyon sokáig turnéztunk a srácokkal, néha megőrültem, hogy csak kamerán keresztül láthatom az édesanyámat. Bár most is hiányzik, de most nem olyan vészes, mint akkor volt. Úgy értem, mikor turnéztunk, szinte minden este vártak ránk a rajongók, és őket nem hagyhattuk cserben. Ezért néha kaptunk hosszabb szüneteket, melyeken érdemes volt hazarepülni. Itt viszont tudom fixen, hogy meddig fogunk forgatni, mennyi szabadnapom lesz és, hogy mikor mehetek már végre haza. Meg azért Hollandia nem a világ másik fele. Két óra alatt újra Londonban vagyok, úgyhogy… Mondjuk, jónak mesélem, hiszen nem rég te is jöttél, valamint ma még mész is – pillantottam rá mosolyogva, ő pedig gyorsan elkapta a tekintetét és elpirult.
- Igen – mosolyodott el halványan, aztán beállt köztünk a csend. Vagy én gondoltam így, hiszen miután szóhoz engedtem jutni Corát, ő már folytatta is – Elég jó benyomást keltettél az öcsémnél.
- Igazán? – kérdeztem vissza mosolyogva, bár legszívesebben azt szerettem volna hallani, hogy nála keltettem jó benyomást. Megmagyarázhatatlan okok miatt, nagyon is szerettem volna, ha szimpatikus vagyok neki, de ugyanakkor emlékeztetnem kellett magam arra, hogy neki ott van Jai. Szóval, még ha jó fejnek is talál, akkor nem lesz barátságon kívül több köztünk.
- Mhm – hümmögött válaszul, ajkai egy apró kis mosolyba kerekedtek – Totál oda volt érted, meg azért, hogy elvitted golfozni, később pedig enni.
- Akkor megnyugodtam – nevettem el magam – Én is nagyon jól éreztem magam vele, de azt hiszem ezt már említettem valamikor – gondolkodtam el – Minden esetre remélem, hogy nem haragszol, amiért csak úgy elhívtam magammal meg minden. Lehet, hogy előbb beszélnem kellett volna veled, hiszen te voltál érte felelős.
- Oh, semmi gond – vont vállat egyszerűen – Tizenkilenc éves, meg tudja hozni a saját döntéseit. Bár bevallom, egy picit nyomta a csőrömet, hogy csak úgy elment veled. Mármint, nem is ismert téged igazán. Plusz eléggé bosszús is voltam az előző napi golfos incidens miatt.
Felnevettem az utolsó részen, de közben még mindig egy picit kellemetlenül éreztem magam, amiért nem úgy sült el a kis viccem, mint ahogy azt szerettem volna.

**

Az egész napot a városban töltöttük, és örömmel figyeltem, ahogy Cora kedve egyre csak jobb lett. Sokkal felszabadultabban viselkedett a közelemben a reggelihez képest. Az óra lassan hat órát ütött a kocsiban mikor felhúzódtam a hotel elé, hiszen Corának a repülőtérre kellett mennie. Felajánlottam, hogy majd én elviszem őt a repülőtérre miután közölte velem, hogy kapott egy üzenetet a barátnőjétől, miszerint ő már kijelentkezett és Jaiel már azután Amszterdamba mentek, hogy ő eljött volna velem. Ezt furcsálltam, hiszen ha Jai és Cora együtt vannak, akkor nem az lenne a logikus, ha megvárná a barátnőjét? Ahelyett, hogy a barátnőjének a barátnőjét furikázza mindenhova? Mármint, én igen is megvárnám a barátnőmet, hogy tudjam, biztonságban fog eljutni egyik helyről a másikra… de aztán lehet, hogy a bizalom eléggé nagy Jai és Cora között és ezért ilyen kényelmesek ilyen téren. Nem tudtam és nem is akartam. Túl bonyolultnak véltem ezt az egészet. A fejemben az is megfordult, hogy vajon Jai csalja-e Corát azzal a lánnyal? Serena a neve, azt hiszem. Hiszen, ők ketten mindig sok időt töltenek együtt, és Jai egyszer sem mutatta, hogy féltékeny lenne vagy valami, mikor Cora velem volt. Illetve, nem is féltékenység, hiszen nincs mire féltékenynek lennie… nem hiszem, hogy Cora akar valamit is tőlem, legalábbis nem igazán mutatta, hogy így lenne. Azon kívül, hogy sokszor elpirul a közelemben, nem nagy segítség számomra. Legalábbis én nem tudom, hogy ebből mit vegyek le. Az sem segít, hogy Jai a képben van, de én egyáltalán nem tudom, hogy milyen szerepet játszik a lány életében. Ha legalább ezt tudnám, talán könnyebb lenne minden.

Percekkel, talán órákkal később, Cora tűnt fel az út másik oldalán, egy bőrönddel a kezében. Észre sem vettem, hogy elbambultam és megint elmerültem a gondolataim sokaságában. Szinte azonnal kiszálltam a kocsiból és segítettem neki amint elvettem tőle a bőröndöt és a csomagtartóba tettem, míg ő beszállt a kocsiba. Furcsa módon nem ellenezte, mint mikor fizettem a muffinjáért, később pedig az ebédért is. Nos, azért közösen fizettünk, de akkor is. 

Elindultam a repülőtér felé, közben meg még mindig az foglalkoztatott, hogy Jai miért hagyta itt Corát, ha együtt vannak. Egész végig rá akartam kérdezni Coránál, hogy mi van közöttük, de egyszerűen nem tudtam. Ráadásul azt hiheti, hogy tetszik nekem, és ezért kérdezem. Ami igaz is, viszont, ha együtt vannak, akkor kínos lenne az egész, főleg, hogy ez után barátja is nehezen tudnék neki lenni.

Végül örültem, hogy ő beszél, én pedig hallgathatom édes akcentusát és aranyos hangját. Sőt annak is örültem, hogy van, amiről tudunk beszélgetni. Ha kifogyott belőle a szusz, általában bedobtam egy témát, ő pedig újra erőre kapott és csak mesélt és mesélt. Ezért aztán úgy tűnt, mintha percek alatt a repülőtéren lennénk. Mikor leparkoltam és leállítottam a motort Corára néztem, miközben mérlegeltem, hogy bemenjek-e, vagy ne, hogy megöleljem-e esetleg, vagy inkább csak intsek egyet búcsúzóul.
- Gondolom, nem kísérsz be, amit teljesen megértek. Így is nagyon köszönöm, hogy elhoztál idáig. Meg a reggelit és az ebédet is. Jól éreztem magam – mosolygott rám kedvesen, mire én is elmosolyodtam.
- De, persze, hogy bekísérlek.
- Tényleg?
- Persze. Ki tudja, mikor találkozunk megint, és szeretném addig, amíg még lehetséges a társaságodat kiélvezni.
- Rendben – pirult el, majd elfordította a fejét és kiszállt az autóból. Kihúztam a kulcsot, majd szélesen vigyorogva követtem őt ki a járműből, hiszen tetszett, hogy állandóan zavarba hozom őt. Megállt az autó végénél, jelezve, hogy ki kell vennem a bőröndjét, én pedig így is cselekedtem. Megköszönte, én pedig lecsaptam a csomagtartó tetejét és lezártam a kocsit, majd beindultunk.
Szótlanul lépkedtünk egymás mellett, és túlságosan hamar is érkeztünk meg a kapuhoz. Megálltunk, majd Cora felém fordult és felnézett rám mosolyogva.
- Én is örülök, hogy együtt töltöttük a mai napot, jól szórakoztam – szólaltam meg, még mielőtt ő tehette volna – Londonban majd találkozunk.
- Mikor… – kezdett bele, majd elhallgatott és mély levegőt vett, miközben másfelé tekintett el – Szóval hogy mikor lesz szüneted? – kérdezte félénken.
- Egyelőre sajnos még nem tudom. Viszont majd dobok egy üzenetet, vagy valami?
- Rendben – bólintott mosolyogva – Akkor hát… szia! – mondta végül lábujjhegyre állt és átölelt. Köré fontam a karjaimat mosolyogva, míg államat a vállára támasztottam. Mélyen beszippantottam isteni illatát, majd felemeltem a fejemet és egy puszit nyomtam puha arcára. Elpirult, majd elhúzódott tőlem, aztán megfogta a bőröndjét, intett egyet és elindult a kapu felé. Meg akartam várni, amíg becsekkol, figyelemmel akartam kísérni, hogy minden probléma nélkül felszáll a gépre. Odakint a nap már lemenőben volt, így őszintén reméltem, hogy mikor megérkezik majd Londonba, lesz valaki, aki várja őt a repülőtéren és hazaviszi. Összevont szemöldökkel figyeltem, amint hirtelen felkapta a fejét aztán a bőröndjét maga után húzva igyekezett egy srác felé. Hát persze. Jaitől is el kell búcsúznia, elvégre a srácnak maradnia kell. Azonban nem szerettem volna magam tovább hergelni sem szomorítani, amint ők is elbúcsúznak egymástól, így mielőtt még a szemeim előtt megcsókolhatták volna egymást, megfordultam és szinte kisprinteltem a repülőtérről. Néhány rajongó kint várt, így miután beszélgettem velük és készítettünk néhány képet, becsüccsentem a kocsiba és indultam is vissza Urkbe.